5×1000 méter könnyedén

Ma szerencsém volt, mert Szabolcs pont egy résztávot tervezett mára, méghozzá számomra pont megfelelő nem széthaló formában. Ő ugyan mondott valamit nagyon sokszor ezerről, de úgy voltam vele, hogy kevesebbet még mindig tudok belőle futni.
Lőrincről indulva átfutottam apámmal az erdőn, majd Szabolccsal együtt futottunk tovább az utcájukig, ahol az 1000 méter ki van mérve. A program 5×1000 méter lett, bár ezt még az elején nem tudtam. Közben alakult így. Pihenő 3 perc körül alakult átlagosan, de nem volt pontosan kimérve.
Az idők és átlag pulzusok:

3:28 (153)
3:30 (157)
3:36 (159)
3:28 (162)
3:15 (164)

A második után direkt vettünk vissza, mert Szabolcs eredetileg csak 3:40-en belüli ezreket tervezett, az utolsót pedig direkt futottuk meg jobban.
Alapvetően nagyon laza volt ez az edzés résztávnak, de nagyon jól is ment. Néha azon gondolkoztam, hogy ebben a tempóban menne 5km is, ami már egész elfogadható.
A vasárnapi maraton váltón 12,4km-t fogok futni és a terv 3:45-ös tempó. Ez most tarthatónak tűnik ez után az edzés után.
Levezetésnek még elfutottunk majdnem egész hazáig, ami 3,5km volt.

Max. pulzus: 176

Összesen 13km, 63:38

ÉOB előtti laza edzés

Csak egy átmozgatás jutott a mai napra és szerencsére Tornai Szabolcs vevő volt a közös futásra és vele tartott biciklivel a kisfia is. Odafele rögtön el is késtem, mert Sass Lajossal és más ismerőssel is összefutottam.
Szabolcsékkal aztán futottunk egy kicsit az erdőben és a szélén lévő utcában, majd már indultam is haza. Visszafelé még 8 repülőt is nyomtam, valamint némi futóiskolát, majd otthon egy csomót nyújtottam. Sajnos a derekam még mindig ugyanúgy érzem. Futás közben elég zavaró, de talán nem hátráltat semmit.
Úgy érzem fejben teljesen összeszedett vagyok, kipihent és friss vagyok és fizikálisan is elfogadható kezd lenni az állapotom. Remélem végre valami értékelhető eredményt is fel tudok mutatni holnap az éjszakain.
 
Max. pulzus: 151
Átlag pulzus: 130
Átlagtempó: 5:22
 
Összesen 8km, 44:44

 

Egy jóleső tizes

Késő délután mentünk ki Lőrincről apámmal futni egy könnyűt. Az eleje még nem igazán esett jól, de aztán egyre jobban kezdett menni. Tornai Szabolccsal is összefutottunk, így hármasban futottunk.
A végén még futottam 10 repülőt is és igyekeztem nyújtani is egy sort.
 
Max. pulzus: 162
Átlag pulzus: 129
Átlagtempó: 5:09
 
Összesen 10km, 50:27

Péter-halmon körözve

Péter-halmon mentem ki futni egyet és Tornai Szabolccsal megbeszéltük, hogy a játszótéren találkozunk. Odáig igyekeztem terepen futni, ami nagyon jól esett, de sajnos kezdett sötétedni, így mire Szabolccsal találkoztunk már csak az utak maradtak. Futottunk egy nagyobbacska kört, majd egész az Alacskai lakótelep túlsó végéig futottunk együtt. Egész jól ment a futás, jót dumáltunk és a hazafele futás sem volt rossz kukk sötétben fejlámpa nélkül az erdőn át. Kicsit persze ilyenkor féltem a bokám, így nem rohantam. A táv és a tervezett idő bőven meglett annyi, mint tervezve volt.
 
Max. pulzus: 150
Átlag pulzus: 135
Átlagtempó: 5:33
 
Összesen 15km, 85:03

Péter-halom megint sötétben

Lőrincről futottam ma és szerencsére ma sem kellett egyedül edzenem. Apámmal indultam el, majd miután átvágtunk az erdőn a túloldalon már Tornai Szabolcs is csatlakozott és rögtön vissza is tértünk az erdőbe. Persze lámpa csak nálam volt és én is óvatoskodtam kicsit, szóval nem mentünk gyorsan. Apám viszonylag hamar visszafordult, majd Szabolccsal mi is kiléptünk az erdőből. Futottunk pár kilit aszfalton, majd mindketten hazafelé vettük az irányt. Én a változatosság kedvéért az erdőn át.
A tegnapi futás már nem ment rosszul, de a mai kifejezetten jólesett és még távban is viszonylag sok lett.
 
