Makrai Évivel leraktuk Gyurikáékat

A Pál-völgyi barlangnál találkoztunk Gyurikával és Sinkó Janival, hogy fussunk egy hosszabbat a Hármashatár-hegyen. Mire felértünk a szintútig pont felért oda Évike, aki ott becsatlakozott hozzánk, majd egész jó tempóban futott velünk a szintúton. A tempó úgy tűnik nem tetszett Gyurikának és Janinak, mert mire a Rózsika forráshoz értünk le is maradtak és utána se futottak ránk fel. Évivel ketten jól otthagytuk őket.
Mondjuk a srácok épp két résztáv között jöttek fel futni egy laza hosszút, de nem gondoltam volna, hogy ma Évivel fogok futni. Jól tolta, de mondta is, hogy jól megy neki. A visszafelé kb. ugyanígy zajlott és Gyurikának annyira nem ment, hogy miután bevártuk újra lemaradt, majd kitalálta, hogy a szintúton visszafut. Évi is erre tervezett visszamenni, így Janival ketten elváltunk tőlük a Virág-nyeregben és a repülőtér szélén futottunk vissza.
Nekem egész jól ment a futás, bár 90 perc környékén már éreztem, hogy nem vagyok teljesen friss.
 
Összesen 20km, 300 szint, 100:43
 
Max. pulzus: 167
Átlag pulzus: 145

“Makrai Évivel leraktuk Gyurikáékat” bejegyzéshez 21 hozzászólás

  1. Szóval hogy mindenki okulására tovább kontárkodjak futás ügyben, és megosszam csekély atlétikai tapasztalatom az érdeklődőkkel:
    gyors résztávozások nélkül nincs igazi futó… tegnap a profi srácok például 25 x 400-at futottak 70 másodperces időkkel, jómagam sokkal szerényebb programot futottam: 6 km bemelegítés, aztán 10 x 100, 5 x 400 85-re, 5 x 400 80-ra, aztán 2 x 400 75-re, bár 70 és 66 volt előírva, végül újra 10 x 100 és aztán levezetés… persze végtelen a variációk száma, mindenféle távot mindenféle sebességgel… szóval a szervezetet csúcsra kell jártani: “pengefutás”, így mondja az edző, meg azt, hogy úgy fuss, mintha repülnél… ettől nő a teljesítmény, és ami a legfőbb: ettől javul a mozgás…! a hosszú, kemény, közepes tempójú futások, a küzdelmes terepfutások, egyebek rontják a mozgást, egy ilyen küzdős, keménykedős futás egyre rosszabb mozgást eredményez… persze ha valaki kizárólag “pengézik”, az is rossz… a lényeg, hogy a láb minél kevesebbet legyen a talajon, tudtommal még a nagy maratoni futóknak is a talpuk eleje ér le először, és ők is rengeteget résztávoznak, hogy ne romoljon el a mozgásuk… én régebben gyakran futottam hosszú, elnyújtott lépésekkel, szinte kúsztam, mint egy kígyó, hát ez nagyon rossz, kisebb lépésekkel kell pörögni, repülni, mármint ahol lehet, vagyis az atlétikai pályán…
    a tájfutás azért is speciális, mert ugye kifejezetten egy küzdelmes, mozgásrontó futásra kényszerít, az erdőben kell janinak lenni, de ha ezt ellensúlyozandó, valaki nem csinál pengefutásokat, abból nem lesz bajnok… én eddig utáltam a síkfutást, hegyen szerettem futni, de rá kellett döbbennem, hogy pengés résztávozások nélkül nincs igazi futás… ki kell pörgetni a maximumot rafinált variációkkal egy héten minimum kétszer… múltkor a küzdős, szenvedős, “mozgásrontó” verseny után kifejezett igényem is támadt, hogy kicsit kipörögjem magam…
    Szabolcs

  2. No pont ez az, amiben az atlétaedzők nem tudnak engedni, pedig a tájfutóknak nem ez kell. Pontosabban ez is jó, de nem ez az optimális.
    Ha Gösswein Csabi erre jár, akkor majd biztos beszámol arról, hogy miként alakítják át az efféle futásokat a skandináv tájfutók.

