Nagyon tartottam attól, hogy a gyomrommal ma is gondok lesznek, de mivel már tegnap is rendesen ettem és nem volt semmi bajom, így ma is úgy készültem, mintha nem történt volna semmi. Azt azért előre elhatároztam, hogy viszek magammal a pályára WC papírt, de csak biztos ami biztos alapon.
Sokkal nyugodtabb voltam, mint tegnap és bár nem éreztem magamat frissnek, de bíztam a jó szereplésben. Reggelizni is rendesen mentem és annyit ettem amit normál esetben jónak látnék.
Reggeli után még felmentem a szobába ejtőzni egy kicsit, majd egyedüli magyarként kicsattogtam az utolsó szállítás buszhoz. Jó kis társaság volt rajta, mert hát a végén mennek a legjobbak, így itt volt Michal Smola is.
A sorsolásom azonban nem volt különösebben jó, bár rossz se. Igazából nem nagyon törődtem vele, mert nagyon az élt bennem 2 évvel ezelőttről, hogy csak egy hibátlan futás kell és azzal már elégedett is leszek. Azért felmértem a helyzetet. Az Észak-Koreai srác indult előttem, míg mögöttem William Lind, aki ugyan Svéd, de a hosszútávot feladta, így nem igazán foglalkoztam vele, bár az élt bennem, hogy ha a végén indul, akkor csak nem lehet olyan gyenge. Elvégre is a csapattársai hagyták, hogy ő kérje magának a 4. negyedben indulást. Amit még megjegyeztem a rajtlistából, az Smola 6 perccel utánam indulása volt, bár ez csak biztos, ami biztos alapon számított.
Sokkal nyugodtabb voltam, mint tegnap és bár nem éreztem magamat frissnek, de bíztam a jó szereplésben. Reggelizni is rendesen mentem és annyit ettem amit normál esetben jónak látnék.
Reggeli után még felmentem a szobába ejtőzni egy kicsit, majd egyedüli magyarként kicsattogtam az utolsó szállítás buszhoz. Jó kis társaság volt rajta, mert hát a végén mennek a legjobbak, így itt volt Michal Smola is.
A sorsolásom azonban nem volt különösebben jó, bár rossz se. Igazából nem nagyon törődtem vele, mert nagyon az élt bennem 2 évvel ezelőttről, hogy csak egy hibátlan futás kell és azzal már elégedett is leszek. Azért felmértem a helyzetet. Az Észak-Koreai srác indult előttem, míg mögöttem William Lind, aki ugyan Svéd, de a hosszútávot feladta, így nem igazán foglalkoztam vele, bár az élt bennem, hogy ha a végén indul, akkor csak nem lehet olyan gyenge. Elvégre is a csapattársai hagyták, hogy ő kérje magának a 4. negyedben indulást. Amit még megjegyeztem a rajtlistából, az Smola 6 perccel utánam indulása volt, bár ez csak biztos, ami biztos alapon számított.
A rajtban nem várt dolgokat tapasztaltam. Az erdő teljesen más olt, mint vártam és nem is voltunk olyan magasan, mint azt Áron jósolta. Jó lett volna egy Downhill verseny, de ez aligha fog bekövetkezni. Igaz ez a 230m szint miatt eleve kizárt volt.
Jó sokat melegítettem és természetesen vécére is elmentem. Futottam 10 repülőt és gimnasztikáztam is.
A rajtban állva aztán csak arra koncentráltam az utolsó percben, hogy hiba nélkül fussak. Sulykoltam magamba, hogy a tempó nem is igazán számít és csak a tájékozódásra kell koncentrálni.
Jó messze volt a térképrajt, így volt időm megnézni a térképet és úgy tűnt nem nagyon kell majd útvonalat választani, csak menni irányba és lekövetni a terepet. Láttam a magaslest, ami inkább volt egy lépcsős szék, majd egy gyökér mellett egy pontot, amit be is azonosítottam és erről fogtam a pontot, máris kielőzve a koreai srácot.
