Tájfutó blogok

No úgy tűnik mostanában blogáradat van a tájfutók körében, mert Gösswein Csabi is átalakította oldalát és annak keretében blogot indított.
Talán nekem is van közöm ehhez a tendenciához, már csak az kellene, hogy tájfutós is kerüljön ide némi írás.
Erre most minden remény meg is van, mert Szerdán megyek vissza az orvoshoz, hogy még egy pillantást vessen a bokámra és ha minden rendben, akkor utána már futni is fogok. Akár már szerda délután. 🙂

Szpari Kupa helyett

Jobbnak láttam nem kimenni a Szpari Kupára ebben a hideg időben, már csak azért is, mert futás nélkül nem a legjobb kint lenni egy versenyen.
Egész napom itthon töltöttem Tatabányán és az ablakon kitekintve úgy vélem jól döntöttem. Nincs valami szép idő, sőt a hó is szálingózik.
Úgy tűnik pont a tél beálltára jön rendbe a lábam, így a szép idő alatt ültem végig a lakásban és majd a vacak időben fogok edzeni. Mondjuk most már ezt sem bánom. Már csak pár nap és futhatok.

Egy óra bokaerősítés

Újabb tájfutó blog született, méghozzá Gyurkó Fanni blogja. Ha nekem ennyi tehetségem lenne…
Na jó, nem irigykedem. 🙂
Szuper, hogy terjedőben van a hazai tájfutók körében a blogírás és ehhez talán én is hozzájárultam. Talán tanulhatunk egymás elemzéseiből, edzéseiből, hibáiból és sérüléseiből, de motivációnak sem rossz mások beszámolói olvasni.
Ma egyébként vagy egy órát erősítettem a bokámat a Dyn-Air segítségével. Álltam rajta és közben filmet néztem. Mit mondjak? Fárasztó.

Tájfutás a neten

Ma otthon voltam pesten, így a bokatorna ma is kimaradt.
Néha úgy érzem, hogy feleslegesen írom az edzésnaplóm mióta sérült vagyok, de azért érnek kellemes meglepetések.
Most például frissült Gösswein Csabi honlapja és Kovács Ádám is indított egy blogot, ami szintén a tájfutásról szól. Jó volt olvasgatni ezeket, tudja motiválni az embert.

Az eltérő lehetőségek

Mai nap munka után szülőkhöz mentem haza a holnapi temetőlátogatás miatt és mivel későn értem haza, Dyn-Air sincsen, így nem tornáztattam a lábam.
Ez mondjuk akkor sem lenne jobb, ha kórházba járnék gyógytornára, mert ott se tornáznék minden nap, de azért amikor lehet nem fogom ezt a tornát kihagyni.
Fecó amúgy korábban küldött egy linket, amin épp Simone Luder erősíti a bokáját egy Dyn-Air segítségével. Mit mondjak erre? Kicsit jobbak a lehetőségeik, mint nekünk. Semmi bajuk, de megelőzésként csinálják. Idehaza erre akkor sincs lehetőség, ha baj van.
Az már csak a másik fele, hogy ha Fecó nem említi a linket és Edit nem lenne gyógytornász, akkor nem is tudnék arról, hogy van ilyen. Simone se hiszem, hogy magától találta ki, hogy ezzel fog erősíteni. Valaki szólt neki hivatalból. Remélem egyszer idehaza is lesz ilyen támogatás a versenyzők mögött.

