Mátra – Harkányi Zoltán edzés és versenynapló

Tisztességgel végigküzdött hétvége

Ezt a hétvégét tisztességgel végigküzdöttem, de az útvonalamat kielemezve már technikailag nem tetszik annyira a dolog, mint befutás után tűnt. A fizikai állapotomról pedig felesleges is beszélni.

Szombaton alapvetően nem kezdtem rosszul a pályát, de mégis sokak kaptam az elején. Kerényi Mátét már az 5-ös pontról kijövet láttam, igaz abban pont benne maradt egy kevés, mert túlságosan fölfelé húztam a pont előtt. (hiba: 0:20)
Innentől Máté elől menekültem és bár rámfutott a 6-os pontra menet, de egész a 9-es pontig én mentem elől, sőt a 10-re is elől mentem, de itt más útvonalat választottunk. A lefelében féltettem a lában és ez elég volt, hogy elém kerüljön, majd a szintezésben el is ment tőlem.
A 12-es pontig tehát alapvetően rendben volt a futásom, ám itt kicsit megkergültem.

Aláfutottam a 13-as pontnak (hiba: 0:30), majd a 14-nek (hiba: 0:10), majd valamit nagyon elnéztem a 15-ös pontra. Eleve nem vállaltam be a völgy melletti ereszkedést, pedig az lett volna a jó, másrészt elrontottam a választott útvonalat is. (hiba: 1:10)
Az átfutót is elbénáztam, mert a vezeték alatt próbáltam lejutni az ösvény helyett és beragadtam a dzsuvába. (hiba: 0:40)
Innen már csak erőm nem volt, hogy gyorsabban fejezzem be a pályát.
Akkor nem tűnt egy rossz futásnak, de így utólag sok volt a hiba. Összesen 2:50 maradt benne. A két nagyot a végén nagyon sajnálom.

Vasárnap pont fordítva alakult a helyzet. Kicsit bénán kezdtem, rögtön a kettesnek mellémentem (hiba: 0:20), majd az ötös pontnak mentem fölé és mikor épp rájöttem hol vagyok estem egy hatalmasat (hiba: 1:30). Kicsit húztam a lábam és el is ment a kedvem mindentől, de aztán csak visszaállt minden a rendes kerékvágásba. Ha nem is gyorsan de rendben tudtam le az első kör hátralevő részét.

A következő részen nem akadt sok hiba, leginkább a 2 fiatalt üldöztem, akik utolértek (Vellner Gábor s Szajkó Csabi). Sokkal gyorsabbak voltak nálam, de hol behibáztak, hol jobb útvonalat találtam, így a 18-on és a 19-en is utolértem őket. A 19-re kicsit még én is fölémentem, de így is egyszerre fogtuk a pontot (hiba: 0:20)
Innentől viszont egymáshoz közel haladtunk és nem is rosszul. A 21-es pontra például majdnem átmenetet nyertem, de a 22-re kicsit fölémentem (hiba: 0:10).
Itt véget is ért az a kis szakasz, amit én vezettem és a fölfelében szép lassan le is maradtam a srácoktól.
A célig már nem hibáztam többet, de így is rettentően kikaptam. Főleg addig mentem lassan, míg egyedül futottam, de legalább a 2:20 hiba nem volt vészes.
A lábam viszont fáj a verseny után és kifutni sem sikerült magam.

Ezt a hétvégét mindenesetre tisztességgel végigküzdöttem. Itt tartok most, messze az élmezőnytől, de legalább a bokám rendben van és még élvezem is a versenyeket!

Téli Mátra XL gyalog, belekocogva

Ma úgy alakult, hogy a Téli Mátra XL teljesítménytúrát gyalogoltuk le. Futni még nagyon sok lett volna, tán a legrövidebb táv is. Gyalogolni viszont volt kivel (Edit és Árpika), így aztán a túrázás maradt.

Ami viszont nem volt rossz, sőt… Ráadásul edzésnek sem volt utolsó jelenlegi állapotomban, hisz mégiscsak közel 40km-t és 1600 szintet kellett legyalogolni. Ez csak egy okból nem sikerült, mégpedig azért, mert belefutottunk.

Jelentem nem én kezdtem, Edit volt az. Mivel csak lefelé és síkon futottunk, így nem volt nagy a terhelés, ám összességében már nem volt kevés sem. Összesen olyan 8km-t futhattunk.

Ja és Editnek ez csak bemelegítés volt a nap további részére. 🙂

Összesen 8km, 45:00

Sífutás – Galyatető

Öcsém egy hete már volt fent Galyatetőn sífutni és mivel most is szívesen benne volt egy hasonló programban, ráadásul sítájfutó OB is volt, így 5-en bepattantunk a kis Fiestába és már fent is voltunk a Mátrában. A nap szépen sütött, hamar béreltünk léceket, de az oktatásra várni kellett.

Azt hittem könnyebb lesz sífutni, hisz lesikló léccel a lábamon sokszor próbálkoztam a sík szakaszokon a sífutó mozgás mintájára haladni, de a sífutás nem meglepően teljesen más. Délelőtt ennek megfelelően nem nagyon ment a dolog, de azért már kezdtem stabilan állni a lécen, még ha a mozgás nem is hasonlított arra, amire kellene. Azt egyre jobban bántam, hogy nem indultam el a sítájfutó OB-n.

Délután egy órás oktatással kezdődött, aminek a végén már nem csak utánozni próbáltam a többieknél látottat, hanem már azt is tudtam mit kellene csinálni. Még elmentünk két nagyobb kört bejárni is, ami arra is jó volt, hogy megtudjuk nem olyan nagy baj, hogy nem indultunk az OB-n, mert a gondozott pálya és a kis utak igencsak eltérnek egymástól.

Összesen sífutottunk 6,5 órát, aminek következtében jó kis izomlázam lesz. Sajnos a sarkamnak ez a fajta mozgás sem tetszett. Hazafele az autóban nagyon szenvedtem és kész megváltás volt hazaérni.

Persze azért abban biztos vagyok, hogy fogok én még sífutni valamikor.

Szurdokpüspöki – 30km, 1000 szint

Sokat variáltunk, hogy hol fussunk hosszút ezen a hétvégén. Szóba került a Bakonyi Mikulás, a Budai-hegyek, a Börzsöny, de aztán a Mátrában kötöttünk ki, hogy Szurdokpüspöki kezdéssel fussunk egy 30-ast.

Gyurikával ketten futni indultunk, míg öcsém a barátnőjével kirándulni.

Az idő nem volt épp a legkedvezőbb, mert elég komoly köd volt már induláskor is és a hegy aljban olyan 5 fok lehetett. Az első 2km hatalmas sárdagasztást hozott, majd a földet nézve sikerült elnéznünk a piros jelzés lekanyarodását. Egy úton átvágtunk a gerincre, ahol nem túl egyszerűen, de megtaláltuk a piros jelzést, melyen igen kemény szakasz várt ránk.

A Muzslára 650 szint árán lehet feljutni egy folyamatosan emelkedő gerincösvényen. Meglepődve tapasztaltam, hogy egész jól megy a futás ezen a fölfelén, mert korábbi alkalmaktól eltérően nem akartam leszakadni Gyurikától. Szépen gyűlt a szint is, de aztán egy baromi meredek szakasz is jött, amin megéreztem, hogy mégsem megy ez olyan könnyen. Itt már többször az az érzésünk volt, hogy fent vagyunk a legmagasabb ponton, vagy legalábbis nagyon közel lehetünk a Muzslához, de aztán igen sokára értünk fel. Gyuri még mondott is valamit a 8 perces kilométerekről.

A gerinc egyébként még ebben a ködös, enyhén esős időben is gyönyörű volt és úgy 600 méter magasságtól felfelé már ki is lehetett látni a környező hegyekre, melyeket részben köd takart.

Fent aztán nem túl izgalmas rész jött, hó semmi nem volt, alig láttunk egy-egy apró foltot, sár viszont annál inkább akadt. A Nyikom nyeregben egy favágó mutatta meg az utat, mert jelzést nem láttunk. Egy baromi saras úton mentünk és mivel jelzést továbbra se láttunk, így balra kanyarodtunk egy úton. Ezen aztán jól le is maradtam Gyuriktól, mivel olyannyira csúszott az út, hogy szinte képtelen voltam haladni rajta. Felértünk a gerincre, de azon nem ment út és nem igazán sikerült rájönnünk hol is vagyunk. Jobbra tőlünk egy domb volt, amit balról megkerültünk és végül inkább visszatértünk arra az útra amiről indultunk. Valószínűleg a Nyikom hegyet kerültük meg, vagy a mellette lévő kisebb tetőt. Sikerült rálelnünk a jelzésre és hamarosan már a Z+ jelzésen mentünk a Hidegkúti turistaház irányába.

