8×1000 méter közepesen erősre

A múlt hét pénteki 5×1000 méteren annyira belelkesedtem, hogy gondoltam ilyen nem megszakadós ezer méterekből nem is olyan vészes futni egy csomót, még egyedül sem.
Ennek megfelelően be is terveztem mára egy hasonló edzést és a cél 8×1000 méter volt. Ugyan eredetileg 5-6 darabot gondoltam belőle, megfejelve azzal, hogy ha valóban nem lesz nagyon kemény, akkor akár 8-ig is megyek, de aztán Sunka meggyőzött, hogy eleve a többet tűzzem ki célul, mert különben tuti megállok korábban. Ez be is jött neki, mert ha nem mondja csak 6-ot futottam volna.
Bemelegítésnek bő 4km volt, amíg felfutottam a TSC pályára és már kezdtem ébredezni az egész napos kábaságból. Aztán jöttek az ezer méterek, amiből az elsőt a GPS alapján futottam és persze, hogy nagyon nem lett jó. Valahogy ezen a körpályán nem mér valami jól, így a 2. ezertől már a hagyományos módszerrel néztem a tempót.
Az október közepi esti kánikulában dőlt rólam a víz rövidnadrágban és pólóban és 2 perces pihenőkkel a következő 1000 métereket futottam. (zárójelben az adott résztáv max. pulzusa)

3:38 (167)
3:30 (175)
3:28 (173)
3:29 (172)
3:28 (173)
3:29 (174)
3:26 (175)
3:22 (179)

Sikerült hát megcsinálni a tervezett edzést és bár egyáltalán nem volt nehéz, de úgy az 5. környékétől legszívesebben azért már abbahagytam volna. Egyrészt besötétedett, másrészt pedig fejben azért így sem könnyű egy ilyen edzés. Ráadásul focistáéknál úgy gondolják, hogy a füvön kívül a rekortánnak is kell a víz, mert az edzés második felétől a belső 2 pályát is elkezdték locsolni az egyik kanyarban, méghozzá rögtön két helyen. Külön jó volt még erre is figyelni.
Persze nem panaszkodom, mert elég jól sikerült megcsinálni, amit terveztem és nem is haltam el benne. Levezetésnek bő 4,5km volt hazáig, amit néhol még kifejezetten élveztem is. Átlagtempó és átlagpulzus a pihenőkkel együtt szerepel.

Max. pulzus: 179
Átlag pulzus: 142
Átlagtempó: 4:56

Összesen 17km, 72:46

Majdnem kimaradt edzés

Ma majdnem kimaradt a futás, de aztán végül Balu visszahívott és megbeszéltünk egy közös futást. A városban tettünk egy megszokottnak mondható kört. Laza, beszélgetős edzés volt, de mára mindenképpen ez kellett.
Egy kicsit érzem magamon a tegnapi rohanást. A táv 11,5km lett összesen.

Max. pulzus: 158
Átlag pulzus: 132
Átlagtempó: 5:09

Összesen 11km, 59:06

Fejlámpás aszfaltfutás

Nagyon macerás és hosszú napom volt így a mára tervezett lazább résztávot megint nem csináltam meg. Ellenben futottam egy laza tízest aszfalton egyedül, fejlámpával. A végén meg egyszerűen megadta magát a Myo XP-m. 🙁

Max. pulzus: 152
Átlag pulzus: 140
Átlagtempó: 4:49

Összesen 10km, 46:36

Járt utat a járatlanért el ne hagyj!

