Címke: Sérülés

Leépülésem története

A hosszú terepfutást követően csináltam egy nagy marhaságot. A 0 fokban ugyan azonnal átöltöztem, de még jó 2 órát a szabadban töltöttem és a lemerült testemnek ez úgy tűnik elég volt egy lebetegedésre. Egy hétig nem futottam egy métert sem, majd némi síeléssel megspékelve vasárnap már futottam egy 7km-t 250 méter szinttel.
A hétfő az utazás miatt még kimaradt, majd onnantól a következőket edzettem.

03.16. Kedd: 13km, 350 szint, 86:47 (Gerecsében, részben terepen)
03.17. Szerda: 13km, 180 szint, 69:57 (Varsányi Ferivel, Turul parkólóig aszfalton)
03.18. Csütörtök: 8km, 50:26 (lányokkal Erőmű tó felé)
03.19. Péntek: 8km, 45:29 (egyedül a Vértes felé)

Ezt követően érkezett el az idénykezdés, a Tájfutó Maratonnal. Mivel a csütörtöki és a pénteki futás is pokolian rosszul ment, plusz még a betegség sem múlt el nyomtalanul, így nem számítottam sok jóra. A szombati sprint ennek megfelelően is alakult. Ugyan olyan 40-50 másodperc maradt a pályában technikailag a 3-4-es pont között és a 4-esről kifutáskor, de amúgy nem volt vészes tájékozódás szempontjából az amúgy könnyű pálya. Ahol kicsit el lehetett kavarodni ott megtettem, de aztán a futós részeken már mentem egyenesen csak nem haladtam.
Végeredményben jól le is vertek, de nem túlságosan zavart. Edzeni jöttem és bár 172-es max és 164-es átlag még egy erdei versenyen is alacsony pulzusérték, de most ennyit tudtam.
Vasárnap már kicsit jobban éreztem magam. Tempóm ugyan nem volt nagy, de szintén maximumon nyomtam, a tájékozódás pedig nagyjából mint tegnap. Voltak apróbb bizonytalankodások, mellémenések és a 4-es ponton még egy rendes hiba is, de 3 percnél több nem maradt benne a nekem 99 percig tartó versenybe. Úgy 80 perc tájékán kezdtem azonban érezni, hogy a lábam szedi szét a cipő. Az első átfutón már túl voltam, a második pedig nagyon messzi volt még, így elhatároztam, hogy a 20-as pontról a szűk 2km kitérőt nem sajnálva bemegyek cipőt cserélni a célba. Igen ám, de még egy lefelét le kellett küzdenem és ezalatt a talpamon hatalmas vízhólyag nőtt. Depózás után mentem vissza edzőcipőben a pályára és csak mikor az aszfaltról letértem kezdtem érezni, hogy terepen bizony még mindig nem tudok egy normálisat lépni, így a 22-es pontról visszakocogtam, sétáltam. 20km-vel és kb. 110 perc futással zártam a napot.
Bőr alig maradt a talpamon, szóval leépülésem itt érte el csúcspontját. Magamnak már megjósoltam az 1 hét pihenőt, de szerencsére hamarabb javult a helyzet.

03.23. Kedd: 3 futás, 1,5km, 1,5km (autószerelőhöz) és 13km a lányokkal estefelé

Szerda kimaradt, majd csütörtökön végre csináltam valami épkézlábat. Ugyan érdekes mód még mindig nem vagyok teljesen egészséges, pl. a nyelvcsapom (neten fejtettem meg, hogy az) meg van duzzadva és néha a torkomat is érzem, de nem érzem magam rosszul. Ez alól a futás elkezdése kivétel volt, szinte vissza akartam fordulni és semmi kedvem nem volt a lányokkal 6 percesben kocogáshoz.
Gondoltam egyet és futottam egy váltakozót a Csónakázó-tó körül a 700 méteres körön. Minimum 3-at, jobb esetben 4-et, optimálisban 5-öt akartam futni és mivel a pihenő is sok volt (szintén 1 kör), így meg bírtam csinálni. Ráadásul egyre jobb köröket mentem, a vége már 3:22-es tempójú kör lett, ami nem is olyan pocsék, mint vártam. Ráadásul a nagy punnyadásból ki is rángatott az edzés, sikeresen sokkoltam a testem. Max. pulzusom 180 volt, ami nagyon rég fordult elő utoljára.

03.25. Csütörtök: 13km, 63:18

Pénteki edzés Gyurikával Gazdagrétről jól telt, eszembe sem jutott, hogy futok.

03.26. Péntek: 12km, 250 szint, 66:55

Most itt tartok és épp indulok a Semmelweis-re. Bőr már nagyjából van a talpamon, szóval remélem már felfele tartok, még ha a gödörnek majdnem az alján is vagyok.

Veszélybe került az OB

Szokásos keddi edzés volt a Turulnál. Mivel Gyulai Zoli is feljött, így vele és az elején nagyon keménykedő Judittal futottam. Éreztem, hogy lehetnék fittebb is, de végülis nem esett rosszul a futás, csak nem ment túl jól.
Ellenben kb. a táv felénél valami kőre sikerült rosszul lépnem is kibicsaklott a bokám. Fél perc után futottam tovább és éreztem, hogy nincs nagy baj, de az edzés végéig érzékeny maradt. A fő probléma nem is ez, hanem, hogy úgy tűnik Csehország óta nem volt képes rendbejönni a bokám és a mainál az OB-n mindenképp nagyobb terhelést fog kapni. Most úgy tűnik, hogy komoly gondok lehetnek majd a bokámmal, mert ha ez a mai egy tájfutó pályán van, akkor a versenyemnek már lőttek is.
Mindegy. Van még 2 hetem, azalatt megpróbálok mindent. Kenegetem, nyújtom és még erősítem is, hátha rendben lesz. Ha nem, hát akkor az OB-n az első komolyabb jelre kiállok és az alföldi CSB-re tartogatom a lábam.
Amúgy az edzés innen azért egész jól ment le. Zolival jól megfutottuk a nagy fölfelét és szépen feltornáztam a pulzusom. Ma valahogy sokkal nem is ment volna több. A mai végső soron egy közepes terhelésnek igencsak elment és ma pont valami hasonlót kellett futni. Csak a bokám lenne rendben. 🙁

