Váltakozó 3:44-es tempóban

Tankörtalálkozóm volt ma, így munka után a város felé vettem az irányt és Gyurikáékig meg sem álltam.
Szerencsére ő is váltakozót tervezett futni, még ha nem is pont olyat, mint én. A Margitszigetre kifutás után még egy fél kört mentünk lazán, majd belekezdtünk a 3 oszlop / 2 oszlop váltakozásba, ami leginkább 150/100-at jelent, de az oszloptávok nem teljesen egyenletesek.
Az eleje úgy 2km-ig nem volt valami laza. Gyurika jobban meghúzta a gyorsakat, mint azt magamban tettem volna és már épp kezdtem volna azon agyalni, hogy ebből 5km elég húzós lett, mikor kicsit visszaesett a tempó. A 2,5km-es forduló után egyre inkább én adtam a tempót és kezdett könnyebben esni a futás. Persze azért nem tiltakoztam, mikor Gyuri felvetette, hogy csak 4km-ig mennyünk. Nekem eredetileg is annyi lett volna és nem akartam szétfutni magam.
A 4km vége 14:45 lett, ami 3:44-es tempó (GPS 3,94km-t mért) és mindezt 168-as átlagpulzussal és 176-os maximummal futottam. Ezzel a magam részéről teljesen elégedett is vagyok. Nem estem szét, de nem is volt lazsálás a mai nap. Levezetésnek még a sziget végéig elfutottunk, majd a keleti oldalon vissza az Árpád hídhoz és ki szigetről.
A legnagyobb problémám a mai edzéssel az volt, hogy piszkosul kidörzsölt az atléta nadrág.

Max. pulzus: 176
Átlag pulzus: 152
Átlagtempó: 4:37

Összesen 12km, 54:02

A mai futás nem esett jól

Gyurival és Évivel futottam 2 kört a szigeten és nem igazán esett jól. A tempó pedig nem volt valami nagy, sőt kifejezetten lassan mentünk. Az első körben a szélén a pudingon futottuk, majd a másodikat már középen.
Nekem meg mindegy volt, mert a lábaim be voltak állva, a derekam meg majd kettétört. Persze futás után a nyújtás sem ment, de fogalmam sincs mindez miért. Ráadásul a pulzusom is magas volt a tempóhoz képest, amit szintén nem értek. Kivéve, persze ha Gyuri pulzusát mérte az órám, mert az sem kizárt, amennyire egyformán változott kettőnk pulzusa. 🙂
Azt viszont nagyon remélem, hogy nem valami bújkáló betegséget jelez a magasabb pulzusom.
 
Szerencsére társaságban még így is gyorsan eltelt a futás. Egyedül tuti végig azon agyaltam volna, hogy nem esik jól, nem esik jól…
 
Max. pulzus: 148
Átlag pulzus: 136
Átlagtempó: 5:08

Összesen 12km, 61:57

 

Évivel a szigeten

Makrai Évivel futottam ma a szigeten 2 kört.
A tempó az éppen 5 percesen kívüli volt, de ez teljesen rendben is van így. A talpam, a sarkamnál megint kezd jobban fájni. Nem tudom mi lehet ez, de jó lenne megszabadulni tőle.
 
Max. pulzus: 152
Átlag pulzus: 138
Átlagtempó: 5:04

Összesen 12km, 60:34

 

Heten, mint a gonoszok

Ma igen nagy csapat verődött össze. Gyurikáéktól indultunk neki heten a hóesésben a margitszigeti edzésnek.
Évi, Gyuri, Fecó, Dóma, Lenkei Ákos, Tóth Ata és én alkottuk a csapatot, így a teljes MEAFC férfi bajnokcsapat is megint együtt edzett.
A szigetre kiérve, aztán KisDoma és Fecó gyorsítani kezdett, én pedig nem akartam lemaradni róluk. Leginkább azért, mert Gyuriék csak 1 kört terveztek futni. Lenkei Ákos is felzárkózott, így innen négyen toltuk a havas külső "rekortánon".
A tempóval önmagában nem lett volna gond, mégsem esett igazán jól. A derekamat kezdtem kicsit érezni a csúszkálástól, de nem volt vészes. A második kör közepén Ákos kiszállt, majd a végén Ata csatlakozott és így futottunk vissza a Népfürdő utcába.
A tempó a szigeten többnyire 4:20 körül alakult és ezt olyan 155 körüli átlagpulzussal futottam. Jó volt végre egy kicsit az aerob zóna felső határának közelében is futni.
 

