Ismét 4×2 kör

Ma ismét résztávos edzés volt és szerencsére 2 héttel ezelőtthöz hasonlóan Balu most is csatlakozott hozzám. Felkocogtunk a TSC pálya mögötti kiserdőhöz, ahol már Sunka is várt ránk, hogy végigdrukkolja az edzést és mérje az időket.
A program 4×2 kör volt a 6 repülő után, amitől természetesen tartottam rendesen.
Az első köröket Balu vezette, majd a harmadik résztávot végig vitte. A negyedikben aztán a második körre állt be, de akkor már majdhogynem mindegy volt nekem, mert a harmadik végére teljesen behaltam.
 
Idők és átlagpulzusok:
4:09 (162)
4:10 (166)
4:06 (169)
4:17 (171)
 
Eléggé elkészültem a végére és még a gyomrom is rendetlenkedett, így a levezetés, a 4km hazafutás sem esett jól.
Abba rossz belegondolni, hogy egyedül mekkora szenvedés lett volna a mai edzés.
 
Max. pulzus: 180

Összesen 13km, 60:17

 

Váltakozó futás a hegyen

Hulla fáradt voltam ma, ami egyrészt még a hétvégének az eredménye, másrészt annak, hogy keveset aludtam. Ez utóbbi az én hülyeségem, de azért erre nem számítottam. A futás első 3km-e kész szenvedés volt, nagyon nem mentek a lábaim és legszívesebben haza mentem volna, de aztán a hegyre érve sokat javult a helyzet. A völgy felénél aztán elkezdtem a váltakozót, ami mára ki volt írva és bár ez nagyon nem esett jól, azért már haladtam. Hát még miután felértem!
A vége egész pörgős lett, a sík szakaszokat és a lejtőket jól meg tudtam futni.  Maga a váltakozó 6,13km lett és csak a sok felfele és a lassú szakaszok miatt lett 5:05 az átlaga, ami még mindig sokkal jobb, mint a futás többi részének átlaga.
A levezetés már kifejezettem jól is esett, így igencsak felpörgetett ez a futás. Jobban éreztem magam utána, mint előtte.
 
Max. pulzus: 171
Átlag pulzus: 140
Átlagtempó: 5:50

Összesen 13km, 350 szint, 74:15

Balunak hála sokat gyorsultam

Tartottam rendesen a mai edzéstől és ezt csak tetézte, hogy Skuló és Sunka is lemondta a részvételt, illetve az edzés megtekintését.
Legalább kétszer 2 kör gyors volt a program a kiserdőben a TSC pálya mellett, ami eddig egyszer sem ment jól, de annál rosszabbul esett. Szerencsére Balu hamar beadta a derekát, hogy velem tartson és a szemerkélni kezdő esőben együtt futottunk fel a pályák mögé. Egy kört lenyomtunk repülőzés közben, majd jött maga a résztáv.
Az első kört annak ellenére, hogy nem tervezte Balu vitte és nekem egész jól is ment mögötte, de a 2 percen belüli köridő meglepett. Ilyet akkor sem nagyon futottam, mikor 1 kört kellett, most meg volt még egy. A másodikat aztán egyedül már kicsit küzdősen, de behúztam így 4:01 lett.
A másodikban aztán végig vitte Balu a tempót és egy az egyben lemásoltuk az első dupla kört, így ez is 4:01 lett. A különbség csak annyi volt, hogy ez már sokkal keményebb volt, de ha jó időket sikerül futni egy edzésen, akkor ez nem zavar és ez most is így volt. (legutóbb ugyan 4×2 kört mentem, de csak 4:21 és 4:15 közötti időkkel)
Levezetésnek maradt a hazakocogás, ami közben még Tibivel is összefutottam.
Hihetetlen, hogy mennyivel könnyebb résztávozni így, mint egyedül.
 

Max. pulzus: 180
Átlag pulzus: 143
Átlagtempó: 4:51
 
Összesen 12km, 57:29

Eltévedtem a Vértesben

Fáradt voltam egész nap, ami nem csoda a múlt hét után, így nem sok kedvem volt a Sunka által kiírt 80 perces futáshoz, aminek a második felében váltakozót is kellett futnom. Hazafelé álltam meg Csákányospusztán, hogy onnan fussak egy kört a Vértesben. Van egy olyan része ugyanis a Vértesnek, amit még nem ismerek, talán még soha nem jártam ott.

Körtvélyespuszta felé kezdtem, majd a fenyvesben folytattam fölötte és már azon gondolkoztam, hogy a mai edzést lerövidítem. Valamiért a fejem is fájt egész reggel óta és nem esett jól a futás. A táj azonban csodás volt és kezdtem magam egyre jobban érezni. A futás nem ment ugyan sokkal jobban, de legalább nem azzal foglalkoztam. Úgy 35 percnél döntöttem úgy, hogy elkezdem a váltakozót és egyben egy kanyart is vettem, amit a visszafordulásnak szántam.
Sajnos ez nem igazán jött össze, mert kicsit más irányba haladt a völgy és sehol nem lehetett róla balra úton letérni, így egész a Vérteskozma – Szár közti erdészeti útig mentem. Ott aztán már sikerült jó irányba fordulnom, de végig ismeretlen részen haladtam és a váltakozót bő 30 perc után abba is hagytam. A fölfelékben ugyanis nagyon nem ment, fáradt voltam. Csak az irányt igyekeztem tartani, ami a track alapján egész jól sikerült, de ez azzal járt, hogy sokszor terepen futottam, irányba haladó utak hiányában.
Már 80 perc is eltelt, mire sejteni kezdtem, hogy hol is vagyok pontosan. Ekkor találkoztam 2 vadásszal, akik isten képében jelentek meg. No nem én képzeltem őket istennek, hanem saját magukról gondolhatták ezt. (jó szokás ez a puskával az erdőben pufogtató emberek körében)
Jól leugattak és hazazavartak az erdőből. Sérelmezték, hogy a dózerút, amin futok nem turistaút és amúgy is lassan sötétedik, az erdőben meg csak ők tartózkodhatnak. Nem kötekedtem, hanem inkább mentem tovább vissza a kocsihoz. Menet közben még egy harmadik vadásszal is találkoztam, de az normális volt és mondta, hogy "menjek csak, nem fog senki arrafelé lelőni". Fennekadtam még egy kerítésen is, amit ki kellett nagyívben kerülnöm, így végül majdnem 95 perc után fejeztem be az edzést.
Így utólag nagyon tetszett, de fáradt is vagyok rendesen.
A váltakozó szakasz 6,07km lett, 30:20 alatt, ami 4:59-es átlagtempó. Mindez 166-os max. és 154-es átlagpulzus mellett.
 
