Címke: Hosszú futás

Fél órás eltévedés a 30km-es hosszúfutásban

Ma mini gánti edzőtáborunk résztvevői együtt indultak neki az edzésnek, így Gyurikán és rajtam kívül még Uhlir Peti, Mitró Zoli és Makrai Évi is velünk futott az edzés elején. Egészen pontosan mi futottunk Peti és Évi után az edzés elején és csak az emelkedő tetején értünk fel rájuk.
Mivel Gánt szélén Lili kutyus megint csatlakozott hozzánk, így azon is agyaltunk hogy juttassuk vissza Gántra, mert a 30km-t valószínűleg nem bírná ki. Szerencsére mikor Évi visszakanyarodott akkor egy kis trükk segítségével leráztuk magunkról négylábú kísérőnket.
Sajnos már eddig is éreztem, hogy a mai napra túlöltöztem, de ekkor már végképp megcsapott a meleg és izzadtam, mint egy ló. Kőhányáspusztán aztán Peti és Zoli visszafordult, én pedig innentől sapkával a kezemben futottam tovább. Várgesztesig minden sima ügy volt, ám utána elnéztünk egy útelágazást és nem a tervezett úton futottunk fel a hegyre, majd akárhogy igyekeztünk térkép nélkül nem nagyon sikerült magunkat helyretenni. Az eredeti terv szerint a sárga jelzésen mentünk volna, hogy aztán Vérteskozmán keresztül kanyarodjunk vissza Kőhányás felé, de ez nem jött össze. Úgy fél órát futottunk félig meddig látatlanban mire sikerült olyan helyre érnünk ahol fixen be tudtuk magunkat azonosítani. Így némileg átalakult a kör, de azért sokat nem változott és mentünk is tovább Kőhányásra.
Itt aztán már végkép jó volt az idő és tiszta tavaszi feeling volt az olvadó havon, napsütésben futni. Aggódtam is, hogy a túlöltözés miatt ki fogok száradni edzés végére, de szerencsére nem így történt.
Kőhányáspuszta után Gyuri még nyomni is kezdte a futást és bár nem esett túl jól mentem vele a kissé váltakozó tempójában, majd én is előre álltam. Persze ekkor pont nem erőltette, de azért egész Gántig sikerült egy jó átlagot futnunk és 29:59 alatt értünk vissza a 6,6km-n.
Kicsit érzem a lábamon, hogy fáradt vagyok és a bal térdem is zavar kicsit. Tegnap ugyan nyújtottam jó fél órát, de sokat nem használt.

Viszonylag hamar helyrerázódtam futás után, sem izomzatra, sem keringésre nem hullottam szét, ami azért is pozitív, mert nem esett túl jól a futás, leginkább azért, mert nagyon melegem volt végig.
Az edzés nem volt nagyon kemény, de azért könnyűnek sem nevezném, hisz néhol egész mély hó volt és ez pár fölfelében igencsak nehezítette a futást, ráadásul a többi helyen sem volt épp ideális a talaj. Összességében egy jó kis hegyi hosszú futást nyomtunk.
 
Összesen 30km, 500 szint, 167:28

Rugógyár kör ezúttal hármasban

Nem éreztem nagy motivációt az esti edzéshez és Tibi is szólt, hogy ő csak valami 10-12 kilit fog ma futni, ami ugye azt jelenti, hogy max. 6 kili után visszafordul. Ennek ellenére eszembe se jutott lerövidíteni az edzést és ráadásul Geri is bejelentkezett, hogy velünk tart, sőt meg akart fűzni, hogy fussak vele többet. Ő 30-at akart nyomni és legalább 25-re akart rábeszélni engem is.
Mikor elindultunk kifejezetten jólesett a tempó, hisz elég lassan mentünk. Lábra ennek ellenére éreztem, hogy nagyon nem vagyok friss és beszélhetnékem se nagyon volt.
Szerencsére nem is nagyon kellett beszélnem, mert ez a két ökör jól elpoénkodott nélkülem is. Leginkább szivatták egymást és néha engem is. Ennek ellenére fejben hosszúnak tűnt a futás, mert nem pörögtek a lábaim. A szokásos rugógyár kört nyomtuk és ekkor szóba se került, hogy másfelé menjünk és végül Tibi is meggondolta magát és végig velünk tartott.
Azért némi baromkodásba én is benne voltam. Például a vége felé a városban tettünk egy apró kitérőt és befutottunk a plázába, hogy ott a majdnem kihalt folyosón és mozgólépcsőn fussunk egy keveset. Ez a móka kifejezetten tetszett, mert bár nem voltunk bent 1 percnél többet és pár embert talán meg is botránkoztattunk, de legalább most először megnéztem milyen is a Turul Pláza.
Jó, hogy ma eljött Geri is, mert bár Tibivel is jól elvagyunk, de ma nem voltam valami bőbeszédű és így legalább ők ketten pofáztak, amit én szépen hallgattam.
A végén még tettem egy kis kitérőt Gerivel és így meglett a 20km, ezúttal talán bőven is.
Nem esett igazán jól a mai futás, de örülök, hogy lekocogtuk ezt a 20 kilit. Nyújtanom kellene, ezt nagyon érzem magamon.
 
Összesen 20km, 180 szint, 98:54

Wass Albert emléktúra – Esőben, jégen 28km

Tegnap kicsit túllőttem a célon a 138 perces futással, főleg azért, mert ma a Börzsönybe mentünk ki Gyurikával a Wass Alber emléktúra 28km-es távjára. A túra teljes neve: A víz szalad, de a kő marad – Wass Albert emléktúra a Börzsönyben
Már reggel szembesültem vele, hogy a mai nap nem lesz valami könnyű és túlságosan tán szép se, mert szakadó eső és jégpáncél fogadott. Minden tiszta jég volt, így még a kocsi is, amiről alig bírtam lekaparni a jeget.
Azért valahogy csak kijutottunk Verőcére és kis keresgélés és sok csúszkálás után megtaláltuk a plébániát, ahol beneveztünk a 28km-es távra.
Rendes térkép nem volt nálunk, csak a rendezőktől kapott vázlat, így kénytelen voltam az útvonalleírást olvasgatni, főleg azért, mert sok helyen nem is jelzésen vitt az utunk. Az első szűk 1km tuti 10 perces fölötti ezer méter lett, mert a falu utcáin nem lehetett futni, de még csak gyalogolni sem a jég miatt. Jött egy fölfele, ami már nagyrészt földúton vitt, így legalább a jégtől megszabadultunk, de nekem nagyon nem esett jól a futás.
A Borbély-hegy tetejére érve aztán kicsit jobban esett a dolog, már megvolt az egyes pont is, de rövidesen újabb aszfaltos szakasz következett és egyben újabb csúszkálás a jégen egész Magyarkút utánig. A út szélén egész normálisan lehetett haladni, de én azon gondolkoztam, hogy milyen rohadt hosszú lesz így ez a futás. Az eső szakadt a nyakunkba, így már szétáztunk és én nem mozogtam valami frissen a tegnapi futás miatt.
Amikor aztán elkezdtünk megint terepen futni már egész jól esett és már nem is éreztem nyűgnek az edzést. Haladtunk is, bár nem túl gyorsan, majd Nagy-Kő-hegy után egy egész érdekes rész következett kis ösvényen. Meg is lepődtem, hogy ez az országos kék jelzés.
Innentől többet beszélgettünk és gyorsan telt a futás. Nógrád utcáin aztán megint óvatoskodni kellett a jég miatt és sajnos a pont sem a várban volt hanem alatta a vendéglőben. Hála a szutyok időnek most se nagyon láttam ebből a várból semmit, ellenben Skuló apukával szembetalálkoztunk.
A Róka-hegy felé már kezdtük azt hinni, hogy eltévedtünk, de azért végül csak kiderült, hogy jófelé mentünk. Leértünk a vasút völgyébe és ez a rész megint nem tetszett annyira. Mindenhol állt már a víz, átázott a cipőm, a ruhám. Így értünk el Szokolya vasútállomásig, ahol jobbra kanyarodtunk és a halálosan precíz itiner alapján az aszfalton futottunk fel a Hársfa utca 1-ig.
Errefelé már jóval több turista volt, hisz előbb a 18km-es, majd a 44-es táv is becsatlakozott. Volt aki be akart minket irányítani Szokolya közepére egy bélyegzésért, de szerencsére észnél voltunk és kihagytuk a nekünk nem szükséges pontot, ami azért lett volna egy kis kitérő.
Innen az elvileg szép kilátású Társa-mező jött, ami nekem most ótvar szutyok mezőnek tűnt. Jeges, vizes, ködös fennsíkon haladtunk és meglehetősen nem élveztem. Szerencsére viszonylag hamar jött az utolsó pont, vagyis a Csattogó, majd innen Gyurika felgyorsult tempójában már csak pár perc volt Verőce és a cél. Itt még volt egy kis jeges szakasz, de mostanra inkább a víz lett az úr mindenfelé.
Persze itt is bebizonyosodott, hogy Gyurikát nem hátráltatja a jég, mert nálam sokkal bátrabban mozgott rajta. Mondjuk sikerült is megcsodálnom pár méter lemaradásból a jégtánc előadását, amit a jeges úton mutatott be a talpon maradás érdekében.
Mint később megtudtam nem sokkal később gyönyörű havazásba váltott az eső. Kár, hogy a túra alatt nem hó esett, mert így utólag ugyan nem bántam meg a mai edzést, sőt edzésérték szempontjából nagyon is rendben volt, de hóesésben mégiscsak szebb lett volna.
Ami fura, hogy izomzatra teljesen rendben vagyok, mintha nem is futottam volna csak valami rövidet.
 
Összesen 28km, 840 szint, 179:08

Mély hóban, terepen 138 perc

Laktanyába mentem fel a válogatott keretnek meghirdetett közös futásra. Ugyan a fiuknak 25km terepfutás volt betervezve, de én csak olyan 20km-t terveztem és azt is utakon.
Sajnos nem voltunk valami sokam, hisz Zsebe Isti és Pelyhe Dani mellett más tájfutó nem is volt. Pelsőczy Attila mondjuk ha így folytatja előbb utóbb a kezéhez nő a tájfutótérkép, de a másik két atlétát nem ismertem.
A kifutás kifejezetten nem esett jól, túlságosan erőltetettnek éreztem a tempót és a talaj sem volt ideális a 15-20 centis, részben letaposott hó miatt, amiben néhol nyomvályú volt.
Bő fél óra után aztán Isti bevetette magát az erdőbe és én meg mentem utána. Hamar kiderült, hogy a többieknek eszük ágában sincs mély hóban nyomni a terepfutást, így innentől Istivel futottam az edzést. Átfutottunk a Vöröspocsolyás tetejére, majd tettünk rajta egy méretes kört. Mindezt fogalmam sincs milyen tempóban, de néhol a 10 perces is megvolt. Persze végig küzdeni kellett, mert Isti nem lazsált.
Kezdetben azt hittem, hogy 1 kili után le fogok szakadni, de ahogy telt az idő, úgy esett egyre könnyebben a futás. Nem tudom Isti lassult-e, vagy csak én melegedtem be jobban, de néhol már élveztem is a terepen futást.
Persze szinte végig ő ment elől, így valamivel könnyebb lehetett nekem, mint Istinek, de azért jólesett látni az utolsó felfelében, hogy nem csak én szenvedek piszkosul és Isti még meg is kért, hogy menjek én előre. No azt a fölfelét nem erőltettem halálra és utána el is búcsúztam Istitől, mert soknak véltem az általa futott 25km-t.
Sikerült levágnom 2,5-3 kilit, de még így is nagyon hosszú lett a futás, hisz még vissza kellett futnom. Ekkor már végképp nem erőltettem a tempót és csak azért nem váltottam kocogásra, mert feltételeztem, hogy Daniék közben odafagynak rám várva a kocsinál.
Végül bő 22km lett a mai futás, de az időből és az intenzitásból kiindulva ez jóval keményebb volt, mint mondjuk egy alföldi 30 kili. Kellenének még ilyen futások, mert nem ártana erősödnöm. Persze ehhez kell a jó terep és az elfogadható időjárási körülmények, no meg persze a világos.
Most mindez megvolt és a bokám is jól bírta a terepet, igaz le volt ragasztva.
 
