Péter-halmon Fecóval

Fecó ma jött fel Pestre és sikerült összeszerveznünk egy edzést kora délutánra, mivel mi is akkorra értünk fel.
Péter-halomra mentünk ki, méghozzá apám és öcsém társaságában. Előbb Fecónak megmutattuk a fél erdőt, majd bő 30 perc után a tervezett lendületes szakasznak is nekikezdtünk. Eredetileg 20 perc lendületeset, vagy valami váltakozót gondoltam, de végül csak bő 3km gyors lett belőle. Nekem nem igazán esett jól, de mondjuk olyan nagyon nem haladtunk rosszul a mért adatok alapján. 3:45-ös tempóban futottunk 11,5 percet, persze ekkor már csak Fecóval ketten.
Levezetésnek még majd 4km lazát futottunk a végén.
Nem tudom mi van, de nem számítottam rá, hogy ez a mai ennyire ne tetsszen. A lendületes szakasz 171-es átlag és 175-ös max pulzussal ment le, ami kicsit talán túl magas.

Max. pulzus: 175
Átlag pulzus: 151
Átlagtempó: 4:49

Összesen 13km, 62:50

5×1000 méter könnyedén

Ma szerencsém volt, mert Szabolcs pont egy résztávot tervezett mára, méghozzá számomra pont megfelelő nem széthaló formában. Ő ugyan mondott valamit nagyon sokszor ezerről, de úgy voltam vele, hogy kevesebbet még mindig tudok belőle futni.
Lőrincről indulva átfutottam apámmal az erdőn, majd Szabolccsal együtt futottunk tovább az utcájukig, ahol az 1000 méter ki van mérve. A program 5×1000 méter lett, bár ezt még az elején nem tudtam. Közben alakult így. Pihenő 3 perc körül alakult átlagosan, de nem volt pontosan kimérve.
Az idők és átlag pulzusok:

3:28 (153)
3:30 (157)
3:36 (159)
3:28 (162)
3:15 (164)

A második után direkt vettünk vissza, mert Szabolcs eredetileg csak 3:40-en belüli ezreket tervezett, az utolsót pedig direkt futottuk meg jobban.
Alapvetően nagyon laza volt ez az edzés résztávnak, de nagyon jól is ment. Néha azon gondolkoztam, hogy ebben a tempóban menne 5km is, ami már egész elfogadható.
A vasárnapi maraton váltón 12,4km-t fogok futni és a terv 3:45-ös tempó. Ez most tarthatónak tűnik ez után az edzés után.
Levezetésnek még elfutottunk majdnem egész hazáig, ami 3,5km volt.

Max. pulzus: 176

Összesen 13km, 63:38

Nem is rossz Lőrincen futni

Eredetileg ma egy váltakozót akartam futni, amit már ráadásul tegnapról halasztottam mára, de túl fáradt voltam és Szabolcs is csak egy laza tízesre volt vevő.
Végül aztán arra se jött, mert később ért haza, én pedig még épp világosban elindultam apámmal futni. Az erdő után Imrén tettünk egy kört a repülőtér felé és egy egész jót futottunk az utcákon.

Max. pulzus: 146
Átlag pulzus: 130
Átlagtempó: 5:07

Összesen 10km, 51:56

Bükkszentkereszt – Hollostető átmozgatás

A VB középtáv selejtezőjének végigdrukkolása után Bükkszentkereszti szállásunkról indultam futni apámmal, hogy a falu végén Gyurikához és Molnár Petihez csatlakozva megejtsük a mai átmozgatást a Hungária Kupa kezdete előtt. Hollóstetőre futottunk át a sárga turistajelzésen, majd a kempinget megkerülve már jöttünk is vissza. A tempó átmozgatáshoz méltó volt, de nekem nem igazán esett jól a futás.

