2x5x400 méter

Ha kedd, akkor résztáv, méghozzá rövid résztáv. Mivel azonban emelni kell az adagot és a héten már jó lenne ezreket futni, de minimum 800 métereket, ezért ma is már négyszázazás volt.
Tornai Szabolccsal és apámmal mentünk ki a Gerely pályához, hogy egy 5km-es Kőhíd terepen tett karika után bemenjünk a pályára. Csináltunk 10 repülőt, miközben apám haza indult. Már ekkor is éreztem, hogy nem esik nehezemre a mozgás, de igazán csak a 400 méterek leptek meg. 2x5x400 méter volt terítéken és mivel a pálya elég ramaty, leginkább földes és füves, így kalkuláltam vele, hogy nem fogok jó időket futni. Szabolcsnak mondtam is, hogy itt mindig 2-3 másodperccel rosszabbakat futottam, mint rekortánon.
A pihenő ezúttal is 2 perc volt, ami soknak sok, de úgy érzem még ez kell. A résztávokat végig én vittem, de Szabolcs mögöttem tolta végig, ami azért jelentősen jobb, mint egyedül futni.
 
75,8 ; 75,4 ; 76,2 ; 75,9 ; 75,7
75,8 ; 74,3 ; 74,8 ; 75,9 ; 73,2
 
Pulzusom megint jó magas volt, hisz a 192 nálam majdhogynem csak az előző évezredben volt ismerős. Az 1 percre mért 126 viszont egész bíztató, bár én még a 192-nek is örülök, hisz legalább fel tudom tornászni ilyen magasra.
 
Sikerült megfutnom majdnem ugyanazt, mint múlt héten egy sokkal rosszabb pályán és ráadásul 2 darabbal többet is futottam most.
Úgy tervezem négyszázakból csak 12 darabig emelek, valószínű azt is 2×6 formában, utána viszont csökkenteni kellene a pihenőket. Jó érzés, hogy érzem a fejlődést magamban. Attól nem is tartok, hogy nem leszek elég gyors szeptember elejére, de a sebesség nem lesz elég és a gyorsasági állóképesség megszerzése nem lesz könnyű.
Levezetésnek futottunk még 3km-t az utcákon.
 
Összesen 13km, 68:59

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.