Éjszakai edzés a Zuppán

Ma éjszakai edzés volt a Zuppán!
Hatalmas tömeg érkezett a rendezvényre. Név szerint Doma volt, aki felvezetett, Pelyhe Dani előttem, Isti pedig mögöttem rajtolt. A pálya 8,4 (vagy 8,7km) volt légvonalban és én nagyon nem éreztem úgy, hogy fizikálisan kicsit is jól menne a futás. Ellenben technikailag meg voltam győződve, hogy nem lehet probléma, hisz a Zuppát elég jól ismerem. Hát, ahogy azt képzeltem.
Éjszakai edzés a Zuppán
Már a kettesre is kicsit fölémentem, majd a hármasra elvesztettem a kis ösvényt, azt hittem… fogalmam sincs pontosan mit hittem, de Isti majdnem ugyanezt csinálta meg, mint én. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a gerinc iránya, amin vagyok nem épp megfelelő. Persze utána nem is tudtam egyből helyrerakni magam, de az már nem volt vészes. (hiba: 5:30)
A négyest szintén megettem, túl bizonytalan voltam és korán visszafordultam. (hiba: 1:20)
Innentől biztosra mentem, ellenben azért a 6-ra menet rossz irányba és rossz helyen vágtam át. Úton, réten és ösvényen át nem kicsit lett volna gyorsabb és rövidebb. (hiba: 1:00)
A 6-os ponton aztán Isti megérkezett és kifele futás közben még Doma is elrobogott keresztbe a felvezetés közben. Istit egész a 11-es pontig láttam, már amikor bevillant a fénye, mert alapvetően igyekeztem nem utána menni. A 9-10-ben pl. egyáltalán nem is láttam és máshol is csak biztonságérzetet adott a néha-néha a távolban bevillanó fény.
A 11-es előtt aztán végképp elvesztettem a nyomát és egyedül folytattam a pályát, ami nem is ment vészesen rosszul. Könnyű rész volt, de azért rendesen meglepődtem, mikor a 15-ös előtt Isti fényei jöttek oldalról. Ő sem találta a kivezető kis ösvényt.
Innentől még kicsit felpörgött a tempó és jól el is bénáztam (én mentem elől) a 16-os pontot. Egy gerinccel tovább futottunk a kelleténél.
A célba innen már sima utunk volt.

Összesen olyan 8 perc maradt a pályában. Isti 75-öt, Dani 74-et ment, én pedig 81 perccel megszereztem az utolsó helyet. Ahhoz képest, hogy mennyire nem esett jól és milyen rosszul indult a pálya egész elviselhető volt. Tulajdonképpen még élveztem is, de a végére megérkező eső nem kellett volna. Már menet közben is érdekes volt a sok 1 másodperces világosság, amit a villámok hoztak össze.

A futott táv a bemelegítéssel együtt bő 13km lehetett, a pályát pedig 159-es átlag és 174-es max pulzussal futottam le.

Heten, mint a gonoszok

Ma igen nagy csapat verődött össze. Gyurikáéktól indultunk neki heten a hóesésben a margitszigeti edzésnek.
Évi, Gyuri, Fecó, Dóma, Lenkei Ákos, Tóth Ata és én alkottuk a csapatot, így a teljes MEAFC férfi bajnokcsapat is megint együtt edzett.
A szigetre kiérve, aztán KisDoma és Fecó gyorsítani kezdett, én pedig nem akartam lemaradni róluk. Leginkább azért, mert Gyuriék csak 1 kört terveztek futni. Lenkei Ákos is felzárkózott, így innen négyen toltuk a havas külső "rekortánon".
A tempóval önmagában nem lett volna gond, mégsem esett igazán jól. A derekamat kezdtem kicsit érezni a csúszkálástól, de nem volt vészes. A második kör közepén Ákos kiszállt, majd a végén Ata csatlakozott és így futottunk vissza a Népfürdő utcába.
A tempó a szigeten többnyire 4:20 körül alakult és ezt olyan 155 körüli átlagpulzussal futottam. Jó volt végre egy kicsit az aerob zóna felső határának közelében is futni.
 

Max. pulzus: 159
Átlag pulzus: 148
Átlagtempó: 4:40

Összesen 13km, 58:28
Bokatorna: 70 perc

 

Hármashatár-hegyi fényvisszaverős terepkör

Mivel ma Óbudán voltam felhívtam KisDomát, hogy nem futunk-e együtt Fenyőgyöngyéről. Az edzés össze is jött, csak annyi szépséghiba volt benne, hogy KisZsebével már megbeszélték az éjszakai fényvisszaverős terepkör futását, így én is beszálltam ebbe az edzésbe.
Fenyőgyöngyéről felkocogtunk a rajtig, ami még 1km sincs egészen, majd bevetettük magunkat az erdőbe. Hát mit mondjak, nem egy szép szálerdő, ami a Hármashatár-hegyen van, ráadásul a kör is elég szivatós. Volt 3 emelkedő, amiben majd megpusztultam és úgy kellett felzárkóznom, ráadásul több lefelé és oldalazás van, ahol a rossz bokámat félthettem.
Hármashatár-hegyi fényvisszaverős terepkör
Persze le volt ragasztva, de így is neccesnek éreztem a dolgot. Az első kör végén még kaptunk egy nagy adag szedret is, majd egy rövid megállás után nekikezdtünk a 2. körnek. A tempó már keményebb volt és én nem voltam benne biztos, hogy le akarom futni az egész kört. Gondoltam majd az egyik fölfelében kiállok, mikor már nem bírom. Persze végül csak nekidurrantottam az összes fölfelének és végigszenvedtem a kört. Pontosabban addig, amíg futottuk, merthogy a végén a szedres szakaszt kihagytuk. A fényvisszaverők erősen megkoptak, így magamtól végig se találtam volna rajta. Emiatt és a szedres miatt a srácok tuti kicsit módosított útvonalom újratűzik a kört.
A bokám jól bírta, bár egyszer megbillent a második kör vége felé, de már az is előrelépés, hogy gond nélkül tudtam vele tovább futni. Korábban egy ilyentől fél percig csak sántikálni tudtam volna.
A kör egyébként 4390 méter hosszú és úgy 180 méter szint lehet benne. Ezen mentünk elsőre 34:00-t (154-es átlagpulzus), majd másodszor az alig rövidebb, de a szedrest elkerülő befejezéssel 30:15-öt (158-as átlagpulzus).
Nekem nem volt épp könnyű edzés, de mivel a bokám megúszta azért hasznosnak ítélem. Ennek ellenére nem biztos, hogy máskor is bevállalom. Inkább kreálnom kellene magamnak valami szolidabbat a Gerecsében.
 

