Mai napra szóba került egy hegyi futás a Budai-hegyekben is, valamint vészforgatókönyvnek ott volt a Tibi által beharangozott 20km-es rugógyár kör, ám végül délután Tatabányára hazaérve azon kaptam magam, hogy mehetek egyedül futni.
Eltökélt voltam és akartam futni egy hosszút. Ki is találtam, hogy átfutok Tatára, ott nyomok egy kört az Öreg-tó körül, majd hazafutok.
Az egész ott dőlt meg, hogy az ipari park után az úton birkák vonultak százszámra és nekem ki kellett őket valahogy előznöm. Gondoltam átvágok a frissen szántott földön egy szomszédos földútra és ezzel meg is oldom a kérdést. Igen ám, de az úton valami szennyvíztelepre értem, amit még nagyjából ismertem is, mert Gerivel egyszer már futottunk erre. Az út abba az irányba, amerre én mentem volna végetért és következett egy újabb kerülő szántóföldön. Egy felhagyott úton mentem tovább, majd egy erdőfolton voltam kénytelen átvágni és ugyan már ekkor rohadtul elegem volt az egészből itt véget ért minden futható rész.
Kukoricaföld, míg a szem ellát. Kivéve északra, amerre egy ismert erdő széle volt tőlem bő 100 méterre. Mivel az ültetési irány és így a sorok arrafelé vezettek elindultam. Félúton jött a sorok irányváltása (ilyet miért csinálnak?) és én bevettem a balkanyart, gondolván, hogy az irány stimmel és csak lesz arra is egy út. Hát úgy 500 méteren át nem lett és ekkor döntöttem úgy, hogy a 100 méteren belül velem párhuzamos erdőszél jobb célpont lesz.
Átküzdöttem magam a kukoricáson és egy dzsuvás erdőszélre értem ki, ahol semmi út nem volt. Ellenben az erdőben összetört monitorok hevertek, én pedig úgy néztem ki, mintha kéményt pucoltam volna. A fene se gondolta, hogy a kukorica ilyen mocskos növény, bár az is lehet, hogy a közeli M1-es autópálya leülepedett szmogját sikerült a fehér pólómon összegyűjteni.
Kiverekedtem magam a legközelebbi földútra és közben még a bokám is felcsapódott párszor, mert a terepet egyáltalán nem bírja még és itt legszívesebben be is fejeztem volna az edzést. Azonban még haza kellett futnom, ami emberek közt ilyen mocskosan elég vicces volt. Nem tudom poénnak szánta-e egy ürge a Kertvárosban, de megkérdezte tőlem, hogy: “Nem tudja merre van a bányász mozi?”
Végül csak hazaértem és 12,5 kilométerből megúsztam a mai napot. Nem először futok bele ilyen dzsuvatúrásba. Megjátszottam ezt már Lőrincről indulva is, Tatabányáról a Vértes felé indulva, a Velencei-hegységben és még kitudja hány helyen. Mindig van egy út, amit jónak vélek, de aztán egyre kisebb és elhagyatottabb lesz, majd jön helyette a futható erdő, aztán a kevésbé futható rész, majd végül gyalogolva próbálok kijutni valahova ahol végre haladni is lehet. Visszafordulni természetesen mindig rossz ötletnek tűnik, hisz “ha már ezen túljutottam”.
Max. pulzus: 153
Átlag pulzus: 134
Átlagtempó: 5:03
Összesen 12km, 62:59
Kertvárosban volt olyan hogy Bányász mozi! Nem poénkodott az ürge.
Tatai tókerülő utat meg majd megmutatom, párszor futottuk régeben.
Köszi. Le fogok csapni rá, hogy egy 25km-s körre velem tartasz. 🙂
Jártam már arra úgy 3x, amiből egy bringával volt. Oda tudok találni, csak az újításról kell letennem.