Max. pulzus: 149
Átlag pulzus: 133
Átlagtempó: 5:08

Összesen 14km, 70:40

 

Vége

Ma pocsék napom volt. Rohadt nagy dugó Budapesten, aztán az esti edzés, amitől azt reméltem feldobja a napom és kicsit felpörget fordítva sült el.
1,5km-nél ugyanis kiment a bokám. Még mintha valami kis reccsenést is hallottam volna…
Azért azt éreztem, hogy nem szakítottam el a szalagjaimat, mint 2 éve, de a második számú bokakimenés címét azért minden bizonnyal elnyerte a zúzottkővel felszórt úton összehozott mutatványom.
Szabolcs várt rám az erdő túloldalán. Bírtam még futni és amúgy is reménykedtem benne, hogy a bokám viszonylag jól megúszta, így továbbmentem. Futottunk is jó 6km-t együtt utcákon, ami alatt csak néha éreztem, hogy nem oké a lábam. Már, már kezdtem bizakodni.
Miután elváltunk hamar rájöttem, hogy minden bizonnyal most egy darabig nem fogok tájfutni. Húsz méter macskaköves szakasz ugyanis majdnem kifogott rajtam. Minden lépés fájt, pedig nem raktam le rosszul a lábam, csak épp egyenetlen volt a talaj.
Miután ez tudatosult bennem alig telt el 10 másodperc és majdnem elgázoltak. Hát beillett volna egy öngyilkosságnak, ha a pillanatnyi hangulatomból indulunk ki.
Persze nem én voltam a hülye, hanem az autós, aki index és minden nélkül egyszer csak gondolt egyet és nagyívben balra rajtam keresztül akart bekanyarodni egy utcába. Világít a fejem, mint egy karácsonyfa ez meg vészfékezve is csak úgy tudott megállni, hogy félreugrottam. Szerintem az életben így nem ordítottam senkivel, mint az ürgével abban az 5 másodpercben.
Hirtelen kitört belőlem ennek a rohadt napnak minden dühe.
Futás után aztán megtekintettem a bokám, ami szépen be van dagadva.
Idei versenyeket lemondom. Nincs kedvem szenvedni, mint a Tipo kupán, az Euromeetingen, vagy a Középtávú OB-n.
Azt se tudom, hogy mit csináljak. Minden életkedvem elszállt. Egy darabig tuti nem futok egyáltalán és lövésem sincs elkezdek-e alapozni.
Rohadt demoralizáló ugyanis, ami az elmúlt 2 évben történt. Voltam 4 orvosnál, fizettem alkalmanként 4500 forintot gyógytornásznak és kb. 10x kezdtem neki az edzéseknek a bokaszalag szakadásom óta. Kipróbáltam mi van ha teljesen leállok hónapokig, majd rohadt nehezen küzdhettem magam fizikálisan. Már már kezdtem emberi alakot ölteni, hisz 78 kilóról 72-re fogytam és erre most megint szétcseszem a bokám. Azt nem tudom, hogy csak alapozás előtti szünet lesz a dologból, vagy végleg föladom. Magamat ismerve persze úgysem bírom futás nélkül, de most nagyon kész vagyok.
Aszfalton biztos tudnék edzeni, de ahhoz semmi kedvem, hogy esténként a sötét utcákon rójam a köröket.
Vége!
 
Összesen 10km, 51:36

2x5x400 méter

Ha kedd, akkor résztáv, méghozzá rövid résztáv. Mivel azonban emelni kell az adagot és a héten már jó lenne ezreket futni, de minimum 800 métereket, ezért ma is már négyszázazás volt.
Tornai Szabolccsal és apámmal mentünk ki a Gerely pályához, hogy egy 5km-es Kőhíd terepen tett karika után bemenjünk a pályára. Csináltunk 10 repülőt, miközben apám haza indult. Már ekkor is éreztem, hogy nem esik nehezemre a mozgás, de igazán csak a 400 méterek leptek meg. 2x5x400 méter volt terítéken és mivel a pálya elég ramaty, leginkább földes és füves, így kalkuláltam vele, hogy nem fogok jó időket futni. Szabolcsnak mondtam is, hogy itt mindig 2-3 másodperccel rosszabbakat futottam, mint rekortánon.
A pihenő ezúttal is 2 perc volt, ami soknak sok, de úgy érzem még ez kell. A résztávokat végig én vittem, de Szabolcs mögöttem tolta végig, ami azért jelentősen jobb, mint egyedül futni.
 
75,8 ; 75,4 ; 76,2 ; 75,9 ; 75,7
75,8 ; 74,3 ; 74,8 ; 75,9 ; 73,2
 
Pulzusom megint jó magas volt, hisz a 192 nálam majdhogynem csak az előző évezredben volt ismerős. Az 1 percre mért 126 viszont egész bíztató, bár én még a 192-nek is örülök, hisz legalább fel tudom tornászni ilyen magasra.
 