Max. pulzus: 165
Átlag pulzus: 132
Átlagtempó: 6:13

Összesen 9km, 180 szint, 54:49

Felrázó váltakozó

Este mentem ki apámmal futni egyet Lőrincen és a terv szerint pár km felrázó váltakozót is terveztem csinálni. Az egész napi ücsörgéstől nem voltam valami laza. Kifejezetten nem tetszett a futás eleje, de nem azért, mert nem voltam friss. Érdekes módon azzal ma már nem volt gond, hanem a derekam volt beállva, meg úgy kompletten az egész testem. Apámmal 5km-nél szétváltunk, ő ment haza, én meg kis gimnasztika után elkezdtem a váltakozót.
Meglepetésemre nem ment rosszul. Az igazán gyors nem tetszett a derekamnak, de úgy 4 percesben kifejezetten könnyedén pörögtek a lábaim. Ezért aztán a sok 100-200 méterből inkább 2-300 lett, vagy még kicsit hosszabbak is.
Mindezt bő 3km-n keresztül futottam, aztán hazakocogtam. Az edzésben volt egy kis futóiskola is és a váltakozót leszámítva nem is siettem, ezért a nem túl fényes átlagtempó.

Max. pulzus: 164
Átlag pulzus: 133
Átlagtempó: 5:04

Összesen 10km, 50:34

Diósjenő – Kemence félmaraton

Ma a Diósjenő-Kemence félmaratont választottuk programnak. Az Előzd meg a kisvasutat futóverseny-sorozat itteni állomása pont jókor volt és az útvonal is kellemesnek mondható. Persze az átlag futóknak elég riasztóan hathat a közel 300 méter szintkülönbség, de nekem ez is vonzó volt.
Bemelegítésnek futottam úgy 3km-t, majd a 21 fős mezőnnyel beálltam a rajtba. Mondhatni, hogy az első méteren az élre álltam, hisz nem volt senki, aki 4 perces környéki ezreket futott volna. Enyhén lejtős 1,4km-vel kezdtünk, amin 3:44-es átlagot futottam, majd jött a fordító és ugyanazon a távon 4:10-es átlag.
Megkezdődött a fölfele, ami kezdetben lankásabb volt, majd a közepétől azért igen komolyan emelkedett egész Závoz-ig. Figyeltem ne nagyon menjen 170 fölé a pulzusom, de amúgy egész jól éreztem magam. Tudtam, hogy menne ez gyorsabban is, csak nem akartam szétfutni magam. Sikerült 5:14-es átlaggal megmászni a hegyet, majd a nyeregben frissítettem is. A lefelében aztán nem sikerült úgy megindulni, mint vártam. Még a meredekebb részen sem jött össze a tervezett 3:50-es tempó és rövidesen beálltam a 3:56-os átlagra. Nem igazán esett jól a futás, pulzusom nem volt magas, bármikor bele tudtam gyorsítani, de lábra nagyon szörnyű volt a futás. Combjaim jól beálltak a tegnapitól és a felfelétől és nem volt jó érzés így futni. Nem is erőltettem agyon magam, hanem tartottam a nyeregtől a célig a 3:56-os átlagot.

Célba végül 89:27-el értem (hivatalos időm 89:31), amivel 10 percet sikerült verni a másodikra.
Egy negyed óra múlva elindultam apámmal kocogva Edit elé, aki ma futotta élete első félmaratonját és 19,5km környékén jött is szembe mosolyogva, mellette Nándival, aki ma biciklis kísérője volt. Innen együtt futottunk vissza a célig, így nekem még egy bő 3km-es levezetés is volt ma.
Alapvetően igen jó edzés volt ez a mai. Nem bánom, hogy nem maxon pörögve és 10-el magasabb átlagpulzussal futottam végig ezt a versenyt, mert az végig szenvedés lett volna.
Nagyon jó hangulatú ez a pálya és a rendezők is mindent megtesznek. Csodálkozok is, hogy miért csak ilyen kevesen indultak el. Sokkal többet érdemelne ez a rendezvény. Igazi jó, hétvégi futó program ahol ugyan egyéni csúcsot senki nem fog futni, de cserébe átszelheti a Börzsönyt.