Max. pulzus: 173
Átlag pulzus: 153
Átlagtempó: 7:13

Összesen 10km, 420 szint, 74:39

 

Résztáv javuló időkkel

Ma már a megszokottnak tekinthető keddi nagy csapatos résztáv volt a program a KSI pályán. Ezúttal is ezer méterek voltak, illetve lettek volna, de csak 6 darab.
Bemelegítésnek bő 4km-t futottunk, majd 8 repülő következett és ezek alatt már éreztem, hogy egész lazán mozgok. Reméltem, hogy ezúttal kettőnél több ezer métert ki fogok bírni, de nem így alakult. Kicsit kaotikus lett a mai edzés, mert a 4. ezer métert végigfutottam, de az nagyon kiütött. Utána elkezdtem a következő résztávot az 1 perc pihenővel, de nem kellett volna. Jobbnak láttam 200-nál kiállni, majd 1 kört kihagyva az utolsó 400-ra beállni. A végén aztán megint egy 600 métert futottam.
 
1000m: 3:11,1
1000m: 3:09,6
600m: 1:55,5
1000m: 3:04,5
200m: 0:36,6
400m: 1:13,4
600m: 1:49,5
 
Maguk az idők egész bíztatóak, de én jobban örültem volna, ha mondjuk 3:15-ben végigcsinálom az 1000 métereket. Fogalmam sincs mikor futottam utoljára ilyen gyors 1000 métert és a többi idő is előrefelé mutat.
Szinte sajnálom, hogy jövő héten már nem futunk ilyet, mert az OB miatt már csak lazább edzés jöhet szóba. Persze nem esnek jól ezek az edzések, de a fejlődéshez ez kell, ráadásul ilyen nagy csapatban többet kihoz magából az ember.
Levezetésnek megint csak 2km-t futottunk.
 
Összesen 12km, 63:52

Újra keddi nagy csapatos résztáv

Ma megint a stadionban edzettünk és most is igen sokan voltunk.
A program ezúttal egy hosszabb bemelegítés (bő 5km) , repülők, majd 7×1000 méter volt 1 perc pihenővel 3:10-re.
No most ez eleve nálam esélytelen a teljesítésre, azért már a kezdéskor tudtam, hogy megint rövidíteni fogok. Az első 2 darab 1000 métert még végigfutottam és az azt követőnek is nekikezdtem, de onnantól csak 600 métereket futottam. Nekem valahogy nem tetszett a 45 másodperces pihenő, ugyanis a lassabbaknak ennyi jutott volna. A maradék 5 résztáv tehát nekem 600 méteres volt és a pihenő is olyan 2:10, sőt kicsit több is.
 
1000m: 3:15,8
1000m: 3:13,6
600m: 1:56,3
600m: 1:55,7
600m: 1:52,4
600m: 1:50,4
600m: 1:49,3
 
Sikerült a tempón javítanom, de most nem volt a 600 méterek közt 2 darab 800 is, mint a múltkor. Igaz ezt nem is terveztem, mivel nagyon nem éreztem magam jó állapotban az edzés előtt és az utolsó két darab 600-at leszámítva nagyon nem esett jól az edzés.
Lábaim be voltak állva és kész szenvedés volt még a 4-5. 600 is, aztán valahogy az utolsó 2 mégis jobban ment.
Levezetésnek bő 2km-t futottunk.
 
No és még bonusznak a CSAPAT szó definíciója:
"Mikor az egyik csapattag kórházban van egyetlen éjszakát, akkor a másik három tag a közös résztávos edzés után utazik 1 órát, hogy este 8-kor meglátogassák frissen műtött társukat. A látogatási idő lejárta miatt csak ketten jutnak be, ezért miután kijönnek felemelik harmadik társukat a kórházi ablak előtt, hogy ő is beszélhessen kicsit lábadozó csapattársukkal."
 
Összesen 13km, 64:26

 