Ezen a részen nem volt sok kedvem futni. Ekkorra már tiszta víz voltam, nem éreztem úgy, hogy érdekesebb részek jönnének és semmi kihívást nem jelentett a futás. Egyszerűen untam az edzést és kicsit elegem volt belőle.

A Hidegkúti turistaház vonalától aztán ismerős rész jött, bár fura volt, hogy 3 hete még 30-40 centi hóban toltuk itt, most meg semmi nem volt. Viszonylag hamar a Tóth-hegyes alatt voltunk és én elkezdtem nézegetni a tájfutótérképet, ami ezt a részt ábrázolja. Így kicsit érdekesebb volt a futás és tán itt többet is beszélgettünk. Hamar leértünk a dózerútra, majd azon nem kanyarodtunk el a Káva felé, hanem mentünk tovább, hogy aztán a tájfutótérképre visszaérve leborítsunk egy hegyoldalban. Innen Nagyparlag felé mentünk, hogy aztán körbejárjuk az ott található házikót és halálra rémisszünk 2 őzikét annak udvarán.

Gyurit meggyőztem, hogy nem biztos, hogy a jobb oldali utat kellene választanunk a patakmederben, így a Pata túra útvonalán, ám ezúttal az ellenkező irányban mentünk János vára felé. Az út elég saras volt, így néhol párhuzamosan mellette terepen haladtunk és Gyuri egyre inkább kezdett lemaradozni. Már mondogatta, hogy izomzatra teljesen elkészült az erejével és hogy lehet gondjai lesznek a végével.

János vára alatt leereszkedtünk a nagy meredeken, majd szemben a zöld jelzésen vágtunk neki az utolsó emelkedőnek. Nem volt vészes kaptató, de tény, hogy 3 óra futás után már nem volt az igazi felfelé tolni ezen. Gyurika bele is gyalogolt tán, mert ezen a szakaszon többször visszafutottam érte. Úgy Nagyparlag óta amúgy is kicsit rohangálósabbra vettem a figurát, mert úgy éreztem nem sok jó dolog sülhet ki abból, hogy lassú tempóban több kiló vizes göncben futunk órák óta.

Ahogy átbuktunk a gerincen már csak a sárral kellett megküzdenünk, hogy visszajussunk Szurdokpüspökibe.

Nem ez volt életem legjobb hosszú futása, de alapvetően úgy érzem jól ment. Magamtól biztos nem futottam volna ilyen keményet. A tempó miatt ugyan egész jó állapotban fejeztem be a futást, de nehéz terepen, sok szinttel ennyit futni mindenképpen jó edzés.

Jó állapotban vagyok és ez most már kezd kijönni a hosszú futásokon Gyurikához képest, de biztos vagyok benne, hogy lesz amikor ő fog majd előre rohanni egy-egy futás végén.

Összesen 30km, 1000 szint, 208:41

Pata túra 32 – Mátra

Mindenképpen valami rendes hosszú futást szerettem volna nyomni most hétvégén, hasonlóan a múlt heti börzsönyi edzéshez. Gyurika ötlete nyomán a Mátrában rendezett Pata 32 teljesítménytúrát választottuk, bár én kicsit túlzónak találtam a távot.

32km és 1209 szint volt megadva és sejthető volt, hogy lesz bőven hó a magasabb részeken. Gyöngyöspata általános iskolától indult a túra, ahová mi már fél 10 után érkeztünk. Elvileg 7 és 8 között lehetett rajtolni, így mi is a 8:00-ás rajtidőt kaptuk már 9:46-kor.

A faluban kellemesen indult a futás, majd a Vár-hegyre kellett felfutni a falu szélén. No itt egy kicsit megijedtem, mert Gyurika a saras ösvényen fel tudott futni én meg nem. Szerencsére ilyen meredek rész nem nagyon akadt innentől és bár sár volt bőven az elején, de nem nagyon zavart még minket. A Havas nevű hegyre felfelé aztán egyre több lett a hó és a söprűt is kielőztük, így innentől legálisan futhattunk.

Ez a hegy térkép alapján egy rossz viccnek tűnt, de megérte felmenni, mert gyönyörű volt. Gyurika nem nagyon erőltette a tempót, így szokásomtól eltérően én mentem elől a hosszú futás elején. Lefelé aztán persze szép lassan elfogyott a hó és már el is értük a Gyepes-völgy tetejét a 3. ponttal. A Gyepes-völgy melletti fenyvesben egy élmény volt leereszkedni. Még út se nagyon volt csak csapások a már teljesen hómentes erdőben.

Innentől a János váráig sok minden különleges nem volt, bár unalmasnak se mondanám. Változatos és egész szép helyeken mentünk, de azért a helyenként túl sáros talaj kicsit rondított az összképen. János vára előtt aztán jól megcsúsztam és jobb oldalammal beleborultam egy vizes, saras nyomvályúba. Egész jobb oldalam saras lett, de ami még jobban zavart, hogy a bokámat is éreztem.

A pontnál aztán kicsit megmosakodtam a hóban és már mentünk is felfelé, egyenesen a Középtávú-Váltó OB céljához. Azt is megtudtuk, hogy teljes ellátás vár ránk a Hidegkúti turistaháznál. Fölfelé egyre csak nőtt a hó és mi szép lassan elkezdtük kielőzni a túrázók időben indult csoportjait. Az zavart csak egyedül, hogy már bőven másfél óra fölött jártunk és a turistaházhoz már közel 2 órás idővel értünk, pedig az csak a féltáv volt. A házban aztán ettem egy szelet mákos bejglit, ittam 3 pohár teát és tartalékba eltettünk egy JóReggelt kekszet is.

Bent töltöttünk vagy 10 percet, majd felmásztunk a gerincre, hogy azon haladjunk Tóth-hegyes-ig. Ez a rész volt a legszebb. Fent vagy 30 centi hó volt és teljesen jó idő. Látszott, hogy korábban a szél néhol összehordta a havat, így jól jártunk, hogy még voltak előttünk nyomtaposók. Ugyan sejtettük, hogy közel 4 órásra fog nyúlni a futás, de jól ment, nem rohantunk és kicsit se éreztem fáradtnak magam. A Tóth-hegyes előtt aztán kicsit kemény volt a fölfele, nyom se volt már az igazi, hisz sok embert kielőztünk, így bele is kellett gyalogolni kicsit. Mikor már a csúcsra másztunk fel egy csiki-csuki részen szembetalálkoztunk Gyallai Janóval. Kemény, hogy ő is rendszeresen feltűnik a Mátrai 30+ teljesítménytúrákon.

A csúcs után aztán kellemes lefele jött és egy irtás közepén utol is értük Janót, ám mint kiderült itt sikerült elkövetni a túra legnagyobb kavarását, amivel időt nem sokat veszítettünk, ám azért kemény volt ez a pár száz méter szűz hó, míg kiverekedtük magunkat az útra. A Káva hegyre felfele aztán már lemaradt Janó és én is botladoztam kicsit. Szerencsére ez már nem volt nagy kaptató és igen kellemes lefelé jött, amiben kicsit fel is pörgött a tempó. A hó egyre inkább sárrá változott és mire Fajzatpuszta pontra értünk már elég vacak volt a talaj. Ott ittunk még egy kis vizet, majd indultunk tovább, hogy a Kántor Domb alja pont helyett már korábban szembetalálkozzunk a pecsételős sráccal. Erre nem igazán volt egyértelmű az útvonal, főleg, mert az eddigiekkel ellentétben nem volt hó, így a nyom se látszott, ahol az előttünk lévő pár ember ment. Azért kis kavargás után már a Havas oldalába másztunk fel, ahol becsatlakoztunk az odafelé vezető útba. Itt akár véget is érhetett volna a túra, mert már csak sár jött. A szőlősben hihetetlen módon meghízott a cipőnk, jópár kiló sarat cipeltünk, de ez még az aszfaltra kiérve se lett jobb, mert az is saras volt. Néha leszakad a lábunkról egy adag sár, de pár lépés alatt újra több kilóssá hízott a cipőnk. A falu megkerülése igazság szerint valami borút volt, de ebből csak az utolsó ponton a pincesoron tapasztaltunk valamit. Persze még ez előtt is sikerült kicsit elkavarnunk, no meg Gyurikának borulnia egyet a sárban.

