Az éjszakát Körmöcbánya egyik magánházában töltöttük, hogy ma is Skalka sífutó pályáin töltsük el a napot. Ezúttal északra indultunk a jelentősen hidegebb időben és a mai nap is szuper volt, de jelentősen nehezebb is. Egyrészt nekem nem pikkelyes a lécem, ami lefelében csúszik, mint a rossznyavalya, felfelé viszont megfelelő vakszolás nélkül igen küzdelmes tud lenni. A jég persze mindig gyorsan elintézte a lécre totál amatőrként rászenvedett tapadóvakszot, így csúsztam előre is és hátra is. 🙂
Az első felében a túrának 4 fős csapatunk lefelé haladt, így az 1180-ról 900-ra ereszkedés közben volt alkalmunk hatalmasakat esni Árpikával. Volt, hogy ő feküdt keresztbe előtte, volt, hogy magamtól estem hatalmasat. Nem tudom a profik hogy oldanák meg a göröngyös keréknyomokban lefelé száguldást, de én sokszor csak úgy tudtam megállni, hogy elestem. 🙂
Volt, hogy párhuzamos nyomban akadtak gondjaim. Míg Árpika előttem párosbotozott, hogy haladjon, addig én nem győztem fékezni, hogy bele ne rohanjak. Biztos örülni fogok még, hogy ilyen jó a lécem, de akkor ezt nem tudtam értékelni.
Mint ahogy fölfelé is kissé necces volt néhol, mert a jég által megtisztított léc nem igazán segítette az elrugaszkodást. Jó sokáig is tartott felküzdeni magunkat 300 méterrel magasabbra, de az utolsó 1-2km-t leszámítva ez is igen jó volt.
Azthiszem jövőre is fogunk párszor sífutni, mert nagyon állat dolog.
Max. pulzus: 163
Átlag pulzus: 124
Összesen 23km, 500 szint, 3:29:56