Bokatorna – Boka erősítés, nyújtás és egyensúly gyakorlatok
Természetesen kezdetben – főleg a sérülést követő kényszerpihenő után – óvatosan kisebb ismétlésszámmal kell kezdeni a tornát és csak fokozatosan emelni az adagot.

2. Vádli nyújtása. Sportszeletes reklámból ismert és sokak által gyakorolt "toljuk el az autót/fát" feladat. Sarok lent van a földön, kézzel nekidőlünk a falnak/bordásfalnak és feszítjük a vádlinkat. Ezt 10 másodpercig végezzük, majd lábcsere és újabb 10 másodperc nyújtás. Ebből összesen 10 sorozat.
3. Vádli nyújtása hajlított első térddel. Előbbi gyakorlat azzal a különbséggel, hogy nem támaszkodunk semminek, valamint az előre helyezett lábunk hajlítva van. Térdünket próbáljuk minél lejjebb nyomni. Szintén lábanként 10-10 másodperc nyújtásból áll egy sorozat és ebből is 10 sorozatot csináltam. Ezt a gyakorlatot korábban "Achilles nyújtás"-ként ismertem és nekem személy szerint sokat segített a beszűkült mozgástartomány szélesítésében.
4. Próbáljunk meg leguggolni úgy, hogy talpunk teljes egészében a földön marad és ezt tartsuk 10 másodpercig. Ismétlésszám szintén 10. (Ezt én nem tudom megcsinálni, így nálam kimaradt.)
A gyakorlatok egy része a szalagok nyújtására irányul, másik része az egyensúly fejlesztésére, harmadik része pedig az izmok erősítésére.Hozzászólások
harzol
2007. december 18. kedd - 12:24
Szia!
Sajnálom a sérülésed.
A 6 hét eltelte után én még voltam egy orvosi kontrollon, de az csak formalitás volt.
Négy hét után elvileg szobabiciklizhettem volna (bokarögzítőben), de azt kihagytam. Futni pedig rögtön a 6. hét letelte után elkezdhettem. Semmi gond nem volt aszfalton, atlétikai pályán a bokámmal. Persze a lábam olyan szinten elszokott a mozgástól, hogy a vádlim a 6km-es futás alatt is többször majdnem begörcsölt.
Boka szempontjából tehát nyugodtam el lehet kezdeni futni, a mértéket pedig fizikai állapotod szabja csak meg.
Földútra 1-2 hét edzés után rámerészkedtem.
Dyn-Air nálam csak kölcsönben volt. Amit oda tudok adni az egy egyensúlyozó korong és az szerintem nagyon könnyű, ráadásul tegnap odaígértem Vöcsöknek.
Ha esetleg a sérülés közepette nagyon ráérsz, akkor visszaolvashatod napról napra a sérülésem utáni időszakot is az edzésnaplómban.
Üdv,
Harkányi Zoli
ui: mailben is elküldtem
Fritzb11
2008. július 11. péntek - 12:57
Szia Harkány Zoli!
Egy kérdésem lenne mégpedig az, hogy volt egy sérülésem Augusztusba még pedig a bokámon belül egy növési szakasz felnyílt és azt 6 hónapon keresztül pihentetnem kelett és most olyan hogy ha rosszul érek labdába mondjuk lefeszül a lábam akkor az ott megfeszül és nagyon fáj vagy 2,3 napig erre a problém mit tudsz javasolni vagy jók ezek a feladatok?
Köszönettel egy aggódo srác!!!
harzol
2008. július 11. péntek - 14:11
Szia!
Nem ismerem az efféle sérüléseket. Életben nem hallottam még növési szakaszról.
Hasonló tüneteket mindenesetre én is produkálok és azon a nyújtás segít. (Pl. a sarokraüléses gyakorlat)
Én azért a helyedben előtte konzultálnék egy orvossal, vagy gyógytornásszal nehogy baj legyen.
Üdv,
Zoli
Fritzb11
2008. július 11. péntek - 21:58
Már 3 orovossal is beszéltem de nem segítenek ha akartak volna akkor már segítettek volna szóval akkor a sarokra ülést javaslod?
Üdv!
harzol
2008. július 12. szombat - 10:01
Szia!
Küldök e-mailt az itt megadott e-mail címedre egy sportkorházi orvos és egy gyógytornász elérhetőségével.
Szerintem addig max. nagyon óvatosan csináld, míg nem beszéltél egyikőjükkel.
Üdv,
Harkányi Zoltán
tobias88
2008. augusztus 5. kedd - 15:46
Szia harzol! Nekem is részleges szakadásom volt a bokámban (külső szalag sérült úgy, hogy befele fordult a bokám és ráestem), de az orvos csak nagyjából ilyen bokarögzítőt adott, gipszet nem, mást sem:
http://www.korzet.hu/termekkepek/193.jpg
4,5 hét telt el, gondoltam megnézem, hogy mennyire fáj, de ha befele tornáztatom, úgy hogy hátrafelé húzom, még húzódik a szalag és fáj is enyhén, meg még picit be is van dagadva! Ez rendellenes? Mert elvileg már ha akarnám, viselnem se kellene a rögzítőt! Futni próbáltam egy nagyon kis szakaszon, és olyan mint régen, bár a kondi nem az igazi!
A leírásért köszi, annak hasznát veszem!
harzol
2008. augusztus 5. kedd - 16:09
Szia!
Teljesen normális, hogy ilyen bokarögzítőt kaptál. Nekem is ezt írtak fel. Levegővel felfújható kis műanyag vacak.
Az, hogy húzódik és be van dagadva meglehetősen normális. Ha a 2 bokámat hasonlítgatom akkor még így közel 2 év elteltével is látni a különbséget és még bizonyos helyzetekben érzékenyebb is.
A helyedben nem aggódnék és még a 6. hét végéig nem is nagyon nyújtogatnám és terhelném.
Ha lesz valami kontroll, akkor azon majd kérdezd meg mennyire szabad terhelni és hogyan érdemes nyújtani.
Addig meg türelem, mert most nagyon könnyen vissza tudsz még sérülni. Akár egy elrontott nyújtás során is.
Üdv,
harzol
muska
2008. augusztus 22. péntek - 12:13
Részleges bokaszalag-szakadása van Vérten Orsolyának, így a magyar női kézilabda-válogatott szélsője nem játszhat szombaton a Koreai Köztársaság elleni bronzmérkőzésen.
A győri játékos az oroszok elleni csütörtöki elődöntőn sérült meg, és 2-3 hétig nem léphet pályára.
