Az utolsó tornatermi edzés

Ma reggel 72,4 kg volt a súlyom. Úgy tűnik eléggé megrekedtem ezen a szinten.
Délután kicsit későn értem haza, úgyhogy még a tornatermi edzés elejéről is elkéstem kicsit. Ez volt az utolsó tornatermi edzés ebben a szezonban, úgyhogy kicsit lazábbra vettük a figurát és a bemelegítés, nyújtás és hasizom-erősítés után játszani kezdtünk. Jó volt, mint minden tornatermi edzés, kicsit sajnálom is, hogy vége van. Jó lenne kitalálni valamit a nyári időszakra is.
Most megint a tornatermi után kellett futnom, így Gyulai Zolival együtt futottunk vissza hozzájuk, majd onnan tettem még egy kisebb kört, hogy kijöjjön legalább 10km.
A futás eleje jól ment, no meg persze beszélgettünk is, így gyorsan eltelt. A vége kicsit kedvtelen lett, de nem volt különösebb gond. A nyirokcsomóim ma is meg voltak egyébként duzzadva és a torokfájás is megmaradt, de már múlik, úgyhogy remélem megúszom. Nem tudom mitől lehetett.
 
Összesen 10km, 47:07
 
Max. pulzus: 150
Átlag pulzus: 139
Megnyugvási: 43 (139/96)

Futás világosban, majd tornatermi edzés

Sikerült úgy hazaérnem némi rohanás árán, hogy még a tornatermi edzés előtt el tudtam indulni futni. Geri már ma is edzett korábban, így egyedül mentem a nagy völgy felé, majd a szokásos 10km-es kört futottam.
Elég fáradtan vágtam neki az edzésnek, kicsit kifacsarva éreztem magam az egész napi rohanás után. Ennek megfelelően nem nagyon pörögtem a futás elején és szép komótosan haladtam. Kicsit azért próbáltam gyorsabbra venni a dolgokat, mert a tornatermi edzésre oda kellett érni.
A völgy feléig a felfelé 10:51 lett (146-os átlagpulzus), ami igen lassú, de végülis könnyű nap volt a mai. A tetejétől már nem volt gond a futással. A fölfelében mindig jól bemelegszem, így ha addig nem is megy a futás az mindig felrázza a testem.
Végül épp sikerült beesni az utolsó pillanatban a tornatermi edzés kezdetére. Arra számítottam, hogy nem fog valami jól menni az edzés, de ehhez képest egész friss voltam és mind az erősítés, mind a szökdelés egész jól ment. Mostanra jutottam el körülbelül arra a szintre, hogy a két lábam között nincs semmi különbség, bár azért még a jobb bokámat kicsit jobban féltem, mint a balt. Geri meg is jegyezte, hogy nincs nekem már semmi bajom. Ez még csak félig igaz, de azért van benne valami.
 
Összesen 10km, 220 szint, 53:37
 
Átlag pulzus: 138
Megnyugvási: 44 (140/96)

Most jól ment a futás

Ma viszonylag simán odaértem a tornatermi edzésre, de persze annyira azért nem tudtam korán hazaérni, hogy még előtte fussak is. Tornatermi edzés a már megszokott menetrend szerint zajlott, bár most Edit nem jött, így a gimnasztikát is én irányítottam, illetve szerencsére Gyulai Zoli is beleszólt.
Kicsit álmosan telt az edzés és fáradtan mozogtam, sőt a hangulat is álmos volt, de lehet csak azért, mert most összesen hatan voltunk csak. A szökdeléseknél is éreztem, hogy nem igazán vagyok dinamikus, de azért meg tudtam nagyjából csinálni mindent.
Tornateremi edzés után Gyulai Zolival indultunk futni és most az ellenkező irányba kezdtünk és csak nem akartunk visszafordulni, aminek nagyon örültem, mert így legalább nem kellett annyit egyedül futnom. Jól elbeszélgettünk, majd 35 perc után érkeztünk meg Zoliékhoz, ahonnét a Kossuth telepen át jöttem haza. Egész jól mozogtam és most nem éreztem gondnak, hogy a tornatermi edzés után kell futni, szóval pozitívan csalódtam a mai edzésnek a futás részében.
 
