Átmozgatás az idénykezdő verseny előtt

Baluval futottunk egy kellemes kört a városban. Az eleje nem igazán esett még jól, de szép lassan belelendültem.
Persze a tempó nem volt túl nagy, így a bő 10km 53 perc lett.
 
Max. pulzus: 159
Átlag pulzus: 141
Átlagtempó: 5:12

Összesen 10km, 53:02

 

2x2000m és 2x1000m

Délutáni edzés a már megszokott résztáv/váltakozó volt egy apró módosítással. Ezúttal nem 3×2000 méter volt a program, hanem 2×2000 és 2×1000 méter. Szerencsére Balu is velem tartott, pedig nem igazán akart ma keményet futni és majdnem az összes gyorsat megcsinálta velem. A kertvároson át melegítettünk be, majd a tetején elkezdődött az első 2000. Meglepően jó időt futottam, ami lehet annak köszönhető, hogy nem egyedül kellett nyomnom, lehet a jó időnek is van benne szerepe, de valószínű azért fejlődtem is valamicskét.
A második kétezer aztán szintén valamivel jobb lett, mint a korábbiak és az utolsó két darab 1000 sem lett rossz.
A pihenőidők 4 perc, 3 perc és 2,5 percek voltak.

2000m: 7:35 (167)
2000m: 7:54 (170)
1000m: 3:35 (168)
1000m: 3:39 (170)

A lefelé ezúttal az első 2000 méterre és az első 1000-re jutott, míg a második 2000-ben volt a felfelé és az utolsó 1000 méter sík volt.
Az átlagpulzusomat sikerült egy kicsit feljebb tornászni, mint legutóbb. Az idők kezdenek alakulni, bár a 3:30 fölötti ezreket jobb nem hasonlítgatni régi önmagamhoz. A lassú szakaszok 5 perces körül alakultak és érdekes, hogy pont a legutolsó pihenő lett a leggyorsabb (4:54).
Levezetésnek ezúttal is a hazafutás maradt.

Max. pulzus: 174
Átlag pulzus: 156
Átlagtempó: 4:34

Összesen 14km, 62:14

15km szélben

Ma 15km egyenletes futás volt a program, amit Baluval és Sunkával futottunk a városban. Kicsit nagy volt a szél, ezért jól beöltöztem.
Nem igazán ment jól az edzés, főleg az egyedül futott része nem tetszett, de azért ma nem kellett szenvedni. Testemben mindenhol érzem a hétvégi sífutást és nem tudom mit okoztak az esések és mit egy esetleges izomláz.

Max. pulzus: 151
Átlag pulzus: 139
Átlagtempó: 5:06

Összesen 15km, 76:01

Edzés után jobban érzem magam, mint előtte

Nem lettem jobban ma reggelre sem és délután talán még inkább úgy éreztem, hogy utolért a betegség. Köhögök kicsit és náthás is vagyok, de ennek ellenére csak elmentem futni és nem bántam meg. Pár perc után ugyanis kitisztultak a légutak és egész élveztem a futást. Balu előtt találkoztunk. Sunka és Balu már vártak és előbb kényelmesen futottunk egy kört a Kertvárosban, majd a Kossuth kerten keresztül egy lendületesebbet a másik irányba. Egész jól ment ez a része is, nem szenvedtem egy percig sem, néha pedig már egész jó volt a tempó is. Azt éreztem, hogy gyorsabban nem lenne jó menni (4:20 alá többször is benéztünk) és ha nagyon sokáig kellene tartani a tempót akkor is bajok lennének, de ez a nagyjából bő 5km kifejezetten jó volt. Szinte végig gyorsult és el is felejtettem, hogy kicsit betegnek érzem magam.
Holnapra a bujkáló betegségtől függetlenül Sunka pihenőnapot írt elő, ami azért jó, mert magamat tuti kínoznám holnap is, így viszont nyugodtszívvel pihenhetek.
 