Kivácsi vagyok hogy milyen különleges ellátásba részesül hogy csak 2 3 hetet kell kihagynia….
harzol
2008. augusztus 22. péntek - 12:25
Görbicz Anitának is részleges szakadása volt az idén és ő is csak ennyit hagyott ki. Már akkor is azon agyaltam, hogy ez hogy lehet.
muska
2008. augusztus 23. szombat - 23:14
jaja én nekem is feltűnt már görbicznél… mondjuk ma hallgattam a hajdunak a nyilatkozátát aztán azt mondta hogy hiányzott balszélrők vérten a boka ficam miatt..most nem tudom hogy csak nyelvbotlás volt vagy akkor mégse részleges??..:D vagy még azt tudom elképzelni hogy ilyen nagyon kevés százalégba szakal el a szalag vagy csak meg nyul aztán azt jobb sajtonak hogy részeleges bokaszalag szakadás mint ha csak azt irnák hogy ficam vagy huzodás…
de lehet hogy tényleg ennyire jo orvosok vannak hogy szinte felére csönkentik a kényszerpeihenőt…
vinyi
2008. augusztus 24. vasárnap - 22:16
tobias88
Nekem június elején fordult be a bokám (kész vicc: mentem a járdán, nem figyeltem, hosszanti bordára rálépek, reccs), részleges szakadás. 2 hét után első kontroll, 6 hét után második kontroll volt július 24-én. Nekem az Uriel IT32 fedőnevű bokarögzítőt írták fel. A bokám még most is dagad – a doki mondta, hogy nyugodjak meg: még fél évig dagadni fog (ha-ha) – és bizony nagyon nem úgy működik még ahogy kéne. Rehabilitációra úszást, kerékpárt és bokaemelést ajánlott (magas lábujjhegyre állás és vissza) a doki. Kb. ennyi. Hisztérikusan vigyázok rá, hogy ne történjen újra baj. Hamarosan elkezdem a bringázást is. Ha sikerül.
Jobbulást neked és persze minden sorstársamnak.
tobias88
2008. augusztus 26. kedd - 02:29
Hát akkor én jobban jártam mint te, mert mostmár alig fáj, a torna miatt gyorsan javul! ajánlom a törökülést, nekem azzal folyamatosan tágul a mozgástere, és közben tévézek vagy valami, szóval nem is veszem észre! Haverom meg már most hívott focizni, neki is szalagszakadása volt (népbetegség vagy mi?
), de ő 2 hónap után már focizott lassan, ő mégjobban járt!
Entonii
2008. szeptember 8. hétfő - 13:44
Hello!
Elöször is,nekem is a külsőboka részem sérült,be volt dagadva,akkora volta bokám,mint 1 teniszlabda,azóta a szalagom erősődött,futni is tudok,viszont a legnagyobb problémám az,h az achilleszem rendkivűl húzódik. –>van rá vmi gyógyszer,ami ezen segíthetne? Jártam gyógytornára is,otthon is csináltam gyakorlatokat is,de vhogy nem akar javulni a helyzet,továbbra is merev..húzodik…
tobias88
2008. szeptember 14. vasárnap - 00:25
igen, nyújtanod kell! 1-2 hónap nyújtás után (mivel az achilles ín nagyon erős) jó lesz!
nekem pont ellenkezőleg, akkor kellemetlen, ha össze nyomódik az achilles, nem akkor amikor nyúlik, de tornáztattam és elmúlt
Entonii
2008. szeptember 15. hétfő - 15:57
köszi a tippet..:) 1ébként ha össze nyomódik,akkor is fáj:) úgy mint neked..szóval..akkor csak kitartóan nyújtsak..:S
a bajom az,h nagyon türelmetlen vok..focizom..és a sérülés március 16-án történt..:S rüsztel pedig nem tudok lőni,ami nagyon fontos lenne.:(
bedine
2008. szeptember 22. hétfő - 13:17
Sziasztok!
Nekem is külbokán szalagszakadásom van. Holnap lesz 3. hete, hogy a járdán menve kifordult a bokám. Nekem 3 hét gipszrögzítést mondtak, nem igazán értem , hogy mindenütt 6 hétről olvasok, akkor a 3 hét gipsz után a levétel nem korai? Vagy a levétel után bokarögzítőt ír majd fel a doki? 14 éves koromban szintén volt ua. ezen bokámon szalagszakadásom, akkor műtöttek vele. A doki csak annyit mondott, ha 3 hét után kiderül, hogy nem funkcionál rendesen,akkor a műtét sincs kizárva. Ez hogyan fog kiderülni? Megint kifordul és elszakad az ami már kezd összeforrni? Vagy rá sem bírok majd állni? Tanácstalan vagyok. Kérdezzek meg másik orvost is? Ha tud valaki tanácsot adni szívesen fogadnám!
Jobulást minden sorstársamnak!
harzol
2008. szeptember 22. hétfő - 13:27
Nem mindegy, hogy részleges-e a szakadás, vagy teljes.
A 3 hét letelte után tuti lesz még folytatás. Jobb esetben bokarögzítő, rosszabb esetben a műtét. (remélehetőleg utóbbit csak azért mondta a doki, hogy ha beüt az az 1% esély, amit erre látott, akkor ne tehess szemrehányást.)
Nem tudom ilyenkor mit vizsgálnak a dokik, de attól ne félj, hogy megint el fog szakadni, vagy nem tudsz rálépni. Megnézi talán a duzzanatot, valahogy megvizsgálja a szalagok állapotát és anélkül, hogy te bármit is tennél (ráállnál…) eldönti, hogy megfelelően javul-e az állapota.
Ha igen, akkor még pár hétig bokarögzítőben mászkálhatsz, ha nem akkor műtét.
Várd meg a holnapi gipszlevételt és vizsgálatot, aztán esetleg utána a fejlemények tükrében írd meg mi a helyzet.
Jobbulást!
bedine
2008. szeptember 22. hétfő - 14:19
Szia!
Köszönöm a gyors és segítő választ, igazából a papíromra az van írva a Diagnózishoz: Dist. talocrur l.d. Ez konkrétan nem tudom melyiket jelenti a részlegest, vagy a teljes szakadást? Még nem tudtam kideríteni neten, hogy mit jelent.
Köszönöm még 1x a gyors választ.
harzol
2008. szeptember 22. hétfő - 14:24
Ebből az se derül ki, hogy szakad-e valami, vagy tört…
“Dist. talocrur l.d.”
Ezzel csak azt határozták meg, hogy a tested melyik része. Ha jól értjük a bal bokád külső része, alul.
bedine
2008. szeptember 22. hétfő - 14:44
Köszönöm a segítséget. Jobb lábam, külboka szalag. Ha holnap megtudom a további menetet megírom.
További szép napot mindenkinek!
Edit
2008. szeptember 22. hétfő - 18:23
Kedves Bedine!
Nekem 3 hét gipszrögzítést mondtak, nem igazán értem , hogy mindenütt 6 hétről olvasok, akkor a 3 hét gipsz után a levétel nem korai?
Ez nincs egyértelműen meghatározva a protokol szerint, hogy gipsz, vagy bokarögzítés ajánlott. A fiatalabb orvosok nem szoktak gipszelni, csak ha törés gyanú van, és akkor 1-2 nap múlva újra megröntgenezik, hogy ez a gyanú igaz-e. Az idősebb orvosok szoktak inkább gipszelni. Valószínű részleges a szakadásod, mert ha teljes lenne, azt azonnal műteni szokták, mert nem gyógyul meg máshogy. Másik lényeges a rögzítő és gipsz között, hogy a rögzítőben előre hátra mozog a bokád, gipszben nem.
Vagy a levétel után bokarögzítőt ír majd fel a doki?
Igen, ez valószínű.
A doki csak annyit mondott, ha 3 hét után kiderül, hogy nem funkcionál rendesen,akkor a műtét sincs kizárva.
3 hét gipsz után nem fog rendesen funkcionálni. Senkié sem tenné, ha egészséges, akkor sem.
Ez hogyan fog kiderülni?
Rtg-t fognak csinálni tartott helyzetben, vagy simán megnézik a bokamozgásaidat.
bedine
2008. szeptember 24. szerda - 22:07
Sziasztok!