    “úgy fuss, mintha repülnél… ettől nő a teljesítmény, és ami a legfőbb: ettől javul a mozgás…!”

    Hát erre megint csak azt tudom mondani, hogy atléta szemmel igen, de tájfutó szemmel ez nagyon másképp van. Terepen futásnál az atléták csak botladoznak, mert repülnek ők, csak éppen fél centivel a föld felett, ahol az erdőben kövek, faágak, fű… van. A tájfutó mozgása a terepen futástól javul (nem utakra gondolok) és ugyan tájfutóknak is kell a “pengefutás”, de az is terepen.

    Millió történetet hallanni arról, hogy elit tájfutók évekig nem lépnek rekortánra, vagy salakra, sőt még betonra se nagyon, mert mindent terepen és földutakon csinálnak. Tolják 5 percesben a résztávot, csak épp olyan helyen ahol mi 7 perces kilit nem tudnánk futni. Megcsinálják fölfelé, mocsárban,magas fűben és sorolhatnám.
    Persze van aki aztán emiatt nem tud 3:10 alatt futni rekortánon, de egy puha talajú erdőben azért megfutja a 3:20-at, amivel bármilyen eredményt elér. Persze sprintre ez már nem elég és azért skandináviában sem mindenki ennyire tartózkodó az atlétikus felkészüléssel szemben.
    Az atlétikus felkészülés idehaza csak kényszermegoldás a tájfutóknak, hisz nincsenek olyan lehetőségeink ami mást lehetővé tenne.

    Az meg, hogy mi a mozgásrontó futás relatív. Az atlétikai eredmények szempontjából mozgásrontó egy 3 órás terepfutás 7 perces tempóban, ezért minden létező atlétaedző a haját tépi tőle, pedig ez igencsak hasznos terepfutás szempontjából. Ugyanez elmondható a dagonyázós, mély havas futásokról is, mégis minden ilyen állatságot erőltetnek a világ legjobb tájfutói.

    A tájfutás nem egyenlő az atlétikával és én még nem láttam olyan atlétaedzőt, aki ezt teljesen megértette. Ezért is kár, hogy nincsenek tájfutóedzők.

  3. Még 1 személyes tapasztalat:

    2000-2002 környékén voltam a legjobb ez nem vitás és ebben az időben valóban úgy készültem, mint egy atléta. Heti 2 résztáv, lendületes futások…
    Magamhoz képest jól is ment, de nekem valahol a 3:05-3:10 közöttre megfutott 1000 méterek környékén volt a határ.
    Nem fejlődtem tovább és ez így volt 2 éven át. Lehet meglepő, de ez önmagában még nem lett volna gond, mert ez még belefért volna, ha minden másban jó vagyok. De nem voltam.
    A sík és pörgős terepeken voltam a legjobb. Kicsit küzdős, sok szintes terepen meg végemvolt.
    A 2002-es Tipo kupa rémlik nagyon, ahol a 7. pontig jobb volt a részidőm, mint Marian Davidiknak. Odáig volt pörgős, lapos a pálya. Utána olyan szinten szétestem, hogy a végén már csak az érdekelt, hogy beérjek a célba.
    Valószínűleg a további gyorsítást kellett volna hagyni a fenébe és csak “szintentartani”, ellenben rá kellett volna állni a dombrésztávra, terepfutásokra és jól megerősödni.
    Célszerű mindig azt fejleszteni, ami a legkevésbé megy. Az atlétaedző teljesen jól feléméri, hogy milyen gyors vagy, milyen az állóképességed, a gyorsasági állóképességed…, de ennyi. A tájfutáshoz azért jóval több kell!