Max. pulzus: 173
Átlag pulzus: 147
Átlagtempó: 5:02

Összesen 9km, 200 szint, 47:25

Megint a bokám

Sajnos a bokám reggelre nemhogy jobb lett, de még rosszabb is volt, mint tegnap verseny után. Elég sokat nyújtogattam és úgy éreztem ez segített, mert kifelé egyáltalán nem volt érzékeny és a többi irányba is egész jónak éreztem. Jól leragasztottam, majd elindultam a rajtba. No ekkor kezdtem érezni, hogy valami nem úgy működik, mint eddig. Ha befelé dőlt meg a bokám, tehát pont ellentétesen a kibicsaklással, akkor az nagyon érzékenyen érintett már egész apró esetekben is. Elég volt rálépnem egy tobozra, vagy kis sziklára és már fájt.
Ennek megfelelően ezt próbáltam nyújtani a rajtom előtt és elég szépen meg is dolgoztam.
Cseh OB térkép
Persze az egyesre inkább bevállaltam a nagy kerülőt, semmint, hogy átmenjek mindenen a bizonytalan bokámmal és ez nem is volt rossz döntés. A kettes pontig minden nagyon jól ment, bár éreztem, hogy nem állok biztos lábakon és nem is akartam magam széthajtani. Amolyan biztonság, lábra vigyázós futást terveztem. Ez jól ment a hármas pontra menet is, de a pontra leereszkedés közben már éreztem a bokám többször és óvatoskodva bírtam csak lemenni a pontig, majd a völgy aljába. A következő hegyen még átmásztam, aztán a lefelének a legalján jól ráléptem valamire. Azt éreztem, hogy nem fordult ki a bokám. Sőt, épp ellenkezőleg a másik irányba csapódott kicsit fel, de le kellett ülnöm úgy fájt. Egy perc múlva már jobb is volt, szinte nem is éreztem. Ekkor döntöttem el, hogy nem megyek vissza a célba, hanem inkább futok egy könnyűt. Elindultam felfelé a dózerúton és azon gondolkoztam, hogy utakon fussak csak egyet, vagy megpróbáljam lekocogni a pályát. Végül utóbbit elvetettem, hisz egy messze utolsó helyből nem kérek a 2 évvel ezelőtti Cseh OB után, ahol is ezt sikerült elérnem.
Ellenben kinéztem a tere legszebb gerincét, hogy majd ott futok le és az úttal párhuzamosan a fehér erdőben fogok kocogni.
Már fölfelé kiderült, hogy ez nem fog menni, mert terepen pár lépés után megfájdult a lábam, így maradt az út. Ez sem volt valami kellemes, mert a szögesben a középső szög a köveken nagyon nyomta a lábam, de azért csak lekocogtam még vagy 10km-t a tervezett útvonalon. Néha megálltam kicsit, néha nagyon lassan mentem, de legalább edzettem. Leállni most nem fogok, max betonon futok egy pár napi, vagy hétig.
Az OB-ig még van idő, addig csak rendbejön már a lábam.

Max. pulzus: 161
Átlag pulzus: 132
Átlagtempó: 6:16

Összesen 15km, 500 szint, 92:33

Térkép útvonallal, részidők

Cseh OB selejtező – 3 percen múlt A döntővel

Nem igazán tudtam aludni az éjjel, mert nagyon el vagyok szokva a tornatermi szállástól. Kemény volt a földön aludni, méghozzá a sok horkoló ember között.
Reggelre a derekam teljesen beállt és nem éreztem frissnek magamat, mégis megváltás volt a reggel. Nem kellett tovább a földön forgolódni.
A Cseh Klasszikus Bajnokság selejtezőjét tartották a mai napon, méghozzá mérsékelt pályákkal, viszonylag kevés szinttel. Úgy gondoltam ez fekszik nekem és bár nem reménykedtem A döntőben, de azért valami jó eredményt vártam magamtól.
A rajtba korán indultam, így a bemelegítő térképpel még volt időm megfogni 3 pontot, majd kocogtam tovább a jó messze lévő rajtba. A derekam elég vacak volt, így Ashenafitól tanult gimnasztika derékra ható részét megcsináltam, ami hatott is, mert elmúlt a derékfájdalmam. A rajtban aztán nagy nyugalommal és bokámat nyújtva vártam az indulást és még az se zökkentett ki, hogy a GPS az istennek sem akarta megtalálni a jelet. Le is maradt az első 3 átmenet a trackről.
Cseh Bajnokság térkép
Az első pontra kicsit óvatosan mentem, mert nem akartam a rögtön zöldben induló pályán hibával kezdeni. A kettesre nem igazán volt ötletem merre menjek, így egyenesen próbálkoztam és neki is rohantam az irtás szélének, amit kerülhettem aztán ki. A pontra meg jól beszedrezve mentem be. Egyszerűbb lett volna az árok folytatásában haladó szárazárkon végigfutva fogni a pontot. (hiba: 0:20)
A hármasra alapvetően jól mentem, csak azzal nem számoltam, hogy ilyen sűrű lesz a zöld, így a pont előtti 20 métert vagy fél percig tartott megtenni. Jobb lett volna az ösvényen továbbfutva kicsit hátulról fogni a pontot. (hiba: 0:20)
Négyesre aztán jött a futósabb rész és csak a pontot fogtam kicsit girbe-gurbán, amúgy jól mentem. Ez a track alapján durvábbnak tűnik, de valóságban minimális időveszteséget jelenthetett és ez a részidőkből is látszik. Az ötös a völgy alján rohanós átmenet volt ami alapvetően rendben ment, csak a pont előtt a zöldön áttörve bizonytalanodtam kicsit el és nézegettem a kelleténél kicsit többet a térképet. (hiba: 0:10)
Nem tudom mit tudtam volna futni a hatosra jobbról a nyílegyenesen haladó úton futni, de balról sem kaptam sokat, így ez az átmenet szerintem rendben volt. Akárcsak a 7-es pont, amire biztonsági útvonalat választottam és ha kicsit még agresszívebben rohanok be a pontra még az átmenetelsőségért is versenyben lehettem volna.
A pontot egy Cseh sráccal együtt fogtam, akivel szemlátomást egy irányba mentünk. A nagy útról azonban nem vágott be, így én leváltam róla, de aztán az aszfalt túloldalán mellémért újra. A pont előtt balra kezdett húzni, így ismét másfelé mentem, de aztán korrigált és egyszerre fogtuk a 8-ast.
A kilencesre viszont egyből fölfele kezdett, így én maradtam az egyenesnél és nem is volt semmi gond a pont előtti útig, ahol azonban jött a pillanatnyi rövidzárlat. Az előtte keresztezett nyiladékra azt hittem, hogy a letörésre merőleges egyenes út az és mikor rögtön utána jött egy másik út rá merőlegesen, akkor ár pillanatig azt hittem a pont alá csúsztam alaposan és el is kezdtem felfelé korrigálni. Egy gyors tájolónézés azonban megmentett a hatalmas hibától és innen kicsit bizonytalanul, de megfogtam a pontot. (hiba: 0:30)
Érdekes, hogy itt sokan behibáztak. Én még fel is jöttem egy helyet és ekkor a 9. pozícióban álltam, de mivel az egész pályán pokolian rosszul ment a futás és itt éreztem úgy, hogy hibáztam nem voltam valami elégedett.
A tízesre aztán kicsit rossz irányba futottam ki és mikor kezdtem korrigálni, akkor kiment a bokám. Igazából nem tudom pontosan mi történt, de úgy 10 lépésen át igen kellemetlen volt és még vagy fél percig óvatoskodtam utána. A pontot viszonylag rendben megfogtam. (hiba: 0:10)
A 11-es teljesen rendben megvolt, alulról biztosan fogtam, de a 12-re nem igazán voltam magabiztos és csak azt figyeltem, hogy szikla lába kell, így aztán egy sziklával a pontom alá futottam és mászhattam fel a ponthoz. Ráadásul mindez egy meredek jobbra lejtő oldalban, ahol a bokám igencsak féltettem. (hiba: 0:20)
Úgy tűnik itt megtört a lendületem, mert nem mentem túl jó időt a 13-as pontra, akárcsak a 14-re. Igazi Cseh típusú pont volt ez utóbbi, ahova igyekeztem biztosra menve odatalálni és ez sikerült is. Innen három egyszerű átmenet következett és én egyikben sem kockáztattam. Fizikálisan piszkosul szenvedtem és a bokám miatt nem mertem bevállalni a réten átvágást sem. Ezen a részen már nem mentem olyan jól, mint a pálya elején. Nem tudom a bokám miatt-e, vagy másért, de lefelé sem voltam valami gyors.
Ez azonban mind még akár bele is fért volna, ha a 12-re észreveszem a jó útvonalat. Az egészet jobbról kerülve egy nyiladékon a pontra ráfutva. Ezzel kikerültem volna a nagy dzsuvát és a sraffozott réteket, amit mindenképp meg akartam tenni. Egész pontosan kezdetben gondolkoztam az átvágáson, ezért is nem mentem ki egyből fölfelé az útra. Tulajdonképpen határozatlanságom az egyik legrosszabb útvonalat eredményezte. Mindezt még tetézte, hogy pontközelben is behibáztam. Egyszerűen nem néztem a térképre, mert meg voltam győződve róla, hogy az irtást szélével párhuzamosan futva beleesek a pontba. (hiba: 1:30)
A rövid átmenet rendben jött, ment is talán előttem valaki és én csak azt figyeltem tuti a jó pontra megy-e. Az utolsó hosszabb átmenettel azonban nem tudtam mit kezdeni. Gyalog Zoli valamerre eltűnt előlem, én pedig csak sodródtam előre és már le akartam tudni a pályát. A piros sraffozást persze messziről elkerültem, pedig az nem is volt tiltott terület, csak a fák dőltek be úgy, hogy nehéz volt a haladás.
Igazság szerint még most sem tudom merre lett volna jó ez az átmenet. Gyalog Zoli, mint utóbb kiderült felülről ment, de lassabb volt nálam. Ezek szerint az nem volt jó útvonal, de ugyebár az enyém sem. Talán a völgyből a fönti útra átugorva és az elején kicsit fentebbről kerülve a völgyet lett volna jobb menni. (hiba: 0:30)
A célba aztán magam jól kifutva estem be és nem voltam elégedett. A futás ma pocsékul ment és hiba is akadt a pályában rendesen. Igazán a 12-re megejtett 1,5 perc volt sok, de a sok apróbbat összeadva 3:50 maradt a mai versenyben. Ez már nem olyan vészes, de még mindig csak közepes teljesítmény.
Ennek ellenére egy ideig úgy tűnt, hogy bejuthatok az A döntőbe. Beérkezésem után 4. helyen álltam a mezőny felének befutása után és 8 fő jut a döntőbe. Aztán végül alaposan hátrébcsúsztam és maradt a B döntő, de azzal a tudattal, hogy ma simán be lehetett volna jutni.
Úgy tűnik fizikálisan egész jó állapotban vagyok, ha még egy ilyen pocsékul eső futással és egész jól haladtam. Technikailag is kezd összeállni a dolog, mert nem igazán vesztem el, csak épp nem sikerült mindig a jó útvonalakat megtalálnom.
Ami viszont igazán bosszant az a bokám. Hosszú időn át panaszmentes volt és most megint kezdődik. Az bíztató, hogy simán lefutottam a pálya hátralévő részét, de az már kevésbé, hogy érzékeny mindenre. Remélem nem lesz belőle gond.