Mai napra szóba került egy hegyi futás a Budai-hegyekben is, valamint vészforgatókönyvnek ott volt a Tibi által beharangozott 20km-es rugógyár kör, ám végül délután Tatabányára hazaérve azon kaptam magam, hogy mehetek egyedül futni.
Eltökélt voltam és akartam futni egy hosszút. Ki is találtam, hogy átfutok Tatára, ott nyomok egy kört az Öreg-tó körül, majd hazafutok.
Az egész ott dőlt meg, hogy az ipari park után az úton birkák vonultak százszámra és nekem ki kellett őket valahogy előznöm. Gondoltam átvágok a frissen szántott földön egy szomszédos földútra és ezzel meg is oldom a kérdést. Igen ám, de az úton valami szennyvíztelepre értem, amit még nagyjából ismertem is, mert Gerivel egyszer már futottunk erre. Az út abba az irányba, amerre én mentem volna végetért és következett egy újabb kerülő szántóföldön. Egy felhagyott úton mentem tovább, majd egy erdőfolton voltam kénytelen átvágni és ugyan már ekkor rohadtul elegem volt az egészből itt véget ért minden futható rész.
Kukoricaföld, míg a szem ellát. Kivéve északra, amerre egy ismert erdő széle volt tőlem bő 100 méterre. Mivel az ültetési irány és így a sorok arrafelé vezettek elindultam. Félúton jött a sorok irányváltása (ilyet miért csinálnak?) és én bevettem a balkanyart, gondolván, hogy az irány stimmel és csak lesz arra is egy út. Hát úgy 500 méteren át nem lett és ekkor döntöttem úgy, hogy a 100 méteren belül velem párhuzamos erdőszél jobb célpont lesz.
Átküzdöttem magam a kukoricáson és egy dzsuvás erdőszélre értem ki, ahol semmi út nem volt. Ellenben az erdőben összetört monitorok hevertek, én pedig úgy néztem ki, mintha kéményt pucoltam volna. A fene se gondolta, hogy a kukorica ilyen mocskos növény, bár az is lehet, hogy a közeli M1-es autópálya leülepedett szmogját sikerült a fehér pólómon összegyűjteni.
Kiverekedtem magam a legközelebbi földútra és közben még a bokám is felcsapódott párszor, mert a terepet egyáltalán nem bírja még és itt legszívesebben be is fejeztem volna az edzést. Azonban még haza kellett futnom, ami emberek közt ilyen mocskosan elég vicces volt. Nem tudom poénnak szánta-e egy ürge a Kertvárosban, de megkérdezte tőlem, hogy: “Nem tudja merre van a bányász mozi?”
Végül csak hazaértem és 12,5 kilométerből megúsztam a mai napot. Nem először futok bele ilyen dzsuvatúrásba. Megjátszottam ezt már Lőrincről indulva is, Tatabányáról a Vértes felé indulva, a Velencei-hegységben és még kitudja hány helyen. Mindig van egy út, amit jónak vélek, de aztán egyre kisebb és elhagyatottabb lesz, majd jön helyette a futható erdő, aztán a kevésbé futható rész, majd végül gyalogolva próbálok kijutni valahova ahol végre haladni is lehet. Visszafordulni természetesen mindig rossz ötletnek tűnik, hisz “ha már ezen túljutottam”.

Max. pulzus: 153
Átlag pulzus: 134
Átlagtempó: 5:03

Összesen 12km, 62:59

Tibivel a városban

Ma csak egy könnyűt terveztem és végül az is lett belőle, még ha Tibivel sikerült is kicsit gyorsabban futni, mint eredetileg terveztem.
Természetesen a városban futottunk egy kört, aminek az eleje nem esett jól, de aztán belelendültem és a második fele már kifejezetten jól ment.

Max. pulzus: 162
Átlag pulzus: 140
Átlagtempó: 4:37

Összesen 11km, 51:29

Ismét az ipari parkban

Nagyon úgy nézett ki, hogy ma sem futok, pedig már a lábam nem fájt, csak néha éreztem kicsit. Ellenben nagyon későn értünk haza és egyedül nem volt sok kedvem futni.
Végül mégis elindultam és nem bántam meg. Az ipari park felé vettem az irányt és ugyan kicsit éreztem a derekamat az ipari park elején mégis nyomtam egy részidőt és felpörgettem a tempót. Mire visszafele jöttem már 3:20 körüli, sőt néha azon belüli tempóval jöttem. A 3,15km-t végül 4:15-ös átlaggal futottam.
Itt egy kis gimnasztikát is beillesztettem, hogy a derékfájásom elmúljon, majd hazáig is egész normális tempóban futottam.

Max. pulzus: 167
Átlag pulzus: 141
Átlagtempó: 4:36

Összesen 10km, 44:56

Sötétben egy könnyű

Baluval futottunk egyet még este. Nem voltam valami friss, de azért ez a könnyed futás már bőven sötétben nem esett rosszul.
Kertváros felé kezdtünk, majd Bánhidára futottunk vissza, ahol összefutottunk Lengyel Istvánnal. Ezt követően még egy kis hurkot tettünk a futásunkba és én a Dózsakert szélén le is váltam Baluról. A tempó kifejezetten könnyű volt, de ez részben a sötétnek és annak köszönhető, hogy nem volt nálunk lámpa.