Bokaerősítés és nyújtás

Ma végre kezdetét vette a bokám erősítése.
Ez a Dyn-Air pedig nem más, mint egy lapos és kemény labda, más néven ülőpárna.
Dyn-AirLényege, hogy nehéz rajta megállni, mert össze-vissza billeg, de csak annyira, hogy még egyensúllyal megtartható legyen. Olyan 20-30 másodpercig minden gyakorlás nélkül meg tudok rajta állni, de azért nem könnyű. Főleg, hogy Edit guggolásokat is végeztet velem ezen a "diner"-en, sőt még csukott szemmel is próbálkoztam. Tulajdonképpen nem is az erősítő jellege a legfontosabb, hanem, hogy az izmok gyorsan reagáljanak a láb megbillenésére, így megtartsák a bokát, még mielőtt a szalagokra terhelnénk.
Jó játék. Szeretni fogom, sőt elgondolkoztam azon is, hogy venni kellene egy sajátot. Úgy 6-7000 Ft, szóval nem egy nagy összeg.
Jellemző, hogy a kórháznak csak 1 db van, így a csoportos bokatornán nem tudják használni. Szinte ingert érzek, hogy megvegyem nekik, csak (sajnos) túl fukar vagyok hozzá. 🙂
A tornának egyébként csak a végén voltak a Dyn-Air-es gyakorlatok, előtte nyújtás, lábujjhegyre állás és egyéb egyensúly gyakorlatok voltak. Csukott szemmel nem is olyan könnyű lábujjhegyen leguggolni, majd újra felállni.
Azért mikor terhelem a lábaimat akkor érzem, hogy a jobb bokám nem olyan még, mint a bal. Kicsit kevésbé hajlik és nehezebb vele lábujjhegyre állni. Nem fáj igazán, de érzem, míg a bal bokámnál semmi fájdalomszerű érzés nincs.

Várakozás a Dyn-Air eszközre

Letelt a sérüléstől számított 4 hét, így elvileg ma kezdődnek a gyógytorna erősítő szakasza.
Amiért mégsem kezdődik az az, hogy nincs eszköz hozzá. Edit holnap tudja csak hazahozni a Dyn-Air nevű valamit a kórházból, amivel aztán a bokámat fogom erősíteni. Végre nem passzívan fogom várni a gyógyulásomat.

Sérült vagyok a hirdetések szerint is

Vicces, de mostanra a Google számára is teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy megváltozott az állapotom és ezzel az edzésnaplóm.
Eddig mindenféle sportszert, kondigépeket, wellness hotelek reklámjai jelentek meg az edzésnaplómban kiegészítve az utazási ajánlatokkal, de mostanában égési sérüléssel, izületi fájdalommal kapcsolatos hirdetések láthatóak. Van persze "Túlsúlyos? Enervált?…" kérdés, de oxigénsátrat is akarnak eladni az oldalamon hirdetők.
Szerencsére némileg javítja a kedvem, hogy folyamatosan töltögetem fel ide a 2003-as edzésnaplómat. Jó dolog újraolvasni, hogy pár hét alatt mennyit tudtam fejlődni és azt, hogy nem túl fényes állapotban is tudtam sikereket elérni.

Hulla fáradtan színházba

Szerintem az edzetlenség tünetei jelentkeznek rajtam, pedig egyáltalán nem terhelem magamat halálra, pusztán dolgozom. Ez ugyan elég sok, mivel pestre járok, de sokan dolgozhatnak ilyen sokat, így aligha vagyok vele egyedül.
Normál esetben simán bírnám, sőt még futnék is mellette, de most, hogy lassan egy hónapja nem futottam egy métert se a szervezetem valószínűleg hozzászokott a totális punnyadáshoz és már a mindennapi élet is nagyon leterhel. Az élet csak szenvedés sport nélkül. 🙂
Ma például színházba mentünk, de én már este 7-kor annyira fáradt voltam, hogy az amúgy vicces és egész jó darabot se tudtam igazán élvezni. Fáradt voltam, melegem volt, szomjas voltam.

Jön a bokatorna

Ma újra szép idő van és nem is bánom.
Lábammal most már régóta nem történt semmi, érzésre, látszólag teljesen rendben van, de azért a bokarögzítőt még nappal hordom. Kicsit be is van dagadva, de ezt már csak akkor látni, ha mellette van a másik.
Edittel megbeszéltük, hogy hétvége felé elkezdjük az erősítő gyógytornát, szóval végre lesz mit csinálnom edzésképp.
Eddig is nyomhattam volna hasizom gyakorlatokat, de lusta vagyok.

