Hosszú futás – Oldal 4 – Harkányi Zoltán edzés és versenynapló

Remeteszőlős kezdettel 32km szenvedés

Végre újítottunk a szombati pest környéki hosszú futás helyszínén és Remeteszőlősről indultunk futni Gyurikával és Fecóval. Évi közben átgurult a kocsival Nagykovácsiba, ahol becsatlakozni tervezett hozzánk.

Valahogy nagyon nehezen indult az edzés, mert rögtön az elején küzdeni kellett, hogy megfussam Fecó mögött a nem túl meredek felfelét. Nem tudom miért lehetett. Talán a tegnapi 14km volt sok, bár nem hiszem, de lehet, hogy a túl kevés alvás jött ki rajtam. Az éjszaka ugyanis nem aludtam valami jól és későn is feküdtem le, így jó ha 6 órát sikerült aludni.

Amikor már túl voltunk az első felfelén és azt hittem jobb lesz a futás, akkor jött egy nagyon saras rész, amiben ugyancsak küzdeni kellet, hogy ne maradjak le. Gyurika viszont nem erőltette a tempót, mert jól lemarad tőlünk, így volt, hogy vissza kellett érte futni. Nagykovácsi széléig vissza se mentünk és már ott várt ránk Évi, aki ma 12km felmérőt tervezett futni, amihez mi próbáltunk segédkezni. Rögtön egy felfelével indult a felmérő, ami igencsak nem esett nekem jól, főleg az elején. Csúszott is és meredek is volt, de szerencsére a második felétől már nem volt gond. Ezután jött ugyanaz a szakasz, ami idefelé is nagyon saras volt és itt ahol csak lehetett párhuzamosan az erdőben futottunk. Bokám jól bírta és élveztem is, hogy végre kicsit terepen futok. Évi tempója kicsit visszaesett, így még a Nagy-Kopasz emelkedője se okozott különösebb gondot, bár azért Fecó többször elfutott előre, majd bevárt minket. Innen a régről jól ismert útvonalon mentünk a Nagy-szénás felé, majd a dózerútnál elvált az utunk éviétől. Fecó itt is jól előrerohant, de nekem ekkor már egyáltalán nem volt kedvem rohangálni, így Gyurikát bevárva együtt futottunk. Bármennyire is nem vágytam rá még beiktattunk egy kis kitérőt a Kutya-hegy után. Ez azért volt durva, mert szintben igen sok pluszt jelentett az amúgy nem nagy kitérő.

Mire felértünk a Nagy-Szénásra kicsit elromlott az idő és elkezdett csepegni az eső. Innentől a tempó már végképp nem érdekelt, csak futottam Fecó után, Gyurika mellett a Zsíros-hegyen vissza a kocsi felé. Néha már mindien kritikán aluli volt a tempó és lassan is teltek a kilométerek, de azért csak befejeztük.

Kicsit megint több lett a futás, mint azt terveztük, de nem amiatt a plusz 2km miatt lett ennyire szenvedős. Egész futás alatt tompa voltam, semmi pörgés, dinamika nem volt a mozgásomban és csak szenvedtem végig. Ugyan egy-két felfelében éreztem, hogy erősnek erős vagyok, de nem igazán volt kedvem rohanni és Fecó szinte végig elfutott, majd bevárt minket. Gyurika azért többnyire még mögöttem volt, de egy-két kivételtől eltekintve nem maradt le, csak mögöttem futott pár 10 méterrel.

Hát a mai nem volt valami élvezetes futás, de nem mehet mindig jól az embernek. A pulzusomon is látszik, hogy nem ment valami fényesen és a végére is jól elfáradtam. Tovább még tudtam volna menni, tehát nem készültem ki teljesen, de a vánszorgásnál nagyobb tempót már így is erőltetni kellett. Undorító lett a vége, hisz még az eső is eláztatott minket.

A lényeg, hogy letudtam a mai edzést is.

Ja és van még nálunk is őrültebb ember. Rakonczai Gábor tájfutó volt, sőt a Fabulon csapatában együtt versenyeztünk. Most fogta magát és átevezte az Atlanti óceánt. Gratulálok!

Összesen 32km, 800 szint, 2:58:45

Átlag pulzus: 151

Megnyugvási: 33 (158/125)

Térkép, szintmetszet

Gánt – Csákvár – Várgesztes – Gánt

Gyurika, Makrai Évi és Sinkó Jani Gánton aludt Piri néninél, így késő délelőtt onnan indultunk hosszút futni. Évi térképpel vágott neki az edzésnek a másik irányba, így a mostanában szokásos három fős társaságban futottunk. A Gém-hegyen, Kotló-hegyeken át futottunk el Várgesztesre, majd onnan vissza Kőhányás felé.

Az előző napokhoz képest egész jól ment a futás, kifejezetten kellemesen haladtunk a Gém-hegyen. Egy turistatérképet vittünk magunkkal, de nem igazán kellett térképezni. A Kotló-hegyen persze nincs nagy helyismertünk, de azért nagyjából egyenesen sikerült átvágnunk rajta, majd a Nagy-Kotló hegy jött. Egész jó erőben éreztem magam, így egy helyen még el is futottam kicsit a többiektől egy felfelében. A hegyről lefelé aztán már kavartunk egy nagyobbat, mert sikerült letérnünk a sárga jelzésről. A Vérteskozma felé vezető út keresztezése után Jani kezdett kicsit lemaradozni, így az edzés lerövidítése mellett döntött. Gyurikával mentünk tovább Várgesztes felé, majd megkerültük a várat. Ekkor Gyurika még szeretett volna toldani egy kicsit az edzésbe, így tettünk egy kis kitérőt. Igazság szerint én már nem nagyon vágytam erre, mert közel 2 óra futás után voltunk és kezdtem kicsit fáradni is, de azért nem okozott gondot továbbmenni. Erő volt bennem, de kicsit kezdtem éhes lenni. Szerencsére innen már csak lefelé volt Kőhányásig, majd onnan a jól ismert bő 6km-es szakasz vissza Gántra (33:48), amiben szintén nem sok szint volt, bár a végén a mezőn átvágva kaptunk egy kis szembeszelet.

Nem éreztem úgy, hogy nagyon jól menne a futás, de azért jól haladtunk és az idő is jól telt. Főleg a vége lett beszélgetős a futásnak, de az egész edzés sokkal jobb hangulatban telt, mint a csütörtöki.

Kicsit több lett a táv, mint azt szerettük volna és időben is közel 3 óra lett, de ez is belefért.

Délután azért kicsit éreztem, hogy hosszú volt a mai futás, de ez nem volt vészes. Úgy tűnik a Margita 40 sikere után felülértékeltem magam és úgy gondoltam, hogy egy ilyen 3 órás közepes tempójú futás már meg se kottyan, de most kicsit helyrerázódtam. Két óra fölött azért még nem megy fáradtság nélkül az edzés.

Összesen 32km, 700 szint, 176:37

Max. pulzus: 164

Átlag pulzus: 145

Megnyugvási: 39 (152/113)

Margita 40 – Teljesítménytúra futás

Ma a Téli Margita 40 teljesítménytúrára mentünk ki Gödöllőre, ahol Gerivel a valójában 41km-nek hirdetett hosszabb távra, azon belül is az ultrafutó szövetség által meghirdetett Terep Ultra kupára neveztünk be.

Igazából kicsit furcsán alakult a dolog, mert Gyurika kezdte el pedzegetni a dolgot még 2 hete a Téli Mátrán, de akkor még az is szóbakerült, hogy valahogy rövidítünk, azaz nem a hivatalos túrát futjuk, hogy a nekünk megfelelő 30km kijöjjön.

Én közben rábeszéltem Gerit, hogy jöjjön el ő is, ráadásul Edit is odaszervezte barátait egy könnyű 20km gyaloglásra, így mikor csütörtökön Gyurika megírta, hogy máshol futnak hosszút már nem szerveztem mindent vissza.

Kicsit kapkodósra sikerült az érkezés, így a bokámat le se ragasztottam laukoplasttal, de azért jó 10 perccel a rajt előtt már kint álltunk az iskola bejárata előtt és vártuk a tömegrajtot.

Én a túra előtt úgy gondoltam, hogy 5 percesben elkocogunk majd vagy 3,5 órát. Szülőknek mondtam is, hogy olyan 3,5 órával a rajt után azért érjenek vissza, mert akkor már jöhetünk. Ez igazából elég nagy biztonsági ráhagyásnak tűnt, mert azt számoltam, hogy a depózással együtt kint leszünk kb. 4 órát. Az egyetlen dolog, amiért nem aggódtam a hosszú táv miatt az a sok frissítő volt. Az idő jó volt, úgy 10 fok, a sok kaja miatt (csoki, banán, nápolyi), pedig aligha fogok eléhezni. Ha más gond lesz, akkor meg legfeljebb besétálok a célba, de levágni is lehet ha nagyon kell.

Nándival már tegnap megbeszéltem, hogy az elejét futjuk együtt, ugyanis a 20km-s túra is arra kezdett, mint a 41. Nándi persze Gödöllői révén kellő helyismerettel rendelkezik, így megtudtuk, hogy egy keskeny járdán kezd a túra és csak 4km környékén kanyarodunk el a 3-as út mellől Máriabesnyő után. Persze egyből jött az ötlet, hogy akkor ne ragadjunk be a kb. 100 fős tömegbe és fussunk elöl egy darabig. Én nem gondoltam, hogy ezzel a legelejére kerülünk, de a rajt után senki nem kezdett rohanni, így viszonylag kényelmes tempóval is mi hárman kerültünk az élre.

Ez nagyon tetszett, főleg, hogy a tempót is kellemesnek véltem. Olyan bemelegítés jellege volt a dolognak, bár a pulzust nézve meglepődtem, mert az 150 fölött volt. Utólag kiderült, hogy olyan 4:20-as tempót mehettünk. Mielőtt lekanyarodtunk a földutakra elment mellettünk 1 ember és elég nagy volt a sebességkülönbség. Gondoltam, hogy hát akkor ez ennyi volt, innentől visszacsúszunk a mezőnybe, aztán majd megyünk ami jólesik. Az első elgondolkodtató helyzetben aztán az élen lévők mögénk kerültek, így megint mi futottunk elől. Nándi kezdett lemaradozni, majd el is tűnt, ami azért sejtette számomra, hogy olyan lassan nem mehetünk. Egy srác ment előre, mi meg a nem nagy tempókülönbség miatt beálltunk mögé. Mikor hátraszólt, hogy ő csak a 20km-re megy azért lemaradtunk. Alig telt el pár perc és egy nagyobb felfelé jött, ami kicsit csúszott is. Nekiálltam szépen felkocogni rajta, de ez is elég volt ahhoz, hogy magunk mögé kerüljön a 20km-n induló srác. A Pap Miska kút volt az első ellenőrzőpont ahová így elsőnek érkeztünk Gerivel, ami olyan szempontból jó volt, hogy a pecsételéssel nem kellett másokat megvárnunk. Geri elvett nekem is egy sportszeletet és zsebre tette őket. Én igazából még nem érzetem szükségét, hogy ilyen korán csokit egyek, sőt egyáltalán nem akartam csokit enni a futás alatt. Babatpuszta volt a második pont, ahová még mindig elsőként értünk oda Gerivel. Egy fél csokit mg a pont előbb belémtömött Geri, de nem volt kedvem ellenkezni, pedig nagyon nem éreztem szükségét. A hármas pont valahol a Margita alatt volt egy kanyarban, ahová már csak három fős élbollyal érkeztünk. Gerin és rajtam kívül csak egy srác jött ebben a tempóban, ami nekem egyrészt meglepetés volt, másrész jó érzés is, hiszen a fene se gondolta, hogy az élen leszünk. A ponton aztán egy tájfutó bója is libegett, szóval igencsak otthonosan indultunk neki a Margita megmászásának. Nem volt valami nagy az emelkedő, bár az út néhol eléggé saras volt, így egyszerűnek se nevezném a felfutást a négyes pontig. Itt már kezdtem úgy gondolni, hogy hármónkon kívül már senki nem fog az élre állni, hacsak nem lesz valami nagy elhalás a dologból, de ettől még nem tartottam. Időnk a ponton 64:49 volt, átlagpulzus pedig 161, de ezeket akkor nem nagyon néztem. A Margita után egy kicsit már a tájékozódásra is kellet figyelni, de nem volt valami nagy ördöngősség követni a turistajelzést. A lefelét még kicsit meg is engedtem, mert hülyeségnek tartottam volna a kiengedést pont a könnyebb szakaszon, de nem voltunk olyan magasan, hogy ez sokáig tartott volna, így újra sík részek következtek. Geri esett egyet az orrom előtt, de nem lett különösebb baja, csak kicsit saras lett a keze és a ruhája. Az ötös pont a nagy balkanyarban volt, ahol én megint nem láttam értelmét megállni, de Geri újra elvett egy sportszeletet, amit én nem kértem, így egy turistának adott végül. Itt amúgy egy igen komoly lefelé volt, ami nem igazán tetszett a bokám miatt. Eléggé figyelni kellett minden lépésre, de persze ez is csak egy fél perces szakasz volt. A srác még mindig jött velünk és itt váltottunk is egy-két szót egymással. A következő pont már a hatos volt, ami a vezeték alatt álló autót jelentette. Nem igazán számíthattak még ránk, mert kicsit kapkodósra sikerült a pecsételés, de legalább gyorsan töltöttek nekünk vizet, ami már pont jól is esett. Tulajdonképpen örültem, hogy vizet adnak, mert valami forró tea csak a szám leforrázására lett volna jó. Én itt közben be is kötöttem a cipőfűzőm, szóval vagy bő 20 másodpercet elszórakoztunk ezen a ponton és kicsit megdöbbentő módon futók érkeztek utánunk. Igazából oda se néztem, hogy kik ők, vagy hányan vannak, de azért meglepetésként ért, hogy a nyakunkon van egy csapat. Sajnos a cipőmet sikerült kicsit szorosra meghúzni, így szorította a lábamat, de túlságosan jól mentünk ahhoz, hogy megálljak és újra megkössem, így inkább döngettem a többiekkel a nagyon laposan lejtő, de jól futható úton. Itt csináltuk tulajdonképpen az egyetlen hibánkat, mert majdnem elindultunk szembe a Margita 20-asok útvonalán, de egyrészt már éppen kapcsoltunk, másrészt hátulról kiabált valaki a követő bolyból, hogy merre kell menni. Innen meglepően hamar odaértünk a hetes pontra, ami egy nagyobb frissítőpont volt túl a féltávon. Domonyvölgy elvileg egy gyönyörű hely, de én nem sokat láttam belőle. Valami nagy rétnek a szélén volt egy sátor, ahol elég sok ember ácsorgott, teát és nápolyit is osztogattak. Azt már a túra előtt elhatároztam, hogy nápolyit fogok enni, mert az viszonylag könnyen csúszik, hát még ha inni is lehet rá. Mire félig betömtem a nápolyit az eddig üldöző bolyunk épp továbbindult. Geri el is kezdett sürgetni, hogy menjünk már, de azért én lenyeltem a nápolyit és ráittam a pohár meleg, sőt túl meleg teát. Olyan 50 méterrel futott előttünk az 5 üldöző és a srác aki eddig velünk futott. Hát erre nem számítottam. Azt hittem, hogy nyugodtan eszegethetek, iszogathatok majd ezen a futáson, ehelyett még a kapkodásommal együtt is hátrányba kerültünk. Ebben azért megmutatkozott, hogy ki profi és ki nem. Mi például biztos a totális amatörizmus látszatát keltettük, ugyanis se kulacs,
se mindenféle energiaszelet és egyéb nem volt nálunk. Itt viszont én nem akartam lemaradni, úgyhogy elkezdtük a többiek után tolni. Valószínűleg ők is rákapcsolhattak, mert az eddiginél nagyobb tempó ellenére se nagyon közeledtünk és már átértünk az autópálya alatt, mire sikerült egyiküket utolérni. Valószínűleg itt akarták szétszaggatni a mezőnyt a boly tagjai, kihasználva a lassú frissítésemet, ami miatt Geri is hátrányba került. Mire lefordultunk az országútról és megkezdtük a fölfelét Geri már kezdett lemaradozni, majd egyre távolabb került, így végül hátrakiabáltam neki, hogy az eddig általam vitt igazoló lapját leteszem a földre. Kicsit elgondolkoztam azon, hogy nem épp jófejség otthagyni a futótársam egy 41km-es túra 25. kilométerénél, de volt bennem erő és menni akartam. Szép lassan jöttem fel a bolyra és előbb azt a srácot előztem ki, aki az elején velünk futott, majd egy másik leszakadó srác is mögém került. Ő amúgy az egyik rendező lehetett, így az útvonal fő ismerője is ő volt. Az emelkedő tetején így aztán már csak a három fős élbolyt értem utol. Közöttük egyetlen ismerős arc volt, mégpedig Zámbori Zoltán, aki 2,5 éve a Visegrád-Budapest maratonon előzött meg 10 perccel és lett első. Gondoltam, hogy itt a visszavágás ideje, hisz akkor csak ő fosztott meg a Maratoni Főiskolás Bajnoki címtől.