A borkóstolót 4 óra futás után kihagytuk az utolsó ponton. Csúnya is lett volna, ha nem így teszünk. Gyurika még kicsit megnyomta a fölfelét az egyik utcán, de azért ezt a párszáz métert már nem volt nehéz kibírni az iskoláig.

Össz időnk 4:07:57 lett, ám a tiszta futóidő "csak" 3:42:36. A vége felé már beszéltük, hogy annak ellenére, hogy sikerült iszonyat hosszút futnunk mégsem érezzük azt a lábunkon. Én lábra és erőnlétre is teljesen jól éreztem magam a futás végén, ami persze nyilván csak relatív volt így. Aligha tudtam volna már egy komolyabb felfelét megfutni rendesen.

Időben szerintem még sose futottam egyben ennyit, így ez rekord. Az alapozás elején talán nem is kellett volna ekkorát futni, de nem bántam meg. Tetszett ez a túra és bár lassan mentünk azért bíztatónak érzem, hogy így le tudtuk nyomni.

Összesen 33km, 1290 szint, 3:42:36

Egy selejtező betegen

Reggel úgy ébredtem, hogy egész jól érzem magam, így nem volt kérdés, hogy a selejtezőn elinduljak-e.

Jó idő volt, így nem aggódtam és szép lassan készülődtem a versenyre. Mikor a rajtba indultam elkezdett szemerkélni az eső, de pillanatok alatt abbahagyta, pedig már épp kezdtem elgondolkozni, hogy kell-e ez nekem.

Nem törődve az égi jellel aztán elindultam és kikocogtam a rajtba. Egész jól ment a futás, bár a víz kegyetlenül dőlt rólam.

A pályán aztán már közel sem ment ilyen jól, rögtön az egyesre bizonytalankodtam, majd a négyesre hibáztam is egy jó percet. Innentől elég szenvedősen ment a dolog, ráadásul egy baromi nagy felhőszakadás is elkapott. Itt már kezdtem bánni, hogy elindultam és kicsit úgy éreztem, hogy a sors nem akarja, hogy én ezen a hétvégén versenyezzek. Hibázgattam aprókat, de leginkább a futás nem ment, de valahogy nem is volt lelki erőm erőltetni a dolgot.

A pálya végén aztán már csak a futás nem ment, de ez már nem osztott nem szorzott. A 39:02 még nem is olyan rossz idő ahhoz képest, hogy mire számítottam. Két és fél percre voltam a bejutástól és kb. annyit is hibázhattam, de igazából ez nem érdekelt. Egyértelmű helyzet alakult ki, ami alapján a döntőn és a váltón sincs értelme indulnom. A célban egyáltalán nem esett az eső, míg én a pályán áztam. Úgy tűnik mostanában egy külön őrangyal figyeli minden lépésem és tesz keresztbe ahol csak tud.

A pályát nem elemzem, mert nincs miért. A térképet nagyon nem éreztem, végig bizonytalan voltam, ami gondolom a betegség miatt is lehetett, de ilyen fizikai állapotban értelmetlen volt küzdeni. Ezzel a futással legalább kiderült, így nem sajnálom kihagyni a váltót.

Tavaly 4. voltam a Középtávú OB-n, idén kimarad és a váltón se fogok tudni küzdeni azért, hogy javítsunk a tavalyi 4. helyünkön. Remélem a fiuknak sikerül holnap. Bocival most biztos csak erősödtek.
Estére már rosszabbul éreztem magam, a hőemelkedésem is visszatért, de azért azt nem hiszem, hogy ártott volna a mai futás.

Összesen 9km, 300 szint, 49:02

Részidők

Hosszútávú OB – Lekileg összetört

Úgy álltam hozzá ehhez a Hosszútávú Bajnoksághoz, hogy biztos voltam benne, hogy állóképességem bőven elég lesz rá és bíztam benne, hogy más is jól fog menni.

Jól meglocsoltam a lábam, hogy ne törjön a cipő és kikocogtam a rajtba, a nagyobb fölfelékben pedig sétáltam. Gyurikával összetalálkoztunk kifelé menet és együtt mentünk fel. Nem nagyon zavart, hogy ő indul utánam, mert úgy voltam vele, hogy ha akarok valamit, akkor nem szabad, hogy utolérjen.

A rajtban megcsodáltam a lemaradt dózerutat a térképen, mielőtt elindultam volna. Már a kordonok közt jutott eszembe, hogy azért lehet jó lett volna még inni valamit a rajtban, de ez már mindegy volt.

Az egyesre úgy éreztem jól megy a futás, de sajnos hibáztam egy kicsit, majd a 2-3 rendben jött. A négyesre menet megálltam frissíteni, majd a kőmezőben kicsit túlcsúsztam a ponton és visszafelé fogtam azt. Az ötösre eléggé nem ment a felfelé, főleg a köves részeken és meg is torpantam, sőt visszafordultam a lemaradt dózerút miatt. Tudtam, hogy nem stimmel a dolog, de csak kb. fél perc után esett le, hogy a dózer kavart csak be. Mondjuk egyébként sem sokat értettem a térképből, mert más se nagyon stimmelt itt.

Úgy tűnik ennyi kavarás elég volt ahhoz, hogy Gyurika befogjon, mert már loholhattam is utána. Nem esett valami jól a tempója, de úgy voltam vele, hogy azért ha ketten együtt toljuk végig, abból még akármi lehet. Mentem is utána, de csak nem akartam utolérni. Síkon kicsit felfutottam rá, de aztán a kövesebb részeken, vagy fölfelében mindig ellépett.

A 11-es pontra menet már úgy értem, hogy tudtam vagy a térképet nézem és lemaradok Gyurikától, vagy a lábam elé figyelek és próbálok elfutni vele. Mikor mondta, hogy a lenti útvonalat választja, akkor én úgy döntöttem, hogy jobb lesz nekem még egyedül is a fenti, bár biztos voltam benne, hogy a a 12-esen össze fogunk találkozni, vagy legalábbis látjuk majd egymást. Végül sajnos nem így lett. A fenti útvonal második fele egész köves volt és én már az ösvényen se tudtam rendesen futni, sőt a bokám ekkor vagy 10x csapódott vissza. Nem oldalra, hanem előre, vagy hátra megbillenést jelentett ez és a pályán már vagy századszor fordult elő. Nem nagyon törődtem vele, mert tudtam, hogy ettől nem fogok megsérülni, de a tempómat azért eléggé visszafogta egy-egy fájdalmas lépés. A pont előtt még kicsit bizonytalankodtam is és ebből azt a következtetést vontam le, hogy lemaradtam Gyurikától. Nem így volt, mert mint utóbb kiderült ő itt kevert egy nagyot és nem sokkal később fel is dobta a pályát. Én még próbáltam kicsit üldözni, de nem nagyon ment. Egyrészt fizikailag se ment jól, másrészt a bokám kezdett eléggé használhatatlan lenni azokon a részeken ahol nem úton mentem. Plusz még hibázgattam is egész nagyokat, így volt közel 2 perces hibám is a 16-ra, de pár ennél kisebb is. A 18 pont volt az utoljára amire még rendesen hajtottam, mert a 19-es előtt a kőmezőben már végem volt, ráadásul a pontra is hibáztam. A 20-as maga volt a pokol. Egyszerűen nem tudtam futni, pedig próbáltam. Minden második lépésnél rosszul tettem le a lábam, amihez kb. annyi kellett, hogy ne sík részre lépjek. Próbáltam a kövek tetején futni és kihasználni a térképen nem jelölt utakat, de ez csak arra volt jó, hogy jól megvezessen és így végül hátulról fogtam a pontot. A 21-es pontra aztán kicsit jobb lett a helyzet, de azért közel sem úgy futottam, mintha semmi bajom nem lenne. Alapból nem fájt a bokám és ha sima földúton kellett volna menni, akkor még teljesen jól tudtam volna nyomni, de terepen már gondok voltak. A 22-esre be is lassultam kicsit, hisz elég gyakran fájt már egy-egy lépés. Már épp átbuktam a nyergen és indultam le a pont felé, amikor átfutott az agyamon, hogy Gerinek azt mondtam, hogy egy hosszútávút végig kell küzdeni, mert sosem lehet tudni mire lenne elég a teljesítményünk. Bármi megtörténhet.