Nehéz lesz

Pestre kellett mennem dolgozni és az éjjeli események tükrében nem örültem neki.
Szerencsére nem volt gond, de a munka az sok volt, így későn értem haza.
Egyre többször fordul ez elő, amivel nincs semmi bajom, de csak azért, mert este nem kell még edzenem is. Látom már, hogy nem lesz könnyű ez az alapozás, mert mindig sötétben kell majd edzenem és a hétköznapokon aligha marad majd időm a futáson és a munkán kívül másra.
Hazafele szakadó esőben jöttem, amit most annyira nem bántam, mert ne most legyen jóidő, hanem amikor futni megyek.

Évfordulók napja

Ma 5 éve vagyunk együtt Edittel és ugye 56-nak is ma van az 50. évfordulója.
Győr belvárosába mentünk sétálni Edittel, beültünk a Szabadság Szerelem című filmre egy ledurrant régi moziba, majd megvacsoráztunk egy étteremben. Szólt a rádió és sajnos nem zenét hallottunk belőle. Nem dobta fel a hangulatunkat.
Úgy gondolom ma az élet és a sport is másról szól, mint akkor. Bármely nemzet versenyzőjére barátként tekintünk egy versenyen, ez pedig jó. Nagyon jó!
Örüljön már mindenki annak ami van!

Bécs-Budapest szurkolás

Gerivel kimentünk végigszurkolni a Vértestolna és Agostyán közötti nyeregből a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaraton mai szakaszát. Pont a nyeregben álltunk meg és igen nagy meglepetésünkre egész komoly tömeg gyűlt össze szurkolni.
Mi Ádám Peti miatt mentünk ki elsősorban, de bíztunk benne, hogy Józsa Gábornak is szurkolhatunk, de természetesen minden egyes futónak tapsoltunk, sőt többnyire szóban is drukkoltunk.
Nagy élmény volt. Elsősorban az élmezőnyt körülvevő profizmus és a vége felé érkezők kitartása volt nagyon komoly. Volt aki már teljesen elgyötörve érkezett a nyeregbe és elképzelni se tudtuk, hogy mekkora akaraterő kell ahhoz, hogy valaki így küzdjön.
Még most se tudjuk, de azt igen, hogy ha jövőre nem ütközik egyik tájfutó OB-val sem a Bécs-Bp akkor váltóban elindulunk rajta.
Úgy tűnik attól, hogy sérült vagyok a hülyeség nem kerül el. 🙂

Végig jóidő van a sérülésem alatt

Már három hete történt a sérülés és amilyen szerencsém van azóta folyamatosan gyönyörű idő van. Ez tiszta Murphi!
Nap mint nap nézem a hegyeket. Budai-hegység, Gerecse, Vértes. Nem mehetek ki. Szörnyű. No de sebaj. Már csak 2-3 hét és futhatok. Asszem valami bazi nagy vihar lesz akkoriban, vagy esik 3 méter hó.

Munkamánia sport helyett

Ma igen sokáig dolgoztam és ennek megfelelően későn értem haza.
Túlságosan nem zavart a dolog, hiszen nem kellett edzeni mennem, de azért elgondolkoztató volt, hogy mi lesz akkor, ha ilyenkor még futni is el kell majd menni.
Az egyébként kifejezetten tetszett, hogy ma lefoglalta valami a gondolataimat és bepillantást nyertem a munkamániások táborába. Nekem nem menne, de el tudom képzelni, hogy valakinek a munkája legyen az egyetlen életcélja. Én azthiszem inkább megtartom magamnak a sportot, a tájfutást.

Kihagyott gyógytornák

Mivel Edit is azt mondja, hogy az égvilágon semmit nem ér nekem az a gyógytorna, amit most csinálhatnék, így mostanában nem tornázom. Annyit bőven mozog a bokám, amennyit kell, így nincs érelme a bemozgatásnak. A fő ok, amiért nem csinálom az persze a lustaság.
No azért most már csak bő 1 hét és jöhet a gyógytorna rendes része, amit mindenképp meg fogok csinálni, annál is inkább, mert a boka erősítése és az egyensúlygyakorlatok egészségesen is jól jöttek volna. Mondjuk ezt a sérülést pont el lehetett volna kerülni…

Első éjszaka bokarögzítő nélkül

Tegnap este elfelejtettem fürdés után felvenni a bokarögzítőt és annyira nem volt feltűnő a hiánya, hogy nélküle feküdtem le aludni. Ma megkérdezte Edit az orvostól, hogy baj-e, ha szép lassan leszokok a bokarögzítő használatáról és azt a választ kapta, hogy nem. Pontosabban, hogy most már aludhatok nélküle.
Mostantól tehát részben megszabadultam ettől a vacaktól.