Max. pulzus: 142
Átlag pulzus: 128
Átlagtempó: 5:19

Összesen 10km, 53:28

Gyógyfutás

Fáradt és álmos is voltam, de azért futottunk egyet ma Baluval. Szerencsére ő is csak későn tudott kezdeni, így együtt kocoghattunk egyet a városban. Az első fele nem esett jól még lassan sem, de aztán úgy 4-5km után már kifejezetten élveztem a futást ebben a lassú tempóban.

Max. pulzus: 146
Átlag pulzus: 130
Átlagtempó: 5:21

Összesen 11km, 58:53

Több, mint lendületes

Azt hittem a mai futás nem lesz olyan kemény, mint mondjuk a tegnapi volt. Igaz tegnap egész jól bírtam, de síkon elvileg még lazább futást reméltem Ashenafival. Mintegy 2km után már a Csónakázó-tó mellett voltunk és nem a kavicsos úton futottunk, hanem a füvön egy nagy körben.lenduletes Néhol volt ugyan egy kis ösvénykezdemény, de tisztára mezei futás jellege volt a dolognak. Elkezdtünk körözni, én pedig próbáltam fejben kikapcsolni és csak menni, menni Ashenafi után. A szó már az első körben belémfagyott és csak annyi plusz energiát pazaroltam, hogy körönként egyszer lenyomjam a részidő gombot. Szinte végig 4 perces körüli tempóval mentünk, sőt volt ahol becsúszott az alá is. Némelyik körben kutyasétáltatókat kellett kerülgetni és egyéb akadályokat leküzdeni, egy helyen pedig minden körben elég rendesen le kellett hajolni, hogy átbújhassunk egy faág alatt.
Összesen 13 kört futottunk és mint a GPS adatokból kiderül ezek mindegyike 1100 méter körül alakult, így ez “kiátlagolva” egész pontosan a kör hossza.
Az első 2 kör még lassabb volt és én a kör felénél kezdtem nyomogatni a részidő gombot, így az első és az utolsó kör nem teljes. A harmadik kör után aztán nagyjából beállt a tempó és ezt tartottuk is végig, illetve csak az utolsó kör lett gyorsabb.
A végén már nagyon vártam, hogy vége legyen az edzésnek, mert nem igazán esett jól úgy a 10. kör környékétől. Azért mentem szó nélkül és csak a 12. kör végén kérdeztem meg, hogy “Mikor lesz már vége?”. 🙂
Így mintegy 13510 métert futottunk lendületesen 54:36 alatt, ami 4:06-os átlagtempó. Egy hónappal ezelőtt a Tatai Minimaraton keretében ugyanekkora távon 1 perccel bírtam jobbat futni, de egyrészt most 165-166 körül alakult az átlagpulzusom szemben az akkori 176-al, másrészt kicsit rosszabb talajon, körönként 2 apróbb felfelével, ág alatt bujkálással futottuk a mostani edzést. Hát azthiszem ez elég bíztató. Az előző bejegyzésben fejtegetett sebességem sem hiszem, hogy elmarad a tavalyitól, sőt…
Az ilyen edzéseket rendkívül hasznosnak tartom és nagyon jó, hogy Ashanafival tudok futni, hisz egyedül szinte kiárt, hogy ilyeneket meg tudjak futni.
Amúgy derülnek ki érdekes dolgok, hogy miként is edz. Én például már a reggel 6-7 fele futott délelőtti edzésein is meglepődtem, de attól egyenesen lepadlóztam, hogy Etiópiában mikor napi hármat edzettek felkeltek még hajnali 3-4 felé is futni egyet. Hát talán ilyesmiben keresendő a titok, hogy miért is futnak nálunk ennyivel jobban.
Én viszont holnap inkább nem csatlakozom az edzéséhez, mert ilyen keményet nem bírok minden nap edzeni.