Ennek fényében még én is nekirugaszkodtam és úgy voltam vele, hogy ha már csak a pontszerző hely lehet a cél, akkor is megpróbálom és elkezdtem normál versenytempót magamra erőltetni. Nem tettem meg így 100 métert amikor kiment a bokám. Először azt hitem még komoly is lehet, de 2-3 lépés után szerencsére kiderült, hogy nincs nagy baj, sőt fél perc után már minden olyan volt, mint korábban. Nem fájt a bokám, csak ha nem jól léptem.

Itt döntöttem el, hogy ezt nem szabad tovább erőltetni, mert a végén bajom lesz. Így is épp elég volt a kocogós tempóban a sok rossz lépés és hiába nem billent meg innentől egyszer sem oldalra a bokám már nem nagyon mertem futni. Utakon, ösvényeken még futottam, de még ott is gond volt, ha avar borította, vagy volt egy-két kő. Szép lassan átment a versenyem sétálásba, néha-néha belekocogásokkal.

Mondjuk nem voltam olyan jó állapotban, mint verseny előtt gondoltam, hogy leszek, de azért még bőven tudtam volna tolni, ha kell. Egyszer-egyszer meg is indultam, de már kő se kellett ahhoz, hogy nagyon rosszul essen egy-egy rosszabb lépés. Fölfelé mondjuk nem volt gond, így még azon is gondolkoztam, hogy megfutom az egyik felfelét, mikor Horváth Sanyi feltűnt mögöttem, de aztán a domb tetejére érve még azt a kocogós tempót is feladtam félig meddig. Egyszerűen nem láttam értelmét saját magam kínzásának és már rég azon agyaltam, hogy fogok-e még tudni valaha rendesen tájfutni. Az idő nagyon szép volt és tulajdonképpen jólesett a gyaloglás. A futásról ugyanez már nem volt elmondható, így nem is nagyon erőltettem, pedig éreztem, hogy ha aszfaltra léphetnék, akkor még egy 20 perces 5000 métert biztos simán lenyomnék.

Persze ilyenkor mindig be szoktam hibázni, hisz ha már nem koncentrálok, akkor még kocogva is el tudok szállni és ezt még itt is megtettem. Séta közben vettem észre, hogy még a mellbimbómat is véresre dörzsölte a bozótfelső. Gondolom amiatt, hogy megszáradt kicsit jobban dörzsölt az összeizzadt anyag.

A célba azért becsületből bekocogtam és még azon is gondolkoztam, hogy nyerni kellene egy átmenetet, hogy megmutassam, hogy nálam fittebben itt senki nem ért célba, de mivel nem volt erre alkalmas útfutás és még a befutó sem atlétikai pályán volt, így letettem róla, hogy ezzel hülyét csináljak magamból.

Enyhén szólva kiakadtam azon, hogy ennyire nem vagyok alkalmas a terepfutásra. Már Gyurika után loholva is gáz volt, de mikor igazán elfáradt a bokám akkor már szinte kocogni se tudtam terepen.

Nem tudom mi lett volna ha egészséges a bokám, de az biztos, hogy úgy is elmaradtam volna a kitűzött célomtól, mert fizikálisan se ment olyan jól, mint vártam volna és hibáztam is bőven.

A terep jobban leszív, mint hittem, ami nem is csoda, hisz egész alapozás alatt a bokámat kíméltem és nem edzettem szinte semmit útról lelépve. Mint most kiderült nem is nagyon ment volna, bár aztán kitudja. Lehet pont az erősítette volna meg.

Nem tudom mi lesz. Lassan szembesülnöm kell azzal, hogy a bokám sose jön rendbe és soha nem fogok tudni olyan felszabadultan futni terepen, mint régen. Persze ennek következtében már a korábbi tudásom se fogom tudni
megközelíteni és aligha fogok többé OB dobogóért küzdeni, mint tettem azt még akár a tavalyi évben is.

Valamilyen szinten ez a futás most jobban megviselt, mint mikor tavaly megsérültem. Akkor legalább hittem abban, hogy rendbejövök és csak azon aggódtam, hogy mikorra. Most úgy érzem, hogy vége. Innen akkor se tudok kimászni, ha éveket szánok rá.

Hiába edzettem egész télen, hiába nyomtam 30-40km-es teljesítménytúrákat, mert nem volt elég semmire és ha még keményebben nyomtam volna, akkor se lett volna elég.

Igazából azt se tudom minek írok még edzésnaplót, hisz egy kocafutó általában nem vezet edzésnaplót, főleg akkor nem ha csak vergődik.

Összesen 24km, 1000 szint, 200:00

Részidők, Térkép1, Térkép2

Nógrád Nagydíj 2. nap – Mátraszentimre

Úgy gondoltam, hogy mivel Kovács Ádám és Gyalog Zoli sem indul a mai napon nem lesz nehéz felfutni a dobogóra, sőt a győzelem sem tűnt nagyon távolinak, bár arra azért nem mertem volna fogadni, hogy Fecóra 3 percet rá tudok verni.

Ma kicsit kevesebbet melegítettem, mint tegnap, mert igen kicsi helyen rohangáltam csak fel-alá, de még így is lett kb. 4km.

A rajtból legszívesebben fent maradtam volna az országúton, de mivel a térképrajt már jóval lejjebb volt, így maradt a lenti útvonal. Kicsit elnéztem a dolgot és korábban kezdtem keresni a pontot, egészen konkrétan egy korábbi pontot fogtam és ez kicsit megzavart. Nem tudom a többiek miért nem vertek meg jobban itt, mert nekem tuti több volt a hibám. (hiba: 1:00)

A kettesre is bizonytalan voltam és szintben feljebb bóklásztam kicsit. (hiba: 0:40) Itt el is határoztam, hogy össze kell kapjam magam és bár kicsit fölfele húzva fölös szintet szedtem össze, de hiba nélkül fogtam a hármast, majd a négyest és az ötöst is. Ez utóbbira direkt kerültem az úton, ezzel is kímélve a bokámat, plusz ugye belekalkuláltam, hogy most terepen többet lassulok az útfutáshoz képest, mint máskor. A 6,7,8 sima ügy volt és bár nem voltam valami gyors nem is kaptam sokat. A kilencest jól megíveltem amivel nem is volt semmi gond, de a ponthoz elég nehezen jutottam be oldalról. Felülről kellett volna fogni. (hiba: 0:10)

Direkt az ösvényen mentem le a 10-re menet szintén a bokám miatt, de egy kicsivel tovább futottam az ösvényen, mint terveztem és ezt észre se vettem. Azt hittem patak elágazásnál kelek át a völgyön, pedig már a patak és szárazárok elágazásnál jártam. Ez gyanús is volt, kerestem is jobbra a rétet, de végül a fenyves alapján csak megfogtam a pontot. Az útvonal így sem volt rossz, de azért a bizonytalankodással buktam egy kicsit. (hiba: 0:10)

A 11-esre kicsit alácsúsztam, pedig még nem sokkal a pont előtt jó magasságban voltam. (hiba:0:10)

Kicsit nehézkesen keltem át a völgyeken és túl alul mentem. (hiba:0:20)

A 13-tól a 15-ig minden jött rendben, itt a részidőim is igen jók. Még szerencse, hogy balra lejtett a terep.