Sikerült megfutnom majdnem ugyanazt, mint múlt héten egy sokkal rosszabb pályán és ráadásul 2 darabbal többet is futottam most.
Úgy tervezem négyszázakból csak 12 darabig emelek, valószínű azt is 2×6 formában, utána viszont csökkenteni kellene a pihenőket. Jó érzés, hogy érzem a fejlődést magamban. Attól nem is tartok, hogy nem leszek elég gyors szeptember elejére, de a sebesség nem lesz elég és a gyorsasági állóképesség megszerzése nem lesz könnyű.
Levezetésnek futottunk még 3km-t az utcákon.
 
Összesen 13km, 68:59

Az első edzés a kihagyás után

Ma kiszedték a számból a varratokat és egyébként is jó kedvem volt, ráadásul mára terveztem az edzések elkezdését, így nem volt más hátra, mint futni. Felhívtam Szabolcsot, hogy nem tart-e velem és mivel ő is csak könnyűt tervezett, így Péter-halom közepén találkoztunk. Apám is velünk tartott, így hármasban nyomtuk az edzést és hát mi más lett volna a téma, mint a most zajló világbajnokság.

Futottunk egy nagyobbacska kört az erdőben, majd a vasútnál elváltunk és én pár repülőt és futóiskolát beiktatva futottam haza.
Egész jól éreztem magam futás közben, igaz a tempó igen mérsékelt volt és nem is futottam sokat, de fő a mértékletesség.
 
Összesen 8km, 43:21

10km lendületes futás 40:33-ra

Szabolccsal mára megint közös edzést beszéltünk meg. Ezúttal elég későn.
Az erdőn át futva melegítettem be és meglepően jól ment a futás már ekkor. Indulás előtt nyújtottam jó 20 percet, lehet ezért pörögtek a lábaim.
A hasam viszont nagyon nem volt jó, mire Szabolcsék elől elkezdtük a tervezett 10km lendületes futást már 3x kellett vécére mennem.
Nem is voltam biztos benne, hogy a 10km alatt nem kell megállnom majd, de végül kibírtam a 2 darab 4,1km-es kört, majd a háztömb körül futott maradék 1,8km-t is. A tempó kezdetben pont 4 perces volt, majd a közepén egész kicsit lassultunk, így  vége 40:33 lett.
Szabolcs néha egészen begyorsult, néha meg egész lelassult, így azthiszem a 10km alatt volt 3:20-as és 4:20-as tempó is, igaz a nagy része azért sikerült egyenletesre.
Nekem pont jól jött ez az edzés, mert nem hajtottam szét magam, de azért egy lendületeset futottam (végén 165-ös pulzus), igaz a gyomrom eléggé megmakacsolta magát, hisz még hazafele is be kellett iktatnom egy kényszerszünetet.
A hosszú bemelegítésnek (majd 5km, plusz repülők) és az ugyanilyen hosszú levezetésnek köszönhetően a táv is egész sok lett.
 
Összesen 20km, 88:51

60 perc könnyű futás

Lőrincről futottam egyet Péter-halom Tornai Szabolccsal. A szokott helyen találkoztunk, majd az erdőben tettünk egy nagy kört a nagy melegben és végül hazafelé egyedül még csináltam 6 repülőt is.
A bokám nyújtogattam egy sort még otthon és erősítettem is.
 
Összesen 12km, 60 perc

Decathlon 10km-es Crossfutás

Bár a tegnapi 100 perces futás után kicsit tartottam tőle, hogy hülyeség lesz ma bevállalni a Decathlon Crossfutó versenyét, de végül nem bántam meg, hogy indultam.
Tornai Szabolccsal mentünk fel Csillebércre és összesen olyan 5km-t melegítettünk a 10km-es verseny előtt. Csináltam benne pár repülőt is, így a szokottnál azért jobban sikerült bemelegítenem.

Decathlon Crossfutás Útvonal

A rajt után hamar világos lett, hogy a 3. hely lehet a cél, mert Beda Szabolcs és egy másik srác elég kemény tempót futottak már a lefelében is. Olyan 1,5km környékén járhattunk, mikor már kezdtem leszakadozni és 4km környékén már el is tűntek a szemem elől.
Hátranézve ekkor még éppen láttam a távolban valakit mögöttem jönni, de a futás nagyon nem esett jól és a fölfelékben nagyon küzdöttem, hogy ne gyalogoljak bele. A lefeléket igyekeztem rendesen megfutni, hogy ne veszítsem el előnyöm az üldözőimmel szemben. Az 5km-es táv becsatlakozásától a rövidtávosokat is előzgetni kellett, ami nem ment olyan simán, mint vártam. Ők nem sokkal a rajtjuk után még friss állapotban elég rendesen megfuttattak és mikor az Irhás-árok aljából elkezdtünk felfelé mászni, akkor egyikük majdnem ott is hagyott. Persze azért az emelkedő jobban felőrölte, mint engem és a végén újra előzgettem az embereket elég rendesen, de már baromira vártam a végét.