Max. pulzus: 176
Átlag pulzus: 166
Átlagtempó: 4:12

Összesen 27km, 300 szint, 119:27

Egy jóleső tizes

Késő délután mentünk ki Lőrincről apámmal futni egy könnyűt. Az eleje még nem igazán esett jól, de aztán egyre jobban kezdett menni. Tornai Szabolccsal is összefutottunk, így hármasban futottunk.
A végén még futottam 10 repülőt is és igyekeztem nyújtani is egy sort.
 
Max. pulzus: 162
Átlag pulzus: 129
Átlagtempó: 5:09
 
Összesen 10km, 50:27

Késő este egy tízes

Családi ünnepség okán este fél tízkor tudtam csak elindulni futni, de legalább nem kellett egyedül mennem. Apám kísért el egy szűk 7km-es körre Pestimre felé, majd az utcákon ráhúztam még bő 3km-t, amivel bőven meglett a tervezett tízes.
A vége ugyan unalmas volt és jól sem ment, de legalább rosszul sem. Mostanában úgy tűnik ilyen edzések jutnak, persze egy 0km-es hét után egy bőven 100km fölötti héten ez elég normálisnak tűnik. Most viszont úgy tűnik kibírom! 🙂
 
Max. pulzus: 156
Átlag pulzus: 145
Átlagtempó: 5:07

Összesen 10km, 51:34

Karácsonyi ebéd előtt

Öcsémmel és apámmal mentünk ki egyet futni Péter-halmon még a karácsonyi ebéd előtt. Körberohangáltuk az erdőt és még egy szakaszt meg is nyomtunk. Egész élveztem a futást, a sarkam sem fájt, a bokám is rendben és a betegségen is túlvagyok.
 
Max. pulzus: 170
Átlag pulzus: 146
Átlagtempó: 5:04

Összesen 10km, 50:46

Péter-halom megint sötétben

Lőrincről futottam ma és szerencsére ma sem kellett egyedül edzenem. Apámmal indultam el, majd miután átvágtunk az erdőn a túloldalon már Tornai Szabolcs is csatlakozott és rögtön vissza is tértünk az erdőbe. Persze lámpa csak nálam volt és én is óvatoskodtam kicsit, szóval nem mentünk gyorsan. Apám viszonylag hamar visszafordult, majd Szabolccsal mi is kiléptünk az erdőből. Futottunk pár kilit aszfalton, majd mindketten hazafelé vettük az irányt. Én a változatosság kedvéért az erdőn át.
A tegnapi futás már nem ment rosszul, de a mai kifejezetten jólesett és még távban is viszonylag sok lett.
 
Max. pulzus: 149
Átlag pulzus: 133
Átlagtempó: 5:08

Összesen 14km, 70:40

 

Uniqa túranap – Csillaghegy

Ma eleve hosszú futást terveztem és szerencsére ezzel Gyuri és Fecó is így volt. Egy sima hossz futást terveztünk a Budai-hegyekben, de aztán kapóra jött az Uniqa túranap Csillaghegy kezdettel, méghozzá annak is a 29km-es távja.
Az leső 5km-n még velünk tartott apám is, majd innen hármasban nyomtuk tovább. Nekem már az elejétől nem esett jól a tempó, a fölfélékben kifejezetten szenvedtem, ráadásul túl is öltöztem kicsit.
Az útvonal nagy vonalakban: Csillaghegy – Róka-hegy – Kő-hegy – Nagy Kevély – Csobánkai nyereg – Szent-kút – Csobánka – Kevély nyereg – "Egri vár" – Teve szikla – Pilisborosjenő – Kő-hegy – Róka-hegy – Csillaghegy
 