Kettesre már megnövekedett önbizalommal mentem és teljesen jól jött minden. Az ösvény után a jobbra lévő irtás, majd a mocsárban is csobbantam és ugyan viszonylag későn láttam meg a pontot, de az pont előttem volt.
Hármasra menet láttam a kis rétet, majd az ösvényt és a völgyről simán fogtam a pontot, bár fizikálisan eléggé szenvedős volt felfelé mászni. Azért a Skuló, Imi és Bogos Tomi részidejéhez képest jobb voltam.
Tovább folytatódott a mászás és még mocsarakat is le kellett küzdeni. Az egyikbe kicsit el is merült a lábam, de azon kívül, hogy tiszta sár lettem nem buktam semmit. Jobbról az útról támadtam a pontot és favágók között mentem el, ami nem volt túl bíztató, mivel most is dolgoztak. Úgy tűnik a többiek nem erre mentek. Sziklafal lábánál volt a pont, ami nem látszott, de azért hiba nélkül fogtam. Jól lefutottak a fölfelében és itt abban se vagyok biztos, hogy nem lett volna e jobb jobbról menni. Így utólag megpróbálnám, hátha gyorsabb.
Folytatódott a mászás és nekem eléggé nem ment a felfele, de azért sikerült fölé mennem kicsivel és eltartott pár másodpercig, mire kapcsoltam. Alattam volt a pont, de ezzel szintet és még inkább időt is buktam. (hiba: 0:25)
Nem törtem meg, de mivel még mindig küzdeni kellett a felfelével elég nehézkesen mozogtam. Másztam felfele és visszatekintve megláttam a mögöttem induló Svéd fiút. Ennek nem örültem, de arra gondoltam, hogy relatív jól mentem és már mindjárt túlvagyok az összes szinten. Ha ketten együtt nagy tempóban pontosan tudunk menni, akkor abból jó eredmény lehet. Kicsit jobbra húztam, így jobbról kerültem a rétet és a William Lind is jött utánam. Gond nélkül fogtuk a pontot a szikla mögött, bár nem én vettem elsőnek észre és az útvonallal is buktam. (hiba: 0:15)
Valami eszelős tempóban indult meg a Svéd és én nem akartam elengedni, így rohantam utána. Gerincen mentünk le ami egyezett az én elképzelésemmel, így nem aggódtam. Valami egész nagy bogarat sikerült viszont letüdőznöm itt, amitől igencsak elkezdtem fuldokolni és próbáltam kiköhögni, de nem sikerült. Hörögtem meg minden, de csak nem jött ki, közben pedig próbáltam tartani a baromi gyors tempót. Egyszer csak megtorpant a srác, már majdnem kint az úton. Körbenéztem és egyből kapcsoltam, valamint szitkozódtam magamban. Jött Lind is és csak azért fogta a pontot előttem, mert nem akartam feltartani. (hiba: 1:00)
Kegyetlen tempóban ment előttem és én kezdtem feladni a reményt is, hogy a térképre nézzek. Szerencsére a bogarat vagy sikerült kiköhögni, vagy magába fogadta a testem, de azért nem volt semmi így sem ezen az apró felfelén felmenni. Picit még bizonytalankodott előttem, de ekkor már látszott a pont és mielőtt elmentem volna mellette ő is észrevette.