Max. pulzus: 166
Átlag pulzus: 144
Átlagtempó: 5:39
 
Összesen 17km, 530 szint, 94:52

 

Most megvolt a résztáv

Résztávos edzés volt a mai program, akárcsak ahogy a múlt héten lett volna. Négyszer 2 kör a kiserdőben a 600-as körön.
Nem volt hozzá sok kedvem, a napom nagyon hasonlóan alakult, mint múlt héten, de éreztem, hogy ha jól nem is fog menni, de az edzést meg tudom csinálni. Bemelegítésnek 4km-t és 6 repülőt futottam, majd jöttek a 2 körök. Direkt nem akartam elfutni az elejét, mert abból csak egy végtelen szenvedés lett volna és ez bejött, mert kicsit gyorsulóra tudtam futni az edzést és épp elég kemény lett.
 
4:22 (160/170)
4:19 (164/175)
4:17 (165/176)
4:15 (166/177)
 
Zárójelben az átlag és a max. pulzus szerepel. A pihenő pedig 2 perc volt, amit ezúttal nem kocogtam, hanem csak sétáltam.
Levezetésnek aztán jött a 3,5km hazafutás.
Az idők lehetnének jobbak, de ezen nem fogok görcsölni. Ma ennyi ment és kész.
 
Max. pulzus: 177
 
Összesen 13km, 60:40

 

Küzdős résztáv egész elfogadható időkkel

Ma ismét gyorsító edzés várt rám, én viszont nem igazán vártam ilyen edzésre. Sose szerettem a résztávozást és nem a mai naptól fogom megszeretni. Eleve nem esett jól a bemelegítés, ami fura, mert az elmúlt másfél hétben csak a Postás utáni átmozgatás nem ment jól. A résztáv aztán már jobban ment, de piszkosul megküzdöttem vele.
A régi salakos pálya fölötti kiserdőben van egy szűk 600 méteres kör (én 567 és 575 közé mértem), amin ma résztávoztam. Először 3 kör, majd 2 kör és végül 2×1 kör volt a terv és ezt sikerült is megcsinálnom.
Az idők sorban, átlagpulzussal:
 
3 kör: 6:23 (164)
2 kör: 4:13 (169)
1 kör: 2:02 (165)
1 kör: 1:59 (168)
 
Sikerült hát egyre gyorsabban futnom, de a bemelegítés alatt még viccesnek tartott emelkedőket a pokolba kívántam futás közben. Jó ha 7-8 méter szintkülönbség van egy körben, de ez is piszkosul rosszul tud esni. Zsibbadt a lábam, sőt már szinte a karom is, de végigküzdöttem a résztávot. Nem akartam maxot futni, de az lett belőle. Valahogy sose kezdem elég lassan ahhoz, hogy úgy tudjak gyorsulni (vagy nem lassulni), hogy az ne legyen rohadt kemény.
A levezetés ennek megfelelően hihetetlen lassú cammogással telt, egész pontosan 5:46-os tempóban.
Azért nem volt ez az edzés hiábavaló és úgy tűnik olyan nagyon lassú sem vagyok, mert még a 3 kört is 3:40-es tempóban futottam. A max. pulzusomat pedig a Postás Kupa után ma is fel tudtam vinni 180-ra.
 
Max. pulzus: 180
Átlag pulzus: 146
Átlagtempó: 5:01
 
Összesen 14km, 69:31

 

Lazább váltakozó Síkvölgy felé

Ma egy kicsit komolyabb edzés volt soron, mint a hét első két napján, de megszakadni már ma sem kellett. Erőműi-tó felé kezdtem, majd a végében egy nagyon rövid gimnasztika után elkezdtem a váltakozó futást. Olyan 100-300 méteres gyors szakaszok voltak és köztük ugyanígy változó hosszúságú lassú részek. A sok sár miatt kicsit ehhez is igazodott az edzés, de aztán a végét már a Síkvölgyi temető mellett futottam. Ott sár nem volt, de azért én a bicikliút helyett inkább a füvön nyomtam. Nem esett nehezemre a futás, de igazán jól sem ment.
Levezetésnek kis kerülővel jöttem haza.
 
Max. pulzus: 167
Átlag pulzus: 143
Átlagtempó: 6:59

Összesen 11km, 51:17

Lendületes fölfelék a Zuppán

Ma a szerdán elmaradt hegyi váltakozó lett bepótolva, méghozzá Szárligetről a Zuppán, merthogy Skulóval edzettünk.
Mivel a HOB-on úgyis a Kalenji szögesemben akarok indulni, ezért megpróbálkoztam a 9mm-es szögekkel, melyek már nem tűnnek olyan veszélyesnek, mint az eredeti 12mm-esek. Most még kiheverem, ha esetleg nem bírja a lábam, bár nem hinném, hogy gond lenne belőle és egész jó is volt futni benne.