Nógrád Nagydíj - térkép - Mátraszentimre

Amilyen magasan csak lehetett átkeltem a völgyön, majd a mocsarat felülről meglátva már azt hittem teljesen tökéletes átmenetet futottam, de valamiért túl balra vártam a pontot, így egy kis ívvel fogtam meg végül. (hiba:0:10)

A lefele kicsit lassabban ment, mint máskor, majd a felfelében elég szenvedősen mentem, de nem hibáztam a 17-re, ami amúgy messziről látszott. Jó kis mászás volt a 18-as is, a szárazárok jól rávezette az embert a pontra, majd a 19 is könnyű volt a fölső útvonalon. Kicsit lejjebb volt a pont, mint vártam, itt van egy kis torzulás a térképben, de ez nem került egyetlen másodpercembe sem. Gondolkoztam már előre a hosszú átmenten, majd úgy döntöttem, hogy annyit futok úton amennyit csak lehet. Úgy tűnik egész jó döntés volt, vagy fizikálisan vagyok elfogadható erőben, mert nem kaptam egy percet sem, pedig elrontottam az átmenet végét. Tegnap pont ugyanitt futottam ugyanabból az irányból, de most valamiért nagyon elcsúsztam balra és nem is értettem, hogy miért nem stimmelnek a dolgok. Végül arra jutottam, hogy talán délre csúsztam el és mikor már felülről kerültem a sziklamezőt, akkor tudtam, hogy jól mellécsúsztam. (hiba: 1:30)

Direkt leadtam szintet, hogy a sziklamező alatt elcsússzak, majd szintbe teljesen jól jött a pont.

Kicsit talán túl korán felhúztam, de nem akartam szintet leadni az úton. Emiatt aztán a hegyoldalban botorkáltam és támadópontom se nagyon volt és még a pont előtt is kicsit bizonytalan voltam. Futás közben mindenesetre ezt nem nagyon éreztem hibának, de a részidők és a térkép elemzése alapján egész nagy hiba volt. (hiba: 1:00)

Nem mertem szintben bevállalni az átmenetet, leginkább azért, mert a bokám miatt biztos nagyon lassú lett volna mindenen át, ezért aztán lehúztam az útra, majd a dózer elágazása után bevágtam balra. A második nagyobb út ideális útvonalnak tűnt, de valamiért sikerült átfutnom rajta. Valószínűleg az első utat nem láttam és ezért a másodiknál még azt hittem csak az elsőt keresztezem. Mire rájöttem, hogy túlmentem már mászhattam vissza. (hiba: 1:30)

Elég buta módon azt hittem, hogy a pont, amit az irtás mögött látok az enyém lesz, így túlságosan magasra másztam, majd nehezen jöttem csak rá, hogy a pontom a messze lent látható pont lesz. (hiba: 1:30)

A 25 és 26 rendben jött, bár elég lassan másztam felfelé.

A 27-esre aztán mattoltam magam. Ész nélkül futottam a nép után és sorra előztem az embereket. Tulajdonképpen már a pálya végét éreztem és toltam felfelé. Persze nekem elég lett volna szintben menni és kevesebbet is elég lett volna, de meg se álltam, míg a 28-as pont nem világított a közelemben. Még innen is lassan mentem vissza a pontomra, így egy hatalmas hibával fejeztem be a pálya érdemi részét. (hiba: 3:20)

Megtörve kúsztam vissza a hegyre és onnan a célba is, mert éreztem, hogy ezzel a hibával már végképp elszúrtam a versenyt.

Ez így is történt, hisz, ha csak ezt az egy nagyot nem hibázom a végén már második lettem volna. Persze ez most nem számít, mert nem ez volt az egyetlen hibám és nem is a dobogóról való lecsúszás bosszant, hanem az, hogy rengeteget hibáztam.

Összesen 11:30 hibát szedtem össze a pályán, ami kegyetlenül sok, ráadásul ma nem is lehet a bokámra fogni a bénázásaimat. Ahol a bokám miatt másképp mentem, mint egyébkánt mentem volna mindenhol jól jöttem ki a dologból, ellenben ahol csak azzal törődtem, hogy gyorsan fussak, ott elég sokszor behibáztam. A pálya közepén volt egy egész jól teljesített szakasz, de a vége nagyon rossz lett. Az utolsó bő 30 percből 8 perc 50 másodperc volt a hiba. Hát erre nagyon nem lehetek büszke.

Végig úgy éreztem, hogy nem megy a futás, de erre a részidők részben rácáfoltak. Azthiszem eljött az ideje, hogy a bokám és a fizikai állapotom helyett a tájékozódásra koncentráljak a versenyeken, sőt ha lehetőség van rá, akkor akár edzéseken.

Kicsit össze is tört ez a nagy bénázásom, így kedvtelenül kocogtam vissza a szállásra, sőt még bele is sétáltam az emelkedőbe, majd hazafele se volt valami jó kedvem. Még azon is gondolkoztam, hogy este kimegyek egyet átmozgatni, de végül letettem róla.

Azért van pozitívum is a mai napban, mégpedig az, hogy meg se kottyant a közel 100 percet lefutni. A végén se éreztem úgy, hogy fáradnék. Persze lehet a hibák fáradtságra utalhatnak, de én most nagyon nem így érzem. Össze kell szedni magamat technikailag és akkor már egész jókat fogok tudni versenyezni.

A terep amúgy egész hétvégén gyönyörű volt, még a szombati eső ellenére is. Nagyon jól éreztem magam és legszívesebben itt edzegetnék még pár hétig.

Összesen 18km, 600 szint, 123:36

Térkép1 , térkép2 , részidők , összetett eredmény

Nógrád Nagydíj 1. nap – Micr-O pályával

Reggel Budapestről indultunk autóval a Nógrád Nagydíjra és már menet közben sem volt valami jó az idő, de ahogy közeledtünk a verseny helyszínéhez úgy romlott még tovább. Mire odaértünk Mátraszentimre közelébe már nem eső, hanem havaseső, sőt talán már hó hullott és néhol nagyon vékonyan meg is maradt. Egész télen nem futottam egy métert sem hóban, erre most március végén majdnem rákszakadt pár centi.

Szerencsére a szállásunkat már el tudtuk foglalni, így nem kellett a kocsiban fagyoskodni és tudtunk viszonylag melegben öltözni is. Egyenesen a szállásról indultam ki a rajtba Nagy Gergővel, majd mivel jó korán kiértünk még melegítettem egy csomót. Csúszott talán kicsit a rajt, de én nem bántam, hogy alaposan be tudtam melegíteni, mert a köveken nem igazán jól mozogtam. A múlt hét volt ugyan az első erőpróba a bokámnak, de ha most is jól vizsgázik az jelenti csak azt, hogy teljesen rendben van. Bemelegítés közben mindenesetre nem igazán mertem odatenni a lábam a kövek közé és még azt is végignéztem, ahogy Fecó bokája kifordul az orrom előtt. Szerencsére nem lett baja, de azért én elgondolkoztam, hogy ha a jobb bokám ilyet csinálna annak mi lenne a vége.

Végül 5km-t rohangáltam nagyrészt terepen bemelegítésképpen, persze a kifutást is beleszámítva és csak a kordonok között ácsorogtam. Jól be voltam öltözve, de azért még ez a 3 perc is elég dermesztő volt.

A rajt után Józsa Gábor (PSE) elég rendesen tolta mellettem, mögöttem, így én is kicsit szaporáztam a lépteim a térképrajtig és utána is az erdőben. Addig nem is volt semmi baj, míg nagyjából sík volt a terep, de miután kereszteztem az utat már nem nagyon mertem rohanni, sőt a térképre se mertem ránézni. Eléggé érzésre és emlékezetből mentem és tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Még egy pontot is láttam, de csak utólag tudtam beazonosítani, hogy az hol volt. Végül a pont előtti sziklamező előtt döntöttem úgy, hogy meg kell álljak megnézni a térképet és végül a kőmező alapján hiba nélkül fogtam a pontot. Persze normál esetben egy ilyen megtorpanást is hibának veszek, de most nem tudtam volna az 5-10 másodperc vacakolás nélkül térképezni.

A kettesre ugyan folyt a fél hegyoldal, de azért kis ívvel ugyan de simán eljutottam. A hármassal se volt különösebb gond, persze leszámítva a sziklamezőkön való átvágást. Egyszerűen nem mertem rendesen futni.

A négyesre a nyereg nagyon adta magát, bár a felfelé futás még mindig nem ment, majd a kis ösvény és a dózerút is rendben jött, ráadásul közvetlen alattam kezdődött a sziklamező, így "csak" át kellett vágni rajta a pontig. Az ötös rendben jött érzésre, bár azért a jobbra lévő köveket, a nyiladékot és a domborzatot is volt időm figyelni a fölfelében.

A hegy tetejéig lassan, de biztosan haladtam tovább. Pár lépést futottam még az úton is majd végül csak bevágtam a köves hegyoldalba. Ott aztán megint nem tudtam a térképet nézni és végül csak akkor néztem rá, mikor a patakon ugrottam át. Balra megvolt a mocsaras rét, így tudtam jó helyen vagyok és innen már a pontot megfogni se volt gond.

