Felrázó résztáv a stadionban

Délután a stadionba mentünk edzeni. Ádám Peti is csatlakozott, így igen nagy társaság jött össze Skulóval, Zsebe Istivel, Pelyhe Danival. Sőt Józsa Gábor és Igaz Bálint is velünk melegített.
Mondjuk ennek a társaságnak azért meglett az a következménye, hogy olyan 4:20-as tempóban melegítettünk, ami a 10 repülővel együtt olyan jó 5km lehetett. Ezután a többiek 10×400 métert terveztek, de én úgy döntöttem, hogy ennyivel az OB előtt nekem már a 300 méter is elég lesz. Végül a középső kettőt csak 200 méterig futottam, mert még véletlenül se akartam elfáradni.
 
4x300m, 2x200m, 4x300m:
 
51,0 (168/108)
52,1 (172/114)
50,5 (174/124)
52,6 (173/115)
34,9 (165/111)
32,7 (165/120)
51,8 (170/124)
51,6 (173/123)
52,4 (173/123)
50,0 (176/138) 1 perces megnyugvási
 
A levezetés bő 2km lett és már nagyon jólesett.
Az összes 300 és a 2 db 200 alatt is azt éreztem, hogy tudnék menni tovább is, vagy akár gyorsabban is, de szándékosan nem erőltettem a dolgot és nem bántam meg. Nagyon jól ment ugyanis az edzés és nagyon élveztem, hogy gyors vagyok és úgy kellett leállítani magamat, hogy ne fussam végig a 400 métert a többiekkel. Az utolsóban még arra is gondoltam, hogy megfuttatom Istit, de aztán inkább erről is letettem. Azért lihegtem így is rendesen és a pulzusom is magas volt, de köszönhetően annak, hogy nem futottam végig a 400 métereket mindig kipihentem magam a következőre. Nekem olyan 1:20 pihenőim voltak.
Jó volt ez az edzés, úgy érzem ma pont ez kellett.
 
Összesen 11km, 63:35
 
Max. pulzus: 177
Átlag pulzus: 143
Megnyugvási: 38 (176/138)

Kokóval és Ádám Petivel 27km Szomódról

Ma először mértem többet a mérlegen, mint a megelőző napon. Kemény 10 dekával voltam reggel több a tegnapinál, így most megint 76,0kg a súlyom.
Hajnalban keltem, mert Ádám Petiékhez mentem át Szomódra, hogy 7 óra után már el is kezdjük a hosszú futást. Nem esett valami jól felkelni és a reggeli sem csúszott ilyen korán, de azért magamba erőltettem egy csomó kaját, hogy kibírjam a minimum 25km-t, amit Ádám Peti mondott.
Szomódi futás térképe
Kokóval (Kovács András) és Petivel hármasban indultunk el Szomodról és Agostyán felé vágtunk át a szántóföldeken egy nagy földúton. A tempó kifejezetten könnyű volt, amit nagyon nem bántam. Persze ez nem tartott sokáig, mert Agostyán végénél elkezdtük tolni a fölfelét és a Gorba-tető alatti nyeregig nem is lassítottunk. Kezdetben Kokó mögött futottam, de miután Ádám Peti lemaradt kicsit én is jobbnak láttam visszavenni, mert tudtam, hogy azt a tempót már nem bírnám sokáig, a nyeregig pedig biztos nem. Így bevártam Petit és vele együtt toltuk fel a nyeregbe. A meredekebb részek nekem nagyon kemények voltak, de szerencsére a laposabb részek egész könnyűek voltak. Azért a végére Kokó elhúzott már közel egy perccel, de mi is egész jó tempóban felértünk. A felfelé összesen 4km volt és 19:31 lett 168-as átlagpulzussal. (plusz pár száz méter, amit nem mértem külön)
Itt szusszantunk egy kicsit majd nagyon könnyen elindultunk visszafelé az országúton és a dózerúton fordultunk be balra a Baji vadászház felé. Ahogy jött a felfele egy kicsit gyorsítottunk, majd a végén már annyira nyomta Kokó, hogy le is maradtam tőle. Innentől szép lassan ereszkedtünk Vértesszőlős felé és útközben még Wengrin Ágival is szembetalálkoztunk.
Futás közben persze ( a megnyomott felfeléket leszámítva) végig ment a pofázás, így repült az idő. Ekkor már éreztem is, hogy nem lehet gond a mai futással, mert azért előtte aggódtam, hogy nem fogom végig bírni, főleg, ha túl gyorsak lesznek a többiek.
Innentől már szint nem nagyon volt, befutottunk Tatára, ahol betértünk egy kocsmába (én nem ittam semmit), majd átfutottunk Szomódra, ahol még megnyomtuk a falu előtti utolsó párszáz métert.
Összességében nagyon élveztem ezt a futást, mert végig jót beszélgettünk és azért edzésértéke is igen komoly volt most nekem. A néhány megnyomott szakasz ugyan nem esett valami jól, de összességében azért nem bánom, hogy keménykedtünk is.
Az meg aztán már végképp jó dolog volt, hogy délelőtt 10-kor már túlvoltam egy ilyen edzésem.
Ádám Peti szerint 28km-t mentünk, Kokó még valami 30-ast is emlegetett, de szerintem nem volt csak 27km, így ezt tekintem a mai edzésnek.
 