Max. pulzus: 159
Átlag pulzus: 148
Átlagtempó: 4:40

Összesen 13km, 58:28
Bokatorna: 70 perc

 

Évivel és Gyurival a szigeten

Ma Óbudán dolgoztam, így munka után adta magát, hogy Gyurikáktól fussak.
Tudtam, hogy nem lesz nagy rohanás, hisz Gyuri még csak épphogy elkezdte az edzéseket, de ez nem is zavart. Évi is csak egy könnyűt akart futni, így hármasban mentünk ki a szigetre, hogy a szélén fussunk együtt 1 kört.
Azért a 7km-t nagyon soványnak éreztem volna, ezért megtoldottam még egy körrel, amit már középen futottam és egy kósza ötlet nyomán futottam bele 4km lendületeset. Ráállítottam az órán a kör átlagtempójára és próbáltam a kerek 4 perces kilométerekhez ragaszkodni. Ez egész jól sikerült is, de a második fele már nem esett jól. (15:54 lett, 157-es átlag és 161-es max pulzussal.)
Levezetésnek maradt 2 km visszafutás.
 

Max. pulzus: 161
Átlag pulzus: 139
Átlagtempó: 4:54
 

Összesen 12km, 56:36
Bokatorna: 60 perc

 

12km kevesebb, mint fél órából 510 forintért

Ma kegyetlen meleg volt, ami iszonyatosan megviselt, főleg, mert órákat kellett araszolnom dugóban. Hazafele is ez várt rám, de egy gyors ötlettől vezérelve bekanyarodtam a Margitszigetre és letettem a kocsit a parkolóban, én pedig elmentem futni.
Direkt körbe indultam, hátha összefutok valakivel. Épp számolgatni kezdtem kb. hányan futnak el velem szemben egy félkör alatt, mikor Foreszt láttam meg velem szembejönni. Gyorsan becsatlakoztam hozzá és futottam vele együtt jó 1,5 kört. Nem mondanám, hogy jólesett a futás, de még mindig jobb volt, mint ami utána jött. Visszafelé még közel fél kör várt rám és a végén a 10 repülő. No ez utóbbiak ma lehet még károsak is voltak, mert azt hittem a csípőm, vagy a derekam egyszercsak bekattan és akkor nem a saját lábamon megyek el. Szerencsére azért a 10 repülő alatt egy kicsit jobb lett, de alapvetően egy jó szenvedős edzést tudtam le egy pokoli nap végén.
Ugyan belekerült 510 forintomba ez az edzés, a parkolás miatt de ha azt vesszük kevesebb, mint fél óra időráfordításból futottam 12km-t. Ez azért már igen szép teljesítmény, kár, hogy beleszámoltam azt az időt, amit a későbbi hazautazáson spóroltam. 🙂
6-kor araszolhattam volna, így viszont átsuhantam a városon.
 