Már a Nagy kevély előtt éreztem, hogy a mai futással baj lehet, de aztán valahogy mégis teltek a kilométerek. Odafele a Kevély nyeregben benyomtam egy nápolyis szeletet, amit adtak, majd végre a Szent-kútból inni is tudtunk. A visszafelé elég félelmetesnek tűnt, mert már a fordulónál készen voltam, de viszonylag hamar feljutottunk a Kevély nyeregbe, ahol újabb szelet nápolyis valami várt ránk és az Egri várnál kapott energiaszegény fél literes tea is sokat segített. A tempó ugyan végig mérsékelt volt, de nem nevezném lassúnak és legalább nem nagyon lassultunk tovább. Kifejezetten kemény edzés volt a részemről és a többiek sem vélték épp könnyűnek.
Előzetesen lassú hosszú futásról beszéltünk, aminél azért ez jóval keményebb lett. Nem is gondoltam volna, hogy kibírom, de szerencsére úgy tűnik az állóképességem kezd valamennyire visszajönni.
 
Összesen 29km, 1050 szint, 168 perc

 

Egy bő hét múlva átfutok Ázsiába

Lőrincen mentünk ki apámmal futni és az edzés elején nagyon nem ment a futás. Úgy 3-4km környékén viszont kezdtem felébredni és onnantól a tempó is javult valamit.
Péter-halmon tettünk egy nagy kört, majd már az utcánkban én még futottam 10 repülőt is.
A nap különlegessége, hogy az amúgy is ingyen kapott Nike+ SportBand kütyüvel, pontosabban a Fussunk el Pekingbe játékkal nyertem egy Isztambuli utat. A közösen gyűjtött kilométerekkel kellett összehozni a Budapest-Peking távot és engem sorsoltak ki. Augusztus 31-én kell majd átfutni a Boszporusz hídon egy 10km-es jótékonysági futás keretében (Nike Human Race).
Azon túl, hogy baromi jó nyerni és szeretek utazni, a 10km-es futás pont jó lesz 1 héttel az OB-k előtti utolsó kemény terhelésnek. Legalább stílusosan jutok el életemben először más földrészre: futva ! 🙂
 
Összesen 9km, 49:10

 

Nike+ SportBand – Divatkütyü – 13km laza futás

Tegnap kaptam egy Nike+ SportBand kütyüt, így ma azt teszteltem. Van ugye az a dolog, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát, no de azért nézzük csak mégis. 🙂
Kezdődött a dolog azzal, hogy csak IE alatt működik a Nike+ weboldala. Firefox-ot nem sehogy sem szereti. Brrr. Barbárok! 🙁
No azért működött a kütyü, így elindultunk Apámmal futni. Sebességet nézegettem és hát kicsit túl gyors volt, hisz a kocogásnak is 4:20-at mért. Aztán a fixen 1,1km-nek vett távomra is 1,17km-t mért, szóval elkönyveltem , hogy mondjuk 6%-ot le kell vonni mindenből.
Szépen tesztelgettem és le is ment 3-3:10 környékére egy megnyomott négyszáz méter során a tempó. A táv is szépen pörgött, időt is rendben mérte és ahogy egy ilyen kütyühöz illik a kalóriát is számolgatta. A 6%-ot belekalkulálva mondhatni, hogy minden rendben volt.
Kíváncsi voltam mit fog mutatni utólag, mert a repülők alatt is végig be volt kapcsolva és hát ott mutatott 2:40-es és 13:00-ás tempót is, ami teljesen rendben volt.
A futás amúgy igen jól esett, mert kellemes 20 fokban futottunk. A felénél apám visszafordult, így onnantól egyedül mentem és a 10 repülő is jó pörgősen ment le a végén.
Futás után feltöltöttem a Nike+ honlapra az edzést. A futást és az alap adatokat (idő, táv, kalória) teljesen jól behozta, de a grafikon amit mellé nyomott teljesen torz lett. Egyrészt teljesen sima a repülőkig, másrészt a repülők idejére belemért egy 25 perces kilométert. Ez már csak azért is lehetetlen, mert 8 percig repülőztem a pihenőkkel együtt és az alatt elvileg pont meg is tettem egy kilit. A sima szakaszra írt 3:30 és 5:30 közötti ezrek is bődületes marhaságok
Ami még gáz, hogy valamiért ezzel a futással nem engedi kalibrálni magát, akárhogy küszködök. Ez nyílván előbb-utóbb megoldódik, de akkor is hülyeség. Mindenre új ablakot akar nyitni, ezért olyat voltam kénytelen tenni, amit soha nem gondoltam volna. Internet Explorert állítottam be alapértelmezett böngészőnek. (Nem fog így maradni.)
Mondhatni, hogy a kütyü teljesen rendben van, egész jól mér és kalibrálás után teljesen jó is lesz. Mindent tud, amit tudnia kell. Hobbifutóknak szánták, akik tényleg csak a távot, sebességet és a fogyni vágyó részük a kalóriát lesi. Ez egy tök jó dolog, plusz motivációt jelent, menő és ha ez vesz rá embereket a futásra máris főnyeremény.
Ami viszont az adatok feldolgozását illeti az nagyon gáz.
Ezt a kütyüt én személy szerint csak a kezdőknek ajánlom. Aki már fut, az vagy ne vegyen semmit, vagy ruházzon be egy Footpod-os Polár órába, vagy vegyen egy Forerunner-t. Mindkettő tudja ugyanezt, meg még kb. 100x többet.
Azért rajtam egy darabig biztos fent lesz és ha sikerül kalibrálni talán még hasznát is veszem.
 
