Késő esti huszas

Szerencsére nem kellett egyedül futnom ma, mert Geri a hét elejével aktivizálta magát és megkezdte az alapozást.
Hozzájuk futottam át, majd este negyed 8 körül elindultunk a hegyre futni egy huszast. Már a nagyvölgy alján éreztem, hogy Geri nem igazán akar rohanni, mert lemaradozott. Én is visszavettem a tempóból, de így is várnom kellett néha rá. A felfelé 10:41, illetve 18:17 lett, de legalább iszonyat könnyen ment.
Ezt követően balra fordultunk és kifutottunk a dózerútig, majd azon a nagy elágazásig. Az eredeti terv szerint felkanyarodtunk volna a Westel torony felé, de Geri nagyon nem akart eddig sem jönni, így visszafordultunk. Visszafelé aztán végig a dózeren mentünk, majd átvágtunk a Turulhoz. Párszor visszafutottam Geriért, de alapvetően így is könnyen futottam.
Vicces, hogy Geri nem bírja, de mondjuk 3 hét totális pihenő után nem csoda. Egy hét múlva meg már úgyis én fogok lemaradozni tőle.
Dózsakertben aztán még elmentem Geriékig, majd tettem egy kis kört Kossuth-kert felé, hogy meglegyen a tervezett huszas.
Nagyon remélem, hogy meglett, hisz 6 perces tempó azért csak megvolt.
A bokatorna most kicsit felemás lett, mert részben edzés előtt nyomtam.
 
Összesen 20km, 380 szint, 117:11

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.