Összesen 12km, 62:20

Könnyű 12km a szigeten

Mikor Fehérváron 5 után végeztem a munkával és beszálltam a kocsiba mindenhez volt kedvem, csak futni nem. Szakadt az eső, már sötét volt és egyedül futás várt rám.
Pest felé autózva aztán felhívtam Gyurikát a holnapi edzéssel kapcsolatban és kiderült, hogy ő is akar még ma valamit futni, de egyedül nem indulna neki.
Így aztán este tőlük indulva futottunk ketten egy könnyű 12km-t, ami 2 szigetkört jelentett.
Nagyon lazán mentünk, néhol még kicsit túlságosan is, de ez a hét kellőképp rohanós volt, így nem bántam. Szerencsére az eső is elállt, így még meg sem áztunk.
A félkörök (2500 méterek) sorrendben: 12,06 ; 11:49 ; 11:49 ; 12:21
 
Összesen 12km, 58:02

Újra futok

Ma Észak-Budán végeztem a munkával és ezt az alkalmat kihasználtam arra, hogy a héten először eddzek egyet. Gyurikáékhoz mentem be és tőlük indultunk Gyurikával és Évivel kocogni egyet a szigetre. Futottunk egy teljes kört, majd még Gyurival egy 3km-t rátettünk, hogy meglegyen 10km. Az eleje elég fura volt, mondhatni nem ment a futás, de azért az 5 perces tempóért még nem kell megszenvedni.
A végefelé aztán már kezdtem belerázódni, de igazából mindegy is, hogy hogyan megy a futás, a lényeg, hogy futottam és jólesett.
 
Összesen 10km, 48:41

Ötezer váltakozó a szigeten 18:20-ra

Ma napra valami váltakozó futást terveztem és mivel úgy gondoltam egyedül kell majd futnom már azon gondolkoztam, hogy hegyen csinálom valahol. Szerencsére Gyurika és Pelyhe Dani is vevő volt egy ilyen edzésre, így rávettem magamat, hogy átbumlizzak a városon ebben a hatalmas dugóban és velük eddzek.
Kiderült KisDoma is jön velünk, így végül négyesben futottunk. Bemelegítésnek az Árpád hídon mentünk ki a szigetre, majd elfutottunk a másik végébe. Így összesen 3,5km után kezdtük a váltakozót.
5000 métert, azaz egy szigetkört futottunk középen elvileg 200/100-ban. Gyakorlatilag az oszlopokat figyeltük, így olyan 180/90 jött ki. Danival hamar megszakítottuk Gyurikát és Domát és egyenletes tempóban nyomtuk le az edzést. Az 5000 méter 18:20 lett, ami 3:40-es tempó.
Ezzel maximálisan elégedett vagyok, főleg azért, mert kifejezetten jól ment a futás és nem szenvedtem egy másodpercig sem. Éreztem, hogy haladok, néhol kicsit kellett küzdeni is, de alapvetően jólesett az egész. Átlag pulzusom is csak 169 lett a váltakozó alatt.
Úgy gondolom egy szűk perccel jobbat biztos tudok ha nem váltakozót kell futni, de lehet még jobbat is. Ennek tükrében ha nem lenne elmérve a hétvégi futás, akkor a 17:00 – 17:30 közötti ötezret lőném be.
Levezetésnek a pest felöli oldalon futottunk vissza az Árpád hídhoz, majd Gyurikáékhoz.
Jól telt az edzés, végig dumáltunk a váltakozót leszámítva. Jó lenne sokszor így futni. Egyedül sokkal nehezebb, elsősorban fejben. Azthiszem rászánom az időt és araszolok máskor is a dugóban, hogy a többiekkel együtt futhassak a szigeten, vagy Fenyőgyöngyétől. E nélkül tuti nem tudnám fejben elviselni a közelgő alapozást.
KisDoma amúgy egyre elszántabbnak tűnik és fejlődik is. Egy-két hete még tuti nem ment volna váltakozó futásba. Számításaim szerint szeptember végére tuti utolér fizikálisan. No az lesz majd a kihívás, hogy onnantól tartsam vele a lépést.
 