Összesen 13km, 63:38

 

Az első edzés a kihagyás után

Ma kiszedték a számból a varratokat és egyébként is jó kedvem volt, ráadásul mára terveztem az edzések elkezdését, így nem volt más hátra, mint futni. Felhívtam Szabolcsot, hogy nem tart-e velem és mivel ő is csak könnyűt tervezett, így Péter-halom közepén találkoztunk. Apám is velünk tartott, így hármasban nyomtuk az edzést és hát mi más lett volna a téma, mint a most zajló világbajnokság.

Futottunk egy nagyobbacska kört az erdőben, majd a vasútnál elváltunk és én pár repülőt és futóiskolát beiktatva futottam haza.
Egész jól éreztem magam futás közben, igaz a tempó igen mérsékelt volt és nem is futottam sokat, de fő a mértékletesség.
 
Összesen 8km, 43:21

Könnyű futás repülőzéssel

Az egész heti lógás után, illetve a nekem keményre sikeredett csütörtöki tájbringa után a péntek és a szombat elég kemény lett, így mára könnyű napot tettem. Apámmal futottunk kb. 11,5km-t Péter-halmon, aminek az első fele nem esett túl jól. Párás, fülledt idő volt és nekem még tele volt a hasam, ráadásul apám elég jó tempót futott. Egy 2km-s kört 9 percen belül tettünk meg.
A második fele az edzésnek aztán már jobb volt és a végén még rávettem magam a repülőzésre is. Az utcánkban nyomtam 6 pörgős repülőt. Ezt az Euromeeting-ig tartani is akarom, mert ha nem is nagyon, de egy kicsit tuti felpörget a versenyre.
 