104 perc nagyrészt terepen

Nagykovácsiba mentünk ki délután KisDomával és ZsebeIstivel, hogy fussunk egy hosszú lazát terepen. Ez volt a beetetés, merthogy nekem minden volt a mai csak laza nem. A tegnapitól elég fáradt vagyok, így mikor a Zsíros-hegy és a Nagy-Szénás közti nyeregből elindultunk és elkezdődött az emelkedő már tudtam, hogy a mai futás leginkább a küzdésről fog szólni. A fölfele piszkosul rosszul esett és ráadásul elnézve a Nagy-Szénás térképet már tudtam, hogy a terepen futás nem laza síkon kocogást fog jelenteni. 8 perc után be is vágtak a srácok az erdőbe és én csak kapkodtam a lábam a meredek hegyoldalban és aggódtam az egyébként leragasztott bokám miatt. Ez utóbbi most már célszerű volt egyébként is kipróbálni hegyi terepen, hisz ha tájfutó akarok maradni, akkor aligha lehet elkerülni a hegyoldalakat.
A terepen futást nem is fejeztük be az elkövetkezendő 1 órában, ami alatt természetesen jól besötétedett és én több fölfelében is megadtam magam és lemaradtam a srácoktól. Hol egy laposan részen felfutottam rájuk, hol levágtam egy kanyart, de leginkább ők fordultak vissza értem.
A terep amúgy igen szép volt, főleg míg láttunk is valamit. A Kis-Szénás és környéke a nyitott dombtetőkkel nem rossz hely, kár hogy nem bírok futni meredeken.
Az edzés hátralevő részében aztán még el is váltam Domáéktól, hogy amíg ők a hegyoldalban futnak meg 200 szintet, addig én úton tegyem meg ugyanazt, de ennek csak az lett az eredménye, hogy odafent fel-alá rohangáltunk egymást keresve, miközben én elnéztem a Kutya-hegyre is.
Végül a nagy sötét erdőben csak összefutottunk mikor már épp azon voltam, hogy visszafussak a kocsikhoz, így az edzés végét sem úsztam meg lazán, hisz még neki kellett durrantani a Nagy-Szénás csúcsának, majd a lefelében is egy komolyabb tempót futni.
Nem mondom, hogy jólesett a mai edzés, de sajnos ilyen is kell. Egyszerűen szörnyen megy a fölfelé futás terepen, bár az találóbb lenne, hogy nem megy, hisz igen sokszor kellett gyalogolnom fölfelé. Még csak azt se remélhetem, hogy mondjuk 5 kiloval könnyebben, rendszeresen ilyet futva egyszer majd jól megy, mert ehhez én alapból nagyon tehetségtelen vagyok. Doma amúgy nem panaszkodhat. A tegnapi után ezt is keményen nyomta és kezd olyan formába lendülni, amivel nem sokan tudnak mit kezdeni idehaza.
Azért örülök, hogy megcsináltam ezt a mai edzést, de holnaptól 2 nap könnyű jön, mert bármennyire is hülyeség a szombati PÖCS, azért csak oda kellene tenni magunkat.
 
Összesen 13km, 700 szint, 104:20

 

Résztáv nagy csapatban

Rég nem jártam már a Népstadion környékén, de a mai edzést végre megint ott futottam méghozzá igen nagy társaságban. Bemelegítést KisDomával és Fecóval kezdtem, de azt a MEAFC bajnokcsapata teljessé vált Gyurika csatlakozásával. Sajnos csak bő 3km-t melegítettünk és már kezdődött is a résztáv, hisz az atléták 7×1000 métert futottak 1 perc pihenővel és erről mi sem akartunk lemaradni.
Se repülő, se nyújtás, hanem durr bele a közepébe, de legalább voltunk vagy tízen. Az első ezer meglepően jól ment még, majd a másodikban is alig haltam meg, de aztán éreztem, hogy a harmadikkal én elérném a teljesítőképességem határát és ezzel az edzés véget is érhetne nekem, így onnantól rövidítettem. Előbb 800 métert, majd 600-at, megint 800-at, 600-at és végül 600-at futottam.
 
1000: 3:16,6
1000: 3:14,4
800: 2:37,5
600: 1:57,1
800: 2:35,6
600: 1:57,1
600: 1,53,3
 
Nem a tempó ölt meg, hanem a kevés pihenő és a rövidítésekkel sem azért nyertem sokat, mert kevesebbet kellett futnom, hanem az amúgy szűk 1 perces pihenő helyett 1:35-öt pihenhettem a 800 méterek után és 2 perc fölött a 600-aknál.
Levezetésnek aztán Józsa Gáborékhoz csapódva bő 2km-t futottam, amiben volt 10 repülő is, hogy ez se maradjon ki teljesen a mai edzésből.
Távra ugyan igen szerényre sikerült ez a mai edzés, de annál keményebb volt. A harmadik résztávtól zsibbadtam és igencsak kifutottam magam.
 
Összesen 11km, 57:13

 

Fenyőgyöngye – Kálvária-hegy Kisdomával

Ma Pesten voltam, így Kisdomával 17:45-re beszéltünk meg edzést Fenyőgyöngyére. Sajnos a délelőtti szuper idő alaposan elromlott, mert szakadt az eső kegyetlenül, nálam pedig semmi normális futócucc nem volt, így egy szál pólóban futottam.
A szintútra futottunk fel és nekem nem is esett rosszul a futás. Persze mindenhol állt a víz és a nyakunkba is kaptuk rendesen, de ekkorra már teljesen ronggyá áztunk. Kisdoma meg is jegyezte, hogy rég volt ilyen esős verseny szaga az erdőnek.
Fent a szintúton kellemes volt a tempó, majd a felfelékben azért megérzetem néhol, hogy Domó kezd jó erőbe lenni. Mentünk tovább a Virágos-nyereg után is és gyorsan telt az idő. Végig beszélgetve nem is volt olyan gáz a szakadó eső.
A Kálvária hegyre fölfelé aztán már tényleg lemaradtam kicsit. Valahogy a csúszós fölfelékben én nem tudok úgy elrugaszkodni, mint Kisdoma, de ezt már másokhoz képest is észrevettem magamon.
Kálvária-hegyen szerintem életemben először jártam fent, majd innen a túloldalán leereszkedve már fordultunk is. Visszafelé sokat nem variáltunk, csak a Csúcs-hegyet kerültük a másik irányból.
Nem hittem volna, de a mocsok idő ellenére egy egész jó edzés lett a mai és nem is éreztem magam különösebben fáradtnak. Az eső persze gyakorlatilag elállt, amikor futás után öltöztünk, de ezen utólag már kár lenne bosszankodni.
A Mapsource 16,2km-t mutat és 400 szintet. Kicsit furcsállom, mert én többnek, de kevésbé szintesnek gondoltam a mai edzést.
 