Ahogy utolértem a bolyt egyből lelassult a társaság és elkezdtek frissíteni. Még az is megfordult a fejemben, hogy lendületből elfutok mellettük, de ez akkor iszonyú nagy hülyeségnek tűnt, így inkább visszaálltam a tempójukra.. Az egyik srác megkérdezte, hogy ismerem-e az útvonalat, amire természetesen nemmel feleltem s megtudtam, hogy ők se ismerik. Ezek után adta magát, hogy a "Tájfutó vagy?" kérdés arra irányul, hogy elboldogulok-e a térképpel, de az igenlő válaszom után kicsit megdöbbentő mondat hangzott el: "Akkor te nem nagyon bírod a hosszútávot?"

Erre csak azt tudtam válaszolni, hogy majd meglátjuk és ennyiben is maradt a beszélgetés. Itt ahogy visszaálltunk a rendes tempóra kicsit elbizonytalanodtam, hogy fogom-e bírni a hátralévő kilométereket, de még nem volt különösebb gondom, így egy-két fölfelében és sarasabb részen még előre is mentem, bár ez leginkább azért volt, hogy lássam a talajt magam előtt. Egy elejtett Csabi megszólítás után aztán kezdtem eszmélni, hogy ki lehet a térd alattig érő lasztekszben futó és korábban kérdezgető srác. Rémlett, mintha a Téli Mátra 42-t egy Németh Csaba nevezetű srác nyerte volna és úgy gondoltam, hogy ő lehet az. A másik srác valami ásványi sókat tömött magába, ami megint csak azzal szembesített, hogy mennyire amatőr vagyok, hisz nekem eszembe se jutottak hasonlók. Arról hallottam, hogy ultrafutás alatt szokták pótolni az ásványi anyagokat, de nem gondoltam volna, hogy ezt a mait is igazán annak kell tekinteni. Erzsébet-pihenő előtt megnéztem a térképet és nem tűnt bonyolultnak az útvonal. Csak jobbra kell kanyarodni a kék jelzésen és ott lesz a pont. A kék jelzést mondtam is a többieknek, mikor kérdezték meddig kell ezen futni, de mikor Erzsébet-pihenőhöz értünk, akkor mintha balra akartak volna indulni. Németh Csaba látott ott valami papírt, de végül nem ment arra, mert szóltam nekik, hogy jobbra. Így hármasban mentünk tovább az aszfalton, majd a völgy után a fölfelét is együtt toltuk, ám Athos (Zámbori Zoltán) kezdett lemaradozni. Kőkereszthez még egyszerre értünk, de én nem néztem semmit csak a pecsételést és mentem tovább. Nem tűnt fel, de állítólag lehetett volna itt frissíteni. A térkép alapján kanyarodtam is be jobbra a piros háromszög jelzésre, mikor hallottam, hogy Németh Csabi is mondja, hogy jobbra. Persze ekkor már félig túlfutottak az elágazáson, így én kerültem előre. Ez az út nagyon kellemesen hullámzott. A talaj is teljesen jó volt, így meglepetésemre még élveztem is az egész nagy tempójú futást és végig én mentem elől. Egy helyen kellett kicsit jobban odafigyelni, hogy merre megyünk tovább, de a térképen jól látszott, hogy végig gerincen visz az út, így nem lehetett elrontani. Azt érzékeltem, hogy Athos már nincs mögöttünk és csak hármasban toljuk, de nem gondoltam volna, hogy sokkal le van maradva. A túra felénél tapasztaltak alapján azt hittem, hogy megint közel van hozzánk az üldözőboly és a leszakadozott emberek is beálltak közéjük.

Még az is felmerült bennem, hogy esetleg sikerül ezzel a tempóval megszakítani a többieket, de ezért végül nem tettem semmit. Tudtam, hogy már sok van a lábamban, de még sok is volt hátra, így csak arra figyeltem, hogy haladjuk. A lefelében aztán a gerinc végén megint a lábam elé kellett eléggé figyelnem, pedig ha valami akkor ez nekem feküdt volna a többiekkel szemben, de most nem mertem gyorsabban menni. Balra fordultunk, majd kicsit rázósabb részek jöttek a tájékozódást illetően, amit igazán tájfutósan érzésből oldottam meg. A vasút mellé volt jelölve a pont, így hát próbáltam felé húzni és mindig eltaláltam a jó ösvényt. Nem így Németh Csaba, aki kis kitérőt is tett egy amúgy nem túl egyértelmű helyen. Úgy szólt rá a másik srác, hogy merre kell menni. Elvileg itt voltak valami szalagok is, de én nem láttam belőlük semmit.

A ponton aztán nyomtam egy részidőt, hogy ha esetleg elhalok a végén, akkor legyen időm a jól megfutott szakaszról is. 1:31:47 lett ez a középső szakasz a Margitától és 161 volt az átlagpulzusom.

Innentől kicsit térképezős szakasz jött az utcákon, de egész jól ki lehetett olvasni, így talán csak egy helyen mentünk el egy párhuzamos utcán, de korrigáltuk hamar.

Itt kezdtem érezni, hogy igen komolyan tolják a többiek és kezdett nem túl jól esni a futás. Nem is azért, mert menni kellet, mert az még minden gond nélkül ment, de a tempó néha már kicsit terhes volt. Azért azon elkezdtem agyalni, hogy mi lesz itt a végén. Bekocogunk hármasban, vagy esetleg hajrá lesz? Ez utóbbit kizártnak tartottam, annál is inkább, mert a városban van és autók között rohangálva csak nem fogunk szaggatni. Egy ilyen túrafutásnál én azt gondoltam, hogy ha a végére együtt érnek az emberek, akkor nincs hajrá, hisz a Téli Mátráról is döntetlen rémlett.

Úgy voltam vele, hogy még teszek egy gyenge próbát a többiek leszakítására egy fölfelé vezető úton, majd mikor nem jött össze, akkor már elkönyveltem, hogy nem fogom őket megverni. Vagy befutunk együtt, vagy lenyomnak a végén.

Igazából elég érdekes érzés volt, hogy ugyan semmi bajom és még jól bírom a futást ahhoz képest mennyinél tartunk, de 40km-hez közelítve elgondolkoztatott, hogy a mellettem lévőknek minden bizonnyal menne még pár 10km anélkül, hogy megborulnának és ezt azért magamról nagy merészség lett volna gondolni.

Kicsit még elbizonytalanodtam az Egyetemi erdő, azaz az utolsó pont előtt, de aztán bevillant a tájfutó bólya. Így fel kellett zárkóznom, vagy 10 méterről, de ez nem volt gond. Kicsit tartottam a végétől, mert csak egyszer jártam erre, akkor is egy ROB döntőben és nem igazán lehetett a térképvázlatból semmit sem kivenni. Azért nagyjából adta magát az útvonal és a többiek is elég céltudatosan mentek itt előttem. Ránéztem az órámra és ledöbbentem, hiszen még simán 3 óra alatt voltunk.

Kiértünk az út végére, majd a jobbkanyar után jött egy nem túl egyértelmű helyzet, ahol eléggé improvizáltam és megint érzésre tájékozódva balra leugrottam egy lépcsős úton. Azért valami fél mondatban kommunikáltam a többiekkel és Csaba is azt mondta, hogy szerinte is.

Itt aztán ledöngettünk az utcán, majd a végén kerestük a jelzést. Ezt észre is
vettem jobbra mindenféle időveszteség nélkül, de ekkor már Németh Csaba kicsit arrébb járt. A másik sráccal futottunk a ház jobb oldalán, majd a végénél feltűnt a ház túloldaltól még vagy 20 méterre Csaba, amint tolja rendesen az ösvényen. A jelzés is arra kanyarodott a ház után, így kb. 30 méter előnyre tett szert és szemmel láthatóan el akart tőlünk lépni. No én itt egy másodperc alatt felmértem a helyzetet és úgy döntöttem, hogy nem szállok be a harcba. Főleg, mert nem éreztem úgy, hogy bármi esélyem lenne egy ilyen hajrában, de az is belejátszott, hogy nem éreztem fontosnak. Lehet csak magamat nyugtattam vele, de úgy gondoltam, hogy ez nekem csak edzés és épp elég, hogy beérek jó idővel. Ha egy tájfutó OB lett volna, akkor biztos görcsölök egyet a végén, mert akkor fontosnak tartottam volna, hogy megtegyek mindent a győzelemért, de most nem volt kedvem hiába hajrázni.

Kicsit lazábbra is vettem a figurát és a vasúti felüljáróra csak lassan kocogtam fel, majd a túloldalon sem kezdtem igazán rohanni. Tulajdonképpen így mentem végig, de azért meglepődtem, hogy a Csabát is láttam átmenni az úton és a másik srác igen közel volt hozzám. Mintha még meg is állt volna gyalogolni pár lépést, szóval nem ment valami nagyot a végén, de ekkor már hiába indultam volna meg. A suli bejáratánál megálltam, majd le is nyomtam az órám az ajtóban. Mint később kiderült a többiek még az épületen belül is futottak, mert még mérték az időt, így aztán nekem 2 időm is lett.

A hivatalos idő 2:59:00, míg a saját mérésem 2:58:46, ami igen pozitív meglepetés.

Az utolsó szakaszt 22:09 alatt tettem meg 168-as átlagpulzussal.

Mint kiderült a második helyen célbaérő srác Karlowits Tamás, akivel rögtön el is mentünk levezetni úgy 500 métert. Az első helyen amúgy tényleg Németh Csaba ért célba.

A vádlim, combom és a derekam épp kezdett volna beállni, de a levezetésnek hála ezt egész jól megúsztam és meglepően jó állapotban pihegtem ki a futás fáradalmait.

Hihetetlen, de a 41km-es távot 650 szinttel 4:21-es tempóban tudtam le, ami igencsak terven felül van. Maximálisan elégedett vagyok a teljesítményemmel és még kupát is nyertem. Utólag persze elgondolkoztam azon, hogy nem nyerhettem-e volna, főleg miután kiderült, hogy milyen nagy nevekkel versenyeztem. Így már kicsit jobban izgatja a fantáziámat, hogy mi lett volna ha megpróbálom. Ráadásul ha sikerült volna nyernem, akkor azért az nagy szó lenne. A második helyre minden bizonnyal jó eséllyel pályáztam volna, de így utólag már mindegy. A mezőny majd 10 perccel utánunk kezdett beszállingózni, ami azért meglep. Ezek szerint jól leszakítottuk őket. Geri együtt ért be Korányi Balázzsal 3:22-es idővel, ami még mindig bőven a terven felül van.

Az időnkkel amúgy magunkat és a szülőket is jól megleptük, mert még nem voltak sehol mikor célbaértünk, sőt jó 20 perccel később még el is kezdtek várni minket az épület előtt.

Utólag megnéztem a neten, hogy mégis kik ellen versenyeztem és ekkor döbbentem le teljesen, hogy mekkorát futottam. Ugyan az időm is kegyetlen jó, de a tény, hogy Németh Csaba miket ért el eddig teljesen megdöbbentő. Ezt a cikket írta róla a népszabadság: A hegymenő

Hihetetlen, de ezt az embert sikerült megfuttatnom 41km-n! :)))

Többen mérték a távot GPS-el és Polar órákkal és 40-42,1 km közé tették, de a legtöbben 41,6km-t írtak, így tuti megvolt a táv, de én 41-nek tekintem, mint a rendezők.

Összesen 42km, 650 szint, 3:02:46

Max. pulzus: 174

Átlag pulzus: 161

Megnyugvási: 24 (170/146)

A célzónákban töltött idő:

140 alatt: 1:32

140-160 között: 73:54

160 fölött: 103:20

Eredmények, Cikk az ultrafutók oldalán

Köhányáspuszta – Tatabánya (21km)

Sikerült elvacakolnom a napot, ami egészen addig jól is esett míg el nem kellett kezdeni futni. Dél körül még aludtam is egy kicsit és a tegnapitól amúgy sem voltam fáradt, így 14-15km-t terveztem a mai napra. Mivel Editéktől nem tudtam már elmenni futni, így adta magát, hogy hazafele Tatabányára kiszállok a kocsiból és hazafutok.

Egyből az ugrott be, hogy Kőhányáspusztáról induljak és bár útközben kiszámoltam, hogy az talán még 20km is meglesz mégsem változtattam a terven. Gondoltam, hogy Várgesztesen ott vagyok 3-4km-ből, onnan szűk 10 Síkvölgy, onnan pedig 5km hazáig.