Szinten indultam a hetesre és csak azt néztem, hogy hol van velem nagyjából egyvonalban, vagy kicsit feljebb nagyobb szikla, vagy pont, de nagyon nem láttam. Mire átértem a túloldalára a sziklamezőnek már sejtettem, hogy lefelé lesz a pont, egy nagyobb sziklánál és ott meg is találtam a pontot. Nem volt nagy hiba, mert egyből odamentem, de az biztos, hogy itt valami csúszás van a térképben. Felfele kellett volna lennie a pontnak és ehhez képest lefele volt. (hiba: 0:10)

Itt Lajszner Attilát is megláttam, de ő kicsit lejjebb kezdett oldalazni a nyolcas felé menet. Én ugyan eléggé bukdácsoltam a kidőlt fák között, de azért jól fogtam a nyolcast, vagyis a Micr-O rajtját.

Azt már a rajtban eldöntöttem a térképre nézve, hogy eredeti tervemmel ellentétben nem fogom az egész Micr-O-t kihagyni, úgyhogy az egyes felé vettem az irányt. Elég egyértelmű volt ez a pont, mert a legfelső sziklát nem volt nehéz megtalálni. A kettest aztán a sziklamező végéből már bőven látni lehetett és még a lapos gödör is stimmelt, így könnyű volt. Ezt gondoltam a hármasról is, mivel már messziről világított az egy szem nagy szikla a sok kicsi között. Persze szimbólt nem néztem, így nem tűnt fel, hogy szikla északi lába a pont. Az országút felé eső nagy sziklát fogtam, mint sokan mások. Fecó a verseny után mondta, hogy egy viszonylag kisebb szikla mögé volt bedugva a pont. A kör egyébként pont részben takarta azt a sziklát, amit végül sikerült megfognom.

A kötelező pont sima ügy volt, hisz messziről látszott és tudtam, hogy csali pontok sincsenek, majd mentem tovább az ötösre. Az ösvényeket próbáltam beazonosítani és úgy gondolom sikerült is, mert egyértelműnek tűnt a pont. Rögtön indultam is a hatos felé, de őszintén szólva semmit nem értettem a térképből. Egy ötezres méretarányú térképen egy akkora völgyet, mint ott volt sokkal markánsabban kellett volna jelölni. Megfogtam egy pontot, de mivel nem tűnt jónak megfogtam egy másikat is, ami ugyan szintén nagyon nem stimmelt, de nem tudtam dönteni és a plusz pontfogásért nem jár büntetőkör. A pont melletti sziklát próbáltam beazonosítani, de sehol nem volt szikla. A részidők alapján úgy tűnik, hogy a másodiknak fogott pont volt a jó, de ami azt illeti ez az egész egy nagy lutri volt. (hiba: 0:30)

A hetes aztán már nagyon primitív volt és a nyolcas, azaz a Micr-o cél sem volt más, mint futás.

Végre azt hittem, hogy visszatérhetek a rendes tájfutó pályához, de még a kordonokat kellett követnem, majd letudni egy büntetőkört is. Nem semmi pocsolyák álltak a focipályának ezen a részén. Lehetett volna a körön valami extrémsport rendezvényt tartani.

A 11-es útfutás volt, majd a tizenkettes is könnyen jött, mert a szintezés végén, az ösvényt keresztezve már látszott is a pont és az odavezető kisösvény. A tizenhármas pont aztán nem hozott szerencsét, mert kicsit elbizonytalanodtam a felfelében és kicsit ívelve fogtam a pontot. (hiba: 0:10)

A 14-es aztán már könnyű volt, akárcsak a gyűjtő.

Összességében nem hibáztam sokat. Az 50 másodperc még a büntetőkörrel együtt is csak jó ha 1,5 perc volt, de azért ezzel nem lehetek elégedett. A kevés hibának az volt az ára, hogy nagyon lassan mentem, sokszor le kellett lassítanom, hogy térképet tudjak nézni. Ez így arra volt elég, hogy az élmezőny végén végezzek, ami tulajdonképpen nem olyan rossz. Most kb. ennyi tellett tőlem. Bokám jól bírta, de hiába voltam a múlt hetinél bevállalósabb, még ez sem volt elég ahhoz, hogy normálisan haladjak ezen a terepen.

Levezetésnek még visszafutottam a szállásunkra, ami volt vagy 3-400 méter.

A Micr-O nekem kifejezetten nem tetszett. Én az ilyesmit játéknak tartom. A tájfutás maradjon csak meg olyannak amilyen volt. Már a sprint se az igazi. Ha rajtam múlna sok klasszikus pálya lenne, néhány középtávval és hosszútávval. No és persze a váltó.

Részemről a CSB-t és a Sprintet el is lehetne felejteni, hát még a tervezett Német rendszerű csapatbajnokságot. A Micr-O, Mikrosprint, Teremtájfutás, Mobile-O maradjon meg játéknak. Annak tényleg jó, de az ami tájfutássá teszi a tájfutást ezeknél már elvész. Egy igazi tájfutóversenyen az ember 90-100 percig küzd a természetben. Csak én vagyok a térképemmel és a feladat. Ez a szép az egészben.

Ha meg el akarjuk adni a médiának, akkor kamerázzuk be az erdőt, vagy legyen esetleg átfutópont, de én az efféle bohóckodást nem szeretném gyakran művelni. Edzésnek, fiatalok tájékozódási képességének a fejlesztéséhez még jó is lehet egyik másik, no és persze akinek tetszik az bohóckodjon kedvére, de én nagyon remélem nem fogok rákényszerülni erre.

A mai Micr-O pályát amúgy sem értettem. Egy ilyet egy lefelében kellett volna csinálni – ha már muszáj – , ahol az embernek pillanatok alatt kell értékelnie a helyzetet és döntenie. Ehhez képest egy köves hegyoldalban felfele szenvedve nem sok kihívást jelentett a dolog. Persze a rendezők próbálták nehezíteni a dolgot trükkökkel, de én kicsit átverésnek érzem, hogy egy kis szikla mögé bedugták a pontot, míg pár méterre ott virított a tényleg nagy szikla mellett a pont. Az ötös-hatos környéke pedig tiszta szerencsejáték volt.

No azért egyszer ezt is ki kellett próbálni, de részemről (remélem) ez volt az utolsó.

Összesen 13km, 300 szint, 79:50

Térkép , Micr-O térkép , Részidők

Pisztrángos – Ilona-völgyi vízesés – Parádfürdő

A tegnapi nap kissé megviselt, de azért ha már a Mátrában voltunk, akkor nem akartam bumlizni és rábeszéltem Gyurikát, hogy fussunk valami közepes távút.

Persze őt se nagyon kellett győzködni, főleg, hogy KisDomáék felvittek minket a Pisztrángosig, ahonnét aztán visszafutottunk a parádfürdői szállásunkra. Kezdeten kicsit nehézkesen indult a futás, a lábaim nem igazán akartak menni, de a lankás aszfaltút, majd dózer azért nem volt túl kemény, így hamar belelendültem a futásba.

Tegnap délután kirándultunk egyet az Ilona-völgyi vízeséshez, ahol most lefelé futottunk el, persze a meredek részeket kikerülve, majd összetalálkoztunk Szabeszékkel. Innen azért már nem csak lefelé futottunk, mert a völgy helyett a párhuzamos piros jelzésen futottunk vissza Parádfürdőre, ami egyrészt gyönyörű erdőben vitt, másrészt már jobban megmozgatott minket, mint az eddigi lefelé csorgás.

A fenyves az valami hihetetlenül jó, kár, hogy olyan kicsi. Ha csak párszáz méterig is, de kicsit skandináviában érezhettük magunkat. A fölfelékben néhol már egész kemény tempót futottunk, de azért alapvetően kellemesen telt ez az edzés és végig élveztem.

A pulzusom azt mutatja, hogy keringésre rendben vagyok, ami valószínűleg így is van, ám azért a lábamon még rendesen érzem a tegnapi napot.