Köszönöm Editnek is a kielégítő válaszokat. Sokat segítettek. Ma voltam a traumatológus szakorvosnál és légpárnás bokarögzítőt kaptam még 3 hétig (éjjel-nappal viselni kell kivéve fürdéstkor). Levették a gipszet, nem volt fizikális vizsgálat, mert modta a doki, hogy most nem szakítaná szét ami már kezd összeforrni. Azt mondták, kezeljem úgy a bokarögzítőt, mintha még gipszben lennék, csak ez így könnyebb. Megnyugtatott, hogy mostanában nem kerül sor műtétre. Még 1 hétig nem igazán lehet használni, fokozatosan szabad majd csak terhelni, közben óvatosan a fel – le mozgásokat lehet csinálni (mintha pedált nyomnék), csak a bokát befelé nem szabad fordítani.
Később még küldök infot, hogy hogyan javul az állapotom. Köszönöm mindenkinek a válaszokat, tényleg sokat segítettek!!
tobias88
2008. október 8. szerda - 19:54
Hello újból, ugye július elején volt részleges szalagszakadásom nekem is, végeztem a gyakorlatokat, most már a bokám szinte ugyan olyan mint a másik, de van 1 problémám:
Focizni szoktam heti 3-4szer, de borzasztóan zavar a fájdalom a lábamban, ami hirtelen meginduláskor következik be! Hirtelen fájdalom, és nem a külső szalagnál, hanem a boka központjánál érzem a fájdalmat! Utólag próbáltam, és akkor fáj a lábam, amikor a lábfejem teljesen fel van húzva és úgy erőhatás éri még felfele (megindulás ugye)! Erre hogy tudnák nyújtani vagy bármi mást?
Előre is köszi a válaszokat!
harzol
2008. október 9. csütörtök - 21:18
Ha a 2-es, 3-as pontot csinálod a fenti gyakorlatokból akkor nem fáj?
Elvileg azt kellene csinálnod, de persze csak fokozatosan.
tobias88
2008. október 10. péntek - 10:40
m.blog.hu/ha/harzol/image/2_2%20-%20v%C3%A1dli%20ny%C3%BAjt%C3%A1s.jpg
na, ilyenkor fáj belül a bokám, de simán a vádli nyújtása nem meg semmi egyéb!
tobias88
2008. október 10. péntek - 11:09
próbálgattam, de nem érzem hogy húzódna vagy valami, úgy tűnik, hogy csak hirtelen mozdulatokra fáj csak, így 3 hónap után főleg hogy azon a részen elvileg komolyabb sérülés nem is volt, eléggé érdekes
harzol
2008. október 10. péntek - 12:47
Még bizonyos nyújtó gyakorlatok végzésekor nekem is fáj a bokám.
(pl. elöl is, pedig oldalsó szalag szakadt, de az achillesem környéke is ba van állva)
Nyújtani kell. Kicsit fáj az még elmegy, rángatni nem célszerű.
Jobbat nem tudok. Mit mond a doki?
tobias88
2008. október 18. szombat - 23:18
Dokira nincs időm, mert most ZH időszak van, majd max jövőhét után van rá esély! Nyújtottam már annyit, hogy már nagyon lazák a szalagok, de így még mindig érzékeny! Külső szalag fáj, már kitapasztaltam, csak a boka feletti részen!
Andi
2008. november 4. kedd - 12:42
Nekem szeptember elején fordult alám a bokám, először azt mondták h, részleges szakadás, aztán h.teljesen elszakadt.Kaptam rögzitést, de még a mai napig fáj, probáltam futni, de nagyon fájt.Kb 5-6 hétig be is volt dagadva nagyon.
Betti
2008. november 20. csütörtök - 22:19
sziasztok Sorstársak!
Nekem okt 28 án ment ki a bokám 3,5 hete
én is aktiv boka rögzítőt kaptam.
Elötte 10 12 km-t futottam egy nap
még etére bedagad és fáj
van valakinek tanácsa
mi tegyek?
mikor tudok ujra futni?
és hol van a legjobb gyógy torna?
ez normális hogy dagad és fáj?
Ugy el vagyok keseredve és úgy hiányzik a futás meg az erdő:(
harzol
2008. november 20. csütörtök - 22:35
Szia!
Fel a fejjel.
Szerintem még 2-3 hét és valószínűleg elkezdhetsz futni, igaz kezdetben az erdei talaj nem szerencsés.
Sok mindent nagyon nem tudsz tenni az első 6 hétben.
Milyen szintű a sérülésed?
Gondolom részleges szakadás? Helyileg hol vagy (Gyógytorna szempontjából)?
Persze nem vagyok doki, de saját tapasztalatom sajnos bőven van.
Ha visszaolvasod a 2006 okt. 1-től kezdődő időszakot, akkor elég jól képbe kerülhetsz, hogy én miként éltem meg.
Üdv,
Zoli
Bánfalvi Gabriella
2008. december 3. szerda - 14:58
Helló!
Nekem egy baleset következtében az ugrócsontom darabosra tört, és az ínszalagjaim izületi tokostól szakadtak.
Összecsavarozták, és már terhelhetem is, csak az a gáz, hogy kb. 5 hónapig egyátalán nem mozgathattam, s annyira beszűkült a bokamozgásom, hogy sántikálok, és egy csomó mindent nem tudok megcsinálni amit azelött. Most kezdtem el gyógytornára járni, de plusz mozgást négy óránként kell végeznem.
Szeretném valahogy a bokám, és az Achilles ínam mozgását, nyúlását visszanyerni. Köszönettel: Gabriella
harzol
2008. december 3. szerda - 15:04
A gyógytornásznál jobb tanáccsal így a távolból biztos nem fog tudni neked szolgálni senki.
Azt azért megkérdezheted a gyógytornásztól, hogy az itt felsorolt gyakorlatokat szabad-e csinálnod.
Elég komoly és összetettnek tűnik a sérülésed. Én nem mernék semmi konkrétat tanácsolni.
Bánfalvi Gabriella
2008. december 4. csütörtök - 16:44
A gyógytornára ahová járok, mindenki ugyanazt a gyakorlatot végzi,tehát meg sem krdezték, hogy eltört-e, vagy mi van..
A törésemet már kezelték azzal, hogy összecsavarozták, így úgyanolyan betegként kezelnek, mint akinek csak szalag szakadása, húzódása volt.
Az orvosom szerint bármit csinálhatok a fájdalom határáig.
Köszi a válaszod!
szamika76
2009. március 23. hétfő - 14:55
Sziasztok!!
Több kérdésem is lenne hozzátok,de elöszőr is leírnám a sérülésem rövid történetét.