Összesen 12km, 52:18
 
Max. pulzus: 179
Átlag pulzus: 153
Megnyugvási: 42 (148/106), váltakozó végén: 44 (176/132)

Ez már valami, 6x1000m

Ezen a héten ma második alkalommal résztávoztunk. Ezúttal hosszabb résztávot terveztünk és végül az 1000 méterek mellett döntöttünk. Gyurikával futottunk ki a szigetre, majd egy kicsit még ide-oda rohangáltunk, mert Skulóval a Margit-híd lejárójánál találkoztunk és épp elkerültük egymást. Elkocogtunk az 500 méteres felfestésig, majd onnan kezdtük az első 1000 métert, így a bemelegítés összesen 25:06 lett, azaz jó 5km.
 
6x1000m:
3:29,0 (170/131)
3:20,1 (174/133)
3:17,5 (177/132)
3:17,3 (176/134)
3:17,3 (178/136)
3:16,6 (179/130) 1 perces megnyugvási
 
Plusz 1x500m:
1:41,8 (175)
 
Nem döntöttük el előre hány darab ezer métert fogunk futni. Hat és nyolc között vacilláltunk, de ha belegondolok abba, hogy életem során hányszor csináltam meg 8×1000 métert, akkor nem csoda, hogy most is csak hatot futottam.
Az első kicsit lassú lett, még nagyon nem éreztük a tempót. Skuló vezetett, de én se éreztem úgy, hogy gyorsabban kellene futni. A másodiknál aztán már túl gyorsnak éreztem a tempót. Úgy gondoltam, hogy 3:20 és 3:25 közötti ezreket tudok majd futni. Ehhez képest a harmadikban még tovább gyorsultunk és ezt a 3:17 körüli időt tartottuk is a végéig.
Kedd óta Skuló javult egy kicsit, így mind a 6 darab ezret együtt futottuk le. Többnyire ő ment elől, de sokat futottam mellette is. Alapvetően nekem ez a tempó bővel jó volt, sőt talán kicsit gyors is, így nem akartam, hogy még miattam tovább gyorsuljunk.
A pihenők elvileg könnyű 500 méterek voltak, gyakorlatban ez nem tudom pontosan mennyi lett, de időben 3:30-ról ment le 3 perc alá, tehát kivételesen a végén pihentünk kevesebbet.
Ez az edzés már kellőképpen küzdős lett, ezért is nem vállaltam be a 7-8. ezret Skulóval. Biztos ment volna, ezt éreztem is az utolsó ezer után megfutott 500 méterben, amire azért álltam csak be, mert Gyuri is futotta. Valószínűleg úgy jártam volna, ha folytatom, mint Skuló, azaz kicsit lassabb lett volna a vége (3:21 örül ment), de nem volt kedvem maxra kihajtani magam és lehet értelme se lett volna.
Gyuri úgy tűnik a múlt héten futott két teljesítménytúrával kicsit megszivatta magát, mert csak 3:45 körül futotta az ezreket, ami azért elég nagy különbség közöttünk ahhoz képest, hogy 1-2 hete még majdnem ugyanazt futottuk.
Levezetés 15:06 lett, ami úgy 3km.
 
Elégedett vagyok ezzel az edzéssel, mert megint jobbat tudtam futni, mint azt gondoltam volna. Most jön majd az a rész, amikor már nem lesz látványos a fejlődés, sőt lehet egy-egy résztávon nem fogom tudni megfutni azt, amit korábban. Azért ez alapvetően nem baj, hisz sebességem már-már közelíti azt a szintet amit a versenyszezonra elvárnék magamtól.
 
Összesen 17km, 79:59
 
Max. pulzus: 179
Átlag pulzus: 143
Megnyugvási a 6. ezer után: 49 (179/130)
Megnyugvási a levezetés végén: 36 (134/98)

11×500 méter a szigeten

Ma is 72,2kg volt a súlyom, akárcsak tegnap.
Délután Gyuriéknál öltöztünk, majd mentünk ki edzeni a Margitszigetre. Szerencsére Sinkó Jani lába rendbejött, így ezúttal hármasban készültünk egy váltakozó szerű résztávos edzésre.
Bemelegítésnek kifutottunk a sziget túlsó végébe (18:49), ami nekem még talán egy kicsit kevés volt bemelegítésnek, de nem terveztük elrohanni az edzést, így nem volt gond. Persze most is a sziget közepén az aszfalton edzettünk, de ez pont jó így, mert én szeretek itt edzeni.
A tervezett program 10×500/500 méter volt, amiből végül 11 sorozat lett:
 