Max. pulzus: 166
Átlag pulzus: 147
Átlagtempó: 4:49

Összesen 14km, 67:41

Bújkáló betegséggel

Most már biztos, hogy bújkál bennem valami, ami holnapra vagy ledönt, vagy meggyógyulok. Az mindenesetre legalább kiderül, hogy lebetegedem-e, de ebben a futásnak nem lesz szerepe.
Jól beöltöztem és elindultam kocogva Baluhoz, hogy egy könnyűt fussunk a városban. Nem is mentünk valami gyorsan és jót dumáltunk.
Tulajdonképpen igen jólesett a futás, amiben csak az zavart, hogy rohannom kellett a végén haza a mellékhelységbe.
Remélem reggelre teljesen jól leszek, talán a pulzusom is erre utal, ami egész alacsony volt ma.
 
Max. pulzus: 152
Átlag pulzus: 139
Átlagtempó: 5:16

Összesen 10km, 52:44

3×2000 méter 4 percesben

A reggeli futás után kicsit tartottam a délutánitól, de szerencsére egész jól ment. Tibivel átfutottunk Baluhoz, majd a Kertvároson át mentünk az ipari parkba és már a kertvárosban elkezdtük az első lendületes 2000 métert a háromból, merthogy ma ez volt a program.
A 2km lendületesek nagyjából voltak pontosan 2000 méter hosszúak, mert a Forerunner 405-öt nem sportolásra találták ki. Víz éri az órát, akkor a perem meghülyül, ezért le kell zárni. Úgy viszont nem tud világítani…
A 4 perc lassú viszont stimmelt a pihenő szakaszokban, de persze ezt sem én mértem, hanem Balu. Tibi végig valahol előttünk rohangált, mert ő egyenletes lendületeset futott velünk ellentétben.
Sorban a 2000 méterek átlagtempója és átlagpulzusa: 3:59 (167) ; 4:05 (172); 3:52 (173)
Ebből a másodikban megkaptuk a nagy fölfelét, a másik kettőben meg lefelé volt. Az eltérések tehát főleg ebből adódnak.
Levezetésnek volt még bő 2km, ami már jól is jött. Nem mondanám, hogy jól ment a mai edzés, de rosszul sem. Annál jobb volt, mint amit vártam, de persze friss sem vagyok. Messze még a vége, igaz csak most kezdődött a (sokadik) felkészülésem. Ebben a tempóban pár éve még maratont tudtam futni. 🙂
 
Max. pulzus: 177
Átlag pulzus: 159
Átlagtempó: 4:43

Összesen 14km, 67:48

Mély hóban a hegyen

Hazaérkezés után az volt a kérésem a srácokhoz, hogy a 35 fok után most szeretném bevetni magam a 35 centi hóba és menjünk fel a hegyre.
Meglepően jól ment és én nagyon élveztem az egész edzést. Baluval, Madárral és Sunkával mentünk fel a Turul lépcsőn, majd egy kis kerülővel a Csemetéskerten át és a rét szélén jöttünk le. A hó igazi porhó odafent és baromi kemény benne futni, de nagyon élvezetes is.
 
Max. pulzus: 169
Átlag pulzus: 147
Átlagtempó: 6:41
 
Összesen 11km, 220 szint, 76:10

Váltakozó a nagy út előtt

Ma sem lazsálhattam. A múlt heti váltakozóhoz hasonlóan ma is 5km váltogatás várt rám. Szerencsére Balu is velem tartott, így az edzés egész gyorsan telt. Még épp világosban csináltuk az edzést, amit a Kertvároson át futva kezdtünk, hogy aztán az ipari parkban fussuk meg az edzés lényegi részét. Elég mocsok idő volt, mert vízszintesen esett a hó, néha havaseső, ami persze a földön nem maradt meg.
Az első fele a váltakozónak egész jól ment, még a fölfelét is jól bírtam. Fordulás után azonban jött a szembeszél és kicsit küzdős lett a hátralevő rész. Nem szenvedtem igazán, de egyáltalán nem élveztem és csak a végét vártam.
Az 5km (4960m) váltakozó 20:59 lett, ami 4:13-as átlag, tehát jobb, mint a múltkori. Az átlagpulzus maradt (168), de a max. kicsit alacsonyabb volt most.
Levezetésnek aztán volt még bő 2km hazáig.
 
Most egy ideig szünet következik az edzésnaplómban, amit csak február végén fogok pótolni. 10 napra elutazunk Edittel Mauritiusra, hogy ott összeházasodjunk. Nem tudom mennyit fogok tudni futni, de azthiszem most nem is ez lesz a lényeg!
Jön a nyár, a fehér homokos tengerpart, no meg az esküvőnk!
 