Max. pulzus: 182
Átlag pulzus: 165
Átlagtempó: 6:03

Összesen 14km, 500 szint, 84:07

Térkép útvonallal, részidők

Fáj a jobb lábam

Nem tudom mitől, de fáj a jobb lábam. Még azt sem igazán tudom eldönteni, hogy a térdem fáj, vagy mellette.
Próbáltam napközben kicsit nyújtani, de csak rosszabb lett tőle, így letettem a mai keményebb edzésről. Aztán ez olyannyira jól sikerült, hogy végül győzött a lustaság és egy könnyű futásra sem mentem ki, pedig az szerintem nem ártott volna.
Nem tudom mitől fájhat, talán a szombati focitól, mert pont ott talált el rendesen egy lövés, de annak szerintem nem így kellene fájnia. No mindegy, remélem hamar elmúlik. Holnap legalább egy könnyűt futok.

Egy nap alatt rendbejött a sarkam!

Nyomkodom a sarkam, egyre csak ütögetem, ugrálok rajta és nem akarom elhinni, hogy nem fáj. Ilyet nyár eleje óta nem éreztem. Volt, hogy alig fájt, de mindig éreztem.
Most nem. Rendbejött a sarkam, méghozzá egy fél nap alatt. Szinte hihetetlen, főleg annak tükrében, hogy az első doki akinél ezzel voltam még 1 hónapja, azt mondta inkább kezdjek biciklizni, mert ez nekem mindig fájni fog. 🙂
Hétfőn este kiváltottam a talpbetétet a gyógyászati segédeszközboltban és már ekkor gyanús volt, hogy jó úton járok. A boltban egy srác elég magabiztosan mondta, hogy 1-2 nap alatt el fog múlni a fájdalom és szerinte 1-2 hét múlva már simán futni fogok.
Ma reggel aztán a kapott talpbetétet betettem a cipőmbe és délután mikor levettem a cipőt már nem fájt a sarkam. Ilyen egyszerű. Szinte hihetetlen. Meggyógyultam!
Óvatos leszek, nem kezdek el azonnal kapkodva edzeni, de jövő hét elejétől lehetőleg már minden nap futnék. Már persze ha a futástól nem kezd fájni, de ezt nem hinném.

 

Vizsgálaton a sportkórházban

Ma fent voltam Pesten a sportkórházban Halasi Tamásnál, hogy megmutassam a sarkam.
Igen pozitív tapasztalattal lettem gazdagabb. Végre úgy éreztem közelebb kerültem ahhoz, hogy futhassak. Felírt egy különleges talpbetétet és azt mondta, hogy ettől 4-6 hét alatt el fog múlni a fájdalom. A meszesedés (amit csontkinövésnek nevezünk) pedig nem fog zavarni.
Akár még futhatnék is ez alatt az idő alatt, de csak amíg nem fáj.
 
Most majd egy gyógyászati segédeszköz boltba kell mennem a talpbetétért és utána kiderül mennyire válik be. Már az bíztató, hogy időpontot kellett kérni. 🙂

 

Fáj a sarkam, nem tudok edzeni. Leállok!

Hát ez az edzőtábor se úgy alakult, ahogy szerettem volna. Sőt, az egész szezonom nem fog úgy alakulni, mint azt reméltem.
Tegnap már nem vettem be Xilox-ot, mint ahogy ma sem és mivel ez nem csak gyulladáscsökkentő, hanem fájdalomcsillapító is, így ezt rendesen megéreztem. Valahogy pedig még a szendvicsbetétet is beleerőltettem a szögesembe és az 1km bemelegítést is letudtam. Folyamatosan fájt közben a sarkam, de azt reméltem majd bemelegszik, mint eddig. Nem így történt és a sarkam csak egyre jobban fájt minden lépésnél. Ha arról van szó, hogy egy versenyt kell így lefutni, akkor végigküzdöttem volna, de most nem volt hozzá erőm.
Főleg azért, mert ez a csontkinövés nem múlik el magától, sőt a futástól csak egyre rosszabb lenne minden nap.
Alig tettem meg valamit a pályából és már fel is adtam. Visszasétáltam a célba és átöltöztem. Lemondtam az edzőtábort és letettem arról, hogy idén bármiféle értelmes alapozást csináljak.
Rendes utcai cipőben, papucsban is fáj a sarkam és ehhez még ráállnom sem kell feltétlenül. Így csak szenvedés lenne az edzés, ami ráadásul nem vezetne sehová. Fájdalomcsillapítóval mégsem futhatok minden áldott nap. Egy-egy edzés még csak elmenne valahogy és talán edzőcipőben kibírható lenne az alapozás, de nem lenne semmi értelme, ha versenyezni nem tudnék a sarkam miatt. Ha nem tudom élvezni a futást, akkor inkább nem is futok!
Mostantól addig nem edzek, míg rendbe nem jövök. Remélem van rá mód, hogy "magától", krémek, gyógyszerek, talpbetét és pihentetés hatására elmúljon ez az egész és normálisan, fájdalom nélkül elkezdhessek edzeni majd valamikor, de ebben nem vagyok biztos.
Február végégi nem tervezek futni egy métert sem. Ha addig rendbejövök valahogy, akkor tavasszal elkezdhetek felkészülni és a HOB-ot leszámítva még lehet egy közepes szezonom.
Ha nem múlik el addig a fájdalom, vagy azonnal kiújul a kihagyás után, akkor még arra is kész vagyok, hogy megműttessem magam.
A mai naptól mindenesetre nem írom tovább az edzésnaplóm napi rendszerességgel. Ha lesz valami hír, akkor majd megírom azt.
 