Összesen 16km, 400 szint, 81:07

Csillebérc – Huszonnégy-ökrös ; Pörgős hegyi futás

Csillebércre mentem fel a válogatott mai hosszú futására, ahol természetesen a tegnapi után nem akartam hosszút futni, de azért valami 15-18km-t szerettem volna futni és hát semmiképp se egyedül. Úgy gondoltam a tegnapinál mindenképpen gyorsabban kellene futni, ezért már az elején csatlakoztam a gyorsabb társasághoz.
Nem sokkal Csillebérc után így Józsa Gábor, Kisdoma, Baracsi Gábor, Lenkei Zsolti, Kerényi Máté, Tojás és egy atléta srác társaságában futottam, de hamarosan Kisdoma és Tojás lemaradt a tempó pedig egyre csak fokozódott. Kezdetben ezt még kifejezetten élveztem is, mert alapvetően úgy éreztem jól megy a futás, de aztán mikor már 4 perces tempót is kezdtük meghaladni, akkor kezdtek nem jól esni a fölfelék. Alapvetően Józsa Gábor tolta a tempót az atléta sráccal én meg loholtam a nyakukon és a többiek is valami ilyesmit próbáltak mögöttem.
A Huszonnégy-ökrös előtt párszáz méterrel aztán úgy döntöttem nem kell ez nekem és onnan a hegytetőig már kiengedtem. Visszafelé a hegy északi oldalán mentünk és a tempó semmit sem csökkent. Én beálltam a boly végére és élveztem, ahogy a kacskaringós kis ösvényen toljuk, mint állat és ugráljuk át a kidőlt fákat. Jöttek azonban apróbb felfelék és én kezdtem nem jól érezni magam, majd mikor egy saras lefelében nem mertem elengedni magam és a többiek elléptek vagy 50 méterre, akkor feladtam az üldözésüket. Szerencsére pár száz méter után azonban utolértem Gyurikáékat, ahol Makrai Évi, Maki és Kisdoma is meglehetősem kellemesebb tempóban haladt, ráadásul Ricsi és Máté is beállt hozzájuk.
A futás végét velük tettem meg már sokkal lazább tempóban, de azért Makival még egy kicsit elléptünk a többiektől a végére.
Nagy rohanás volt ez a mai edzés és ha nem a tegnapi után csinálom, akkor aztán végképp tetszett volna. Így kicsit tartottam tőle, hogy kikészítem magam, de egyben örültem is, hogy ennyire jól megy a tegnapi után.
Jó kis edzés volt ez és jól megy a futás. Már csak az a probléma, hogy egyesek viszont olyan baromi erősek, hogy még így is messze vannak tőlem.
 
Összesen 16km, 300 szint, 79:01

Városligetben 3 kör

Ma azért valami kicsit komolyabbat terveztem futni, hogy ne csak könnyű futásból álljon a hét. Stadionba mentünk be KisDomával és Gyurikával, hogy aztán a Városligetben körözzünk.
Kint 3 kört futottunk, enyhén gyorsuló tempóra, ami a végén se nagyon jelenthetett 4:20-4:30-nál jobb tempót. KisDoma mostanában pihenőt tart, de azért vele együtt futottunk el Gyurikától, hogy aztán többször visszafussunk érte.
Nem volt ez sem kemény edzés, de végre minimálisan pörgősebb tempót futottam, no és persze nem csúszkálásból állt a futás, mint tegnap, vagy az elmúlt napokban többször is.
Volt szerencsénk még az edzés végén benézni a Stadionba is, hogy megtekinthessük, hogy a Görög csapat is képes 12 perces kilométerekkel kocogni a füvön.
 
Összesen 14km, 67:56

Kétszer ment ki a bokám

Fenyőgyöngyére mentünk fel futni Skulóval és KisDomával és egy 20-ast terveztünk.
Persze már bőven sötét volt, ráadásul nekem nem is ment túl jól, hisz 2 hetet gyakorlatilag teljesen kihagytam. A szintúton aztán már nem ment rosszul, viszont a bokám egyszer kiment. Ez megint csak olyan volt, mint az OB-n, azaz fél perc gyaloglás után tudtam tovább futni és ugyan baromira figyeltem a Csúcs hegy oldalában megint kiment a bokám. Szintén fél perc séta következett, majd megint továbbfutottam, de ekkor már baromira óvatos voltam. Innentől nem igazán mertem futni. Szörnyű volt így haladni, mert minden lépésre koncentrálni kellett.
Szerencsére megúsztam 3. bokakimenés nélkül, de az edzést így is lerövidítettük. Lehet nem lett volna gond, ha továbbmegyek, de nem akartam kockáztatni és mikor KisDoma felvetette, hogy az utolsó Hűvösvölgyi hurkot már ne fussuk le, akkor rövid gondolkozás után én is a levágás mellett döntöttem.
Nem lettem jókedvű. Egyrészt a tervezett 20km-ből csak 14 lett, másrészt nem tudom mi lesz a jövőben. Így nem fogok tudni a hegyen sötétben edzeni, vagy legalábbis nagyon óvatosan és így is csak bízni tudok abban, hogy nem lesz bajom.
Nem is az a bajom, hogy fél percekre megfájdul a bokám, de rohadtul tartok tőle, hogy egyszer majd még jobban kimegy és akkor aztán végképp tönkremegy a bokám.
Kissé össze is törtem és még az is felmerült bennem, hogy 1 hónapig pihentetem a bokám és elhalasztom az alapozás kezdetét, de végül úgy döntöttem ilyen könnyen nem adom fel. Az erdei futások számát lehet csökkenteni fogom és ha mégis olyan helyre megyek ahol félteni kell a bokámat ott le is fogom ragasztani. Szerencsére a Gerecsében tudok úgy futni, hogy gázos helyen csak fölfelé fussak, majd vissza dózeren jöjjek, valamint a lépcsőn.
Végülis tavaly is volt ilyen bokakimenésem és aztán mégsem volt ebből komolyabb gond. Ebben bízom most is, no meg a bokaerősítésben és nyújtásban, amit ma se hagytam ki, pedig már este 10 után tudtam csak elkezdeni.
Az sem túl felemelő, hogy kegyetlenül nincs időm semmire így edzések és bokatorna mellett, de ez van.
 