Kőhányáspuszta - Várgesztes - Vitányvár - Síkvölgy térkép

El is indultam Várgesztes felé és mivel már fél 5 is elmúlt így igencsak sietősen mentem, persze fejemen a lámpával, mert az nem volt kérdés, hogy rám fog-e sötétedni, csak az, hogy mikor. Persze ezt amennyire lehet szerettem volna kitolni, így még vécére sem mentem el. Kicsit aggasztott a Várgesztes és Síkvölgy közötti szakasz, annak is a Vitányvárig tartó része, mert azt összesen egyszer futottam eddig és természetesen térképet nemcsak, hogy nem vittem, de még meg se néztem futás előtt. Azért nagyvonalakban rémlett a dolog, de mindenképpen világosban akartam odaérni.

Ez annak fényében, hogy Várgesztes is messzebb volt, mint vártam elég lehetetlennek tűnt. Azzal nem számoltam, hogy a távolságot a fal egyik végéig becsültem, míg a következő szakaszt a másik végétől számítottam. A kettő között persze jó 1km vagy még több volt, így mikor a horgásztóhoz értem már 25:18-nál jártam. Itt igencsak gondolkoztam valami átvágáson egyenesen északnak, de aztán inkább mentem az ismert úton. Persze közben jól besötétedett és a lábam elé már rendesen világítani kellett. A tájat még úgy ahogy ki lehetett venni, ami azért a tájékozódást segítette. Szerencsére mikor a dózerúthoz kiértem már tudtam, hogy gond nem lehet, mert itt már kétszer is jártam, így még élénkebben rémlett, hogy mi vár rám. Az egyetlen dolog, ami miatt még ekkor sem nyugodtam meg az a vadászok. Errefelé hemzsegnek és hát én meg megyek mindenen át, bár a turistaútról nem tértem le. Az aszfalton el is húztak mellettem a vadászok, de úgy tűnik épp nem zavartam őket, mert simán elmentek mellettem. Persze lehet csak azt gondolták sötétben úgysem megyek le az aszfaltról, de engem ez nem igazán érdekelt, csak az, hogy egyenesen és gyorsan hazaérjek. Szarvas kúttól aztán Vitányvár alá hamar átértem és innen még volt egy kis homályos rész, mert eléggé kacskaringóznak a kis ösvények és a jelzésre sem emlékeztem, de sikerült pont a jó úton visszatalálni Síkvölgyre. Itt aztán megint rájöttem, hogy a hely két ellentétes végével számoltam és a kettő között itt is volt jó 1,5km. A kocsma előtt mindenesetre nyomtam egy részidőt, miszerint 51:26 alatt értem át Várgesztesről.

Innen az erdőben futva jöttem vissza a Kacsás-tó felé, majd az aszfalt keresztezése után jobbra. Még ez a szakasz is kicsit több lett, mint elsőre számoltam, de így utólag visszagondolva ezekre mind rájöhettem volna.

Végül olyan 21-22km lett a futás ami kicsit se esett nehezemre, pedig tegnap csak hosszút futottam. Ráadásul ma még egész jól pörögtem is, részben mert az elején menekültem a sötétedés elől, részben pedig, mert nagyon jól futható volt a talaj, szinte nem is volt komolyabb sár sehol.

Azért egy-két helyen kijárták az erdészeti járművak, vagy a vadászok az utat és Kőhányáspuszta után is összetúrták az utat a Quad-osok, akikkel össze is találkoztam. Ők amúgy nem is sejtik, hogy másoknak milyen lesújtó véleményük lehet róluk, mert kedélyesen rámköszöntek, mintha mi sem lenne természetesebb, hogy ők széttúrják az erdőt. Mondjuk aztán én se teszek ellenük semmit, mert nem szóltam egy szót se, csak visszaköszöntem, de azért magamban mérgelődöm, hogy milliószor nagyobb kárt okoznak a tájfutóknál, mégis minket nem engednek be egy csomó szép terepre.

A mai futás kicsit túlméretezett lett, ami abból a szempontból nem baj, hogy könnyen ment és jó kaland volt így a sötétbe hajlóan, de azért holnap nem tudom hogyan fogok résztávozni. Lehet ki kellene hagyni és holnap könnyű napot tartani, de attól tartok most, hogy ennyire jól érzem magam bevállalom Gerivel a kemény edzést.

Összesen 21km, 350 szint, 109:15

Max. pulzus: 162

Átlag pulzus: 140

Térkép

Irhás-árokból egy 30km-es kör

Reggel fél kilenckor találkoztunk az Irhás-árok autóval még járható végében Gyurikával, Sinkó Janival és Tornai Szabolccsal, hogy egy 30-ast fussunk. Én már előző nap kinéztem egy kört, ami megkerüli Budakeszit, majd Páty sarkához csap át és az autópályával párhuzamosan jön vissza a Csiki-hegyek felé. Ebben sok ismeretlen rész lett volna, így a távot csak saccolni tudtam, illetve turistatérképről mértem le. Szerencsére Skuló még tegnap este felvilágosított minket, hogy a kinézett kör 36km vagy még több, így már eleve úgy indultunk neki, hogy jócskán illesztettünk bele levágásokat. Szabolcs az indulás előtt meglepetésemre közölte, hogy a tegnap megbeszélt 20km helyett végig velünk tart és ő is 30-ast fut.

A János-hegy oldalában aztán már túl voltunk a tervezettnél legalább 1 kilivel többön, így mikor a Korányi tüdőszanatóriumot kerültük, akkor elhatároztuk, hogy megváltoztatjuk a tervet és maradunk a Fekete-hegyeken, illetve a Vöröspocsolyás-háton. A laktanya mellett elfutva persze rögtön előjöttek a nem is olyan régi emlékek, főleg, hogy a régről megszokott útvonalon mentünk felfelé. Mivel szóbakerült a tempó, így megmértem a két kerítés közötti szakaszt, ami pontosan 2km. Fölfelében ez a mostani 11:30 nem nagy meglepetés, mert mint azt Gyurika megfogalmazta ez a mai futás egy long jogg. Egyébként tényleg elég könnyen mentünk, bár lehet ettől Szabolcsnak kicsit eltér a véleménye. Már a futás elején megkérdezte, hogy "Nem lesz ez kicsit gyors?" és a második kerítés környékén már kezdtük is látni rajta, hogy a harminc kilivel kicsit túlvállalta magát. Ezt ő is így gondolta, így azon kezdtünk tanakodni, hogy miképp juthat vissza BKV-val. Persze azért közben haladtunk előre is, főleg, hogy ekkor végig közeledtünk a Vöröspocsi felé és ezzel együtt a 63-as buszhoz. Az irtás utáni 3. kerítés volt nagyjából a forduló, majd Szabolcsot nekiirányítottuk a hegynek, mi pedig indultunk vissza. Itt egyébként Fecó mérése alapján 15,7km-nél jártunk, amit mi nem igazán becsültünk 15 fölé.

Alig tettünk pár métert és balra megláttunk egy tipós bozótruhában rohanó embert. Persze egyből utánakiáltottunk egy "Martin"-t, de mint kiderült nem ő volt, hanem a Juhász Miki. Kérdeztük nem megy-e véletlenül a 63-as busz felé, hogy Szabolcsot elnavigálja a számára ismeretlen terepen, de ő épp a Nagy-Kopasz felé tartott, így 5-en 3 felé indultunk. Szombat délelőtt az erdőben egyébként mi sem természetesebb, mint összefutni az MTFSZ elnökével. 🙂

Innentől az erdőszélen vezető kissé sáros úton csorogtunk visszafelé, majd mintha a laktanyához mennénk vissza a szokásos útvonalon haladtunk. A laktanyától aztán a Normafa felé fordultunk és szépen megkocogtuk a felfelét. A János-hegy alatt, a libegő tetejénél Gyurika és Jani frissített egy csapnál, majd indultunk is tovább. Alig hagytuk el a libegő állomását, mikor Gyalog Zsuzsival találkoztuk szembe. Gyorsan rábeszéltük, hogy forduljon meg velünk, ami annál is inkább adta magát, hogy ők is az Irhás-árok végében parkoltak. Egyébként a futásnak ebben a szakaszában végig szálingóztak szembe velünk a sparis tájfutók. Normafától aztán a Csillebérci tábort és a KFKI-t is jobbról megkerültük, hogy aztán már a legrövidebb úton visszaérjünk az Irhás-árokba. Zsuzsi néha panaszkodott a tempóra, de ehhez képest igen jól bírta, sőt a sarasabb részeken még meg is lódult a lábán a szögessel. Jani le is maradt egy kicsit a végére, de azért nem sokkal utánunk ő is megérkezett a kocsikhoz.

Szerencsére mire átöltöztünk megérkezett Szabolcs is, aki közben a fél várost körbebuszozta és villamosozta, hogy visszaérjen az autójához. Úgy tűnik nem lett különösebben rossz kedve és még futni is volt ereje, sőt jövő hétvégén valószínűleg újra próbálkozik velünk egy huszassal.

Az autókhoz végszóra még megérkezett Guszlev Anti is, aki szintén innen indulva edzett ma.

Nagyon tetszett ez a mai edzés, egész eseményteli volt és egy pillanatig se éreztem megerőltetőnek. Végig könnyedén és jólesően futottam és még a végén se éreztem azt, hogy fáradnék.

A távot Fecó pontosan lemérte a digitális térképével, így az edzés pontosan 30,2km lett és 640 szint volt benne. Ez mondjuk nem a legjobb kilométerátlag, de ma ez nem is számított. Nem tudom mennyit tudnék futni ilyen tempóban, de ma még nagyon nem éreztem úgy, hogy a közelében lennék ennek a határnak.

Összesen 30km, 640 szint, 2:47:15

Átlag pulzus: 144

Megnyugvási: 31 (139/108)

Térkép, digitális térkép, szintmetszet

Futás merülő elemekkel, teliholdnál

Ma reggel mért 71,7kg majdnem 1 kilóval kevesebb, mint az eddig legkevesebb. Ha lassabban is, de azért még mindig fogyok. Szerencsére már nem is kell olyan sokat, úgyhogy lassan a súlyomat tekintve elérem a célom.

Viszonylag későn értem haza, ráadásul Geri is beteg, így egyedül indultam futni. Váltakozóhoz nem sok kedvem volt, így a hegy felé vettem az irányt és a szanatórium völgyön futottam fel. Félúton 10:14-nál voltam (149-es átlagpulzus), míg a tetejére 17:36-al értem (154-es átlag), ami több, mint egy perccel elmarad a legjobbtól, de ez ma bőven elég is volt, mert a völgy tetején elkanyarodtam balra. Itt egy hatalmas vaddisznó állta el az utamat, ami nem nagyon akart odébbmenni, sőt még néha fujtatott is. Olyan 10m-re eltávolodott tőlem, de ott megállt. Egy percig voltunk így el és már azon gondolkoztam, hogy a kerítést megmászva kikerülöm én, de előbb még megkötöttem a cipőfűzőm. Mire befejeztem szerencsére a vaddisznó odébbállt, így tovább tudtam futni az úton. A dózerre kiérve elindultam a Baji-vadászház felé és egészen sokáig futottam erre. Még olyan 1km lehetett a vadászházig, mikor megfordultam és abban a pillanatban elkezdett villogni a Myo XP lámpám. Ez csak annyit jelent, hogy merül az elem, de ez most épp elég volt, mert már eddig is elég halványan világított. Lekapcsoltam a lámpát, mert telihold volt és a dózeren így is teljesen jól lehetett látni. Persze amint egy felhő takarta a holdat sötétebb lett, de a fák árnyéka is sokat rontott a látási viszonyokon. Egész sokat mentem így és a tempó is nagyon jó volt, akárcsak idefele a laposabb részeken. Végül azért felkapcsoltam a lámpát, mert nem akartam, hogy egy vadász rámlőjön, mert vadnak néz. Így aztán a hátralévő részt helyzetjelzővel a fejemen teljesítettem néhol lekapcsolva még a lámpát, hogy a végére maradjon benne némi kakaó.

A lejtős, vagy sík szakaszokon nagyon pörgött a lábam, de a meredekebb felfelében éreztem, hogy nem csak a lámpa elemei merülnek, hanem kicsit én is fáradt vagyok. Azért különösebb gond nélkül egész jó tempóban letudtam ezt a mai 20km-t, sőt még az is felmerült bennem, hogy lehet 21 is megvolt.

Utólag jó érzés volt, hogy megcsináltam az edzést és még csak meg se szakadtam, élveztem is. Gyönyörű volt az erdő így késő este, teliholdnál. Csillagok a fejem felett én meg csak futok egyedül a hold fényénél. Még a végén megszeretem a sötétben egyedül futást. 🙂

Összesen 20km, 500 szint, 102:32

Max. pulzus: 186 (ez nem létezik. tuti nem volt még csak 170 sem)

Átlag pulzus: 141

Megnyugvási: 46 (136/90)

Téli Mátra 36 (37)

Végül úgy alakult, hogy Edit és Árpika is jött a Téli Mátra teljesítménytúrára, ahová mindannyian Gyurikával mentünk. Fecó sajnos sérült, így ő nem tud futni, de Gyurikával ketten a 36km-re neveztünk, míg Edit és Árpika a 42km-t gyalogolta.

Érkezés után meglehetősen hideg idő fogadott minket és friss fél centis hó. A rajt előtt aztán beesett Fecó edzőtársa (Lajtos Márton) és még két srác akik velünk együtt indultak el. Fecó előre vázolta a helyzetet, miszerint elég kemények a srácok, de terepen nem mozognak valami jól. Én azért abból indultam ki, hogy ha valaki 2:20-on belüli maratoni futó, akkor fényévekkel jobb nálam. Az elején szerencsére elég lazán indultunk, majd az első gondokkal Mátrafüred elhagyása után szembesültünk, ugyanis igen sokan gyalogoltak a kis ösvényen és nehéz volt őket előzgetni. Gyurika ment elől, mögötte Lajtos Marciék és én elég hátulra maradtam, amin gyorsan változtatnom kellett, mert Gyurikától kezdtünk lemaradni. Elég nehéz volt előzgetni az embereket, főleg, hogy volt pár farmerban kocogó srác is, de azért az erdőbe beugrálva sikerült felzárkóznom. Persze Lajtosék már nem kerülgettek ilyen lelkesen, így ők szépen le is maradtak.