Decathlon Crossfutás Szintmetszet

Nagyon küzdős lett ez a mai verseny, de legalább egy jót edzettem és még a 3. hely is meglett. A táv 10km-nek volt kikiáltva, de csak 9,1km volt és ezen majdnem 36 perccel nyertek, Beda Szabolcs kicsivel 37 alatti idővel lett második, én pedig 38:30-al harmadik. Szint is volt a pályában rendesen, én 280 métert mértem.
Így utólag nem kellett volna ennyire sietnem, mert vagy 2 percet vertem a következőre. Ha ezt tudom, biztos egy perccel rosszabbat megyek. 🙂
Levezetésnek olyan 1,5km-t kocogtunk még.
 
Összesen 16km, 350 szint, 73:30
 

Rózsika forrásig

Fenyőgyöngyéről futottunk Gyurikával és Tornai Szabolccsal egy hosszú könnyűt. A Rózsika forrásig mentünk el, majd visszafele a fenti úton, majd a repülőtér fele jöttünk vissza. A tempó tényleg nem volt vészes, csak egy nagyobb emelkedőt futottunk mag kicsit. Végre jól is esett a futás, a bokám is rendben van és végre egy értelmes edzést is sikerült összehozni.
A 100 perc alatt ugyan csak bő 18km jött össze, de ennyi baj legyen. Gyorsat majd futok holnap.
 
Összesen 18km, 500 szint, 100:53

Újra Fenyőgyöngyéről

Ma megint Pesten dolgoztam, így sikerült megbeszélni délutánra egy edzést Fenyőgyöngyére Pelyhe Danival és Tornai Szabolccsal. Nem terveztünk rohanni, de Dani az elején a szintútig nagyon nyomta a felfelét, de utána szerencsére ráálltunk egy normális tempóra. Megkerültük a Csúcs-hegyet és ekkor már Dani panaszkodott a hasfalára, így aztán a Virágos-nyereghez visszaérve már el is határozta, hogy ő egyenesen visszafut. Szabolccsal még tettünk egy kört le Hűvösvölgybe, aminek a végén megint jól megnyomtunk egy fölfelét. Ekkor már nagyon éreztem, hogy fáradt vagyok, leginkább a kevés alvás miatt. Szabolcs szerintem akár le is tudott volna itt szakítani.
A vége aztán megint kellemesebb volt és egész hosszú lett az edzés.
 
Összesen 18km, 450 szint, 90:26

Jó 2 órás futás a Budai-hegyekben

Az Irhás árokban tettük le a kocsit Szabolccsal és onnan indultunk egy hosszút futni. Rögtön az elején sikerült össze-vissza kavarogni, mert újítani akartam és olyannyira nem figyeltem az irányra sem, hogy végül Makkosmárián kötöttünk ki, a Csiki hegyek helyett. Persze innen korrigáltunk és kifutottunk a hegyekre, a repülős emlékműig, majd tovább kis kanyarokkal a 24 ökrösre is. Onnan a hátsó úton mentünk vissza és mint a térképből kiderült sikerült még itt is beletenni egy kis kerülőt egy legallyazott ösvényen. Innentől a sárga jelzésen futottunk Makkosmária irányába, majd felkanyarodtunk Csillebérchez. Nem akartunk már nagyon variálni, így visszafutottunk a kocsihoz és ezért a tervezett 25km jó 1km-vel kevesebb lett.
Úgy 90 percig ment jól a futás, utána kifejezetten nem esett jól. Meg kell tartani a hétvégi hosszú futásokat, mert a nyáron nagyon le fogok ereszteni, ha nem teszem.
 
Összesen 24km, 600 szint, 124:03

Délutáni átmozgatás beállt derékkal

Délután 6-ra beszéltük meg Szabolccsal a futást és mivel épp időben indultam csak el, így odafele nem nagyon tudtam megállni, pedig a derekamra igencsak ráfért volna egy alapos gimnasztika. Egészen be volt ugyanis állva a derekam, amit végül 14 perc futás után tudtam kicsit lenyújtani.
Innentől azért már jó volt a futás, hihetetlenül jó ilyenkor az erdő és kellemes volt a tempó is. Végül bő 12km-t sikerült futni és persze a bokatorna sem maradhatott ki.
 