1:43,7 (162) – 2:29,6 (143)
1:44,9 (166) – 2:30,5 (145)
1:42,6 (168) – 2:33,9 (141)
1:41,5 (172) – 2:40,6 (133)
1:43,6 (171) – 2:56,4 (140)
1:38,3 (169) – 2:51,8 (139)
1:38,3 (172) – 2:50,3 (142)
1:37,0 (174) – 2:55,9 (136)
1:38,1 (174) – 2:59,4 (135)
1:41,8 (175) – 8:05,4 (129)
1:20,1 (178)
 
Az utolsó 500 azaz a 11. egy extra volt, mert Gyurinak ki kellett állnia menet közben és nem akart 10-nél kevesebbet futni. Persze menet közben is volt, hogy várni kellett a többiekre, mert rendszerint előttük fejeztem be a gyorsakat, egyedül Jani tudott előttem beérni a 8. ötszázban. A pihenő idők ennek megfelelően néha torzak, mert van ahol elég rendesen visszafutottam a többiekért. Az utolsó előtt pedig Gyurit kellett megvárni, de ez alatt szintén végig futottunk Janival.
Már előre sejtettem, hogy mi vár rám az extra ötszázban, de ezúttal nem akartam lemaradni. Gyuri megint nagyon bekezdett, majd a lejtő alján, mikor még mindhárman együtt voltunk kezdett kicsit lemaradni. Ekkor én is lassulni kezdtem, de Jani tovább futotta a tempót. Valamennyire próbáltam tartani vele a lépést, de azért ez egy kicsit sok volt nekem és elhúzott vagy 10 méterre tőlem, majd váratlanul 400-nál kiállt, de ekkor én már mentem végig. Az időm nem igazán akartam elhinni, de mivel Gyuri is 1:31-re ért be, így a különbség alapján stimmel a 80-as ötszáz. Nem hittem volna, hogy tudok ilyet, de ezzel már két hete is így voltam, pedig akkor "csak" 87-et sikerült futnom. Ha emlékeim nem csalnak soha nem futottam ekkora távot ilyen gyorsan. Egyszer talán volt egy 62-es 400 méterem, de az alig jobb és persze rövidebb. Azért csak ráfutottam még 100 métert egy 64-es négyszázra.
A legfurább, hogy elég küzdős volt ez az utolsó 500 és úgy éreztem a második felében, hogy sokat lassultam és már nem is vagyok gyors. Ehhez képest az idő szuper jó lett és utána se éreztem úgy, hogy totál szétfutottam magam. Nem görcsöltem el, nem volt olyan légszomjam, mint 1-2 hónapja a 80 körüli négyszázaknál, szóval relatív jól éreztem magam.
Úgy tűnik nagyon fekszik nekem ez a hosszú pihenős váltakozó.
Tóth Ata megint itt körözött a szigeten és most is csapódott kicsit mellénk biciklivel, ezzel feldobva az edzést. A levezetésben is eljött velünk a sziget végéig.
Nagyon elégedett vagyok ezzel az edzéssel, mert a vasárnapi után még kicsit fáradtan sikerült egész jót futnom és ami külön jó, hogy nem éreztem egy pillanatig se úgy, hogy ez nekem nem megy. A darabszámmal se volt gond, tehát nem számolgattam mennyi 500 van még hátra. Az utolsó 500 aztán minden várakozásomat felülmúlta, bár afelől nem vagyok meggyőződve, hogy a lelkemen kívül bárminek is használt volna.
 