2009.02.03.-án egy röplabdaedzés során kifordult a bokám.Sajnos a szakadást is hallottam.Bevittek az Árpád korházba,majd bő 3 órás vizsgálgatás után az orvos azt mondta,hogy van 2 jó híre és 1 rossz.Az első jó hír,hogy nem szakadt a szalag,a második,nem tőrt a boka viszont a rossz hír,hogy begipszeli.Kértem,hogy ne gipszelje mivel a másik lábamon már volt 2 bokaszalag nyúlásom és akkor sem gipszelték.És ugye,ha nincs szakadás és törés,akkor minek gipszelni??1 héten egyszer mennem kellett kontorlla és minden héten mást mondtak.Elöször csak 1 majd 2 szalag szakadást állapitottak meg.Na ilyenek a mai szuper orvosok.4 hét fekvőgipsz és (elvileg) min.3 hét járógipsz volt előírva.Ehhez képest levégta 2 hét után a járogipszet:-((mivel még soha nem volt gipszelve a lábam így nem tudtam milyen érzés lesz újra gipsz nélkül járni.mit mondjak,mikor levágta az orvos(azt már nem is mondom,hogy 3 helyen belevágott a lábamba)úgy megvolt merevedve mint a fagyotkutya lába.Se bokarögzítőt sem pedig gyógytornát nem írt fel,még a kérésemre sem.Még szerencse,hogy ismerőseim közt van orvos így az felírta nekem a bokarögzítőt.Otto boch névre hallgat,biztos sokan ismeritek.Már egy hét eltelt a levételtől,de még mindig nem mozog úgy a lábam és nem tudom milyen gyakorlatokat csinálhatnék vele,hogy beindúljon ill.mozgatni tudja.Kérlek titeket,ha van valami ötletetek,akkor írjátok le vagy küldjétek el nekem emailbe.Előre is köszönöm a segitségeteket.
Üdv Szami
jacky13
2010. január 16. szombat - 21:20
Sziasztok!
Irok 1 rövid bevezetőt a történtekről: ma floorball közben az egyik ellenfél rálépett a lábfejemre, én a nagy sebességgel mentem volna tovább, de ugye nem lehetett, mert a másik a lábamon állt. Egy pattanást/kattanást hallottam/éreztem, nagyon fájt, de azért még játszodtam 20percet vele. Aztán vége a meccsnek és kihűlt a bokám, lemerevedett és eldagadt(mintha 1 fél teniszlabdát tettem volna rá). A jegelés után picit lohadt a duzzanat, bekentem mentolos géllel, befásliztam és azt csináltam amit gondolom nagyon nem szabadott volna: lejátszodtam még két meccset(60perc).
A doki csinált Röntgent és azt mondta, hogy innyúlás, 1 hét fekvőgipsz, aztán kontroll(eddig ennyit tudok)
Nos, kérdésem az lenne, hogy, ha ő azt mondja, hogy csak nyúlás, akkor mi volt az a pattanás amit én hallottam?
Jobban jártam azzal, hogy elmentem dokihoz és gipszet kaptam, mint hogz hagytam volna itthon pihentgetni?
Előre is kösz a válaszokat.
harzol
2010. január 17. vasárnap - 19:12
Szia!
Így látatlanban szerintem felelőtlenség lenne felülbírálni az orvos döntését.
Hol dagadt be a lábfejed? A külbokánál, belbokánál, vagy a lábfejen? Ezt nem írtad.
A bokaizület alapvetően elég sok csontból, ízületből áll. Ezek között rengeteg apró vékony szalag és pár erősebb, vastagabb szalag van. Ezeket egységesen szokták bokaszalagnak emlegetni. Egy egy szalag sok rostból áll össze. Általában egy-egy sérülésnél az összes szalag megrándul, ezek egy része szakad, egy része nyúlik. Attól függően, milyen arányban állnak ezek, szokták gipszelni, műteni, vagy éppen pihentetni. Egy friss sérülésnél persze nem lehet azonnal megmondani, mekkora a kár, mert az izület bedagad, és korlátozza a mozgást, ezért nehezebb vizsgálni, mennyire tartanak a szalagok.
jacky13
2010. január 18. hétfő - 20:24
Hali,
A külbokám dagadt be, de ha a doki belöl nyomta ott is fájt.
ErdeiDani
2010. január 20. szerda - 20:57
Helló!
Nekem is külső bokaszalag szakadásom volt úgy 10-11 hete,komolyabb darab volt meg rosszul is rakták fel először a gipszemet ugyhogy végülis 2 hetet “fekvőztem”, eddig nem nagyon tornáztattam, mert eléggé dagadt volt még, Flector-ral kenegettem napi 2-szer, mostanában kezdtem jobban tornáztatni, és 2 hete már futok is, eddig még csak sima egyenes talajon, és semmi gondom nem volt, nem akadályozott komolyabb fájdalom, néha éreztem,de semmi különös, viszont amit nem értek, hogy 11 hét után, miért van még mindig felvizesedve, bedagadva(külső bokacsont körüli rész és elöl a sípcsont és a lábfej találkozásánál), és, ha meleg víz éri mégjobban bedagad. Ja egyébként folyamatosan ropog, kiroppan a csont belül, de gondolom ez normális, ez múlhat?
Köszi és jobbulást mindenkinek!
Edina
2010. január 26. kedd - 10:30
Sziasztok!
Én augusztus végén “léptem félre” részleges bokaszalag szakadás lett avége. 2 hét után engedtek dolgozni. A bokám azóta is minden estére bedagad egy kicsit és fáj.Tény, hogy sokat kell járkálnom és lépcsőznöm. Normális ez? Mikorra várható , hogy elmúlik?
Köszi!
Zsu
2010. január 29. péntek - 11:39
Sziasztok!
Egy kis jó tanács mindenkinek. Külbokaszalag-sérülés/ szalag szakadás, ficam…/ esetén a tornát még a bokarögzítőben meg kell kezdeni. A boka duzzanat csökkentésére hűtés/ pl. kryogél/, jegelés, felpolcolás a legjobb.
A torna szempontjábol a legjobb ha gyógytornász segítségét kéred. Kerüld 3hónapon belül a sérült lábon kapaszkodás nélkül egy lábon lábujjhegyen állni, lülső taplszélen állni, vagy lábujjhegyen járni. Persze ezek mind attól függően hogy mennyire erős a lábszárizom és a külbokát körülvevő izmok.
Edina, neked a jegelést vagy bármilyen kryogélt javaslok illetve gyógytornát.
Jobbulást mindenkinek!
Edit
2010. január 29. péntek - 20:44
Jacky 13:
A külbokán elég lazák a szalagok, de rengeteg van belőlük. Egy része biztos elszakadt, de nem annyi, hogy gipsznél nagyobb dolog kéne. Akár a gipsz is elhagyható, ha bokarögzítőd van. Az hogy melyik történik, orvosfüggő. Amire figyelni kell, az az, hogy a lábad ki és befelé ne billenjen, csak előre és hátra mozgasd legalább 6 hétig. A rándulás következtében a többi szalag megnyúlt, de az a rögzítés hatására újra zsugorodni fog.
ErdeiDani:
Minden traumás sérülésnél alap szabály, hogy a meleget kerülni kell az érintett testrészen. Gyulladást okozhat, valamint növeli a duzzanatot, ami hegesedést és mozgáskorlátozottságot is okoz. Ez okozhatja részben a jelenlevő dagadás egy részét. Másik összetevője, hogy a boka elég messze van a szívtől, a keringése egy kicsit nehézkesebb. Szinte minden bokasérülés nagyon sokáig nyomot hagy. Ha nem okoz különösebb problémát, ne foglalkozz vele. Ha zavar, akkor polcold fel sokat a lábad, a maradék időben meg tornáztasd. (kivéve oldal irányba)
Edina:
Nem biztos, hogy ez rendben van így. Én is jegelést, polcolást és tornát javaslok, valamint azt, hogy mutasd meg a bokád szakembernek.
jacky13
2010. február 2. kedd - 22:04
Hello!