Összesen 2km, 16:18

Csontkinövés – Sarkantyú – periostitis calcanei

A talpi részen, ahol a talpi ín tapad a sarokcsontra lett egy szép kis sarkantyúm.
Ilyenem még nem volt. Ma kiderült, hogy ez van. A talpi ín gyulladásom okozta és az orvos nem sok jóval bíztatott, sőt egyenesen azt javasolta keressek más sportágat. Kaptam gyógyszert (Xilox, amit a bokámra is szedtem) és vettem szendvicsbetétet a cipőmbe.
Nem vázolta az alternatívákat, se gyógytorna, se röntgensugaras kezelés, se műtét. Utóbbira mondjuk baromira nem vágyom, de azért kiakasztott, hogy "hagyjak fel a futással".
Írtam is egy olyan bejegyzést, hogy… Edit leszedette velem, mert annyira durva volt.
A torkom viszont kicsit éreztem ma, úgyhogy a futást kihagytam. A csontkinövésemnek is ez tesz jót, beteg sem akarok lenni és a szakadó eső sem vonzott.

 

Talpi ín gyulladás

Talpi ín gyulladás azaz Plantar fasciitis
No ilyenem se volt még, de most már van. Tornai Szabolcs távdiagnosztizált és úgy 99,9999%, hogy ez a bajom. Az orvosok megint kimaradtak a diagnózisból (kivéve, ha Szabolcs felesége nem adott tippeket).
Ezek szerint pihentetni kellene a lábam, mert a végén még építek a lábamra egy csontkinövést.
 
Röviden összefoglalva a lábfej alján van a talp fascia, ami a sarok csontnál kezdődik és ez a gyakori igénybevétel hatására begyulladt. Magától pedig csak rosszabbodni fog, ha terhelem. Remekül le van írva, hogy reggel és bemelegítés során a legerősebb és szép lassan enyhül, ahogy melegedünk be. Persze, mint ahogy azt tapasztalom is a következő bemelegedés ilyenkor még durvább fájdalommal jár. Továbbá a kemény talpú cipő (pl. tájfutó szöges) is a lehető legrosszabb hatással van a talpi ín gyulladásra. (talpi bőnye gyulladása)
 
A kezelésre sokféle mód létezik, kezdve a 6-8 hét teljes kihagyástól a műtétig. Jajj nekem!
Azért szerencsére más módszerek is vannak, pl. sima gyulladáscsökkentők, jegelés, torna…
 
Szabolcs is küldött 2 cikket, de én is találtam a neten párat:
 
 
Megpróbálok rendbejönni kihagyás nélkül, de azthiszem nem mostanában fogom az egekbe tornászni az edzésadagot. Hihetetlen, hogy már megint egy újabb nyavajám van. A bokasérülésem óta mindenféle bajom volt már, kezdve a Lyme-kórtól, a bordazúzódáson, szájsebészeti beavatkozáson és makacs gyomorrontáson át a térdfgájásig és az állandó bokaproblémákig.
Tavaszra akkor is egészséges leszek. Már van időpontom is csütörtök hajnalba egy dokihoz.

 

Megmaradok

No úgy tűnik megmaradok. Bokám ma egyáltalán nem teszteltem. Lakáson belül semmi panaszom nincs rá és a duzzanat is kezd egész szépen lemenni. Most egyáltalán nem tűnik vészesnek a helyzet.
Kedvem is kezd visszajönni, főleg mert a kezembe akadt pár svájci, osztrák térkép, mikor szülőknek keresgéltem Velence tájfutótérképet. Hát én mindegy, hogy hogyan, de még akarok olyanokon tájfutni!
A jövő héten bumlizgatok valamit, aztán ha nem rosszabb a bokám, mint most sejtem, akkor elkezdek alapozni!
Úgy tűnik függő vagyok. Az elmúlt 20 évben rászoktam a tájfutásra és nem ereszt.
Ja és ma volt a 3. születésnapom, amin a bokámról nyavalyoghattam. 🙂

Vége

Ma pocsék napom volt. Rohadt nagy dugó Budapesten, aztán az esti edzés, amitől azt reméltem feldobja a napom és kicsit felpörget fordítva sült el.
1,5km-nél ugyanis kiment a bokám. Még mintha valami kis reccsenést is hallottam volna…
Azért azt éreztem, hogy nem szakítottam el a szalagjaimat, mint 2 éve, de a második számú bokakimenés címét azért minden bizonnyal elnyerte a zúzottkővel felszórt úton összehozott mutatványom.
Szabolcs várt rám az erdő túloldalán. Bírtam még futni és amúgy is reménykedtem benne, hogy a bokám viszonylag jól megúszta, így továbbmentem. Futottunk is jó 6km-t együtt utcákon, ami alatt csak néha éreztem, hogy nem oké a lábam. Már, már kezdtem bizakodni.
Miután elváltunk hamar rájöttem, hogy minden bizonnyal most egy darabig nem fogok tájfutni. Húsz méter macskaköves szakasz ugyanis majdnem kifogott rajtam. Minden lépés fájt, pedig nem raktam le rosszul a lábam, csak épp egyenetlen volt a talaj.
Miután ez tudatosult bennem alig telt el 10 másodperc és majdnem elgázoltak. Hát beillett volna egy öngyilkosságnak, ha a pillanatnyi hangulatomból indulunk ki.
Persze nem én voltam a hülye, hanem az autós, aki index és minden nélkül egyszer csak gondolt egyet és nagyívben balra rajtam keresztül akart bekanyarodni egy utcába. Világít a fejem, mint egy karácsonyfa ez meg vészfékezve is csak úgy tudott megállni, hogy félreugrottam. Szerintem az életben így nem ordítottam senkivel, mint az ürgével abban az 5 másodpercben.
Hirtelen kitört belőlem ennek a rohadt napnak minden dühe.
Futás után aztán megtekintettem a bokám, ami szépen be van dagadva.
Idei versenyeket lemondom. Nincs kedvem szenvedni, mint a Tipo kupán, az Euromeetingen, vagy a Középtávú OB-n.
Azt se tudom, hogy mit csináljak. Minden életkedvem elszállt. Egy darabig tuti nem futok egyáltalán és lövésem sincs elkezdek-e alapozni.
Rohadt demoralizáló ugyanis, ami az elmúlt 2 évben történt. Voltam 4 orvosnál, fizettem alkalmanként 4500 forintot gyógytornásznak és kb. 10x kezdtem neki az edzéseknek a bokaszalag szakadásom óta. Kipróbáltam mi van ha teljesen leállok hónapokig, majd rohadt nehezen küzdhettem magam fizikálisan. Már már kezdtem emberi alakot ölteni, hisz 78 kilóról 72-re fogytam és erre most megint szétcseszem a bokám. Azt nem tudom, hogy csak alapozás előtti szünet lesz a dologból, vagy végleg föladom. Magamat ismerve persze úgysem bírom futás nélkül, de most nagyon kész vagyok.
Aszfalton biztos tudnék edzeni, de ahhoz semmi kedvem, hogy esténként a sötét utcákon rójam a köröket.
Vége!
 
