Ma egész nap Prágát jártuk és jól el is fáradtunk.
A fényképeket előbb-utóbb ide fogom feltenni: http://praga.blog.hu/
Címke: Külföld
Utazás Prágába
Ma utaztunk Prágába és utána a várost jártuk. Kicsit még ettől is elfáradtam és eszembe se jutott, hogy futni menjek.
Odafele mondjuk azért megcsodáltam az autópálya mellett fenyveseket, de fel se merült, hogy megálljunk.
A Váltó egész jól sikerült
A tegnapi nap nem kicsit összetört, de szerencsére nem ért véget azzal a verseny. Ma még hátra volt a váltó, amiben még a szombati döntésünk eredményeképp KisDomával és Fecóval indultam, akárcsak majd a közelgő Váltó OB-n.
Dolgozott bennem némi bizonyítási vágy, mert a tegnapi nap után azthiszem bizonyítanom kellett, hogy volt érelme engem a váltóban hagyni és nem lecserélni mondjuk Gyurikára, vagy Sinkó Janira. Ráadásul úgy éreztem a Váltó OB miatt is fontos, hogy Domának és Fecónak megmutassam, hogy azért még számíthatnak rám. A váltóért ugyanis mindig képes voltam megfeszülni.
Doma jött egy igen jó időt és ugyan csak a második helyen hozta a csapatot, de alig lemaradva az elsőtől és vagy 7-8 perc előnnyel a 3. váltóval szemben. Úgy gondoltam, hogy Fecó ezen csak javítani fog és nekem lesz olyan 10 percem a 3.-al szemben, mire kimegyek, azt pedig úgyis látom majd, hogy mennyi a hátrányom az elsőhöz képest.
Mikor Fecó megjelent már tudtam, hogy az első helyre elvesztettük minden esélyünket, de azért abban bíztam, hogy utánam nagy űr lesz és ennek tudatában is indultam ki a pályára. Bemelegítésem nem volt valami sok, az is inkább sok apró futkározásból tevődött össze és olyan 3km lehetett.
Igen rosszul esett már a térképrajtig is kifutni, már itt nagyon küzdöttem, hogy normális tempót tudjak futni. Még az aszfaltról lelépve elkövettem egy hibát és a 11-es pontot kezdtem nézni a térképen, de amint kezdett nem stimmelni a dolog, azaz a töbörhöz képest nem volt sehol a pont rájöttem, hogy elnéztem. (hiba: 0:30)
Eléggé bosszantott, hogy rögtön hibával kezdek a könnyű részben, hisz a neheze csak az országút túloldalán jött. A 2-es és a 3-as könnyen meglett, majd a 4-esre az országútra kiugorva akartam menni, de végül ezt a 3-as pontról kifelé jövet átgondoltam és jobbról fogtam a pontot. Vagy 2-szer vesztettem el egy pillanatra a fonalat, mire a ponthoz értem, de azonnal vad térképezésbe kezdtem mindkétszer és sikerült helyretenni magam és a pont is simán jött. Az 5-ös pontra biztonsági útvonalat választottam és még az se zavart, hogy a köves kis gerincen kell lefutnom. Inkább bevállaltam ezt, mint hogy olyan helyen menjek, ahol nem vagyok biztos abban, hogy hol vagyok. Ez könnyű útvonal volt és nem is rontottam el.
A 6-os pontra egy újabb kerülőt választottam és egy közeli támadópontot és közben azt néztem, hogy mennyit kell még kibírnom a rengetegben (az útnak ezen az oldalán). A támadópontról aztán kicsit elfutottam a pont fölött, de hamar korrigáltam. (hiba: 0:20)
A 7.-re szerencsére megvezetett az út és csak arra kellet figyelni, hogy az útig ne veszítsem el a fonalat, valamint, hogy jó helyen menjek be a pontra. Egész messziről be is villant a pont. Úgy tűnik jól elkaptam a fonalat, mert a következő pontra semmi bizonytalankodás nem volt bennem és minden úgy jött, ahogy szerettem volna. Kezdtem viszont kicsit kikészülni a tempótól, ami amúgy nem volt nagy, csak én vagyok gyenge.
Nem terveztem az országútra kimenni, de kicsit elcsúsztam fölfelé és onnan már jobbnak láttam nem a meredek oldalban kerülni a töbröt. Az országútról lefele aztán a tegnapi egyes pontom (lapos gödör) után valahogy elvesztettem a fonalat és akárhogy próbáltam rájönni hol vagyok nem sikerült. Mentem tovább, de nem jutottam semmire, csak éreztem, hogy már itt kellene lennie a pontnak és az előttem lévő töbör pont megfelelőnek tűnt. Nem adtam magamnak 50%-nál több esélyt, hogy tényleg ott lesz, de szerencsém volt és az alján megláttam a pontot. (hiba: 0:20)
A tizes egy hatalmas futás volt csak és próbáltam felpörgetni a tempóm, de éreztem, hogy ma nagyon nem vagyok erős. Ennek ellenére egész jól ment és a 11-es se tűnt nehéznek. Direkt kicsit ráfutottam az egyes pontomra, hogy nagyobb legyen a biztonságérzetem és amikor a pont is simán meglett, akkor kezdtem úgy érezni, hogy most már nem lehet gond, beérek a második helyen.