Végig utakon mentünk és nekem már rögtön az első emelkedő nem esett jól, pedig azt még nem is nyomtuk. Később aztán megfutottunk minden emelkedőt, amik szerencsére nem voltak hosszúak. Egy könnyű hosszú futást ma nagyon élveztem volna, de a lendületes fölfelék nem mentek. Illetve mentek, de széthaltam tőlük és a vége felé már a teteje előtt mondtam Skulónak, hogy ennyi elég is volt.
Azért így is sikerült legalább 6 darab 1 és 3 perc közötti fölfelét megfutni és összehozni némi szintet.
Ez a terep sokkal inkább alkalmas ilyen edzésekre, mint a Tatabánya fölötti hegyoldal. Persze most meg igazán hosszú felfeléket nem sikerült futni, de cserébe talán a tempó volt magasabb.
Az egész edzéstől nem fáradtam el, de a vége felé a lendületes fölfelék már elég kemények voltak.
Sok jó edzést fogunk még Skulóval futni a Zuppán!
 
Max. pulzus: 173
Átlag pulzus: 149
Átlagtempó: 5:10

Összesen 14km, 350 szint, 72:53

5×400/400 nem erőltetve

Mai második edzés se volt igazán kemény, de egyedül kellett sajnos futnom. A TSC pályára futottam fel a négysávos mellett, majd 5×400/400 következett. Sunka irányelvei szerint nem hajtottam szét magam, igyekeztem úgy futni, hogy abban semmi szenvedés ne legyen.
Szenvedni nem is szenvedtem, de igazából nem is élveztem, pedig nem voltak gyorsak a négyszázak.
A pályán teljes sötétség honolt, így az időt se tudtam nézni. Ez biztosította, hogy tuti érzésre fussak.
Valami földmunkákat is végezhettek a füvön, mert minden szét volt túrva és a pályára is jutott, de nem ez, hanem a szél volt kicsit zavaró. Persze ilyen tempónál ez nem sokat számít.
A 2:10 körüli lassú négyszázak között a következő gyorsakat sikerült futnom: 87, 88, 86, 84, 86
Hát nem valami izmos, de legalább különösebben fárasztó sem volt. 160-as átlag és 168-as max pulzussal sikerült teljesítenem őket. Érzem, hogy nem vagyok friss, de szerintem szombatra egész jól ki fogom pihenni magam.
Levezetésnek a hazakocogás maradt, ami közben élvezhettem a nulla fokos szembeszelet.

Max. pulzus: 168
Átlag pulzus: 142
Átlagtempó: 4:58

Összesen 13km, 64:46

4×2000 méter – szenvedve

Ettől a délutáni edzéstől eleve tartottam, ráadásul délután rámtört az álmosság, éhesség és a hidegre sem vágytam. Mondhatni a szervezetem tiltakozott minden erővel a 4×2000 ellen, amit mára betervezett Sunka. Persze elindultam és mire Baluhoz értem már egy fokkal jobb volt a helyzet. Felfutottunk a Kertvárosba, hogy a tetején elkezdjük a 200 métereket, melyek közt ezúttal 3 perc pihenő volt.
Az első egész jól eltelt, de utána a pihenő végén Balu közölte, hogy neki ennyi elég is volt és mennyek csak. A második aztán maga volt a pokol, mert a felfelé nagyon nem ment, hörögtem, fújtattam és nem éreztem úgy, hogy jól haladnék, ráadásul ahogy felértem és bekanyarodtam jobbra a Brigstone felé megkaptam a szembeszelet is. A harmadikból egy fél kilit még előre kellett megfutni, majd fordulás után jobb lett a helyzet. A hátszélben ha jól nem is esett a futás, de legalább nem szenvedtem annyira, míg az utolsóra hátszél és lejtő is jutott. A végét mindenesetre piszkosul vártam.
Idők és átlag pulzusok:
7:43 – 162
8:05 – 168
7:45 – 167
7:31 – 165
Balu a végén várt és innen együtt kocogtunk vissza a Dózsakert felé.
Hát elég nagy szenvedés volt ez a mai edzés. Valahogy ráadásul másképp volt nehéz, mint máskor. A lábaim még csak mentek volna, a pulzusom se volt túl magas, de mégis hörögve szenvedtem végig a fél edzést. Főleg a felfeléket és a szembeszelet.
Azthiszem még kicsit bennem volt a hétvége.
Mindezek mellett örülök, hogy meg bírtam csinálni ezt az edzést és az elmúlt időszak hasonló edzéseihez képest nem is lett rossz, de ha a másik irányból közelítem a dolgot, akkor még messze a cél. Még mindig a Maratonom tempójában futom a 2000 métereket.
 
Max. pulzus: 171
Átlag pulzus: 151
Átlagtempó: 4:34

Összesen 17km, 75:48

2x2000m és 2x1000m

Délutáni edzés a már megszokott résztáv/váltakozó volt egy apró módosítással. Ezúttal nem 3×2000 méter volt a program, hanem 2×2000 és 2×1000 méter. Szerencsére Balu is velem tartott, pedig nem igazán akart ma keményet futni és majdnem az összes gyorsat megcsinálta velem. A kertvároson át melegítettünk be, majd a tetején elkezdődött az első 2000. Meglepően jó időt futottam, ami lehet annak köszönhető, hogy nem egyedül kellett nyomnom, lehet a jó időnek is van benne szerepe, de valószínű azért fejlődtem is valamicskét.
A második kétezer aztán szintén valamivel jobb lett, mint a korábbiak és az utolsó két darab 1000 sem lett rossz.
A pihenőidők 4 perc, 3 perc és 2,5 percek voltak.

2000m: 7:35 (167)
2000m: 7:54 (170)
1000m: 3:35 (168)
1000m: 3:39 (170)

A lefelé ezúttal az első 2000 méterre és az első 1000-re jutott, míg a második 2000-ben volt a felfelé és az utolsó 1000 méter sík volt.
Az átlagpulzusomat sikerült egy kicsit feljebb tornászni, mint legutóbb. Az idők kezdenek alakulni, bár a 3:30 fölötti ezreket jobb nem hasonlítgatni régi önmagamhoz. A lassú szakaszok 5 perces körül alakultak és érdekes, hogy pont a legutolsó pihenő lett a leggyorsabb (4:54).
Levezetésnek ezúttal is a hazafutás maradt.

