Ma az idei ARAK kupa terepére mentünk ki a Fejér Megyei Egyéni Bajnokságra edzésképpen.
Melegítésnek nem futottam valami sokat, de azért úgy szűk 2km volt és terepre is bementem. Kicsit éreztem a tegnapi futást, de azért nem voltam fáradt a rajt előtt. Talán a meggyötört lábaim zavartak csak kicsit, amit a cipő szedett szét.
Ma inkább a régi VJ integrátort vettem fel a Jalas helyett, mert abban csak a szögek vannak kitörve és a lábam mindig is jobban szerette. Most is sokkal stabilabbnak tűnt, így el is határoztam, hogy még egyszer nem veszek kevésbé masszív cipőt.
A jalasban, ha belerúgok egy kőbe az sokkal jobban fáj, mint a VJ-ben és emiatt aztán sokkal kevésbé merem odatenni a lábam. Ezen egész hosszan elgondolkoztam a rajt előtt, ami talán a sors iróniája a későbbiek tekintetében.
Makival még a verseny előtt megbeszéltük, hogy mit tervezünk futni és én azt mondtam, hogy 60-on belül menni a minimum, bár ekkor azt hittem, hogy csak 8,5km a pálya és nem 8,9, de ez nem is fontos.
Rajt után nagyon tetszett a pörgős rész és jól is ment, majd az ötös ponttól jött a küzdelem. Hibázgattam is apróbbakat, de azért toltam keményen és egész jól haladtam. Nem voltam elégedett magammal, mert tegnap sokkal jobban oda tudtam tenni magam. Úgy tűnik a meredekebb vértesi oldalak kevésbé fekszenek nekem, mint a Gerecse.
Közeledtem a pálya végéhez és olyan 4 perc hibám már volt, néztem is az órát, hogy pont ki fogok csúszni az időből, amit meghatároztam magamnak. Megfogtam a 17-es pontot, majd elindultam a völgybe lefelé. Már tudtam, hogy csak egy völgyön kell felfutni és jön a sík rész, amit nagyon szeretek. Mintha még valami csapásszerű is mutatta volna, hogy merre kell mennem, így rohantam le a völgybe és ekkor történt a baj.
Éreztem, hogy jobb bokám kifordult. Nem tűnt komolyabbnak, mint bármikor máskor, mert nem hallottam reccsenést, vagy nem éreztem úgy, hogy különösebben kifordult volna. Nem estem el és a lendület vitt tovább. Megtettem vagy 4-5 dupla lépést, tehát a jobb bokámra is ráléptem vagy ötször, mire megálltam a völgy alján. Gondoltam kicsit megmozgatom és már megyek is, bár jobban fájt, mint máskor szokott. Ekkor kezdtem kicsit rosszul lenni és a helyet kerestem ahova leülhetek. Nem akartam a földre ülni, csak egy sziklának szerettem volna nekitámaszkodni, de inkább gyorsan elterültem a földön, sőt még el is feküdtem. Azért nyomtam előtte egy részidőt (56:05), hogy tudjam mennyit álltam, így meglegyen a tiszta futóidőm. Éreztem, hogy ez most nem annyira komolytalan, mint máskor, de még csak az merült fel bennem, hogy ez a mai napon fog csak gondot okozni.
3 percig feküdhettem és segítséget se kértem Grabecz Tibitől mikor elment mellettem, pedig kérdezte mi a baj. Mondtam, hogy megoldom, majd felálltam és elkezdtem a 18-as pont felé felsétálni a völgyön.
Mikor felértem megmutattam egy lánynak, hogy hol van, majd elkezdtem kocogni a pont felé. Olyan 100-200 métert kocogtam összesen, de nagyon nem éreztem stabilnak a jobb lábam, így nem erőltettem tovább. Nem a fájdalom miatt, bár kicsit az is volt, hanem mert féltem, hogy baj lesz. Kezdtem érezni, hogy ez még komolyabb lehet, mint hittem. Besétáltam a célba, de innen már megfogtam minden pontot, hisz úgy is útba estek. A cél előtt a befutón már nagyon nem bírtam menni. Éreztem, hogy alig fér el a cipőben a lábam és kezdtem megint rosszul lenni. Hányingerem volt és a vérnyomásom is a padlón lehetett. Mondták is a célban, hogy nagyon sápadt vagyok.