Összesen 22km, 550 szint, 138:09

Pákozd – Meleg-hegy kör

Tornai Szabolccsal mentünk ki Pákozdra, hogy egy ARAK-os 17km-s kört fussunk kibővítve 20km-re. Minden tiszta jég volt, így kicsit óvatoskodtunk néhol, de azért ahol nem lejárt úton kellett menni ott lehetett rendesen haladni. Először felfutottunk a Pogány-kövek dombjára, majd a Meleg-hegy tetejére is, ami a szint gyűjtése miatt is kellett. Emiatt persze a táv kicsit megnyúlt, de nem akartunk fél kilivel a hegytető előtt fordulni.
Visszafelé a hátsó úton jöttünk és kivételesen nem tévedtünk el.
Jó kis futás volt, nem volt kemény, de azért 20 kili fölött hegyen futni mindenképp jó edzés.
 
Összesen 21km, 400 szint, 109:32

Gödöllöi-dombság – Hosszú futás

Sokat leveleztünk róla, hogy hova menjünk ma futni egy hosszút és végül a Gödöllői-dombság nyert. Máriabesnyőn álltunk meg a templom közelében és onnan indultunk futni KisZsebével, Józsa Gáborral, Lenkei Zsoltival és a 2 hete megismert Pelsőczy Attilával.
Először a Margita tetejére futottunk fel és meglepetésemre nem rohanták el a fiúk. Illetve a végén a fölfelét Gábor és Attila megtolta, de addig normális volt a tempó. A kilátónál aztán megálltunk és hogy ne fagyjunk meg Zsoltival elindultunk előre, mondván, hogy a többiek úgyis utolérnek minket. No ez több okból se jött be. Mi Zsoltival ugyan kellemesen futottunk a magunk tempójában, de a többiek csak nem jöttek. Mint aztán Domonyvölgyben kiderült előbb eltévedtek, majd otthagyták Istit térkép nélkül, így innen végülis már csak négyesben folytattuk az utunk a Margita 40 útvonalán némi módosításokkal. Néha kemény volt a tempó és Zsolti vissza is fordult, mert nem akart 30-ast, vagy hosszabbat futni.

No innen végképp felpörgette Gábor és Attila a tempót. Szerintem párszor 4 perces környékén (vagy alatta?) futottunk. Egyszer még szóltam is nekik, hogy kicsit mérsékeljék a tempót, de sokat ez sem jelentett. Erzsébet pihenőnél aztán rátettünk úgy 2km-t, hogy Gábor szerint is tuti meglegyen a táv, majd indultunk tovább a kék jelzésen. Én épp azzal voltam elfoglalva, hogy a 4 percesen belüli tempót igyekezzek tartani a lankás lejtőn, mikor egyszer csak azt vettem észre, hogy lábam az égnek repül, hátamon nyekkenek és már koppan is a fejem a jegesre fagyott, kicsit havas aszfalton. Jobban megijedtem az eséstől, mint amennyire komoly volt, mert fél perc után már futottunk tovább, de azért pár helyen jól odavertem magam.
Az elágazást elvétettük, így egy kis terepfutással értünk fel a gerincre, ami után megint jött Gáborék iszonyatos tempója. Előbb lemaradtam, majd mikor a még látótávolságban lévő fiukra megpróbáltam felzárkózni, akkor beleléptem egy gödörbe. Bokámnak persze sok volt és kicsit kiment. Szerencsére pár másodperc után tudtam tovább futni, de utána nem volt az igazi. Olyan volt, mint az OB-n. Bizonytalan minden lépés és kezdetben kicsit éreztem is. Persze innentől már nem is próbáltam sietni és lekocogtam a hátralévő 2 kilit. Az zavar csak, hogy azt hittem rendben van a bokám, de ezek szerint mégsem. Gáborék végül jóval utánam érkeztek vissza, mert a végén nekik sikerült elvéteni az utat én meg némi helyismeretem (tavalyi Margita 40) egyből visszataláltam.
Kicsit sok problémával járt ez a hosszú futás, de úgy tűnik azért megúsztam és nem árt meg a sokkal lendületesebb tempóban futott 30-as sem. Egészen pontosan nem tudom a távot, de azért 30 fölött van az tuti. Szerintem olyan 33 kili lett végül a vége.

Összesen 33km, 450 szint, 2:37:57

Térkép

Bő két óra az esti Gerecsében

Tegnap igen későn értem haza, így reggel képtelen voltam felkelni, hogy a reggelre tervezett futást megcsináljam.
Este se alakultak jól a dolgok, mert senki nem csatlakozott hozzám, sőt máshoz se tudtam csapódni, így egyedül indultam neki a hegynek. Egy 20-as volt tervbe véve és szép komótos tempóban haladtam, a nagyvölgyben 11:26-os, illetve 19:29-es részidőkkel.
A reggeli futásokhoz képest sokkal jobban ment a felfele, de nem tudom hogy esett volna ha tolni próbálom.
Fent aztán elkanyarodtam balra és meg sem álltam a Westel toronyig, ami messzebb volt, mint gondoltam. Legutóbb mikor azt hittem már majdnem a toronynál vagyok, akkor még igencsak korán fordultam. 
Fent elég nagy a köd és minden hófehér az 1 centis hótól. Volt, hogy nem is láttam mást csak fehéret. Hát nem egy kellemes állapot mikor az ember vakon fut a nagy fehérségben. Szerencsére nem tartott sokáig és legalább azt láttam hova lépek, valamint jobbra-balra pár fát az út mellett.
Egy helyen kis terepfutás is becsúszott a dologba, de hamar kiértem a nagy útra. Mikor már azt hittem a nagy ködben elmentem úgy a Westel torony mellett, hogy nem vettem észre a lámpám jelezte, hogy az elemek kb. kifújtak. Túlságosan nem zavart, mert lámpa nélkül is kellőképp világos volt, visszafelé ki is próbáltam 1-2km-n keresztül.
Hazafelé nem variáltam, mert így is éreztem, hogy lesz vagy 2 óra a mai edzés és a dózeren jöttem végig, majd a végén a szokásos módon a Turulhoz átcsaptam, majd a lépcsőn jöttem le.
Nem tűnik vészesnek a lépcső, de egy helyen majdnem dobtam egy hátast, így onnantól óvatosabban jöttem lefelé.
Nem épp ilyen edzést terveztem mára és bár kihagytam az egyiket nem érzem úgy, hogy ez gond lenne. Végülis egy kilencven egynéhány perces aszfaltfutás helyett hegyen futottam, ami azért tán többet ér.
A hegy hihetetlenül csendes és szép így éjszaka.
 
Összesen 22km, 450 szint, 121:17

Technikai edzés utak nélküli térképpel

Ma Kőhányáspusztára kocogtunk át Gántról a válogatott tömegrajtos edzésére Gyurikával, ahol egy 7,7km-es pálya várt rám. Skulóval és Istivel rajtoltunk egyszerre, no meg persze Évi, Füzy Anna és Düdü is ott futott közvetlen mögöttünk.
Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet a mai edzést terepen futni, mert esett egy kis hó és ráadásul edzőcipőben, nem leragasztott lábbal jöttem ki Kőhányásra, mert tegnap épp elég volt a fagyott földön a szögesből.
Azért csak nekiindultam a pályának, de nagyon óvatosan. Az elején még rohantam az úton, de aztán Isti gyorsan ellépett és Skulóval egyszerre fogtuk az első pár pontot, míg ő ki nem hagyott egyet, majd egy egész kanyart levágott.
Nem ment hiba nélkül a tájékozódás, de ha nem behavazott edzőbójákat kellett volna keresni, akkor talán nem is nagyon hibáztam volna.

Kőhányás

A 11-re szándékosan bevállaltam egy nagyobb kerülőt, mert nem akartam jobb lábbal lefelé ennyit oldalazni. Tájoló nem volt nálam, de ez csak párszor zavart és kis bizonytalankodás ezt is sikerült megoldani az utak nélküli térképen.
A 15-ös pont aztán nem volt meg, de a szomszéd völgyben lefelé jövet azt is megtaláltam. (Rossz helyre volt nyomtatva a térképen.)
A 16-os pontról kifelé összetalálkoztunk Makrai Évivel és innen gyakorlatilag együtt futottuk le a pálya végét. Mindketten edzőcipőben nyomtuk, így nem nagyon kapkodtuk el.
Végül 74:16 lett a 7,7km-es pálya (390 szint), ami nem valami nagy idő, de meglehetősen sokat elvacakoltam azzal, hogy miden pontnál megkeressem a bóját és oda is mentem megérinteni őket.
Levezetésképp visszafutottunk Gyurival és Évivel Gántra, ami 6,6km és meglehetősen lapos.
Egész hosszú edzés lett ez a mai is, a bokámnak meg különösen örülök, mert úgy tűnik tényleg egészen rendben van.
 
Összesen 22km, 500 szint, 143:30

TTEV ki és befutással

Piri nénitől indultunk át futva Gánt-Bányatelep-re Gyurikával, Évivel és Istivel, hogy az ott megrendezett TTEV-n részt vegyünk. Az odaút bő 22 perc lett és igen kellemes tempóban telt, majd a pályára 4-en egyszerre indultunk ki.

Gránás

Igazán rohanni nem terveztünk, de azért néhol egész jól haladtunk, egy könnyű futásnál mindenképp nehezebb volt. Gyurika és Évi néhol levágták a kanyarokat, így nekem azért küzdenem kellett kicsit, hogy Istitől én se szakadjak le.
Végül egy nagyobb hibával 57:23 alatt futottam le a 7,9km-es pályát, amiben volt 400 szint is.
Legnagyobb örömömre a bokám most is jól szuperált, de azért egy-egy kövesebb lefelében nem voltam valami merész.
Levezetésképp egy méretes kerülővel futottunk vissza Gántra Gyurikával és Istivel, így az edzés összesen lett kb. 21km.
 
Összesen 21km, 500 szint, 124:23

Nem ment rosszul, de nem esett jól

Szokásos szűk 20km-es körünkre indultunk Tibivel kora este, ám ezúttal csak egy sima hosszú futás volt a terv és nem is mentünk gyorsan.
Ennek ellenére nekem nem igazán esett jól a futás. Merevnek éreztem magam és valahogy a medencecsontom és a combcsontom találkozásnál (azt hogy hívják?) kicsit fájt valami és nehezen melegedtem be.
Nem mentünk lassan és nem is esett nehezemre a futás, de most nem volt meg az a jóleső érzés, ami mostanában a legtöbb futás alatt. Vártam is, hogy vége legyen. Mondjuk ehhez képest viszonylag gyorsan a végére értünk.
Visszafelé nem a Győri úton és a folytatásán jöttünk, hanem a TSC pálya mögött az ASG felé. Már csak 1km volt hátra, amikor még adódott egy kis problémám, így innentől igen mérsékelt tempóban, de rohantam haza a WC-re.
A lényeg, hogy letudtam az edzést és egész jó tempót futottunk még így is. Tibi legtöbbször olyan 4:40 körülieket mondott.
 