Nagyon nem esett jól a rohanás a 12. pontra, de toltam, ahogy bírtam és egy apró bizonytalankodás után a pont is meglett. (hiba: 0:10)
A pontról felfelé mászva eszembe jutott, amit KisDoma mondott arról, hogy nehéz kimászni innen, mert sziklafal van a töbör túlsó felén, de nekem nem nagyon volt itt választási lehetőségem, így mentem előre. Ennek ellenére én is rossz helyen próbálhattam kimászni, mert nagyon lassan sikerült és amikor fent megláttam, hogy Létra és egy Osztrák srác elrohan előttem, akkor nem lettem boldog. Rohantam utánuk, majd átvágtam mindenen és sikerült is előttük fogni az ő pontjukat, de sajnos nekem még odébb volt a pontom.
Az átfutóra aztán teperhettem Létra után és így a hármas bolyból én értem oda 2.-nak és ha minden igaz ezt az átmenetet nyertem, még Kiril Nikolov-ot is megverve. Innen azonban sajnos még nem kevés volt hátra és szint is volt benne. Hiba nélkül ment le a kiskör, bár mikor a 16-os pontra mentünk én tettem pár bizonytalan lépést a többiektől kicsit más irányba, mert azt hittem máshol lesz a pont, de itt már vert helyzetben voltam. A fölfelében végérvényesen ellépett Létra és a másik srác is, így innentől már csak becsületből hajtottam. Nem esett jól, hogy nem tudtam behozni a váltót a dobogóra, de Dománál és Fecónál is jobb részidőket futottam a pálya végén, így valószínűleg más sorrendben futva se végeztünk volna előrébb.
A célban aztán kiderült, hogy az osztrák srác diszkózott és mint a részidőkből kiderül két igencsak kieső pontot felejtett el megfogni, így nem csoda, hogy sikerült felfutnia. Ezzel végül meglett a dobogó és ami még külön öröm számomra, hogy ma nem vesztem el. Az 1:30 hiba nem sok, sőt egész jó. Főleg fizikálisan kellett volna jobban mennem, de azért az egyes pontra vétett fél perc butaság volt.
Az időkből látszik, hogy sokkal közelebb ment ki hozzám egy csomó váltó, mint azt hittem és még mögöttünk is nagy volt a tolongás a helyekért, így pedig nem is olyan rossz ez a futás. A 7. időt futottam a 60 indulóból és még a győztes váltóra is felfutottam kicsit. Nem kaptunk ki 3 perccel sem, ami azért nem olyan rossz. Ma nem én voltam a csapat gyengesége se, hisz Fecót 8 perccel vertem. Ez azért a tegnapi nap után még nekem is meglepetés volt. Úgy tűnik sikerült magamat összekaparni tegnap óta.
Fizikálisan viszont a padlón vagyok. Sok kirándulás és persze az antibiotikum eléggé leterhelt és bár nem futok mostanában sokat, de ennek ellenére bármit csinálok olyan vagyok, mint egy lajhár.
Már baromira várom, hogy vége legyen az antibiotikum kúrának és most már megint várom a technikás terepeket is, sajnálom, hogy nem tudom magam még egyszer megmérettetni ezen a terepen is.
2. nap – Elveszve a töbrök között
A tegnapi nap után úgy gondoltam, hogy még egész normális eredményt is elérhetek ma és összetettben szerettem volna előrébb lépni. Bemelegítést nem vittem túlzásba, de azért szűk 3km végül meglett.
A rajtkordonok között aztán Tihomir Salopek annyit mondott nekem, hogy "Watch the Compass" amiből csak arra tudtam következtetni, hogy elég technikás terep vár ránk. Ennek még örültem is, mert mindig azt mondogatom, hogy szeretem a kihívást és ez az igazi tájfutás, erre vágyom mindig. Utálom, ha a futásra kell koncentrálni egy versenyen, sokkal jobb, ha a tájékozódás köti le a figyelmem.
Mikor felkaptam a térképet eléggé megdöbbentem, mert egy utak nélküli igen szép terepet sejtetett a térkép, de az egyes pont könnyűnek tűnt közel az országúthoz. Ezért aztán úgy voltam vele, hogy az egyes még simán meglesz és elég lesz onnantól figyelni. Ehhez képest jól elvesztem és egy közel 4 perces hibával kezdtem, majd a kettesen túlfutottam újabb 2,5 perc hibát összehozva. A 3. és 4. pont egész jól meglett és már kezdtem úgy érezni végre elkaptam a fonalat, mikor az 5. pontra menet elvesztettem a fonalat. Úgy éreztem jó felé megyek, lekövettem mindent, de valahol elcsúszhattam, mert itt is benne maradt vagy 5 perc.