Összesen 19km, 85:28
 
Átlag pulzus: 143
Megnyugvási: 30 (137/107)

Tipóka Kupa parkverseny – Margitsziget

Reggel 72,1kg volt a súlyom.
Délután siettem Gyurikéákhoz, mert tőlük futottunk ki ketten Gyurival a Margit szigetre a Tipóka Kupa parkversenyre. Talán mostantól már részt fogok tudni venni ezeken a szerdai parkverseny, majd hegyi edzőversenyeken, már persze ha nem esik nagyon ki, jó edzésnek értékelem és nem is jön közbe semmi. Most a bemelegítés olyan bő 3km lehetett (15:14), majd neki is indultam a 8,7km-es pályának. Sajnos már csak fénymásolt térkép jutott, ami miatt a rétek eléggé nem látszódtak, mondhatni teljesen egybefolytak az erdővel.

Margitsziget - normál pálya

A bemelegítés egy kicsit kevés volt és elkelt volna pár repülő is, de sietni kellett, hogy világosban befejezzük a futást, ezért aztán hamar elindultam.
Egész sok aprót hibáztam, de ezek többnyire csak a bokrok rossz irányból kerülését jelentették, vagy apró és még időben korrigált melléfutásokat. Nem igazán tudtam keményen nyomni, pedig élveztem volna, ha pörög a lábam. Így is nagy élmény volt térképpel közel maximumot futni és hajtani, mint egy rendes versenyen, de éreztem, hogy nem tudom kifutni magamat.
Sajnos a pulzusmérő övét otthon felejtettem, így pulzusadatok nincsenek, de nem hiszem, hogy olyan egetrengetően magas értékeket produkáltam volna.
A pálya vége felé aztán sajnos hibáztam egy nagyobbat. A 25-ös ponton túlfutottam, valószínűleg azért, mert nem a térkép alapján próbáltam megfogni. Bemelegítés alatt már láttuk ezt a pontot, ezért aztán azt hittem nem kell semmire figyelni, mert úgyis meglesz. Hát meg is lett, de csak egy perc hiba után.
Összesen a 8760 méteren 38:47-et mentem, ami 4,5-ös kilométereken belüli átlagot jelent. Ez úgy gondolom nem olyan rossz, de azért még az egy perc hibát leszámítva is simán megvert Isti és Gábor, pedig ők 2 pontonként cserélték a térképet és mindig az ment elöl, akinél nem volt térkép. Tehát tulajdonképpen memóriapályát futottak és még így is megvertek.
Ugyan már kezdett sötétedni, de azért még kimentem a másik pályára, amit csak Trükkös pályaként emlegetett Mihók. Ez aztán szinte még könnyebb volt, mint a sima pálya, mert a rétek alapján igen jól el lehetett navigálni. Mondjuk a kettes pontra menet megszívtam, hogy a romok nem voltak bejelölve, mert nem jutottam át rajta és vissza kellett fordulnom. Ezzel buktam vagy 20 másodpercet és a sötét miatt is maradt benne egy kevés, viszont a futás itt már igen jól ment, meg is nyertem ezt a pályát. Persze akik jót mentek a nagy pályán azok nem indultak ezen, így lehet itt is jól kikaptam volna.

Margitsziget - trükkös pálya

A 8:05 az 1840 méteren egy kicsit jobb kilométerátlag, mint a hosszú pályán, de úgy gondolom, hogy hiba nélkül itt akár a 4 perces átlagtempó is meglehetett volna.
Levezetésnek futottunk még egy szigetkört Gyurival, majd visszakocogtunk hozzájuk. (34:21)
Végre itt vannak tehát a versenyek és egyben a tavasz is, hisz remek idő volt ma. Élveztem is az edzést szinte végig.
 