Összesen 20km, 180 szint, 94:11

Szurdokpüspöki – 30km, 1000 szint

Sokat variáltunk, hogy hol fussunk hosszút ezen a hétvégén. Szóba került a Bakonyi Mikulás, a Budai-hegyek, a Börzsöny, de aztán a Mátrában kötöttünk ki, hogy Szurdokpüspöki kezdéssel fussunk egy 30-ast.
Gyurikával ketten futni indultunk, míg öcsém a barátnőjével kirándulni.
Az idő nem volt épp a legkedvezőbb, mert elég komoly köd volt már induláskor is és a hegy aljban olyan 5 fok lehetett. Az első 2km hatalmas sárdagasztást hozott, majd a földet nézve sikerült elnéznünk a piros jelzés lekanyarodását. Egy úton átvágtunk a gerincre, ahol nem túl egyszerűen, de megtaláltuk a piros jelzést, melyen igen kemény szakasz várt ránk.
A Muzslára 650 szint árán lehet feljutni egy folyamatosan emelkedő gerincösvényen. Meglepődve tapasztaltam, hogy egész jól megy a futás ezen a fölfelén, mert korábbi alkalmaktól eltérően nem akartam leszakadni Gyurikától. Szépen gyűlt a szint is, de aztán egy baromi meredek szakasz is jött, amin megéreztem, hogy mégsem megy ez olyan könnyen. Itt már többször az az érzésünk volt, hogy fent vagyunk a legmagasabb ponton, vagy legalábbis nagyon közel lehetünk a Muzslához, de aztán igen sokára értünk fel. Gyuri még mondott is valamit a 8 perces kilométerekről.
A gerinc egyébként még ebben a ködös, enyhén esős időben is gyönyörű volt és úgy 600 méter magasságtól felfelé már ki is lehetett látni a környező hegyekre, melyeket részben köd takart.
Fent aztán nem túl izgalmas rész jött, hó semmi nem volt, alig láttunk egy-egy apró foltot, sár viszont annál inkább akadt. A Nyikom nyeregben egy favágó mutatta meg az utat, mert jelzést nem láttunk. Egy baromi saras úton mentünk és mivel jelzést továbbra se láttunk, így balra kanyarodtunk egy úton. Ezen aztán jól le is maradtam Gyuriktól, mivel olyannyira csúszott az út, hogy szinte képtelen voltam haladni rajta. Felértünk a gerincre, de azon nem ment út és nem igazán sikerült rájönnünk hol is vagyunk. Jobbra tőlünk egy domb volt, amit balról megkerültünk és végül inkább visszatértünk arra az útra amiről indultunk. Valószínűleg a Nyikom hegyet kerültük meg, vagy a mellette lévő kisebb tetőt. Sikerült rálelnünk a jelzésre és hamarosan már a Z+ jelzésen mentünk a Hidegkúti turistaház irányába.
Ezen a részen nem volt sok kedvem futni. Ekkorra már tiszta víz voltam, nem éreztem úgy, hogy érdekesebb részek jönnének és semmi kihívást nem jelentett a futás. Egyszerűen untam az edzést és kicsit elegem volt belőle.
A Hidegkúti turistaház vonalától aztán ismerős rész jött, bár fura volt, hogy 3 hete még 30-40 centi hóban toltuk itt, most meg semmi nem volt. Viszonylag hamar a Tóth-hegyes alatt voltunk és én elkezdtem nézegetni a tájfutótérképet, ami ezt a részt ábrázolja. Így kicsit érdekesebb volt a futás és tán itt többet is beszélgettünk. Hamar leértünk a dózerútra, majd azon nem kanyarodtunk el a Káva felé, hanem mentünk tovább, hogy aztán a tájfutótérképre visszaérve leborítsunk egy hegyoldalban. Innen Nagyparlag felé mentünk, hogy aztán körbejárjuk az ott található házikót és halálra rémisszünk 2 őzikét annak udvarán.
Gyurit meggyőztem, hogy nem biztos, hogy a jobb oldali utat kellene választanunk a patakmederben, így a Pata túra útvonalán, ám ezúttal az ellenkező irányban mentünk János vára felé. Az út elég saras volt, így néhol párhuzamosan mellette terepen haladtunk és Gyuri egyre inkább kezdett lemaradozni. Már mondogatta, hogy izomzatra teljesen elkészült az erejével és hogy lehet gondjai lesznek a végével.
János vára alatt leereszkedtünk a nagy meredeken, majd szemben a zöld jelzésen vágtunk neki az utolsó emelkedőnek. Nem volt vészes kaptató, de tény, hogy 3 óra futás után már nem volt az igazi felfelé tolni ezen. Gyurika bele is gyalogolt tán, mert ezen a szakaszon többször visszafutottam érte. Úgy Nagyparlag óta amúgy is kicsit rohangálósabbra vettem a figurát, mert úgy éreztem nem sok jó dolog sülhet ki abból, hogy lassú tempóban több kiló vizes göncben futunk órák óta.
Ahogy átbuktunk a gerincen már csak a sárral kellett megküzdenünk, hogy visszajussunk Szurdokpüspökibe.
Nem ez volt életem legjobb hosszú futása, de alapvetően úgy érzem jól ment. Magamtól biztos nem futottam volna ilyen keményet. A tempó miatt ugyan egész jó állapotban fejeztem be a futást, de nehéz terepen, sok szinttel ennyit futni mindenképpen jó edzés.
Jó állapotban vagyok és ez most már kezd kijönni a hosszú futásokon Gyurikához képest, de biztos vagyok benne, hogy lesz amikor ő fog majd előre rohanni egy-egy futás végén.
 
Összesen 30km, 1000 szint, 208:41

Fejben fáradtan

Már reggel nehezen tudtam felkelni aztán egész nap nagy volt a hajtás és 12 órával a reggeli elindulás után már be is estem a lakás ajtaján, hogy aztán 15 perc múlva már Szilágyi Tibiék előtt legyek.
Nem kicsit éreztem magam hullának és leginkább fejben érzem magam fáradtnak. Ha ma egyedül kellett volna edzenem, akkor tuti nagy bajban lettem volna. Így viszont nekiindultunk a 20km-s körünknek, ami persze valójában nincs egészen 20 még úgy sem, hogy nekem Tibiékig is el kell mennem.
Az első 5 km alatt még nem nagyon akart a testem felébredni, de aztán a csípős idő és a beszélgetés életet lehelt belém és innentől egész jól ment a futás. Jöttek a 4:30 körüli kilométerek, ami ugyan aszfalton nem egy nagy szám, de még mindig jobb, mint az egyedül botorkálás.
Futás végére aztán már semmi bajom nem volt, kivéve persze, hogy nem maradt 1 perc sem a napból. Edit kezd kiakadni rám, hogy 1 percem sincs a futáson és a munkán kívül, pedig még a bokatornát mostanában igen rendesen el is lógom.
Jó lenne holnap 2 könnyűt futni, egyrészt, hogy reggel megint hegyen futhassak, délután pedig társaságban, másrészt, mert pénteken nem nagyon akarok keményebb edzést tolni, ehhez pedig nem árt ha holnap nem lazsálok.
Ha fel birok kelni reggel, akkor mindenesetre felmegyek a hegyre aztán majd délután meglátom, ha pedig győz a lustaság, akkor este nincs mese és futni kell.
 
Összesen 20km, 180 szint, 90:26

TTEV és hosszú futás

Pusztavámra mentünk ki a TTEV edzésre és egyben ARAK évzáróra és én kezdetben csak egy könnyű futást terveztem. Nem is nagyon kajáltam rendesen, gondolván, hogy egy könnyű futás előtt teljesen mindegy mennyit eszek.
Kint aztán kiderült, hogy mindenki pályát fog futni és így futhatnék egyedül, ráadásul Gyurika csak ma van a Vértesben, így a holnapi hosszú futás is megdőlni látszott. Így végül meggondoltam magam és kimentem én is a leghosszabb pályára, méghozzá domborzati fázissal.
A bokám miatt nem akartam eredetileg pályát futni, de mivel volt nálam szöges és leukoplasttal is leragasztottam a bokám, így nem aggódtam a terep miatt.
A pályára Gyurikával és Makrai Évivel együtt indultunk ki. Közös térképes futást úgyis rég csináltam, no meg így legalább nem kellett egyedül futni. Már az elején is tetszett a dolog, hisz rég futottam terepen. Hó alig volt és kellemesen telt a pálya. Gyurika a 7-es ponton levált rólunk, mert másik pályát futott és innentől Évivel ketten mentünk tovább.
Én többször előre futottam, főleg a fölfelékben, de aztán mindig megvártam Évit, vagy pl. elkevertem és azért ért utol. A tájékozódással nem nagyon foglalkoztam, inkább örültem annak, hogy a bokámnak semmi baja.
Egy dolgot azért megfigyeltem: Mivel Évinél rendes térkép volt, nálam pedig domborzati fázis, így aztán benne sokkal jobban bíztam, mint magamban. Többször előfordult, hogy azért korrigáltam az útvonalam, mert láttam, hogy Évi másfelé megy mögöttem. Ebből szinte mindig hiba lett, mert elhúzott Évi egy irányba és ez még akkor is igaz volt, mikor Évi amúgy jól ment, csak épp nem azon az útvonalon, amin én terveztem.
Versenyeken is megfigyeltem már, hogy gyakran elhúznak más futók, főleg ha bennük jobban bízok, mint magamban. Ezzel majd valamit kezdenem kell.
A pályát végül 72 perces idővel fejeztük be, amiből olyan 3 percet álltam egy helyen Évire várva. Nem egy nagy idő a bő 9km-es pályán, de én nagyon élveztem és alapvetően kellemes tempóban telt. Öröm volt terepen futni.
Mivel Gyurika vissza akart futni Gántra, így átvettem az edzőcipőt és csatlakoztam hozzá. Olyan szűk 8km-en át mentem vele és bő 42 perc után fordultam meg. Innen már Gánt felé csak le kellett volna csorogni és nekem is jobban tetszett volna ha ott fejezem be az edzést, de vissza kellett futnom a kocsihoz. Ezt részben terepen toronyiránt tettem, részben aszfalton, de már nem igazán esett jól. Éreztem, hogy éhes vagyok és bár alapvetően semmi problémám nem volt már nem vágytam a visszafele futásra egyedül.
Még sikerült is egy helyen elnéznem az utat, amit aztán újabb terepfutással korrigáltam. Az a része viszont még a végén is tetszett.
Összességében sikerült összehoznom egy hosszú futást, egész sok terepfutással és térképezéssel. A bokám nagyon jól bírta a futást, ennyire panaszmentes a sérülésem óta sose volt tájfutás közben. Úgy tűnik még a végén megmaradhatok tájfutónak, 🙂
 
Összesen 26km, 650 szint, 152:26

Könnyű 20km igen hidegben

Este mentünk egy hosszabbat futni Szilágyi Tibivel és csak remélni tudtam, hogy nem lesz minden tiszta jég. A városon belül aztán még gáz volt, de ahogy kiértünk Síkvölgy felé előbb a bicikliútra, majd az országútra már nem volt ebből probléma.
A tempó néha egész normális volt, bár alapvetően nagyon könnyen és jólesően futottunk. Idén először éreztem azt, hogy igen hideg van. Nem igazán tetszett a mínusz 5 fok.
A rugógyár felé tettünk egy karikát, majd a Győri út mellett futottunk haza, így szűk 20km lett nekem, a Tibiékhez tett kitérőkkel együtt.
Nem volt egy megterhelő edzés. Úgy tűnik aszfalton 20km, már könnyűnek számít.
 