Összesen 10km, 51:36

SELEJTező

Most nagyon összetörtnek kellene lennem, de nem vagyok az. Valahogy éreztem előre, hogy ma ez nem fog menni, de azért bízva a csodában elindultam. Azon túl, hogy egész héten nagyon nem ment a futás a bokám vacakolásától is tartottam, hisz az Éjszakai OB befutóján kiment és még 1-2 napig éreztem utána.
Ennek ellenére elindultam, gondoltam végigküzdöm a hétvégét lesz ami lesz. A pálya első 4 átmenete úgy is ment ahogy vártam. Szenvedősen, küzdősen a bokámat féltve, de valahogy haladtam. Az 5-ös pontra menet aztán már a nyiladékon megbicsaklott a bokám egy teljesen ártalmatlan szituációban. Szinte teljesen egyenletes volt a talaj, csak épp jobbra lejtett. Úgy tűnik már ez is betesz a lábamnak.
A pont előtt aztán megint kiment, de már jobban és innentől már nem is lehetett futásnak nevezni, amit műveltem. Kicsit be is hibáztam emiatt az ötös pontra, majd a 7-es volt az igazi szenvedés. Lefele alig bírtam futni, fölfele pedig eleve nem ment.
Tulajdonképpen hiba nélkül leküzdöttem a pályát, de közben már máson járt az agyam. Először megfogalmazódott bennem, hogy ha nem jutok döntőbe, akkor nem fogok elindulni. Aztán ahogy haladtam előre és már a teljesen ártalmatlan részeken sem tudtam rendesen futni – például egy völgy aljában lankásan lejtő szakaszon – úgy határoztam el, hogy akármi is lesz én nem indulok délután. Akkor sem, ha döntőbe jutok valahogy. Sőt a váltót is lemondom, hisz aligha lendítenék így a csapaton. Magyarul leselejteztem magam a selejtező közben!
Persze ettől aztán még annyira se ment jól a futás, mit előtte, hisz már nem volt miért küzdeni sem, de ez már nem sokat lassított rajtam. Olyan 30-40 másodperc hiba maradt csak az egész pályában, szóval ezen nem múlt volna semmi. 6 perccel kaptam ki és első kieső lettem, igaz 2 percre a 8. helytől.
Befutás után rögtön megbeszéltem Bocival, hogy én a váltót is kihagyom, lemondtam a Hungária Kupát is, végigszurkoltam a döntőt és közben beszéltem pár emberrel a bokámról.
A terep, térkép és a pálya szerintem nagyon jó volt, no meg a körítés is. Ellenben ezek a nyúlfarknyi térképek döbbenetesek. Inkább nem is kommentálom. Előbb az Éjszakai OB-n és erre most is…
 
Szívem szerint holnaptól nekiállnék résztávozni, hogy szeptemberre jó formában legyek a Sprint OB-ra. Rekortánon, aszfalton, sőt a sima erdei utakon sem volt bajom a lábammal, szóval edzeni tudnék. Sokan viszont azt mondták, hogy inkább hagyjak ki pár hetet teljesen, hátha attól rendbejön a bokám.
Nem tudom mi legyen, mert teljesen leállni nem tudnék. Valamit kellene csinálni a futás helyett, de biciklim nincs, úszni (uszodában) nem szeretek.
Azthiszem alszom még egyet erre.
Most megint nagy az elhatározás bennem, hogy rendberakom magam. Muszáj lesz, mert magam előtt a földet nézve, rettegve minden lefelétől, kőtől és faágtól nem lehet élvezni a tájfutást. Illetve lehetne, de az már csak tájkocogás lenne és egyelőre nem arra vágyom.
Szeptemberig tuti nem tájfutok, csinálom a bokatornát nem csak úgy ímmel-ámmal, mint eddig és nem csak pár hétig. Hagyok időt a lábamnak, hogy rendbejöjjön, mert érzem, hogy amit az elmúlt lassan 2 hónapban csináltam az használt. Használt csak éppen mindig "tájfutni kellett" és mindig meghúztam a jobb bokámat a teljes gyógyulás előtt. Múlt héten már csak 20 méter hiányzott, hogy gond nélkül letudjam a pályát. Több hét volt mire ilyen állapotba került, de ezek szerint még ez is kevés volt egy kicsit! Hát most elhatároztam, hogy kivárom amíg teljesen rendbejön!
 
Összesen 8km, 300 szint, 50 perc

 

Feladott klasszikus pálya – Szarvaskő

A tegnapi nap után sok jót nem reméltem a mai 15,6km-es pályától. Úgy voltam vele, hogy elindulok és egy 80%-os futást adok elő, azt is csak addig, amíg nincs gond a bokámmal.

Egyszerűen többet nem mertem kockáztatni és legszívesebben el se indultam volna.
Bemelegítésnek olyan bő 2km-t futhattam és természetesen jól bemelegítettem a bokámat. Rátekertem a bokámra 5 réteg leukoplastot, ami kicsit vágta is a talpam, de ezúttal a sarkam leragasztása valamiért kimaradt.
Az egyes pont rögtön egy nagy lefelé volt és mindez úgy, hogy jobb lábbal lefelé kellett kicsit oldalazni. Gondoltam is rá, hogy ha nem vigyázok, akkor 5 perc alatt a célban leszek. Jó nagy kerülőket vállalva haladtam amennyire csak tudtam utakon és nem sok hiba csúszott a futásba. Persze a tempóm és az útvonalaim elég bokakímélősek voltak, így nem lepett meg, hogy a 6-os pontról kijövet Lenkei Zsoltit látom. Ledolgozta a 4 percet amivel mögöttem indult és a 7-es pontig már ott is hagyott, mivel bevállalt egy nagy oldalazást az én kerülőmmel szemben.
Hetesről lefelé már éreztem, hogy a jobb sarkam kezdi feltörni a cipő, de ez nem foglalkoztatott. Minden ment is a szokásos rend szerint egész a 11-es pontig, amiről kijövet kiment kicsit a bokám. Mivel nem éreztem különösebben vészesnek a dolgot és amúgy is egész élveztem a futást, ráadásul rögtön az ugrott be, hogy válogatottként mégsem ildomos feladni a pályát mégis a továbbhaladás mellett döntöttem. A 12-es pont előtt aztán ezt alaposan meg is bántam, mert sokkal jobban kifordult a bokám és sétálva, ráadásul keverve fogtam meg a pontot.
Nem is erőltettem tovább. Lementem a dózerútra és ültem kicsit az út szélén, majd elindultam vissza a célba sétálva. Néhol belekocogtam kicsit, hogy előbb visszaérjek, közben pedig baromira sajnáltam, hogy ezez a szuper terepen nem tudok futni.
Lehet kicsit az is hozzájárult a bokám kifordulásához, hogy a sarkam miatt másképp léptem, mint egyébként tettem volna, de nincs mit agyalni ezen, mert egyszerűen rossz a bokám. Legszívesebben beültem volna az autóba azonnal és meg sem álltam volna hazáig, hogy aztán fél évig ne is lépjek terepre, megerősítendő a bokámat.
Próbáltam még egyszer célozni Düdünek, hogy ha lehet nem futnék a holnapi váltón, de túlságosan nem érdekelte.
Azthiszem megpróbálom valahogy túlélni a holnapot és utána csak a bokámmal törődök majd.
 
Összesen 12km, 400 szint, 75 perc
 

Euromeeting sprint – Miskolc-Tapolca

Már szerda óta sejtettem, hogy jobb lenne ezt a hétvégét kihagyni, de az utolsó pillanatban már nem lett volna szerencsés lemondani a válogatott szereplést, így végül elutaztam Miskolcra és elindultam az Euromeetingen.
A mai sprint nem valami jó időben zajlott. A verseny előtt elég rendesen esett az eső és a sprint terepekhez mérten meglehetősen meredek terep eléggé csúszós lett. Bemelegítésnek nagyjából 3km-t futottam és persze baromi sokat melegítettem a bokámat, ami alaposan le volt ragasztva.

