Tojás címke alá tartozó bejegyzések


Gyógyszer Kupa – Népliget

2009 április 8, 20:40Címkék: , , , | Nincs hozzászólás


Ma gondoltam egyet és munka után a Népligetbe hajtottam a Gyógyszer Kupa céljába, hogy térképpel és "terepen" fussak egyet. Tojással együtt melegítettünk be egy 2,5km-es körrel, amiről kiderült, hogy kicsit rövidebb, mint azt tudtam.
A pályának egész keményen indultam neki. Lendületesebb edzést szerettem volna ma futni és ehhez ez a bő 4km megfelelőnek bizonyult. A kettes pontnak mellémentem, mert az én térképemen a jellegfa volt berajzolva pontnak, az ötös meg egyenesen rossz helyre volt kitéve, így én azt meg se találtam, ellenben eltöltöttem ott 1,5 percet. A 9-es a 13-as és a 15-ös pont se volt egészen jó helyen, de mivel jól lehetett látni a teljesen tiszta parkban a pontokat, így nem okozott különösebben nagy gondot. ( a pályát 163-as átlagpulzussal futottam, de az 5-ös pont miatt ez sokat esett, hisz ott egy helyben forogtam)
Élveztem a futást, a bokámat be sem kötöttem, mert olyan jól bírja. A talpam viszont kicsit éreztem.
Levezetésnek aztán futottunk még bő 6km-t, aminek nagy részében Varga Bálinttal beszélgettünk. A levezetés végére valamitől eléggé beállít a derekam, de sok nyújtással sikerült kilazítanom.
 
Max. pulzus: 172
Átlag pulzus: 148
Átlagtempó: 5:03
 
Összesen 13km, 66:14

Térkép

Csillebérc – Huszonnégy-ökrös ; Pörgős hegyi futás

2007 december 9, 14:44Címkék: , , , , , , , , , , , | 4 hozzászólás


Csillebércre mentem fel a válogatott mai hosszú futására, ahol természetesen a tegnapi után nem akartam hosszút futni, de azért valami 15-18km-t szerettem volna futni és hát semmiképp se egyedül. Úgy gondoltam a tegnapinál mindenképpen gyorsabban kellene futni, ezért már az elején csatlakoztam a gyorsabb társasághoz.
Nem sokkal Csillebérc után így Józsa Gábor, Kisdoma, Baracsi Gábor, Lenkei Zsolti, Kerényi Máté, Tojás és egy atléta srác társaságában futottam, de hamarosan Kisdoma és Tojás lemaradt a tempó pedig egyre csak fokozódott. Kezdetben ezt még kifejezetten élveztem is, mert alapvetően úgy éreztem jól megy a futás, de aztán mikor már 4 perces tempót is kezdtük meghaladni, akkor kezdtek nem jól esni a fölfelék. Alapvetően Józsa Gábor tolta a tempót az atléta sráccal én meg loholtam a nyakukon és a többiek is valami ilyesmit próbáltak mögöttem.
A Huszonnégy-ökrös előtt párszáz méterrel aztán úgy döntöttem nem kell ez nekem és onnan a hegytetőig már kiengedtem. Visszafelé a hegy északi oldalán mentünk és a tempó semmit sem csökkent. Én beálltam a boly végére és élveztem, ahogy a kacskaringós kis ösvényen toljuk, mint állat és ugráljuk át a kidőlt fákat. Jöttek azonban apróbb felfelék és én kezdtem nem jól érezni magam, majd mikor egy saras lefelében nem mertem elengedni magam és a többiek elléptek vagy 50 méterre, akkor feladtam az üldözésüket. Szerencsére pár száz méter után azonban utolértem Gyurikáékat, ahol Makrai Évi, Maki és Kisdoma is meglehetősem kellemesebb tempóban haladt, ráadásul Ricsi és Máté is beállt hozzájuk.
A futás végét velük tettem meg már sokkal lazább tempóban, de azért Makival még egy kicsit elléptünk a többiektől a végére.
Nagy rohanás volt ez a mai edzés és ha nem a tegnapi után csinálom, akkor aztán végképp tetszett volna. Így kicsit tartottam tőle, hogy kikészítem magam, de egyben örültem is, hogy ennyire jól megy a tegnapi után.
Jó kis edzés volt ez és jól megy a futás. Már csak az a probléma, hogy egyesek viszont olyan baromi erősek, hogy még így is messze vannak tőlem.
 
Összesen 16km, 300 szint, 79:01