Újra jelentkezek, eltelt 3 hét a baleset óta (1het fekvő-,2 hét járógipsz), levették a járógipszet éa még mindig olyan dagadás van, hogy az egész bokám “egyben van”, ezenkívűl a színskála is megtalálható belöl piros-kék-zöld, kívűl piros-kék-zöld-FEKETE. Járni lassan-lassan fogjuk rá, hogy tudok, de inkább úgy, mint egy hadirokkant, a tempó borzasztó lassú, nem tudok teljesen ráereszkedni, mert fáj. Gondoltam, hogy nem fogok tudni járni, mint rég, de az , hogy így el van szineződve és dagadva az nem súlyos(3 hét pihentetés után)? A doki elég lazául kezeli a dolgot, én meg majd idegbajt kapok, nem mondta, hogy menjek vissz akontrollra vagy ilyesmi, gyógytornát sem mondott. Ennek ellenére merjek gyógytórnászni?
Köszi a választ Edit!! Gyógyulást mindenkinek!
harzol
2010. február 2. kedd - 22:09
Az én történetem akár napról napra visszaolvashatod 2007.10.01-től a blogon, de összefoglalva nekem az rémlik, hogy gyalogolni minden további nélkül tudtam, de a bokám nekem is szép dagadt volt és persze színek is megvoltak hozzá.
Mindettől függetlenül szerintem egy dokival konzultálva kezdj el gyógytornára járni. Egyrészt úgy nem kerül pénzbe, másrészt néhány alkalom után úgyis megtanulod, hogy milyen gyakorlatokat kell végezni és akkor már magad is csinálhatod otthon. Viszont a gyógytorna valószínű csak a 6. hét után fog kezdődni, addig bokarögzítőz szokás hordani és kímélni a bokát.
Majd holnap gondolom Edit megerősít, vagy kijavít.
jacky13
2010. február 3. szerda - 09:43
Szerintem nagyban szerepet játszott nálad az is, hogy neked gipsz nem volt és azidő alatt is tudtad kenegetni. Én eddig 1x kentem be és már szemmelláthatóan lohadt.
harzol
2010. február 3. szerda - 09:47
Hát ja. Én az orvos nem kis örömére azzal indítottam a kórházban, hogy “be ne merje gipszelni”!
reeplay
2010. március 22. hétfő - 12:41
Hello! Én kaptam 12nap fekvőgipszet majd Uriel bokarögzítőt. 5napja használom a bokarögzítőt de járni nem tudok egyelőre csak mankóval.. a doki azt mondta hogy ha felrakták a rögzítőt akkor már nem kell mankóznom és hát.. a bokám kattog és teniszlabada méretű de különösebben nem fáj:D Az lenne a kérdésem, hogy probáljak sétálgatni vagy csak pihentessem még??
Daniel
2010. március 26. péntek - 00:46
Nekem két észrevételem lenne , az egyik, hogy megröntgenezték a bokám és az orvos “meghúzódott,legfeljebb egy-két szalag elszakadt”- szöveggel jellemezte a szitut. Akkor most hogy lehet megállapítani, hogy elszakadt-e a szalag, egy orvos ismerősöm szerint a röntgen csak a csontokat tudja mutatni…blindre csak tippelnek, hogy “lehet hogy elszakadt 1-2 szalag”? A lábfejem a talpam magasságában mindkét oldalon a bokám alatt 5-6 cm-es csíkban véraláfutásos, ezt itt kevés helyen olvastam, ez alátámaszt valamit?
6. hét utáni nyújtás alatt azt kell érteni, hogy a sérült szalagot nyújtjuk fájdalomérzetig? nem káros ez?
Üdv: Dániel
harzol
2010. március 26. péntek - 09:21
Az első feléhez csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy általában tapintással, illetve a boka mozgatásával állapítják meg az állapotát a bokának. Szóval a röntgennel tuti csak a törést zárta ki (nálam is ez volt), míg a bokád megfogdosásából következtetett a többire.
Ha oldalsó szalagok sérültek (az szokott), akkor érvényesek a következők nyújtást illetően:
Rettentően be tud szűkülni a boka mozgástere 6 hét teljes pihentetéstől. Ez igaz oldalirányba, ahol a szalagok sérültek és előre-hátra is. Saját tapasztalatom az, hogy ez igen szerencsétlen állapot, hisz többek közt sérülésveszélyes. Persze mindenki más, így lehet neked nem szűkült be ennyire.
Szerintem hasonlítsd össze a két bokád olyan téren, hogy a sarkadra ráülve nem feszül-e jobban a sérült bokád elején, valamint álló helyzetben térdet előrefelé tolva (első fénykép) ugyanolyan mértékben tudod-e előretolni a két térded.
Valószínű lesz különbség, így ezeket nem árt majd nyújtani és ezzel még nem veszélyezteted a sérült szalagot, hisz az oldalt van. (6 hét letelte után)
Az oldalsó szalag is biztos be le szűkülve, de azt csak óvatosabban szabad terhelni. Kezdetben ne súllyal (testtel ránehezedve) terheld, csak a levegőben forgasd úgy magában. Hat hét után, így már nem kell tartanod attól, hogy bajt okozol.
Judy
2010. május 5. szerda - 17:14
Sziasztok!
Nekem 2 napja(2010.05.03-án) aerobic edzés közben sérült a bokám, rosszul érkeztem a step-padról, valahogy magam alá fordult, azonnal bedagadt, elvittek az éjszakai ügyeletre, ahol az orvos azt mondta, hogy a röntgen felvétel tanúsága szerint törés nincs, tehát részleges szalagszakadás. Természetesen kezelést nem kaptam, csak diagnosztizált és hazaküldött, még bokarögzítőt sem írt fel, csak javasolta hogy vegyek magamnak… no comment… na mindegy, másnap,mivel mankót sem kaptam, fél lábon kellett elugrálnom a házidokimhoz, (persze segítséggel, egyedül kimozdulni sem tudnék) megmutattam neki a bokámat és az ügyeletes ambuláns lapot, mire azt mondta, hogy ez marhaság, nem lehet szalagszakadás, mert a szalagok hátul vannak, nekem pedig oldalt sérült a bokám. Most akkor kinek higgyek? Én nem vagyok orvos. A mai napig nem tudom, hogy ez most ficam, rándulás, vagy részleges szalagszakadás, márpedig a terápia szempontjából nagyon nem mindegy! Ja, és az egyik doki szerint 1 hónapig nem tornázhatok, a másik szerint 2 hét múlva már mehetek kondizni. Ettől függetlenül hétfő óta sokat javult az állapotom, pedig nem kaptam kezelést, csak itthon fekszem, felpolcolom a lábam éjjelre-nappalra, Fastum géllel kenegetem naponta 3x, ráállni még nem mertem csak óvatosan mozgatom le-fel, első napon jegeltem, második naptól állott-vizes borogatást alkalmazok. Ez is fura, egyik doki szerint jegelni kell, vizes borogatás szigorúan tilos, másik szerint borogatni kell… A duzzanat lejjebb ment, viszont belilult. Már nem fáj csak reggel amikor felkelek és lefelé lógatom a lábam, ilyenkor belemegy a vér és sokáig nagyon kellemetlen. A biztonság kedvéért holnap elmegyek az sztk-ba az ortopéd doki rendelésére, hátha többet tud mondani. Van arra esély, hogy ultrahanggal megvizsgálják a bokámat? Az legalább kimutatná a tényleges problémát, míg a röntgen csak a csontokat mutatja. Ha nem lesz ilyen vizsgálat, szerintetek hogyan tudnám megállapítani, hogy mi történt, mi a helyes diagnózis? Holnap már megpróbáljak ráállni? Mikor kezdjek el edzeni? Rendesen meg fog gyógyulni így is, hogy bokarögzítőt nem kaptam? Köszönöm szépen a válaszokat és jobbulást mindenkinek
Molnár Judit
2010. június 23. szerda - 12:03
Sziasztok!