Összesen 12km, 60:34

Kicsit meggyötört testtel

Ma szintén véleményeket gyűjtöttem a Halmi-erdőben a KKK-ról, aminek következtében jó 4-5 óra alatt sikerült nem kevesebb, mint 1,5km-t futnom.
Mivel azért edzeni is akartam, hogy Tornai Szabolcsot elkísértem Imre széléig, majd egy kis kitérővel futottam haza a Lőrinci temető felé, pont a tervezett út nyomvonalán.
Testem eléggé megviselt a tegnapi verseny után. Jobb lábamon érzem, hogy a ragasztás elszorította, de a bokám is érezhetően meg lett rántgatva. Ami viszont a leggázabb az a bal térdem a sebbel. A 3 centis vágás miatt mindig újra felszakad a seb és amíg nem szakad teljesen szét a varr, addig elég rendesen húzódik minden lépésnél.
Futni ennek ellenére tudtam rendesen, mert ha már elindultam, akkor hamar bemelegszem. Az első 50-100 méter viszont minden indulás után majdhogynem sántikálás volt.
Energiával, izomzattal mindazonáltal nincs gondom. A futásnak az a része, amikor már be voltam melegedve még jól is esett.
 
Összesen 9km, 45 perc

Úgy tűnik a dolobene segít – 17km

Eszembe se jutott ma nem edzeni és még épp sötétedéskor átfutottam Imrére, hogy onnan Tornai Szabolccsal fussunk egyet. Szuper meglepetés fogadott az edzés legelején, mert egy icipicit se éreztem a térdem. Tulajdonképpen végigdrukkoltam magamban az edzés elejét, hogy ne kezdjen el fájni és számoltam a kilométereket. Kibírt 1km-t, majd kettőt és hármat. No onnantól azért már inkább beszélgettünk futás közben Szabolccsal, de még 7-8km-nél sem éreztem semmit, de aztán utána már egy kicsit igen. Szerencsére ez csak olyan épphogy érzés volt. Ha nem a másik térdemhez képest figyelném a dolgokat meg sem mondanám, hogy érzek valamit. Ez a futás végéig sem romlott, így alapvetően most örülök.
Az edzés kellemesen telt, nem rohantunk és csak az elején és a végén futottam egy kicsit nagyobb tempót. Valamiért kifejezetten élveztem a sötét erdőben fejlámpával futást és gondoltam is rá, hogy ha már így ellazsáltam a hetet, akkor ma futok egy huszast. Végül inkább visszafutottam egyenesen, nehogy emiatt fájduljon meg a térdem. Így is épp elég lesz a Tájfutó Maraton vasárnap. Kenegetem erőből és holnap még futok valamit. Remélem most már tényleg nem lesz vele gond.
 
Átlag pulzus: 138
Megnyugvási: 37 (145/108)
 
Összesen 17km, 85:11

Kicsit betegen 15km

Egész nap kúráltam magam, mert most már nem csak bujkál bennem a betegség, de kezd kijönni. Náthás vagyok, rossz a közérzetem és kicsit a torkomat is érzem. Tea, vitamin és aszpirin C jelentette a kúrát, de azért este Tornai Szabolccsal elmentünk futni.
Átfutottam az erdőn, majd vele igen kellemes tempóban futottunk 8km-t, majd kis kerülőkkel hazafutottam az erdőn át. A tempó csak az elején volt nagyobb, hogy időben odaérjek. Remélem kijövök a betegségből és nem betegedek le.
 
Max. pulzus: 156
Átlag pulzus: 135
Megnyugvási: 38 (138/100)
 
Összesen 15km, 71:09

Technikai edzés a válogatottal

Nem volt vészesen kemény a tegnapi edzés, de a második 140km-es hét vége felé már kellőképp fáradtnak éreztem magam az edzés előtt is. Nem is vártam nagy csodát a mai edzésen, csak igyekeztem végigcsinálni mindent és nem törődni a sebességemmel.
A válogatott technikai edzésén vettem részt Nagykovácsiban, ahol a bánya fölötti célba futottunk fel először Tornai Szabolccsal, majd a páros edzés rajtjába. Innen egy hibázás felismerésére és korrigálására szolgáló edzést futottunk, ami abból állt, hogy váltott vezetéssel mentünk és egyikőnknek egy távoli pont volt berajzolva, így a feladata a pont melletti elfutás volt, míg a másiknak azt kellett figyelni mikor megyünk már rossz irányba és lekanyarodni időben, megfogva a pontot.