Összesen 12km, 60:26

Átmozgatás a Tájfutó Maraton előtt

Árpikával indultunk ma futni és mivel a térdem nem olyan tökéletes, mint tegnap, így letettem arról, hogy komolyabb edzést fussak. Az eredeti terv 15km volt, de jobbnak láttam kímélni a térdem. Egy jó 2km-es kör után visszatértünk a házhoz, mert Árpikának az ügyelet miatt hoznia kellett a telefont és elsőre otthon hagyta. Ekkor már apánk is kitalálta, hogy jönne velünk, így egy háztömbkör után csatlakozott hozzánk és hármasban futottunk egyet az erdőben. Én nyomtam egy csomó repülőt is, mert a lábaimat nem éreztem épp frissnek és úgy érzem segített is. Térdem nem lett rosszabb, szóval gond nincs. Nagyon enyhén érzem, mint a tegnapi futás vége felé. Szerintem nem lesz vele gond.
Holnap Tájfutó Maraton, amin a célom leginkább csak az, hogy kipróbáljam magam. Leginkább a bokám és a térdem és azt, hogy mennyire bírom terepen az ilyen hosszú futásokat. Most nagyon bízom benne, hogy minden rendben lesz. Az eredmény ehhez képest nem is érdekel.
 
Max. pulzus: 161
Átlag pulzus: 140
Megnyugvási: 45 (151/106)
 
Összesen: 9km, 44:09

Felsőrevuce oda-vissza

Mivel hétvégére kint maradtam síelni, így reggel kellett futni egyet. Kicsit bosszantott, hogy míg otthon közel 20 fokban futhatnék napközben, itt fagyban indulok hajnalban, ráadásul a tervezett kicsit hosszabb futás se jött össze. Apámmal és egy THAC-os atlétával futottunk egyet Felsőrevuce irányában a völgyben. Az elején kicsit meglepett a tempó, de aztán visszavett a srác és lendületesebb, de még kellemes tempóban mentünk szűk 5km-t fölfelé, majd ugyanott vissza. A falu végét még nem értük el, mikor fordultunk.
A térdem végig éreztem, de már nem zavart. Pontosabban a tudta zavar, hogy érzem és remélem, hogy hamar elmúlik, mert terepen azért biztos kellemetlen lenne.
 
Max. pulzus: 160
Átlag pulzus: 146
Megnyugvási: 40 (153/110)
 
Összesen 10km, 80 szint, 44:33

Egy tizenötös Lőrincen

Ma éreztem a lábamban a tegnapi futást, de leginkább a jobb combomat érzem elől. Kezd gyanús lenni a lila folt rajta, ami még a sílift ütésének eredménye. Gond nincs, elmúlik az tuti, de némi gyenge izomlázzal kombinálva úgy mozgok lefelé, mintha az Everest-ről próbálnék lejutni.
Délután apámmal indultunk futni és sikerült összehozni a tervezett 15km-t Péter-halmon kacskaringózva. Fokozatosan ment egyre jobban a futás, igaz nem is mentünk úgy a végén, mint mikor apám megfutott egy kilit 4:20-asban. Meg is lepődtem akkor és bár simán elbírtam nem vágytam rá.
Futás közben azért bosszankodni is volt min, ugyanis megint irtják az erdőt, plusz millió helyen ritkítják is. Az értékes faanyagot viszik, a hulladékfa pedig marad ahova esett. Az erdőből lassan nem marad semmi, pedig elvileg ez egy parkerdő lenne.
A neten meg azt olvasom, hogy a vértesben és a Gerecse felénk eső részén egész május 15-ig megtiltotta az erdészet, hogy rajtuk és a vadászokon kívül bárki is belépjen. A turistautak mondjuk kivételt képeznek, de ez akkor is görénység!
Kár ezen idegeskedni. Egyszerűen nem veszem figyelembe a tiltást, de mondjuk a fákat már nehezebb lesz odaképzelni az irtás helyére. Ezt amúgy egy hekker írta ide. Én nem is tudok a tiltásról. 🙂
 
Összesen 15km, 71:09

Futás Pestszentimrén

Ma munka után hazamentem Lőrincre és onnan futottam egyet. Apámmal indultunk el, hogy aztán az erdőn átvágva találkozzunk Tornai Szabolccsal. Előbb Imre egyik végét, majd a másikat is megjártuk futva, közben pedig apám visszafordult. Az elején nagyon nem esett jól a futás, de igazán egész edzés alatt nem ment valami fényesen. Nem tudom mi lesz holnap, mert a Margita 40-re megyek, ami azért jó esetben is 3 óra kemény futás. Visszafelé még volt 3km-em egyedül, de ennyi belefér.
A táv bő 15km lett, de 16 tuti nincs meg.
 