  4. Zoli, tényleg igaz, hogy az elit tájfutók nem lépnek rekortánra, és mindent terepen csinálnak? vagy ez inkább amolyan legenda?!
    én is várom Csaba beszámolóját ebben a szerintem kardinális kérdésben…

  5. én direkt csak egyoldalúan a pengefutásról beszéltem… persze hogy kell dombfutás, erdőben, sárban, földúton, kőmezőn stb futás… ezt én sem vitattam…
    és ha akkor voltál a legjobb, amikor atlétizáltál is, akkor talán csak arról van szó, hogy a heti két pengés résztáv jó volt, de kellett volna esetleg még valami… ahogy mondod, egy skandináv tájfutóedző, lehetőleg olyan aki bajnokokat készít fel…!
    emlékszem pár hónapja írtad egy résztávos edzésedről, hogy mennyire letört, hogy lassú vagy… kőkemény vagy, de lassú… ezért kell rendszeresen pörögni is azon a fránya rekortánon… nem?

  6. Ez összetettebb, de alapvetően sok elit tájfutóra igaz.
    Szerintem nézz bele Pasi Ikonen edzésnaplójába!
    Pár hete nyomtak egy résztávos edzést. 3x1800m volt, méghozzá 8:00 , 7:41 , 7:00 időkre. (Odáig volt, meg vissza tőle.)
    Egy atlétaedző az időktől és a körülményektől is falnakmenne és azt mondaná, hogy mozgásrongáló edzés.
    Azért Pasi Ikonen ért már el igen komoly eredményeket, méghozzá rövidebb távokon is. (Középtávú VB-t jó nagy előnnyel nyert és Sprinten is volt dobogós)

    Az említett terepkörük térképe: rasti.suunnistus.net/pekkavaris/ikonen/hpk1/SjuoksuVedotHaukanniemi270307.jpg

    Ebben elég sok az ösvény, de azért ez nem egy Hármashatár-hegyi szintút és belemegy a zöldbe is. Plusz biztos vannak nekik keményebb terepköreik is.

  7. kösz! ez is fontos adalék…
    és Zoli, te is futsz ilyen tereprésztávokat? mert nyilvánvaló, hogy a maxra futás, akár pályán, akár terepen, de elengedhetetlen… nem?

  8. No ez teljes egészében igaz. Mindegy mire készül az ember, valami résztávot futnia kell.
    Dombrésztávot futottunk már, de terepre még résztávon nem merészkedtem a bokám miatt.
    Mielőtt dolgozni kezdtem relatív sokszor csináltam tereprésztávot, de azóta lusta vagyok ilyenekre. Késő délután, egyedül nem a legvonzóbb program. 🙁
    Tudom, hogy kellene.

    Egyébként Lőrincen is van egy terepköröm. Olyan 1100 méter és csak 350m az ösvény belőle. Persze csont sík, de ha megnő a fű, akkor igen kemény.
    4 gödör kör a neve, mert 4 fix pontja van és az mind gödör.
    Ha gondolod megmutatom majd valamikor.

  9. oké, mindenképpen mutasd meg, azt is nyomni fogom…!
    tudom, hogy nem szabadna belekotnyeleskednem, de látod, te is elismered, hogy alig résztávozol… Csaba is azt írta legutóbb: “úgy látszik a pénteki résztáv kifejezetten jót tesz nekem”…

  10. Tudom, hogy többet kellene, de a résztáv sose volt a kedvencem, egyedül meg különösen utálom.
    A HOB óta meg idén nem vagyok túl eredménycentrikus, szóval csinálom ami jólesik.