Értékelni az apró dolgokat

A sérülés egy valamire jó, mégpedig arra, hogy megtanuljam értékelni az apró dolgokat is, amelyek a hétköznapokban olyan természetesek.
Nagyon tudnék élvezni például egy könnyű 6km-es futást egy szép napos időben, mint amilyen most van, de most is van sok dolog amiben örömömet lelem. Hihetetlen szépek a hegyek akár Székesfehérvárra megyek a Vértesen át, akár Budapestre a Gerecse és a Vértes között.
Nagyon várom, hogy futhassak s most úgy gondolom, hogy minden egyes futásban meg fogom találni a szépséget, legyen akár hideg, akár meleg, sőt akár sár, eső, hó… Én tuti élvezni fogom az edzéseket.
A futással kapcsolatos elvonási tüneteim már elmúlni látszanak és átalakult az egész egy olyan távoli tervnek amiről csak álmodozni szokott az ember.

Az első gyógytorna

Ma kezdődött el a sérülés utáni rehabilitációm, ami gyógytornát jelent, igaz még csak könnyen. Szerencsém van Edittel, mert tudja, hogy mit kell csinálnom ahhoz, hogy javuljon a lábam és ne okozzak kárt a szalagokban.
Most sajnos még csak a bemozgatás kezdődött el, de Edit felkészített rá, hogy ne várjak sokat ezektől a tornáktól, mert csalódni fogok. Még semmi komoly dolgot nem lehet csinálni. Előre-hátra mozgatom a lábam úgy, hogy oldalirányú mozgás egyáltalán ne legyen. Nyújtom a vádlim, az achillesem és némileg erősítem is.
Sarokra kell állnom, majd lábujjhegyre, térdem hajlítgatom, szóval egy sportolónak nem egy megterhelő mozgásokat végzek.
Kicsit fura, hogy olyan dolgokat is kell csinálnom, amit tornatermi edzéseken milliószor csináltam, vagy akár egy egyszerű nyújtás alkalmával, de Edit nem azt mondja, hogy az achillesem nyújtsam, hanem a mozgást írja le például úgy, hogy hajlítsam be a térdem úgy, hogy a sarkam a földön marad.
Kicsit idegesítem is vele, hogy értetlenkedek a mozgások leírásán.
Remélem azért fog még durvulni a torna, mert most tartok ott, ahol 2 hét múlva kellene. Úgy mozog a lábam ahogy kell, persze a tiltott mozgásokat leszámítva.

Fényképezővel az Országos Egyéni Bajnokságon

Bár nagyon élveztem a tegnapi sétát nem voltam meggyőződve arról, hogy ez jót tesz a lábamnak, főleg, hogy Edit folyton ezen aggódott, így ma kezembe vettem a fényképezőt és elhatároztam, hogy egész verseny alatt a befutókat fogom fényképezni.Gyallai család a befutón
Gyallai Berci, aki ugyanúgy november 2.-án született, mint én.

Ezt meg is tettem és bár elég sok képet elrontottam és azokon amiket sikeresnek ítélek is látszik, hogy egy totál kezdő készítette őket, de azért én lelkesen kattintgattam. Egész gyorsan eltelt a nap és ma már nem is voltam annyira kiakadva, hogy nem versenyezhetek, bár azért eszembe jutott, hogy mire lettem volna képes. Korábban úgy gondoltam, hogy a középtáv 4. és a rövidtáv 5. hely után a normáltávon már elérhető lesz a dobogó, de elnézve az eredményeket így utólag már elbizonytalanodtam. Azt kell mondjam fejlődik a hazai férfi tájfutó mezőny.
Nem tudom mire lettem volna képes, ha nem megy ki a bokám, de magamhoz képest biztos jó eredményt értem volna el.
Most fotózgattam és remélem van akinek ezzel okozok némi örömet.
 

