Hosszabb futás négyesben

Egész komoly csapat jött össze a mai edzésre. Skuló és Geri felugrott hozzánk, majd Zita is csatlakozott hozzánk a házuk előtt, így négyesben futottuk le pont azt a kört, mint egy hete. Nagyvölgy, majd balra ki a dózerig, Kisréti vadászház, le a nagyúton a hajtűkanyar alá és vissza a Turulhoz.
Érzem magamon a tegnapi résztávot, de azért nem szakadtam szét még a fölfelében sem, majd a lejtősebb részek kifejezetten jólestek. Végig volt miről beszélni, így igen hamar eltelt a futás.
Múlt héten nem tudom miért tartott 10 perccel tovább az edzés, mint most, mert csak egyszer futottunk vissza akkor Geriért és a végén is csak egy kis plusz karikát tettem bele. Úgy tűnik akkor aligha lehetett meg a 20 kili, mert a mai is csak alig lehet 18, sőt talán annyi sem.
 
Összesen 18km, 400 szint, 95:21
 
Max. pulzus: 158
Átlag pulzus: 136

Végre újra futottam, 10km hegyen

Ma végre futottam.
Köhögök rendesen, de azért javul a helyzet és már nem tartom olyan vészesnek, hogy emiatt többet hagyjak ki. Szerencsére Gerivel összeegyeztettünk egy könnyű futást, amire Zita már korábban be volt szervezve, így hármasban futottunk egy 10km-s kört.
Az elején kicsit sokat köhögtem, a többiek mondták is, hogy nem kellett volna jönnöm még futni, de pár kili után már a köhögés is alábbhagyott. Jó hangulatban futottunk egy valóban könnyű szokásos 10km-s kört a szanatórium völgy felé kezdve, Zitáékhoz egy kis kitérővel. Az eleje nem esett jól, de a nagyvölgytől már végig élveztem a futást. A nagyvölgyben a felfele 10:28 lett.
Többiek már nagyban készülnek az augusztusi kalandtúrára, így ma már kajakozni is voltak, így aztán ők se akartak jobban hajtani, nekem meg ez most pont jólesett. Még egy kicsit győzködtek is, hogy száljak be a csapatba, mert kellene egy jó 4. ember. Hát mit ne mondjak, egyre inkább vonz egy ilyen kihívás, de gyenge lennék még hozzá és se biciklim, se normális felszerelésem, arról nem is beszélve, hogy sose másztam sziklát, kajakoztam és az egyéb extrém dolgok is kimaradtak eddig az életemből. Nem egy ilyen eredménycentrikus csapatban kellene kezdenem, ráadásul időpont alapján sem tudnék menni.
Szinte sajnálom, hogy kihagyom, de túl nagy vakmerőség lenne bevállalni.
Nincs valaki akit érdekelne a dolog augusztus elején? Geriék külön elvárása mondjuk, hogy Tatabányai, vagy környékbeli legyen az illető, de szerintem az idő előrehaladtával be fogják látni, hogy ilyen embert nem találnak. Ha lenne valaki, aki megfelelő, szerintem az ország másik végéből is bevennék.
 
Összesen 10km, 220 szint, 56:05
 
Átlag pulzus: 143
Megnyugvási: 30 (151/121)

Tengerdi Zitával

Ma se volt sok kedvem futni menni és miután elindultam tudtam, hogy ma csak alibi edzést fogok csinálni. Érzem, hogy valami nem OK és az orvos által említett fényérzékenységben is lehet valami, mert nem vágyok túlságosan a világosra. Elvileg ugyanis az antibiotikum miatt fényérzékeny leszek, vagyis inkább már vagyok. Megint rosszul esett a futás, úgyhogy nem is sajnálom a mai napi ledegradált edzést. A lépcsőn futottam felfelé, mikor jött szembe Tengerdi Zita. Szerencsére volt még futni egy plusz kört, így egy 10km-es kört kezdtünk el szemből futni. A csemetéskert után aztán a Megalódusz hegyifutó útvonalán jöttünk le, így egy kicsit mg megtoldva a kört, a végén pedig a MÜTF felé kanyarodtunk, mert Zita arra lakik.
Végig jól elbeszélgettük a futást és tulajdonképpen még jól is esett, bár gyorsabb tempóra ma se vágytam. Zita is mesélt egy csomót a kalandtúráról, szóval képben vagyok rendesen a Zakopane-ban eltöltött 46 óra sportolásukkal kapcsolatban. Hihetetlen nagy élmény lehet egy ilyen.
Ha két életem lenne, az egyiket tuti ilyen őrültségekkel tölteném el.
 
Összesen 11km, 220 szint, 57:56

Nem tervezett hosszabb futás Vértestolna felé

Napközben megbeszéltem Gerivel, hogy elmegyünk futni, de hozzátette, hogy csak valami könnyűt megyünk. Én mondtam, hogy nem baj, hisz a Postás 2. napja után úgy gondoltam rámfér egy kis pihenő. Rövidnadrágot vettem fel futáshoz, idén először, mert gondoltam, hogy 10-12km alatt csak nem fog kidörzsölni.
A futás elején mondta Geri, hogy a MÜTF előtt találkozunk a kalandtúrás társával, Tengerdi Zitával, akivel a vegyespáros megnyerésére készülnek majd Zakopánéban. Innentől már hármasban mentünk tovább és az is kiderült, hogy a könnyűt Geri csak a tempóra értette, mert távban hosszabbat terveztek.
Sikerült lebeszélni őket arról, hogy megint a poros dózerutakon fussunk Vértesszőlős felé és inkább Vértestolna irányába mentünk. Felmásztunk a nagyvölgyön, majd a gyönyörű részen leereszkedtünk a hegyről a túloldalon. Innen a rét szélén mentünk vissza és ekkor már a többiek is egyetértettek abban, hogy sokkal jobban jártunk ezzel az útvonallal. (Egyszer tuti valami ilyen környékre költözök)
Itt már kezdett rendesen kidörzsölni az atléta nadrág, így ez kicsit zavaró volt, de azért jól telt a futás, végig beszélgettünk. Zita amúgy igen jól nyomja, magamtól se hiszem, hogy gyorsabban mentem volna.
Nem terveztem ilyen hosszút mára, de jólesett és nem bánom, hogy ezt futottuk.
 
Összesen 18km, 400 szint, 98:01