Max. pulzus: 174
Átlag pulzus: 156
Átlagtempó: 4:34

Összesen 14km, 62:14

Újra 3×2000 méter

Ma ismét a múlt héten futott 3×2000 méter volt a fő edzés és bár kicsit gondolkodtam kell-e ez nekem így, hogy a betegség határán táncolok végül elindultam és nem is ment olyan rosszul.
3,5km bemelegítés után szinte pont ugyanonnan kezdtem az első gyors 2000 métert, mint múlt héten, majd ennek megfelelően a többit is ugyanott futottam. Az első és a harmadik most is lejtett, míg a középsőben megkaptam a nagy fölfelét. Ez utóbbi nagyon nem ment, nem volt bennem sok erő.
2000 méterek és átlagpulzusok: 7:55 (163) ; 8:06 (168) ; 7:35 (169)
Nem igazán sikerült magasra felvinni a pulzusomat, pedig küzdöttem rendesen. Ennek ellenére azért kicsit gyorsabbak lettek a 2000 méterek, mint múlt héten. Leginkább az utolsó lett jó, ami meglepően jól is esett.
Levezetésnek futottam még 2km-t és egész jól éreztem magam edzés után.
 
Max. pulzus: 173
Átlag pulzus: 155
Átlagtempó: 4:34

Összesen 13km, 59:56 

 

3×2000 méter 4 percesben

A reggeli futás után kicsit tartottam a délutánitól, de szerencsére egész jól ment. Tibivel átfutottunk Baluhoz, majd a Kertvároson át mentünk az ipari parkba és már a kertvárosban elkezdtük az első lendületes 2000 métert a háromból, merthogy ma ez volt a program.
A 2km lendületesek nagyjából voltak pontosan 2000 méter hosszúak, mert a Forerunner 405-öt nem sportolásra találták ki. Víz éri az órát, akkor a perem meghülyül, ezért le kell zárni. Úgy viszont nem tud világítani…
A 4 perc lassú viszont stimmelt a pihenő szakaszokban, de persze ezt sem én mértem, hanem Balu. Tibi végig valahol előttünk rohangált, mert ő egyenletes lendületeset futott velünk ellentétben.
Sorban a 2000 méterek átlagtempója és átlagpulzusa: 3:59 (167) ; 4:05 (172); 3:52 (173)
Ebből a másodikban megkaptuk a nagy fölfelét, a másik kettőben meg lefelé volt. Az eltérések tehát főleg ebből adódnak.
Levezetésnek volt még bő 2km, ami már jól is jött. Nem mondanám, hogy jól ment a mai edzés, de rosszul sem. Annál jobb volt, mint amit vártam, de persze friss sem vagyok. Messze még a vége, igaz csak most kezdődött a (sokadik) felkészülésem. Ebben a tempóban pár éve még maratont tudtam futni. 🙂
 
Max. pulzus: 177
Átlag pulzus: 159
Átlagtempó: 4:43

Összesen 14km, 67:48

Szokásos váltakozó

Délutánra kemény edzés jutott. A szokásos 5km váltakozó az ipari parkban.
Sunkával futottunk tőlünk a kertvároson át ki az ipari parkba, majd a letakarított utakon lenyomtuk az edzést. Nem igazán éreztem úgy, hogy nekem ez ma jól menne. Nem is futottam meg annyira a gyorsakat, de legalább arra tudtam figyelni, hogy a lassú szakaszok ne legyenek nagyon lassúak. Ennek meg is lett az eredménye, mert jobb időt futottam, mint 2 hete. (4,95km – 166-os átlagpulzus – 20:33)
Valahogy viszont nem volt meg az az érzés bennem, hogy tudnám egy kicsivel is gyorsabban futni ezt az edzést. Nem mentem csak 85%-on, de a 90% már nem ment volna.
A levezetés viszont már egész jól esett.

Max. pulzus: 176

Átlag pulzus: 152
Átlagtempó: 4:58

Összesen 12km, 59:04

 

Váltakozó a nagy út előtt

Ma sem lazsálhattam. A múlt heti váltakozóhoz hasonlóan ma is 5km váltogatás várt rám. Szerencsére Balu is velem tartott, így az edzés egész gyorsan telt. Még épp világosban csináltuk az edzést, amit a Kertvároson át futva kezdtünk, hogy aztán az ipari parkban fussuk meg az edzés lényegi részét. Elég mocsok idő volt, mert vízszintesen esett a hó, néha havaseső, ami persze a földön nem maradt meg.
Az első fele a váltakozónak egész jól ment, még a fölfelét is jól bírtam. Fordulás után azonban jött a szembeszél és kicsit küzdős lett a hátralevő rész. Nem szenvedtem igazán, de egyáltalán nem élveztem és csak a végét vártam.
Az 5km (4960m) váltakozó 20:59 lett, ami 4:13-as átlag, tehát jobb, mint a múltkori. Az átlagpulzus maradt (168), de a max. kicsit alacsonyabb volt most.
Levezetésnek aztán volt még bő 2km hazáig.
 
Most egy ideig szünet következik az edzésnaplómban, amit csak február végén fogok pótolni. 10 napra elutazunk Edittel Mauritiusra, hogy ott összeházasodjunk. Nem tudom mennyit fogok tudni futni, de azthiszem most nem is ez lesz a lényeg!
Jön a nyár, a fehér homokos tengerpart, no meg az esküvőnk!
 