Innentől igen kellemes tempóban haladtunk Gyurikával egymás mellett a széles és nagyjából sík úton Lajosházáig, ahol még éppen a pont előtt utolértük Editéket. 33:48-as idővel értük el Lajosházát, ami nem valami gyors, tekintve, hogy 6,3km-re írják. Átlagpulzusom 158 volt idáig. Gyors bélyegzés után indultunk tovább és Gyurikában és bennem se merült fel, hogy tájékozódni is kellene. Mentünk a nép után gyakorlatilag egymás mellett futva. Ahogy elhagytuk a pont környékét a térképet kezdtem nézni, mert valahogy nem stimmeltek a dolgok. Nem volt jó az irány, de mivel mindenki erre ment és Gyurika se habozott, így mentünk tovább. Én azért elkezdtem figyelni a turistajelzést, de csak igen sokára láttam meg az elsőt, ami zöld plusz volt és nem zöld négyzet. Azonnal fordultunk is meg, hiszen sikerült a Téli Mátra 26 útvonalára tévednünk. Ez a kis kitérő röpke 1 kilométerünkbe és 5:03-ba került, így a Lajosháza pontot 38:51-nél fogtuk másodszor. (155-ös átlagpulzussal)

Kicsit idegesen indultunk tovább, majd kb. 1 kilométer után újra utolértük Editet és Árpikát. Kérdeztem tőlük mikor mentek el Lajtosék, de nem tudtak válaszolni. Innentől egész jó tempóban mentünk felfelé a völgyben. Néha én mentem elől, néha Gyurika, de ennek leginkább az volt az oka, hogy Gyurika elég nagy váltásokat csinált. Amikor beszakadt egy fagyos pocsolyába és beverte a térdét, akkor például egy kilométeren át nagyon mentünk, de aztán volt, ahol úgy nézegettem hátra, hogy hol jön. A patakokon átkelés egy kicsit nehézkes volt, mert átugrani túl széles volt és a benne lévő kövek nagyon jegesek voltak. Ahogy haladtunk előre úgy lett egyre meredekebb az emelkedő, de sehol nem éreztem úgy, hogy nehezen menne a futás. Úgy gondoltam, hogy Mátraszentistván után jön majd a könnyű rész, hiszen ott már felérünk a gerincre. Még az országút előtt találkoztunk Fecóval, aki autóval feljött és több helyen is fotózott minket a túra alatt. Gyurika még jól megpörgette az aszfaltos részt a második pontig, ahová 48:18 alatt értünk fel és nekem 160-as átlagpulzus kellett hozzá. Itt az összidőnk 1:27:09 volt és a bélyegzésen kívül egy pohár forró teát is magunkhoz vettünk. Sajnos annyira forró volt, hogy nem tudtuk meginni, így összesen ha fél decit sikerült kortyolgatnom és már indultunk is tovább. Itt értük amúgy utol Pelyhe Diniéket és ekkorra már Gyurikával is letisztáztuk, hogy Lajtosék még így is mögöttünk értek Lajosházára, így végig előttük voltunk. A frissítés részleges elmaradásával nem nagyon törődtem, mert Galyatető igen közelinek tűnt és úgy gondoltam, hogy majd ott frissíteni fogunk.

Igen keményen kezdett Gyuri menni a lefelében, amit viszonylag könnyű volt ugyan tartani, de a fél centi földbe taposott hó az itt is ugyanúgy megvolt, mint a túra többi részén, így egy kicsit féltettem a lábam az amúgy is köves utakon. Piszkés-tetőre egy igen meredek felfelé vezetett, amit Gyurika megkocogott, de én lendületesen belegyalogoltam. Nem volt lassabb gyalogolni és másfél óra után úgy éreztem, hogy nem szaggatom magamat azzal, hogy megpróbálok végig futni. Innentől igen kellemesen hullámzott az út Galyatetőig és egész sokat mentem elől. Jól éreztem magam és itt aztán már végképp elérkezettnek láttam a túra tetejét, vagyis azt a pontot, ahonnét már szinte végig legurul az ember. A futás második fele már mindig a hazafele utat jelenti, ami azért lelkileg igencsak jó érzés.

Fecó itt megint fotózott minket még a pont előtt, ami egy igen csúszós, lépcsős lejtő után jött el. Berongyoltunk a házba és pecsételtünk, majd a hatalmas sort látva egyből ki is fordultunk a házból. Részidőnk 26:13 volt, átlagpulzusom 159, míg az addigi összidőnk 1:53:23.

Gyurinak mondtam, hogy cipőfűzőt kell kötnöm, amire ő azt felelte, hogy addig ő előrekocog. Úgy 50 méterre lehetett tőlem, mikor elindultam, de olyan nagy tempót nyomott a lefelében, hogy csak 2km után sikerült ledolgoznom a hátrányomat, de akkor se könnyebbülhettem meg, mert kegyetlenül nyomta a lefeléket és a sík szakaszokat egyaránt.

A lefelében nem is a tempó volt igazán kemény, hanem az, hogy végig kocentrálnom kellett hova lépek, mert kicsit jeges és nagyon köves volt az út. El is gondolkoztam azon, hogy nem-e túl nagy kockázat ez a bokámnak, de persze mentem tovább Gyurika után. Mikor elkezdődött a felfelé kezdtem érezni, hogy már nem vagyok valami friss, majd az aszfalt alatt egy meredekebb részen már egészen megtörtem. Hagytam kicsit ellépni Gyurikát, ami azt jelentette számomra, hogy beletörődtem, hogy lemaradok tőle és kezdtem kicsit aggódni, hogy 23-24km környékén alig túl a két órán kezdek kidurranni. Felmerült bennem, hogy ennek eléhezés lesz a vége, de aztán hamar megnyugodtam, hogy ez azért még odébb lesz, mert a kevésbé meredek felfelét simán megfutottam és Gyurika se nagyon távolodott. Kicsit meglepetésként ért a Csór-hegy oldalában lévő ellenőrzőpont, mert a térképemen a Vörösmarty turistaház volt pontnak jelölve. Persze nem vacakoltam sokat, mert Gyurika stabilan 20-30 méterrel előttem volt, hanem rohantam utána. A Vörösmarty th. előtt a lefelében aztán kicsit megbillent a bokám, de jól tartott és nem lett belőle semmi bajom, ugyanúgy futottam tovább, mint előtte, de azért kicsit óvatosabb lettem. Itt megint Fecó fényképezett az út szélén és a tiszteletére még pont az orra előtt el is ejtettem a térképet. Mondott valamit, hogy nem kell bemenni a házba bélyegezni, majd ezt hallottam mástól is, de azért nagyon reméltem, hogy szusszanhatok egy percet és valamit magamba dönthetek, ami meleg és energia is van benne. Rémlett, hogy itt mintha levest osztanának, de ez most kimaradt, mert Gyurika jeleztem, hogy irány tovább megállás nélkül. Erre olyannyira nem voltam felkészülve, hogy hirtelen azt se tudtam merre van előre és a térképet is csak ekkor néztem meg. Ez a szakasz 35:28 lett 158-as átlagpulzussal, ami igencsak jó te
mpót sejtet egy jeges, havas lefelében. Összidőnk itt 2:28:52 volt, de órát egyáltalán nem néztem már ekkor. Örültem, hogy levegőt kapok és a lábam elé tudok figyelni.

Ekkor már aztán végképp úgy gondoltam, hogy nincs már sok szint hátra, hisz csak Mátraházáig kell kibírni. Szerencsére addig se volt sok szint és ami volt azt is viszonylag lankásan kaptuk. Nem sokkal Gyurika mögött értem fel végül, de Mátraháza előtt az a kevés aszfalt neki jobban ment és szemmel láthatóan távolodott. Fecó itt újfent fotózott minket, majd még az útirányt is ő kiabálta utánunk. Gyurikának ez egy kis kitérőt is jelentett, így elékerültem. Reméltem, hogy innentől a lefelében már nem lesz gondom és be tudok vele együtt érni a célba, ami kezdetben nem is tűnt lehetetlennek, de aztán a völgy mélyebb és meredekebb részén nagyon a lábunk elé kellett figyelni és még egy kötél is ki volt veszítve, hogy legyen mibe kapaszkodnunk. Itt egy kicsit lemaradtam tőle, ami csak tovább nőtt egy nagyon jeges részen, ahol alig bírtam elkerülni, hogy az előttem gyalogló túrázókba rohanjak. Végül szedren, mindenen át ugrottam ki a dózerútra és az, hogy vagy 5 lépést tettem a szedres, köves meredek oldalban anélkül, hogy láttam volna hova lépek meggyőzött arról, hogy nem kell erőltetni azt, ami nem megy és feladtam, hogy Gyurika nyomába érjek. Itt még csak úgy 30 méterre lehetett tőlem és lejtő is jött, de már látszott az újabb köteles szakasz és amúgy is lehet lemaradtam volna, így inkább megadtam magam.

Gyökeres forrás pont igen sokára jött, már azon is gondolkoztam, hogy az egyik ember, aki mellett elrobogtam pontőr volt és így kihagytam a Gyökeres forrást, de aztán csak odaértem és még épp láttam Gyurit továbbindulni. Részidőm 23:28 volt 164-es átlagpulzussal, de az órát nem néztem, így azt se láttam, hogy egészen jó idővel állunk. A 2:52:20 mondjuk egy rekordhoz már nagyon kevés, de ez ekkor már nem is érdekelt.

Volt még bennem energia és erős is, de nem nagyon tudtam gyorsabban menni. Nem is láttam innen már Gyurikát, ellenben egy csomó futó mellett elmentem. Elég nagy trappolás volt ez a lefelé és ahogy közeledtünk a célhoz egyre kevésbé kellett a lábamra figyelni. Nem tudom mi lett volna, ha még fölfelé jön a végén, de örültem, hogy nem kell emelkedővel küzdeni, viszont egy sík szakasz lehet jobban tetszett volna a végére, mert eléggé szétvertem a lábam. Még térképeznem is kellett, mert Mátraháza utcáin nem nagyon volt jelzés és pont kielőztem az összes futót. Szerintem baromira örültek, hogy beelőztem őket, mert az amúgy totál egyszerű feladatot sikerrel oldottam meg és 17:08 alatt beértem az utolsó pontról. A 169-es átlagpulzus mindenesetre elég magas. Mostanában résztávon se nagyon tudok ilyet produkálni és egyszerre mutatja, hogy toltam is a végét és nagyon fáradt is voltam. Az összidőm 3:09:29 lett, amit a rendezők hivatalosan 3:08-nak könyveltek el, pedig még összesen úgy 1,5 perc holtidőt nem is mértem bele a futásba.

Kicsit remegtek a lábaim az épületbe érve és Fecót kértem meg, hogy hozza be a cuccomat, de ez lehet csak a végén trappolásnak a következménye volt, mert mire átöltöztem és megittam 3-4 pohár teát már rendben voltam nagyjából.

Gyurika hivatalos ideje 3:05 lett, ezzel ő volt a leggyorsabb, míg én 3:08-al második és Gyallai Janó 3:36-al harmadik lett a 36km-es távon, amin mi még plusz egy kilométert is teljesítettünk. Ha ez nincs akkor Gyurika nagyon rekordközelbe került volna és nekem is sokat dobott volna az időmön az az 5 perc.

A terv ugyan csak az volt, hogy teljesítsem a 36km-t, de végül ebből egy igen komoly rohanás és egy közel max. terhelés lett. Olyan nagyon nem bánom, de azért ha mégegyszer ilyesmire vetemedek akkor ragaszkodni fogok a kényelmesebb tempóhoz. Ha úgy 3:20-3:30 körül mentünk volna csak, akkor gyakorlatilag egy kényelmes futás lehetett volna ebből a túrából. Összevetve a teljesítményünket a 42km-n rendezett Terep Ultra futóversennyel elmondható, hogy nagyjából ugyanazt a tempót futhattuk, mint a győztes, de az biztos, hogy ha nekem még benne lett volna ma az a 6km-es kitérő, akkor teljesen fejreálltam volna és aligha lettem volna az élmezőnyben. Mondjuk az fel se merül bennem, hogy ennél nagyobb őrültségre vállalkozzak a közeljövőben. Épp elég volt ez a mai is.

Összesen 37km, 1100 szint, 189:29

Átlag pulzus: 160

Megnyugvási: 43 (165/122)

30km a Hármashatár-hegy és környékén

Végül úgy alakult, hogy a Pálvölgyi barlang parkolójából indultunk futni Novai Gyurikával és Lévai Fecóval. A terv 30km volt, ami innen igencsak tekergős útvonallal volt betervezve. Gyakorlatilag ugyanarra mentünk, mint kedden, azaz felmásztunk a szintútig, majd azon futottunk végig. Innen ezúttal mentünk tovább és egészen a Rózsika-forrás völgyéig mentünk. Gyurika többször lemaradt, Fecónak pedig a vádlijával akadtak gondok, így volt benne egy pár megállás, de mindig csak 1-2 perc. Alapvetően nem mentünk gyorsan, de azért rendesen haladtunk. 10km-nél olyan 53 perc környékén lehettünk, majd egy másik útvonalon el is indultunk vissza.

Itt azért már elég kemény volt a felfele, majd síkon is egész jól mentünk, sőt az egyik felfelében még Gyurika is jól megfuttatott, de aztán újra Fecó kezdett komolyabb iramot diktálni, így megint elléptünk ketten. A Virágos nyeregnél most is átbuktunk a hegy túloldalára, majd az erdő szélén futottunk egész a repülőtér végéig. Itt sajnos Fecó lába már annyira gáz volt, hogy az edzés lerövidítése mellett döntött, így Gyurikával kettesben mentünk tovább. Kicsit aggódtam az edzés miatt, mert élénken élt még bennem a keddi edzésről a felfele futás és ezt most is meg kellett tenni, de az se igazán tetszett, hogy még egy öt kilis kört is be kellett iktatni Fenyőgyöngyétől, hogy meglegyen a tervezett 30km. Végül a tempóval egyáltalán nem volt gond, sőt többnyire én léptem el Gyurikától kicsit, de alapvetően együtt futottunk egy mérsékeltebb tempóban. Egy egész kicsit akár még mehettünk is volna gyorsabban, mert kényelmesen meg bírtam futni ezt a tempót, de nem akartam egyedül futni és alapvetően a táv teljesítése volt a lényeg, így a plusz kört is végig együtt futottuk. Ez amúgy kereken egy 5km-es kör, ami 28:43 lett.

Persze az edzés nagy része alatt folyt a dumálás, szóval igen jól telt az idő és végül úgy fejeztem be az edzést, hogy bár fáradt voltam, de akár még folytatni is hajlandó lettem volna a futást.

Az edzés így két elég különböző részből állt, mert az első felében Fecóval egy egész jó tempót mentünk, míg a második felében lazán futottam. Maximálisan elégedett vagyok az edzéssel, mert érzem, hogy a távval nem lehet gondom. Még bőven volt bennem erő a végén is, bár ha valami nem szokványos mozdulatot kellett tenni, az nem esett jól, sőt kifejezetten nehezen ment például lehajolni, vagy átlépni valamin.

Végül a 30km bőven meglett, mert Fecó GPS-el 30,1km-t mért (a most levágott szakaszt, már korábban lemérte), ráadásul én visszafelé is futottam egy keveset, szóval végre biztos, hogy bőven megvan a táv és nem csak saccolom mit futottam.

Jó állapotban vagyok, de van még hova fejlődni. Ha csak a Hosszútávú OB teljesítése lenne a cél, akkor már most tökéletesen felkészült lennék, de ennél azért többet szeretnék. Szerencsére addig még sok idő van, így remélem sok ehhez hasonló futásban lesz még addig részem. Ennél majd gyorsabb tempóban is. Nagyon jó érzés, hogy megcsináltam és még csak ki sem ütöttem vele magamat.