Max. pulzus: 176
Átlag pulzus: 155
Átlagtempó: 4:49
Összesen 13km, 63:21

Hatan a kertvárosban

Igen nagy csapat jött össze ma a futáshoz. Gerivel, Sunkával és Tibivel tőlünk indultunk, majd Balu előtt csatlakozott hozzánk Balu és Madár.
A kertvárosban futottunk egy "buszvégállomásos" kört nem túl nagy tempóban és Geri valamint Tibi részéről sok ökörködéssel.
Ma jobban is esett a futás, mint tegnap, de érdekes módon a pulzusom még mindig elég magas.
 

Max. pulzus: 160
Átlag pulzus: 145
Átlagtempó: 5:13
Összesen 10km, 50:45

 

Megy ez

Ma szintén tíz kilométert sikerült futni. Ezúttal Baluval ketten futottunk és elővettük a legnépszerűbb városi körünket. Érzem, hogy jobban megy napról napra, de még nem az igazi.
Sarkam kevésbé éreztem, mint az elmúlt napokon. Igazság szerint el is felejtkeztem róla, ami nagyon király.
 
Max. pulzus: 168
Átlag pulzus: 152
Átlagtempó: 5:10

Összesen 10km, 53:10

 

Máris egy tizes

Ma sikerült egy kicsit hosszabbat futni, mint tegnap és egy kicsivel jobban is ment. Sunkával indultunk előlünk és Balu felé vettük az irányt, majd a Kertvárosban tettünk egy kört. Sarkam kb. annyira érzem, mint tegnap, magyarul minden a legnagyobb rendben.
Ilyen könnyen, ilyen magasra amúgy rég tornásztam fel a pulzusom. A bánhidai templomnál a kis emelkedőn 171 is volt. A fejlődés mindenesetre egyértelmű. Gyorsabban és alacsonyabb pulzussal futottam, mint tegnap.
Kezdek hinni benne, hogy mostantól csak az edzéseken múlik az idei szezonom eredményessége és ez ad némi pluszt.
 
Max. pulzus: 171
Átlag pulzus: 151
Átlagtempó: 5:11

Összesen 10km, 51:01

Újrekezdés – Sokadszor

Ma elkezdtem az edzéseket a csontkinövéses leállásom után.
Sunka és Balu felénk kezdett, így nekem csak le kellett sétálnom a ház elé és onnan kezdődött a mai futás. Kossuth kert felé futottunk egy laza kört, ami közben én azért éreztem, hogy nem megy valami fényesen, de azért nem esett rosszul és élveztem is a futást. Öt percesen kívülivel toltuk és gyorsan elrepült az idő. Sarkam nem fájt futás közben, nem is éreztem. Ellenben utána már kicsit éreztem, de ha nem direkt ezt figyeltem volna nem vettem volna észre. Remélem nem romlik tovább, sőt szép lassan ez is elmúlik.
 
Max. pulzus: 163
Átlag pulzus: 154
Átlagtempó: 5:19

Összesen 7km, 36:47

 

Négyen a Gerecsében

Délután Sunkável előlünk indultunk futni, hogy aztán Balu és Madár is csatlakozzon hozzánk és egy közepes kört nyomjunk le a Gerecsében. Egész szép távolság összejött, de a tempó nem volt nagy. Nem is baj, mert holnaptól 4 nap ARAK edzőtábor Gánt-Bányatelepen.
 
Max. pulzus: 157
Átlag pulzus: 134
Átlagtempó: 5:45

Összesen 15km, 250 szint, 86:45

Karácsonyi TSC-s futás

Ma a Tatabányai futók, leginkább a TSC-s jelenlegi és egykori atléták hagyományos karácsonyi futására mentem el. Tibivel kifutottunk a Közműházhoz, majd lassacskán futni is nekiindultunk. A Turul lépcsőn mentünk fel, majd többször bevárva egymást  tettünk egy kört a Gerecsében a Panoráma út felüljárójáig. Azt nem részletezném, hogy mi volt még a futáson túl, de Tibin kívül senkit nem ütött agyon egyetlen kidőlő fa sem. 🙂
Vicces, ökörködős futás volt tehát a mai. Edzés szempontjából pedig egy jobbfajta átmozgatással ért fel.
 