Max. pulzus: 176
Átlag pulzus: 155
Átlagtempó: 4:49
Összesen 13km, 63:21

Végén már kemény váltakozó

Ma már nem sima egyenletes futás volt a program, hanem egy kis váltakozó. Sunka is Geri is átkocogott elénk, így tőlünk indultunk a Kertvároson át. Volt egy kis szél is és nem igazán esett jól a futás. Kertvárosból leérve aztán nekikezdtünk a váltakozónak, ami érzésre ment. 200-500 méter gyorsakat és hasonló hosszú lassú szakaszokat terveztünk.
Az eleje egész jól ment, nem kellett megszakadni, aztán a fölfelére eső gyors már kicsit küzdős volt. Utána Geri futotta nekem túl hosszan a gyorsat, majd Sunka toldotta meg a tervezett 4km-t, ami végül majdnem 5800 méter lett.
Az utolsó két gyorsban már eléggé a halálomon voltam. Leginkább az volt a gond, hogy csak a sebesség van meg. Állóképességem és főleg gyorsasági állóképességem szinte nulla.
Az 5798 méter 24:58 lett, ami 4:18-as átlagtempó. Engem meglep, hogy 1 héttel az újrakezdés után ilyen ment.
Levezetés már elég rövid lett, de legalább nyújtottam egy sort utána.
 
Max. pulzus: 182
Átlag pulzus: 156
Átlagtempó: 4:51
Összesen 12km, 58:12

 

Kicsit hosszú, kicsit váltakozó

Ma nagy csapat gyűlt össze az edzéshez. Előbb elindultam Balu felé, hogy kicsit gyűjtsem a kilométereket a találkozó előtt, majd Baluhoz csatlakozva futottunk el Tibiék elé, ahol már várt ránk Tibi és Sunka.
A terv nem igazán volt fix. Szó volt hosszabb futósról és váltokozóról is. Végül egyik sem lett igazán, vagyis inkább mindkettő egy kicsit. Felfutottunk a TSC pályára, majd ott 5×400/400-at futottunk. A 2.-at és az 5.-et leszámítva mérsékelt sebességgel.
Az idők nem igazán számítanak, főleg mert a 2-es hármas pálya környékén futottam, de azért sikerült felvinni a pulzusom.
A levezetés aztán kiegészült egy Baluhoz tett kitérővel, így a táv is szépen gyűlt.
 
Max. pulzus: 173
Átlag pulzus: 140
Átlagtempó: 5:02


Összesen 17km, 84:02
Bokatorna: 40 perc

 

Négy kili váltakozó Skulóval

Ma Skuló ugrott át a szomszédos Szárligetről, hogy a hegyek helyett a városban és még inkább az atlétikai pályán fusson velem. Igen hideg volt odakint, kicsit meg is lepett a fagy körüli hőmérséklet, de azért a tervhez nagyjából ragaszkodtunk.
A pályára a kertek alatt felfutottunk, majd mivel Skuló közölte, hogy neki az ezer méterek most nem biztos, hogy jót tennének egy váltakozó futás mellett döntöttünk. A repülők után én ráálltam a kettes pályára és megkezdtük a 4000 méter 200/100-as váltakozót.
Ezt végül 16:17 alatt sikerült lefutni, ami tán még éppen 4 percesen belüli, ha figyelembe veszem, hogy a kettesen futottam. A GPS 4320 métert mért, de annyi viszont nem valószínű, hogy volt. (pályán mindig felfele csal)
Nem igazán volt széthalós edzés, de az alapozás elején nem is kell több. (átlagpulzusom 166 volt, a max. 176 és az átlagtempó 3:46 ; utóbbi persze csak a GPS szerint)
Levezetésnek aztán a Győri út mellett futottunk vissza hozzánk.
Sajnos a bokatorna egy része kimaradt, mert késő este nem volt hozzá lelki erőm, hogy sokáig nyúzzam magam, de a reggeli nyújtogatással együtt így sem volt ez olyan kevés.
 

Max. pulzus: 176
Átlag pulzus: 146
Átlagtempó: 4:56
Garmin Connect mondjon le! Megint lehalt ugyanis, de most több napra.
 

Összesen 14km, 70:09
Bokatorna: 45 perc

 

3×5 perc lendületes

Ma is Tibivel futottunk ketten, de ezúttal Tibi kérésére tettünk a futásba 3 x 5 perc lendületes szakaszt.
Eredetileg 4-et terveztünk, de erről Tibi lebeszélt. No persze a pihenőidőszak alatt engem sem kell sokat győzködni és amúgy is Tibi ötlete volt a lendületes futás.
Sikerült is lefutni az 5 perceket 3:56 ; 4:00 és 3:40-es tempóban. A második a sok fölfele miatt lett kicsit lassabb, de ezt vissza is kaptuk a harmadikban. A lassú a fölfelében 5:26-os tempójú volt, de ami meglepő az a második lassú szakasz, mert az 4:46-os lett.
Úgy érzem egész jó állapotban vagyok még mindig. Így nem lesz nehéz az alapozás kezdete.
 

Max. pulzus: 170
Átlag pulzus: 146
Átlagtempó: 4:33
 

Összesen 10km, 46:47

 

10×400 méter 1 perc pihenővel

A nap jóhíre, hogy 4. lettem az összetett bajnokságban és nem is volt messze a dobogó. Azthiszem nem kicsit kaptam volna fel a fejem, ha a hétvégén kihívnak a dobogóra. 🙂
Ez persze semmit nem jelent csak azt, hogy túl sok a bajnokság és már az összes egyéni számban sem indul el a versenyzők nagy része. (1-et még ki is lehetne hagyni)
Mai napra két edzést terveztem. A reggeli átmozgatás kimaradt, mert túl fáradt voltam és a délutáni 10×400 is dugába dőlni látszott. Sok kedvem nem volt hozzá, nem éreztem magam valami jó erőben és még az eső is elkezdett esni.
A többiek ráadásul könnyűt futottak, ami igencsak csábítónak tűnt. Meg is beszéltük, hogy együtt felkocogunk a TSC pályára és engem jól otthagynak résztávozni. Baluval, Sunkával és Tibivel futottunk fel és nem sok kellett, hogy ne döntsek úgy velük vissza is futok. Végül mégis maradtam és egy egész jó edzést csináltam végig.
Hat repülő után aztán nekikezdtem a 400 métereknek, amiket 1 perc pihenővel terveztem. Az elsőben majdnem elment a kedvem az egésztől, mert a kanyarokban állt a víz és nem éreztem úgy, hogy kicsit is jól menne. Az időm aztán meggyőzött, mert a tervezett 77-78 helyett 75-ös lett a kör.
Innen nem volt mese. Csinálni kellett és mikor a második is 75 lett már azt is eldöntöttem, hogy nem kellene 76-nál lassabb köröket nyomni. Ha nem lesz meg 10 darab az se baj, csak a tempó ne legyen folyamatosan romló.
Végül sikerült megcsinálni az edzést és az első 6 darab 400 még kifejezetten könnyűnek is tűnt. A hetedikben bekiabáltam, hogy "pálya" az egyesen kocogó focistáknak és, mint mindig ilyenkor kicsit elfutottam ezt a kört. 73-as lett, pulzusom pedig innentől már közel sem ment vissza annyira a pihenőben, mint előtte.
Azért legyűrtem a maradék hármat is. Ennyi küzdelem kellett és így utólag már nem is bánom.
 
