Bő két óra az esti Gerecsében

Tegnap igen későn értem haza, így reggel képtelen voltam felkelni, hogy a reggelre tervezett futást megcsináljam.
Este se alakultak jól a dolgok, mert senki nem csatlakozott hozzám, sőt máshoz se tudtam csapódni, így egyedül indultam neki a hegynek. Egy 20-as volt tervbe véve és szép komótos tempóban haladtam, a nagyvölgyben 11:26-os, illetve 19:29-es részidőkkel.
A reggeli futásokhoz képest sokkal jobban ment a felfele, de nem tudom hogy esett volna ha tolni próbálom.
Fent aztán elkanyarodtam balra és meg sem álltam a Westel toronyig, ami messzebb volt, mint gondoltam. Legutóbb mikor azt hittem már majdnem a toronynál vagyok, akkor még igencsak korán fordultam. 
Fent elég nagy a köd és minden hófehér az 1 centis hótól. Volt, hogy nem is láttam mást csak fehéret. Hát nem egy kellemes állapot mikor az ember vakon fut a nagy fehérségben. Szerencsére nem tartott sokáig és legalább azt láttam hova lépek, valamint jobbra-balra pár fát az út mellett.
Egy helyen kis terepfutás is becsúszott a dologba, de hamar kiértem a nagy útra. Mikor már azt hittem a nagy ködben elmentem úgy a Westel torony mellett, hogy nem vettem észre a lámpám jelezte, hogy az elemek kb. kifújtak. Túlságosan nem zavart, mert lámpa nélkül is kellőképp világos volt, visszafelé ki is próbáltam 1-2km-n keresztül.
Hazafelé nem variáltam, mert így is éreztem, hogy lesz vagy 2 óra a mai edzés és a dózeren jöttem végig, majd a végén a szokásos módon a Turulhoz átcsaptam, majd a lépcsőn jöttem le.
Nem tűnik vészesnek a lépcső, de egy helyen majdnem dobtam egy hátast, így onnantól óvatosabban jöttem lefelé.
Nem épp ilyen edzést terveztem mára és bár kihagytam az egyiket nem érzem úgy, hogy ez gond lenne. Végülis egy kilencven egynéhány perces aszfaltfutás helyett hegyen futottam, ami azért tán többet ér.
A hegy hihetetlenül csendes és szép így éjszaka.
 
Összesen 22km, 450 szint, 121:17

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.