Összesen 14km, 300 szint, 72:55

3×1000, 6x300m

Az OB előtti utolsó kemény edzés volt ma. Stadionban edzettünk igen sokan, de sajnos igen sokfélét.
Bemelegítésnek 5km, 10×100-at futottam. Részben Domával és Szabi Bandival, részben Józsa Gáborral, részben pedig Skulóval.
Az eredeti terv 6×1000 méter volt, de azt előre sejtettem, hogy 3:10-re nekem ez nem fog menni. Végül 3 darabot nyomtam Skulóval 2 perc pihenővel.
3:09,3
3:10,0
3:10,7
Ezután éreztem, hogy ugyan még egyet valószínűleg meg tudnék csinálni, de a mai edzésnek nem kellene a teljes behalásról szólnia. Kicsit érzem még magamon a vasárnapi futást is, így talán nem is ment olyan jól, mint azt múlt héten gondoltam.
Skuló még nyomott egy 3:17-es ezret, amiben részben igazolva láttam a döntésem a kiállással kapcsolatban.
Ezután még 6×300 méter volt a program, ami már sokkal jobban ment.
53,8
52,2
54,?
51,9
54,0
51,2
Ezeket is felváltva vezettük és a kihagyott 1 darab ezer méternek köszönhetően jelentősen jobban mozogtam Skulónál.
Levezetésnek 2km-t futottunk és így utólag nézve nem is volt olyan nagyon fárasztó ez az edzés.
Most úgy gondolom, hogy magamhoz képest nem vagyok rossz formában. Hét végéig már semmi kemény edzés lesz és pihenten egész jó állapotban állhatok oda az OB-ra. Minden esélyem megvan rá, hogy teljesítsem a célom, az első 8 hely egyikét. Minden bizonnyal az, hogy sikerül-e elérnem ezt azon fog múlni, hogy technikailag meg tudom-e oldani jól a feladatot.
Hazafelé még tettem egy kitérőt Baracskára a diáktájfutás program ottani térképeivel. Ha tehát 2020-as években lesz egy Baracskai születésű világbajnokunk, akkor a sikerben lesz 0,0000001% részem. 🙂
 
Összesen 13km, 63:24

Kisdomával 14km hegyen

Reggelre sokat javult a bokám, ám délutánra újra bedagadt, nyilván mert jártam-keltem. Azért érzésre sokkal jobb lett, mert szinte eszembe se jutott egész nap. Fenyőgyöngyéhez mentünk fel Kisdomával futni. Mivel gondolkoztam azon, hogy leragasszam a bokám és Doma is azt javasolta, így végül elhasználtam egy fél guriga leukoplastot a lábamra mielőtt elindultunk.
Kicsit tartottam, hogy az erdei utakon rossz lesz futni, de pozitívan csalódtam. Már a futás elején is minden rendben volt és később se okozott problémát a bokám. Persze óvatoskodtam és ha ráléptem egy-egy sziklára, vagy egyenetlenebb részre, akkor éreztem, hogy egy kis megbicsaklás is komoly fájdalmat okozna, de ezt leszámítva minden rendben volt.
A 20km-es körön futottunk nagyjából szemben, igaz az elején tettünk egy kis kitérőt. A Virágos nyeregben aztán ráfordultunk a szintútra és ott már a fejlámpát is be kellett kapcsolni. Nem rohantunk különösebben. Talán egyetlen emelkedőt nyomott meg kicsit Kisdoma a repülőtérről felfelé, én meg nem vitézkedtem. Örültem, hogy a bokám bírja és persze a holnapi résztáv miatt sem akartam túlzásokba esni.
Kicsit lazább lett így a hét eleje, de most úgy néz ki megúsztam ennyivel, ami azért most igen örömteli.
 
Összesen 14km, 300 szint, 71:23
 
Max. pulzus: 169
Átlag pulzus: 152
Megnyugvási: 24 (133/109)

Lendületes huszas nagy csapatban

Sikerült úgy eljönnöm munkából, hogy felértem Fenyőgyöngyére a többiek által megbeszélt edzés kezdésére. Hihetetlen, de nyolcan jöttünk össze futni. Kisdoma, Zsebe Isti, Gyurika, Pöti, Skuló, Józsa Gábor és Pelyhe Dani.
Nem igazán tudtam mit fogunk futni, de mivel a mai napba szinte bármi belefért, így nem is nagyon izgattam ezen magam. Felfutottunk a szintútig, majd azon mentünk tovább. Nem esett jól a futás, de nem volt különösebb gond sem. Ment az ökörködés, többek közt arról, hogy mit fogok írni erről a futásról ide.
A télen megszokott kör nyomán haladtunk, ami igazából addig nem volt meglepő, míg a repülőtér végében nem kanyarodtunk rá a kunkorra a végén. Eddigre már egész jól ment, szóval még örültem is az edzés ilyen irányú alakulásán. Néhol igen kemény volt a tempó, megküzdöttem pár felfelével. Kicsit szét is szakadozott a csapat, de ekkor már úgy voltam vele, hogy ez nekem kemény edzés, így mentem az elejével.
A téli időknél jóval jobbat mentünk, ami egyrészt betudható annak, hogy ideális időben és kezdetben világosban futottunk, de tán valamivel jobban is megy most, no meg persze keményebben is nyomtuk, mint télen.
A végén már nagyon zavaró volt a sötét, néhol alig lehetett valamit látni.
A kör egy helyen tért el komolyabban a télen futottól, mégpedig a Csúcs hegyet kerültük a másik oldalról, ami tán kicsit rövidebb volt, ám szint jóval több volt benne, mint a túloldali szintösvényben.
 