Idők sorban: 75,7 ; 75,5 ; 76,3 ; 76,3 ; 74,9 ; 75,1 ; 73,6 ; 74,2 ; 75,3 ; 73,2
 
A pihenőket is egész jól sikerült tartanom, mert 63 másodperc volt a maximum. Az utolsó előttiben nem sikerült időben megnyomni a stoppert, így az valószínűleg 1, vagy talán 2 másodperccel is jobb.
A végére igencsak meghaltam és a hazafutás sem esett valami jól. Most nem örültem, hogy több, mint 4km-t kellett futnom még.
Végülis egy igen jó edzés kerekedett a maiból. Elégedett vagyok vele, de a jövőben a darabszámot tuti növelni kell majd itt is. Nehéz lesz, mert már most, hogy kicsit szemerkélt és állt a víz a pályán elbizonytalanodtam. Mi lesz ha leesik a hó?
Érdekes GPS-el nyomni az ilyen edzéseket. Ha gyorsan futok, akkor egy kört akár 10-20 méterrel is hosszabbnak mér, ráadásul van, hogy körbe sem érem a pályát, de olyan is, hogy túlfutok a rajtvonalon.
A pulzusom pedig, mintha be lenne lőve 176-os maxra. Annál feljebb sehogy sem ment ma. Ja és azt is megtudtam, hogy 26-27 kalóriából futok le egy 400 métert 75 mp körülire.
Hát aki fogyni akar annak ez rossz hír, hisz a 10 darab 400 méterrel összesen 10 deka kenyeret dolgoztam csak le. 
Persze az már jobban hangzik, hogy elégettem 3 kilogramm almát az egész edzés alatt. 🙂
 

Max. pulzus: 176
Átlag pulzus: 141
Átlagtempó: 5:12

Összesen 14km, 75:29

4×1000 méter 1 perc pihenővel

Ma délutánra résztávot terveztem, méghozzá a KSI pályán elkezdett 1000 méterek folytatásaként.
Mivel tudtam, hogy egyedül aligha fogok tudni olyan minőségi edzést csinálni, mint pesten, ezért eleve kicsit gyengébb edzést terveztem be magamnak. Úgy gondoltam, hogy az 1000 métereket most meg fogom tudni csinálni 1 perc pihenővel, ha csak 3:20-akat futok. Reméltem ebből kibírok 6 darabot, de belekalkuláltam, hogy lehet kevesebb lesz.
Bemelegítésnek felfutottam a TSC pályára, ahova Edit, Judit és Zsuzsi kocsival mentek fel. A bő 4km melegítés után futottam 6 repülőt, majd elkezdtem az 1000 métereket. Nem igazán ment jól, így végül 4-et sikerült megcsinálni. Idők pedig 3:20 és 3:22 között alakultak, így legalább a tempót sikerült nagyjából tartanom.
Pulzus diagram
A pulzus diagramon jól látszik, hogy egyre magasabb pulzussal vágtam neki a soron következő 1000 métereknek és az 5.-et már 135 körül kellett volna kezdenem.
Lesz miből fejlődni. Úgy tervezem a tempót nem növelem, a pihenő is marad, de a darabszámot szép lassan akár 10-ig is fel kellene emelni. Persze ehhez nem árt majd a mostanihoz hasonló jó idő, talán még egy kicsit kisebb széllel.
Levezetésnek bő 2km-t futottam a pályán, majd a lányokkal hazaautóztam. Érdekes módon ekkor már nagyon jól éreztem magam, jobban, mint edzés előtt.
 

Max. pulzus: 176
Átlag pulzus: 145
Átlagtempó: 4:44

Összesen 11km, 55:34

 

8×300 méter

A mai napra még beterveztem egy utolsó keményebb edzést az OB előtt, de már nem akartam szétszakítani magam. Rábeszéltem Editet, hogy jöjjenek fel velem a TSC pályára, így Edittel, Judittal és Zsuzsival edzettünk.
Persze már a bemelegítésnél szétváltunk és én egyedül róttam a köröket, méghozzá nem is lassan. 4:12-es átlagot sikerült futnom 8 kör alatt, majd repülőztem 6-ot, amiben kifejezetten úgy éreztem, hogy jól mennek a lábaim.

A mai program ezt követően 8×300 méter volt és ezeket sikerült egységesen 52 másodpercre futnom. A pihenő olyan 1:20 körül alakult, ami alatt 100 métert sétáltam.
Ezt követően volt még hátra szűk 2,5km levezetés, aminek az elejét a lányokkal futottam.
Egész jól sikerült ez a mai edzés, nem szakadtam szét, de nem is volt könnyű. Megnyugodhatok, hogy sikerült kipihenni az elmúlt időszakot és ha az OB-ig hátralévő 2 napban csak könnyűket futok, akkor remélhetőleg jó állapotban állok majd oda a rajtvonalhoz.
A Forerunner 405 egyébként érdekes volt a résztáv alatt. Ide is másolok 2 képet. Az útvonal nem valami érdekes, de azért sokat mond, hogy még az is látszik rajta, hogy a repülőzés során az egyik egyenes végén jobban kifutottam, mint a szélső pálya.

