Megtette hatását a tegnapi átmozgatás, mert egész jól éreztem magamat, bár nem számítottam csodára a fizikai állapotomat illetően.
A tegnapi csapatmegbeszélésen arra jutottunk, hogy tízbe kerülni egyáltalán nem lehetetlen és Düdü ötlete nyomán "megjelöltük" az Olasz csapatot, mint legyőzendő riválist. Bár ezt a feladatot nem igazán tudtuk komolyan venni, mert mindenki hülyeségnek tartotta, hogy az egész verseny alatt kiemelt figyelmet szenteljünk az olasz versenyzőkre, de azért csak bennünk maradt, hogy őket meg kell verni. Hogyan lehet az erdőben több tucat ember között rohangálva még arra is figyelni, hogy merre van éppen a fő ellenfél, azaz az Olasz futó.
A célterületre kiérve aztán nem ért minket nagy meglepetés, mert jól ismerjük ezt a terepet és a célhelyet is. A Soroska nevű terepen legalább 6 napot versenyeztem már és bár igazán jól sosem ment, de azért szeretek itt versenyezni, főleg mert viszonylag sík.
A váltó miatt érdekes mód nem izgultam, mert tudtam, hogy ezt már nem fogom elrontani. Nem kockáztatok, nem akarok nyerni, csak a maximumot akarom kihozni magamból.
A tömegrajtról csináltam egy csomó fotót, majd mentem átöltözni, hogy már nyugodtan várhassam, hogy Szundi Attila mikor érkezik az átfutó pontra. Kezdtek szálingózni az emberek, de Attila csak nem volt köztük és a többiek már kezdtek aggódni, de én nyugodt voltam. Tudtam, hogy Attila nem fogja elrontani és bár bíztam benne, hogy a 2 évvel ezelőttihez hasonlóan újra az első helyek egyikén fog váltani, de azért éreztem, hogy ez nem reális elvárás. Attila meg is érkezett időben az átfutó pontra, majd a célba is. Ideje nem volt rossz, bár ő nem volt elégedett a futásával pár hiba miatt. Imi teljesen jó pozícióban ment ki második futóként, én pedig elvonultam bemelegíteni. Nagyon jól éreztem magam a bőrömben. Friss voltam és csak úgy pörögtek a lábaim. Éreztem, hogy a meleg miatt nem lesz egy sétagalopp a mai verseny, de végre éreztem magamban kedvet és erőt, amit az elmúlt néhány nap igencsak kiirtott belőlem.
Kelemen Detti első helyen hozta a lány váltót, így igazán jókedvvel telt a bemelegítés és már próbáltam a célterületen futkározni, hogy lássam mi zajlik az átfutón. Elment az első néhány fiú, de Imi nem volt köztük, így futottam még egy nagyobb kört, majd még egyet. Nem láttam Imit átfutni és nem hallottam, hogy bárki kiabálna neki, vagy bemondanák, így megkérdeztem Skulót. Ő, majd Geri is azt mondta, hogy Imi már átment, de aztán mások megerősítettek abban, hogy ez sajnos nincs így. Kezdett nagyon sok lenni a hátrány és egyre elszomorítóbb volt a helyzet. Imi nagyon sokára érkezett meg az átfutó pontra, de én nem voltam megtörve. Beálltam a váltóhelyre és vártam, közben pedig gimnasztikáztam. A lányoknál közben váltott Domján Zsuzsi is, így Fekete Zsuzsi is kiment már az erdőbe ráadásul még mindig dobogós helyen. Kezdtem nagyon sajnálni, hogy én már bukott helyzetben fogok nekivágni a versenynek. Olyan jó lenne egyszer egy jó helyezésért küzdeni, de ez aligha ma lesz. Telt az idő és Imi lassan már várható lett volna a befutón, de csak nem jött. Kovács Ádám jött oda hozzám és bíztatni kezdett. Legtöbb esetben nem gyakorol rám hatást, ha verseny előtt valaki megpróbál szavakkal motiválni, sőt van, amikor még zavarni is szokott, de Ádám szavainak mégis örültem.
Azt mondta, hogy mutassam meg mit tudok valójában. Egyből arra gondoltam, hogy ezek szerint Ádám nem tart annyira kutyaütőnek, mint amilyen valójában vagyok, sőt talán tiszteli is kicsit a múltam. Tisztában vagyok vele, hogy Ádám jobb versenyző már most, mint én valaha is voltam, vagy leszek, de pont ezért éreztem úgy, hogy ha Ádám bízik bennem, akkor nekem igenis nem szabad elkedvtelenednem és meg kell halnom a csapatért. Ha még ő is fontosnak tartja a minél jobb eredmény itt a váltón a tegnapi 5. helye után, akkor nekem a nagy leégés után végképp meg kell feszülnöm, hogy javítsunk a helyzeten.