Összesen 20km, 500 szint, 91:17
 
Max. pulzus: 177
Átlag pulzus: 156
Megnyugvási: 27 (142/115)
 

Ötezer váltakozó a szigeten 18:20-ra

Ma napra valami váltakozó futást terveztem és mivel úgy gondoltam egyedül kell majd futnom már azon gondolkoztam, hogy hegyen csinálom valahol. Szerencsére Gyurika és Pelyhe Dani is vevő volt egy ilyen edzésre, így rávettem magamat, hogy átbumlizzak a városon ebben a hatalmas dugóban és velük eddzek.
Kiderült KisDoma is jön velünk, így végül négyesben futottunk. Bemelegítésnek az Árpád hídon mentünk ki a szigetre, majd elfutottunk a másik végébe. Így összesen 3,5km után kezdtük a váltakozót.
5000 métert, azaz egy szigetkört futottunk középen elvileg 200/100-ban. Gyakorlatilag az oszlopokat figyeltük, így olyan 180/90 jött ki. Danival hamar megszakítottuk Gyurikát és Domát és egyenletes tempóban nyomtuk le az edzést. Az 5000 méter 18:20 lett, ami 3:40-es tempó.
Ezzel maximálisan elégedett vagyok, főleg azért, mert kifejezetten jól ment a futás és nem szenvedtem egy másodpercig sem. Éreztem, hogy haladok, néhol kicsit kellett küzdeni is, de alapvetően jólesett az egész. Átlag pulzusom is csak 169 lett a váltakozó alatt.
Úgy gondolom egy szűk perccel jobbat biztos tudok ha nem váltakozót kell futni, de lehet még jobbat is. Ennek tükrében ha nem lenne elmérve a hétvégi futás, akkor a 17:00 – 17:30 közötti ötezret lőném be.
Levezetésnek a pest felöli oldalon futottunk vissza az Árpád hídhoz, majd Gyurikáékhoz.
Jól telt az edzés, végig dumáltunk a váltakozót leszámítva. Jó lenne sokszor így futni. Egyedül sokkal nehezebb, elsősorban fejben. Azthiszem rászánom az időt és araszolok máskor is a dugóban, hogy a többiekkel együtt futhassak a szigeten, vagy Fenyőgyöngyétől. E nélkül tuti nem tudnám fejben elviselni a közelgő alapozást.
KisDoma amúgy egyre elszántabbnak tűnik és fejlődik is. Egy-két hete még tuti nem ment volna váltakozó futásba. Számításaim szerint szeptember végére tuti utolér fizikálisan. No az lesz majd a kihívás, hogy onnantól tartsam vele a lépést.
 
Összesen 12km, 52:18
 
Max. pulzus: 179
Átlag pulzus: 153
Megnyugvási: 42 (148/106), váltakozó végén: 44 (176/132)

Lehet bordarepedés?

Mára elvileg résztáv volt a program méghozzá KisDomával és Skulóval, de egész nap esett az eső és hideg is volt, így nem volt hozzá sok kedvünk.
Nekem még talán így is lett volna lelki erőm résztávozni, de tegnap óta a bordám nagyon elkezdett fájni. Nevetni, köhögni, tüsszenteni, vagy nagyobb levegőt venni egyáltalán nem tudok. Elég kényelmetlen így jönni-menni is, nemhogy futni, de azért elmentem edzésre.
Persze ilyen körülmények közt nem tiltakoztam, hogy csak könnyen fussunk egyet a ligetben. Egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy egyáltalán fogok tudni futni. Elég határeset volt a dolog, mert bár bírtam futni, de a légzésem nagyon egyedi volt és piszkosul fájt is a futás. Az idő teltével talán némileg jobb lett, de nem igazán élveztem egyetlen másodpercet se a futásból.
Baromi rossz így edzeni. Beszélgettünk, meg minden szóval alapvetően jól telt a futás, de a bordám egy másodpercre se hagyta, hogy megfeledkezzek róla. Azthiszem el van repedve és ezért fáj ennyire.
A baj csak az, hogy ez nem múlik el egykönnyen szóval lehet megint pár hét pihenő vár rám, mert a mai próba épp elég volt. Így én nem futok mégegyszer.
 
Összesen 10km, 50:29
 
Max. pulzus: 155
Átlag pulzus: 145
Megnyugvási: 40 (150/110)

Kemény résztáv ahol KisDoma mérte az időket

Újra a stadionba mentünk edzeni és ezúttal is jó sokan voltunk.
Gyurika, Skuló, Pelyhe Dani és Pelyhe Dini, Szöllös András, Sinkó Jani és KisDoma alkotta velem együtt a 8 fős bandát. Bemelegítésnek össze-vissza futottunk, mert van aki futva jött és nem melegített, van aki késett és van aki előbb befejezte, de én a magam részéről futottam 3 nagy kört a stadion és a 600-as pálya körül, ami összesen 31:50 lett a 6 repülővel együtt.
A program ezután 3x1000m, 4x400m volt sok pihenővel (3 perc és 2 perc). Ezt KisDoma ugyan kihagyta, de a többiek azért minimum elkezdték. Azt viszont nem tudtam követni ki miből állt ki és mikor.
Az ezer métereim a következők lettek:
3:10,8 (179)
3:09,1 (183)
3:09,5 (186)
Sikerült azthiszem jól beosztani az erőmet és egyenletesen futni.
Nem mentem el az elején Skulóval, így a végén nem haltam be, mint ő. Pelyhe Dani meg valahol elöl rohangált, és még Sinkó Jani ment többször előttem, de ő már nem csinált végig mindent. A többieket nem nagyon láttam, kivéve KisDomát aki jót heverészett a fűben a résztávozás alatt és mérte az időinket. 🙂
Ezután jöttek a 400 méterek és én már éreztem, hogy kicsit szét vagyok csúszva és nem biztos, hogy erőltetnem kellene ezeket. Ennek ellenére elfutottam az elsőben az elejét és innentől már hiába vettem vissza a tempóból végig igen küzdősen és nagyon nem jólesően csináltam végig az edzést.
400m-es idők:
68,8 (181)
70,7 (180)
72,1 (180)
69,5 (181)
 
A levezetés ezután 9:29 volt, ami 4 kör volt a rekortán külső ívén és erre már KisDoma is visszaállt.
Sikerült egy igen kemény résztávos edzés nyomnom. Olyan időket futottam, amit nem gondoltam volna, de persze ehhez nagyban kellett, hogy sok legyen a résztávok közti pihenőidő. Azért én így is elégedett vagyok vele, azzal meg főleg, hogy végigcsináltam az edzést.
Este otthon újfent erősítettem és nyújtottam kicsit.
 