Összesen 30km, 750 szint, 162:58

Max. pulzus: 183 (ez meglep, szerintem 170 is alig volt)

Átlag pulzus: 148

Megnyugvási: 32 (136/104)

160-as pulzus felett: 17:00

140-140 között: 115:35

140-es pulzus alatt: 30:23

Térkép, szintmetszet

Fenyőgyöngyéről Gyurikával

Úgy tűnik, hogy sokat számít, hogy az ember előző nap mikor fut, mert most, hogy tegnap délután edzettünk egyből sokkal könnyebb voltam. Bár a 73,9kg még mindig több, mint az eddig mért minimum, de ezen nem izgatom magamat.

A keddi nap sose tudunk Gerivel edzeni, így próbáltam mást kitalálni és még tegnap megbeszéltem Novai Gyurikával, hogy ma együtt fogunk futni valami hosszabbat Fenyőgyöngyétől.

Kis kapkodás után sikerült is felérni, majd rövidesen el is indultunk felfelé az aszfalton, majd a turistaútra letérve mentünk a szintútig. Ezen aztán végig kellemes tempóban haladtunk a Hármashatár-hegy oldalában. Gyurika még előre leszögezte, hogy nem lesz a mai egy nagy rohanás, ami ellen nem is lehetett volna kifogásom, mert a nagy tempót azt még nem bírom. Persze ez most nekem is tényleg könnyen ment és a beszélgetésen kívül egyedül a lábamra kellett kicsit figyelni. Egészen a szintút végéig elfutottunk, majd utána tettünk még egy kört a Csúcs-hegy terep közepében, ahol nem is tudom pontosan, hogy hol fordultunk. Innen a Virágos-nyeregig ugyanott mentünk vissza, majd a vitorlázó repülőtér fölötti domboldalban jöttünk vissza. Persze innen még egyenesen visszafutni rövid lett volna, így a vadaskert aljába is lefutottunk, majd számomra elég rejtélyes utakon futottunk fel a repülőtér végében lévő domb túloldalához.

Bármennyire is könnyű volt a futás sík része, a fölfele azért elég kemény volt és szerintem Gyurikának ez jobban megy még, mint nekem. Innen szerencsére már egész megfutható volt a fölfelé, majd a vége már kellemes lankás lefelé volt.

Nagyon élveztem ezt az edzést és ha lesz rá alkalom, akkor még párszor biztos fogok errefelé Gyurikáékkal futni. Legközelebb már talán Sinkó Jani is lesz és hármasban futhatjuk körbe a környéket.

Valahogy annak ellenére, hogy gyorsan elrepült az edzés mégis elég hosszúnak hatott. Lehet talán azért, mert rengeteg kanyar volt benne és így nem az maradt meg bennem, hogy elfutottunk az út végig, meg vissza.

Kellenek az ilyen hétközi hosszabb futások és ha nem egyedül kell csinálnom, akkor még élvezem is majd őket. A tempónkból sejthető volt, hogy nem lesz meg 100 perc alatt a kör, de a 108:38 nekem kicsit soknak tűnik. Úgy éreztem ennél azért gyorsabbak vagyunk kicsit, de Gyurika azt mondta, hogy ez a kör 20km, úgyhogy bőven kicsúsztunk az 5 perces ezrekből.

Sajnos a szintet nem tudta Gyurika megmondani, így én próbáltam gyorsan turistatérkép alapján megszámolni, de amit azon szintábrázolás címszóval művelnek, az kritikán aluli. Az 500 méter szint ennek megfelelően elég hasraütésszerű lett.

Összesen 20km, 500 szint, 108:38

Max. pulzus: 163

Átlag pulzus: 143

Megnyugvási: 25 (123/98)

Térkép

Kokóval és Ádám Petivel 27km Szomódról

Ma először mértem többet a mérlegen, mint a megelőző napon. Kemény 10 dekával voltam reggel több a tegnapinál, így most megint 76,0kg a súlyom.

Hajnalban keltem, mert Ádám Petiékhez mentem át Szomódra, hogy 7 óra után már el is kezdjük a hosszú futást. Nem esett valami jól felkelni és a reggeli sem csúszott ilyen korán, de azért magamba erőltettem egy csomó kaját, hogy kibírjam a minimum 25km-t, amit Ádám Peti mondott.

Kokóval (Kovács András) és Petivel hármasban indultunk el Szomodról és Agostyán felé vágtunk át a szántóföldeken egy nagy földúton. A tempó kifejezetten könnyű volt, amit nagyon nem bántam. Persze ez nem tartott sokáig, mert Agostyán végénél elkezdtük tolni a fölfelét és a Gorba-tető alatti nyeregig nem is lassítottunk. Kezdetben Kokó mögött futottam, de miután Ádám Peti lemaradt kicsit én is jobbnak láttam visszavenni, mert tudtam, hogy azt a tempót már nem bírnám sokáig, a nyeregig pedig biztos nem. Így bevártam Petit és vele együtt toltuk fel a nyeregbe. A meredekebb részek nekem nagyon kemények voltak, de szerencsére a laposabb részek egész könnyűek voltak. Azért a végére Kokó elhúzott már közel egy perccel, de mi is egész jó tempóban felértünk. A felfelé összesen 4km volt és 19:31 lett 168-as átlagpulzussal. (plusz pár száz méter, amit nem mértem külön)

Itt szusszantunk egy kicsit majd nagyon könnyen elindultunk visszafelé az országúton és a dózerúton fordultunk be balra a Baji vadászház felé. Ahogy jött a felfele egy kicsit gyorsítottunk, majd a végén már annyira nyomta Kokó, hogy le is maradtam tőle. Innentől szép lassan ereszkedtünk Vértesszőlős felé és útközben még Wengrin Ágival is szembetalálkoztunk.

Futás közben persze ( a megnyomott felfeléket leszámítva) végig ment a pofázás, így repült az idő. Ekkor már éreztem is, hogy nem lehet gond a mai futással, mert azért előtte aggódtam, hogy nem fogom végig bírni, főleg, ha túl gyorsak lesznek a többiek.

Innentől már szint nem nagyon volt, befutottunk Tatára, ahol betértünk egy kocsmába (én nem ittam semmit), majd átfutottunk Szomódra, ahol még megnyomtuk a falu előtti utolsó párszáz métert.

Összességében nagyon élveztem ezt a futást, mert végig jót beszélgettünk és azért edzésértéke is igen komoly volt most nekem. A néhány megnyomott szakasz ugyan nem esett valami jól, de összességében azért nem bánom, hogy keménykedtünk is.

Az meg aztán már végképp jó dolog volt, hogy délelőtt 10-kor már túlvoltam egy ilyen edzésem.

Ádám Peti szerint 28km-t mentünk, Kokó még valami 30-ast is emlegetett, de szerintem nem volt csak 27km, így ezt tekintem a mai edzésnek.

Összesen 27km, 420 szint, 2:14:08.

Max. pulzus: 179

Átlag pulzus: 150

Megnyugvási: 25 (143/118)

Térkép

Hosszú futás MP3 lejátszóval

Geri manduláját ma műtötték, így egy darabig most sajnos nélküle kell edzenem és ehhez nincs sok kedvem. Ezt ellensúlyozandó kipróbáltam milyen MP3 lejátszóval futni és összedobtam vagy 50 számot mielőtt nekiindultam a hosszú futásnak. Az útvonal a Turul lépcső – Csemetéskert vége – dózerút volt, méghozzá egész 50 percig, ami már igen messze van, majd ugyanott vissza. Elég fura volt fülhallgatóval futni, mert egyrészt felpörget és kevésbé monotonná teszi a futást, másrészt viszont olyan, mintha burokban futnék. A lépcsőt szerintem sikerült egész jól megfutni.

Itt is elkezdem számon tartani az időket és az autópálya hídtól egész az utolsó lépcső utánig mértem is magamnak egy 6:13-as alapidőt. Ezen kell majd javítanom, bár azt azét kétlem, hogy valaha is időre futnék itt fel, annál is inkább, mert a bemelegítés eddig csak szűk 2km.

A dózerúton elég sokat szenvedtem azzal, hogy a fülhallgató mindig ki akart csúszni a fülemből, majd egy őz tette érdekesebbé a futást, ugyanis szembejött velem az úton és csak 2 méterre egymástól torpantunk meg, majd végül vagy öt másodperc ácsorgás után elfutott. Ilyet eddig még nem láttam, szinte karnyújtásnyira volt tőlem egy őzike.

A dózerúton ezután nem sokkal sajnos kiment megint a jobb bokám és emiatt meg is kellett állnom. Kb. ugyanaz volt a helyzet, mint a Budaörsről kezdett futás alkalmával. Fájt kicsit, de tudtam tovább futni és azért egész futás alatt éreztem a bokámat. Egy pillanatra azon is elgondolkoztam, hogy megforduljak, de végül mentem tovább és újabb hófoltokat láttam, majd az éjszakai kilátást is megcsodáltam Tatára futás közben és végül 50:02-nál fordultam.

A visszafele pörgősebbnek tűnt, de gyorsabb is volt. Ugyan néhol kicsit óvatoskodtam a bokám miatt, hisz idefele még ugyanott a dózerúton is képes volt kimenni, de nem volt semmi gond és 45:05 alatt haza is értem.

Elég fura futás volt az MP3 lejátszó miatt. Azthiszem nem fogok rászokni, de most azért valamit segített és talán néha-néha ezután is fogok így futni, ha már nagyon kezdek besokallni az unalomtól.

Igazából pont azt veszi kicsit el a futásból, amiért jó futni. Városban persze más a helyzet, mert ott ezzel nem lenne gond, de ott meg az nem árt, ha hallom, hogyha mások épp el akarnak ütni.

Összesen 18km, 440 szint, 95:07.

Max. pulzus: 165

Átlag pulzus: 145

Megnyugvási: 33 (139/106) lépcsőn felgyaloglással

Pákozd – Meleg hegy – Pákozd , hosszú futás

Végül úgy alakult, hogy csak ketten mentünk ma futni Bogos Tomival, amit olyan szempontból bántam, hogy nem volt senki, aki hozzám hasonlóan lassú tempót fut. Pákozdra mentünk ki kocsival, majd innen indultunk el egy minimum 2 órás futásra, de Tomi már megemlített 2 és fél órát is, ami azért nekem már soknak tűnt. Ahogy elindultunk kezdtem érezni, hogy nem fog jólesni a mai futás, mert a fölfelé vezető utcán nekem rögtön túl gyors volt a tempó és a fenyvesbe beérve a szintbe vezető úton se volt könnyű tartani a tempót. Ez amúgy tényleg egy szép rész, bár tájfutásra nem igazán alkalmas.

Az Angelika forrás felé mentünk és néha kicsit lemaradoztam a fölfelében, de azért küzdöttem becsülettel. Pulzusom nem is nagyon ment 160 alá. Mikor ránéztem mindig 165 körüli értéket mutatott. A forrás után a Meleg-hegy megkerülését tűzte ki célul Tomi, amit sikerült is megvalósítani egy kis terepfutás árán, de nem volt vészes ez a pár száz méter. A táj győnyőrű, mint mindig, de most különösen szép volt, hogy minden fa fehér volt a rétről nézve. Persze ez még nem hó, mert a földön nincsen semmi, de ez így most épp elég is volt.

Itt már kezdtem érezni, hogy komoly gondok lehetnek, de ahogy kicsit visszább vettük a tempót egyből sokkal jobban éreztem magamat. Tettünk még egy kis kitérőt valami Lyukas-kő nevezetű sziklához, majd a hátsó útvonal felé indultunk. A dózerúton jöttünk visszafelé és én már egyre kevésbé voltam tevékeny résztvevője a beszélgetésnek. Egyre csak azon járt az agyam, hogy túléljem a futást és ekkor még Tomi a kerülőkön agyalt. Mondjuk volt is benne valami, hogyha 2 órát akartunk futni, de én nem vágytam rá. Ahol balra kellett volna kanyarodni ott mentünk tovább egyenesen, majd jobbra bekanyarodva tettünk még egy kis kört. Újra az elágazásban voltunk és el is indultunk vissza. Itt még kicsit felpörgettük a tempót, ami amúgy sem volt túl könnyű, de kezdtem érezni, hogy kezdek kidurranni. Egy két felfelét még kibírtam, de már csak lassabban. Úgy 100 percnél járhattunk ekkor és én úgy éreztem ennyi nekem elég is lenne, de innen már vissza kellett menni a kocsihoz. Tominak mondtam is, hogy nyugodtan hagyjon itt és kis kerülővel fusson vissza. Meg is beszéltük, hogy ő otthagy és másfelé megy le, majd szembe fut velem. Én egyenesen visszafutottam a kocsihoz, bár ezt itt már nem igazán lehetett futásnak nevezni, mert olyan 6 perc körüli ezreket futhattam az utolsó negyed órában. Tomival pont egyszerre értünk a kocsihoz, szóval neki belefért az időbe az egész kerülő is.

Nem igazán esett jól a futás vége, ráadásul az egész lábfejem is fájt már, persze csak a jobb lábamon. A sérülés még ilyen fura tüneteket produkál most is, sőt futás után is, mert délután a jobb lábfejem, bokám kicsit fájdogált még nyugalmi állapotban is. Persze leginkább a talpam és a bokám belső oldala, tehát a sérült szalagoknak még csak a környéke se fáj, bár ezt azért nem bánom.

Ha a vége nem lett volna ilyen lassú akkor azt mondanám, hogy megvolt 24km is, de így szerintem "csak" 23km-t sikerült futnom. Tekintetbe véve azonban, hogy szint is volt benne jócskán, a tempó is igen kemény volt, így ez egy nagyon jó kis edzés volt. Mondhatni, hogy adtam a szarnak egy pofont.

Nem esett jó, de megcsináltam és ez jó érzés.

Összesen 23km, 400 szint, 2:02:48.

Átlag pulzus: 156

Megnyugvási: ???/116 (valamiért a végén 193-as pulzust mutatott az óra)

Mikulás Kupa – Csákányospuszta

Ma a Megalódusz szervezésében tartott Mikulás Kupára mentünk ki Csákányospusztára, ahol egy hosszú futást terveztem, amibe be akartam illeszteni az 5km-es tájfutó pályát is. Mivel már nem volt idő a rajt előtt elmenni futni, így úgy döntöttünk Gerivel, hogy majd a pálya után megyünk ki futni valamit utakon. Ez akkor jó ötletnek tűnt, ám másképp alakult.

Elindultam a pályán és eléggé nem voltam képes terepen közlekedni a bokám miatt, így leginkább *** mozgására hasonlított a "futásom". (A kicsillagozott részre egy személy neve illik, akivel az antifutómozgást szoktuk jellemezni.)