A pulzusom és a tempó is jól követhető, bár azért nem lenne rossz, ha a Traning Center nevű szoftverben be tudnám állítani a skálát. Nem túl szerencsés pl. a tempót a 0 perc/km és 90perc/km szélső értékű grafikonon ábrázolni. Az azért kivehető belőle, hogy egyforma gyorsra futottam a gyorsakat és egyre kevésbé ment le a pulzusom a pihenőkben.

Max. pulzus: 174
Átlag pulzus: 145
Átlagtempó: 5:02
Garmin Connect

Összesen 9km, 49:25

Váltakozó és terepfutás

Munkából hazafele talán utoljára tudtam megállni úgy, hogy még világosban futhassak.
Gánt-bányatelepen parkoltam le megint, de ezúttal a Gém-hegyre menten lefutni az edzésem. Nem igazán ment jól a futás, most már tényleg kezd kijönni rajtam a fáradtság.
Pár domb megmászása után délre indultam a bánya mögé és egy nagyon király fenyvest fedeztem fel. Abban tettem egy kört és közben azon agyaltam, hogy a teljesen tiszta és kb. 1,5×0,8km-es terület ideális lenne arra, hogy a Gém-hegy térképet kicsit kibővítsék.
Innen mikor kiértem, akkor rávettem magam, hogy a mára eredetileg tervezett váltakozó futást lenyomjam. Persze a távból alaposan visszavettem, de még így is bő 3km váltakozót futottam, amiben volt közel 100 méter szint is.
A végén megint terepen futottam, így szinte az egész edzés terepen futást jelentett, a váltakozót leszámítva.
 
Összesen 10km, 280 szint, 56:54

 

Résztáv javuló időkkel

Ma már a megszokottnak tekinthető keddi nagy csapatos résztáv volt a program a KSI pályán. Ezúttal is ezer méterek voltak, illetve lettek volna, de csak 6 darab.
Bemelegítésnek bő 4km-t futottunk, majd 8 repülő következett és ezek alatt már éreztem, hogy egész lazán mozgok. Reméltem, hogy ezúttal kettőnél több ezer métert ki fogok bírni, de nem így alakult. Kicsit kaotikus lett a mai edzés, mert a 4. ezer métert végigfutottam, de az nagyon kiütött. Utána elkezdtem a következő résztávot az 1 perc pihenővel, de nem kellett volna. Jobbnak láttam 200-nál kiállni, majd 1 kört kihagyva az utolsó 400-ra beállni. A végén aztán megint egy 600 métert futottam.
 
1000m: 3:11,1
1000m: 3:09,6
600m: 1:55,5
1000m: 3:04,5
200m: 0:36,6
400m: 1:13,4
600m: 1:49,5
 
Maguk az idők egész bíztatóak, de én jobban örültem volna, ha mondjuk 3:15-ben végigcsinálom az 1000 métereket. Fogalmam sincs mikor futottam utoljára ilyen gyors 1000 métert és a többi idő is előrefelé mutat.
Szinte sajnálom, hogy jövő héten már nem futunk ilyet, mert az OB miatt már csak lazább edzés jöhet szóba. Persze nem esnek jól ezek az edzések, de a fejlődéshez ez kell, ráadásul ilyen nagy csapatban többet kihoz magából az ember.
Levezetésnek megint csak 2km-t futottunk.
 
Összesen 12km, 63:52

Újra keddi nagy csapatos résztáv

Ma megint a stadionban edzettünk és most is igen sokan voltunk.
A program ezúttal egy hosszabb bemelegítés (bő 5km) , repülők, majd 7×1000 méter volt 1 perc pihenővel 3:10-re.
No most ez eleve nálam esélytelen a teljesítésre, azért már a kezdéskor tudtam, hogy megint rövidíteni fogok. Az első 2 darab 1000 métert még végigfutottam és az azt követőnek is nekikezdtem, de onnantól csak 600 métereket futottam. Nekem valahogy nem tetszett a 45 másodperces pihenő, ugyanis a lassabbaknak ennyi jutott volna. A maradék 5 résztáv tehát nekem 600 méteres volt és a pihenő is olyan 2:10, sőt kicsit több is.
 
1000m: 3:15,8
1000m: 3:13,6
600m: 1:56,3
600m: 1:55,7
600m: 1:52,4
600m: 1:50,4
600m: 1:49,3
 
Sikerült a tempón javítanom, de most nem volt a 600 méterek közt 2 darab 800 is, mint a múltkor. Igaz ezt nem is terveztem, mivel nagyon nem éreztem magam jó állapotban az edzés előtt és az utolsó két darab 600-at leszámítva nagyon nem esett jól az edzés.
Lábaim be voltak állva és kész szenvedés volt még a 4-5. 600 is, aztán valahogy az utolsó 2 mégis jobban ment.
Levezetésnek bő 2km-t futottunk.
 
No és még bonusznak a CSAPAT szó definíciója:
"Mikor az egyik csapattag kórházban van egyetlen éjszakát, akkor a másik három tag a közös résztávos edzés után utazik 1 órát, hogy este 8-kor meglátogassák frissen műtött társukat. A látogatási idő lejárta miatt csak ketten jutnak be, ezért miután kijönnek felemelik harmadik társukat a kórházi ablak előtt, hogy ő is beszélhessen kicsit lábadozó csapattársukkal."
 