Összesen 12km, 72:42
 
Max. pulzus: 186
Átlag pulzus: 150
Megnyugvási: 43 (181/138)
160-as pulzus felett: 17:41

Térképpel a Hebalm-on

A tegnapi hosszú és számomra kemény futás után ma is hosszú futást terveztek a többiek, amivel nekem sem volt bajom, bár gyorsan nem akartam futni.
Hebalmra mentünk ki és ugyanúgy, mint tegnap ötösben indultunk edzeni, méghozzá az idei Thermenland Open 1. napi pályájára. Szögest is vettem fel és vittem magammal térképet, ami rajtam kívül csak Gyurikánál volt.
A rajtba felfutásnál is éreztem, hogy nem vagyok valami friss, így mikor Fecó és Doma bevetette magát az úttal párhuzamosan az erdőbe, akkor én kint maradtam az úton.
A pályán aztán a lefeléket és a sík szakaszokat élveztem, mert nem volt olyan nagy a tempó, de a fölfeléket nem bírtam megfutni a többiekkel. A tegnapival ellentétben még Gyurika is jobban bírta nálam.
Egy két kanyart levágtam már az elején is, majd a pálya előrehaladtával egyre többet, volt, hogy egy-egy pontot teljesen ki is hagytam, majd a 16. pontot már mindenki kihagyta. Megfogtuk még a 17-18.-at, majd a mocsáron át visszafutottunk a célhoz, majd az autóhoz, amit kint kellett hagyni az országút melletti parkolóban.
Eléggé küzdős edzés lett ez a mai, de nagyon hasznos volt. Megint ráébredtem, hogy mennyire erőtlen vagyok. Hiába bírtam jól a sík részeket, vagy az útfutásokat, de a fölfelékben terepen, vagy a mély mocsárban a többiek sokkal jobbak voltak nálam. Fecó pedig egyenesen remek formában van.
 
Összesen 16km, 550 szint 102:20.
 
Max. pulzus: 170
Átlag pulzus: 146
Megnyugvási:  44 (148/104)

Hosszú, kemény futás magaslaton

Elég későn sikerült felkelnünk és még később elindulni, de csak egyet akartunk ma futni, így nem volt belőle gond.
Autóval mentünk fel az 1319 méter magas GoBeck nevű helyre és innen indultunk futni Fecóval, KisDomával, Makival és Gyurikával. A gerincen végigfutva tervezetük megközelíteni a 2070 méter magas Kraka B nevű csúcsot. Az útvonal jelentős része sajnos dózerutakon vezetett, így kb. 9km-t ezeken tettünk meg északnak, majd Jauksattel után végre egy földútra értünk. A tempó az végig igen kemény volt és bár jól bírtam nem igazán esett jól. A földúton aztán már könnyebb volt a tempót tartani, gondolom lassulhattunk egy egész keveset. A kopasz részre kiérve aztán igencsak elkezdett emelkedni az út, ami innentől nem is igazán látszott és ahol mégis megvolt, ott is csak egy kis ösvény formájában. Maki itt megmutatta, hogy milyen erős és tőle, valamint KisDomától kezdtem is lemaradozni, mikor hirtelen megálltak, mert igen hideg kezdett lenni. Végül Maki és Doma visszafordult és Fecóval, valamint Gyurikával mentünk tovább. Párszor ugyan bele kellett gyalogolnom a fölfelébe, de ezzel Fecó se volt másképp. Gyurika végig megfutotta, de mivel korábban lemaradozott, így már nem ért minket utól és mögöttünk ért a nyeregbe. Fent aztán már akkora köd volt, hogy semmit nem láttunk és Fecó szavaival élve majd széthasadt a búránk a nagy szélben, vizes fejjel.Ettendorf és környékének térképe
Végül nem is balra indultam el, hanem jobbra, a Speikkogel felé és mikor már nagyon nem értettük hol a csúcs, akkor Fecó megnézte a térképet és szólt, hogy nem is jó irányba megyünk. Itt azonban megvolt a tervezett magasság és tényleg nagyon rossz volt az idő, így elindultunk lefelé. Ekkor voltunk 74:46-nál. Rohantam, hogy ne fagyjak szét és úgy 200 méter szint leadása után jobb is lett a helyzet.
Visszafele úton aztán Fecó igencsak tolta a tempót és néhol be is ugrott az erdőbe, hogy puha talajon fusson és én néha követtem is. Párszor megvártuk Gyurikát, de azért még kemény volt a futás, sőt én úgy szűk 2 óra környékén kezdtem elfáradni. A futással nem volt gond, de Fecó gyilkos tempója már nem esett jól. Nem maradtam le, de szenvedtem rendesen. Az időn meglátszik, hogy visszafele lejtett, mert "csak" 58:04 lett.
Igen jó edzés lett ez így, kár, hogy a dózerutak domináltak és talán az is szerencsésebb lett volna, ha nem ugyanott jövünk vissza.
Azért így utólag már mindent élveztem ebben az edzésben.
Szintmetszet az odafele futásról. 
Összesen 26km, 750 szint és 2:12:50.
 