Összesen 20km, 180 szint, 94:49

Dobogókői hegyifutóverseny

Nem terveztem indulni a Dobogókői hegyimaratonon, de mivel nem nagyon kínálkozott más alternatíva egy társaságban megejtett futásra, így végül én is beneveztem.
A hó igencsak elolvadt az elmúlt pár napban, így ezzel nem nagyon kellett törődni. Gyurikával megbeszéltük, hogy együtt fogunk futni és persze nem versenynek fogjuk fel a futást.
A rajt előtt még tettem vettem az autóknál, gondolván, hogy 20 méterre a rajttól csak észreveszem, ha készülődni kezd a tömeg. Mivel szemlátomást nem mondott senki semmit és már 10 óra volt, így elindultam a tömeg felé és abban a pillanatban valaki elkezdett visszaszámolni. 3..2..1..rajt!
Mindenki elkezdett rohanni a számára megfelelő irányba, így természetesen én is. Ilyen fejetlen rajtot én még az életben nem láttam, de mivel 10 méter után Gyurika is berontott oldalról nekünk nem okozott problémát.
A lefelé igen kellemes volt a Fagyoskatonáig, ahol az egyes pont volt. Mondjuk az egyik utat elnéztük, de ezzel nem hiszem, hogy időt veszítettünk, hisz párhuzamosan pár méterrel futottunk és ellentétben sokakkal pont a ponthoz értünk ki.
Itt Gyurika kérdezte, hogy nem megyünk-e rossz felé, mert a mezőny fele jobbra ment valami ösvényen, de én biztos voltam a dolgomban és mentem tovább az árkos úton. A kanyarban aztán átvágtam a kisösvényen, amit rajtunk kívül mindenki elvétett, így máris a mezőny elején találtuk magunkat. Mondjuk Zsebe Isti, Bogos Tomi és Kemeneczky Jenő tudtuk, hogy előttünk van, de a népes üldőzőboly velünk kezdődött.
Nekem baromira tetszett, hogy laza tempóban, pusztán a legjobb út ismerete miatt sikerült az élre kerülni.
A faluban aztán már egyszerre négyen értünk, mert Tojás és még egy srác felfutott ránk. Én ekkor kezdtem érezni, hogy nagyon meleg van és meg is jegyeztem a többieknek, hogy túlöltöztünk. Lefelé mégsem túl szerencsés izzadni, mint egy ló.
A kettes pont felé aztán kicsit bizonytalankodtunk a rét szélén, mert nem nagyon akartunk a saras kijárt úton futni, de a jelzés csak ott ment, így egy kis kerülőt is tettünk azzal, hogy feleslegesen beugrottunk egy másik útra, majd rögtön vissza is jöttünk a Z jelzésen.
Az emelkedő tetején aztán utolértük Kemeneczky Jenőt és el is léptünk tőle. A László Kúp pontig kellemes volt a tempó az enyhe emelkedőn és utána is jólesett, egész odáig, míg neki nem estünk a szerpentin kanyarjainak átvágásának. No itt kivételesen Gyuri ment elől és nekem nagyon neme esett jól tolni a fölfelét, pedig még gyalogoltam is benne keveset.
Fent aztán következett a futás legkellemesebb része. A zöld jelzés itt nyíl egyenesen megy és nagyjából szintben. Gyurika meglepetésemre nem nagyon akart komolyabb tempóban jönni, pedig én sem rohantam volna. Kifejezetten lassan értük el a Pilis nyereghez lefelé vezető Z+ jelzést, ahol még majdnem dobtam is egy hátast. Itt tartottuk az első WC szünetet, minek következtében Tojás és még egy srác megint utolért minket.
A P jelzésen leborítottunk az aszfaltra, majd azon fölfelé futottunk egy keveset, miközben a szembe kocogó Farkasdi Edina közölte, hogy a 3. helyen jövünk. Ezen meglepődtem, mert mindeddig azt hittem, hogy nem csak Isti és Tomi van előttünk és még most is kételkedtem benne, hisz ezen a szakaszon simán lehet többfelé menni.
A fenyvest rendben megkerültük jobbról, majd az azóta egész kitisztult bozótosban is elkaptuk a jó utat, ami ezúttal meglepetésemre nem is volt sáros. Sajnos az alján elkövettünk egy hibát, így mászhattunk át 2 völgyet, hogy aztán a dózerút kanyarját átvágva kiérjünk a nagy útra, majd azon a Szakó-nyeregbe tartó Z+ jelzésre. Ez a hiba időben nem volt vészes, de bő 2 perc azért lehetett. 
A nyeregbe se túl nagy tempóban mentünk fel, kifejezetten jól éreztem magam, de azért kicsit bántam, hogy senkit nem tudtam ide kicsalni egyéni frissítőpontnak.
Lefelében próbáltam rábeszélni Gyurikát, hogy majd a Prédikálószék előtti emelkedő aljában menjen WC-re, hogy kis előnnyel indulhassak neki a hegynek. Ezt azért tartottam szükségesnek, mert nagyon nem mennek nekem az ilyen meredek felfelék és várható volt, hogy leszakadok Gyurikától.
No de a kényszer nagy úr, így még a Körtvélyes-puszta pont előtt beiktattuk a 2 perc pihenőt. Megvártam Gyurit és a pontra már Tojás mögött érkeztünk, valamint másik 2 futó társaságában. Meglepetésemre kaptunk vizet, amiből magamba is döntöttem egy jó adaggal, mert éreztem, hogy a nagy izzadásnak lesznek még következményei.
A völgyben lefelé aztán teszteltem a bokámat a köveken. Jól vizsgázott, így azthiszem feleslegesen ragasztottam le leukoplasttal. A Dömös felől jövő országút után aztán eltűnt a kis ösvény, amin pár éve még futottam, így egy kis bizonytalankodás után balról kerülve tudtunk lejutni a patakhoz, majd szemben nekiesni a hegynek.
Gyurika hamar ellépett mellettem, de próbáltam követni és egész jól is rajta tudtam maradni. Persze nagyon nem esett jól még ez az erőltetett gyaloglás sem. Szerencsére nem túl sokat kocogtunk bele, de nem is lehetett, mert csúszott rendesen.
A gerincen aztán egy fokkal jobb volt a helyzet, egy darabig még úgy is éreztem a lankás részen, hogy lassú a tempónk, de aztán a meredekebb részen megint alig bírtam követni Gyurit, sőt a Vadálló-kövek környékén le is maradtam pár tíz méterrel, amit csak a csúcs előtt közvetlenül sikerült ledolgoznom.
Az azért meglepett, hogy mind a 3 üldözőnket állva hagytuk az emelkedőn és bőven látótávolságon kívülre kerültek. A ponton megerősítette Kozma Laci a 3. helyünket és bár volt egy csomó frissítő mi mégsem ittunk semmit, mert csak egyéni frissítők sorakoztak, olyat pedig mi nem adtunk le.
Jött a lankás lefelé és ezzel egy kellemesebb rész, amiben megint én mentem elől és próbáltam a tempót fokozni, de Gyurika nem nagyon reagált semmire, így maradt az ő tempója, ami tulajdonképpen nem is volt baj, csak épp furának tűnt a fölfelé szenvedés után, így lazítani a lefelében. Itt már megbeszéltük, hogy a 3. helyet nem adjuk oda senkinek, de egymás ellen nem fogunk hajrázni és igazából innen kezdve kezdtem figyelni, hogy jönnek-e mögöttünk.
A dózer hajtűkanyarból aztán egyenesen átvágtunk az aszfaltra, gondolom ezzel tovább növelve előnyünket. Nem esett már különösebben lefele futni az aszfalton, pedig erő még volt bennem, csak épp lábra már kellemetlen volt a futás. Egy úttal korábban beugrottunk jobbra, így egy újabb fél perces hibát vétettünk és&
nbsp;Gyurika is újabb WC szünetet iktatott be. Én itt nem vártam meg, hanem előre kocogtam a pontig és öntöttem magamba a vizet. Nem voltam benne biztos, hogy Gyurika előbb fog a pontra érni, mint üldözőink, de végül mégis ő jött.
Innentől meglehetősen unalmasan és kissé lassan telt a futás. Én többnyire mentem elől, Gyurika meg utánam pár méterrel. Nem is nagyon beszélgettünk. A nagyobb emelkedőkön jólesett a lazulás, de a lankásabb részeken azért mentem volna gyorsabban magamtól is.
Egyre többet nézegettem hátra és piszkáltam Gyurikát, hogy fussunk már. Nem nagyon akartam megvárni az utánunk érkezőket, mert bár éreztem magamban bőven erőt ahhoz, hogy hajrázzak egyet, nagyon nem vágytam rá.
Mikor kiértünk végre a dobogókői műútra már tudtam, hogy nem előzhetnek meg minket, így szép nyugiban együtt kocogtunk be a célba a 3. helyen. Időnk 3:21:56 lett, ami nem valami fényes, de edzésképp futva elfogadható.
Érdekesen alakult ez a futás, mert könnyűnek nem nevezném, főleg azért, mert sokkal fáradtabbnak éreztem magam utána, mint a múlt héten, mégis úgy 90%-ban azt éreztem, hogy mehetnénk gyorsabban. Úgy tűnik nagyon vitt a versenyszellem előre, épp ezért nem is baj, hogy Gyurika visszafogta a tempót és ezzel megkímélt attól, hogy teljesen kihajtsam magam.
Az ugyanis nem kérdés, hogy ha nem várok kb. 5 percet Gyurikára és a lankás részeken megfutom a saját tempóm, akkor sokkal jobban kikészültem volna. Nem tudom mennyi volt még bennem, de úgy érzem, hogy ha csak az utolsó ponttól megfutom rendesen a hátralévő pár kilit és az 5 percet levonom, akkor már 3 óra környékén lehettem volna. Abba inkább bele se gondolok, mi van, ha már az elején futok rendesen a futhatóbb részeken, mert a mai kiszáradásommal együtt az tuti fejreállást jelentett volna.
Jobban kell figyelnem arra, hogy mennyi ruhát veszek fel, mert biztos vagyok benne, hogy ha nem is hátráltatott, de mindenképp kikészített a sok folyadékvesztés. Azthiszem, ha nem öltözöm túl, akkor sokkal jobb közérzettel fejezhettem volna be a mai futást.
 