  11. szerintem ha a szüleidnél jársz, és tudunk együtt futni, résztávozzunk! például azt a gödrös kört, szerintem az se gond, ha te gyorsabban nyomod…
    egyébként nem értem, miért utálod a résztávot! én egyedül is nagyon szeretem, baromi jó maxon pörögni, mármint önmagamhoz képest maxon…
    a mom-os edzővel, Vöcsökkel még az elején, amikor még sehol se voltam (bár most se vagyok), olyat csináltunk, hogy 15 perc bemelegítés és 15 perc levezetés között: 7 mp max sprint, aztán 20 mp kocogás, és ezt 15 percig… kurva jó… könnyűnek tűnik, de nem az! azért rafinált, mert 7 mp alatt nem savasodik be a lábad, épp csak a savasodás határára ér… ehhez persze kell egy jó óra, amit be lehet állítani, hogy csipogjon, amikor letelnek a 7 és 20 mp-ek…

  12. No ilyet még nem hallottam, de azthiszem annak eldöntése, hogy ez hasznos-e nem az én reszortom.
    Mondjuk ha abból a mondásból indulunk ki, hogy “amibe nem halsz bele az keményít”, akkor ide vele! 🙂

    Résztávot egyszerűen azért nem szeretem, mert nem szeretem ha nincs elég levegőm, savasodik a lábam meg ilyenek.
    Persze ha nem max. közelire futja az ember, akkor nem olyan gáz. Idén volt is pár résztáv, ami jólesett.

  13. nem szereted, ha nincs elég levegőd, és savasodik a lábad?! Zoli, akkor hogy akarsz profi hosszútávfutó lenni?
    ez a lényeg: a teljesítőképesség határainak feszegetése!!! minden kemény edzés erről szól… nem beszélve az extázisról! enélkül nincs komoly futás! nem értelek (vagy félreértelek?), hiszen ezt te százszor jobban tudod mint én…
    viszont akkor ez a 7 mp max. – 20 mp kocog. variáció negyed órán át pont neked való szerintem… persze nekem is nagyon tetszik, és lehet csinálni erdőben, mocsárban, hegyen, kőmezőn, magas fűben vagy utcán, akárhol…

  14. Mondtam valaha, hogy profi hosszútávfutó szeretnék lenni? 🙂
    Egyébként ezért is szeretem jobban a tájfutást és a hosszú távokat. Az állóképességi számokkal is feszegeti az ember a saját határait, csak az másképp megterhelő.
    Amúgy résztávoztam én rengeteget és még fogok is, de akkor sem szeretem. Ez egy áldozat, amit meg kell tenni a siker érdekében.
    Én sem értelek téged. A kemény résztáv az szinte fáj! Ezt ember nem szeretheti. Az más kérdés, hogy baromi jó érzés, ha jól sikerült egy edzés, de még egy kiszenvedett normál résztáv után is elégedett az ember, de akkor sem magát a résztávot szereti.
    Egy igazán kemény résztávon az ember már az edzés felénél azt érzi, hogy mindjárt kiterül és onnan még végigküzdi magát. Ez kegyetlen.
    Persze más az, ha 80-90%-ra kell csak futni a résztávot. Azt még lehet szeretni.

    Amit a 7mp-20mp-ről írsz az igaz, de ez inkább váltakozó futás. Ezt tényleg jobban szeretem, de ez meg nem igazi résztáv.
    Megkérdezed az atlétaedzőt, akkor tuti azt fogja mondani, hogy a résztáv és a váltakozó két különböző edzés, két különböző céllal.
    Mondjuk én 200m gyors /100m lassú alatt még nem nyomtam ilyet, ellenben savasodtam már be tőle.
    Jobban szeretem, mint a sima résztávot és jobban is megy.

    Alapozó időszakban volt heti 1 résztáv (mondjuk 1000 méterek) majd 1 váltakozó.
    Az edző a váltakozó után mindig nagyon lelkes volt, hogy milyen jól nyomom, majd mindig letört a rendes résztáv után.

