Karácsonyi TSC-s futás

Ma a Tatabányai futók, leginkább a TSC-s jelenlegi és egykori atléták hagyományos karácsonyi futására mentem el. Tibivel kifutottunk a Közműházhoz, majd lassacskán futni is nekiindultunk. A Turul lépcsőn mentünk fel, majd többször bevárva egymást  tettünk egy kört a Gerecsében a Panoráma út felüljárójáig. Azt nem részletezném, hogy mi volt még a futáson túl, de Tibin kívül senkit nem ütött agyon egyetlen kidőlő fa sem. 🙂
Vicces, ökörködős futás volt tehát a mai. Edzés szempontjából pedig egy jobbfajta átmozgatással ért fel.
 
Max. pulzus: 170
Átlag pulzus: 132
Átlagtempó: 6:21

Összesen 11km, 200 szint, 66:49

 

Gyorsulok! 5x1000m 3:08 és 3:14 közé

Délután újra lementem Geriékkel a TSC edzésére.
A bemelegítés ugyanúgy zajlott, mint múlt héten azaz olyan 2,5 kili lendületesebb futás után 6×100/50 jött, majd 4 lendületesebb repülő. Lehet az egyik repülőben meghúztam kicsit a bal combomat, mert ezután ezt néha éreztem.
Enyhén szólva tartottam a mai edzéstől, mert 5×1000 métert irányoztak elő a számomra, mint a legtöbbünknek. Geri viszont 6×1000 métert futott, míg Csilla csak 3-at. Pihenő szerencsére 3 perc, ami számomra szokatlanul sok, hisz régen max. 2 perc pihenő volt az ezrek között. A tempó volt az ami vészesen erősnek tűnt, mert 3:10-es ezreket nagyon rég nem futottam már, most viszont ilyeneket kellett volna. Múlt héten a 3:20 is épp elég volt, így kizártnak tartottam, hogy meg tudom csinálni az edzést. Fel is merült, hogy 2x2x1000 métert fussak közte kihagyva egyet, de végül nem így alakult.
 
3:14,7 (177/111)
3:10,2 (181/114)
3:12,1 (182/117)
3:12,5 (182)
—-
3:08,2 (181/139)
 
Az első 2 ezer métert megcsináltam az élbolyban, majd a harmadikban lemaradtam Csillával és csak a végén léptem ki mellé, majd a negyediket már 500 métertől teljesen egyedül küzdöttem végig, mert Geri messze előttem ment, míg a többiek tőlem maradtak le.
Ezután jobbnak láttam, ha kihagyom az ötödik ezret és az utolsóra állok vissza. Lehet kibírtam volna egyben is, de valószínűleg csak Csillával tudtam volna olyan 3:15 körül befejezni. Így viszont 9 perc pihenő után én vezettem fel az utolsó ezret és csak 500, illetve 700 méternél ment el mellettem Baggio és Geri. Kicsit küzdős volt a vége, de azért egész jól behúztam magam. Nem gondoltam volna, hogy ilyen ezer métert tudok, azt meg végleg elképzelhetetlennek gondoltam, hogy ilyen egész jó átlagra megcsináljak 5 darab ezret.
Nagyon örülök ennek az edzésnek, úgy tűnik gyorsulok rendesen és azért ennek nem kis köze van ahhoz, hogy múlt héten is résztávoztam a TSC-s atlétákkal, valamint vasárnap is gyorsat futottam. Jó lenne minél többször lejárni hozzájuk a pályára, mert egyrészt jó csapatban edzeni, másrészt ez az ami a fejlődéshez kell. El tudnám képzelni, hogy heti 3-4 alkalommal is a TSC-vel eddzek, kár, hogy ez az nem fér bele az időmbe. Pedig ki tudja. Tán még egy szögesbe is beruháznék idővel. 🙂
Levezetésnek futottam majdnem 3 kilométert, de már így is én voltam aki legtovább körözött. Nekem lehet csak megszokásból, de több bemelegítés és levezetés kell, mint az itteni atlétákkal.
 
Összesen 13km, 60:36
 
Max. pulzus: 183
Átlag pulzus: 149
Megnyugvási: 42 (181/139)

Résztáv a TSC-s atlétákkal

Szerencsére úgy alakult a mai napom, hogy délután el tudtam menni a TSC atlétikai edzésére Gerivel és Bencével.
Fura volt, hogy nem tájfutókkal, de még csak nem is csupa hosszútávfutóval kezdünk bemelegíteni és persze a közel 4 perces tempó se megszokott a mostani bemelegítéseim során, de azért kibírtam azt a bő 2,5km-t.
Elég lassan haladt a bemelegítés, mert ezután gimnasztikáztunk, majd futottunk 6 intervallt, ami náluk 6×100 métert jelent közte 50 dzsoggal. Ezután persze rohant mindenki az öltözőbe a szögeséért, amit a repülőkhöz már fel is vettek. Csináltunk 4 repülőt, de nekem ez is fura volt, mert köztük volt vagy 1 perc pihenő.
A program 600, 1000, 2000, 1000, 600 volt, valamint nem mindenkinek még egy 1000 és 600 méter. Az első 600 métert 3:10-es tempóban 1:54-re kellett hozni, majd 3:20-as ezer következett egy 7 perces kétezerrel és feltételeztem, hogy ezután is marad ez a tempó.

600m: 1:53,8 (162, 175) 2 perc pihenő
1000m: 3:17,2 (170, 182) 4 perc pihenő
2000m: 7:01,9 (171, 180) 5 perc pihenő
1000m: 3:20,8 (174, 181) 4 perc pihenő
600m: 1:48,6 (168, 172) 4 perc pihenő

Fura volt 4-5 fős bolyban csinálni az edzést, de szerencsém volt, mert a fiuknak ma könnyű résztávjuk volt és egy 3000 méterre készülő 18 éves lány (Reichnach Csilla) tempójában csináltuk az edzés elejét. Csillának az első 200 után gondjai támadtak, így a második 1000-ben már én is elléptem tőle. Az edző (Reichnach Ferenc) az utolsó hatszázra 3 perces tempót, azaz 1:48-at kért, amit minden mindegy alapon én is megpróbáltam, de 200-nál már láttam, hogy a többiek tempója gyors és nekem sok is, így lemaradtam. Mondanom sem kell, hogy nyomtak a srácok egy 1:42-t, én viszont baromi boldog voltam az 1:48-ammal.

Megcsináltam az edzést és ez most sem tempóban, sem távban nem volt kevés.
A többiek közül páran csinálták tovább az 1000 és a 600 métert, aminek az elejébe még én is beálltam, így futottam egy 53,2-es 300 métert és egy 32,5-ös kétszázat.
Levezetés kicsit kevés lett, egészen pontosan 800 méter, mert az egyik srácot gyorsan el kellett vinni kocsival a Sárberki lakótelepre, de miután hazaértem még futottam 2,5km-t Dózsakertben.
 
Jó kis edzés volt ez a mai, remélem még sokszor lesz alkalmam csatlakozni a TSC-hez, de sajnos ez csak szerencsével és akkor is csak nyáron jöhet össze, mert csak a meleg miatt kezdik fél hatkor az edzést, amúgy meg valami lehetetlen 3 körüli időpontban,
 
Összesen 14km, 70:00