Séta a Mátrában

Én is elmentem az egyéni OB-ra a Mátrába, így kezdenem kellett magammal valamit, míg a többiek versenyeznek. Nagyon nem bírtam már magammal és rájöttem, hogy nem biztos, hogy jó ötlet volt ezzel fájdítanom a szívemet, így végül kisétáltam a rajtba Edittel. Valószínűleg nem tesz jót a lábamnak a terep, de ebből semmit nem éreztem, de azért biztos ami biztos elhatároztam, hogy az országúton sétálok majd vissza a célba.
Felvettem a térképet és elindultam előre, mivel rögtön visszafele indulni elég érdekes lett volna. Majdnem az egyes pont mellett sétáltam el az ösvényen, így még az is felmerült bennem, hogy megfogjam a pontot, de végül inkább kimentem a házak közé és az utcán az országútra.
Sétálva mentem vissza a célig az országúton és gyönyörködtem a kegyetlen szép őszi tájban. Összesen olyan 6km lehetett a mai séta, mert visszafelel egész nagyot került az út. A futó voltam azért megmutatkozott, mikor egy kilométertábla mellett mentem el, mert elindítottam a stoppert és megmértem milyen tempóban gyalogolok. 11:06 lett a kilométer, ami jól mutatja, hogy teljesen normálisan tudok gyalogolni.
Sokan mondogatták, hogy el is indulhattam volna, de azért azt is megjegyezték sokan, hogy jobban járok, ha kibírom ezt a pár hetet. Nehéz lesz, de most már úgyis mindegy.

Dagadt disznó leszek

Nem csinálok semmit és ugyanúgy zabálok, mint korábban, sőt még talán többet és rendszertelenebbül is eszek, mint korábban. Valamit ezen változtatni kell, mert különben iszonyatosan el fogok hízni a maradék 3-4 hét alatt, ami a felépülésem és az alapozás kezdetéig hátravan.
Azthiszem szakítok Norbi utálatommal és beszerzek egy rakat Norbi Update 1-es kaját, hogy kedvemre tömhessem magamat.
Lábamat rendesen használom, érzésre nincs már semmi baja.

Megszerelt bokarögzítő

Ma pestre mentem dolgozni és ettől kicsit tartottam is, mert legutoljára nem igazán tudtam jól közlekedni bokarögzítőben és cipőben. Most viszont sikerült úgy megvariálnom a helyzetet, hogy kényelmes lett a kettő kombinációja, így gyakorlatilag egész nap cipőben voltam. Igaz, hogy csak az kicsit kitágított Saucony cipő megy rám, amiben anno még maratont futottam, de legalább nem csak papucsban tudok huzamosabb ideig tartózkodni.
Így, hogy kényelmesen elvagyok cipőben még jobban érzem, hogy futnom kellene. Már párszor tettem is néhány futólépést, mikor ki kellett lépni valamiért, mondjuk azért, hogy elérjem a zöld lámpát.
Tiszta dili, de semmi fájdalmat nem érezek, még ezek alatt a futólépések alatt sem. Úgy érzem teljesen rendbejöttem és szerintem ha leragasztanám a bokámat, akkor már az egyéni OB-n is tudnék futni. Persze a bokarögzítő kicsit zavar, így például edzeni biztos nem lehetne benne, de most, hogy megszereltem már teljesen jól tudok benne mindent csinálni, még a korábban nehézkes lépcsőn lefelé közlekedés is probléma mentes.
Ha arra gondolok, hogy még 4 hét… brrr…
Kizárt, hogy szótfogadjak az orvosoknak és addig kibírjam mozgás nélkül. Már nagyon várom, hogy vasárnap megkezdődjön a gyógytorna Edittel, mert le fog döbbenni azon, hogy mindent tökéletesen meg fogok csinálni, akár egy egészséges ember.
Asszem a hétvégén sok emberrel fogok beszélni arról, hogy milyen következményei lehetnének, ha a CSB-n elindulnék.