Az első két ponttal nem volt semmi gond, Geri utolért és együtt mentünk, de a 2. ponton már egy érdekes üzenet várt minket, miszerint rossz helyre tette a felvezető a pontot a túlzott alkoholfogyasztás következtében. Persze meg lehetett fejteni, hogy az erdőfoltban lévő gödörben lesz, de mivel 2 ilyen erdőfolt volt, így azért sikerült elrontani és a másikhoz menni elsőre. A négyesre menet aztán "elhagyott" egy pontot a felvezető, amit a berajzolt útvonalon meg is találtunk. Az 5-ös, 6-os pont a térképen látottak ellenére könnyű volt, de a 7-es már keményebb falat volt. Azt lehetett a szövegből kiolvasni, hogy a pont szikla lesz és a távolság is stimmel, de az irány az már eltér, méghozzá "derék" módon. No ezt nem igazán sikerült megfejteni, de azért 2 plusz pont érintésével csak eljutottam a 7. pontra, ami az 5.-ről nézve volt 90 fokkal balra. Innen persze megint nem jó felé mentem, mert nem tudtam melyik a lőtéri tűzrakóhely. Feltúrtam a fél lőteret, majd elmentem a következő két pontra, ahol nem volt semmi. Már kezdtem úgy értékelni a helyzetet, hogy innentől nem lesz kint pont, de végül a sípálya aljában a ponton kívül még csokihóembereket is találtam. A következő pontra mászva kezdtem el igazán gondolkozni azon, hogy ma már aligha fogok plusz edzést csinálni, mert lassan 2 órája a terepen vagyok.

Itt ugyan épp az volt kiírva némileg körülírva, hogy ne menjek tovább a pályán, de én csak végigcsináltam az egész pályát, ha már eddig eljöttem és ekkor már kezdtem is élvezni a futást. A lábamra ugyan nagyon oda kellett figyelni, de azért jólesett a futás, főleg, hogy végig igen lassan mentem és sokszor álltam meg gyalogolni is. Kegyetlen meleg volt, így nem okozott gondot, hogy néha kicsit ácsorogtam és az se zavart, hogy az 5. pont környékétől teljesen szétszakadt a "mezőny" és én egyedül mentem tovább.

Ami miatt mégsem voltam boldog, az a bokám, ugyanis alig volt futásnak nevezhető amit ma produkáltam, főleg ott, ahol nem úton kellett menni. Már épp azon voltam, hogy átállok az alapozás elején az aszfaltfutásra és atléta módjára próbálok felkészülni, de bementünk a Decathlonba, ahol vettünk egy bokatartó zokniszerűséget. Ez némi reményt ad arra, hogy sötétben is tudok majd terepen edzeni.

Összesen 14km, 400 szint, 2:23:31.

Átlag pulzus: 132

Megnyugvási: 37 (156/119)

Hosszú futás keveréssel és terepfutással

Mivel a hét közepén már Gerivel futottunk egyszer 18km-t és azért nem haltam nagyon be rajta, így a hétvégére tervezett hosszú futásomat is megtoldottam és a tervezett 16-18km helyett már szűk 20km-t, vagy legalábbis 100 percet terveztem.

Mivel ekkorát nem szívesen futnék aszfalton, főleg nem városban így Editéktől nekiindultam a Velencei-hegységnek a szokott útvonalon. Ami máskor szerencse, az most nem feltétlenül előny. Kétszáz méter ugyanis Fehérvár széle és itt máris a földúton futottam az Ingó-kövek felé.

Kegyetlenül jó időben már az első méterek után éreztem, hogy egy bozótnadrág és egy sima póló elég lenne, de a Csala patakig nem ezzel voltam elfoglalva, hanem, hogy a lábam elé nézzek. Nem volt semmi gond, de azért féltem még a lábam és ez az útvonal bármennyire is próbálom kímélőssé tenni, közel sem dózerutakon halad. A Csala patak után aztán kezdtem megsülni, így a futógarbómat levettem és a derekamra kötöttem. Ezt eddig sose tettem, mert egy kemény edzésben minden bizonnyal zavarna, de ma leginkább egy hosszú kocogásra indultam. A tempó az abszolút jóleső intervallumban mozgott, bár a fölfelékben nem álltam meg sétálni, így azért néha küzdeni is kellett. Élveztem, hogy végre a természetben mozgok, szépen süt a nap és csodaszép őszi idő van. Az erdő szélén haladtam, majd a tankoknak kialakított hídon mentem át és már ott is voltam az Ingó-kövek lábánál. Normál esetben arra tettem volna egy kört, sőt eddig is a dombokon rohangáltam volna le-föl, de most mentem tovább a nagy úton, mintha az Angelika forráshoz mennék. Amikor kiértem a ligetes részből, akkor azonban már nem mentem el jobbra, mert azt már csak a harmincasokba szokott beleférni, hanem balra fordultam és 50 percnél már indultam is vissza a 30-as kör visszafelé vezető útvonalán. Itt azért néha egész huplis volt az út, így fokozottam figyeltem a lábamra, de tudtam, hogy annyira lassan azért nem megyek, sőt a nagyobb felfeléket leszámítva az 5 perces ezrek is megvannak.

Két hónapja futottunk itt Makival és akkor meg is jegyeztem neki, hogy itt mindig el szoktam veszni, egyszerűen kihagyok egy balkanyart. Hát ezt a szokásomat most se változtattam meg, mert egyszercsak kiértem a lovasberényi út melletti, Pátkával szemközti batár nagy rétre. Mint korábban mindig most is azon agyaltam, hogy különösebb kerülő nélkül hogyan juthatok ki a ligetes rét szélére, ahol már egyenes az út haza. Volt, hogy korábban átvágtam a réten és úgy korrigáltam, de most úgy döntöttem, hogy megyek tovább egyenesen az úton, hiszen a terep most nem a legjobb választás a bokám miatt. Persze tudtam, hogy nem lesz elágazás és mint korábban a 711-es út mellett fogok kikötni, de visszafordulni nem akartam. Ezt eddig itt sose tettem meg, de erre még mindig ráfaragtam. Most úgy voltam vele, hogy legrosszabb esetben is visszafutok egyenesen az országúton, így legalább a bokámat se kell majd félteni.

Persze az aszfalt előtt nem sokkal indult balra egy út, amit kár lett volna kihagyni, így elindultam rajta. Persze nem vezetett sehova, így 50 métert a réten tettem meg az erdő széléig, ám legalább kijutottam egy nagy útra, ami jó irányúnak tűnt. Elindultam felfele és kezdett rémleni, hogy egyik hasonló elkavarásom alkalmával már próbáltam ugyanígy visszajutni és ez annak fényében, hogy még sose sikerült simán kiérnem a rét szélére nem volt túl bíztató. Az út szép lassan a semmibe veszett, illetve visszakanyarodott a pont ellentétes irányba. Szerencsére kicsit kellett csak visszafutni, hogy ráleljek a jobbra induló kisebb útra, amin el is indultam. No ez persze szép lassan a semmibe veszett, majd a tölgyerdő is akácosba váltott én pedig azon kaptam magam, hogy terepen futok és próbálok kijutni valami normális helyre. Ugyanezt már megcsináltam korábban is és az akkori több kilométer kerülő most nagyon nem hiányzott, így még inkább belevetettem magam, a most szerencsére nem túl sűrű akácos dzsuvába. A bokámra baromira figyeltem, így a mozgásom olyan lett, mintha hirtelen öregedtem volna 50 évet, de azért a futást nem hagytam abba. Azon gondolkoztam, hogy mekkora barom vagyok, hogy megint elvesztem és a bokámat is kockáztatom azzal, hogy tetézve a hülyeséget próbálok árkon-bokron át visszajutni az eredeti útvonalra.

Kiértem egy útra nagy nehezen és már választási lehetőségem is lett, hogy a 711-esre megyek ki, vagy kicsit visszakanyarodva a nagy rét szélére az odafele vezető útra megyek ki, de én az egyenesen hazavezető utat választottam bár arra még sose mentem.

Hamarosan rájöttem, hogy miért nem, mert az út zsákutcaként egy kerítésbe torkollott, amire az volt kiírva, hogy "Vaddisznópark, Belépni tilos és életveszélyes". Mivel szemben már láttam a Székesfehérvári házakat, így a futásom végállomását is tudtam, hogy hol vagyok, de hiába voltam összesen 3km-re a céltól mégsem mehettem egyenesen, pedig szűk 1km-re előre a kerítés másik végén már jártam. Elkezdtem megkerülni a kerítést, de 100m után rá kellett jönnöm, hogy a végtelenségig itt botorkálhatnék. Végül átmásztam a kerítésen, de csak a közvetlenül a tövében futó nagy útig mentem, így félig betartva a tiltást a kerítés mellett futottam. Csak épp rossz oldalán, de erről ők tehetnek, mert rossz oldalára tették a kerítést az útnak. 🙂

Kezdett az út visszakanyarodni a kerítéssel együtt, ami annak fényében, hogy már épp teljesítettem a tervezett 100 percet nem volt túl bíztató. Egyszer csak a bekerített terület sarkába értem és úgy 120 fokban vissza kellett kanyarodni az úton. Az irány mondjuk így már sokkal jobb volt és 1km után ki is másztam, hiszen végre volt kifelé vezető út, ráadásul itt már korábban jártam is. Egy kb. 800 méteres utat sikerült így megtennem úgy 3km alatt, hála a vaddisznópark tiltásának.

Ki kellene már táblázni az erdőket, hogy "Tájfutóterep. Vadászoknak belépni tilos." 🙂

Innen már hamar visszaértem, de éreztem, hogy a lassú tempó ellenére kezd sok lenni a futás. Azért becsülettel felfutottam még az Öreghegy tetejére, de nem bántam, hogy az edzés itt véget ért..

Tulajdonképpen így utólag nincs semmi gond a mai nappal, de felesleges volt terepre mennem és a plusz 25 perc is elhagyható lett volna, főleg, hogy távban nem jelentett sok pluszt. Amikor épp nem a terepen "futottam", akkor közel 5 perces átlagot mehettem, de a maradék időben elég lassú voltam, főleg a bokám kímélése miatt.

Azt mindenesetre kiderítettem, hogy ha nem kell tolni, akkor jól bírom a távokat, állóképességem már kezd helyreállni és akkor sincs gond, ha terepre kell lépni. Bizonytalan vagyok, féltem a bokám, de ha kellene, akkor már tudnék rohanni bárhol. Mondjuk az más kérdés, hogy most még nem mernék, de még úgyis odébb van az első térképes edzés.

Sikerült űberelnem a Geri miatti hülyeséget és ma saját fejem után menve futni 22km-t. Nem terveztem egyiket se, de mivel nem okoztak gondot, így már nem is bánom egyik őrültséget se.

Összesen 22km, 400 szint, 124:58.

Max. pulzus: 162

Átlag pulzus: 148

Megnyugvási: 43 (156/113)

Síkvölgy, rugógyár felé egy túlméretezett kör

Gerivel megbeszéltük, hogy ma együtt futunk és olyan 10-12km volt tervbe véve. Mikor elindultunk Geri mondta, hogy 12km lesz és Síkvölgy felé megyünk, ami ellen nem is volt kifogásom.

Egész jó tempóban mentünk, nem is esett túl jól. A temető után ráálltunk az országútra és azon nyomtuk fejlámpáinkban, néha a frászt hozva az autósokra, akik csak azt látták, hogy fények mennek szembe velük.

Kicsit meglepődtem, hogy nem kanyarodtunk el balra, hanem mentünk tovább a Síkvölgyi tó felé, de nem foglalkoztam különösebben vele, mivel épp elég volt a tempót tartani. Geri aztán csak kibökte, hogy merre megyünk és ekkor már tudtam, hogy ez egy igen hosszú futás lesz és nemhogy 12-ből, de 15-ből se ússzuk meg. Elmentünk a tó mellett és folytattuk utunkat a dózeren egészen a rugógyárig, ahol kiértünk arra az országútra, amin Várgesztes felöl lehet levágni Pest irányában. Ezen futottunk ki a Győri útig, ami egyrészt messze volt, másrész igen sok szint is volt benne. Eléggé szenvedtem a fölfelékben és már alig vártam, hogy átbukjunk a dombtetőn, de vagy tucatnyiszor kellett csalódnom, mert mindig felfele jött. Már 1 óránál jártunk mire kiértünk a Győri útra a temető mögé, így sejteni lehetett, hogy a mai futás bizony 17-18km lesz.

Visszafele szerencsére lejtett és a tempó is visszaesett kicsit, de így is 4:40-4:50 körül mozoghatott.

Nem haltam meg, de már nem esett jól a vége. Tovább minden gond nélkül mentem volna még, de a tempó már kifejezetten nem tetszett.

Ha ezt tudom, akkor tuti lebeszéltem volna róla Gerit és csak egy rövidebb körre mentünk volna, de így utólag már jó érzés, hogy ezt is meg tudtam csinálni.

Összesen 18km, 180 szint, 85:04.

Max. pulzus: 171

Átlag pulzus: 156

Megnyugvási: 43 (148/105)

Pes-kő megkerülése

Reggel megmértem a súlyomat és 71,5 kilót mutatott a mérleg, ami tekintve, hogy 74-75 kilót szokott mutatni egész jó. Még 2-3 kiló mínusszal elégedett is lennék. No azért így sem vagyok kétségbe esve.

A futást délutánra tettük Gerivel, hogy együtt futhassunk már Tatabányáról. egy hosszút. Átmentem Geriékhez és tőlük indultunk a Szanatórium-völgy felé, majd a tetejétől Vértestolna irányába indultunk. Nekem a futás eleje nagyon nem esett jól, egész az emelkedő tetejéig csak szenvedtem. A fölfelé szerencsére nem volt olyan gyors, mint azt Geritől megszoktam, így nem maradtam le. Úgy tűnik a fölfelét ő is óvatosan tervezte a hosszú futás elején.

Azért arra mindenképpen jó volt a völgyön felfutás, hogy kicsit felébredjen a testem, így onnantól valószínűleg a negyed óra lefelé futásnak köszönhetően is már jobban ment. Vértestolna felső végébe értünk ki a gyönyörű és tiszta erdőn át. Valami kegyetlen szép itt az erdő és a falu is pofás. Épp focimeccset játszottak a falu pályáján, mikor elkocogtunk előtte az utcán. Ami azt illeti nem gyenge a kilátás a focipályáról, de a falu legtöbb házából is látni a gyönyörű hegyeket. Ha egyszer lesz rá pénzem és megtehetem, akkor ide fogok költözni. 🙂

Mentünk tovább az országúton Tarján felé és én már egész jól éreztem magam, pedig ekkor már egy órája futottunk. Letértünk a Gerecse 50 útvonalán a Pes-kő aljában vezető kék jelzésre, ami szintén nagyon szép volt, bár az a pár irtás sokat ront a képen. Itt Geri nagyobb tempóra váltott és én nem akartam rohanni, de nem is esett volna jól, így kezdtem lemaradni. Egyszer kellett megvárnia és innentől már mentünk együtt. Az irtás és a dózerút kanyar felé jöttünk vissza és nagyjából ekkor fordult a kocka. Már jó 95 perce futottunk, mikor Geri kezdett elfáradni és a fölfelékben már le is maradozott. Nekem ilyen gondjaim nem voltak, sőt a futás során ekkor éreztem magam a legjobban. Szép lassan futva jutottunk el a Turulig, majd a lépcsőn át lecsorogtunk a városba.

