TTEV ki és befutással

Piri nénitől indultunk át futva Gánt-Bányatelep-re Gyurikával, Évivel és Istivel, hogy az ott megrendezett TTEV-n részt vegyünk. Az odaút bő 22 perc lett és igen kellemes tempóban telt, majd a pályára 4-en egyszerre indultunk ki.

Gránás

Igazán rohanni nem terveztünk, de azért néhol egész jól haladtunk, egy könnyű futásnál mindenképp nehezebb volt. Gyurika és Évi néhol levágták a kanyarokat, így nekem azért küzdenem kellett kicsit, hogy Istitől én se szakadjak le.
Végül egy nagyobb hibával 57:23 alatt futottam le a 7,9km-es pályát, amiben volt 400 szint is.
Legnagyobb örömömre a bokám most is jól szuperált, de azért egy-egy kövesebb lefelében nem voltam valami merész.
Levezetésképp egy méretes kerülővel futottunk vissza Gántra Gyurikával és Istivel, így az edzés összesen lett kb. 21km.
 
Összesen 21km, 500 szint, 124:23

“TTEV ki és befutással” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. szia zoli!
    én egy kocafutó vagyok
    rendszeresen olvasom a naplód.
    kérdés a következő:
    ami neked 14-15 átmenet volt az nekem is volt csak fordítva
    gondolkodtam azon az átmeneten amit ti futottatok végig a nyílt gerincen
    de végülis az úton futottam a térkép széléig
    ott az ipszilonban jobbra fel a szárazárok csatlakozásig
    majd az erdős völgyecskében fel irányban
    szerintem ez (legalábbis ebből az irányból) jobb választás
    vélemény??

  2. Szia!

    Igen. Én is észrevettem, hogy az térkép alapján jobb választásnak tűnik (visszafelé is), de akkor már elindultunk odafent.
    Ahányszor itt pálya van mindig végig kell futni azon a gerincen, így kicsit megszokásból mentünk arra.
    Egyébként ha jól hallottam, akkor a lenti útvonalon nagy legallyazás volt, így lehet mégsem volt olyan rossz választás felül menni.
    Persze könnyen lehet, hogy még így is a lenti, általad írt útvonal a jobb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.