Max. pulzus: 170
Átlag pulzus: 132
Átlagtempó: 6:21

Összesen 11km, 200 szint, 66:49

 

Éjszakai futás a Pes-kő tetején

Mára hegyi futást beszéltünk meg Sunkával és Baluval, ráadásul mivel a Pes-kő tetején lévő Geoládát is be akartuk (vagy csak akartam?) gyűjteni, így kocsival mentünk fel a Panoráma út tetejére.
A futás első 5 kilométere még a megszokott mederben ment, rajtam volt a nagy fejlámpa és ismert utakon haladtunk. Ezt követően megpróbáltunk feljutni Tatabánya irányából a Pes-kő tetejére, de nem igazán jött össze. Még 1,5 km volt légvonalban a Geoládáig, mikor már be kellett vágni terepen és egy igen szép hegyet másztunk így meg terepfutást imitálva. Persze én még könnyen voltam, hisz 10 Watt sokmindent bevilágít, de Balu és Sunka csak egy leddel világított.
 

Fent aztán elkaptunk egy ösvényt és rajta Sunka még a régi kék jelzést is felfedezte, de az irány egyre rosszabb kezdett lenni és újra terepfutás következett. A terep itt viszont már baromi sziklás volt, ám a bokám olyannyira rendben volt, hogy a sötét és s sziklák ellenére sem aggódtam. Végül nagy nehezen sikerült megközelíteni a láda helyét és már csak egy kisebb hegymászás következett a sziklás oldalban. Előbb feleslegesen lemásztunk a sziklaperem aljába, majd vissza és már meg is lett a láda. (Gerecsei Pes-kő GCPko) Azthiszem jobban jártunk volna, ha eleve alulról a turistaúton közelítünk. Visszafele már ragaszkodtunk az utakhoz, már persze azt követően ahogy kiértünk az elsőre. Persze így jó kis kerülőt kellett tennünk, de legalább tempósabban haladhattunk.
 
Nekem nagyon tetszett ez az edzés. Igazi tájfutós, könnyű és hosszú hegyi futás volt. Nem vitás, hogy nekem erre van szükségem, ám szerintem Balunak és Sunkának évente 1 ilyen is sok.
Sarkam alig érzem, bár a futás után azért kicsit fájt, viszont a bokám meglepően tökéletes volt és ennek nagyon örülök.
Majdnem 2 óra lett a teljes edzés és ebből 30 perc terepfutás volt. GPS nélkül ilyet tuti nem futottunk volna, főleg azért, mert sok helyen azt se tudtuk hol vagyunk. 🙂
 
Max. pulzus: 162
Átlag pulzus: 138
Átlagtempó: 6:16

Összesen 19km, 600 szint, 119:30

Eszeveszett rohanás

Négyesben edzettünk a mai nap és már eleve jól indult az edzés, ugyanis a sarkam nem különösebben fájt. Baluval és Sunkával szembe futottam egy kicsit, majd Tibi is csatlakozott hozzánk. Kossuth-kert felé kezdtünk, ám ezúttal nem kanyarodtunk vissza a városba, hanem egész a temető mögöttig mentünk az országúton. Előbb Tibi kezdett komolyabb tempót diktálni, majd – mint az lenni szokott, ha a gyors tempóba senki nem köt bele – felváltva kezdte nyomni valaki a futást. Simán 4 perc alatti tempóra is felpörögtünk néha és ez a rohanás úgy 20 percig tartott.
Visszafelé aztán már mérsékelt tempóban jöttünk és ezt nem is bántam. Jó kis edzés lett ez a mai. Ilyet tuti nem bírnék most egyedül összehozni, illetve ha mégis azt nagyon nem élvezném.
 
Max. pulzus: 173
Átlag pulzus: 140
Átlagtempó: 4:50

Összesen 14km, 69:41

 

Száz perc hegyen

Ma megint hegyre mentünk és mivel mostanában nem volt gond a bokámmal, így igencsak örülök ezeknek a futásoknak. Baluval és Sunkával futottunk fel a hegyre, ezúttal a Turul lépcsőn, mivel hatásomra a Bunchu kutat és az ott található geoládát vettük célba. Bundschuh-kút (GCBkut)
Sajnos a pulzusmérő övet megint elfelejtettem felvenni, így nem tudtam mérni a lépcsőn valószínűleg megint igencsak felszaladó pulzusom, de aztán utána már igen kellemes futótempóban telt az egész edzés.