Max. pulzus: 177
Átlag pulzus: 156
Átlagtempó: 4:19

Összesen 17km, 72:30

Egész gyors könnyű futás

Ma hétvége ellenére belekóstoltam a sötétben egyedül futásba és így elsőre nem is volt rossz. Mondjuk kicsit nehezen indult, mert majd elaludtam és nem mozogtam frissen, de 3-4km környékén azt vettem észre, hogy egész gyorsan haladok.
Az ipari park végéig futottam el, majd fordulás után még bele is mértem egy kilométert. Ez 4:24-es volt méghozzá 145-ös átlagpulzussal és 150-es maximummal. Egész pofás. Kezd ez alakulni. 🙂
Visszafelében a Kertvároson keresztül jöttem egy pont meglett a 10km, amit egy komolyabb gimnasztikával még meg is fejeltem.

Max. pulzus: 155
Átlag pulzus: 141
Átlagtempó: 4:51

Összesen 10km, 48:56

Könnyű, városi futás

Gerivel és Tibivel futottunk ma egy könnyűt a városban. Ugyan Tibi mindig gyorsabban akart menni, de azért sikerült ehhez mérten viszonylag könnyű edzést futni és csak 4:50-es lett az átlagtempó. Persze végig betonon toltuk, de legalább jókat ökörködtünk. Ezt Tibi nem mindig díjazta, így 5 percig tüntetőleg előrefutott egy szakaszon.
Úgy tűnik mégsem vagyok olyan rettentően fáradt, de azért holnap még nem futok keményet.

Max. pulzus: 152
Átlag pulzus: 137
Átlagtempó: 4:50

Összesen 11km, 52:08

TSC pályáig a városban

Ma ismét Ashenafival futottam, méghozzá a városban. A TSC pályát mutattam meg neki, mert ott még sose járt.
Ashenafi úgy tűnik soha nem kezdi gyorsan a futást, mert most is 5 percesen kívülivel kezdtünk, aztán szép lassan gyorsultunk. Fent a pályán már 4:10-es ezreket futottunk és mindezt szinte észrevétlenül. Nem volt semmi váltás, hanem egyszer csak azt vettem észre, hogy már gyorsan futunk.
Reinach Ferivel is beszéltünk keveset és én nem értettem, hogy Ashenafi miért nem áll meg. Miért fut még egy kört. Hát csak simán levezetett. Az edzés közepén 4:10-es tempó után.
Visszafelé kicsit kerülővel futottunk és persze ekkor is felpörgött idővel 4:10-re a tempó, de most is kifejezetten jólesett.
Jó kis edzések lesznek ezek nekem. Még pont kényelmesen elbírható, de azért lendületes. Pont az általam favorizált Anaerob küszöb környékén.

Max. pulzus: 161
Átlag pulzus: 143
Átlagtempó: 4:45

Összesen 14km, 64:25

Városban és a Csónakázó tónál

Ma csak egy könny futás volt a program, amit Gerivel és Tibivel együtt csináltunk, méghozzá Tibi megszállott városban rohangálós mivoltának köszönhetően az utcákon.
Szerencsére legalább a Csónakázó-tóhoz is odakanyarodtunk, ahol én futottam 2 kört, míg a többiek ücsörögtek.
Az eleje nagyon szenvedős volt a futásnak, de a második fel már jobban esett. Tempó sokszor volt 5 percesen bőven belül, de lötyögés is akadt.

Max. pulzus: 156
Átlag pulzus: 136
Átlagtempó: 4:53

Összesen 8km, 40:42

Laza 7km

Teljesen szétestem a tegnapi futástól, a nem fürdéstől és attól, hogy éjszaka a dög melegben nem bírtam rendesen aludni.
Miután hazajöttem, Gerivel azért elmentünk futni, de nem jutottunk messzire. Az Erőműi-tó megkerülésén túl nyújtottunk és beszélgettünk egy sort és ez még túlélhető is volt, de nem vagyok jó passzban.
 

Max. pulzus: 144
Átlag pulzus: 126
Átlagtempó: 5:18
 
Összesen 7km, 35:30

Egy kilences síkon

Gerivel futottunk ma egy könnyűt az Erőműi-tó felé, illetve azt megkerülve. A végén csináltunk 8 repülőt is és gimnasztikáztunk egy keveset.
A futás közepesen ment. Néhol elég jól haladtunk, de összességében nem kapkodtunk el semmit. A repülők nélkül meglett volna az 5 perces átlag, de én azokba belemérek a séta/dzsogg részt is.
A derekam sajnos nem az igazi, ami a repülők alatt kicsit zavaró is volt, de ennek ellenére jó hangulatú kis edzés volt ez a mai. Sokat dumáltunk Gerivel.
 