Végre megérkezett Imi a befutóra és én nekivágtam a pályának. Jó sokat kellett kifutni a térképrajtig és próbáltam eltalálni azt a tempót, ami gyors is, de egyben nem is halok meg tőle.
Az egyes pontra nem nagyon lehetett variálni az útvonallal, próbáltam elkapni a kisösvényt, ami sikerül is aztán a nyeregből bevágni a pontra. Az erdő üres volt, csak néhol láttam egy-egy lányt. Könnyedén elfutottam az egyik Cseh válogatott lány mellett, ami azért megnyugtatott, főleg, hogy korábban szóba került, hogy még ők is jobban futnak nálunk. Az erdőbe alig értem be és már láttam is a sziklát, majd a pontot is.
Kettes szintén nem volt egy nehéz pont, mert megvezetett az ösvény és csak be kellett ugrani a ponthoz. Nem igazán tudtam max. tempóval haladni, mert a terep köves részein bizonytalanul mozogtam és még a bokámat is féltettem néhol, nem is véletlenül, mert a kettes után meg s bicsaklott.
Elfutottam a töbrök bal szélén, majd a bal oldali töbör után elkezdtem lefelé húzni. Itt láttam meg egy Dán versenyzőt, aki nem volt valami magabiztos és gyors sem, ráadásul az éles váltóban fut, tehát máris sikerült egy csapatot utolérnem. Volt egy kis bizonytalankodás a pont előtt, de szerencsére csak túl korán kerestem és nem álltam meg, csak lelassultam. (hiba:0:10)
Egyszerre estünk neki a hegynek a Dán sráccal és kicsit csak a futásra koncentráltam, így nem csoda, hogy a töbröt a tervezettel ellentétben nem jobbról, hanem balról kerültem. Erre persze már csak a töbör oldalában jöttem rá és egyből azon kezdtem aggódni, hogy a Dán srác pontja felé bezzeg biztos jól jövünk, így le fog rakni. Szerencsére azonban ő is csak elrontotta, mert már a töbör oldalában elkezdett jobbra húzni. Én a gerincen futva szépen megfogtam a pontot, így sikerült is jól leszakítanom. A pont előtt még ugyan megtorpantam, de szerencsére a jellegfa segített és nagy megnyugvás volt, amikor megfogtam a négyest. (hiba: 0:30)
Itt újra erőre kaptam, mert jött a lefelé. Kirontottam az útra, majd beugrottam a töbör oldalába.
Próbáltam pörgetni kicsit a hatos pontra menet, de ez nem nagyon ment, viszont az irányt jól tartottam és a töbröt meglátva már nem lehetett hibázni.
Úgy döntöttem az úton jobbról ívelve csinálom az átmenetet a hetesre, mert a réten nagy fű lehet és egyenetlen talaj, ami szerintem jó döntés volt.
Nagy rohanás jött az átfutóra és kezdtem érezni, hogy kegyetlen nagy szenvedés ez a mai futás és gond lehet az átfutó utáni fölfelével is. A szurkolásból nem hallottam valami sokat, pedig az
t reméltem, hogy az majd erőt ad.
Kicsit talán korán ugrottam be az erdőbe, de ezt éreztem is, mert nem torpantam meg, így hiba nélkül fogtam a pontot.
Kegyetlen felfelé mászás következett, amit nagyon nem szeretek. Próbáltam erőltetni, többször magamra kényszerítettem a futást, de aztán csak meg kellett állnom sétálni, mikor éreztem, hogy közel a tető, akkor már szintben mentem egészen a völgyig, ahol domborzat alapján fogtam a pontot hiba nélkül.
Egy kicsit kapkodva indultam ki a pontról, mert a sok szikla miatt nem bírtam a térképet nézni és ez sajnos oda vezetett, hogy a gerincen átbukva jöttem csak rá, hogy elcsúsztam balra. Sajnos ekkor már ácsorogtam is egy ideje, így egész nagy hiba lett. (hiba: 1:00)
Próbáltam felpörgetni a tempót és ez egész jól sikerült, de mivel csak érzésre mentem megint sikerült elcsúsznom jobbra és bár egyből rájöttem mi a helyzet már sokat buktam. (hiba:0:40)
Szerencsére a harmadik ilyen jellegű ponttal nem volt gond, így egyből megfogtam és fordulhattam is vissza a cél felé.
Kicsit túlságosan felfelé húztam és erre csak a második völgy után jöttem rá, így felülről kicsit bizonytalanul érkeztem a pontra, de a pontfogással már nem volt gond. (hiba: 0:15)
Nem gondolkoztam az útvonalon a következő pontra, hanem elindultam szintben, hogy fentről foghassam a pontot és ezt sikerült is hiba nélkül végrehajtanom, de lehet az alsó útvonal jobb lett volna.