Összesen 15km, 72:48

Karácsonyi futás

Reggel mentünk ki apámmal és Árpikával futni egyet Péter-halmon és Tornai Szabolcs is csatlakozott hozzánk. Össze vissza futkostunk Péter-halmon és előbb apám, majd Árpika is bemondta az unalmast és hazafordult.
Én mentem még Szabolccsal, mert így pár nappal síelés előtt nem akartam lerövidíteni az edzést. Épp elég lesz az a 7 nap, ami kiesik, vagy lerövidül majd a hét végén és a jövő hét elején.
Jólesett a futás és tulajdonképpen nem is mentünk olyan lassan.
 
Összesen 15km, 70:16

Utána jobban éreztem magam, mint előtte

Késő délutánra megbeszéltünk Péter-halom közepére Tornai Szabolccsal egy találkozót, hogy egy könnyűt fussunk. Otthonról apámmal indultunk el és mivel Szabolcs még nem volt ott tettünk egy kis kört mielőtt Szabolcs odaért.
Ezután lefutottuk a 4 gödör kört, ami nagyrészt terep volt, majd össze vissza rohangáltunk az erdőben. Közben apám visszafordult és hazafutott, majd egy pár km után Imre szélén én is visszafordultam. A tempó igen könnyű volt, de a futás elején még ez sem esett túl jól, feltehetően a tegnapi résztáv miatt.
A hazafelében még csináltam 10 repülőt is, így az edzést már végképp jobb állapotban fejeztem be, mint kezdtem. Nem terveztem nagyon 10km fölött futni, de úgy alakult, hogy majdnem 14 is meglett.
 
Összesen 13km, 66:51
 
Max. pulzus: 155
Átlag pulzus: 134
Megnyugvási: 40 (140/100)

Jobb félni, mint…

Ma gondolkoztam azon, hogy egy kemény edzés toljak, de aztán úgy döntöttem jó lesz nekem egy könnyű, ám már a tegnapinál hosszabb.
Ennek megfelelően el is indultunk apámmal az erdő másik tornapályájára, ahol futottunk egy kört. Gondoltam, hogy utána, mikor szétválunk én megyek még egy nagyobb kört Imre felé és akkor összejön a megfelelő kilométer-mennyiség.
Nem így történt, mert meg kellett állnom vécézni, majd rögtön utána nem sokkal újra. Ezek után jobbnak láttam kifogyott WC papír készletem miatt is hazafelé venni az irányt, így hazafutottam apámmal, ami így alig 6 km lett. Visszafelé megnyomtam pár dombot, ami kifejezetten jólesett. Amolyan repülő jellegű szakaszok voltak ezek és egy hét szenvedés és kocorászás után kifejezetten tetszettek.
 
Azért most már kezd elegem lenni ebből az évből. Ritka szerencsétlen vagyok mostanában és csak részben tehetek én a nyűgjeimről. Van ugye a probléma a bokámmal, ami kicsit tovább tart, mint gondoltam. A fogam is okozott egy csomó kellemetlenséget és nem egy napot hagytam ki miatta, majd voltam többször simán beteg, amin a középtávú, váltó OB-t is buktam. Erre jött még a Lyme kór, most meg a gyomorrontás. Lehet valamit még ki is hagytam, de nem érdekel.
Most úgy tűnik, hogy minden gondomból kijöttem, vagy egy-két napon belül kijövök és akkor egy kemény őszi szezont nyomhatok még, majd egy problémamentes alapozást kezdhetek el novemberben.
 