Euromeeting spring

A taktikám annyi volt, hogy biztonságit futok a hegyen, majd a parkban hajrázok. Ehhez képest rögtön az egyes pontra kiment a bokám. Csak amolyan szokásos módon billent meg, azaz fél percig sántikálva, majd utána bizonytalanul, de már nagyjából rendesen tudtam futni. Az mindenesetre valószínű, hogy amúgy sem lett volna jó ez az átmenetem, mert nagyjából a pont vonalában ment ki a bokám. Jó nagy karikát csináltam és kicsit meg is törtem. Elment mellettem az 1 és a 2 perccel induló versenyző is, ráadásul meg se tudtam próbálni elfutni velük.
A hármas pontra viszont nem értem miért mentem alá. Ezt többen is megették és a négyes pontra is mindenki balra csúszott el. Olyan érzésem volt, mintha a pont a jelöltnél magasabban lett volna. A hatosra az útfutást választottam és jó nagyot kerültem, amit egészségesen tuti nem tettem volna, majd rendben jött a 7-es pont, de a 8-as előtt megint kiment a bokám. Persze a pontot sem találtam meg egyből és teljesen meg is zavarodtam. A 10-est például duplán elrontottam, mert ha már jobbról mentem, akkor a 11-es ponton keresztül kellett volna menni.
A 11-es pontnál rossz irányból kerültem a dombot, majd ezt követően már nem volt gond, leszámítva persze a lábam. A csúszós talajon nagyon nem mertem rendesen ellépni és még itt is szenvedősen és bizonytalanul haladtam.
A 17-es pontra még feleslegesen felugrottam a dombra a kerülő helyett és teljesen szétcsúszva futottam be a célba.
Csodák csodájára nem lettem utolsó és a vártnál kevesebbet is kaptam a jóktól, de ha tehettem volna azonnal ültem volna be az autóba és hajtottam volna haza.
Részletesebben nincs is értelme kielemezni a pályát, mert a féllábú botorkálásom a földet pásztázva nem nevezhető tájfutásnak.
A verseny egyébként szerintem jó volt, bár az uzsonnászacskó amit térképfólia gyanánt kaptunk oltári nagy igénytelenség volt.
 
Összesen 8km, 250 szint, 46 perc
 

Bokapihentetés

Mai napra még nagyon rányomta a bélyegét a 24 órás váltó. Aludtam ugyan 13 órát egyhuzamban, de még így is fura volt az egész napom. Bokám elég érzékeny lett, szerencsére nem oldalirányban, de így sem jó. Sima gyaloglás közben is érzem, főleg ha nincs bemelegedve.
Gondolkoztam egy könnyű átmozgatáson, de végül úgy döntöttem jobb nem erőltetni. Amúgy sem volt sok kedvem ma futni.

Egy nap pihenő

Úgy éreztem kell egy nap pihenő, leginkább fejben, mielőtt nekikezdek a "céltalan edzésnek", ezért ma nem futottam semmit. Idő sem lett volna rá sok, de leginkább kedvem nem volt. A bokám elkezdtem kenegetni, orvost is megtudakoltam, de a bokatornával még várok holnapig, mert most még érzékeny és nem akarom elkapkodni. Fáj mindenfelé a lábam, igaz egyik sem komoly. A lábam éle valószínűleg a leukoplast szorításától ilyen érzékeny, de már ebben sem vagyok biztos. Egy-egy rosszabb lépésnél a bokám környékén mindent érzek, no meg persze ha picit is nyújtani próbálom, akkor is fáj kicsit.
Nem vagyok összetörve, kedvem sem olyan rossz, mint 1 hónapja mikor először jöttek elő idén tavasszal a gondok, de nem tudom mikor jutok ennek a végére. A motivációm megvan hozzá. A fiatalok készülnek a TioMila-ra és én baromi irigy vagyok rájuk. Én is ott akarok lenni, versenyezni és küzdeni. Jó lenne nekem kisebb verseny is, hazai terep is, csak futhassak végre úgy, hogy semmi bajom.

Na most lett elegem a bokámból!

A mai verseny előtt megvettem végre az új szögesemet és rögtön abban is indultam a rajtba. Bokám már reggel leragasztottam, de olyan vacak leukoplastot kaptam a gyógyszertárban legutóbb, hogy nem nagyon akart megragadni. Végül szülőktől kértem normálisat és azzal ragasztottam le a bokám, ami már tartott is rendesen.
Már a rajtba menet éreztem, hogy talán kicsit szorosra is ragasztottam a bokámon, mert a talpélem szokás szerint kezdte kikezdeni a leukoplast. Nagy gond nem volt, de nem volt kellemes. A bokám már a bemelegítés alatt sem tűnt túl stabilnak. Tegnap megbillent edzésen és most is bizonytalannak éreztem minden lépést.
A pályának úgy indultam neki, hogy a tempó ma másodlagos, de nem szabad hibázni. Ezt nagyjából sikerült is tartani, egész sokáig, de mégsem haladtam jól. Bokámra minden eddiginél jobban kellett figyelnem, mert nagyon nem éreztem magam biztonságban a saját lábamon. A 8-as pontra behibáztam, majd a kilences mellett is elmentem. A 10-es pont ugyan egyből jött, de olyannyira nem stimmelt a kifutás, hogy előbb elbizonytalanodtam, hogy jó pontot fogtam-e, majd inkább megnéztem ki csinálta a térképet. Nem kellett csalódnom, mert Gidó nevét láttam a térképen.
Hihetetlen, de egy olyan egyszerű dolog sem stimmelt a térképen, mint egy új irtás helye. Simán lapos fehér erdőben kellett volna kifutnom a pontról, de ehelyett az oldalvölgyek tetején bucskáztam át és kerülgettem az aljnövényzetben vezető csapások mentén.
A hosszú átmenetben az útfutásos részekkel nem volt gond, de a többit igyekeztem lehető legrövidebben és legóvatosabban megoldani, majd a pontfogás is kellően lassú volt a medvehagymásban. A következő pont még rendben jött, majd a 13-as pont előtt, még a meredek tetején kiment a bokám. Éreztem, hogy nincs nagy baj, de azt is, hogy ez a helyzet nem vicces. Lesétáltam a völgybe, felmásztam a pontomhoz, majd kocogtam szép lassan a tetőn és óvatosan leereszkedtem a hegyről. A 14-es pontot még megfogtam, de már csak sétálva. Egyszerűen terepen nem bírtam haladni. Minden lépés fájt ha nem figyeltem pontosan hova teszem a lábam.
Eldöntöttem, hogy nekem ez mára elég volt és feladtam a pályát. Kisétáltam az útra és párszor próbáltam belekocogni, de nem volt hozzá kedvem. Jött Zsebe Isti, mert a 15-ös pont is arra volt, mint a cél. Megpróbáltam vele elfutni és így pihenten nem is tűnt valami gyorsnak a tempója a lefelében. Talán 100 métert se mentem vele, mert az úton lefelé se éreztem biztonságban a bokámat. Nem sokkal később Tornai Szabolccsal a fölfelét már meg mertem futni, majd sétáltam tovább a cél felé, a végén még Lajszner Attilával együtt, aki szintén dobta a pályát a lába miatt.
 