Válogatott edzés - Nagykovácsi

Nem sikerült valami fényesen ez a feladat, mert Szabolcs és én is elég szépen hibázgattunk. Az első saját pontomra menet (2-es) szépen nem vettem észre a bozótos nyiladékot és jól túlfutottam. A másik két pontomat nagyjából jól sikerült megfognom, de így is igen sokáig tartott ez az edzés. Visszafutottunk a jó 1km-re lévő célba, majd én még el is mentem kocogni, hogy ne fagyjak meg a 3 körös egyfős váltó tömegrajtjáig. Olyan 1,5km-t futottam, plusz nyújtogattam kicsit, de így is majd odafagytam a nagy hidegben mire elrajtoltunk.
Három darab 3,3 – 3,5km-es pálya várt ránk, amelyek meg voltak farsztázva és így mintegy 1 fős váltó futhattunk egymás ellen. Az első kör elején rögtön a kettes pontra becsúszott egy apró hiba és így kis ívvel fogtam a pontot, de még mindig jobban mint a többiek. Bár Isti ekkor már árkon bokron túl járt, én csak azt láttam, hogy Ádám van csak pár méterrel előttem, mögöttem meg az egész mezőny loholt. Ez kicsit fellelkesített, bár ettől még nem tudtam túl gyorsan felfutni a hegyre, de azért üldözőim előtt fogtam hiba nélkül a 3-as pontom is, majd nyomtam tovább felfele. Az út azonban csak nem jött és fent nyilvánvalóvá vált, hogy átfutottam rajta úgy, hogy nem vettem észre. Ennek következtében vissza is kerültem a fő bolyba. Az 5-ös pontra aztán sokakat visszaelőztem, de a 6-os és 7-es pontra is hibáztam, így az első kört az Ifi fiukkal egyszerre fejeztem be.
A második pályán aztán már kevésbé voltam lelkes és az 5-ös ponttól kezdve mindegyikre hibáztam, így egy csöppet sem kerültem előrébb és igen fáradtan mentem ki a 3. pályára.
Ezt végre sikerült nagyjából hiba nélkül letudni, így az ifi fiuk csapata előtt értem célba, de ez csak annyit jelent, hogy ők is elfáradtak a végére, mert már nagyon gyenge tempót futottam.
A három pálya együtt volt 10,2km, amin én 77:28-at mentem. Nem egy acélos idő, főleg azt figyelembe véve, hogy Isti és Ádám 59 percet futott.
Levezetésképp még kimentem lebontani 3 pontot, ami alatt összefutottunk Szabolccsal, így együtt fejeztük be az edzést, ami igen hosszúra nyúlt. Éreztem is, hogy erő még úgy-ahogy van bennem, de nagyon fásultan mozgok, ráadásul a bokám is elfáradt az edzés végére.
Szerencsére baja nincs, de vissza kell térnem a bokatornához, hogy ne fáradjon el előbb a bokám, mint én.
A mai edzés jó volt több szempontból is. Egyrészt fizikálisan mindenképpen jól jött, hogy ilyen sokat futottam terepen, másrészt végre idén először futottam rendesen térképpel. Az idővel most még nem foglalkozom, azzal ráérek pár hét múlva törődni, mikor frissebben állok majd rajthoz az idény első versenyein. A részidőket se elemzem ki részletesen, főleg, mert a farsta-rendszer miatt elég nehéz is lenne.
 
Összesen 24km, 700 szint, 160:47
 

Terep és hosszú futás egyben

Ezen a hétvégén a válogatott programját választottam és ma a 26km-es hegyi futást futottuk belőle a Laktanyától Tornai Szabolccsal és Pelsőczy Attilával. Düdü rajzolt nekünk egy 26km-es kört, amiből jó fele terepen vezetett.
Nem igazán terveztem intenzívet edzeni ma, mert a második 140km-es hetemet futom, ráadásul ezen a héten igazán könnyű nap nem is nagyon volt, így egy kicsit fáradt vagyok. Ezt már a futás elején is éreztem, ennek ellenére a terepen futást kifejezetten élveztem, már amikor nem felfelé kellett futni. Fekete-hegyeken, Nagy-Kopaszon, Éles-kövön és a Vöröspocsolyás-háton futottunk keresztül. Nem volt túl durva a terep, de azért akadt némi dzsuva, sziklamező és emelkedő is. A tempónk jó közepes volt, nem rohantuk el, de azért néhol kifejezetten keménynek hatott egy-két fölfele. Visszafelé a két kerítés között azért csak összejött egy 7:59-es 2km, ami csak azt mutatja, hogy egész jól haladtunk.
Fáradt vagyok, így nem tudom hogyan fogom a holnapi technikai edzéseket rendesen végig csinálni. Talán szerencsésebb lett volna a mai és holnapi edzést felcserélni, hogy ne a hosszú futás után kelljen "pörögni", de akkor viszont a válogatottak nem tudtak volna részt venni az edzésen, mint ma.
Nem panaszkodom, hisz azért egy jó edzettem és holnap legfeljebb lassabban futom a pályákat. Ma a bokámmal semmi gond nem volt és egy nagyon hasznos edzést futottunk. Többször kellene terepre menni és igyekezni is fogok, hogy ez így legyen.
Nem gondoltam volna, hogy tényleg megvolt a mai futás 26km, de a Mapsource is azt mondja, így biztos így van. 🙂
 
Összesen 26km, 600 szint, 151:59

Futás Pestszentimrén

Ma munka után hazamentem Lőrincre és onnan futottam egyet. Apámmal indultunk el, hogy aztán az erdőn átvágva találkozzunk Tornai Szabolccsal. Előbb Imre egyik végét, majd a másikat is megjártuk futva, közben pedig apám visszafordult. Az elején nagyon nem esett jól a futás, de igazán egész edzés alatt nem ment valami fényesen. Nem tudom mi lesz holnap, mert a Margita 40-re megyek, ami azért jó esetben is 3 óra kemény futás. Visszafelé még volt 3km-em egyedül, de ennyi belefér.
A táv bő 15km lett, de 16 tuti nincs meg.
 