Összesen 6km, 28:03
 
Max. pulzus: 147
Átlag pulzus: 132
Megnyugvási: 41 (132/91)

Egy normális futás

Ma Lőrincre mentem haza és apámmal indultam el futni estefelé. Könnyű futást terveztem csak és ezt sikerült is megvalósítani. A gyomrom ugyan nagyon televolt még, ami azért is fura, mert nagyon rég ettem a futás előtt utoljára, de azért nem okozott végül gondot.
Az emésztésem mindenesetre még valószínűleg nincs teljesen rendben, hisz máskor ennyivel kaja után már éhes szoktam lenni.
Egy 8km-es kört mentünk az erdőben és a tempó már teljesen átlagos volt. Tulajdonképpen élveztem is a futást.
 
Összesen 8km, 37:41

 
Max. pulzus: 143
Átlag pulzus: 132
Megnyugvási: 46 (140/94)

Késő esti futás a meleg miatt

Újra késő este futottunk. Apámmal kifutottunk Péter-Halom közepére, ahol Tornai Szabolccsal találkoztunk és vele futottunk tovább egy kört, majd én még visszakanyarodtam vele Imre szélére, ahonnét egyedül futottam haza. Ilyenkor már tényleg egész elviselhető a meleg, de kellemesnek még most sem lehet nevezni.
 
Összesen 11km, 54:01

 
Max. pulzus: 146
Átlag pulzus: 131
Megnyugvási: 37 (138/101)

Esti átmozgatás

Már kicsit megenyhült az idő, mikor apámmal elindultunk még futni egy rövid átmozgatást Péter-halmon. A szokásos 6km-es kört futottuk le és nekem az elejét leszámítva egész jól ment a futás. Néhol kifejezetten élveztem a futást és nem bántam meg, hogy a délelőtti hosszú futás után még egyet futottam.
 
Összesen 6km, 30:23

 
Max. pulzus: 147
Átlag pulzus: 136
Megnyugvási: 40 (143/103)

10km és bokatorna

Ugyan valami könnyű résztávot terveztem mára, de egyrészt nem volt hozzá sok kedvem, másrészt holnap megyek a többiekkel hosszút futni, így olyan nagyon nem is lett volna célszerű megcsinálni a tervem. Persze a lustaság volt a fő ok, hogy csak egy könnyű 10km-t futottam apámmal. Péter-halmon tettünk egy nagy kört, majd hazafutottunk.
Kicsit sajnálom, hogy nem futottam semmi gyorsat, de azthiszem a holnapi edzés ellensúlyozni fogja a mai lazaságot.
Bokámat nyújtogatom magamhoz képest rendszeresen és kenegetem a Flector krémmel. Úgy érzem valami keveset már javult is.
 
Összesen 10km, 49:36
 
Átlag pulzus: 139
Megnyugvási: 33 (132/99)

Orvosi vizsgálat és 10km

Ma délután elmentem Dr. Erdélyi Gáborhoz a bokám miatt és megtudtam, amit idáig is kitalálhattam volna. Nem volt eléggé bemozgatva a bokám és most baromi sokat kell nyújtani, valamit gyógytornázni vele, aminek a lényege szintén a nyújtás. Azt persze inkább nem említettem meg, hogy Edit személyében állandó gyógytornász társaságom és társam van. Felírt még nekem lúdtalpbetétet, de azt hiszem ezt nem fogom kiváltani. A bokámnak ugyanis ehhez semmi köze és a lúd természetes, így hát gondolom a lúdtalp is az. Jól megleszünk hát hármasban a két lúdtalpammal, viszont azt nem tudom, hogy a fenébe fogok napi 1 órát a bokámra szánni.
Délután Lőrincről mentem ki futni és nyomtam 10km-t aminek az elején apám jött velem, majd a végén már egyedül tettem egy kört és csináltam 10 repülőt. Nem voltam különösebben friss, de egész jól ment már a végére
 
Összesen 10km, 52:06

 
Max. pulzus: 151
Átlag pulzus: 133
Megnyugvási: 46 (138/92)