Összesen 32km, 1350 szint, 3:16:56

Pata túra 32 – Mátra

Mindenképpen valami rendes hosszú futást szerettem volna nyomni most hétvégén, hasonlóan a múlt heti börzsönyi edzéshez. Gyurika ötlete nyomán a Mátrában rendezett Pata 32 teljesítménytúrát választottuk, bár én kicsit túlzónak találtam a távot.
32km és 1209 szint volt megadva és sejthető volt, hogy lesz bőven hó a magasabb részeken. Gyöngyöspata általános iskolától indult a túra, ahová mi már fél 10 után érkeztünk. Elvileg 7 és 8 között lehetett rajtolni, így mi is a 8:00-ás rajtidőt kaptuk már 9:46-kor.
A faluban kellemesen indult a futás, majd a Vár-hegyre kellett felfutni a falu szélén. No itt egy kicsit megijedtem, mert Gyurika a saras ösvényen fel tudott futni én meg nem. Szerencsére ilyen meredek rész nem nagyon akadt innentől és bár sár volt bőven az elején, de nem nagyon zavart még minket. A Havas nevű hegyre felfelé aztán egyre több lett a hó és a söprűt is kielőztük, így innentől legálisan futhattunk.
Ez a hegy térkép alapján egy rossz viccnek tűnt, de megérte felmenni, mert gyönyörű volt. Gyurika nem nagyon erőltette a tempót, így szokásomtól eltérően én mentem elől a hosszú futás elején. Lefelé aztán persze szép lassan elfogyott a hó és már el is értük a Gyepes-völgy tetejét a 3. ponttal. A Gyepes-völgy melletti fenyvesben egy élmény volt leereszkedni. Még út se nagyon volt csak csapások a már teljesen hómentes erdőben.
Innentől a János váráig sok minden különleges nem volt, bár unalmasnak se mondanám. Változatos és egész szép helyeken mentünk, de azért a helyenként túl sáros talaj kicsit rondított az összképen. János vára előtt aztán jól megcsúsztam és jobb oldalammal beleborultam egy vizes, saras nyomvályúba. Egész jobb oldalam saras lett, de ami még jobban zavart, hogy a bokámat is éreztem.
A pontnál aztán kicsit megmosakodtam a hóban és már mentünk is felfelé, egyenesen a Középtávú-Váltó OB céljához. Azt is megtudtuk, hogy teljes ellátás vár ránk a Hidegkúti turistaháznál. Fölfelé egyre csak nőtt a hó és mi szép lassan elkezdtük kielőzni a túrázók időben indult csoportjait. Az zavart csak egyedül, hogy már bőven másfél óra fölött jártunk és a turistaházhoz már közel 2 órás idővel értünk, pedig az csak a féltáv volt. A házban aztán ettem egy szelet mákos bejglit, ittam 3 pohár teát és tartalékba eltettünk egy JóReggelt kekszet is.
Bent töltöttünk vagy 10 percet, majd felmásztunk a gerincre, hogy azon haladjunk Tóth-hegyes-ig. Ez a rész volt a legszebb. Fent vagy 30 centi hó volt és teljesen jó idő. Látszott, hogy korábban a szél néhol összehordta a havat, így jól jártunk, hogy még voltak előttünk nyomtaposók. Ugyan sejtettük, hogy közel 4 órásra fog nyúlni a futás, de jól ment, nem rohantunk és kicsit se éreztem fáradtnak magam. A Tóth-hegyes előtt aztán kicsit kemény volt a fölfele, nyom se volt már az igazi, hisz sok embert kielőztünk, így bele is kellett gyalogolni kicsit. Mikor már a csúcsra másztunk fel egy csiki-csuki részen szembetalálkoztunk Gyallai Janóval. Kemény, hogy ő is rendszeresen feltűnik a Mátrai 30+ teljesítménytúrákon.
A csúcs után aztán kellemes lefele jött és egy irtás közepén utol is értük Janót, ám mint kiderült itt sikerült elkövetni a túra legnagyobb kavarását, amivel időt nem sokat veszítettünk, ám azért kemény volt ez a pár száz méter szűz hó, míg kiverekedtük magunkat az útra. A Káva hegyre felfele aztán már lemaradt Janó és én is botladoztam kicsit. Szerencsére ez már nem volt nagy kaptató és igen kellemes lefelé jött, amiben kicsit fel is pörgött a tempó. A hó egyre inkább sárrá változott és mire Fajzatpuszta pontra értünk már elég vacak volt a talaj. Ott ittunk még egy kis vizet, majd indultunk tovább, hogy a Kántor Domb alja pont helyett már korábban szembetalálkozzunk a pecsételős sráccal. Erre nem igazán volt egyértelmű az útvonal, főleg, mert az eddigiekkel ellentétben nem volt hó, így a nyom se látszott, ahol az előttünk lévő pár ember ment. Azért kis kavargás után már a Havas oldalába másztunk fel, ahol becsatlakoztunk az odafelé vezető útba. Itt akár véget is érhetett volna a túra, mert már csak sár jött. A szőlősben hihetetlen módon meghízott a cipőnk, jópár kiló sarat cipeltünk, de ez még az aszfaltra kiérve se lett jobb, mert az is saras volt. Néha leszakad a lábunkról egy adag sár, de pár lépés alatt újra több kilóssá hízott a cipőnk. A falu megkerülése igazság szerint valami borút volt, de ebből csak az utolsó ponton a pincesoron tapasztaltunk valamit. Persze még ez előtt is sikerült kicsit elkavarnunk, no meg Gyurikának borulnia egyet a sárban.
A borkóstolót 4 óra futás után kihagytuk az utolsó ponton. Csúnya is lett volna, ha nem így teszünk. Gyurika még kicsit megnyomta a fölfelét az egyik utcán, de azért ezt a párszáz métert már nem volt nehéz kibírni az iskoláig.
Össz időnk 4:07:57 lett, ám a tiszta futóidő "csak" 3:42:36. A vége felé már beszéltük, hogy annak ellenére, hogy sikerült iszonyat hosszút futnunk mégsem érezzük azt a lábunkon. Én lábra és erőnlétre is teljesen jól éreztem magam a futás végén, ami persze nyilván csak relatív volt így. Aligha tudtam volna már egy komolyabb felfelét megfutni rendesen.
Időben szerintem még sose futottam egyben ennyit, így ez rekord. Az alapozás elején talán nem is kellett volna ekkorát futni, de nem bántam meg. Tetszett ez a túra és bár lassan mentünk azért bíztatónak érzem, hogy így le tudtuk nyomni.
 
Összesen 33km, 1290 szint, 3:42:36

Egyedül a Westel toronyig

Sajnos se Tatabányán, se pesten nem volt kivel futni, így este 7 után egyedül indultam el a mai 20km-re. Egész jól éreztem magam és kedvem is volt futni, így egy egész jó edzés kerekedett a dologból.
A nagyvölgyön mentem fel megint és egész jól haladtam. (9:51 és 17:07)
A bal vádlim, vagy inkább az achillesem nagyon beállt közben. Nem tudom miért, de elég rendesen éreztem, így fent megálltam nyújtani egy kicsit. Király volt így késő este a hegyen lekapcsolt lámpával az eget nézni, miközben próbáltam a lábam nyújtani.
Innen balra fordultam és a nagy dozerút elágazásig mentem egyenesen, majd jobbra kanyarodtam a Westel torony felé. No itt már volt hó rendesen. Minden fehér volt kivéve 2 keréknyom. Persze én igyekeztem ott futni, de így meg egy csomó pocsolyán kellett átgázolnom.
Egész jól sikerült haladnom a dózeren, amin visszafelé egész a csemetéskertig mentem. Csak a két kanyart vágtam le, de nem kellett volna, mert a favágók elkezdték itt is irtani az erdőt, ami egy rakat útra döntött fát eredményezett.
Jó volt kikerülgetni ezeket, annál is inkább, mert a lámpám már eléggé lemerült. Nem is nagyon örültem volna annak, ha valami neccesebb helyen kell futni, de szerencsére innen már nem volt sok a Turulig, a lépcsőn meg már letaláltam.
Meglett a mára tervezett adag és elégedett vagyok a tempóval is.
 
Összesen 20km, 420 szint, 103:48

Tóth Atával 20km

Eredeti terv szerint ma a Budai-hegyekben futottunk volna egy könnyű 90 percet, de aztán még tagnap este felhívott Tóth Ata, hogy nem futunk-e vele egy 90-100 percet.
Erre nem lehetett nemet mondani, hisz anno több ezer kilométert futottunk együtt, most meg már vagy 5 éve szinte semmit. Az egyetlen visszatartó erő az volt, hogy Ata reggel 6:30-as indulást akart, de ez nem tántorított el minket és Árpikával hajnalban el is indultunk a régről megszokott útvonalon Kispest felé, hogy szembetalálkozzunk Atával.
Együtt aztán egyenesen Péter-halom felé vettük az irányt, majd az erdőben tettünk egy hatalmas kört. Visszafelé pedig Atát majdnem Kispest széléig kísértük. A tempó nem volt valami nagy, de így korán reggel a tegnapi 24km-vel a lábamban nem is vágytam sokkal gyorsabbra. Kétszer kellett a föl-alá rohangálásom miatt utánuk futnom és a párszáz méteren magamra erőltetett 4 perces tempó nem esett túl jól.
A végén már a 3km hazafutás Árpikával végképp lassú lett, de mivel nem is terveztem ennyit futni ma ez már csak plusz volt.
Ata amúgy mit sem változott. Bár futás közben kevesebb lett a levegője és kicsit a futás felől a biciklizés felé terelődött a téma, azért unatkozni még most sem lehet mellette. Nem véletlen, hogy amíg együtt edzettünk nem voltak motivációs gondjaim és évekig nem hagytam ki edzést.
Tulajdonképpen a mai edzést nagyon élveztem, az meg külön jó, hogy reggel 8:30-ra már lezuhanyozva otthon voltam.
A táv a Gmaps-pedometer szerint 20,15 kili lett.
 
Összesen 20km, 105:23

Diósjenő – Drégelyvár – Diósjenő

Ma reggel Gyurikával és Sinkó Janival felhajtottunk a Börzsönybe, egészen pontosan Diósjenőre egy hosszút futni.
Szerencsére az idő egész szép volt, bár a szél a kelleténél jobban fújt, főleg a gerinceken, de azért nem panaszkodhatunk.
Diósjenő közepén álltunk meg, majd a sárga jelzésen futottunk fel a Závoz nevű nyeregbe, majd itt a sárga jelzéssel együtt jobbra kanyarodtunk. A fölfelé nagyon nem esett jól, majdhogynem bele kellett gyalogoljak. Gyuri pedig a csütörtökivel ellentétben nagyon elemében volt, így csak szenvedtem mögötte. Nem volt nagy a tempó, de én fásultan mozogtam.
A sárga jelzésen mentünk tovább és megcsodáltuk a kilátást a Csóványos irányába. Úgy 6-700 métertől felfelé az északi oldalak havasak voltak, de tekintve útvonalunkat, minket nem nagyon fenyegetett a hóban futás.
A Kámor nevű hegyre felfelé aztán megcsodálhattunk egy csodás kilátást keletre, majd végre fel is értünk a futás legmagasabb pontjára, 661 méterre. Itt láttunk pár nagyon apró és vékony hófoltot, majd jött a futás általam leginkább élvezett része. Szép lankás lejtőn, gyönyörű erdőben futottunk lefelé. Tovább a kék négyzeten mentünk egész a Pénzásás nevű nyeregig, majd balra fordultunk az aszfalton, hogy aztán a piros jelzésen Drégelyvárig menjünk. Hátulról kapaszkodtunk fel rá és bár a Várhegy nem olyan magas (444 méter) én piszkosul megszenvedtem a fölfelét. Le is maradtam Gyurikától és belegyalogoltam rendesen a fölfelébe. Drégelyvár romjai közül aztán körbenéztünk mindenfelé, mert kilátás azért innen is van rendesen.
Visszafelé már egyenesen jöttünk a kék jelzésen, aminek több neve is van. Előbb Törökasszony útja, majd Sági út, végül pedig Börzsönyi kék. Ez a rész ugyan szinte végig lejtett és kezdeten gyönyörű erdőben haladt nekem nem tetszett annyira. Nem igazán ment ugyanis túl jól a futás, kicsit fásultan mozogtam még ekkor is és el is fáradtam.
Nem tudom miért nem ment jól, de igazság szerint nem is nagyon számít. A lényeg, hogy futottunk egy hosszút, ami ilyenkor november elején még nem baj, ha nem megy túl jól. Azért az időnk azt mutatja, hogy mégsem mentünk olyan nagyon lassan.
 