Összesen 27km, 420 szint, 2:14:08.
 
Max. pulzus: 179
Átlag pulzus: 150
Megnyugvási: 25 (143/118)

Tatai Marathon Váltó

Ma a Tatai Marathon Váltóra mentünk át, ahol a Megalódusz szenior csapatában indultunk Gerivel. A táv egy bő marathon, mert 6x 7125m a táv. Már jó korán ott voltunk Tatán, pedig csak 5. és 6. futók voltunk Gerivel, de egyrészt a rajtot szerettük volna megnézni, másrészt Nóri 2. futó volt a női csapatban.
Elég későn érkezett meg a 4. futónk, így én már elkezdtem bemelegíteni, hogy helyette elinduljak. Úgy 3km futás után szóltak, hogy maradok 6. futó, mert megjött a váltótársunk.
Ezt annyira nagyon nem bántam, mert a reggeli még nem teljesen csúszott le és az a tuti, ha mindenki megvan és a saját helyén fut. Bevállaltam volna, hogy kétszer futok, de utólag nagyon úgy látom, hogy egy is épp elég volt.
Bemelegítettem bő 3km-el és 6 repülővel, majd gimnasztikáztam kicsit. Ekkor már nem éreztem, hogy olyan jó állapotban lennék.
Geri egész jó idővel (26:20) hozta a váltót ha minden igaz 4. helyen. Elég sokkal voltunk lemaradva a 3.-tól, viszont mögöttünk közel jött az ötödik. 
Egész jól sikerült eltalálnom a tempót, legalábbis úgy éreztem, hogy egész jól haladok és nem is kellett megszakadni, de jó 1km után már lassúnak éreztem magam. Nem jött mögöttem senki, de azért néha hátranéztem és próbáltam fokozni a tempót, de ahogy haladtam előre ez egyre megvalósíthatatlanabbnak tűnt. Fél táv környékén le is tettem róla, néha úgy éreztem, hogy meg kellene állni, mert nagyon nem megy ez az egész. Nagyon lassúnak nem éreztem magamat, de gyorsnak sem. Olyan 4 perces ezreket tippeltem volna, de azért titkon bíztam benne, hogy azért csak jobban haladok.
Érdekes módon tüdővel bírtam volna, lábbal is, de valahogy, mintha gyomorból nem menne. Ezt nehéz leírni, de a lényeg, hogy nem bírtam jobban futni, pedig se tüdőre nem voltam kikészülve, se a lábam nem állt be. Nem tudom lehet e ennek köze a nem teljesen megemésztett reggelihez, de azért máskor nem iszok erős futás előtt tejet. Megvolt vagy 3,5 óra a kajálás és a futás között, így lehet nem ez volt a gond, hanem egyszerűen rég futottam gyorsat.
Már nagyon vártam a végét és amikor kiértem az aszfaltra, akkor már tudtam, hogy nem lesz gond. Tartottam is a tempót, pedig egész komoly ellenszél volt, sőt a végén még fokozni is tudtam. Ez nem is csoda, mert nem bírtam kifutni magam.
Az időm 25:41 lett és a váltónk ideje 2:43:40, ami egy perccel jobb, mint a két évvel ezelőtti egyéni maratoni időm.
 
Ezzel tulajdonképpen elégedett is vagyok, mert a 3:36-os tempó most egész jó. Verseny közben azt hittem, hogy rosszabbat fogok futni.
Levezettünk Gerivel és Ádám Petivel egy laza 2,5km-t, majd hazajöttünk, így az eredményeket csak sejtem. Összes váltó közül 4. hely és szenior első hely. Edit elmondása alapján legalább 3 percre volt az abszolút 3. helyezett, így azthiszem rajtam nem múlott semmi, akárcsak Gerin, aki 3:41-ben tolta a saját körét. Edzésnek szuper jó volt ez a mai futás. Kellene még pár ilyen.
 
Összesen 17km és 75 perc.