Unalmas és utált kényszerpihenő

Újra egész nap itthon voltam és így legalább nem fájdítottam a szívem azzal, hogy a gyönyörű időben a Vértest bámulom autózás közben. Egyre gyakrabban jut eszembe, hogy akár futni is tudnék. A lábam egyáltalán nem fáj és bár egy egész kicsit még dagadt ez aligha hátráltatna a futásban.
Persze könnyen lehet, hogy nem menne, de a kényszerpihenő se megy!

Úgy érzem, hogy akár futni is tudnék

Ma mentem be először dolgozni a sérülés óta Székesfehérvárra, így némileg mozgalmasabb napom volt, mint az elmúlt időben.
A bokarögzítő igen kellemetlen ha még cipőt is veszek rá, így napközben papucsban tartózkodom. Az idő még mindig kegyetlen jó, nagyon sajnálom, hogy nem tudok sportolni. Lassan azért beletörődök a helyzetbe, de mivel kezdek jobban lenni az is felmerült bennem, hogy ha kockáztatnék akkor talán már tudnék futni.
Edit és az orvosok is azt mondják, hogy akkor lesz csak jó a lábam, ha kibírom ezt a 6 hetet, így nem fogom próbálgatni magam.
Ha viszont nem jön rendbe úgy a bokám, hogy újabb 17 évig ne sérüljek meg, akkor következő alkalommal minden bizonnyal kihagynám az orvost. Elég szörnyű úgy ülni a seggemen, hogy azt érzem semmi bajom és csak attól fáj a lábam, hogy a bokarögzítő kényelmetlen.

Újabb vizsgálat a sportkórház orvosánál

Ma délután felmentünk Pestre a sportkórházba és ott egy újabb vizsgálaton vettem részt.
Tulajdonképpen csak megnézte, kicsit megtapogatta a lábamat az orvos és szerencsére nem ítélte súlyosnak az esetet. Szalagjaim elszakadtak, de csak részben és nem várható semmi bonyodalom. Mivel Edit velem volt meg is beszélték a gyógytornámat.
A sérüléstől számítva 2 hét teljes pihenő van, ami azt jelenti, hogy még ezen a héten nem tornázom, majd ezt követően 2 hét olyan gyógytorna jön, ami nem terheli a sérült részeket, csak "bemozgatja" a lábam. Nem tudom pontosan mi vár rám, mert repkedtek a szakszavak, de az a lényeg, hogy Edit tudja és ezért jó kezekben leszek. Az újabb 2 hét leteltével jöhet majd a bokám megerősítése különféle gyakorlatokkal, de ez megint Edit asztala lesz, mert gyógytornáról van szó. Azért nekem is meg kell majd tennem mindent, mert ha ezzel a tornával jól haladok, akkor már az első hete után futhatok, de a második után már mindenképpen.
Ez azt jelenti, hogy 5, vagy 6 hét teljes kihagyás lesz és az alapozást a tervek szerint, már november közepén elkezdhetjük majd Gerivel.
Bár a szám nem pont erről szól, de mivel épp ezt hallom a Queen-től: The show must go on

Az első 0km-es hét

Nem lehet sokmindent írni erről a hétről, hisz nem futottam egy métert sem.
Gyakorlatilag a totális punnyadás hete volt ez a mostani, de a bokám miatt nem is nagyon tehettem mást.
Remélem ez volt a legnehezebb hét és innentől már csak jobb jön. Az mindenesetre biztos, hogy mostantól nem fogom ennyire elhagyni magamat. Megint oda fogok figyelni, hogy mit és mikor eszek és mindent annak megfelelően próbálok majd csinálni, hogy a lehető legjobb állapotba kerüljek, a lehető legrövidebb idő alatt.
Gondolom ez kezdetben az étkezésen, nyújtáson kívül az erősítésben fog megnyilvánulni, de ha most csak ennyit tudok csinálni, akkor ennyit fogok.