  15. azt mondtad ki akarod hozni magadból a maximumot…! és mivel ezt akarod, menni is fog…!
    mindenesetre közepes sebességű, de hosszú, esetleg küzdős futásokkal nem fog menni… ott vannak az ultramaratonisták, teljesen más műfaj!, sosem pörögnek ki, nincs savasodás, légszomj, csak küzdés, hogy 60 kilométernél leállna, de még van hátra 40…
    tapasztalatlan vagyok, úgyhogy nem értem miért fájna a kemény résztáv… nem széthajtania kell magát az embernek, hanem csak jól meghajtania… nekem pár hete pl. háromszor kellett vécére mennem, annyira felrázta a szervezetem a gyors futás, tegnap meg bedugult a fülem, hülye érzés volt, de az a lényeg, hogy szoktatni kell a szervezetet a max-hoz vagy a maxhoz közeli teljesítményhez, és fokozatosan kell kitolni a határt…
    egy másik észrevételt még, ha szabad (hadd kötözködjek amatőr létemre!): még az alapozásod elején azt láttam, hogy a sérülés kiheverése után néhány héttel már megfutottad a heti 130 kilométert… én úgy tudom, hogy az alapozás egyik lényegi eleme, hogy fokozatosan kell felfelé menni mind intenzitásban, mint távban… de ha már az elején nyomsz heti 130-at, akkor nincs hova felmenni az alapozás végére! és szerintem nem lendültél igazán formába (a te legjobb formádba), hanem inkább elfáradtál tavaszra…

  16. Tetszik is az ultramaraton (terepen), meg jól is ment a Margita 40 (ultrásokkal), csak épp nincs annyi időm edzeni és ha lenne se hiszem, hogy áldoznék rá annyit.

    Résztáv: minél jobb valaki annál inkább feszegetni kell azt a határt, ami saját tapasztalatom szerint igen szenvedős is tud lenni.

    Alapozás:
    December utolsó és január első hete lett 120km. Mindkettőben volt 1-1 edzőtábor, ami azért megdobta a kilométereket.
    Tovább fejlődni még lehetett volna és fel is ment 130km-re a heti adag, sőt még intenzívebb is lett. Ennek kellett volna még feljebb mennie, de ez már az időhiány miatt nem fért bele.
    Olyan 150-ig ideális lett volna még emelni.

    Tavasz: Én a hosszútávúig úgy láttam, hogy minden teljesen jól alakul. Még érdemben gyorsulni is sikerült.
    A gond azzal van, hogy terepen nem tudok rendesen futni, főleg ha sziklás az a terep. Most ez a gyengém ezen kell változtatni.
    Persze HOB után most kicsit kiengedtem, de ez kellett is fejben.

  17. Akkor viszlát a Tipón, és hajrá…!
    én áttértem 35A-ra, mert elég volt a keménykedésből, a verseny mégiscsak verseny, és nem edzés, ahogy eddig felfogtam… és frusztrált már, hogy utolsó helyeken végzek 21-ben… valószínűleg egy év múlva, ha minden jól megy, lesz értelme visszatérni 21-be… én most hirtelen belevetettem magam a sportba, de hát ez még nagyon az eleje, tulajdonképpen most tartok ott, hogy edzésnek lehet nevezni, ha futok… és talán már versenyzésnek, ha versenyen részt veszek, de persze csak 35-ben…