Összesen 12km, 58:51
 
Max. pulzus: 151
Átlag pulzus: 137 

Felpörögve és kipihenve

Kialudtam magam rendesen, de mivel tegnap nem futottam, így reggel nem volt meglepetés a 73,5kg.
Délután már szokásos módon rohantam haza, hogy odaérjek a tornatermi edzésre, ami a szokott módon zajlott. Ez egyébként azon túl, hogy másnapra kicsit kikészíti a testemet leginkább a bokámnak használ. A szőnyegen csukott szemmel és féllábon egyensúlyozás egyértelműen tájfutóknak való feladat, de a sok szökdelés is pont jól erősíti a bokám. Már az is felmerült bennem, hogy azért nem volt soha gond a bokámmal, mert sokat szökdeltem így. Ennek elhagyása után pedig szinte természetes volt, hogy egy idő után a bokám már kevésbé fogja bírni. Most újra erősödik és ezt érzem is. Sokkal dinamikusabb voltam a tegnapi pihenő után és ezt még a játék során is észrevettem magamon. A bokám is egyre jobban bírja az ilyen hirtelen mozdulatokat, de még most is sikerül néha túl hirtelen megállni, vagy fordulni.
Tornatermi után Gerivel és Gyulai Zolival indultunk futni és most kicsit nagyobb kört tettünk Zolival mint korábban, mert benéztünk a Paradicsomtelep nevű városrészbe is. Jó kis név az már biztos. 🙂
Fél óra után értünk el Gyulai Zoliék házáig, majd onnan a Tesco melletti úton mentünk be a hátsó útra és azon futva már jöttünk is haza Dózsakertbe. Ma kedvezett nekem a Kézilabda VB, mert Geri emiatt futott később, holnap viszont megint rosszkor játszanak a srácok, így lehet egyedül kell futnom.
Kíváncsi vagyok holnap is rosszul fog-e esni az edzés, mint mostanában minden csütörtökön, mert ma nagyon fel voltam pörögve és végre volt dinamizmus a mozgásomban.
A bal nagylábujjamról leesett a köröm és még nem igazán van meg az új. Remélem nem lesz ezzel problémám, mert egy darabig még elszenvednék vele, ha meg kell várnom, míg megnő az új.
 
Összesen 10km, 52:05.
 
Max. pulzus: 151
Átlag pulzus: 139

Tornetermi edzés után 12km

Reggel mért súlyom: 73,5kg
Délután igencsak rohannom kellett haza, hogy odaérjek a tornatermi edzésre, de ennek következtében legalább igencsak friss volt a szerezetem. A tornateremben aztán még többen voltunk, mint legutóbb. Ezúttal 12-en csináltuk végig az edzést, ami most már teljesen szokványos mederben zajlott. Nyújtás, gimnasztika, has-hátizom erősítés, sok szökdelés és más erősítő gyakorlatok voltak, majd utána megint fociztunk és kosaraztunk egy keveset. Ez utóbbiakban nem igazán erőltettem meg magamat, mert a hirtelen mozdulatokat még mindig nem szereti a bokám, de előtte a szökdeléseket most már teljes egészében meg tudtam csinálni jobb lábbal is. Egyértelmű tehát a fejlődés ezen a téren, javul a bokám, bár még van hova.
Tornatermi után Gyulai Zolival indultunk el futni és a múltkori útvonalon alig változtatva futottunk el hozzájuk, ahonnét én a Panoráma út felé vettem az irányt és felfutottam az aszfalton a Turulhoz. A felfelé 12:42 lett, ami elmarad egy perccel az eddig legjobbtól (11:50), de egyáltalán nem erőltettem, így ez most nem számít. Átlagpulzusom 148 volt a felfelében, ami azért sejteti, hogy egyáltalán nem erőltettem a dolgot, annak ellenére, hogy nem igazán esett jól így se.
Innen aztán már csak hazakocogtam a lépcsőn át, de így is meglett a 12km, amit mára terveztem.
 
Összesen 12km, 180 szint, 63:07.
 
