Kovács Dávid címke alá tartozó bejegyzések


ARAK évzáró: terepfutás és foci

2006 december 3, 20:31Címkék: , , , , , , | Nincs hozzászólás


Ma volt az ARAK-os évzáró, amire természetesen én is elmentem Edittel. Elég döcögősen indult a nap a Kotló-hegy oldalában lévő lovardánál, mert nem volt valami nagy futókedvünk, sőt egyáltalán nem volt kedvem futni. Hidegnek éreztem nagyon az időt és ráadásul mindenki terepre fog kimenni az ARAK háziversenyén, én pedig még nem futhatok terepen, térképpel.
Madár aztán szerencsére közbeszólt szokásos stílusában és arra jutottunk, hogy Edittel csak kimegyek a középső pályára és lekocogom vele az egészet. Terepen is el kell kezdeni a futást, akármennyire is féltem a lábam!

Edit és én

A rajt nem volt egészen egy kilométerre, ahol vártunk egy keveset, majd én belekukkantottam a térképbe, hogy tudjam merre fogunk futni. Hát nem éppen egy kímélő pálya várt rám, Editre és a bokámra, de erre lehetett is számítani és nem volt valami hosszú sem. 3,4km volt ez egész.
Az első lépések terepen fölfelé elég érdekesek voltak, mert a bokámmal semmi gond nem volt, ellenben Edit otthagyott és csak úgy sikerült utolérnem, hogy ő megállt pihenni. Még a gyaloglás is nehezemre esett a domboldalban fölfele.
Rövidesen kapott mindent a bokám. Volt oldalazás, lefelé, felfelé, buckás, köves részek, de abszolút jól bírta a lábam. Néha már előre is rohangáltam Edittől, ami aztán elég rendszeressé vált. Néha belepillantottam a térképébe és próbáltam memóriából megfogni a pontot. Ez többnyire sikerült is, de azért tettem bele felesleges kitérőket is.
Bokám olyannyira jól viselte a megterhelést, hogy még a megbicsaklás is gond nélkül ment neki. Egyszer kicsit megbillent ugyanis a jobb bokám kifelé, de megtartottam és nem lett belőle baj. Tulajdonképpen olyan volt mint korábban, akár naponta-kétnaponta. Bokám kicsit megbillen, de még nem megy ki. Még csak annyira se, mint az eddig legkomolyabb  bokakimenetelek, amikor 2-3 lépésig fájt.
Most tehát csak megbillent, mindenfajta fájdalom és következmény nélkül. Úgy tűnik bírja a kiképzést, de azt azért még nem próbálnám ki, hogy mi van, ha kicsit ki is megy. 🙂
Pálya végén egyre jobban élveztem a rohangálást, főleg a lefeléket és a csúcs az volt, amikor a kopasz hegyoldal tetejéről elindultunk lefelé. Ez hiányzott már 2 hónapja. Terepen futni, élvezni a puha talajt, a természetet, a kilátást… Imádok tájfutni és ez most kijött rajtam.
A célba aztán ott volt már Bogos Tomi, Gyurkó Fanni és Kovács Dávid, akikkel még elmentünk futni egyet edzés kiegészítése végett. A pályán ugyan 50 percet töltöttünk, de még az össze vissza rohangálásommal együtt is csak jó, ha 6 kilométer lett.
Fanni 8km-t akart még futni, így alkalmazkodtunk hozzá és elindultunk az országút túloldalán befelé. A nagy dózeren mentünk jódarabig, majd bekanyarodtunk jobbra, hiszen a Csákvári Sportközpontba akartunk visszajutni az évzáróra. Itt végre szusszanhattam minimálisat, mert már nagyon nem esett jól az amúgy nem igazán acélos tempó. Olyan 4:40 körül ha mehettünk, de lehet még lassabb volt, de nekem kész szenvedés volt. Fanni igencsak keményen tolja, a két fiúnak meg nem okozott gondot a tempó. Persze én szenvedtem elég rendesen. Kicsit még vissza kellett kanyarodni a lovarda felé a kastélyparkon át, hogy meglegyen a kilométer, de nagy nehezen csak kibírtam. Többiek még megálltak a focipálya szélén gimnasztikázni, bár én azt hittem repülőzni is fognak, de azt végül kihagyták.
Gyorsan átöltöztem, majd jó kis kajálás következett, beszélgetésekkel. Bent aztán Fanni még mindig a futócuccában mászkált. Kérdésemre, hogy miért nem öltözött még át, csak annyit felelt, hogy "Minek? Nem izzadtam meg."

Bogos Tomi, Harkányi Zoli, Gyurkó Fanni

Nem elég, hogy nem bírok elfutni Fannival, de még meg sem izzad! Ez aztán az alázás. Persze nem rossz értelemben, mert én csak örülök annak, hogy Fanni személyében van egy magyar tájfutó aki keményen edz, hajt és megtesz mindent azért, hogy jó legyen. Mindenki más fényévekre van tőle hozzáállásban a felnőtt női mezőnyben.
Azért rám nézve elég szégyenletes, hogy jobb mint én, de azért ezen alapozás alatt igyekszem majd javítani.
A program hátralévő részében tornatermi foci volt, amibe én is beálltam bármennyire is nem a legjobb a bokámnak. Persze óvatoskodtam, bénáztam, de azért ez így is veszélyes volt. A hirtelen fordulások, megállások nagyon nem mennek még, de ami ennél is rosszabb, hogy igazi kétballábas focistává változtam, mert jobb lábbal labdába rúgni nem igazán tudtam, erőset, illetve pontosat, meg főleg nem.
Azért rúgtam két gólt és az egyik jobbal volt, szóval nem teljesen reménytelen a dolog, de persze egy-egy keményebb összecsapásnál, rosszabb rúgásnál éreztem, hogy nem oké még a bokám. Nem oldalra, hanem előre-hátra nem mozog még 100%-ban, ami egy földetérésnél elég kellemetlen is volt. Lesántikáltam, majd 5 perc után visszaálltam.
Bajom nem lett, de adtam a bokámnak rendesen. Úgy tűnik bírja a kiképzést, mert a délelőtti terepfutás és a délutáni foci se tudta kikészíteni. Tulajdonképpen még jót is tett a bokámnak, hogy végre más mozgást is végzett és nem csak a sima betonfutást.
Persze a testem többi tagja is elszokott a másfajta mozgástól, így a bal nagylábujjam, derekam is érzem. Jó fárasztó volt ez a mai nap, így mindenestül. Eléggé szét is csúsztam estére.
 
Összesen 15km, 300 szint, 91:30.
 
Max. pulzus: 164
Átlag pulzus: 144
Megnyugvási: 41 (157/116)