Összesen 21km 96:27

Margitsziget: Jól sikerült résztávozás

Ma reggel 71,6 kg volt a súlyom. Talán újra elmozdulok kicsit lefelé.
Délután Gyurikáék lakásában öltöztünk és onnan indultunk ketten Gyurival futni a Margitszigetre. Nincsenek messze a szigettől, mert jó ha 1km volt az Árpád-híd felöli lehajtó, majd innen a Budai oldalon futottunk el a sziget másik végébe a többség által puding névre elkeresztelt puha rekortánon. Innen még futottunk egy kilit középen, amiben én csináltam 4 repülőt is a gyorsító 500 és 1000 méterek előtt. Így összesen bő 4,5km (24:45) volt a bemelegítés. A végén összetalálkoztunk Tóth Atával. Épp a biciklis edzését nyomta a szigeten és megállt pár percre beszélni velünk. Rég nem láttam, ráadásul kb. azóta nem futottam a szigeten, amióta nem edzünk együtt.
Kicsit tartottam ettől az edzéstől, mert mikor legutóbb próbáltam hosszabb résztávot futni, akkor csúnyán behaltam, de most szerencsére jobban alakult.
Egy gyors 500 méterrel kezdtünk, amit 2 x 1000m követett. Az 500 után 500 méter pihenővel, míg az ezrek után 1000 méterrel, így ez pont egy kört tett ki és az ezreket is ugyanott futottuk csak épp ellenkező irányban.
Ebből csináltunk még 1 szigetkört, majd a végén még rátettünk egy újabb 500 métert.
Így összesen 4x1000m, 3x500m lett.
 
500m: 1:36,2 (167)
1000m: 3:28,5 (173)
1000m: 3:29,1 (174)
500m: 1:38,7 (170)
1000m: 3:21,4 (176)
1000m: 3:22,1 (178)
500m: 1:27,4 (174)
 
Meglepően jól ment a futás és az idők is egész jók lettek. Gyurika minden résztáv elején bekezdett, így én csak tartottam a tempót az első 100, majd a vége felé 2-300 méterig. Gyurika többnyire ugyanis ilyenkor kezdett kicsit lassulni, amit én nem követtem és próbáltam végig megtartani a kezdeti erős tempót és ez többé kevésbé sikerült is. Az első 2 ezerben még kicsit spóroltam az erőmmel, de a második kettőben már közel maximumot futottam. Közben még összefutottunk Makrai Évivel és Füzi Annával is, sőt láttam Future-t is szembefutni, de mivel ezer közben jött szembe már elmentem mellette mire felfogtam, hogy kit látok.
A terven felül még futottunk egy 500 métert a végén, amit szintén a Margit-híd felhajtójáról kezdtünk a többi 500 méterhez hasonlóan, így kicsit lejtett az eleje. Gyurika ebben az utolsóban úgy bekezdett, hogy akárhogy próbáltam rajta maradni összeszedtem 10-15 méter hátrányt az első 150 méteren, amiből nem is tudtam lefaragni semmit 400-ig. Itt ugyan elkezdtem közelíteni hozzá, de még kellett volna 20-30 méter, hogy teljesen befogjam. Így végül ha 2 méterrel előttem fejezte be, de így is kegyetlen jó lett az időm. Nem mindennap futok ugyanis 2:54-es tempóban, bár ha a másik irányból közelítjük a dolgot, akkor ez csak egy megtoldott 69-es 400 méter lejtős kezdettel.
Azért én elégedett vagyok ezzel az idővel, akárcsak az egész edzéssel. Nem gondoltam volna, hogy tudok 3:40-en belüli ezer métert futni, de a 3:30-on belüliről álmodni se mertem volna. Jó hír, hogy mégsem vagyok annyira belassulva, mint hittem és még jobb, hogy úgy néz ki fogunk jópár hasonló edzést csinálni Gyurikával a szigeten majd ha Sinkó Jani felépül akkor hármasban.
A levezetés összesen úgy 5 km lett a pesti oldalon.
Jól kezdődik tehát a március, nagyon jó kis edzés volt és ami legalább ennyire fontos, hogy még élveztem is a futást. Remélem minden héten lesz egy-két ilyen edzés mostantól.
 
Összesen 20km, 100:04
 
Max. pulzus: 178
Átlag pulzus: 145