Max. pulzus: 165
Átlag pulzus: 136
Megnyugvási: 41 (131/90)

Ádám Balázzsal 10km a tornatermi előtt

Ma újabb fél kilóval kevesebbel mérlegeltem, így a súlyom most 73,5kg.
Korán sikerült végezni a munkával, így egy kisebb fajta kapkodás után még a tornatermi edzés előtt sikerült elindulni futni Ádám Balázzsal a tornateremtől. Az ipari park felé futottunk ki, majd a kertvároson át jöttünk vissza a Dózsakertbe. Végig beszélgettünk és nekem nagyon lazán ment a futás, úgy tűnik már nem vagyok olyan fáradt. Kifejezetten élveztem a futást, ha lett volna idő rá, akkor biztos többet futok.
A tornatermi edzésen rekodlétszámban vettünk rész. Most már 11-en voltunk, ami nagyon jó.
Ugyanazokat a gyakorlatokat csináltuk, mint korábban, a szökdelés volt egy kicsit több, és most a végén nem kosaraztunk, hanem fociztunk. A szökdeléseknél végre részben meg tudtam csinálni a zsámolyok átugrálását jobb lábbal is, úgyhogy szépen javul a jobb bokám. Biztos ez az edzés is közreműködik a megerősödésében.
Foci alatt borultam egyet és a jobb kezemre estem rá, ami miatt most kicsit fáj, de nem hiszem, hogy ebből gond lenne, mert rendesen mozog és nem is fáj túlságosan.
 
Összesen 10km, 40 szint, 48:40.
 
Max. pulzus: 158
Átlag pulzus: 144

Tornatermi edzés, majd futás Gyulai Zolival

Ma reggel újra mérlegeltem és újra 74,5kg voltam. Úgy tűnik stabilan ledobtam pár kilót. 🙂
Este rohantam haza, hogy odaérjek tornatermi edzésre, de így sem tudtam előtte futni, mert éppenhogy csak beestem az edzésre. Most megint kicsit alakítottunk az edzésen és szereztünk még plusz zsámolyokat is, úgyhogy a szökdelés is keményebb lett, mint a múltkoriak.
Létszámban is rekordot döntöttünk, mert 9-en voltunk (Szántó család 3 fő, Tamás Petiék 3 fő, Gyulai Zoli, Edit és én). Ez a 9 fő azért már egész jól megtöltötte a tornatermet, így ha mindig ennyien lennénk azt nem bánnám. Azért ha valaki még jönni akar az bőven el fog férni!
Volt nyújtás, erősítés, játék, mint a korábbi edzéseken és szerintem most is jól érezte magát mindenki, de azért az izomláz is garantált lesz annak, aki mindent rendesen csinált. Jobb bokámmal egyre jobban tudok szökdelni, de azért még mindig kettőt kell szökdelnem a zsámolyok között, hogy meg tudjam csinálni.
Tornatermi edzés után Gyulai Zolival indultam el futni, mert ő egy kis kerülővel a Kossuth-kert felé futott haza. Elkísértem végig, majd egyedül mentem tovább. Egész jól éreztem magam, így még az is megfordult a fejemben, hogy felfussak a panoráma úton a turulhoz, de erről hamar letetettem, mikor rájöttem, hogy nincs nálam fejlámpa.
Végül a városban futottam még annyit, hogy meglegyen a 10km a mai napon, de a végén már ez se esett jól.
 
Összesen 10km, 47:45
 
Max. pulzus: 153
Átlag pulzus: 144
Megnyugvási: 49 (146/97)

Újabb tornatermi edzés

Tornatermi edzés előtt most sajnos egyedül kellett futnom és nagyon nem volt hozzá kedvem.
Az Ipari-Parkban majd a Kertvárosban futva azért sikerült összehozni 11km-t, mert találtam magamnak itt is egy Bermuda háromszöget és nem a legjobb útvonalon sikerült visszafutnom.
A tornatermi edzésen sajnos nem voltunk túl sokan, de azért jól megdolgoztattuk magunkat. A legdurvább a szőnyegen guggolásból felugrás volt, ami igencsak kikészített mindenkit.
Edzés után olyat éreztem, amit már nagyon rég nem. Talán régi Sinkó Gyuri féle tornatermi edzések után voltam ehhez hasonlóan fáradt. Nem olyan fáradtság, mint futás után, de ez is fáradtság.
 