Úgy robbant ki a pontról, hogy én már a térképre se tudtam nézni. Elkönyveltem magamban, hogy ha nem akarok lemaradni, akkor fel kell adnom bármiféle önállóskodást s csak a hátát nézni a Svédnek. Balra melléfutottunk a pontnak, de mikor megállt felmérni a helyzetet én jobbra észrevettem a pontot, de már kicsit mögötte is voltunk.(hiba: 0:15)
Jött a nagy lefelé, amiben azt hittem jobb lesz, de alig győztem a lábam elé nézni és azt se tudtam hol vagyunk amikor megálltunk, de a térképre nézve egyből leesett, hogy már a meredekben azaz túlfutottunk. Indultam is vissza és már Lind is robogott felfelé és mire a ponthoz értünk már le is nyomott. (hiba: 0:30)
Mentem utána, de rá tudtam pillantani a térképre, mivel előző hibánknak köszönhetően közel kerültem hozzá. Letolta a töbör aljába és megállt és bár nem kellett volna idáig lecsúszni legalább tudtam hol vagyok és lendületből fogtam a pontot. Meg is lett az eredménye, mert a szintvesztés ellenére is 8. lettem az átmenetben. (hiba: 0:10)
Elkezdtem irányban futni, de éreztem, hogy nem jön utánam és jobbra van tőlem, ezért kicsit korrigáltam az irányomon, majd egyszer csak azt láttam, hogy már ki is ugrott az útra, így mivel nem akartam kockáztatni egy lemaradást követtem és az útelágazás előttről mentünk be a pontra. Ha megnéztem volna jobban a térképet, akkor biztos nem teszem ezt, mert teljesen feleslegesen vesztettünk 15m szintet, ami a részidőkön is nyomott hagyott, bár ekkor nem volt időm ezt felfogni. (hiba: 0:30)
A rövid átmenetben még ráfutni is sikerült, mert valami érthetetlen okból megállt a völgy alján én pedig kezdtem összeszedni magam és néha a térképre néztem.
Jött a 14-es és én a biztonságos réten, majd útkanyaron át vezető jobboldali útvonalat néztem ki, ám a tempó újra olyan gyors lett, hogy csak futottam a Svéd után. Nem arra mentünk ez a völgy alján nyilvánvalóvá vált számomra, de mivel kezdett eltünedezni a dzsuvásabb részeken a szemem elől, így rá se néztem a térképre és vakon követtem. Kereszteztük a kis ösvényt, majd az utat is és a pontőrök közelében álltunk meg, de a pontot nem leltük. Ő balra indult, én meg jobbra kicsit lefelé. Mire helyretettem magam már közvetlenül a pont alatt voltam, de nem láttam, ellenben Lind is közeledett szintben felettem. Másztam egy kicsit felfele, majd megláttam a pontot. (hiba: 0:50)
Kezdett elegem lenni, hogy már ennyit szívtunk, de ez csak fokozta bennem az érzést, hogy tolni kell, mert csak úgy lehet elfogadható eredményt kihozni ebből a futásból. Ezzel a Svéd srác is így lehetett, mert az eddigiekre is rápakolt egy lapáttal és akármennyire is fura, lefelé és térképre nézés nélkül is alig bírtam rajta maradni a 15-ösre menet. Már már attól féltem, hogy végleg elveszítem a szemem elől, amikor megállt és tanácstalanul forgolódni kezdett. Elég fura volt ez az egyik pillanatról a másikra, én is próbáltam helyretenni magam, de nagyon nem stimmelt semmi. Kicsit mentem nyugatnak, mert nem láttam még a nagy objektum nélküli kevésbé szabdalt részt, de ott se stimmelt semmi. Már eltelt több, mint 1 perc, mikor megjelent Smola. Na bumm, akkor ezek szerint már legalább 6 perc a hátrányom, tehát ez már menthetetlenül nem lesz lassan már közepes futás se. Ami átfutott az agyamon az megint a ragadás volt. Smola jobb, mint a béna Svéd, vagy én, így azt kezdtem figyelni, hogy ő merre megy, miközben próbálta helyretenni magam. Egyszer csak Smola elkezdett futni keletre, én meg gyorsan követtem. Jó 20m-el előttem fogta a pontot. Kódot nézem, 46. Ok, mehetünk tovább. Indulok délnek, ahogy a térképről előzetesen megnéztem, de nem látom Smolát. Ránézek a tájolóra és tényleg délnek megyek, tehát itt kellene magam előtt látni valahol. Közeledik egy völgy előttem és feladva a reményt, hogy Smolán maradjak ránéztem a térképre. Ebben a pillanatban álltam meg. Áááá. Nem 46 volt a pont kódja? De hisz az a 16-os és nem a 15-ös. Kész. Végem van, innen már nincs visszaút. Azt gondoltam, hogy ott helyben leülök és fel sem állok egy darabig, vagy tán soha többet.
