Hát ez az edzőtábor se úgy alakult, ahogy szerettem volna. Sőt, az egész szezonom nem fog úgy alakulni, mint azt reméltem.
Tegnap már nem vettem be Xilox-ot, mint ahogy ma sem és mivel ez nem csak gyulladáscsökkentő, hanem fájdalomcsillapító is, így ezt rendesen megéreztem. Valahogy pedig még a szendvicsbetétet is beleerőltettem a szögesembe és az 1km bemelegítést is letudtam. Folyamatosan fájt közben a sarkam, de azt reméltem majd bemelegszik, mint eddig. Nem így történt és a sarkam csak egyre jobban fájt minden lépésnél. Ha arról van szó, hogy egy versenyt kell így lefutni, akkor végigküzdöttem volna, de most nem volt hozzá erőm.
Főleg azért, mert ez a csontkinövés nem múlik el magától, sőt a futástól csak egyre rosszabb lenne minden nap.
Alig tettem meg valamit a pályából és már fel is adtam. Visszasétáltam a célba és átöltöztem. Lemondtam az edzőtábort és letettem arról, hogy idén bármiféle értelmes alapozást csináljak.
Rendes utcai cipőben, papucsban is fáj a sarkam és ehhez még ráállnom sem kell feltétlenül. Így csak szenvedés lenne az edzés, ami ráadásul nem vezetne sehová. Fájdalomcsillapítóval mégsem futhatok minden áldott nap. Egy-egy edzés még csak elmenne valahogy és talán edzőcipőben kibírható lenne az alapozás, de nem lenne semmi értelme, ha versenyezni nem tudnék a sarkam miatt. Ha nem tudom élvezni a futást, akkor inkább nem is futok!
Mostantól addig nem edzek, míg rendbe nem jövök. Remélem van rá mód, hogy "magától", krémek, gyógyszerek, talpbetét és pihentetés hatására elmúljon ez az egész és normálisan, fájdalom nélkül elkezdhessek edzeni majd valamikor, de ebben nem vagyok biztos.
Február végégi nem tervezek futni egy métert sem. Ha addig rendbejövök valahogy, akkor tavasszal elkezdhetek felkészülni és a HOB-ot leszámítva még lehet egy közepes szezonom.
Ha nem múlik el addig a fájdalom, vagy azonnal kiújul a kihagyás után, akkor még arra is kész vagyok, hogy megműttessem magam.
A mai naptól mindenesetre nem írom tovább az edzésnaplóm napi rendszerességgel. Ha lesz valami hír, akkor majd megírom azt.
Összesen 2km, 16:18
Helló Zoli!
Ilyen problémáról már hallottam!
Ne keseredj el!
Nevelőedzőmnek is volt és Kálovics Anikónak is!
Mindkettőjüket (és sok mást is) egy Bp.-i doki műtötte: Illyés Árpád (remélem jól írtam a nevét).
Kálovics Anikó azóta többször futott maratont 2:30 órán belül!
Hajrá!
Maros Ervin
Köszi a biztatást.
Az tényleg reményre ad okot, hogy Kálovics Anikó túl van ugyanezen. Nem tűnik sérültnek mostanában. 🙂
A műtéttel azért még várnék. Remélem van más megoldás is.
Ajánlották pl. ezt: http://www.thesock.com/ csak valamiért nem fogadja el az internet kártyám.