Összesen 13km, 64:26

 

Résztáv nagy csapatban

Rég nem jártam már a Népstadion környékén, de a mai edzést végre megint ott futottam méghozzá igen nagy társaságban. Bemelegítést KisDomával és Fecóval kezdtem, de azt a MEAFC bajnokcsapata teljessé vált Gyurika csatlakozásával. Sajnos csak bő 3km-t melegítettünk és már kezdődött is a résztáv, hisz az atléták 7×1000 métert futottak 1 perc pihenővel és erről mi sem akartunk lemaradni.
Se repülő, se nyújtás, hanem durr bele a közepébe, de legalább voltunk vagy tízen. Az első ezer meglepően jól ment még, majd a másodikban is alig haltam meg, de aztán éreztem, hogy a harmadikkal én elérném a teljesítőképességem határát és ezzel az edzés véget is érhetne nekem, így onnantól rövidítettem. Előbb 800 métert, majd 600-at, megint 800-at, 600-at és végül 600-at futottam.
 
1000: 3:16,6
1000: 3:14,4
800: 2:37,5
600: 1:57,1
800: 2:35,6
600: 1:57,1
600: 1,53,3
 
Nem a tempó ölt meg, hanem a kevés pihenő és a rövidítésekkel sem azért nyertem sokat, mert kevesebbet kellett futnom, hanem az amúgy szűk 1 perces pihenő helyett 1:35-öt pihenhettem a 800 méterek után és 2 perc fölött a 600-aknál.
Levezetésnek aztán Józsa Gáborékhoz csapódva bő 2km-t futottam, amiben volt 10 repülő is, hogy ez se maradjon ki teljesen a mai edzésből.
Távra ugyan igen szerényre sikerült ez a mai edzés, de annál keményebb volt. A harmadik résztávtól zsibbadtam és igencsak kifutottam magam.
 
Összesen 11km, 57:13

 

5km laza 100/100

Ugyan ma nem akartam csak egy könnyűt futni, de Tibi kicsit váltakozni akart, így én alkalmazkodtam és vele futottam egyet.
Az ipari park végéig futottunk ki és még odafele elkezdtük a 100m/100m váltakozót. Igazán nagy tempó nem volt a gyorsakban sem, valószínű végig is elbírtam volna azt a tempót, de néha azért még így sem esett olyan nagyon jól.
A távot nem mértük így csak saccolom, hogy a 21:37 kb. 5km lehetett (153-as átlagpulzus).
Előtte szűk 5km bemelegítés volt, utána pedig bő 3km levezetés. Úgy érzem egyre jobban megy a futás és még talán a holnapi résztáv sem lesz őrültség. A mai futás ugyan nem volt egy klasszikus könnyű edzés, de azért csak pihentem még így is.
 
Összesen 13km, 60 szint, 61:14

Nike cipőteszt és váltakozó 5km

Délután ismét Tatára mentünk át edzeni. Tibi a Nike cipőtesztre csábított minket és persze edzeni sem rosszabb ott, mint Tatabányán a városban.
Egy Cseke-tó kört a Nike egyik félverseny cipőjében futottam Baluval együtt és bár baromi könnyű volt az űrtechnológiás műanyag szálas csodacipő, de nem nyerte el a tetszésem. Valahogy túl keskeny volt.
Ezt követően cipőt cseréltem és egy Luna trénerben futottunk át az Öreg-tóhoz. A kezdeti furcsaságok után meglepő módon ez a még nekem is ronda cipő egész kényelmes volt. Fel sem tűnt, hogy a lábamon van, jól csillapított és egész könnyű is volt.
Egy darabig csak simán futottunk, majd elkezdtük a váltakozó szakaszt. Öt kilit mentünk, amiben felváltva vezettünk Baluval egy-egy erősebb szakaszt. Többnyire olyan 1,5 perces gyors részek voltak és nekem egész jól ment a futás.
Ezt követően visszafutottunk az edzőtáborba, majd már a saját cipőnkben levezettünk még szűk 2km-t a rekortánon.
Tetszett ez a mai edzés, mert bár semmi pontosat nem tudok a gyors részekről egész jó edzés lett. Nem volt egy laza edzés, de megszakadnom sem kellett.
 
Összesen 13km, 62:48

Kis váltakozó szemerkélő esőben

Ma sem volt jobb idő, mint tegnap, ráadásul mára valami komolyabb edzést terveztünk. Szerencsére ma is összehoztunk Baluval és Sunkával egy közös edzést, ami abból állt, hogy Balu előtt találkoztunk, majd Kertvároson át kifutottunk az ipari parkba. Odafele sima egyenletes futás volt, no meg persze szembeszél és szemerkélő eső, majd visszafele nyomtunk 4×2 perc lendületest, amiből az utolsó dombnak felfelé volt és 3 percig toltuk. 🙂
Levezetésnek aztán ugyanarra futottunk vissza, majd egyedül kocogtam vissza a Dózsakertbe.
Eredetileg ugyan olyan edzést terveztem, amiben több a gyorsítás, de ilyen időbe jó, hogy legalább csináltam valamit. Ráadásul távban nem is volt kevés a mai nap.
 
Összesen 17km, 120 szint, 79:46

 

Váltakozó futás Tatán

Tatára mentünk át edzeni Baluval és úgy volt, hogy Tibi is csatlakozik hozzánk, de végül mégiscsak kettesben edzettünk.
A bemelegítés 2 Cseke-tó kör volt, majd jöttek a repülők és mivel egyikőnk sem érezte magát kirobbanó erőben a váltakozó futás mellett döntöttünk gyorsítás gyanánt. Nekem a tervem 5000 méter 200/100 volt, Balu pedig legalább 3000-ig akart jönni. Kezdetben én a külső íven futottam, majd mikor nem ment beálltam Balu mögé, aztán hol én, hol ő mentünk elől és a végén megintcsak futottam kicsit a külső íven.
Persze nem bírtam rendesen, így közben leadtam 4 klire, amit Balu is bevállalt. Az idő 15:44 lett, szóval nem egy fergeteges edzés volt a mai, de kellett már valami kicsit küzdős, gyorsító edzés.
Levezetésnek futottunk még 6 kört.
 
Összesen 11km, 60:51