Velem tegnap történt, félrenéztem egy lépcsőfokot a lépcsőházban és leestem,(épp orvoshoz indultam vizsgálatra a gyakori szédülésem miatt) kifelé fordult a bal bokám.
Árpád kórház, baleseti sebészet.
Nekem is azt mondták, törés nincs, jegelni, felpolcolni, pihentetni,Flectorral kenni.
Mivel még hasonló sem történt velem, az ijedtségtől, fájdalomtól
igazán elfelejtettem megkérdezni, akkor mi a bajom?
A bokám, lábfejem feldagadt a lábujjamig egybefüggő dagadás,
most már kékeslila.
Itthon olvastam az ambuláns lapot,diagnózis: Dist.art.talocrur.l.s(vagy 1.s.?)
Hát ettől sem lettem okosabb.
Most csak egy húzódás?Vagy szakadás, vagy mi lehet?
A röntgenorvos még azt mondta, lehet, kapok egy gyenge gipszet.
A sebész erről említést sem tett.
Annyit kérdeztem, hétvégén nyaralni indulnánk,mire viccesen azt válaszolta,
ott is lehet jegelni, borogatni, felpolcolni…
De hogy meddig fog fájni, meddig lesz dagadt, meddig kell feküdni,
és bokarögzítőről meg szó sem volt.
Teljesen tanácstalan vagyok, akkor a nyaralást felejtsem el?
Jobbulást mindenkinek!!
Judit
Tanner Erika
2010. július 19. hétfő - 16:29
Sziasztik!
8 héttel ezelött eltört a bokám mindkét oldalon,a szalag meg elszakadt.
A külső bokámat lemez,és 3 csavarral rögzitették,a belső bokámat pedig dróttal.
így is végezhetem ezeket a gyakorlatokat?
Válaszotokat előre is köszönöm
További szép napot mindenkinek.
Evelyn
Molnár Judit
2010. július 27. kedd - 11:57
Sziasztok!
Jún. 23-án írtam a tanácstalan hozzászólásomat, azóta történt velem 1-2 dolog, talán hasznos, ha megosztom sorstársaimmmal.Jótanácsokkal hazaküldött a sebész 22-én az Árpád kórházból(pihentessem, jegeljem, flectorral kenegessem).Ezt tettem, de 4 nap múlva már könyörögtem a férjemnek, vigyen el valahová,mert akkorára dagadt a bokám, mint egy cipó és iszonyúan fájt, ráállni nem tudtam.
Mondtam, az Árpádba nem megyek,ahol a röntgenes szerint gipsz kell rá, a sebész meg szinte rá sem nézett..
Újpalotán lakom, de kiderült, itt nincs baleseti sebészet, az újpesti SZTK-ba kell menni.
Nem bántam meg.
Bár ilyen hihetetlenül lerobbant eg.ügyi intézményt még nem láttam, borzalmas, nem részletezem, de a doki nevét, akihez kerültem, nem fogom elfelejteni: dr.Tari Pál, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Csodálkozott, miért nincs ez a sérülés begipszelve.
Azonnal gipszeltek, a férjemnek megmutatták, hogyan kell 10 napig beadnia a véralvadásgátló injekciót a hasamba(én nem merem),nehogy trombózist kapjak, mert tiszta vérömleny volt már a lábam.
Nagyon kedves volt, odafigyelő, mindent részletesen elmagyarázott, mit-hogyan szabad csinálnom.(a nővér is)
Hozzáteszem, hogy szívritmuspanaszok miatt vizsgálatokra kellett(volna)járnom, így feküdtem felpolcolva 4 napig,
örülhetek, hogy akkor nem kaptam egy trombózist egy leszakadó vérrögtől a bokámból……
Azóta hetente nézi meg a lábam , jövő héten már ötödször.
1 hét fekvőgipsz után felírt bokarögzítőt( még arra is vették a fáradtságot, hogy elmondják, vegyem meg az újpesti Jókai patikában, mert ott jóval olcsóbban megkapom).A gipszeléskor azt mondta, most nem kínoz, majd levételkor mondja meg, szakadás, vagy részleges.Szörnyen nézett ki amikor levette a gipszet, besárgulva, lilulva, feketedve.
Azt mondta, a színekből és kitapintással érzi,nagyon csúnyán szakadtak a szalagok,részlegesen, még 8 hét bokarögzítőt javasol és fokozatos terhelést.
Nekem lábfürdőt is ajánlottak, itt azt nem olvastam másnál, nekem nagyon bejött, esténként (vizibalettozom) a
lavórban….
Az az orvos, aki ilyen körülmények között ottmarad ilyen lelkiismeretesen dolgozni ebben az intézményben,
igazán elhivatott lehet, sajnos az intézménynek honlapját sem találtam, ahol szívesen ajánlhatnám őt a hasonló helyzetbe kerülőknek, hisz itt a fórumon látom a sok tanácstalan sérültet,akiket nem tájékoztatnak,illetve kezelnek rendesen.
Én is köszönöm a bokatorna gyakorlatokat, szép lassan elkezdem csinálni, bár a lábfej előre-hátra mozgatást és a körzést már eddig is csináltam, ezt javasolta a doki.
Bocs, hogy ilyen hosszúra sikeredtem, de mostanában sajnos elég sok orvossal volt kényszerű találkozóm és rosszak a tapasztalataim, most végre van jó is, bár ez most nem
az én nyaram…..
Jobbulást mindenkinek!!
Judit
harzol
2010. augusztus 1. vasárnap - 21:16
Szia!
Nem akarlak elkeseríteni, de bokaszalag szakadás esetén a gipsz nem épp a legújabb kezelési mód. Ez a konzervatív kezelési módszer, de újabban azt vallják, hogy:
- ha teljesen szakad akkor műtét
- részlegesen szakadt akkor bokarögzítő, gyógyszer, krém…
Gipszet a törésre szoktak már csak tenni az újmódi szerint.
Persze ez idehaza az orvosok legalább 50%-nál nincs így. Maradnak a biztos, konzervatív megoldás mellett és gipszelnek. Ez mondjuk a túl izgága b betegegeknél még jól is elsülhet, hisz aki nem venné elég komolyan a bokarögzítőt az lehet tényleg jobban jár a gipsszel.
Végső soron nem azt mondom, hogy baj, hogy begipszeltek. Kicsit lassabb a teljes gyógyulás és kicsit több tornát igényel (erősíteni kell a gipsz alatt legyengült szalagokat; no meg nyújtani ha be is álltak), de így biztosra ment.
Élsportolóknál már nem mindegy milyen orvoshoz kerül az ember, mert a kihagyás hossza sokat számít.