Max. pulzus: 159
Átlag pulzus: 133
Átlagtempó: 5:26
 
Összesen 9km,  50:57

 

Kicsit már jobban ment

Ma már egy fokkal jobban ment a futás, mint mondjuk tegnap, de még nem volt az igazi. Derekam is jobb már és igen sokan nyújtottam futás után is. Gerivel futottunk ki az Ipari-park végébe, majd onnan a Kertváros felé egy kört mentünk. Az elején reméltem, hogy jól megázunk, ami felfirrülést jelentett volna, de csak szemerkélt az eső.
A végén még összefutottunk Sunkával is, aki természetesen épp biciklin ült.
 
Max. pulzus: 150
Átlag pulzus: 133
Átlagtempó: 5:06
 
Összesen 11km, 54:11

 

Mumus kör újra lecsapott

Éreztem, hogy ez a mai nap nem fog jólesni. Eleve a mumus 600 méteres kört kellett futni a TSC pálya mögötti kiserdőben, ahol eddig csak szenvedős edzésben volt részem. Ezen felül nagyon nem éreztem magamban az erőt, lábaimban éreztem a szombati focit és amúgy is nyomott voltam a fülledt időtől.
Geri szerencsére velem tartott, így azért kibírtam a napot. Nélküle lehet el se kezdtem volna, mert a bemelegítés végén még a derekam is szörnyű volt. Kiemelt, amitől egy darabig jobb volt és 6 repülő után elkezdtük a 4×2 kört.
Az elsőben még egész rendben volt minden. Időben is elment és érzésre se volt halál.
Aztán jött a második, amiben Geri kihagyott a közepén 1 kört, én meg szenvedtem piszkosul, de végigtoltam. Persze sokat lendített a dolgon, hogy tudtam Geri vissza fog állni, de így is minden kritikán aluli volt, ahogy szenvedtem. Pulzusom nem tudtam felvinni, derekam olyan volt, mint egy betondarab és megváltásként vártam a kör végét
Fel sem merült bennem, hogy folytassam. Szétcsúsztam és a derekam nem hajlott kicsit se.
 
A 2×1200 méter így alakult:
 
4:06 (158)
4:12 (163)
 
Az átlagpulzusból látszik, hogy jobb állapotban vagyok, mint mondjuk egy hónapja. Ezt 170 körüli pulzussal kellene tolnom, jobb időkre, de egyszerűen nem bírtam gyorsabban futni és még ez is kínszenvedés volt. A nagyvölgyön a fölfelében 173-as átlagpulzussal bírtam futni, itt pedig a maximum sem volt ennyi.
Levezetésnek a Győri út mellett futottunk vissza és simán ment az 5 percen belüli tempó, csak a derekam éreztem végig.
Lehet már tényleg kellene kezdenem valamit, de Edit is csak annyit mond, hogy nyújtsam. Próbálom nyújtani, de úgy érzem nem segít.
 
Max. pulzus: 172
Átlag pulzus: 137
Átlagtempó: 4:58
 
Összesen 11km, 54:40

 

OB előtti átmozgatás

Ma csak egy könnyű átmozgatás volt, amit az Erőműi-tó irányában ejtettem meg. Nem volt túl izgalmas, hisz a fél óra kocogást csak pár repülő megfutása és egy halastó felfedezése jelentette számomra.
Nem ment igazán jól a futás első fele, de ez nem is nagy csoda, hisz épp előtte pár perccel álltam fel a számítógép elől, ahol az egész napot töltöttem.
 
Holnap Középtávú OB, utána Váltó OB. Ez a hétvége tavaly ősz óta a legfontosabb. Kíváncsian várom mi lesz.
 