Összesen 15km, 72:48

Pákozd – Meleg-hegy kör

Tornai Szabolccsal mentünk ki Pákozdra, hogy egy ARAK-os 17km-s kört fussunk kibővítve 20km-re. Minden tiszta jég volt, így kicsit óvatoskodtunk néhol, de azért ahol nem lejárt úton kellett menni ott lehetett rendesen haladni. Először felfutottunk a Pogány-kövek dombjára, majd a Meleg-hegy tetejére is, ami a szint gyűjtése miatt is kellett. Emiatt persze a táv kicsit megnyúlt, de nem akartunk fél kilivel a hegytető előtt fordulni.
Visszafelé a hátsó úton jöttünk és kivételesen nem tévedtünk el.
Jó kis futás volt, nem volt kemény, de azért 20 kili fölött hegyen futni mindenképp jó edzés.
 
Összesen 21km, 400 szint, 109:32

Karácsonyi futás

Reggel mentünk ki apámmal és Árpikával futni egyet Péter-halmon és Tornai Szabolcs is csatlakozott hozzánk. Össze vissza futkostunk Péter-halmon és előbb apám, majd Árpika is bemondta az unalmast és hazafordult.
Én mentem még Szabolccsal, mert így pár nappal síelés előtt nem akartam lerövidíteni az edzést. Épp elég lesz az a 7 nap, ami kiesik, vagy lerövidül majd a hét végén és a jövő hét elején.
Jólesett a futás és tulajdonképpen nem is mentünk olyan lassan.
 
Összesen 15km, 70:16

13km egy Imre-i körrel

Fáradt vagyok, legalábbis rámférne egy kis alvás, de szerencsére ez a mai a hét utolsó munkanapja, így nem okozott különösebb gondot, hogy elinduljak futni. Tornai Szabolccsal beszéltünk meg futást és találkoztunk is az erdő túlsó végén.
Fejlámpával az erdőben futottam, de igazából ma teljes biztonságban éreztem a bokámat, nem tartottam tőle, hogy kimegy. Természetesen semmi baja nem lett a tegnapitól, legalábbis én nem veszek észre különbséget.
Imrén tettünk egy nagyobbacska kört majd az erdőt keletről kerülve jöttünk vissza felénk. Jól telt a futás és még kicsit több is lett, mint terveztem. A végén még az erdőn át jöttem haza és megfigyeltem, hogy ha befelé dől kicsit a bokám az is pici fájdalommal jár.
Itthon aztán még megcsináltam a szokásos bokatornát is. Szerintem jól le van fárasztva a bokám, mert teljesen úgy rémlik, hogy az első alkalmakkor könnyebb volt megcsinálni az erősítő gyakorlatokat. A nyújtás viszont mindenképpen pozitív változásokat hozott.
Felmerült bennem és Gösswein Csabi is írta, hogy pont a torna által okozott fáradtság játszhat közre a mostani bokabicsaklásokban, de azthiszem igazán kényszerpályán vagyok. Erősíteni kell a bokám.
 
Összesen 13km, 62:16

14km, benne 4km lendületes

Öcsémmel együtt futottunk át Imrére, ahol kis keveredés után Tornai Szabolcs csatlakozott hozzánk, vagy inkább mi hozzá, mivel a 4,1km-es körét futottuk. A bemelegítés időben 25 perc volt, majd jött a kör, amit nem igazán terveztem futni, de ha már így alakult akkor végignyomtam.
A második fele nem esett igazán jól, de azért csak kibírtam. 15:49 lett a 4,1km ami tulajdonképpen egész gyors, pihenőidőszakban főleg, Szabolcsnak pedig új rekord.
A levezetés bő 4km lett, így a mai nap összesen futottam 14km-t.
Otthon aztán még vagy 1 órát kínoztam magam a bokatornámmal.
 
Összesen 14km, 63:14

Újabb éjszakai edzés

Ma megint későn futottam és megint Lőrincen. Átfutottam fejlámpával az erdőn, ami egészen tetszett, majd Tornai Szabolccsal tettünk egy kört Imrén, hogy aztán az erdő mellett egy utcán fussunk el felénk. Én innen 1km alatt otthon voltam, szóval nem kellett ma sokat egyedül futnom. Tulajdonképpen még tetszett is az edzés eleje, mert egész hangulatos éjszaka edzeni az erdőben. Szinte kedvet kaptam hozzá, sőt ha lenne rá lehetőség szívesen technikaiznék is éjszaka.
 