Mindemellett valóban még így is szerencsés vagy a dokival, hisz egy lelkiismeretes, rendes orvos végső soron rendbehoz.
toto
2010. augusztus 4. szerda - 12:02
Sziasztok,
a véleményeteket szeretném kérni a következővel kapcsolatban.
Májusban közepén volt részleges külső bokaszalag szakadásom.
A gyógytorna kimaradt.
Pár hete újra elkezdtem sportolni, a külső szalagommal nincs gond (leszámítva, hogy időnként kicsit dagadt a bokám), viszont az elülső szalag az utóbbi hetekben nagyon fáj. Teljesen merev lett a bokán, alig tudom nyújtani.
Csinálom is a fenti gyakorlatokat a 7-est leszámítva, mivel képetelen vagyok a fájdalomtól a sarkamra ülni.
Szerintetek forduljak orvoshoz, vagy ez csak a gyógytorna hiánya, illetve a fokozott igénybevétel következménye, és a további erősítés/gyógytorna hatására rendbe fog jönni?
Előre is köszi!
Cheater
2010. augusztus 6. péntek - 12:02
Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy fél napos szörfözés után rátaláltam erre az oldalra, mert végre nem érzem egyedül magam a problémámmal!;))
Csak megerősítésként leírom az én történetemet is:
2010.06.30-án hobbi futballozás vége felé beléptem egy kapura lövés elé, így a labda elfordította a bokámat, én meg ránehezedtem… Azonnal elzsibbadt az egész bokám és mire lekúsztam a padra (2 perc) már hatalmasra be volt dagadva (főleg külső rész, de belül is megduzzadt)! Mentők, Honvéd Kórház /Massa-t is megmentették, rajtam is segítenek!;))/, RTG majd 1 hét fekvő gipsz! (Megnyugtatásul közlöm, hogy a diagnózis “ficam” volt, törés nélkül)
1 hét után levették a gipszet és megmondom őszintén én is megijedtem! A sárgától a feketéig minden színben pompázott és még mindig fel volt dagadva… A doki újabb RTG után közölte,h csontok rendben, részleges bokaszalag szakadás, felírta a bokarögzítőt (5 hét), Fastum gél, Magne B6, jegelés! Most járok a 6. héten és várom,h elkezdhessem a gyógytornát…
Viszont van egy olyan problémám, amit még senkinél nem olvastam, de eléggé akadályoz! A sérülés után 2 héttel kezdtem el bicegni a rögzítőben, ami egyre jobban ment (végre dobhattam a mankót), de a természetes vádligörcsök (a lépcsőn még combgörcsök) mellett jelentkezett a vádlimban egyéb fájdalom… Olyan mintha a vádlimban lévő szalagok meg lennének húzódva és ez a térdhajlatomig is feljött! Nem tudtam kinyújtani a lábam a fájdalom miatt és a teljes behajlítás is gondot okozott! Ha csak simán lógattam, akkor meg olyan furcsa belülről induló és olyan feszítő fájdalom jelentkezett az egész vádlimban! A múlt hét végére ez odáig fajult,h újra polcolom a lábam és mankózok, amitől 4 nap alatt sokat javult, de ha megpróbálok ráterhelni újra, akkor kezd visszatérni az ismerős fájdalom…
Segítsetek kérlek, hogy ez mitől lehet, esetleg mivel kezelhetem!?? Én a megerőltetésre gondoltam, de annak nem kéne elmúlnia 4 nap pihenés után??? /A házidokim azt mondta, nem tudja mitől, az én ötletemre mondta,h lehet a megerőltetéstől is akár…:S/ Most sportdokit keresek… Tud valaki Bp. közelében egy jót???
Előre is köszönöm a segítségeteket és jobbulást mindenkinek!
Üdv: Gábor
edit
2010. augusztus 9. hétfő - 06:18
Toto:
a bokád tornáztatásra rendbe fog jönni. Ha nem is ülsz a sarkadra, akkor is nyújtsad az elülső szalagokat is. Mivel régi a sérülés, és kimaradt a torna, ez egy lassú folyamat lesz. Azért fáj a bokád, mert mint mondtad, elég merev és nem tud kellően alkalmazkodni a helyzetekhez.
edit
2010. augusztus 9. hétfő - 06:22
Cheater:
Kaptál véralvadásgátlót, amikor gipszben volt a lábad? Ha nem akkor elég gyorsan vissza kéne menned a balesetire egy kontrollra.
A görcsök viszonylag normálisak gipsz után. Részben a legyengült izomzatnak, részben a mozgáshiánynak köszönhető. A belülről induló lüktető fájdalom lógatáskor szintén belefér, lehet a miatt, hogy a vér hirtelen a sok polcolás után a lábadba áramlik. Ha mozgatásra csökken, akkor ettől van nagy eséllyel.
Cheater
2010. augusztus 9. hétfő - 08:38
Nagyon szépen köszönöm a választ!!! Szúrtam magam 1 hétig igen, és szerencsére elmondhatom, hogy a pihentetés és az 1600 Ft-os Lioton gél megteszi a hatását… Most már a bokám erősítése következik!;))
Még egyszer köszönöm és jobbulást mindenkinek!
Judy
2010. október 11. hétfő - 08:01
Sziasztok!
Úgy látom, elég régen nem volt bejegyzés az oldalon, de azért remélem, elérek valakit, aki tanácsot tud adni nekem.
Pénteken délelőtt rosszul fogtam lépcsőt, leestem 3-4 lépcsőfokot rá a bal bokámra, ami még a 3 héttel ezelőtti rándulás után / ugyanaz a lépcső/ nem gyógyult meg teljesen. A biztonsági őrök segítettek fel, kérdezgették , hívjanak-e mentőt, de én reméltem, hogy helyre jön, miután üldögélek a lépcső alján. Nagy nehezen rá tudtam lépni, majd miután eldöntöttem, hogy tömegközlekedéssel nem megy,taxival elmentem a kerületi sztk-ba. Ott egy egyébként nagyon kedves és szimpatikus traumatológus sebész szakorvos megröntgeneztette, törés nincs, mondta, hogy pihentessem, jegeljem, kenegessem, és ha a következő hét közepéig nem javul jelentősen, menjek visssza hozzá. Ma hétfő reggel van, a bokám már péntek este óta mindkét oldalon szörnyen dagadt / meg az egész lábfejem az újjakig/ mindkét boka alatt sötétlilul, fáslival tudok vánszorogni, rá is tudok állni, de fájdogál magától is. Olvastam az oldalon a bokarögzítőkről, szerintetek bármilyen megfelelne / már ha kapok/, ami belül párnázott? Utánaolvastam orvosi könyvekben, a jelekből ítélve részleges szalagszakadás lehet, volt már többször bokarándulásom, meg húzódásom, de soha nem dagadt meg ilyen mértékben, és gondolom, könnyű rándulás esetén már illene a duzzanatnak javulgatnia. Mikor az orvosnál voltam, már dagadt volt,de közel nem ennyire.
Előre is köszönöm a segítséget.
Judy
harzol
2010. október 11. hétfő - 08:12
Igen. Könnyen lehet, hogy részleges szakadás.
Viszont így elég felelőtlen volt az orvostól, hogy elengedett haza bokarögzítő nélkül. Szerintem menj vissza hozzá, vagy egy másik orvoshoz.
Persze ha nincs részleges szakadás sem, akkor nem gond, de jobb utánajárni.