Max. pulzus: 154
Átlag pulzus: 131
Átlagtempó: 5:22
 
Összesen 6km, 31:02

 

Váltakozó, plusz a Tibi féle lassú futás

Tibi mindig megfuttat ha együtt edzünk és ez ma sem volt másképp. 🙂
Valahogy a bemelegítésre is a 4:30-4:40 jön neki magától és ebben már benne van az is, hogy én nyafogok neki a magam módján és próbálom mérsékeltebb tempóra bírni. Bő 4km bemelegítés után ennek megfelelően már nem éreztem jól magam és ráadásul még a fél kettőkor fogyasztott ebéd is nyomta a hasam. (este fél hétkor)
A mai program váltakozó volt, méghozzá rövidebb szakaszok, amiből én 150-200 gyorsakat próbáltam megvalósítani, Tibi meg röhögve megcsinálta velem. A síkvölgy felé kezdett edzésen elkanyarodtunk a nagy elágazásban balra és innen  a TSC pályára futottunk, majd még ott is nyomtam két kört, hogy a táv is meglegyen a váltakozóból. Végül 4,34km jött össze 17:54 alatt, ami 4:07-es átlag tempó. (162-es átlagpulzus)
Ennek legalább tudtam örülni, mert amúgy futás közben azt éreztem, hogy katasztrofálisan megy.
Tibi még vagy fél órát rohangált körbe a pályán az óráját kalibrálva, amiből nekem 1 kör elég volt, ugyanis mindezt alig 4 perc fölötti tempóban tette. Ha tegnap nem is sikerült agyoncsapnom magam, ezt ma bepótoltam.
Levezetésnek még volt bő 4km hazáig, amiben sikerült szintén 4:40 körül futnunk, de ez már nem esett rosszul.
 
Max. pulzus: 170
Átlag pulzus: 149
Átlagtempó: 4:33
 
Összesen 13km, 60:04

Szilágyi Tibivel egy könnyű futás

Ma Szilágyi Tibivel futottam és ennek megfelelően a városban tettünk egy nagyobb kört, ráadásul nem is lassú tempóban. Bár a 4:40 gyorsnak sem nevezhető, de én mégis lassabb könnyű futásokhoz vagyok szokva. Az eleje nem is tetszett annyira, de hamar hozzászoktam a normális tempóhoz és nem is esett nehezemre.
A végén odakanyarodtam a Dózsakert szélén lévő játszótérre, ahol már egyedül nyomtam 8 repülőt.

Max. pulzus: 162
Átlag pulzus: 142
Átlagtempó: 4:50

Összesen 12km, 60:27

Ismét 4×2 kör

Ma ismét résztávos edzés volt és szerencsére 2 héttel ezelőtthöz hasonlóan Balu most is csatlakozott hozzám. Felkocogtunk a TSC pálya mögötti kiserdőhöz, ahol már Sunka is várt ránk, hogy végigdrukkolja az edzést és mérje az időket.
A program 4×2 kör volt a 6 repülő után, amitől természetesen tartottam rendesen.
Az első köröket Balu vezette, majd a harmadik résztávot végig vitte. A negyedikben aztán a második körre állt be, de akkor már majdhogynem mindegy volt nekem, mert a harmadik végére teljesen behaltam.
 
Idők és átlagpulzusok:
4:09 (162)
4:10 (166)
4:06 (169)
4:17 (171)
 
Eléggé elkészültem a végére és még a gyomrom is rendetlenkedett, így a levezetés, a 4km hazafutás sem esett jól.
Abba rossz belegondolni, hogy egyedül mekkora szenvedés lett volna a mai edzés.
 
Max. pulzus: 180

Összesen 13km, 60:17

 

Átmozgatás a bajnokságok előtt

A mai program egy könnyű átmozgatás volt a Rövidtávú OB előtt.
Tatabányáról futottam könnyű 6,5km-t és elég közepesen ment. Nem ment se jól, se rosszul, de ez nem is baj.
Összesen 6,5km lett és volt benne 8 repülő is. Tempóra pedig azt futottam, ami épp jólesett, magyarul kocogtam.
 