Könnyen, hegyen, táraságban valami hosszabbat futni. Ennél nem is lehetne jobb.
Még egy kis szántáson is át kellett vágni, hogy a ládához férjünk, majd 2-3 perc keresgélés következett. Visszafelel kicsit sarasabb részen jöttünk, de alapvetően még így is jó terepviszonyok közt tudtuk le az edzést.
Én még elkísértem a srácokat Balu lakásáig, így a táv is egész emberes lett.
 
Átlagtempó: 5:59

Összesen 17km, 400 szint, 100:06

 

6km lendületes

Valamiért hulla fáradt voltam mikor hazaértem, így ledőltem aludni. Egész sokáig aludtam, de mivel Tibinek csak későn jó a futás, így nem maradtam le a közös edzésről. Tibivel és Baluval futottunk egyet a városban a tervezett ipari-park kör helyett. Kicsit ugyanis fújt a szél és arrafelé ez ilyenkor igen kellemetlen.
Tibi egy kis lendületeset akart ma futni, így 2 km után elkezdtünk gyorsulni. Én kezdetben meghatároztam magamnak, hogy 160 fölé nem engedem a pulzusom, de aztán ezt nem tudtam tartani és a pulzusmérő adatait elemezve még 166-ra is fölment. Hat kilométert mentünk gyorsan, ami olyan 3:50-3:55 körüli lehetett és az átlagpulzusom valahol 161-162 lehetett. (Részidőt nem nyomtam a kezdéskor.)
Nem esett nehezemre a gyorsabb tempó, de 164-es pulzus környékén már éreztem, hogy gyorsabban futni viszont nem akarok. Az már nem ment volna ilyen jól.
Levezetésnek aztán még volt 3km kocogás a végén.
 
Max. pulzus: 166
Átlag pulzus: 141

Összesen 10km, 47:09

 

Ismét Tatabányán

Ma ismét egy otthonról kezdett városi futás volt a program. Baluval és Tibivel futottunk egy kicsit megvariált kört a városban.
Sarkam ma is fájdogált rendesen, pedig már kezdtem volna megfeledkezni róla.
 
Max. pulzus: 150
Átlag pulzus: 131
Átlagtempó: 5:04

Összesen 13km, 66:48

 

Laza futás a Gerecsében

Majd elaludtam egész nap, de amint elindultam Balu elé, hogy vele és Sunkával futni menjünk felébredtem.
Kicsit melegem volt kezdetben, de szerencsére nem rohantunk nagyon. Felmentünk viszont a hegyre, amire nem számítottam, de nagyon jól sült el. Sár nem volt vészes, a nagyvölgy a fölfelében igazi tájfutó csemege (kövek, avar vastagon…) és a bokám mindezt teljesen jól bírta. Fent aztán a Kisréti vadászház felé kanyarodtunk, majd onnan tovább a dózeren Koldusszállás felé és az autópálya felüljárón át jöttünk vissza.

Hosszabb lett a futás, mint terveztem, de így utólag teljesen jó ez így. Nincs azzal semmi gond, ha alapozás alatt könnyű, hosszabb terepfutásokkal telik az idő. Főleg ha még élvezem is. 🙂
A városban aztán már nem variáltam és leváltam a Dózsakert felé.
 
Max. pulzus: 157
Átlag pulzus: 134
Átlagtempó: 5:56

Összesen 16km, 430 szint, 96:40

 

Kicsit hosszú, kicsit váltakozó

Ma nagy csapat gyűlt össze az edzéshez. Előbb elindultam Balu felé, hogy kicsit gyűjtsem a kilométereket a találkozó előtt, majd Baluhoz csatlakozva futottunk el Tibiék elé, ahol már várt ránk Tibi és Sunka.
A terv nem igazán volt fix. Szó volt hosszabb futósról és váltokozóról is. Végül egyik sem lett igazán, vagyis inkább mindkettő egy kicsit. Felfutottunk a TSC pályára, majd ott 5×400/400-at futottunk. A 2.-at és az 5.-et leszámítva mérsékelt sebességgel.
Az idők nem igazán számítanak, főleg mert a 2-es hármas pálya környékén futottam, de azért sikerült felvinni a pulzusom.
A levezetés aztán kiegészült egy Baluhoz tett kitérővel, így a táv is szépen gyűlt.
 