Persze egyből elindultam vissza a 15-ös pontra, de a kedvem nem lett jobb, mert gyakorlatilag az összes utánam induló elfutott velem szemben, még az előttem induló Észak-Kóreai versenyző is. Elmentem a 16-os mellett újra, majd megfogtam a 15-öst és fordultam vissza a már kétszer látott 16-osra. Természetesen kedvemet elveszítve nem igazán törődtem a térképpel, gondoltam már memóriából is meg lesz ez a pont, de nem így lett és kóvályogtam egy darabig, mire sikerült megtalálnom, de ez akkor már csak fokozta az elkeseredettségemet.
A következő pontra már teljesen kedvtelenül és kocogva mentem és ennek megfelelően az se igazán érdekelt, hogy merre megyek és sikerült a pont fölé menni és a nagy rétet a kis sárga foltnak vélni. Egyszóval fent kerestem a pontot és csak nagy nehezen indultam el lefele útközben pedig még a lányok pontját is megnéztem. Sikerült ezen a 3 átmeneten 17 percet futnom, ami hozzávetőleg 13 perc hiba. (hiba: 13:00)
Teljesen erőtlenül és lassan indultan tovább és az útvonal megválasztásával sem törődtem már. Túl akartam lenni az egészen, de még viszonylag sok volt hátra. Ennek megfelelően rossz útvonalon mentem és ott is bizonytalankodtam. A völgyön átmászva például kiskölykök mutogattak lefelé arra célozva, hogy arra kell mennem. Azért én csak másztam felfele és megfogta a pontot. (hiba: 2:00)
A 19-es, 20- as és a gyűjtő már annyira könnyű volt, hogy még így sem sikerült elrontanom, bár a tempóm olyan lassú volt, hogy itt is jól elvert a mezőny. Teljesen kedvtelenül szinte utolsóként kullogtam be a célba és úgy éreztem, hogy ezzel végleg kudarcot vallottam a Főiskolás VB-n.
Nincs mit szépíteni. Csúnyán elrontottam ezt a versenyt, pedig magamhoz képest jól indult, hiszen a technikás pályán jól éreztem a térképet és jól is haladtam. Nem volt szerencsés, hogy felfele kezdett a pálya, mert így fizikális lemaradásom következtében utolért a Svéd srác, ami teljesen felborította a tervem és én rosszul döntöttem. Ragadni kezdtem és ezen akkor sem változtattam, mikor nem tudtam térképezni és sorra hibáztunk, majd odáig fajult a dolog, hogy azt se vettem észre, mikor jóval túlfutottunk egy ponton. Csak az érdekelt, hogy a max. tempóval fussak és feltétel nélkül bíztam az előttem futóban, majd mikor végre elszakadtam tőle, akkor sem a magam feje után mentem, hanem hátrányomat úgy próbáltam ledolgozni, hogy beálltam Smola mögé. Nem volt jó ötlet annál is inkább, mert még kódot sem néztem, csak rohantam. Ez végleg megpecsételte a sorsom és minden kritikán aluli teljesítményt nyújtottam és ez teljes egészében az én hibám. A pálya végén még el is hagytam magam, ami annyit jelentett, hogy a még simán elérhető 70 körüli helyezést is feladtam és végül a 82. helyen végeztem.
Összesen 13km, 400 szint és 87:20.