Már amikor eldöntöttem, hogy dobom a mai pályát tudtam, hogy nem csak mára lett ebből elegem. Elhatároztam, hogy addig nem megyek terepre, azaz tájfutóverenyre, míg 100%-os nem lesz a bokám. Persze ez még kérdéses a 24 órás váltó miatt és nyilván a váltó OB-t sem hagynám ki, ha kellek, de a pár napja tervezgetett tavaszi versenyekről letettem. Visszagondolva kész szenvedés volt ez a tavasz. Csak a tájfutó maraton pályáján tudtam úgy futni, hogy nem volt baja a lábamnak. Azóta mindig arra kell figyelnem, néha meg is billen és bár önmagában véve nem egetrengető nagy a hátrány amit ez okoz, ám mégis élvezhetetlenné teszi a tájfutást. Nem csak a megbicsaklások és óvatoskodások zavaróak, de még a hibák is részben azért jönnek folyamatosan, mert inkább a lábamra figyelek a térkép helyett. Egyszerűen demoralizáló úgy versenyezni, hogy egy lefelében 50%-os sebességgel megyek, majd ezt követően a küzdősebb részeken próbálom azt ellensúlyozni valahogy, persze aközben is félig a bokámra figyelve.
 
Fel kell keresnem megint egy orvost és persze erőből tornáztatni, erősíteni, nyújtani a bokám. Az se érdekel, ha ez az edzés rovására megy, mert edzeni sincs addig igazán értelme, míg a bokám ilyen vacak. Jó lenne rendesen résztávozni, hosszúkat futni és közben rendbehozni a tornával a bokámat. Ezen leszek a következő pár hétben, de lehet még inkább hónapban!

 
A kép a célban készült pár blogom által világhírnévre vágyó haver társaságában.
 
Összesen 12km, 300 szint, 90 perc.

Sose lesz már jó a bokám?

Egészen késő délutánig jó kedvem volt, még a soroksári Decathlonba is beugrottam venni egy "tájfutó szögest". Van mindkét típusból nekik, de kicsit mérethiányos, ám ezek leginkább megerősített mezeifutó szögesek és nem tájfutó cipők. Kicsavarozható nagy szögek vannak benne.
Azért én vettem egyet, próba szerencse alapon. A felső része tűnik gyengébbnek és nem tudni a köveket hogy bírja. Végül az győzött meg, hogy ha 1-2 futás alatt leszakad a lábamról, akkor legfeljebb visszaviszem. Ők hirdetik tájfutó cipőnek…
Futni egyedül indultam és rögtön kipróbáltam az új szögest, de egy kilométeren belül már nem a cipő foglalkoztatott. A szerdai bokakimenés hatására érzékeny lett a bokám. Pont mint ősszel. Futni tudok, de a legkisebb egyenetlenség a talajon fájdalommal jár. Hihetetlen, de egy tobozra rálépni is igen fájdalmas volt és szinte mindegy, hogy hol futok a bokámnak csak a csont sima talaj jó. Hamar el is ment az életkedvem és mivel szöges volt rajtam még csak azt sem tudtam megtenni, hogy kimegyek aszfaltra. Újra és újra tesztelni próbáltam a bokám, de értelmetlen volt.
Egyszerűen nem tudok rendesen futni terepen, sőt még földutakon is csak neccesen. Rohadtul elegem van, azt hittem leülök az erdő közepén a sötétbe és szemerkélő esőben, mert hazakocogni nem volt kedvem.
Így nincs értelme holnap Szpari kupára menni és bár nagyon vágyom rá, hogy tájfussak egyszerűen hülyeség lenne kimenni. Úgy járnék, mint tavaly ősszel az OB-n és csak még csalódottabban jönnék haza, sőt esetleg még rá is sérülnék.
Tudom mit kellene tenni. A hosszútávú bajnokságig csak edzeni aszfalton és sokat résztávozni, de nem tudom hogy lesz hozzá lelkierőm. Már megint padlón vagyok, úgy érzem feleslegesen nyomtam a 140km-es heteket az alapozás alatt.
 
Átlag pulzus: 142
Megnyugvási: 42 (128/86)
 
Összesen 7km, 33:51

Futva (még) nem sántikálok

Ma nem futottam valami sokat. Geri és Tibi sem akart sokat futni, nekem meg fájt a térdem, így nem erőltettem. Egy 9km-es kört futottam a városban, de ez is csak úgy jött össze, hogy Gerit a végén még egész a házukig kísértem.
A rövid edzést nem sajnálom annyira, mint a térdemet. Ma az egyik munkatársam megjegyezte, hogy sántítok. Hát szó se róla, valóban reggel amíg be nem melegedett a térdem nem rendesen gyalogoltam, pedig igazából nem fáj a térdem, de épp elég, hogy befolyásolja a mozgásom. Hétvégén, mikor nem futottam eszembe se jutott. Nem éreztem egy másodpercig sem, a futás viszont szemmel láthatóan ront a helyzeten.
Nagyon nem akarok hosszabb időt kihagyni, de lehet rákényszerülök. Mindez egy hülye és ártalmatlannak tűnő térdbeverés miatt, amit akkor szinte észre se vettem.
Megpróbálkozom a dolobene kenőccsel hátha az segít. Azt még nem próbáltam.
 
Max. pulzus: 145
Átlag pulzus: 132
 
Összesen 9km, 43:55

OB selejtező és terminátor cipő vásárlás

A mai nap nem sikerült valami jól.
Nincs is kedvem sokat írni róla. A bokám vacakolt az egész pályán. Komolyabban háromszor ment ki, de tovább tudtam menni. Olyan fél percig kellett sétálnom mindig, mire újra futni kezdhettem.
Azért küzdöttem végig, de szörny volt úgy futni, hogy csak arra tudtam koncentrálni, hogy jó helyre tegyem a lábam. A térképpel és a körülöttem lévő tereppel alig tudtam foglalkozni, így hiba is egész sok csúszott a futásomba.
Ha ma nem selejtező lett volna, akkor biztos feladom. Így végigküzdöttem és bejutottam, de mivel tisztában vagyok vele, hogy holnap ezzel semmire nem megyek, így drasztikus lépésre szántam el magam. Vettem egy terminátor cipőt. Remélem ez a magasszárú Jalas megfogja majd holnap kellően a lábam és nem is töri teljesen fel a lábam és akkor talán elérhetek valami elfogadható eredményt.
Sima szögesben tuti nem mennék végig, sőt most úgy gondolom, hogy akár komolyabban meg is sérülhetnék.
Sajnos a 2 héttel ezelőtti bokakimenés komolyabb volt, mint hittem. Edzeni tudok vele, versenyezni viszont nem igazán.
 
Összesen 13km, 400 szint, 79:47

Futás bedagadt bokával az Ipari-park felé

Reggelre jól bedagadt a bokám és az első olyan mozdulatra, ami kicsit oldalirányú volt jól meg is fájdult. Egész nap éreztem, hogy nincs rendben a bokám, néha még egy-egy lépést sántítottam is délelőtt. Hihetetlenül szerencsétlen egy nap nekem ez az október 1, tavaly és idén is kiment a bokám. Jövőre már most előirányoztam magamnak a pihenőnapot!
Délután aztán valamivel jobb lett a lábam és futni is elmentem. Leginkább azért, hogy tudjam tudok-e. Nem akartam ugyanis, hogy holnap esetleg úgy utazzak egy csomót edzésre, hogy aztán fordulhatok vissza 100 méter után.
Hát most az első néhány lépés után úgy voltam vele, hogy majdnem visszafordultam, de aztán gondoltam megvárom mi lesz, ha bemelegedik. Olyan 500 méter környékén már jó volt, majd az ipari-park területén már teljesen rendben ment a mozgás. Nem óvatoskodtam, hisz betonon nem volt semmi ami megbillenthetné a bokám. Visszafelé a Kertvároson át mentem és azért elég sokszor éreztem, hogy ha kicsit váratlanabb mozgást teszek, akkor az igen fájdalmas tud lenni. Tulajdonképpen tegnap is ilyen érzés volt az edzés vége, csak akkor nem tudtam, hogy azért nem fáj jobban a lábam, mert bemelegedett már.
Nem tudom mi lesz, remélem holnapra sokat javul a lábam, mert így maximum aszfalton, vagy rekortánon merek edzeni. Szerintem terepen, de még akár földúton is képtelen lennék normálisan futni.
Komolyabb a sérülés, mint tegnap hittem. Az biztos, hogy a szalagok most megmaradtak, de tuti jól meg lettek rántgatva. Nagyon remélem, hogy 1,5 hét alatt rendbejön a lábam, mert bár edzeni tudok vele, de így versenyezni értelmetlen lenne.
Olyan nagyon nem aggódok azért, kenegetem Flectorral és edzek tovább rendesen. Maga a futás nem fáj, a futómozgásom sem változik emiatt, így ártani nem árt az edzés a bokámnak.
 