Max. pulzus: 173
Átlag pulzus: 140
Átlagtempó: 5:02


Összesen 17km, 84:02
Bokatorna: 40 perc

 

Első futás hóban

Mivel elég sok csapadék hullott, de a városban ebből semmi nem maradt meg, így gondoltuk megnézzük mi van odafent a hegyen.
Baluval futottunk egy kört odafent és kezdetben nem voltam valami elégedett a választással. Semmi hó nem volt szinte és ahol volt is, ott is csak épp annyi, hogy ne lássuk mire lépünk. Fent azonban igazi téli táj várt ránk és ez baromira tetszett.

 

Olyan szűk 10 centi hó és havas fák jellemezte az utunk, de sajnos csak rövid szakaszon. A dózeren már a terepjárók latyakot csináltak és amúgy is elkezdtünk lefelé csorogni.
A nagy tégla aksival a hátamon fel sem merült bennem, hogy gond lehetne a bokámmal és nem is volt. Azthiszem idén a nagyon-nagy télnek fogok drukkolni. Ha már egyszer az elmúlt 2 évben bejött a hómentes kívánságom, akkor remélem idén is összejön a fél méter havam.
Ha igen, akkor a jövő évtől várom az engem megvesztegetni kívánó sítájfutókat. 🙂
Hóban egyrészt sokkal jobban látni hova lép az ember és ha kellően nagy, akkor még a bokámat sem kell félteni. Remélem keresztül-kasul rohangálhatom a télen a Vértest és a Gerecsét a tél folyamán.
Az edzés amúgy nekem kifejezetten jólesett. Nem volt megerőltető a tempó. A fölfelében is csak néhol ment 150 fölé a pulzusom és Baluval szinte végig dumáltunk.
Én a végén még kis kerülővel futottam vissza Dózsakertbe, hogy némi kilométert is gyűjtsek, de így is csak bő 14km jött össze. Sebaj. Nem a kilométerre kell menni. Hiszem, hogy volt olyan hasznos a mai futás, mint egy városi 18km.
 

Max. pulzus: 157
Átlag pulzus: 134
Átlagtempó: 6:01

Összesen 14km, 400 szint, 85:15
Bokatorna: 35 perc

Hármasban, ismét a városban

Egy könnyű városi futás volt a mai program Baluval és Tibivel.
Gyorsan elrepült az edzés, amiben végig Tibit ugrattuk. A tempó ezúttal végképp nem volt nagy, de nem is bánom, hisz az elmúlt 2 napban futottam gyorsabbakat.
 
Új funkciója van a Garmin Connect-nek. Elég érdekes. Már csak az alap funkcióknak kellene jól működnie.
 

Max. pulzus: 147
Átlag pulzus: 134
Átlagtempó: 5:01
 

Összesen 13km, 64:04
Bokatorna: 60 perc

 

Alapozás kezdés 15km-el

Megkezdődött hát az alapozás és ennek keretében egy könnyű 15km-el kezdtem.
Előbb elfutottam Baluhoz, majd vele együtt mentünk tovább Tibihez, hogy egy szokásos városi kört lefutva ismét Balunál váljunk szét. Tibivel visszafutottunk a Dózsakertbe és már fordultam is haza.
A tempó sokszor egész lassú volt, de néha felpörgött 4:30 közelébe is. Igazából nem nagyon foglalkoztunk vele, csak mentünk előre.
Itthon aztán még bő 1 órát nyújtottam a bokám, erősítettem és álldogáltam a Stabilitás tréneremen. Mostantól azt is írom mennyit "bokatornáztam" az adott napon, igaz ebbe beleértem a teljes nyújtást és erősítést is.
 