Max. pulzus: 155
Átlag pulzus: 138
Átlagtempó: 5:32

Összesen 6km, 35:52

 

Balunak hála sokat gyorsultam

Tartottam rendesen a mai edzéstől és ezt csak tetézte, hogy Skuló és Sunka is lemondta a részvételt, illetve az edzés megtekintését.
Legalább kétszer 2 kör gyors volt a program a kiserdőben a TSC pálya mellett, ami eddig egyszer sem ment jól, de annál rosszabbul esett. Szerencsére Balu hamar beadta a derekát, hogy velem tartson és a szemerkélni kezdő esőben együtt futottunk fel a pályák mögé. Egy kört lenyomtunk repülőzés közben, majd jött maga a résztáv.
Az első kört annak ellenére, hogy nem tervezte Balu vitte és nekem egész jól is ment mögötte, de a 2 percen belüli köridő meglepett. Ilyet akkor sem nagyon futottam, mikor 1 kört kellett, most meg volt még egy. A másodikat aztán egyedül már kicsit küzdősen, de behúztam így 4:01 lett.
A másodikban aztán végig vitte Balu a tempót és egy az egyben lemásoltuk az első dupla kört, így ez is 4:01 lett. A különbség csak annyi volt, hogy ez már sokkal keményebb volt, de ha jó időket sikerül futni egy edzésen, akkor ez nem zavar és ez most is így volt. (legutóbb ugyan 4×2 kört mentem, de csak 4:21 és 4:15 közötti időkkel)
Levezetésnek maradt a hazakocogás, ami közben még Tibivel is összefutottam.
Hihetetlen, hogy mennyivel könnyebb résztávozni így, mint egyedül.
 

Max. pulzus: 180
Átlag pulzus: 143
Átlagtempó: 4:51
 
Összesen 12km, 57:29

Most megvolt a résztáv

Résztávos edzés volt a mai program, akárcsak ahogy a múlt héten lett volna. Négyszer 2 kör a kiserdőben a 600-as körön.
Nem volt hozzá sok kedvem, a napom nagyon hasonlóan alakult, mint múlt héten, de éreztem, hogy ha jól nem is fog menni, de az edzést meg tudom csinálni. Bemelegítésnek 4km-t és 6 repülőt futottam, majd jöttek a 2 körök. Direkt nem akartam elfutni az elejét, mert abból csak egy végtelen szenvedés lett volna és ez bejött, mert kicsit gyorsulóra tudtam futni az edzést és épp elég kemény lett.
 
4:22 (160/170)
4:19 (164/175)
4:17 (165/176)
4:15 (166/177)
 
Zárójelben az átlag és a max. pulzus szerepel. A pihenő pedig 2 perc volt, amit ezúttal nem kocogtam, hanem csak sétáltam.
Levezetésnek aztán jött a 3,5km hazafutás.
Az idők lehetnének jobbak, de ezen nem fogok görcsölni. Ma ennyi ment és kész.
 
Max. pulzus: 177
 
Összesen 13km, 60:40

 

Tavaszi fáradtság?

Ma reggel úgy éreztem, hogy menne a futás, de délutánra a kedvem is elment és már nem is éreztem így. Persze elindultam és gondoltam majd jobb lesz, hisz a hegyen csak jobb futni. Nem volt jobb. Már a Dózsakerti vasúti felüljáróra alig bírtam felmenni és a Turul lépcső végképp betett. Nem fáradtak a lábaim, levegőm bőven van, de mintha minden lépésnél mégis össze akarna rogyni a testem. Küzdelem minden lefutott méter. Meg is álltam és egy kerülővel hazajöttem, hogy ne oda-vissza fussak. Még bele is sétáltam.
Nem tudom mi lehet. Fáradt nem lehetek, kutya bajom amúgy, de nem megy. Azon is gondolkodtam, hogy csak egyszerűen azért nem megy, mert nagyon nincs most kedvem futni, de ez inkább fordítva van. Azért nincs kedvem futni, mert nem megy.
Máskor is volt, hogy nem volt kedvem elindulni, de általában közben azért megjön. Hát most nem, így ma is alig futottam valamit és ha ezt előre tudom inkább el se indultam volna.
 
Max. pulzus: 146
Átlag pulzus: 126
Átlagtempó: 6:33
 
Összesen 4km, 100 szint, 27:12

Nem az én napom

Ez nem az én napom volt. Mire hazaértem hulla fáradt voltam és semmi kedvem nem volt futni menni, pedig résztáv lett volna.
Persze végül rávettem magam, de nagyon nem esett jól a futás. Nem éreztem fáradtnak magam, a pulzusom is alacsony volt, de valahogy nem ment. A bemelegítés után aztán ott álltam a rajtnál a TSC pálya mögötti kiserdő 600 méteres körén és még mindig nem éreztem úgy, hogy akár csak közepesen is, de meg tudnám csinálni az edzést. Némi hezitálás után nekikezdtem, hogy majd meglátjuk. Gondoltam az első kör, vagy az első 2 kör után látni fogom hogy megy és majd eldöntöm hogyan tovább. Végül 200 méterig jutottam. Az első kis emelkedőn egyszerűen nem ment és megálltam. Sétálva indultam haza, majd csak azért kezdtem futni hazafelé, mert ha már séta, akkor inkább Edittel, mint egyedül.
 