Összesen 14km, 150 szint, 76:27

Max. pulzus: 157

Átlag pulzus: 131

Megnyugvási: 55 (133/78)

Térkép

Téli Mátra 36 (37)

Végül úgy alakult, hogy Edit és Árpika is jött a Téli Mátra teljesítménytúrára, ahová mindannyian Gyurikával mentünk. Fecó sajnos sérült, így ő nem tud futni, de Gyurikával ketten a 36km-re neveztünk, míg Edit és Árpika a 42km-t gyalogolta.

Érkezés után meglehetősen hideg idő fogadott minket és friss fél centis hó. A rajt előtt aztán beesett Fecó edzőtársa (Lajtos Márton) és még két srác akik velünk együtt indultak el. Fecó előre vázolta a helyzetet, miszerint elég kemények a srácok, de terepen nem mozognak valami jól. Én azért abból indultam ki, hogy ha valaki 2:20-on belüli maratoni futó, akkor fényévekkel jobb nálam. Az elején szerencsére elég lazán indultunk, majd az első gondokkal Mátrafüred elhagyása után szembesültünk, ugyanis igen sokan gyalogoltak a kis ösvényen és nehéz volt őket előzgetni. Gyurika ment elől, mögötte Lajtos Marciék és én elég hátulra maradtam, amin gyorsan változtatnom kellett, mert Gyurikától kezdtünk lemaradni. Elég nehéz volt előzgetni az embereket, főleg, hogy volt pár farmerban kocogó srác is, de azért az erdőbe beugrálva sikerült felzárkóznom. Persze Lajtosék már nem kerülgettek ilyen lelkesen, így ők szépen le is maradtak.

Innentől igen kellemes tempóban haladtunk Gyurikával egymás mellett a széles és nagyjából sík úton Lajosházáig, ahol még éppen a pont előtt utolértük Editéket. 33:48-as idővel értük el Lajosházát, ami nem valami gyors, tekintve, hogy 6,3km-re írják. Átlagpulzusom 158 volt idáig. Gyors bélyegzés után indultunk tovább és Gyurikában és bennem se merült fel, hogy tájékozódni is kellene. Mentünk a nép után gyakorlatilag egymás mellett futva. Ahogy elhagytuk a pont környékét a térképet kezdtem nézni, mert valahogy nem stimmeltek a dolgok. Nem volt jó az irány, de mivel mindenki erre ment és Gyurika se habozott, így mentünk tovább. Én azért elkezdtem figyelni a turistajelzést, de csak igen sokára láttam meg az elsőt, ami zöld plusz volt és nem zöld négyzet. Azonnal fordultunk is meg, hiszen sikerült a Téli Mátra 26 útvonalára tévednünk. Ez a kis kitérő röpke 1 kilométerünkbe és 5:03-ba került, így a Lajosháza pontot 38:51-nél fogtuk másodszor. (155-ös átlagpulzussal)

Kicsit idegesen indultunk tovább, majd kb. 1 kilométer után újra utolértük Editet és Árpikát. Kérdeztem tőlük mikor mentek el Lajtosék, de nem tudtak válaszolni. Innentől egész jó tempóban mentünk felfelé a völgyben. Néha én mentem elől, néha Gyurika, de ennek leginkább az volt az oka, hogy Gyurika elég nagy váltásokat csinált. Amikor beszakadt egy fagyos pocsolyába és beverte a térdét, akkor például egy kilométeren át nagyon mentünk, de aztán volt, ahol úgy nézegettem hátra, hogy hol jön. A patakokon átkelés egy kicsit nehézkes volt, mert átugrani túl széles volt és a benne lévő kövek nagyon jegesek voltak. Ahogy haladtunk előre úgy lett egyre meredekebb az emelkedő, de sehol nem éreztem úgy, hogy nehezen menne a futás. Úgy gondoltam, hogy Mátraszentistván után jön majd a könnyű rész, hiszen ott már felérünk a gerincre. Még az országút előtt találkoztunk Fecóval, aki autóval feljött és több helyen is fotózott minket a túra alatt. Gyurika még jól megpörgette az aszfaltos részt a második pontig, ahová 48:18 alatt értünk fel és nekem 160-as átlagpulzus kellett hozzá. Itt az összidőnk 1:27:09 volt és a bélyegzésen kívül egy pohár forró teát is magunkhoz vettünk. Sajnos annyira forró volt, hogy nem tudtuk meginni, így összesen ha fél decit sikerült kortyolgatnom és már indultunk is tovább. Itt értük amúgy utol Pelyhe Diniéket és ekkorra már Gyurikával is letisztáztuk, hogy Lajtosék még így is mögöttünk értek Lajosházára, így végig előttük voltunk. A frissítés részleges elmaradásával nem nagyon törődtem, mert Galyatető igen közelinek tűnt és úgy gondoltam, hogy majd ott frissíteni fogunk.

Igen keményen kezdett Gyuri menni a lefelében, amit viszonylag könnyű volt ugyan tartani, de a fél centi földbe taposott hó az itt is ugyanúgy megvolt, mint a túra többi részén, így egy kicsit féltettem a lábam az amúgy is köves utakon. Piszkés-tetőre egy igen meredek felfelé vezetett, amit Gyurika megkocogott, de én lendületesen belegyalogoltam. Nem volt lassabb gyalogolni és másfél óra után úgy éreztem, hogy nem szaggatom magamat azzal, hogy megpróbálok végig futni. Innentől igen kellemesen hullámzott az út Galyatetőig és egész sokat mentem elől. Jól éreztem magam és itt aztán már végképp elérkezettnek láttam a túra tetejét, vagyis azt a pontot, ahonnét már szinte végig legurul az ember. A futás második fele már mindig a hazafele utat jelenti, ami azért lelkileg igencsak jó érzés.

Fecó itt megint fotózott minket még a pont előtt, ami egy igen csúszós, lépcsős lejtő után jött el. Berongyoltunk a házba és pecsételtünk, majd a hatalmas sort látva egyből ki is fordultunk a házból. Részidőnk 26:13 volt, átlagpulzusom 159, míg az addigi összidőnk 1:53:23.

Gyurinak mondtam, hogy cipőfűzőt kell kötnöm, amire ő azt felelte, hogy addig ő előrekocog. Úgy 50 méterre lehetett tőlem, mikor elindultam, de olyan nagy tempót nyomott a lefelében, hogy csak 2km után sikerült ledolgoznom a hátrányomat, de akkor se könnyebbülhettem meg, mert kegyetlenül nyomta a lefeléket és a sík szakaszokat egyaránt.

A lefelében nem is a tempó volt igazán kemény, hanem az, hogy végig kocentrálnom kellett hova lépek, mert kicsit jeges és nagyon köves volt az út. El is gondolkoztam azon, hogy nem-e túl nagy kockázat ez a bokámnak, de persze mentem tovább Gyurika után. Mikor elkezdődött a felfelé kezdtem érezni, hogy már nem vagyok valami friss, majd az aszfalt alatt egy meredekebb részen már egészen megtörtem. Hagytam kicsit ellépni Gyurikát, ami azt jelentette számomra, hogy beletörődtem, hogy lemaradok tőle és kezdtem kicsit aggódni, hogy 23-24km környékén alig túl a két órán kezdek kidurranni. Felmerült bennem, hogy ennek eléhezés lesz a vége, de aztán hamar megnyugodtam, hogy ez azért még odébb lesz, mert a kevésbé meredek felfelét simán megfutottam és Gyurika se nagyon távolodott. Kicsit meglepetésként ért a Csór-hegy oldalában lévő ellenőrzőpont, mert a térképemen a Vörösmarty turistaház volt pontnak jelölve. Persze nem vacakoltam sokat, mert Gyurika stabilan 20-30 méterrel előttem volt, hanem rohantam utána. A Vörösmarty th. előtt a lefelében aztán kicsit megbillent a bokám, de jól tartott és nem lett belőle semmi bajom, ugyanúgy futottam tovább, mint előtte, de azért kicsit óvatosabb lettem. Itt megint Fecó fényképezett az út szélén és a tiszteletére még pont az orra előtt el is ejtettem a térképet. Mondott valamit, hogy nem kell bemenni a házba bélyegezni, majd ezt hallottam mástól is, de azért nagyon reméltem, hogy szusszanhatok egy percet és valamit magamba dönthetek, ami meleg és energia is van benne. Rémlett, hogy itt mintha levest osztanának, de ez most kimaradt, mert Gyurika jeleztem, hogy irány tovább megállás nélkül. Erre olyannyira nem voltam felkészülve, hogy hirtelen azt se tudtam merre van előre és a térképet is csak ekkor néztem meg. Ez a szakasz 35:28 lett 158-as átlagpulzussal, ami igencsak jó te
mpót sejtet egy jeges, havas lefelében. Összidőnk itt 2:28:52 volt, de órát egyáltalán nem néztem már ekkor. Örültem, hogy levegőt kapok és a lábam elé tudok figyelni.