Összességében sikerült egy szép nagyot futnunk, még több is lett, mint azt terveztem volna és én meglepően jól bírtam. Megkerültük a Pes-kőt, amin már régóta gondolkoztam. Sajnos ezzel kezdjük is kilőni a felfedezésre váró területeket, már ami az otthoni indulást illeti. Persze alapozás alatt kicsit messzebbre is eljuthatunk majd, ha nem lesz nagy hó.

Összesen 24km, 550 szint, 2:02:29.

Max. pulzus: 175

Átlag pulzus: 144

Megnyugvási: 46 (152/106)

Térképpel a Hebalm-on

A tegnapi hosszú és számomra kemény futás után ma is hosszú futást terveztek a többiek, amivel nekem sem volt bajom, bár gyorsan nem akartam futni.

Hebalmra mentünk ki és ugyanúgy, mint tegnap ötösben indultunk edzeni, méghozzá az idei Thermenland Open 1. napi pályájára. Szögest is vettem fel és vittem magammal térképet, ami rajtam kívül csak Gyurikánál volt.

A rajtba felfutásnál is éreztem, hogy nem vagyok valami friss, így mikor Fecó és Doma bevetette magát az úttal párhuzamosan az erdőbe, akkor én kint maradtam az úton.

A pályán aztán a lefeléket és a sík szakaszokat élveztem, mert nem volt olyan nagy a tempó, de a fölfeléket nem bírtam megfutni a többiekkel. A tegnapival ellentétben még Gyurika is jobban bírta nálam.

Egy két kanyart levágtam már az elején is, majd a pálya előrehaladtával egyre többet, volt, hogy egy-egy pontot teljesen ki is hagytam, majd a 16. pontot már mindenki kihagyta. Megfogtuk még a 17-18.-at, majd a mocsáron át visszafutottunk a célhoz, majd az autóhoz, amit kint kellett hagyni az országút melletti parkolóban.

Eléggé küzdős edzés lett ez a mai, de nagyon hasznos volt. Megint ráébredtem, hogy mennyire erőtlen vagyok. Hiába bírtam jól a sík részeket, vagy az útfutásokat, de a fölfelékben terepen, vagy a mély mocsárban a többiek sokkal jobbak voltak nálam. Fecó pedig egyenesen remek formában van.

Összesen 16km, 550 szint 102:20.

Max. pulzus: 170

Átlag pulzus: 146

Megnyugvási: 44 (148/104)

Hosszú, kemény futás magaslaton

Elég későn sikerült felkelnünk és még később elindulni, de csak egyet akartunk ma futni, így nem volt belőle gond.

Autóval mentünk fel az 1319 méter magas GoBeck nevű helyre és innen indultunk futni Fecóval, KisDomával, Makival és Gyurikával. A gerincen végigfutva tervezetük megközelíteni a 2070 méter magas Kraka B nevű csúcsot. Az útvonal jelentős része sajnos dózerutakon vezetett, így kb. 9km-t ezeken tettünk meg északnak, majd Jauksattel után végre egy földútra értünk. A tempó az végig igen kemény volt és bár jól bírtam nem igazán esett jól. A földúton aztán már könnyebb volt a tempót tartani, gondolom lassulhattunk egy egész keveset. A kopasz részre kiérve aztán igencsak elkezdett emelkedni az út, ami innentől nem is igazán látszott és ahol mégis megvolt, ott is csak egy kis ösvény formájában. Maki itt megmutatta, hogy milyen erős és tőle, valamint KisDomától kezdtem is lemaradozni, mikor hirtelen megálltak, mert igen hideg kezdett lenni. Végül Maki és Doma visszafordult és Fecóval, valamint Gyurikával mentünk tovább. Párszor ugyan bele kellett gyalogolnom a fölfelébe, de ezzel Fecó se volt másképp. Gyurika végig megfutotta, de mivel korábban lemaradozott, így már nem ért minket utól és mögöttünk ért a nyeregbe. Fent aztán már akkora köd volt, hogy semmit nem láttunk és Fecó szavaival élve majd széthasadt a búránk a nagy szélben, vizes fejjel.

Végül nem is balra indultam el, hanem jobbra, a Speikkogel felé és mikor már nagyon nem értettük hol a csúcs, akkor Fecó megnézte a térképet és szólt, hogy nem is jó irányba megyünk. Itt azonban megvolt a tervezett magasság és tényleg nagyon rossz volt az idő, így elindultunk lefelé. Ekkor voltunk 74:46-nál. Rohantam, hogy ne fagyjak szét és úgy 200 méter szint leadása után jobb is lett a helyzet.

Visszafele úton aztán Fecó igencsak tolta a tempót és néhol be is ugrott az erdőbe, hogy puha talajon fusson és én néha követtem is. Párszor megvártuk Gyurikát, de azért még kemény volt a futás, sőt én úgy szűk 2 óra környékén kezdtem elfáradni. A futással nem volt gond, de Fecó gyilkos tempója már nem esett jól. Nem maradtam le, de szenvedtem rendesen. Az időn meglátszik, hogy visszafele lejtett, mert "csak" 58:04 lett.

Igen jó edzés lett ez így, kár, hogy a dózerutak domináltak és talán az is szerencsésebb lett volna, ha nem ugyanott jövünk vissza.

Azért így utólag már mindent élveztem ebben az edzésben.

Összesen 26km, 750 szint és 2:12:50.

Max. pulzus:172

Átlag pulzus:154

Megnyugvási: 35 (161/126)

Térkép, Szintmetszet

Hosszú térképes edzés a Gém-hegyen

Mivel Geri még beteg, így lemondta a mai edzést. Erre részben számítottam így volt nálam futócucc és Gém-hegy térképeket is tettem be. Azért pont a Gém-hegyet választottam, mert a korai sötétedés miatt előnyösek a nyílt részek.

Munkából hazafele megálltam a Kotló-hegy felöli részen, a már megszokott helyen, majd felkocogtam a hegy tetejére. A 2004-es Tavaszi Spari pályámat akartam részben vagy egészben újra lefutni a 12. ponttól kezdve.

Innen indultam neki és kezdetben nem igazán ment jó, de aztán pár pont után belelendültem.

Sajnos a polár jeladóját otthon felejtettem, de ezúttal tájoló volt nálam. Teljesen így sem voltam felkészült, mert néhol nem ártott volna a szöges, edzőcipőben néhol kicsit necces volt a hegyoldalt túrni és a lábamat s szétszedte egy egész kicsit.

Egész jól haladtam, de azt sejtettem, hogy nem fogok világosban végigérni. Azért megpróbáltam, mert holnap megyünk Ausztriába és Fecó szerint nem biztos, hogy bele fog férni az időbe az edzés, így aztán a mai nap nyugodtan futhattam hosszabbat.

A tegnapi résztávot az elején még éreztem, de miután bemelegedtem már nem volt gond.

Mikor a célhoz értem, akkor mentem tovább egyenesen a rajtba, majd onnan folytattam a pályát, egészen a 9. pontig, ám mikor a 10-es közelében az úton voltam, akkor úgy döntöttem, hogy azért már nem megyek be. Az úton ott még jól láttam, de az erdő teljesen sötét volt és ezt a nem túl szép részt nem sajnáltam kihagyni. Egyenesen visszafutottam a kocsihoz, de már útközben teljesen sötét volt az erdős részeken és mire a kocsihoz értem teljes éjszakai sötétség lett. Majdnem sikerült is kiszúrni a szemem az úton lefelé futva.

Bemelegítés a 12. pontig: 8:39

Innen a célig: 29:25 37:55

Rajtba kifutás: 5:23 (43:18)

9. pontig: 44:07

Befutás: 25:47

Összesen: 112:52

A pálya összesen 3 átmenetet leszámítva, amit nem futottam: 73:32

Amit így "kihagytam" a pályából az 2 éve 25:33 volt.

Ha ezt hozzáadom a mostani időmhöz, akkor 99:05 az időm, ami 3 perccel jobb az akkorinál. Igaz Gösswein Csabi anno 86-al nyert, de most csak edzésképpen futottam és nem erőltettem halálra magam a 13,24km-es pályán.

Ugyanakkor pontok sem voltak kint, így nem biztos, hogy mindenhol "megfogtam a pontot", de azért próbáltam az objektumot beazonosítani. Néha kicsit ácsorogtam is ezért, de úgy gondolom mindenhol sikerült megtalálnom a pont helyét.

Ez egy nagyon jó edzés volt, bár leginkább csak fizikai edzésnek tekintem. Terepfutásnak nagyon jó volt és hosszú is volt, az már csak a ráadás, hogy térképpel futottam. Ez legalább rákényszerít, hogy mindenen átmenjek, megfussam a fölfeléket…

Meglepően jól bírtam a futás, mert még 90 perc környékén is voltak részek amit keményen megfutottam és utána is csak a sötétedés miatt voltam kicsit óvatosabb.

Összesen 19km, 500 szint, 112:52.

Térkép (berajzolva a 2004-es útvonalam van)

21 kilométer örömfutás

Már a tegnapi napon megbeszéltük Gerivel, hogy egy hosszabbat futunk a mai napon és mivel Edit szeretett volna kimenni Majkra, így onnan terveztünk futni. Edit végül lemondta, így egy Majknál alkalmasabb helyre esett a választás és a Síkvölgy üdülőktől indultunk.

Kinéztünk egy kört, ami Várgesztesig a kék jelzésen megy, majd visszafele a kék pluszon.

Nagyon könnyedén kezdtünk futni és nem is terveztünk rohanni. Azért egy-két felfelében kemény volt így is, de alapvetően kellemes tempóban haladtunk. Mind a ketten nagyon élveztük a futást, még a szebb részeken az erdőbe is berohangáltunk. Szép nyárvégi idő volt és én részben új helyeken futhattam. Jó kedvem volt, amihez kellett az is, hogy ROB jól sikerült, de az is, hogy jól ment a futás.

Ugyan elvesztettük a turistajelzés nyomát, de simán leértünk Várgesztesre, majd a visszafele vezető utat is jól eltaláltuk. Végig jó hangulatban futottunk és csak 90 perc környékén kezdtem el érezni, hogy egyáltalán egy hosszabb futáson vagyunk.

Úgy fejeztük be az edzést, hogy még jól éreztem magam. Egyáltalán nem erőltettük meg magunkat, de azért csak futottunk 112 percet.

Ez egy igazi örömfutás volt, pár fölfelét leszámítva végig élveztem. Egész hosszú lett, szint is volt rendesen benne és kb. 2km-t terepen is futottunk. Jó állapotban vagyok és ezt nemcsak érzem, hanem a pulzusom is ezt mutatja.

Összesen 21km, 400 szint és 112:36

Max. pulzus: 160

Átlag pulzus: 136

Megnyugvási: 57 (138/81)

Két Kotló-hegy és 141 perc

Munka után a Vértesben megálltam a Gém-hegy mellett, a Csákvár felé vezető úton egy jól bevált helyen és onnan indultam futni.

Kegyetlen meleg volt, induláskor 32 fok, de azért valami hosszabb futást terveztem. Úgy 90-120 percet. Ennek megfelelően magamhoz vettem az Öreg Kotló-hegy térképet és azzal indultam futni. Sajnos a másik Kotló-hegyről nem volt nálam térkép, így a futás elejét és végét térkép nélkül kellett megtennem.

Kegyetlen jó a rég nem használt Új Kotló. Ösvény szinte semmi, csak néhány vadetetőhöz és magasleshez vezető út van. Ezt mondjuk annyira nagyon nem is értem, mert a terület annyira védett, hogy elvileg be se mehet senki. ( Én is csak képzeltem ám, hogy ott járok. 🙂 )

Nem volt valami tökéletes az útvonalam, de végül oda lyukadtam ki, ahova terveztem. Megérkeztem tehát a térképem szélére, ahol egy táblát is találtam Vértes turistatérképpel. Kinéztem, hogy hazafele az Új Kotló-hegy másik felén fogok menni a tanösvényen, ami már régóta mozgatta a fantáziámat. Csak a tanösvény végétől nem volt meg az útvonalam, de gondoltam csak kitalálok majd ott valamit, hogy ne az aszfalton fejezzem be a futást.

Nekivágtam tehát az Öreg Kotlónak és futottam rajta egy jó nagy kört. Nem egy olyan terep, ahol csak úgy az erdőben élvezet lenne edzeni, így itt már szinte végig úton futottam szemben a futásom elejével. Visszafele még így úton futva is sikerült egy útelágazást elnéznem, így kerültem egy kicsit, de végül ott értem ki az országútra, ahol akartam.

Az ARAK által gyakran használt célhelynél, a lovardánál futottam fel a völgyön, majd az eltervezett módon balra átvágtam egy merőleges völgybe, melynek alján jobbra indult a tanösvény. Ezt elsőre nem sikerült megtalálni, de aztán az egyetlen szóba jöhető helyen elindultam és helyiek meg is erősítették, hogy jó helyen járok. Ez várakozásaimmal ellentétben nem volt egy szép útvonal, de legalább kellemesen szintben megy, a benőtt bokrok, gazok, meg nem igazán zavartak.

Az út végén már láttam a Gántra menő országutat, így bevágtam jobbra, majd rövidesen egy ösvényen találtam magam, ami egész jó irányba ment. Elindultam hát rajta felfele és akkor hallottam, hogy harangoznak, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy 8 óra van és én 105 perce futok már. Ekkor még egész jól éreztem magam és azt hittem 2 óra körül megúszom a futást.

Az ösvény egyre meredekebb lett és kiderült, hogy a tanösvény visszafelé vezető fenti ága. Egy komolyabb emelkedőbe szégyenszemre bele kellett gyalogolnom, pedig már majdnem fent voltam a hegy tetején. Utólag a térképet nézve, ha csak egy völgyel is később indulok el felfele, akkor már majdnem a kocsinál lehettem volna és tényleg nem lett volna 120 percnél több a futás. Így azonban még messzebb is kerültem és ezt érezve bevágtam balra. Ez megint hiba volt, mert föntről szintben megérte volna kerülni egy kicsit. Én azonban átmásztam egy rakat völgyön, majd a nagy völgy alján futó úton felmásztam újra a tetőre. Sikerült az 500 méteres szintfutást kiváltanom egy 1km-es 100 szintes szerencsétlenkedéssel, amiben már gyalogoltam meg amúgy simán megfutható részeket is. Ekkor készültem el teljesen az erőmmel.

Innen szerencsére már nem lehetett mit elrontani és terepen futva lekocogtam a hegy aljába. Próbáltam jó helyen kiérni az aszfaltra, mert semmi kedvem nem volt még azon is rohangálni. Ez sikerült is, mert kb. 50 méterre a kocsitól értem ki, legalább ezt jól eltaláltam.

Kegyetlen durva hosszú futás lett a maga 141 percével. Az időt igazából csak a végén tudtam meg, amikor megnéztem az autó óráját. Polár órám ugyanis még mindig rossz.