Összesen 10km, 40 szint, 50:26
 
Max. pulzus: 148
Átlag pulzus: 136
Megnyugvási: 30 (131/101)

15×200 méter bokakibicsaklással

Skulóval résztávoztunk ma a stadionban. Bemelegítésnek futottunk 5,5km-t, majd nyomtunk 10 repülőt. Eddigre persze már teljesen sötét lett, de jó idő volt és a pálya is ki volt világítva.
A program eredetileg 2x8x200 méter volt, közte átdzsoggolva átlósan. A harmadik 200 után rosszul léptem és a rekortán szélén lévő műanyagon kiment a jobb bokám. Szerencsére komoly baj nem történt, mert tudtam folytatni az edzést, de végig éreztem és ami azt illeti még most is érzem. Bírják a szalagok tehát, csak épp érzékenyek.
A folytatásban aztán egész jól ment a dolog és megbeszéltük, hogy keménykedünk és inkább egyben futunk 15 darab 200 métert.
Váltott vezetéssel mentünk. Az elsőt Skuló vitte, így nekem a páros számú 200-ak jutottak:
33,2 ; 33,7 ; 34,3 ; 33,7 ; 34,9 ; 33,2 ; 33,9 ; 32,9 ; 34,0 ; 33,2 ; 33,3 ; 33,1 ; 33,4 ; 33,2 ; 31,7
Az átlókat, azaz a pihenő szakaszokat 1 perc fölött kicsivel kocogtuk, de 1:10 alatt maradt mindig.
Egész jól ment az edzés, nem véletlen, hogy az egyben futás mellett döntöttünk. Kezdetben Skuló kicsit lassabb kétszázakat futott, de a végére ő is begyorsult. Volt, hogy kiléptem mellette, de a vége felé már nem éreztem magam annyira jól, hogy ezt erőltessem. Persze az utolsóban megint rohantam egy nagyot.
Levezetésnek szűk 1,5km-t futottunk.
Továbbra is úgy érzem, hogy egész jól mennek az edzések. Nem vagyok egy villám, de azért kezd ez alakulni.
Remélem a bokámmal sem lesz gond és akkor teljesen elégedett leszek a mai edzéssel. Pont egy éve sérültem meg. Csúnya lett volna, ha megismételtem volna.
 
Összesen 13km, 67:06
 
Max. pulzus: 178
Átlag pulzus: 146
Megnyugvási: 34 (176/142)

Verseny előtt

Ma se mentem ki futni, pedig ma már érezhetően jobb a bordám. Már tudok köhögni, nevetni és tüsszenteni, bár még baromira fáj. Ez megerősíti az orvos diagnózisát, szóval most már el is hiszem, hogy repedés sincs.
Holnap Szentendre Kupa Ausztria. Nem tudom mi lesz, remélem rendesen le tudom majd futni, bár 3 nap kihagyás után nekem alapból nagyon rosszul szokott menni. Remélem csak a kihagyás fog hátráltatni és nem a bordám.
A terepek mindenesetre vonzanak. Kíváncsi vagyok tényleg olyan jó-e az az osztrák terep.
A célom most mindössze annyi, olyan világranglista pontot fussak vasárnap, ami befér a legjobb 4 közé és így javítsak valamit a helyezésemen.

Mégsem bordatörés

Edit addig erősködött, míg el nem mentem orvoshoz, hogy megnézze a bordámat. Ugyan én nem láttam sok értelmét, hisz a bordát nem gipszelik, nem csinálnak vele semmit és futni úgysem tudok vele, de azért jó volt megtudni, hogy mi a helyzet.
Megröntgeneztek meg minden, de nem találtak semmit, így megállapították, hogy nincs eltörve a bordám. Ez végülis megérte a 300 Ft-os vizitdíjat. Persze közben megtapasztaltam újfent a magyar egészségügy állapotát, ami pont olyan pokoli, mint életemben bármikor.
Ennek következtében újfent elhatároztam, hogy többet inkább nem lesz semmi bajom. 🙂
Futni nem mentem ki, mert túlságosan fáj a bordám ahhoz, hogy mégegyszer megpróbáljam. Remélem holnapra javul valamit a helyzet és akkor már pénteken futhatok.
Azért az vicces, hogy milyen szerencsétlen vagyok az idén. Már nem is számolom hányadik nyavalyám ez az idén. Úgy tűnik egy kissé szétesőben van a testem. 🙂

Gokart és 6km

Ma egész délelőtt a céges bulin voltam, aminek az aktív része a gokartozás volt.
Ez igencsak jó volt és jól is ment. Az egyetlen gond az volt, hogy nem voltak valami kényelmesek a gokartok és én ide-oda csapódtam az ülés két oldala között. Először a csípőmet nyomorgattam meg, majd miután kipárnáztam magam a jobb oldalamon a hátamon nyomorgatott meg az ülés a kanyarokban. A pálya balra ívelt, így nem csoda.
Igazából, mikor vége lett a gokartozásnak, akkor éreztem először, hogy a várt izomláznál több is hátráltathat futás szempontjából. Jobb oldalt felül-hátul kicsit olyan érzésem van, mintha megrepedt volna egy bordám. Ez tuti nincs így, ebben Edit is megerősített, de mozgásra folyamatosan érzem.
Hazafelé azért megálltam átmozgatni Vérteskozmán és futottam egy könnyű 6km-t részben aszfalton, részben földúton. A hátammal nem volt különösebb gond, de a hirtelen mozgásokra nem nagyon vágytam futás közben. Hát kíváncsi leszek fog-e és ha igen mennyire fog ez hátráltatni holnap.
Érdekes módon most valahogy nem vagyok dühös magamra ezért. Ezen az OB-n csak azért indulok, mert bajnokság, amúgy a hátam közepére se kívánom. Futok egy olyat, amilyet tudok és kész.
 
Összesen 6km, 100 szint, 30:47
 
Max. pulzus: 157
Átlag pulzus: 139
Megnyugvási: 47 (134/87)

Az utolsó nap futás nélkül!?

Megvan az időpontom holnapra az orvoshoz. Délelőtt 10:30-ra megyek a kontrolra és ha miden rendben van, akkor utána már futhatok is.
Úgy érzem nem lehet gond. Egészséges vagyok.
Már csak azt sajnálom, hogy mire a munkával végzek már biztos sötét lesz, így nem tudok világosban futni, de ennyi baj legyen. Sajnos most 4 hónapig legalább így fogok edzeni, de a lényeg, hogy futhatok.
Kicsit tartok tőle, hogy nem lesz-e gond a bokámmal holnap futás közben. Végülis több, mint 5 hete nem futottam.