Ekkor már aztán végképp úgy gondoltam, hogy nincs már sok szint hátra, hisz csak Mátraházáig kell kibírni. Szerencsére addig se volt sok szint és ami volt azt is viszonylag lankásan kaptuk. Nem sokkal Gyurika mögött értem fel végül, de Mátraháza előtt az a kevés aszfalt neki jobban ment és szemmel láthatóan távolodott. Fecó itt újfent fotózott minket, majd még az útirányt is ő kiabálta utánunk. Gyurikának ez egy kis kitérőt is jelentett, így elékerültem. Reméltem, hogy innentől a lefelében már nem lesz gondom és be tudok vele együtt érni a célba, ami kezdetben nem is tűnt lehetetlennek, de aztán a völgy mélyebb és meredekebb részén nagyon a lábunk elé kellett figyelni és még egy kötél is ki volt veszítve, hogy legyen mibe kapaszkodnunk. Itt egy kicsit lemaradtam tőle, ami csak tovább nőtt egy nagyon jeges részen, ahol alig bírtam elkerülni, hogy az előttem gyalogló túrázókba rohanjak. Végül szedren, mindenen át ugrottam ki a dózerútra és az, hogy vagy 5 lépést tettem a szedres, köves meredek oldalban anélkül, hogy láttam volna hova lépek meggyőzött arról, hogy nem kell erőltetni azt, ami nem megy és feladtam, hogy Gyurika nyomába érjek. Itt még csak úgy 30 méterre lehetett tőlem és lejtő is jött, de már látszott az újabb köteles szakasz és amúgy is lehet lemaradtam volna, így inkább megadtam magam.

Gyökeres forrás pont igen sokára jött, már azon is gondolkoztam, hogy az egyik ember, aki mellett elrobogtam pontőr volt és így kihagytam a Gyökeres forrást, de aztán csak odaértem és még épp láttam Gyurit továbbindulni. Részidőm 23:28 volt 164-es átlagpulzussal, de az órát nem néztem, így azt se láttam, hogy egészen jó idővel állunk. A 2:52:20 mondjuk egy rekordhoz már nagyon kevés, de ez ekkor már nem is érdekelt.

Volt még bennem energia és erős is, de nem nagyon tudtam gyorsabban menni. Nem is láttam innen már Gyurikát, ellenben egy csomó futó mellett elmentem. Elég nagy trappolás volt ez a lefelé és ahogy közeledtünk a célhoz egyre kevésbé kellett a lábamra figyelni. Nem tudom mi lett volna, ha még fölfelé jön a végén, de örültem, hogy nem kell emelkedővel küzdeni, viszont egy sík szakasz lehet jobban tetszett volna a végére, mert eléggé szétvertem a lábam. Még térképeznem is kellett, mert Mátraháza utcáin nem nagyon volt jelzés és pont kielőztem az összes futót. Szerintem baromira örültek, hogy beelőztem őket, mert az amúgy totál egyszerű feladatot sikerrel oldottam meg és 17:08 alatt beértem az utolsó pontról. A 169-es átlagpulzus mindenesetre elég magas. Mostanában résztávon se nagyon tudok ilyet produkálni és egyszerre mutatja, hogy toltam is a végét és nagyon fáradt is voltam. Az összidőm 3:09:29 lett, amit a rendezők hivatalosan 3:08-nak könyveltek el, pedig még összesen úgy 1,5 perc holtidőt nem is mértem bele a futásba.

Kicsit remegtek a lábaim az épületbe érve és Fecót kértem meg, hogy hozza be a cuccomat, de ez lehet csak a végén trappolásnak a következménye volt, mert mire átöltöztem és megittam 3-4 pohár teát már rendben voltam nagyjából.

Gyurika hivatalos ideje 3:05 lett, ezzel ő volt a leggyorsabb, míg én 3:08-al második és Gyallai Janó 3:36-al harmadik lett a 36km-es távon, amin mi még plusz egy kilométert is teljesítettünk. Ha ez nincs akkor Gyurika nagyon rekordközelbe került volna és nekem is sokat dobott volna az időmön az az 5 perc.

A terv ugyan csak az volt, hogy teljesítsem a 36km-t, de végül ebből egy igen komoly rohanás és egy közel max. terhelés lett. Olyan nagyon nem bánom, de azért ha mégegyszer ilyesmire vetemedek akkor ragaszkodni fogok a kényelmesebb tempóhoz. Ha úgy 3:20-3:30 körül mentünk volna csak, akkor gyakorlatilag egy kényelmes futás lehetett volna ebből a túrából. Összevetve a teljesítményünket a 42km-n rendezett Terep Ultra futóversennyel elmondható, hogy nagyjából ugyanazt a tempót futhattuk, mint a győztes, de az biztos, hogy ha nekem még benne lett volna ma az a 6km-es kitérő, akkor teljesen fejreálltam volna és aligha lettem volna az élmezőnyben. Mondjuk az fel se merül bennem, hogy ennél nagyobb őrültségre vállalkozzak a közeljövőben. Épp elég volt ez a mai is.

Összesen 37km, 1100 szint, 189:29

Átlag pulzus: 160

Megnyugvási: 43 (165/122)

Fényképezővel az Országos Egyéni Bajnokságon

Bár nagyon élveztem a tegnapi sétát nem voltam meggyőződve arról, hogy ez jót tesz a lábamnak, főleg, hogy Edit folyton ezen aggódott, így ma kezembe vettem a fényképezőt és elhatároztam, hogy egész verseny alatt a befutókat fogom fényképezni.

Gyallai Berci, aki ugyanúgy november 2.-án született, mint én.

Ezt meg is tettem és bár elég sok képet elrontottam és azokon amiket sikeresnek ítélek is látszik, hogy egy totál kezdő készítette őket, de azért én lelkesen kattintgattam. Egész gyorsan eltelt a nap és ma már nem is voltam annyira kiakadva, hogy nem versenyezhetek, bár azért eszembe jutott, hogy mire lettem volna képes. Korábban úgy gondoltam, hogy a középtáv 4. és a rövidtáv 5. hely után a normáltávon már elérhető lesz a dobogó, de elnézve az eredményeket így utólag már elbizonytalanodtam. Azt kell mondjam fejlődik a hazai férfi tájfutó mezőny.

Nem tudom mire lettem volna képes, ha nem megy ki a bokám, de magamhoz képest biztos jó eredményt értem volna el.

Most fotózgattam és remélem van akinek ezzel okozok némi örömet.

Képek

Séta a Mátrában

Én is elmentem az egyéni OB-ra a Mátrába, így kezdenem kellett magammal valamit, míg a többiek versenyeznek. Nagyon nem bírtam már magammal és rájöttem, hogy nem biztos, hogy jó ötlet volt ezzel fájdítanom a szívemet, így végül kisétáltam a rajtba Edittel. Valószínűleg nem tesz jót a lábamnak a terep, de ebből semmit nem éreztem, de azért biztos ami biztos elhatároztam, hogy az országúton sétálok majd vissza a célba.

Felvettem a térképet és elindultam előre, mivel rögtön visszafele indulni elég érdekes lett volna. Majdnem az egyes pont mellett sétáltam el az ösvényen, így még az is felmerült bennem, hogy megfogjam a pontot, de végül inkább kimentem a házak közé és az utcán az országútra.

Sétálva mentem vissza a célig az országúton és gyönyörködtem a kegyetlen szép őszi tájban. Összesen olyan 6km lehetett a mai séta, mert visszafelel egész nagyot került az út. A futó voltam azért megmutatkozott, mikor egy kilométertábla mellett mentem el, mert elindítottam a stoppert és megmértem milyen tempóban gyalogolok. 11:06 lett a kilométer, ami jól mutatja, hogy teljesen normálisan tudok gyalogolni.

Sokan mondogatták, hogy el is indulhattam volna, de azért azt is megjegyezték sokan, hogy jobban járok, ha kibírom ezt a pár hetet. Nehéz lesz, de most már úgyis mindegy.