  18. Nos, ha már így újfent meg lettem szólítva…

    Most nem fogok hosszabb értekezést írni, de véleményem szerint tájfutónak atlétikai pályára mennie teljesen fölösleges. Talán nem káros, de semmi szükség rá. A résztávozás tekintetében is vannak különböző elméletek, edzésmódszerek. Van aki a rövid, pörgüs résztávokra esküszik, van hosszabb, könnyebb módszer, váltakozók, vagy közel max. ritmusúak. Ez szerintem egyén függő is, illetve mindegyikkel lehet elérni sokmindent. EGy biztos: tájfutásban gyorsaságra sokkal kevesebb szükség van, mint atlétikában, a gyorsan pörgő lábaknak erdőben nem sok hasznát veszed. Erdőbe sokkal inkább erő kell. Persze ez is függ tereptől is, meg más kell felfelé vagy lefelé futáskor. Vagy arra a kevés útra, amit egy Elit pálya keresztez.
    Szóval részemről én a dombra esküszöm. Télen a klubbal hosszú 3-4 perces dombokat futottunk, kegyetlen kemény edzés volt. Az alapozás elején, mintegy a dombozásra ráhangolódás képpen volt hosszú résztáv, dózer úton, 3 percnél fordultunk, aztán vissza. A távot csak saccolni lehet, nem is volt mindig ugyan annyi. Az idő volt a lényeg, hogy meddig terheljük a szervezetünket. Mondhatnám azt is, hogy a távot, illetve az iramot csak az agy erzékeli, a szervezetnek teljesen közönbös. Ezeket a résztávokat ráadásul csak közepesen erős ritmusra kellett futnunk, azzal a felkiáltással, hogy ha kéne, még egyszer annyit le tudjunk futni. Résztávoztunk erdei ösvényeken is, és mostanában is ezt csinálom legsűrűbben. Kinéztem egy jó kis kört, szint is van benne, kanyarog, kicsit mocsaras is helyenként. Nagyjából 1000 méter, de igazából nem ez a lényeg. 4 és 4 és fél perc között tudok rajta futni jelen helyzetben. És mit mond ez nektek? Semmit. Na, ez az atlétika pálya egyetlen előnye=könnyen összehasonlítható. A futóstílust meg egyébként futóiskolával lehet a legjobban javítani szerintem, és az még erdőbe is hasznos. Magas térd, sarok, uggrálások – pont ami az erdőbe kell.

    A sok intenzív edzéssel meg vigyázni kell. Max 3-4 férhet bele egy hétbe, különben nagyon könnyű lesérülni, kimerülni, stb. Az erős futások közt meg a könnyű futások nagyon fontosak: ezek közben rögzül a fejlődés, amit adott esetben egy résztáv közben elér az ember. Arról nem is beszélve, hogy a keringési rendszert, az izmok erezettségét az erős futás csak rombolja, miközben a könnyű futás építí őket újra…

    És még nagyon sok mindent lehetne írni ezekkel kapcsolatban. Ez egy bonyolult témakör.

    De most van más dolgom is. 🙂
    Pályán egyébként december óta nem voltam, múlt pénteken is dombon volt az a bizonyos résztáv, amit Szabolcs idézett.

    Üdvözlet a TioMiláról!

    Csaba

  19. Kösz, Csaba, a hozzászólást…! Ma este beszéltem Vöcsökkel, a Mom edzőjével, lényegében neki is ugyanaz a véleménye, mint neked és Zolinak… hogy tehát a rekortánon tökélyre vitt speciális szupermozgás erdőben vajmi keveset ér… és hogy a profi tájfutók nem futnak pályán… bár sok példa van arra, hogy profi tájfutó atlétikában is szép eredményeket ér el… az ellenkezőjére – tehát hogy profi atléta a tájfutásban is remekel – viszont azt hiszem nincs példa…
    Szabolcs

  20. Mondhatni, hogy ez a kontinentális módszer.
    Akiknek nincsenek olyan lehetőségei, mint a skandinávoknak, az elkezdi az atletikus utat járni. Ez pedig sok esetben bejön valami futósabb terepen, de elengedhetetlen hozzá némi terepfutó tehetség.
    Oláh Kati például alapból nagyon jól mozog terepen (bár volt olyan időszak is, mikor sokat tett ezért), így az atletikus felkészülésével meg tud verni bárkit.
    Az viszont nem véletlen, hogy mindkétszer kontinentális terepen nyert VB-t.

  21. Zoli, azért azt a gödrös kört majd mutasd meg… esetleg holnap a tipón, ha összefutunk… viszek egy péter-halom térképet…
    jó pihenést holnapig…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.