Végül úgy alakult, hogy a Pálvölgyi barlang parkolójából indultunk futni Novai Gyurikával és Lévai Fecóval. A terv 30km volt, ami innen igencsak tekergős útvonallal volt betervezve. Gyakorlatilag ugyanarra mentünk, mint kedden, azaz felmásztunk a szintútig, majd azon futottunk végig. Innen ezúttal mentünk tovább és egészen a Rózsika-forrás völgyéig mentünk. Gyurika többször lemaradt, Fecónak pedig a vádlijával akadtak gondok, így volt benne egy pár megállás, de mindig csak 1-2 perc. Alapvetően nem mentünk gyorsan, de azért rendesen haladtunk. 10km-nél olyan 53 perc környékén lehettünk, majd egy másik útvonalon el is indultunk vissza.
Itt azért már elég kemény volt a felfele, majd síkon is egész jól mentünk, sőt az egyik felfelében még Gyurika is jól megfuttatott, de aztán újra Fecó kezdett komolyabb iramot diktálni, így megint elléptünk ketten. A Virágos nyeregnél most is átbuktunk a hegy túloldalára, majd az erdő szélén futottunk egész a repülőtér végéig. Itt sajnos Fecó lába már annyira gáz volt, hogy az edzés lerövidítése mellett döntött, így Gyurikával kettesben mentünk tovább. Kicsit aggódtam az edzés miatt, mert élénken élt még bennem a keddi edzésről a felfele futás és ezt most is meg kellett tenni, de az se igazán tetszett, hogy még egy öt kilis kört is be kellett iktatni Fenyőgyöngyétől, hogy meglegyen a tervezett 30km. Végül a tempóval egyáltalán nem volt gond, sőt többnyire én léptem el Gyurikától kicsit, de alapvetően együtt futottunk egy mérsékeltebb tempóban. Egy egész kicsit akár még mehettünk is volna gyorsabban, mert kényelmesen meg bírtam futni ezt a tempót, de nem akartam egyedül futni és alapvetően a táv teljesítése volt a lényeg, így a plusz kört is végig együtt futottuk. Ez amúgy kereken egy 5km-es kör, ami 28:43 lett.
Persze az edzés nagy része alatt folyt a dumálás, szóval igen jól telt az idő és végül úgy fejeztem be az edzést, hogy bár fáradt voltam, de akár még folytatni is hajlandó lettem volna a futást.
Az edzés így két elég különböző részből állt, mert az első felében Fecóval egy egész jó tempót mentünk, míg a második felében lazán futottam. Maximálisan elégedett vagyok az edzéssel, mert érzem, hogy a távval nem lehet gondom. Még bőven volt bennem erő a végén is, bár ha valami nem szokványos mozdulatot kellett tenni, az nem esett jól, sőt kifejezetten nehezen ment például lehajolni, vagy átlépni valamin.
Végül a 30km bőven meglett, mert Fecó GPS-el 30,1km-t mért (a most levágott szakaszt, már korábban lemérte), ráadásul én visszafelé is futottam egy keveset, szóval végre biztos, hogy bőven megvan a táv és nem csak saccolom mit futottam.
Jó állapotban vagyok, de van még hova fejlődni. Ha csak a Hosszútávú OB teljesítése lenne a cél, akkor már most tökéletesen felkészült lennék, de ennél azért többet szeretnék. Szerencsére addig még sok idő van, így remélem sok ehhez hasonló futásban lesz még addig részem. Ennél majd gyorsabb tempóban is. Nagyon jó érzés, hogy megcsináltam és még csak ki sem ütöttem vele magamat.
Összesen 30km, 750 szint, 162:58
Max. pulzus: 183 (ez meglep, szerintem 170 is alig volt)
Átlag pulzus: 148
Megnyugvási: 32 (136/104)
160-as pulzus felett: 17:00
140-140 között: 115:35
140-es pulzus alatt: 30:23