Leépülésem története

A hosszú terepfutást követően csináltam egy nagy marhaságot. A 0 fokban ugyan azonnal átöltöztem, de még jó 2 órát a szabadban töltöttem és a lemerült testemnek ez úgy tűnik elég volt egy lebetegedésre. Egy hétig nem futottam egy métert sem, majd némi síeléssel megspékelve vasárnap már futottam egy 7km-t 250 méter szinttel.
A hétfő az utazás miatt még kimaradt, majd onnantól a következőket edzettem.

03.16. Kedd: 13km, 350 szint, 86:47 (Gerecsében, részben terepen)
03.17. Szerda: 13km, 180 szint, 69:57 (Varsányi Ferivel, Turul parkólóig aszfalton)
03.18. Csütörtök: 8km, 50:26 (lányokkal Erőmű tó felé)
03.19. Péntek: 8km, 45:29 (egyedül a Vértes felé)

Ezt követően érkezett el az idénykezdés, a Tájfutó Maratonnal. Mivel a csütörtöki és a pénteki futás is pokolian rosszul ment, plusz még a betegség sem múlt el nyomtalanul, így nem számítottam sok jóra. A szombati sprint ennek megfelelően is alakult. Ugyan olyan 40-50 másodperc maradt a pályában technikailag a 3-4-es pont között és a 4-esről kifutáskor, de amúgy nem volt vészes tájékozódás szempontjából az amúgy könnyű pálya. Ahol kicsit el lehetett kavarodni ott megtettem, de aztán a futós részeken már mentem egyenesen csak nem haladtam.
Végeredményben jól le is vertek, de nem túlságosan zavart. Edzeni jöttem és bár 172-es max és 164-es átlag még egy erdei versenyen is alacsony pulzusérték, de most ennyit tudtam.
Vasárnap már kicsit jobban éreztem magam. Tempóm ugyan nem volt nagy, de szintén maximumon nyomtam, a tájékozódás pedig nagyjából mint tegnap. Voltak apróbb bizonytalankodások, mellémenések és a 4-es ponton még egy rendes hiba is, de 3 percnél több nem maradt benne a nekem 99 percig tartó versenybe. Úgy 80 perc tájékán kezdtem azonban érezni, hogy a lábam szedi szét a cipő. Az első átfutón már túl voltam, a második pedig nagyon messzi volt még, így elhatároztam, hogy a 20-as pontról a szűk 2km kitérőt nem sajnálva bemegyek cipőt cserélni a célba. Igen ám, de még egy lefelét le kellett küzdenem és ezalatt a talpamon hatalmas vízhólyag nőtt. Depózás után mentem vissza edzőcipőben a pályára és csak mikor az aszfaltról letértem kezdtem érezni, hogy terepen bizony még mindig nem tudok egy normálisat lépni, így a 22-es pontról visszakocogtam, sétáltam. 20km-vel és kb. 110 perc futással zártam a napot.
Bőr alig maradt a talpamon, szóval leépülésem itt érte el csúcspontját. Magamnak már megjósoltam az 1 hét pihenőt, de szerencsére hamarabb javult a helyzet.

03.23. Kedd: 3 futás, 1,5km, 1,5km (autószerelőhöz) és 13km a lányokkal estefelé

Szerda kimaradt, majd csütörtökön végre csináltam valami épkézlábat. Ugyan érdekes mód még mindig nem vagyok teljesen egészséges, pl. a nyelvcsapom (neten fejtettem meg, hogy az) meg van duzzadva és néha a torkomat is érzem, de nem érzem magam rosszul. Ez alól a futás elkezdése kivétel volt, szinte vissza akartam fordulni és semmi kedvem nem volt a lányokkal 6 percesben kocogáshoz.
Gondoltam egyet és futottam egy váltakozót a Csónakázó-tó körül a 700 méteres körön. Minimum 3-at, jobb esetben 4-et, optimálisban 5-öt akartam futni és mivel a pihenő is sok volt (szintén 1 kör), így meg bírtam csinálni. Ráadásul egyre jobb köröket mentem, a vége már 3:22-es tempójú kör lett, ami nem is olyan pocsék, mint vártam. Ráadásul a nagy punnyadásból ki is rángatott az edzés, sikeresen sokkoltam a testem. Max. pulzusom 180 volt, ami nagyon rég fordult elő utoljára.

03.25. Csütörtök: 13km, 63:18

Pénteki edzés Gyurikával Gazdagrétről jól telt, eszembe sem jutott, hogy futok.

03.26. Péntek: 12km, 250 szint, 66:55

Most itt tartok és épp indulok a Semmelweis-re. Bőr már nagyjából van a talpamon, szóval remélem már felfele tartok, még ha a gödörnek majdnem az alján is vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.