Ha a kis kacskaringó nincs a végén, akkor 120 perccel fejezem be a futást úgy, hogy szinte semmi bajom, ám így rendesen elhaltam. A fáradtság jelei 100-105 perc környékén jelentkeztek és 120 perc környékén adtam meg magamat teljesen. Ez valószínűleg a kegyetlen meleg és az ennek következtében történő kiszáradásom eredménye. Ha kellett volna még mennem 30 percet, akkor minden bizonnyal úgy végzem, mint pár éve a Pilis-Vörös-Vár túrafutáson, azaz megszáradt pólóban, teljesen dehidratált állapotban. Így még pont elfogadható lett a dolog, de azért kegyetlenül kikészültem.

Kellett ez a hosszú futás, de a végén való kavargás kimaradhatott volna. Az edzés értékéből nem nagyon vont volna le semmit, ha csak 120 perc lesz. Terep is volt benne bőven, nagyjából 10km.

Este negyed tízkor, mikor kiszálltam a kocsiból még mindig 26 fok volt, a neten meg olvastam, hogy a történelem során először rendeltek el harmadfokú hőségriadót. Én is tudom, hogy mikor kell 141 percet futni! 🙂

A Főiskolás VB sokszor megfordult a fejemben, főleg az, hogy nem járhatok úgy, mint 2 éve. Akkor sikerült a hosszútávon elhalnom, minden különösebb ok nélkül, de ezt most szeretném elkerülni. Ehhez pedig kellenek a hosszú terepfutások.

Összesen 24km, 600 szint és 141 perc.

Koldusszállás megkerülése

Kicsit később értem haza a szokásosnál, mert ma Pesten voltam dolgozni, de azért 7 után kicsivel el tudtunk indulni Gerivel.

Magamhoz vettem egy régi Pes-kő térképet és elindultunk a Turul felé. A lépcső nem igazán esett jól, de azért nem szenvedtem olyan nagyon. Térképpel kicsit újítottam az útvonalon és próbáltam arra menni, amerre még nem nagyon jártunk. Csodaszép a Gerecse, főleg, ha nem kell lemenni az utakról és csak a szép részekre koncentrál az ember.

Koldusszállás felé mentünk, de olyan útvonalon, amin eddig még nem jártunk, majd még haladtunk kicsit tovább, mielőtt visszafele kanyarodtunk volna.

A tempó egész jó volt, bár nem mozogtam teljesen frissen, de azért bennem volt a mehetnék és erőm is volt hozzá. Errefele kezdett Geri néha lemaradozni. Leginkább, csak beállt mögém, de azért néha mondogatta, hogy fáradt.

Jó 50 percnél jártunk, mikor igazán hazafelé kanyarodtunk és kis kerülőkkel jöttünk is egyenesen vissza a Turulhoz. A dózerutat elkerültük, mert most nem volt kedvem ott felfutni, ehelyett persze a Gerecse 50 útvonalán mentünk fel, ami jóval meredekebb. Itt éreztem igazán, hogy erős vagyok. Egész könnyen megfutottam a meredek felfelét, ami korábban nem volt jellemző rám.

Innentől egész lazán futottunk hazáig, még meg is álltunk a lépcső aljában a csapnál inni.

Remek edzés volt, de ezt még fokozni kell a Főiskolás VB-ig. Fel kell készülni rá, hogy egy 100 perces pályát is tökéletes állapotban tudjak teljesíteni, ehhez pedig jó lenne legalább egyszer 120 percet is futni.

Összesen 18km, 450 szint és 91:12.

Körbefutottuk a Zuppát

Elég fáradtan értem vissza Tatabányára ma reggel ráadásul jó két órát töltöttem az okmányirodában, így délután megpróbáltam pihenni egy kicsit. Ez csak részben sikerült, de azért elaludni már nem akartam. Érdekes módon egész komoly izomlázat érzek a lábamban és kicsit a kezemben is, feltehetőleg a tegnapi strandröplabda miatt.

Végre volt rá idő, hogy kimenjünk szép nyugiban terepre futni Gerivel és úgy döntöttem a Zuppa lesz a kiválasztott helyszín. Bár nem terveztünk letérni az utakról azért vittünk magunkkal térképet is, hogy tudjuk merre járunk.

Elég nyögvenyelősen indult számomra a futás, de úgy 20 perc után normalizálódott a helyzet és onnantól már nem szenvedés volt az edzés, igaz különösebben nem is élveztem magát a futást. A tájat viszont annál inkább tudtam élvezni, mert szép helyeken jártunk. Gyakorlatilag körbefutottuk az egész Zuppát ami a legtöbb helyen nem túl tiszta, de ahol nincs szeder, vagy egyéb aljnövényzet ott gyönyörű és a kilátás a környező hegyekre egyszerűen mesés. Futás vége felé még felfutottunk a kereszthez is a hegy tetejére, majd lekocogtunk a kocsihoz.

Érdekes edzés volt, mert egyszerre éreztem magamat erősnek és gyengének. Ha csak egyszerűen futottunk egy úton felfele, akkor éreztem, hogy van erő a lábamban, de ha tolni kellett volna, akkor az nagyon nem esett volna jól és tuti nem is ment volna. Lehet a sok viszonylag hosszabb edzés és a sok szint hatása, hogy érzek magamban erőt. A résztávok és egyéb gyors edzések hiánya, a meleg és a fáradtság miatt azonban nem megy a futás, főleg az erősek.

Most még egy jó hétig kimarad a tudatosság az edzésekből, de utána el kell kezdeni tudatosan edzeni és gyorsítani, mert pusztán erőből nem lehet jól versenyezni. Pörögni is kell majd a Főiskolás VB-n.

Összesen 18km, 500 szint és 93 perc.

Fehérváron Bogos Tomival

Szerencsére sikerült megbeszélni Bogos Tomival, hogy együtt megyünk futni. Mivel ő tegnap 5000m-es OB-n futott (15:13) és a térde is fáj, így 60 percnél többet nem akart futni. Elfutottam hozzájuk, hogy ennyivel is többet fussak, majd együtt indultunk el az Aranybulla felé, majd az Ingó-kövek felé vettük az irányt. Pont ott fordultunk meg, ahol kezdődtek volna a dombok. Végig pofáztuk az edzést így nagyon gyorsan eltelt az idő. Nem mentünk gyorsan, de azért haladtunk és a felfelét nekem tolni kellett, hogy ne maradjak le. Egészen hazáig kísértem Tomit, majd még beszélgettünk egy csomót a házuk előtt.

Együtt 67 percet futottunk, majd egyedül még kb. 20 perc volt Editékig futni.

Jó volt így edzeni. Végre nem egyedül futottam és nem a megszokott helyen.

Összesen 107 perc, 200m szint és 22km.

Hosszú futás egyedül

Iszonyú hosszú napom volt és ráadásul vonattal kellett Pestről Tatabányára utaznom, így hulla fáradtan értem haza. Geriék nyaralnak, így semmi nem kényszerített a futásra, de 7 óra után csak elindultam. Hosszút terveztem, de mivel nem esett jól az eleje, így még az is felmerült bennem, hogy keveset fussak.

A Szanatórium völgyön felfele futva már kezdtem élvezni a futást. Kemény volt, de haladtam és mentem tovább felfele az emelkedő tetejéig. Ott jobbra kanyarodtam és kikerültem a legutóbb megtapasztalt csalánost, majd a Lengyel-halálán bementem terepre. Kegyetlen jó ez a rész. Tiszta szikla, de majdnem sík és aljnövényzet alig van. Innen a Kisréti vadászházig ahol lehet terepen futottam, majd elindultam lefele az autópálya lehajtó felé. Ez után a réten felfelé kanyarodtam és lassan, de felkocogtam a tetőre ahol lehet szintén terepen futva, majd tettem még egy kitérőt a Bányász kilátóhoz ahonnét az ösvényeken és a Turul lépcsőjén jöttem le.

Jó kis futás volt. Talán keményebb is, mint terveztem. Sok szinttel és legalább 3km terepfutással az elmúlt időszak leghosszabb edzése lett a versenyeket nem számítva.

Gerivel együtt biztos gyorsabbak lettünk volna, de jó volt ez így is.

19km, 500 szint és 100 perc.

Lendületes futás a pusztában

Mit lehet csinálni, mikor a hegy messze van? Ez a kérdés mostanában nem igen foglalkoztat, mert többnyire a hegy lábától indulok futni, de most Lőrincről kellett kimenni futni.
Valami keményebbet akartam edzeni ez pedig itt csak gyors edzést jelenthet. Résztávozni nem akartam, így egy lendületes futás mellett döntöttem.
Apámmal együtt indultunk el és futottunk a túlsó játszótérig egész könnyű tempóban. Nem is lett volna célszerű megfuttatni pár nappal a Szenior VB előtt, még a végén rám fogná, ha valami nem jól sül el. 🙂
Tehát szűk 3km bemelegítés után kezdtem el tolni érzésre olyan gyenge 4 perces tempóban. Mérni sajnos nem tudtam a futást, mert az Polar órám halott. Nem ment túl jól, de gyengén sem. Haladtam rendesen és kerülgettem a pocsolyákat. A Gyáli főcsatornán nem lehetett átkelni, így balra kanyarodtam, majd a megszokott másik útvonalon indultam haza. Itt ért az első meglepetés, mert elmocsarasodott a vidék. Ez nem szokatlan télen, vagy tavasszal olvadás után, de nyáron itt inkább a kiszáradás a jellemző. Hát most nem, így kissé vizes lett a lábam, főleg, hogy eléggé felhagyták az utat. A víz most még nagyobb területen állt, mint máskor, így elvacakoltam egy kicsit, majd ezután toltam tovább. Jött az átvágás a mezőn, ami máskor is kemény szokott lenni, de most derékig ért a gaz, így elég küzdelmes lett, ráadásul amikor kiértem az útra szembesültem vele, hogy ott is felnőtt a gaz, így küzdhettem tovább. Már azt hittem túl vagyok a megpróbáltatásokon, mikor a másik útra kanyarodtam, de hamar kiderült, hogy nincs is út. Előbb csak fű, majd csalán borította az út helyét, így kerültem egyet, majd visszamentem az út helyére. Később kiderült, hogy párhuzamosan 30m-re a másik oldalon van egy új út, amin végül futottam tovább. Még összeszedtem egy csomó ragadó növénymagot a bozótnadrágomon, majd kiküzdöttem magam a házak mellé. Itt még egy kis szemétdombon futás jött, ami meggyőzött arról, hogy nem is szeretek én itt futni. Ez után szerencsére már csak az aszfaltút volt és Péter-halom. Az aszfalton még toltam, majd az erdőben már csak levezettem. Elég sötét volt már és nem is terveztem rohanni.

Egész kemény edzés lett. Olyan 90 perc és 20km lehetett.

Hosszú futás Futóbolondokkal

Hármasban (Edit, Geri és én) kimentünk Várgesztesre, hogy becsatlakozzunk a FutóBolondok edzőtáborába. Felmentünk hozzájuk a várba és onnan indultunk futni FUTURE és kazuár társaságában. Edit egész sokáig bírta, de aztán lemaradt és négyesben mentünk tovább. Egy 10km-es kört csináltunk, ami után Gerivel újra visszakanyarodtunk a terepre, majd 3km után szembe jöttek a többiek Imaro és Edit vezetésével. Becsatlakoztunk hozzájuk és visszafutottunk a várig.

Mivel még csak 70 perc környékén jártunk, így egy harmadszor is nekiindultunk az erdőnek és csináltunk még egy 5km-es kört.

Jó ötlet volt, hogy beugrottunk az edzőtáborba. Élveztem végig a futás, jót beszélgettünk közben és megismertünk sok szimpatikus futót. Geri teljesen belelkesedett és Edit is jól érezte magát, így abszolút megérte kijönni.

Összesen 18km, 400m szint, 95 perc.

Hosszú futás, ami nem tetszett a vadásznak

Gerivel futottunk egy szép nagy kört a Gerecsében.

Végig felfutottunk a Szanatórium völgyön, majd jobbra indultunk, hogy terepen fussunk, ami kisebb csalánkerülgetésbe torkollott. Szerencsére nem volt hosszú és a Lengyel-halála tetején már egész jól lehetett futni. Ez után még a Kisréti vadászház felé tettünk egy kitérőt, sőt még egy eddig be nem járt részre is bekanyarodtunk, ahol egy vadász állta el az utunkat.

Persze nem örült nekünk, igaz mi se nagyon neki. Éppen fizető vendége volt, így csöndben kellett elhúznunk. Egyébként még a normálisabb fajtából való volt, mert szerinte csak a turistajelzésen szabad futnunk.

Azért az már durva, hogy állandóan vadászokba botlunk.

Visszafele a Turul fele mentünk le. A futás egyébként baromi jó volt, de a középtávú előtt ennél nem kell hosszabb.

Összesen 87:33, 17km és 400m szint.

Hosszú futás az Ingó-kövek felé

Editéktől futottam hosszút az Ingó köveken. Sikerült kicsit későn indulnom, így rámsötétedett, de ennek ellenére jól ment és élveztem is. A tempó nem volt túl nagy, de nem is az volt a lényeg.

Összesen lett 25km és kb. 400m szint. Az idő pedig: 120:39

Max. pulzus: 163
Átlag pulzus: 144
Megnyugvási pulzus: 44 (153/109)

Perőcsény – Nagyirtás puszta kör

Skulóval és Bogos Tomival futottunk hosszút kora délután.
Perőcsény – Nagybörzsöny – Kisirtás puszta – Érsek tisztás – Nagyirtás puszta – Kisirtás puszta – Király rét (Egy másik) – Vár nyereg – Holló kő – Perőcsény
Elég nehezen indultam el és nem is akartam ilyen hosszút futni, de aztán 1-2 km után már jól ment és néhol még a tempót is felpörgettem. Nagybörzsöny után egész jó tempót futottunk egy darabig, de utána se volt gond, sőt 100 perc környékén meglepően jól éreztem magam. Egy helyen még meg is futottam egy fölfelét, de annak a végén már éreztem, hogy friss már nem vagyok. Egy-két fölfele már nem esett jól ezután, de szerencsére ekkor már Hollókőre mentünk, ahonnan szinte csak lefele volt a végéig. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog menni.

Részidők:
Perőcsény – Nagybörzsöny 41:20
Nagybörzsöny – Kisirtás puszta 23:06
Kisirtás puszta – Érsek tisztás 10:41
Érsek tisztás – Nagyirtás puszta 6:12
Nagyirtás puszta – Kisirtás puszta 7:57
Kisirtás puszta – Király rét 15:42
Király rét – Vár nyereg 28:41
Vár nyereg – Holló kő 8:36
Holló kő – Perőcsény 26:34

Az össz táv 31km lett és volt benne 1080m szint is, az idő pedig 168:53 lett.

Max. pulzus: 170
Átlag pulzus: 146
Megnyugvási pulzus: 29 (164/135)