Összesen 24km, 700 szint, 131:42

Késő esti huszas

Szerencsére nem kellett egyedül futnom ma, mert Geri a hét elejével aktivizálta magát és megkezdte az alapozást.
Hozzájuk futottam át, majd este negyed 8 körül elindultunk a hegyre futni egy huszast. Már a nagyvölgy alján éreztem, hogy Geri nem igazán akar rohanni, mert lemaradozott. Én is visszavettem a tempóból, de így is várnom kellett néha rá. A felfelé 10:41, illetve 18:17 lett, de legalább iszonyat könnyen ment.
Ezt követően balra fordultunk és kifutottunk a dózerútig, majd azon a nagy elágazásig. Az eredeti terv szerint felkanyarodtunk volna a Westel torony felé, de Geri nagyon nem akart eddig sem jönni, így visszafordultunk. Visszafelé aztán végig a dózeren mentünk, majd átvágtunk a Turulhoz. Párszor visszafutottam Geriért, de alapvetően így is könnyen futottam.
Vicces, hogy Geri nem bírja, de mondjuk 3 hét totális pihenő után nem csoda. Egy hét múlva meg már úgyis én fogok lemaradozni tőle.
Dózsakertben aztán még elmentem Geriékig, majd tettem egy kis kört Kossuth-kert felé, hogy meglegyen a tervezett huszas.
Nagyon remélem, hogy meglett, hisz 6 perces tempó azért csak megvolt.
A bokatorna most kicsit felemás lett, mert részben edzés előtt nyomtam.
 
Összesen 20km, 380 szint, 117:11

Bokaerősítő futás á la Gösswein Csabi

Mivel tegnap terveztem hosszabbat, de az végül kimaradt, így a mai nap könnyű futását toldottam meg kicsit. Nem Péter-halom irányába indultam, hanem a Kőhíd, Indián-domb terepeken akartam egy méretesebb kört futni, méghozzá úgy, hogy terepen is fussak.
Gösswein Csabi ugyanis már többször említette, hogy a könnyű terepfutás erősíti a bokát és erre én nem is tudok alkalmasabb helyet, mint ezek a lapos akácosok errefelé. Persze akadt más erdő is bőven, amiben bent toltam a terepen, de a legjobb részek ezek az akácosok voltak. Élveztem is piszkosul főleg, hogy olyan 10km lehetett amit terepen futottam. Bozótba szokásomtól eltérően nem nagyon keveredtem és még meg is lepődtem, hogy így ősszel milyen futhatóak ezek a dél-pesti erdők. Persze vannak most is ronda részek, de ezeket igyekeztem messze elkerülni, illetve úton keresztülfutni rajtuk.
A tempó nem volt valami nagy, főleg terepen, de most nem is ez volt a lényeg. Nagyon élveztem a terepfutást és majdnem végig panaszmentes is volt a bokám, ami különösen tetszett. Nem volt leragasztva a lábam, így figyeltem nagyon, de nem is ment ki a bokám, csak egész a végén billent meg egyszer befelé. Ez mostanában fura szokása, de valószínűleg csak azt mutatja, hogy valami gyulladás lehet a bokám környékén, mert ilyen irányba képtelenség, hogy kimenjen. Nem is megy ki, de érzem és persze óvatosabb leszek tőle.
Visszafele persze kénytelen voltam utcákon befejezni a futást. Nagyon jó kis edzés volt ez és a bokám szempontjából nagyon hasznos is, no meg tájfutás szempontjából se hiszem, hogy árt a terepfutás.
Ezekbe a még fel nem térképezett erdőkbe egyszer kellene egy tájfutóversenyt rendezni. Szinte üres A4-es lapot lehetne a versenyzőknek adni, mert olyan szinten nincs ott semmi, ellenben az erdő totál tiszta.
Az össz táv a Gmap-Pedometer szerint 19,06km lett, ami tán még kicsivel több is, hisz minden apró kanyart nem tudtam berajzolni. (A linkre kattintva lehet nagyítgatni az útvonalam.)
Természetesen a bokatorna ma se maradhatott ki!
 
Összesen 19km, 102:39

Lendületes huszas nagy csapatban

Sikerült úgy eljönnöm munkából, hogy felértem Fenyőgyöngyére a többiek által megbeszélt edzés kezdésére. Hihetetlen, de nyolcan jöttünk össze futni. Kisdoma, Zsebe Isti, Gyurika, Pöti, Skuló, Józsa Gábor és Pelyhe Dani.
Nem igazán tudtam mit fogunk futni, de mivel a mai napba szinte bármi belefért, így nem is nagyon izgattam ezen magam. Felfutottunk a szintútig, majd azon mentünk tovább. Nem esett jól a futás, de nem volt különösebb gond sem. Ment az ökörködés, többek közt arról, hogy mit fogok írni erről a futásról ide.
A télen megszokott kör nyomán haladtunk, ami igazából addig nem volt meglepő, míg a repülőtér végében nem kanyarodtunk rá a kunkorra a végén. Eddigre már egész jól ment, szóval még örültem is az edzés ilyen irányú alakulásán. Néhol igen kemény volt a tempó, megküzdöttem pár felfelével. Kicsit szét is szakadozott a csapat, de ekkor már úgy voltam vele, hogy ez nekem kemény edzés, így mentem az elejével.
A téli időknél jóval jobbat mentünk, ami egyrészt betudható annak, hogy ideális időben és kezdetben világosban futottunk, de tán valamivel jobban is megy most, no meg persze keményebben is nyomtuk, mint télen.
A végén már nagyon zavaró volt a sötét, néhol alig lehetett valamit látni.
A kör egy helyen tért el komolyabban a télen futottól, mégpedig a Csúcs hegyet kerültük a másik oldalról, ami tán kicsit rövidebb volt, ám szint jóval több volt benne, mint a túloldali szintösvényben.
 
Összesen 20km, 500 szint, 91:17
 
Max. pulzus: 177
Átlag pulzus: 156
Megnyugvási: 27 (142/115)
 

Velencei-tó Kör

Ma Fehérváron voltam és mindenképpen hosszút szerettem volna futni, lehetőleg nem egyedül.
Kapóra jött, hogy a Futóbolondok fórumán olvastam épp ezen a hétvégén lesz a Velencei-tó Kör, ami egy ingyenes, kötetlen tömeges edzés tulajdonképpen. 50 embert vártak rá és frissítővel, kísérőautókkal készültek, szóval minden ideális volt egy jó kis futáshoz a 27,9km-es körön.
Annak ellenére, hogy az aszfaltra nem vágytam ezt választottam és nekiindultam a többiekkel. Azt tudtam, hogy a többség lassabb lesz, mint az általam tervezett 4:30-5:00-ás tempó, de gondoltam valaki csak fut valami hasonlót.
Igazam lett, mert az élen futva hamar elindultam egy sráccal aki kezdetben 4:30-ban, majd 4:20-ban tolta. Előbb ketten futottunk, majd felért ránk Sneci is. Olyan 11km-ig mentünk így, ahol futótársam megállt frissíteni, Sneci pedig ellépett. Gondoltam úgyis edzés, no meg valószínűleg felérünk majd, így kocogva mentem egy darabig, hogy felérjen rám a srác.
Abban tévedtem, hogy Sneci-t utol fogjuk érni, mert egyre csak távolodott, ami a tempónk visszaesésének volt köszönhető. Előbb 4:30-ra, majd még lassabbra álltunk be, de nem bántam különösebben.
20km után már kezdtük az 5 perces tempót közelíteni és mivel épp akkor ért fel ránk hátulról egy lendületesebb tempójú futó, így csatlakoztam hozzá, hátrahagyva addigi futótársam, aki már korában arra bíztatott, hogy menjek nyugodtan. A végén megint jobb tempóban futva tettük meg kettesben a távot, ed itt már éreztem, hogy a beton nem nekem való. Nem szoktam én meg a kemény talajt és ami azt illeti ezután se fogom erőltetni. Olyan 5km-t futottam ugyan az útpadkán, vagy a bicikliútra ránőtt füvön, de még így is érzem a lábamon, hogy nem ehhez vagyok szokva. Szint nem sok volt, de azért az északi part érezhetően hullámzott és egy versenyen ettől igencsak be lehetett volna halni.
Ezen felül, bár tuti nem a betontól a derekam is kezdett vacakolni néhol. Egy-egy lépés nem esett jól és futás után is éreztem, hogy derékban majd eltörök, mint pár éve. Remélem nem jön ki megint az a derékprobléma, mint akkor, mert az igencsak rányomta a bélyegét az őszi szezonomra akkor. Idén már nem kell több nyavalya. Volt már elég. Igyekszem jobban odafigyelni a nyújtásra, mert az biztos segít ezen.
Mivel nagyon profi felfestés volt, így 5km-es részidőket is mértem:
 
  5km – 22:33 (142)
10km – 22:03 (154)
15km – 23:23 (149)
20km – 23:52 (145)
25km – 22:05 (152)
 
A vége, azaz a 27,9km 2:07:01 lett, ami a tiszta futóidő, mert egy frissítésnél és egy pisilésnél leállítottam az órát.
Az utolsó 2,9km 13:12 lett 155-ös átlagpulzussal.
Jó kis edzés volt ez, nekem tetszett az egész. Átlag tempóm 4:33-as volt, ami bőven jó volt a mai napra, hisz a tegnapi rohanás után kicsit fáradt voltam és csak egy könnyű hosszú futást terveztem.
Ez maradéktalanul teljesült, sőt még majdnem terven felüli is lett a tempó.
 
Összesen 28km, 100 szint, 127:01
 
Max. pulzus: 167
Átlag pulzus: 149
Megnyugvási: 36 (154/118)

Óbarok – Nagyegyháza – Somlyóvár – Koldusszállás

A mai napra mindenképpen hosszút terveztem, de Tatabányán nem volt senki aki csatlakozott volna hozzám, hisz Geri és Szilágyi Tibi is félmaratonon indultak.
Kapóra jött, hogy Edit ment fel Törökbálintra kocsival, így elvitettem magam az autópálya Óbarok-i pihenőhelyéig, ahonnét a kék jelzésen terveztem hazafutni. A távot nem mértem le, de térkép volt nálam. Felmerült bennem, hogy sok lesz, de abban biztos voltam, hogy 30km-nél nem lesz több, így nem aggódtam.

Nagyegyháza - Somlyóvár - Tornyópuszta - Koldusszállás - Tatabánya : Térkép

Nagyegyházáig kicsit rosszul esett a futás, mert még tele volt a hasam, ráadásul nem sikerült átvágnom a falu előtt, így egy kerülővel kezdtem az edzést. A falu központjában 16:55-nél voltam és mivel olyan turistatérkép volt nálam, amin a kék jelzés még a régi útvonalon ment, így kicsit eltértem az útvonaltól, de szerencsére még nem kopott le teljesen a régi felfestés, így innentől nem vesztem el.
Ugyan néhol kicsit benőtte a gaz az utat, de azért lehetett haladni és egyre jobban kezdtem élvezni a futást. Somlyóvár előtt úgy döntöttem, hogy a korábban fontolgatott levágást kihagyom és a turistaúton megkerülöm a hegyet. Nem bántam meg, mert ez a rész egész jó volt.
Gondolkoztam rajta, hogy a jövő évi Hungária Kupa terepe mennyire lesz jó, de mivel nem láttam a terep nagy részét, így lehet nagyon jó is, ha van elég nagy terület a szép részekből, de átlagos is. Újdonság lesz az biztos.
Innentől Tornyópusztán át mentem a jelzésen egész Koldusszállásig és a fura az volt, hogy alig láttam embert. Gyönyörű időben, gyönyörű helyen futottam és nem láttam senkit.
Koldusszállástól már ismerős volt a terep és azért kezdett is sok lenni a futás, így nem élveztem annyira. Tatabányára érve direkt azt az útvonalat választottam, amin Edit jön haza, hátha felvesz és ezzel megkímél a városi szakasztól, de végül nekem kellett hazakocogni. Haladni haladtam rendesen, de ez a rész már nem tetszett. Épp elég lett volna, ha vége van a futásnak a város szélén és kimarad az utolsó 4km.
Így 28km lett, ami régóta a leghosszabb futásom. Teljesen jól vagyok, szóval azthiszem nem  lesz gond az őszi versenyekkel állóképességi szempontból. Megnéztem mit futottak a Kinizsi 100 Koldusszállás – Nagyegyház tavak szakaszon és azt látom, hogy Németh Csaba csak pár perccel volt lassabb nálam, ami azért megdöbbentő, mert ő 80km után futotta ezt a részt.
Azért az is jó, hogy sikerült megfutnom az 5 perces tempót és ez lazán ment. Ráadásul ez most pontos adat, mert a Kinizsi 100 távolság adatait használva számoltam.
 