Max. pulzus: 155
Átlag pulzus: 140
Átlagtempó: 4:54
 

Összesen 15km, 74:38
Bokatorna: 65 perc

Kicsit hosszabb városi futás

Kicsit fárasztó napom volt és nem is volt sok kedvem kimenni futni. Persze meg volt beszélve az edzés és ahogy elindultam már nem is bántam, hogy futok. Tibivel indultunk el egy Kertváros-Ipari Park körre és rögtön a Dózsakert sarkán összefutottunk Baluval és Sunkával. Ők már épp hazafele tartottak, így elkísértük őket, majd folytattuk az utunk a Kertvároson át az Ipari Parkba.
Onnan aztán már egyenesen jöttünk is vissza, de így is a mostani futásokhoz képest szép távot összehoztunk.
 

Max. pulzus: 156
Átlag pulzus: 139
Átlagtempó: 4:43
 

Összesen 16km, 80 szint, 74:46

 

Ismét a városban, ezúttal négyesben

Baluval, Sunkával és Tibivel futottunk ma egyet ismét a városban. Az útvonal már szinte a megszokott volt és rossz belegondolni, hogy nagyrészt ez vár rám egész áprilisig.
Így társaságban még teljesen jó, de nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy megjósoljam, hogy sajnos nem valószínű, hogy egész tavaszig így lesz.
Ma egyébként nem ment olyan jól a futás, mint az előző pár alkalommal. Mintha kicsit fásult lennék, ami lehet a sok egyenletes lassú futástól, de az sem kizárt, hogy kicsit nyújtanom is kellene néha.
 
 

Max. pulzus: 148
Átlag pulzus: 133
Átlagtempó: 5:04
 

Összesen 10km, 51:28

Városi futás

Ma is Baluval és Tibivel futottam egy könnyűt a városban. Nem igazán ment jól a futás, de ezen nem is csodálkozom. A pulzusom is kezdi kicsit megmutatni az edzések kihagyását.
Bokámmal nem hiszem, hogy kell majd törődnöm, mert aszfalton semmi gond vele. Néha érzem ugyan kicsit, ha nem teljesen jól lépek, de ha nem megy ki nem lesz vele gond.
 

Max. pulzus: 151
Átlag pulzus: 132
Átlagtempó: 5:13
 
Összesen 14km, 62:26

Működik a bokám

Amúgy is terveztem ma mozogni valamit és Tibi is hívott, hogy Baluval fussunk hármasban egy könnyűt.
Természetesen belementem és este nyolckor egy szál pólóban egy nagyon jólesőt kocogtunk a városban.
Bokámmal semmi gond nem volt, de nem is léptem semmi olyan helyre, ahol lehetett volna. Ha a levegőben bokakörzök, akkor mindenesetre még érzem, de sokat javult.
Úgy tűnik tényleg csak 1 bokakimenés volt a sok közül. Olyan, amilyen már többször az elmúlt 2 évben.
Most még az is felmerült bennem, hogy holnap résztávozzak egyet. 🙂
 

Max. pulzus: 150
Átlag pulzus: 133
Átlagtempó: 5:06
 
Összesen 11km, 58:36

10×400 méter 1 perc pihenővel

A nap jóhíre, hogy 4. lettem az összetett bajnokságban és nem is volt messze a dobogó. Azthiszem nem kicsit kaptam volna fel a fejem, ha a hétvégén kihívnak a dobogóra. 🙂
Ez persze semmit nem jelent csak azt, hogy túl sok a bajnokság és már az összes egyéni számban sem indul el a versenyzők nagy része. (1-et még ki is lehetne hagyni)
Mai napra két edzést terveztem. A reggeli átmozgatás kimaradt, mert túl fáradt voltam és a délutáni 10×400 is dugába dőlni látszott. Sok kedvem nem volt hozzá, nem éreztem magam valami jó erőben és még az eső is elkezdett esni.
A többiek ráadásul könnyűt futottak, ami igencsak csábítónak tűnt. Meg is beszéltük, hogy együtt felkocogunk a TSC pályára és engem jól otthagynak résztávozni. Baluval, Sunkával és Tibivel futottunk fel és nem sok kellett, hogy ne döntsek úgy velük vissza is futok. Végül mégis maradtam és egy egész jó edzést csináltam végig.
Hat repülő után aztán nekikezdtem a 400 métereknek, amiket 1 perc pihenővel terveztem. Az elsőben majdnem elment a kedvem az egésztől, mert a kanyarokban állt a víz és nem éreztem úgy, hogy kicsit is jól menne. Az időm aztán meggyőzött, mert a tervezett 77-78 helyett 75-ös lett a kör.
Innen nem volt mese. Csinálni kellett és mikor a második is 75 lett már azt is eldöntöttem, hogy nem kellene 76-nál lassabb köröket nyomni. Ha nem lesz meg 10 darab az se baj, csak a tempó ne legyen folyamatosan romló.
Végül sikerült megcsinálni az edzést és az első 6 darab 400 még kifejezetten könnyűnek is tűnt. A hetedikben bekiabáltam, hogy "pálya" az egyesen kocogó focistáknak és, mint mindig ilyenkor kicsit elfutottam ezt a kört. 73-as lett, pulzusom pedig innentől már közel sem ment vissza annyira a pihenőben, mint előtte.
Azért legyűrtem a maradék hármat is. Ennyi küzdelem kellett és így utólag már nem is bánom.
 
