Hosszú futás MP3 lejátszóval

Geri manduláját ma műtötték, így egy darabig most sajnos nélküle kell edzenem és ehhez nincs sok kedvem. Ezt ellensúlyozandó kipróbáltam milyen MP3 lejátszóval futni és összedobtam vagy 50 számot mielőtt nekiindultam a hosszú futásnak. Az útvonal a Turul lépcső – Csemetéskert vége – dózerút volt, méghozzá egész 50 percig, ami már igen messze van, majd ugyanott vissza. Elég fura volt fülhallgatóval futni, mert egyrészt felpörget és kevésbé monotonná teszi a futást, másrészt viszont olyan, mintha burokban futnék. A lépcsőt szerintem sikerült egész jól megfutni.
Itt is elkezdem számon tartani az időket és az autópálya hídtól egész az utolsó lépcső utánig mértem is magamnak egy 6:13-as alapidőt. Ezen kell majd javítanom, bár azt azét kétlem, hogy valaha is időre futnék itt fel, annál is inkább, mert a bemelegítés eddig csak szűk 2km.
A dózerúton elég sokat szenvedtem azzal, hogy a fülhallgató mindig ki akart csúszni a fülemből, majd egy őz tette érdekesebbé a futást, ugyanis szembejött velem az úton és csak 2 méterre egymástól torpantunk meg, majd végül vagy öt másodperc ácsorgás után elfutott. Ilyet eddig még nem láttam, szinte karnyújtásnyira volt tőlem egy őzike.
A dózerúton ezután nem sokkal sajnos kiment megint a jobb bokám és emiatt meg is kellett állnom. Kb. ugyanaz volt a helyzet, mint a Budaörsről kezdett futás alkalmával. Fájt kicsit, de tudtam tovább futni és azért egész futás alatt éreztem a bokámat. Egy pillanatra azon is elgondolkoztam, hogy megforduljak, de végül mentem tovább és újabb hófoltokat láttam, majd az éjszakai kilátást is megcsodáltam Tatára futás közben és végül 50:02-nál fordultam.
A visszafele pörgősebbnek tűnt, de gyorsabb is volt. Ugyan néhol kicsit óvatoskodtam a bokám miatt, hisz idefele még ugyanott a dózerúton is képes volt kimenni, de nem volt semmi gond és 45:05 alatt haza is értem.
Elég fura futás volt az MP3 lejátszó miatt. Azthiszem nem fogok rászokni, de most azért valamit segített és talán néha-néha ezután is fogok így futni, ha már nagyon kezdek besokallni az unalomtól.
Igazából pont azt veszi kicsit el a futásból, amiért jó futni. Városban persze más a helyzet, mert ott ezzel nem lenne gond, de ott meg az nem árt, ha hallom, hogyha mások épp el akarnak ütni.
 
Összesen 18km, 440 szint, 95:07.
 
Max. pulzus: 165
Átlag pulzus: 145
Megnyugvási: 33 (139/106) lépcsőn felgyaloglással

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.