Összesen 28km, 400 szint, 140:03
 
Átlag pulzus: 141
Megnyugvási: 30

 

Dömörkapu felett 22km a Pilisben

Ma 6-an felmentünk a Pilisbe futni egy lendületesebb és hosszabb edzést. Dömörkapunál álltunk meg és Fecóval, Sinkó Janival, Gyurikával, Makrai Évivel és KisZsebével nekiindultunk a kinézett 23km-es körnek. Elég gyorsan kezdett Isti és Fecó, így kicsit küzdősre sikerült a Lajos forrásig tartó szakasz, ahol szét is szakadoztunk. Én próbáltam elfutni Fecóékkal, ami úgy-ahogy sikerült is és Gyurika is megérkezett Évivel, de Jani valahol a két boly között futva elveszett.
Mentünk tovább az egész komoly tempóban és már megint csak 3-an maradtunk, majd egy kis kitérőt iktattunk a futásba, ami azzal járt, hogy egy meredek és köves lejtőn kellett lemennünk. Isti borult egy nagyot, nekem meg telement a cipőm földdel. Nem álltak meg a srácok így aztán lemaradtam és térkép nélkül futva reméltem, hogy ahol nem egyértelmű merre kell menni, ott megvárnak. Sikerült azonban ezt kicsit elbénázni, mert túlfutottam az elágazáson, pedig attól nem messze vártak rám és Éviék is kiabáltak utánam.
Futás a Pilisben - térkép
A térképen a Fecóék útvonalától eltérő részeket kékkel jelöltem be.
Kifutottam az országútig és még azon is mentem egy keveset, de gyanús volt, hogy emlékeim szerint nem erre kell menni, így visszafordultam és a jó helyen el is kezdtem felmászni a hegyre, de sehol nem volt senki, így azon bosszankodtam, hogy futhatok mostantól végig egyedül, ráadásul térkép nélkül. A Kő-hegyen aztán sikerült nem megtalálnom az utat és egy jelzés nélküli úton futottam lefelé anélkül, hogy tudnám, hogy jó felé megyek-e. Nem mentem jó irányba, de szerencsére szembejött velem Évi és Gyurika. Ezek szerint sikerült ugyanott elmennünk rosszfelé, ráadásul pár másodperc után Jani is megjelent ugyanarról. Visszafutottunk és folytattuk a terv szerinti útvonalat, immár négyesben. Sikerült egy újabb helyen elvéteni az útvonalat, de mivel az irány jó volt, így csak át kellett menni a párhuzamos turistajelzésre.
Lajosforrás közelében aztán a többiek úgy döntöttek, hogy visszamennek az autóhoz, de én nem akartam ennyire lerövidíteni a futást, ezért megpróbáltam átvágni Fecóék elé.
Persze kértem egy térképet, így már nem vaktában futottam és sikerült is átérnem a megfelelő helyre, ahol szembe futottam a srácokkal egész a Nagy-Csikóvár utánig. Ott a nagy lejtőn már nem mentem le és ekkor kezdtem sejteni, hogy már elhaladhattak itt a srácok.
Innentől az eredeti útvonalon mentem végig és bár néhány helyen sikerült kicsit átterveznem az útvonalat nem kerültem túl sokat és még vagy 2-3km-t terepen is futottam.
A vége elég szenvedős lett a futásnak, mert iszonyú meleg volt és én nem ittam semmit a 135 perc alatt, de azért elégedett vagyok a futásommal, mert viszonylag magas pulzussal nyomtam még itt is. 160-as pulzus fölött például 24:01-et futottam, ami azért nálam egész komoly.
A Pilis amúgy ezen a részen elég förtelmes tud lenni a sok irtás miatt, így szerintem nem sűrűn fogok arra vágyni, hogy errefelé futkározzak.
Szóbakerült még, hogy a Skanzenben kellene egyet sétálni a Sprint OB kapcsán, de én az 1000 Forintos belépővel ennek nem láttam értelmét, így kihagytam. Futottam már a Skanzenben és nem nyerte el különösebben a tetszésemet. Az, hogy itt lesz a Sprint OB szerintem igen erőltetett dolog és kicsit sem vágyom rá. Legszívesebben ki is hagynám, de mivel OB aligha fogom ezt megtenni.
Ha a selejtezőt kiviszik a Skanzen fölé abba az undorító, meredek és sziklás hegyoldalba, akkor azért még le lehetne beszélni az indulásról. Áhhh. Fujj. A hátam közepére se kívánom ezt az idei Sprint OB-t.
 
Összesen 22km, 700 szint, 135:29
 
Max. pulzus: 180
Átlag pulzus: 150

Csak összehoztam egy hosszú futás

Munka után elég fáradt voltam és nem volt sok kedvem elindulni futni, így még kicsit le is dőltem pihenni.
Végül nagy nehezen rávettem magamat, hogy elinduljak, de ekkor már majdnem fél 8 volt és megint gyülekeztek a felhők az égen, mint tegnap. Eredetileg ugyan egy 15km-es közepes edzést terveztem mára, de átvariáltam a hetet a szerdai technikai miatt, így ma hosszú futás volt a soron. Persze mikor elindultam még abban sem voltam biztos, hogy nekem ma egyáltalán futnom kellene még, de egy 6km-es átmozgatás még simán lehetett volna az edzésből, mert annyira nem esett jól.
Aztán mikor a Turul lépcsőjén felértem már sokkal jobban esett a futás és úgy voltam vele, hogy a 15km már biztos meglesz, de aztán még Koldusszállás mögé is benéztem egy körre. Visszafele látszott, hogy nem lesz meg a 20-as, de mivel ekkor már egész jól ment a futás, így a Kisréti vadászház után is tettem egy kitérőt, majd a Bányász kilátóhoz is kerültem egyet, hogy ne csak 17-18km legyen az edzés. Ekkor már szemerkélt az eső és igen érdekes színe volt az ég aljának, de egyben végre egész normális futóidő is volt. Persze a páratartalom most is nagyon magas lehetett, de legalább már síkon egész jólesett a futás és még kicsit pörögtem is. A lépcső aljában aztán rájöttem, hogy még így sem lesz meg a 20-as és tettem egy kitérőt a Művház felé is. A vége nem is esett már jól, lehet be kellett volna érnem 18km-vel, de azért én megcsináltam a terv szerinti huszast.
A Turulhoz felfele az elején 6:17 lett 154-es átlagpulzussal.
A mai nap tehát egész jó lett, de egyben fáradt is vagyok, így holnap csak egy 10-est futok, vasárnap pedig a lendületes 15km lesz a program. Lehet kinézek Lovasberénybe a Futapest 10km-es crossfutására.
A nagy melegben kegyetlenül izzadok és biztos sok ásványi anyagot veszítek, lehet el kellene gondolkoznom azon, hogy miként lehetne ezt pótolni, mert egyre többször érzem magam úgy, mintha kifacsartak volna.
 
Összesen 20km, 460 szint, 106:04
 
Max. pulzus: 163
Átlag pulzus: 147
Megnyugvási: 31 (147/116)

Hosszú futás új futótárssal

Ma Gerivel és az egyik atléta társával, Szilágyi Tibivel mentünk futni egy hosszabbat. 20km-t terveztek a srácok hegyen, amitől egy kicsit tartottam, mert rég nem mentem hosszabbat, ráadásul tegnap kicsit nyomtam is az edzést.
Tibi félmaratonra készül, de szerencsére még nem tart olyan szinten, hogy ne bírjak elfutni vele, bár pörgősebb részeken lehet le tudna tenni.
A nagyvölgy felé indultunk és úgy alakult, hogy az elején én álltam előre és nem is ment olyan rosszul, de nem erőltettem különösebben. Félúton 9:17-nél voltunk (160-as átlag), ami nem is rossz idő, de azért a hétfői rekordtól jócskán elmarad, majd a második felében már Geri ment előre, Tibi pedig le is maradt. Egy kicsit soknak tartottam ezt a tempót egy huszas elején, de azért mentem Geri után, hisz alig ment gyorsabban, mint én az elején. A tetejére 15:39-nél értünk fel 165-ös átlagpulzussal, amivel sikerült 2 másodpercet faragnom az eddigi rekordomból és pont ugyanannyi volt a pulzusom, mint március 5-én.
Innentől azért visszavettünk a tempóból és beszélgetve haladtunk tovább Koldusszállás felé egy kellemes útvonalon. Még a dózer túloldalán is tettünk egy kört, majd úgy jöttünk vissza.
Tibivel megbeszéltük, hogy máskor is fogunk együtt edzeni, hisz nagyjából egy szinten lehetünk. Holnapra meg is beszéltünk egy 10-12 km lendületes futást, ami ugyan nekem lehet holnapra kicsit sok lesz, de mivel ma is jól éreztem magam és Tibi nem tűnt olyan vészesen erősnek bevállaltam.
A táv amúgy szűk 20km lett, amit Tibi Polar RS800SD órája mutatott.
Jó kis edzés volt ez, már kellett nekem egy ilyen hosszabb futás. Remélem máskor is nyomunk ilyesmit.
Azt kezdem nagyon nem érteni, hogy hirtelen mitől megy egész jól a futás. Ugyan elhagytam az antibiotikumot, de már előtte hétfőn is jól ment, úgyhogy nem találok rá más magyarázatot, mint hogy a pihenő lendített át egy holtponton és még bennem vannak a téli-tavaszi kemény edzések.
Remélem hamar összekapom magam és a Középtávú-Váltó OB-n még jobban fog menni a futás, akkor pedig már csak fejben fog eldőlni a dolog. Talán most azzal se lesz gond. Végre tudok teljesen pozitívan tekinteni előre!
 
Összesen 20km, 400 szint, 105:26
 
Max. pulzus: 172
Átlag pulzus: 151
Megnyugvási: 48 (135/87)

Makrai Évivel leraktuk Gyurikáékat

A Pál-völgyi barlangnál találkoztunk Gyurikával és Sinkó Janival, hogy fussunk egy hosszabbat a Hármashatár-hegyen. Mire felértünk a szintútig pont felért oda Évike, aki ott becsatlakozott hozzánk, majd egész jó tempóban futott velünk a szintúton. A tempó úgy tűnik nem tetszett Gyurikának és Janinak, mert mire a Rózsika forráshoz értünk le is maradtak és utána se futottak ránk fel. Évivel ketten jól otthagytuk őket.
Mondjuk a srácok épp két résztáv között jöttek fel futni egy laza hosszút, de nem gondoltam volna, hogy ma Évivel fogok futni. Jól tolta, de mondta is, hogy jól megy neki. A visszafelé kb. ugyanígy zajlott és Gyurikának annyira nem ment, hogy miután bevártuk újra lemaradt, majd kitalálta, hogy a szintúton visszafut. Évi is erre tervezett visszamenni, így Janival ketten elváltunk tőlük a Virág-nyeregben és a repülőtér szélén futottunk vissza.
Nekem egész jól ment a futás, bár 90 perc környékén már éreztem, hogy nem vagyok teljesen friss.
 