Idők sorban: 75,7 ; 75,5 ; 76,3 ; 76,3 ; 74,9 ; 75,1 ; 73,6 ; 74,2 ; 75,3 ; 73,2
 
A pihenőket is egész jól sikerült tartanom, mert 63 másodperc volt a maximum. Az utolsó előttiben nem sikerült időben megnyomni a stoppert, így az valószínűleg 1, vagy talán 2 másodperccel is jobb.
A végére igencsak meghaltam és a hazafutás sem esett valami jól. Most nem örültem, hogy több, mint 4km-t kellett futnom még.
Végülis egy igen jó edzés kerekedett a maiból. Elégedett vagyok vele, de a jövőben a darabszámot tuti növelni kell majd itt is. Nehéz lesz, mert már most, hogy kicsit szemerkélt és állt a víz a pályán elbizonytalanodtam. Mi lesz ha leesik a hó?
Érdekes GPS-el nyomni az ilyen edzéseket. Ha gyorsan futok, akkor egy kört akár 10-20 méterrel is hosszabbnak mér, ráadásul van, hogy körbe sem érem a pályát, de olyan is, hogy túlfutok a rajtvonalon.
A pulzusom pedig, mintha be lenne lőve 176-os maxra. Annál feljebb sehogy sem ment ma. Ja és azt is megtudtam, hogy 26-27 kalóriából futok le egy 400 métert 75 mp körülire.
Hát aki fogyni akar annak ez rossz hír, hisz a 10 darab 400 méterrel összesen 10 deka kenyeret dolgoztam csak le. 
Persze az már jobban hangzik, hogy elégettem 3 kilogramm almát az egész edzés alatt. 🙂
 

Max. pulzus: 176
Átlag pulzus: 141
Átlagtempó: 5:12

Összesen 14km, 75:29

Harmadik erősebb edzés zsinórban

Hiába a két nap keményebb edzés ma sem lazsálhattam, mert Tibi hívott, hogy menjek velük Baluval futni egy váltakozót. Múlt hét hétfőn már nyomtunk egy 5km 100/100-at és most is valami hasonlóra számítottam.
Öcsém is jött velünk, de a váltakozó elején már lemaradt, majd Tibi kinyögte, hogy ő bizony most nem hagyná abba 5km-nél a 100/100 váltakozót, hanem akár 8km-t is menne. A tempó is erősebb volt, mint múlt héten, de azért 1 hét alatt nem történt csoda, így még nem tudott Tibi széthajtani. Kicsit meg is lepődtem, mikor bő 15 perc után beiktattunk egy kis szünetet, de persze nem tiltakoztam.
Visszafelé aztán már egyre inkább előrementem és a végén már azzal szórakoztam, hogy elvegyem Tibi kedvét a túl hosszú váltakozó szakasztól. Ez persze csak a tempó növelésével sikerülhetett, így eléggé felpörgött a vége, amiből Balu okosan kimaradt, mi meg jól megfuttattuk egymást Tibivel. A váltakozó összesen 29:07 lett, ami szerintem megvolt 7km.
Egész jól bírom így 2 erős nappal a hátam mögött az edzést.
Levezetésnek még a vasúti híd túloldaláig elkísértük Balut, majd hazafutottunk.
 
Összesen 14km, 60 szint, 65:52