Wolf25
2011. január 31. hétfő - 17:54
Hali
január 4én fordult alá a bokám a doki azt mondta nyúlás és részleges szakadás van. nagyon csúnya volt mintha 1 teniszlabda lett volna a bőröm alatt arról nem is beszélve hogy a szivárvány minden szinében pompázott:S
merevítőt írt fel hordtam is. 1hét után kontroll volt ott annyit mondott hogy már sokkal szebb és hogy csak panasz esetén kell visszamennem(megjegyzem hogy akkor is eléggé be volt dagadva de nehezen már belefért a cipőbe)
azt mondta 4 hét után elkezdhetem a fokozatos terhelést. közben azért néha megpróbáltam 2-3lépés erejéig a kocogást csak kíváncsiságból hogy mennyire fáj. 1re jobbnak érzem ám nem mondhatom hogy tünet és fájdalom mentes. a lábfejem fölötti részem érzek fájdalmat elől holott a külső szalag sérült.sétánál azonban már semmi para nincs vele simán bírja a távokat. az érdekelne hogy elkezdhetem e az erősítést és hogyan tudnám mihamarabb a legjobb formába hozni mert lassan szezonkezdés és nem akarok lemaradni semmiről.
előre is köszönet!!
zsuzsa
2011. február 10. csütörtök - 19:18
Üdvözlöm nekem egy olyan kérdésem lenne hogy az apukámat novemberben elütötte egy autó és lábmütétet csináltak neki töbek között.És szeretnénk itthon tornáztatni.Nyilt lábszártörése volt és darabos bokatörése és annyira fáj a lába hogy nem is tud rálépni mik lennének azok a gyakorlatok amikkel tudunk neki segiteni?
Tamás
2011. március 21. hétfő - 09:48
Sziasztok,
Nekem 2011.február 26-án a focimeccsen elszakadt a bal bokám külső szalagja. A sürgősségin begipszelték a lábam. DE mivel sok helyen olvastam,hogy ez nem igazán jó, ezért utána kedden (2011-03-01) felkerestem egy komoly sportorvost (Dr. Abkarovits Gézát), aki megnézte és péntekre (2011-03-04) visszarendelt, akkor vette le a gipszet és kaptam egy bokarögzítőt (sínt). 2011-03-18-ra hívott kontrollra. Addig csak pihentetést javasolt (polcolást és jegelést)! A köv. kontrollon (2011-03-18) rá nézett és azt mondta,hogy még 4 hétig kell hordanom a rögzítőt és 4 hét múlva találkozunk megint. Mára már a duzzanat szinte teljesen eltűnt, csak a külső felén a bokámnak duzzadt kicsit. De már rá tudok állni és tudok lépkedni,nem fáj. Mielőbb szeretnék visszatérni a focipályára!
Ezért szeretném megtudni,hogy amíg rajta van a rögzítő addig ne csináljak semmilyen gyakorlatot??? Mert amit itt olvastam,azok nagyon jónak tűnnek! Hogyan tudnám mielőbb az eredeti állapotra visszahozni a bokámat???
Bera Viktória
2011. július 13. szerda - 11:30
Sziasztok!Olvastam a hozzászólásokat és gondoltam írok én is.Gyógytornász vagyok és amennyiben felmerülnek kérdések nagyon szívesen adok tanácsot esetleg gyakorlatokat is leírhatok ha úgy gondoljátok.Forduljatok hozzám nyugodtan bizalommal.Mindenkinek jó egészséget kívánok.Üdv:Viki
Pataki Mónika
2011. augusztus 2. kedd - 00:16
Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy végre találtam egy hasznos oldalt a bokasérülésekről és a gyógytornáról. Meg fogom próbálni, mert úgy tűnik, hogy az orvosokra nem számíthatok.
Egyúttal a tanácsotokat szeretném kérni. Még május elején edzés közben letapadt a cipőm talpa, egy pattanó érzés a bokámban és meg volt a baj. Az eredmény: bedagadt, belilult a belső oldalon, a sarkamnál. Másnap irány a sebészet, szokásos röntgen. Az orvos elmondta: csak szakadás (hogy részleges-e, azt nem mondta, de gondolom…) és ha jót akarna, begipszelné… de ezek szerint nem akarhatott jót, mert inkább csak hazaküldött azzal, hogy vegyek magamnak valamilyen rögzítőt és két hétig pihentessem (nem is tudtam volna mást, hiszen nem bírtam ráállni), szárazborogassam+flector (a kezelőlapomra persze ráírta, hogy rögzítette a lábam… Csak utólag tudtam meg, hogy akár fel is írhatott volna nekem valami rögzítőt, és nem kellett volna ismerőssel vetetnem teljes áron 12 ezerért rögzítőt + 2 fáslit…) Az ortopéd orvost azóta kétszer láttam, szintén nem írt fel semmit (csak a kezelőlapomra, ami szerint ilyen-olyan rögzítést és mobilizációt végzett rajtam… na persze…), oldjam meg magamnak a tornáztatást és biciklizzek, ússzak, szeptemberben jöjjek vissza. Támogatott gyógytornáról persze szó sem volt. Szolgáljam ki magam. Úgyhogy Zoltán tanácsainak segítségével most ezt fogom tenni
A lábam még mindig merev, érzékeny, esténként fáj, pedig már pontosan 3 hónap telt el. Szerintetek érdemes felkeresnem egy másik orvost? Ilyen “régi” sérülésnél tehet még valamit? Vagy már elmúlt annyi idő, hogy csak a tornáztatással tudok a szalagok merevségén oldani? Tudom, hogy ez főleg a sérülés mértékétől és egyéntől függ, de kíváncsi lennék a saját tapasztalataitokra, véleményetekre.
Előre is nagyon köszönöm és mindenkinek jobbulást kívánok!
Póra-Simon Zsolt
2011. szeptember 1. csütörtök - 17:01
Szia harzol!
7. Elülső bokaszalagok nyújtása. Sarkunkra ülünk összezárt lábbal és ezt tartjuk 1 percig, majd megismételjük még kétszer.
Ennél a gyakorlatnál ugymond a lábujjhelyeinken ülünk? vagy kinyújtjuk a lábfejünket?
előbbire tippelek ![]()
köszi
Üdv:
Zsolt
harzol
2011. szeptember 1. csütörtök - 22:16
Pont, hogy az utóbbi. Kinyújtva van a lábfej és ezért tudnak az elülső szalagok feszülni.
Felföldi Barnabás
2007. december 17. hétfő - 23:01
Zoli, nagyon örülök a bokatornás bejegyzésednek, mert éppen részleges bokaszalag szakadásom van! A Dobogókői Hegyifutó-versenyen az első meredek lejtőn fordult ki a bokám, egy avarral betakart letörésre léptem rá…ezért tudott Ádám nyerni, egyébként meg kellett volna elégednie a dobogó második fokával.
Na, majd jövőre! Addig is szorgalmasan tornáztatni fogom az útmutató alapján, persze megvárom a 6. hetet a kezdéssel. Egyébként, Te mikor kezdtél el futni újból? És mennyire lehet terhelni? (Ha nem fáradság, légy szives, ird meg magánban: felfoldi.barna@gmail.com) Egyébként szivesen kölcsönkérném a Dyn-Airt, bár gondolom, hogy ez sem időszerű még 3 héttel a sérülés után. Üdv, Barna