Összesen 20km, 300 szint, 100:43
 
Max. pulzus: 167
Átlag pulzus: 145

21km Gerivel Vértesszőlős felé

Majd 2 hónapja futottunk utoljára együtt Gerivel, de ma végre össze tudtunk egyeztetni egy közös futást, ráadásul rögtön egy huszast beszéltünk meg.
Elég szenvedősen indultam neki, egyáltalán nem éreztem úgy, hogy nekem ma szükségem lenne erre a futásra. Amilyen jólesett tegnap az edzés, annyira nem tetszett ez a mai.
Szanatórium felé kezdtünk, de nem futottunk fel a völgyön, hanem a Megalódusz hegyifutón indultunk el szemben. A rét szélén felfutottunk, majd lekanyarodtunk Vértesszőlős felé. Egész a falu közelében mentünk el, majd a dózerúton futottunk fel a hegyre. Hát nem éppen erre vágytam, mondtam is Gerinek, hogy ronda helyre hozott. Mondjuk az erdő itt is szép volt, de nem épp tájfutós edzés egy poros lassan emelkedő dózerúton futni.
Kicsit be is kattantam, hogy ahelyett, hogy mondjuk Vértestolnára mentünk volna át itt kell futnom és mivel az ilyen lankás fölfelék mindig is jól mentek, így elkezdtem kicsit tolni. Gerinek szemlátomást nem esett annyira jól. Fura, hogy előtte a meredek fölfelében én szenvedtem, itt meg ő.
A tetejétől aztán mentünk tovább hazafele a dózeren, bár szerencsére a völgy tetejéhez tettünk egy kitérőt, így legalább ott sima úton futottunk. Ekkor már csak azt vártam, hogy lefelé csorogjunk a hegyről, mert kifejezetten nem esett jól lábra a futás.
A Turulnál jöttünk le, majd a MÜTF-nél még megálltunk gimnasztikázni is.
Kellett már egy hosszabb futás és bár nem esett jól, de azért biztos használt.
 
Összesen 21km, 400 szint, 110:11
 
Max. pulzus: 176
Átlag pulzus: 143

Népek Tavasza Túrafutás

Ma reggel kicsit későn keltünk fel, de azért én magamba erőltettem a reggelit, igaz még a tegnapi töltött káposzta is dolgozott a hasamban.
A rajtba úgy 8:40 körül értünk ki, tehát már nem volt túl sok időnk 9-ig, a lehetséges legkésőbbi rajtig. Nem tudtam túl sokat a túra útvonaláról, leginkább arra számítottam, hogy Fecó és Gyurika után futok. Térkép nem is volt nálam, sőt az igazoló lapot is Fecónak adtuk, mert nála volt amúgy is egy térkép és a térképfólia.
A Herman Ottó Emlékparkból indult a túra, ami nekem Majális park néven él az emlékeimben. Innen rögtön egy igen kemény szakasz következett, mert az első ellenőrzőpont a Fehérkő-lápa szomszédságában volt. 4,8km-t írtak rá a szervezők és 414 méter szintet. Ez egy kicsit kevesebb lehetett távban, mert mi 26:09 alatt értünk fel (157-es átlagpulzus). Igen kemény volt a felfele, nem is igazán esett jól, de azért kibírtam. Szerencsére nem volt rettenetesen meredek, ellenben jó hosszú volt. Az első frissítőn kaptunk teát, ami csak a futóknak járt és ezzel 1:27 el is ment az időnkből. Bár nem versenyeztünk senkivel, azért én nyomogattam a résidőket, főleg, hogy a tiszta futóidőt és az abszolút időt is mérjem.
Innen alig futottunk valamit lapos részen máris jött a meredek lefele, aminek csak a végét vártam. Valahogy nem esett túl jól és elég gyorsak voltunk ahhoz, hogy én a bokám miatt aggódjak.
Lillafüred után aztán jött egy még keményebb felfele, ami nekem már túl meredek volt, így bele kellett pár métert gyalogolnom és le is maradtam Gyurikától. Fecó már előtte is célzott rá, hogy nem igazán megy jól neki és itt jól le is maradt tőlünk. Nyomtam egy részidőt, így tudom, hogy a Fehérkő-lápáról 25:22 alatt értünk fel ide az emelkedő tetejére (159-es átlagpulzus). Az igazolólap szerint "Vesszős" a hely neve és 1,5 km alatt 220 szintet szedtünk fel Lillafüred óta. Azért az elég kemény, hogy a 4km ennyi ideig tartott és a sok lefele ellenére is ilyen magas volt a pulzusom.
Itt 1:04-et álltunk, míg Fecó is megérkezett, majd jött a túra általam legjobban tetsző szakasza. Kellemesen hullámzott az útvonal, nem volt sem nagy felfele, sem nagy lefele. A Disznó-patak nevű helyen keresztül jutottunk a Sebesvízi elágazásig, ami a 3. pont volt. A szuper idő és a Bükkfennsík nagyon feldobott és jól is éreztem magam. A többiek pont itt nem erőltették a tempót, így én mentem elől. A pont előtt értük utol a FutóBolondok fórumán DJ RushBoy néven ismert srácot, majd a ponton több futót is. Kicsit meglepődtek azon, hogy csak a 30km-en megyünk, mert ők mindannyian a hosszú távon keménykedtek. A Vesszőstől 22:03 alatt értünk ide 155-ös átlagpulzussal, tehát a két pont közötti 7,5 kg 47:05 lett. Itt egy kicsit nagyobb pihenőt tartottunk és 3:09-ig álltunk. Itt is kaptunk inni, amit igénybe is vettünk, annál is inkább, mert izzadtunk rendesen. Én lehet kicsit túl is öltöztem, mert szinte végig melegem volt.
Innen egy kellemes lefele jött, majd egy jó meredek. Fecónak ki is ment a bokája, de úgy tűnik bírja a lába, mert nem okozott neki különösebb problémát és szerintem a futás végére már el is felejtette a megbicsaklást. Én azért itt eléggé óvatoskodtam, mert néhol jó sok avar volt a völgy alján és alatta kő is akadt. Próbáltam ahol csak lehet a többiek után eredni, de végül csak a völgy alján sikerült felzárkóznom rájuk. Itt azért elgondolkoztam azon, hogy nem lett volna-e szerencsésebb a bokámat leragasztani. A harmadik ellenőrzőpont a Garadna völgyben volt, ahová 13:37 alatt érünk (141-es átlagpulzus). Ez mindössze egy 2,3 kilométeres szakasz volt és innen jött az utolsó kemény rész. Persze itt is ácsorogtunk egy keveset (2:42), ami alatt egy pohár forró teát is magamba öntöttem.
Elég érdekes volt, hogy még nem voltunk féltávnál sem, de már csak egy komolyabb felfele volt hátra, az viszont annál keményebb. Garadna után még volt egy rövid szakasz a völgyben, majd jött a nagy felfelé a Örvénykő pont felé. Ez 431 méter szintet jelentett úgy 2,5 kilométerre. Szerencsére az eleje nem volt különösebben meredek, így el tudtam futni Gyurikával. Fecó itt is lemaradt tőlünk, ám én sem bírtam ki végig Gyurika tempóját. A meredek részbe megint bele kellett gyalogolnom, így néhány 10 méterrel lemaradva értem fel az országúthoz, ahol bevártuk egymást. Idáig 21:14 alatt értem fel (160-as átlagpulzussal), majd 1:23 volt amíg vártam. Ide már nagyon közel volt az Örvénykő, azaz a Jókai emlékmű, ahová 3:38 alatt fel is értem (152-es átlag), de ez is jó meredek volt, így itt is sikerült szétszakadnunk kicsit. Jó nagy tömeg volt fent, vizet itt is kaptunk, így el is töltöttünk újabb 1:39-et.
Azt beszéltük meg a túra elején, hogy innentől a maradék 12km-t lazára vesszük és lassan kocogunk le, ám ez nem így lett. Nagyon nem.
A Válint-kereszt volt az 5. pont, ahová 11:08 alatt értünk át, pedig elvileg 3km-t írt az igazolólap erre a szakaszra. Hát nem tudom, de 143-as átlagpulzussal még lefelé se hiszem, hogy 3:40-es tempót futnék. Persze itt is eltelt egy kis idő (2:14), mire tovább indultunk. A Kis-Galya volt az utolsó pont 26,3km-nél és oda is ugyanúgy rohantunk, mint eddig. Az 5,2km mindössze 21:24 volt (154-es átlagpulzus), pedig ennek a végében még egy kis felfelé is volt. Inni itt is tudtunk, így 2:03 ment el ennél a pontnál.
Innen már csak a cél jött, ahová piszok gyorsan leértünk. 15:34 lett a 3,8km (154-es átlagpulzus).
Összidőnk 2:55:57 lett, amiből a tiszta futásidő nekem 2:40:15 lett. Gyurika valamivel 2:40 alattit mért magának, de annyit várt is rám. Mindez a 30,1km-es 1280 méter szintes túrán. Kilométerátlagunk 5:20-as lett, ami azthiszem egész jó, hiszen a túra fele az vagy lefele, vagy felfele volt nagyon meredek.
A célban még összetalálkoztunk Karlowits Tamással, aki persze most is a hosszú távot, azaz a 42km-t választotta. Ő mondta, hogy Németh Csaba "csak" a 30km-t futotta, mint mi és 3 órát ment. Persze ő most valami 60km-es versenyre készül épp és már nem akarta megszakítani magát, de azért jó érzés, hogy most valószínűleg mi voltunk a leggyorsabbak.
Azért nem mondanám, hogy túlságosan élveztem volna a mai futást. Az idő és a táj gyönyörű volt, de a laposabb részeket leszámítva én el voltam foglalva azzal, hogy tartsam a lépést Gyurikával. Kemény edzés lett és kell az ilyen. Még egy utolsó durvát kellett is futni a Hosszútávú OB előtt, de azért erre nem számítottam. A vádlim sikerült elég rendesen kikészíteni a nagyobb felfelékben és kicsit meg is főztem magamat a túl sok ruhában.
Alapvetően azért nem voltam szétesve a futás után. Jól elbeszélgettünk a napos réten a célban a zsíroskenyér és a tea mellett, amit a rendezők biztosítottak. No ez már maradéktalanul jóleső érzés volt.
Holnap futok valami könnyűt, aztán szombaton már Szpari Kupa. Kezdődik a tájfutó szezon, amin lehet kicsit fáradt leszek, de annyi baj legyen. Kíváncsian várom mire leszek képes és mennyire van rendben a bokám. Ma is volt, hogy pár métert terepe
n mentünk, vagy köves lefelében és annak ellenére, hogy az égvilágon semmi bajom nem volt a lábammal nagyon úgy éreztem, hogy a lefelékben nem merném elengedni magam.
Szerencsére a Szpari laposabb részen lesz és Leukolast is lesz rendesen a lábamon.
 
Összesen 30km, 1280 szint, 160:15
 
Átlag pulzus: 152
Megnyugvási: 33 (159/126)