A kocsinál átöltöztem és mikor levettem a cipőt tudatosult bennem, hogy ez most akár a legrosszabb is lehet. Bár fejben tiltakoztam az ellen, hogy törés, hisz gyalogoltam, sőt futottam vele, de a duzzanat akkora volt és annyira fájt a lábam, hogy Edittel egyetértettem, hogy egyenesen a kórházba megyünk.
A kocsiban még reszketett a testem, fáztam is, pedig nem volt hideg és az OB miatt aggódtam. Hogy fogok így indulni, sőt jól szerepelni? Ha ez még nem elég, akkor utána jön a CSB, amin már tuti futnom kell. Nem hagyhatom ki, sőt jót kell, hogy menjek, hiszen nyernünk kell.
Mire kiszálltunk a kocsiból már igen komoly gondot okozott a járás. Szerencsére Edit miatt van némi protekcióm a tatabányai kórházban, így hamar sorra kerültem. Mondogatta is, hogy ki fog gipszelni, meg hasonlók.
Szerencsére a röntgen törést nem mutatott és a doki se akarta egyből gipszelni a lábam, hanem visszarendelt szerdára. Akkor fogják tudni megmondani, hogy a szalagok megúszták e.
Nagy nehezen hazamentünk, de ekkor még szenvedtem egy sort, mert ha ráálltam a lábamra, akkor utána fél óráig lábamputációt követeltem Edittől annyira fájt. Szerencsére a Flector krém, meg a por amit a doki felírt segített, na meg eszem ágában nem volt ezek után újra ráállni.
A versenyen amúgy Maki nyert 65 perc végével szóval még a hibákkal együtt is lemostam volna mindenkit. Olyan 62 perc körül simán beértem volna. Persze a 60 alatti idő nem lett volna meg, de a 4 perc hiba elég sok egy ilyen időhöz.
Jó állapotban vagyok, pontosabban most már csak voltam. Fél év kemény edzés ment el a mai nap és ki tudja, hogy a bokám ezek után mennyire lesz a régi. Soha nem volt vele baj. Ha igen, akkor is csak olyan apró, hogy még 10 másodpercet se veszítettem vele.
Idén a Főiskolás VB klasszikuson ment ki egy kicsit, de akkor nem tulajdonítottam neki jelentőséget, bár azóta kicsit éreztem. Ez leginkább az Eötvös sprinten és szeptember 7.-én foglalkoztatott, de azt hittem rendbe fog jönni. Nem jött rendbe, sőt.
Voltak tehát előjelek, ráadásul szerintem a tegnap szétszedett talpam miatt kicsit féloldalasan is futhattam, ezek pedig ide vezettek.
Felmerül bennem, hogy ha mindig jó cipőben futottam volna talán elkerülhető lett volna ez a sérülés, de alapvetően nem ez okozhatta a bajt. Sérthetetlennek hittem a bokámat és most cserbenhagyott.
Nem tudom mikorra fogok rendbejönni, de az biztos, hogy nem fog megtörni ez a sérülés. Még nem mondtam le az OB-ról sem, pedig Edit és az orvos szerint akár több, mint egy hónapig is eltarthat mire futni tudok.
Erre rá kell, hogy cáfoljak. Ez egy átlag embernek szól. Én akaraterővel, vagy bárhogy, de rendberakom a bokámat és indulni fogok az OB-n! Erre készültem és ha nem is leszek 100%-os, de ott leszek. A CSB-n pedig nyernünk kell!
Összesen, 12km, 300 szint, 66:05.
Max. pulzus: 174
Átlag pulzus: 164
Megnyugvási pulzust nem mértem, mert azt hittem még van tovább. 🙁