Tudtam, hogy itt a pálya vége és rohantam ahogy bírtam a gyűjtő felé. Éreztem, hogy nem sikerült magamat kifutnom a versenyen, de már csak arra figyeltem, hogy a gyűjtőt hiba nélkül fogjam. Először a szememmel a fenti szikla lábánál kerestem, de aztán megláttam, hogy alatta a kis kőnél van, így nem vesztettem vele semmit.
Éreztem, hogy van bennem erő és nagyon bennem volt, hogy világbajnokságon vagyok, valamint, hogy minden másodpercért érdemes küzdeni, így elkezdtem hajrázni, ahogy csak írok. Kegyetlenül elkezdtem nyomni, szinte lábujjhegyen futottam és hallottam a szurkolást is. Szerencsére sok magyar volt kint és nekem jólesett magamat kínozni a befutón. Kegyetlenül kivoltam mire az utolsó egyenesre fordultam, de kitartottam a célig és gyorsan váltottam Ádámot.
A befutón, mint utóbb kiderült csak Osterbo vert meg, még a többi dobogóért hajrázót is megvertem, méghozzá nem is kevéssel. Nagyon jólesett, hogy végre úgy értem oda a befutóhoz, hogy láttam értelmét hajrázni és nem csak bekocogtam, mint mondjuk a középtávon.
Ez az igazi önmagam, aki képes a befutón is meghalni a sikerért, sőt még egy sokadik helyért is.
A pálya egész jól ment és ugyan maradt benne 2:25 hiba, de ezen nem nagyon bosszankodom, mert végre sikerült elfogadhatóan végigmenni egy pályán.
Ádám még jött egy egész jó időt, bár benne talán több van, hisz a 2 perc amivel megvert nem olyan sok.
Ezzel összességében 13. helyen végeztünk, ami ugyan jobb, mint 2 éve egy hellyel, de azért igencsak csalódást keltő eredmény. Attila, Ádám és én nagyjából egy jó átlagosat mentünk, de Imi sajnos nagyon elrontotta. Ha csak ő is egy saját maga által átlagosnak vélt futást produkál, akkor is 13-14 perccel előrébb végeztünk volna, ami helyezésben a 7. – 8. körül van, ráadásul pont az Olaszok előtt.
Emellett persze még mindegyikőnkben maradt 1-2 perc, így akár az 5. hely sem lett volna elérhetetlen és ehhez még csak nem is kellett volna csodát tennünk, csak négy egész jó futást végigcsinálni.
Mindezek ellenére nem vagyok csalódott. A váltó ilyen és nekünk most nem jött össze, pedig megtettünk mindent.
A saját teljesítményemmel sem vagyok valami elégedett, de végre olyan helyzetben versenyeztem, hogy legalább volt értelme küzdenem és ez jólesett. Feljöttem 2 helyet, de ez abból a pozícióból teljesen reális, se jobbat, se rosszabbat nem nagyon lehetett volna normális futással produkálni.
A legfontosabb, hogy élveztem a kemény versenyzést, azt, hogy a befutón megfeszültem a másodpercekért. Kicsit át kell, hogy értékeljem magamban az egész hozzáállásomat, mert ha nagy célokat tűzök magam elé, abból csak a kudarc lesz, de ha csak simán élvezetből versenyzek és edzek, akkor az mindennél jobb. Ebbe természetesen bele tartozik, hogy a maximumra törekszem, mint most a váltón, de beletörődök abba, hogy nem a világ legjobbjait kell legyőznöm, hanem egyszerűen ki akarom hozni magamból a legtöbbet.
Nincs semmi görcsölés, semmi elvárás, csak élvezetből versenyzem.
Összesen: 11km, 300 szint, 62:15
Én nagyon élveztem ezt a futást, sikerült végre szinte csak a versenyzésre koncentrálnom és még a térképpel se vacakoltam. Jó volt, hogy volt kivel együtt, vagy akár ellen küzdeni és egy egész jó rohanás lett belőle. Mondjuk hiba akadt rendesen benne, de ilyen térképpel ez nem csoda. Érdekes módon azonban ezeket is el lehetett volna kerülni, sőt nagy része teljesen az én hülyeségem volt. Összes hiba 4:20 lett, ami még mindig túl sok, de még így is az idei év egyik legnormálisabb futását produkáltam és végig rendesen hajtottam is.
Összesen hibáztam 8:40-et ami egyrészt sok, másrészt viszont már ez is előrelépés a tegnapi naphoz képest. Közben nem éreztem ennyire soknak a hibát.