Max. pulzus: 143
Átlag pulzus: 125
Átlagtempó: 5:31
 
Összesen 7km, 38:44

 

Újra Tibivel

Sejtettem, hogy Tibivel nem lesz igazán könnyű a futás, de azért megbeszéltük a közös edzést és le is futottuk. Erőmű tó felé az akácoson át a szántóföldeken keresztül, futottunk egyet, aminek a végén szintén az Erőmű tó felé jöttünk vissza. Végig dumáltunk és bár párszor megpróbálkoztam Tibit lassabb tempóra bírni ez nem igazán sikerült. Én viszont azért egyre jobban éreztem magam, így végül ez nem is volt gond.
 
Max. pulzus: 160
Átlag pulzus: 137
Átlagtempó: 4:48
 
Összesen 12km, 57:18

Küzdős résztáv egész elfogadható időkkel

Ma ismét gyorsító edzés várt rám, én viszont nem igazán vártam ilyen edzésre. Sose szerettem a résztávozást és nem a mai naptól fogom megszeretni. Eleve nem esett jól a bemelegítés, ami fura, mert az elmúlt másfél hétben csak a Postás utáni átmozgatás nem ment jól. A résztáv aztán már jobban ment, de piszkosul megküzdöttem vele.
A régi salakos pálya fölötti kiserdőben van egy szűk 600 méteres kör (én 567 és 575 közé mértem), amin ma résztávoztam. Először 3 kör, majd 2 kör és végül 2×1 kör volt a terv és ezt sikerült is megcsinálnom.
Az idők sorban, átlagpulzussal:
 
3 kör: 6:23 (164)
2 kör: 4:13 (169)
1 kör: 2:02 (165)
1 kör: 1:59 (168)
 
Sikerült hát egyre gyorsabban futnom, de a bemelegítés alatt még viccesnek tartott emelkedőket a pokolba kívántam futás közben. Jó ha 7-8 méter szintkülönbség van egy körben, de ez is piszkosul rosszul tud esni. Zsibbadt a lábam, sőt már szinte a karom is, de végigküzdöttem a résztávot. Nem akartam maxot futni, de az lett belőle. Valahogy sose kezdem elég lassan ahhoz, hogy úgy tudjak gyorsulni (vagy nem lassulni), hogy az ne legyen rohadt kemény.
A levezetés ennek megfelelően hihetetlen lassú cammogással telt, egész pontosan 5:46-os tempóban.
Azért nem volt ez az edzés hiábavaló és úgy tűnik olyan nagyon lassú sem vagyok, mert még a 3 kört is 3:40-es tempóban futottam. A max. pulzusomat pedig a Postás Kupa után ma is fel tudtam vinni 180-ra.
 
Max. pulzus: 180
Átlag pulzus: 146
Átlagtempó: 5:01
 
Összesen 14km, 69:31

 

Átmozgatás a HOB előtt

Tatabányáról mentem ki átmozgatni egyet a Hosszútávú OB előtt. Nem ment se rosszul, se jól. Próbáltam kicsit felrázni magam, így visszafelé 8 repülőt is futottam.
Holnapra céljaim nincsenek. Túlélésre megyek.
 
Max. pulzus: 159
Átlag pulzus: 140
Átlagtempó: 5:03
 
Összesen 6km, 30:08

 

Óraátállítás után is sötétben

Baluval futottunk egy könnyű városi tízest. Nem variáltuk túl az útvonalat és nem is mentünk gyorsan. Meglepően jól érzem magam a tegnapi után, úgy tűnik ha nem kell nagy tempót futni, akkor még egész jól bírom. Az átlagpulzusom is igen alacsony lett ma.
A végén még futottam 3 repülőt is a sétálóutcán, hogy egy kicsit felrázzam magam.
 
Max. pulzus: 153
Átlag pulzus: 133
Átlagtempó: 5:06

Összesen 10km, 51:10