Összesen 11km, 40 szint, 50:45
 

Max. pulzus: 155
Átlag pulzus: 145
Megnyugvási: 46 (154/108)

Tornatermi edzés és előtte egy 10-es

Geri már tegnap megírta mindenkinek akit érint, hogy ma végre elkezdődnek a tornatermi edzések, így azt beszéltük meg Gerivel, hogy 6 előtt a tornateremnél találkozunk és utána futunk egy 10-est.
Persze Geri már 10km-el a lábban érkezett, de ez nem zavart, mert mostanában úgyis sokkal jobban bírja nálam az edzéseket. Az Ipari-park felé indultunk, majd a végében nem kanyarodtunk már el balra, hanem visszafordultunk. Nagyon jól ment a futás, jól is esett és ezen még az itt megtapasztalt nagy szembeszél sem változtatott. Geri még a szélárnyékot is kereste mögöttem, de ez csak azért volt, mert ő nem volt úgy beöltözve, mint én. Jól meg is izzadtam a futás alatt, ami jó erős négyfeles tempóban ment le. Szokásos útvonalon visszafutottunk a Dózsakertbe, ahol a tornateremnél már ott volt Edit és Tamás Peti is.
Még összeszedtünk a tesitanártól pár dolgot, ami az edzéshez kellhet, átöltöztünk és már bent is voltunk a tornateremben, ahol ugyan kicsit nehézkesen, de kezdetét vette az edzés. Ekkora már Nóri és Bence is megjött, így összesen hatan voltunk.
Úgy gondoltam, hogy Zemen Jani és Sinkó Gyuri tornatermi edzésein megtapasztalt gyakorlatokat fogom "vezényelni", de mivel az edzés rögtön a nyújtással kezdődött, így kicsit meggyűlt a bajom a gyakorlatokkal. Nem igazán emlékeztem arra, hogy miket csináltunk, így Editnek kellett besegítenie. A nyújtás után jött egy kis has és hátizom erősítés, ami már jobban rémlett. Nem felüléseket csináltunk, hanem fekve, emelt lábbal 3 x 1 percig csináltunk gyakorlatokat. Ez anno 3-4 sorozatban is lement, de most ez az egy is épp elég volt.
Jött a legjobb rész, vagyis a szökdelés. Sajnos csak 6 zsámoly van, de azért kezdetnek ez is megtette. Szokásos jól begyakorolt gyakorlatokat csináltuk. Páros lábbal, majd bal és jobb lábbal szökdeltünk végig a soron. Először a zsámolyra és közé is lépve, majd csak a zsámolyok közé. Nekem elég lazán ment, mert anno ebből is sokkal többet és keményebben csináltunk, de azért a jobb lábammal nem igazán ment még tökéletesen a dolog és páros lábbal is nehezebb volt csinálnom, mint csak ballal.
Ez után még mindenki kipróbálta kicsit a gumiköteles edzést, de mivel csak 1 kötél volt ezt most nem erőltettük. Azért mindenki betekintés nyert, hogy milyen, ha az ember egy gumikötél segítségével ki van közte a bordásfalhoz és közben magas térdemeléssel fut, úgy, mintha ki szeretné szakítani a bordásfalat a helyéből.
A végén még játszottunk egy kicsit, ami most kosarazást jelentett.
 
Azthiszem mindenkinek tetszett az edzés és remélem legközelebb már többen is leszünk. Nekem már nagyon hiányoztak az ilyen edzések, mert egyedül nem nagyon tudom rávenni magamat az erősítésre és a nyújtásra, a szökdelést pedig nem is lehet otthon megcsinálni.
 
Akit esetleg érdekel az edzés, az számoljon vele, hogy jövő héten 6-kor megyünk a terembe és aki tud már 5-től fut előtte.
 
Összesen 10km, 40 szint, 45:42.
 
Átlag pulzusnak 173-at mértem a max. pedig 211, de ezek az adatok nagyon nem jók. Szerintem merül az órában az elem, vagy csak nem sikerült jól feltennem a polár óra övét.
 
Megnyugvási pulzus: 31 (148/117)