Összesen 10km, 50:07
 
Max. pulzus: 144
Átlag pulzus: 131

11km egy lendületes ezerrel

Elég vacak egy napom volt. Árpikával mentünk át Tornai Szabolcshoz kocsival, hogy aztán hármasban fussunk egy 9km-es kört, majd a végén beszálltunk Szabolcs 1000 méterébe, amit én 3:27-re futottam 156-os átlagpulzussal. Futás közben felidéztünk pár régi edzés, többek közt szembesültem vele, hogy öcsém fénykorában jobban tudott futni, mint most én.
Az ezer méter után még visszafutottunk Szabolccsal a rajtjáig, majd a kocsihoz, így végül 11km lett az edzés. Könnyű résztávon gondolkoztam még kora délután, de tulajdonképpen ennyi mára épp elég volt.
 
Összesen 11km, 55:17
 
Max. pulzus: 167

Átlag pulzus: 135

Könnyű résztáv aszfalton

Sokáig dolgoztam, így már nem is próbáltam odaérni a BEAC pályára, ahol Skuló és Szabó Bandy résztávoztak.
Hazementem Lőrincre és már arról is letettem, hogy ma eddzek egyáltalán, mert hulla fáradt voltam. Leginkább csak álmos vagyok, de azt nagyon.
Szerencsére Tornai Szabolcsot sikerült elérni és még nem is futott, így megbeszéltünk egy edzést. Futva mentem egész a házukig, ahol az utcákon résztávoztunk egyet. Szabolcs tempója nekem elég könnyen futható, így egy pont jó laza résztáv lett a dologból.
Először 10 x 200 métert futottunk az utcákon, de mivel mindegyik 39 másodperc lett, így biztos, hogy valamivel több volt a táv.
Ezután 3×1000 méter jött szintén az utcán, amit 3:35, 3:32, 3:29 re futottunk, közte pedig visszakocogtunk mindig a rajthoz.
Levezetésnek hazafutottam az erdőn át és kifejezetten élveztem a sötétben futást.
Örülök, hogy így alakult ez a mai nap, mert nem maradt ki edzés, nem is lötyögés volt, de teljesen passzolt a "héten pihenek" elképzelésembe.
 
Összesen 14km, 80:03
 
Max. pulzus: 171
Átlag pulzus: 139
Megnyugvási: 49 (148/99)

Utána jobban éreztem magam, mint előtte

Késő délutánra megbeszéltünk Péter-halom közepére Tornai Szabolccsal egy találkozót, hogy egy könnyűt fussunk. Otthonról apámmal indultunk el és mivel Szabolcs még nem volt ott tettünk egy kis kört mielőtt Szabolcs odaért.
Ezután lefutottuk a 4 gödör kört, ami nagyrészt terep volt, majd össze vissza rohangáltunk az erdőben. Közben apám visszafordult és hazafutott, majd egy pár km után Imre szélén én is visszafordultam. A tempó igen könnyű volt, de a futás elején még ez sem esett túl jól, feltehetően a tegnapi résztáv miatt.
A hazafelében még csináltam 10 repülőt is, így az edzést már végképp jobb állapotban fejeztem be, mint kezdtem. Nem terveztem nagyon 10km fölött futni, de úgy alakult, hogy majdnem 14 is meglett.
 
Összesen 13km, 66:51
 
Max. pulzus: 155
Átlag pulzus: 134
Megnyugvási: 40 (140/100)

Kőbánya sprint bajnokság – Népliget

Kőbánya sprint bajnokságán indultam ma a Népligetben. Bemelegítésnek Tornai Szabolccsal futottam egy 2,5km-es kört, majd mivel ez szörnyen ment kiegészítettem bő 4km-re. Ennek a vége felé már egész normálisan ment a futás, főleg, hogy minimálisan még gimnasztikáztam is. A pályát nem terveztem tolni, mert 2 keményebb nap után sok lett volna egy harmadik, főleg, hogy holnap megint résztávozni tervezünk.
Végül ezt sikerült is megvalósítanom, így nem szakadtam meg a pályán, ami 3,6km volt. A nehézség leginkább a 10 éves térkép volt, ami gyakorlatilag nem is alkalmas már tájfutásra. Ha anno nem futottam volna tucatnyiszor ezzel a térképpel, akkor gondban lettem volna, de még így is volt, hogy megkerültem egy nem létező bozótfoltot.
Végül 16,27-et mentem, amivel a 3. legjobb időt futottam. Forrai Gábor és Fekete Andris vert meg.
Levezetésnek Nagy Gergővel futottam egy 2,5km-es kört, így valóban nem lett túl kemény az edzés. Ezt mutatja a 162-es átlagpulzusom is, amit a pályán produkáltam. Ennél szerintem 20-al magasabb értékkel is tudok futni egy sprint pályán.
Este újra nyújtogattam és erősítettem egy keveset.
 
Összesen 11km, 50:17
 
Max. pulzus: 173
Átlag pulzus: 145
160-as pulzus felett: 13:16