Max. pulzus:172
Átlag pulzus:154
Megnyugvási: 35 (161/126)
 

Szlovák Nagydíj 1. nap – Tátralomnic

Tátralomnicon volt a verseny a korábban megszokott síugrósánc tövében lévő céllal. A térkép is a korábbról ismert Jamy nevezetű volt. 2km-t melegítettem, majd abban a tudatban rajtoltam el elsőnek a felnőtt mezőnyben, hogy KisDoma 3 perccel utánam rajtol. Az egyesre a kerülő helyett egyenesen kezdtem ami nem biztos, hogy megérte, pedig nem hibáztam, majd a kettesre már kicsit jobban mentem, bár kicsit lutrinak éreztem a dolgot. A 3-as simám és gyorsan jött, majd a négyesre kicsit bizonytalankodtam, pedig nem kellett volna, mert pont egy markánsabb részen volt. Ez volt is vagy fél perc hiba. Az ötös közel volt és hamar megvolt, bár előtte kicsit megtorpantam. A hatos előtti töbröt kezdetben hegynek néztem és bár egyből rájöttem fél perc maradat ebben a rövid átmenetben. Itt már úgy éreztem, hogy nagyon a nyakamon lehet Domó, ezért próbáltam nem elveszni és mivel a 7-es elég könnyű volt és a 8-as se volt nehéz, így még nem ért utol, pedig azt mondta, hogy ő már látott a 6-osról kifutni. A 9-es aztán már nehezebb átmenet volt és be is lassultam, ráadásul biztonsági útvonalon mentem, így aztán mikor kifele jöttem megláttam Domát. Tudtam, hogy nem fogok tudni elfutni előle és nem is akartam, így lassan mentem ki a pontról minek következtében hamar megfogott. Pont egy hosszabb átmenet jött és bár másfele ment, mint azt én terveztem mentem utána. Jó elszaladt a 10-es mellett, nekem kellett szólni neki, így a 11-re egy darabig én mentem elöl. A 12-re kicsit fölémentünk, bár mire én ránéztem a térképre már ott is voltunk, mondjuk nem volt egy hosszú átmenet. A 13-as előtt kicsit megtorpantunk és ezt a pontot én vette észre, de innentől már csak épphogy tudtam követni merre megyünk. Közben nyertem egy átmenetet és felhívtam Domó figyelmét egy rossz pontra (szerencsére nem reagált, csak a célban nevetett rajta). A befutón még feltartott egy kicsit, így kénytelen voltam lehajrázni. 🙂
Az 5km-s pályán 180 szinttel egész jó ez a 35 perces idő, ráadásul nem hibáztam sokat (1 perc), bár Domával is hagytunk benne, de ott lehet, hogy hiba nélkül mentem volna egyedül annyit. Azért majdnem a félpályáig bírtam egyedül és nem szálltam ki, aminek örülök. A második felében, pedig el tudtam futni Domával.
Összesen 8km-t 250m szinttel futottam 50:31-re.
  M 21- E     5.0km

  1.Domonyik Gábor        Black Sheep            32.32  +      0.00
  2.Svihovský Jaromír     OK Jiskra Nový Bor     33.12  +      0.40
  3.Pollák Jozef          Klub OB Akademik TU    33.29  +      0.57
  4.Zrídkavesely Libor    SK Zabovresky Brno     34.07  +      1.35
  5.Udržal Tomáš          TJ Lokomotiva Pardub   34.22  +      1.50
  6.Piják Ondrej          Klub orientacného be   34.35  +      2.03
  7.Mateju Luboš          SK Praga               34.36  +      2.04
  8.Levai Ferenc          Black Sheep            34.58  +      2.26
  9.Bukovác  Pavol        TJ Farmaceut Bratisl   35.16  +      2.44
 10.Harkányi Zoltán       Budapest team          35.31  +      2.59
 11.Novák Jirí            SK LOB Nová Paka       36.10  +      3.38
 12.Hošek Václav          SK Kotlárka Praha      37.04  +      4.32
 13.Novotný Radek         OK 99 Hradec Králové   37.29  +      4.57
 14.Prasil Marek          OK Jihlava             37.36  +      5.04
 15.Cerny Michal          OK 99 Hradec Králové   37.48  +      5.16
 16.Hanák Pavel           SKI-OB Šternberk       37.50  +      5.18
 17.Kolos Vajda           Soproni Muegyetemi C   38.02  +      5.30
 18.Chaplikas Laimonas    Lithuania              38.51  +      6.19
 19.Hepnar Lubomír        SKI-OB Šternberk       39.36  +      7.04
 20.Kaderávek Petr        OK 99 Hradec Králové   39.39  +      7.07
 21.Piják Martin          Klub orientacného be   39.40  +      7.08
 22.Slovácek Tomáš        SKOB Zlín              39.54  +      7.22
 23.Bukovác Maroš         TJ Farmaceut Bratisl   40.39  +      8.07
 24.Cserpák Zsolt         NYVSC Nyírerdo Tájfu   41.06  +      8.34
 25.Lišcinský Zdenek      SK Žabovresky Brno     41.15  +      8.43
 26.Vyoral Jan            TJ Sokol Vizovice      41.29  +      8.57
 27.Král Václav           SK Severka Šumperk     41.46  +      9.14
 28.Jirásek Aleš          TJ Lokomotiva Pardub   42.02  +      9.30
 29.Zámecník David        SK Žabovresky Brno     42.47  +     10.15
 30.Henek Vladan          SK Radioklub Blansko   43.07  +     10.35
 31.Pelyhe Dénes          Joulimpex Dornyay SE   43.13  +     10.41
 32.Scultéty Márton       Köbányai Tájfutó Klu   44.37  +     12.05
 33.Šidla Jan             SKOB Zlín              45.40  +     13.08
 34.Svoboda Ondrej        TJ Slavia Hradec Krá   45.56  +     13.24
 35.Weiner Jakub          TJ Slavia Hradec Krá   47.35  +     15.03
 36.Prokop Petr           SK Žabovresky Brno     48.07  +     15.35
 37.Vaclavek Tomáš        SKI-OB Šternberk       48.24  +     15.52
 38.Gyimesi Zoltán        TIPO Orienteering Cl   49.26  +     16.54
 39.Hepner David          TJ Slavia Hradec Krá   49.37  +     17.05
 40.König Lukáš           SK Žabovresky Brno     50.21  +     17.49
 41.Nagy Gergo            Szegedi Vasutas SE     56.23  +     23.51
 42.Cakrt Ondrej          SK Kotlárka Praha      69.48  +     37.16