Ez után 3 átmenetet ha lassan is, de biztosan fogtam és már megint kezdtem úgy érezni, hogy talán innen már nem lesz gond, amikor elkövettem a legnagyobb hibát. A 8-9 átmenet helyett a 12-13-at néztem és ráadásul azt a taktikát akartam alkalmazni, hogy irányban kifutok az ösvényig, majd onnan fogom a pontot. Persze az ösvényt nem vettem észre, talán mert túl korán jött, így mikor elkezdtem azon agyalni, hogy mi a fene lehet, akkor jöttem csak rá, hogy rossz átmenetet néztem. Teljesen meg voltam lőve, mert azt se tudtam az ösvény melyik oldalán lehetek, merre csúsztam el az iránytól, szóval teljesen el voltam veszve. Vagy 2 percig próbáltam keresni valamit, ami alapján helyre tudom tenni magam, de aztán végül Nagy Sanyi segített. Megmutatta hol vagyok, ami persze ezen a térképen nem is volt olyan egyszerű. Innen már viszonylag hamar megfogtam a pontot, de nem lettem valami motivált az újabb 8-9 perc hiba után. Vicces, hogy pont az 5. pont környékére keveredtem ahol ma már szívtam egy nagyot. Úgy tűnik ma az volt a sorsom, hogy ott túrjam fel a terepet.
Innentől a motiváció teljes hiányával küzdöttem és a baromi sziklás talajon egyáltalán nem próbáltam meg hajtani, sőt ahogy fáradt a bokám, úgy kezdtem el egyre inkább sétálni. Persze a hibák is jöttek sorra, melyek között voltak baromi nagyok is, de képtelen voltam odafigyelni a tájékozódásra.
A 17-es pontra menet azt hittem megmenekültem, mikor egy kavarás közben észrevettem Fecót, de aztán a ponton kiderült, hogy ő már túl van a kiskörön, így mehettem tovább egyedül. Néha láttam még egy-két embert aki az én pályámat futotta, de a futás se ment annyira, hogy valakivel megpróbáljak elmenni és ragadni sem akartam igazán.
Fejben igencsak szétestem. Nem könnyű megemészteni, hogy nem csak fizikálisan, de szellemileg is kevés voltam ehhez a mai pályához. Egyszerűen meghaladta a képességeimet, ami azzal párosulva, hogy még fel is adtam lélekben kerek 150 perces időt jelentett. Ez közel 200%-a volt a mai győztes időnek.
Azért néha még derültem a pályán, mikor megmutattam valakinek, hogy hol van. Úgy tűnik nem csak rajtam fogott ki a mai nap, mert volt aki közel 2km-re volt attól a helytől, ahol szeretett volna.
Megint jól összetörtem lélekben, úgy tűnik béna vagyok. Kihívásra vágytam és mikor megkaptam, akkor totálisan kifogott rajtam. Nem tudom megmagyarázni, kielemezni, hogy mi lehetett a gond. A sziklás talaj miatt ugyan igen nehezen tudtam haladni és főleg térképezni futás közben, de ez önmagában még nem lett volna szabad, hogy ilyen mértékben zavarjon.
Arról jobb nem is beszélni, hogy majdnem nem ért egyetlen világranglista pontot a mai teljesítményem.
Arról jobb nem is beszélni, hogy majdnem nem ért egyetlen világranglista pontot a mai teljesítményem.
Összesen 15km, 300 szint, 165:00
Alpok – Adria 1.nap – Plitvice
A kezemnek úgy tűnik nem tetszik az antibiotikum, mert olyan érzésem van, ha napon vagyok, mintha szitálna az eső és ezt csak a kézfejemen érzem. Már a hátam közepére se kívánom ezt a hülye antibiotikumot.
Nem éreztem magam túl jó formában, így mérsékelt várakozással készültem a mai napra, főleg, hogy elég köves a terep. Azért egy sprintet nincs értelme máshogy futni, mint az elejétől maxot tolva, így én is így tettem.
Persze azért a bő 2km bemelegítésem elmaradt attól, amit ilyenkor illene a verseny előtt művelni, de már ennyi is épp eléggé nem esett jól.
Egész jól bekezdtem a pályán és az egyes jól is jött, majd a kettesre elég bokafélősen mentem és a töbör előtt, majd a töbör végében is megtorpantam egy pillanatra. Előbbinél még azt hittem, hogy a töbörben lesz a pont, míg utóbbinál csak nem vettem észre a pontot. (hiba: 0:10)
A hármas aztán megint jól jött, akárcsak a négyes, de az 5.-re menet az aszfalt után majdnem belerohantam a töbörbe, de visszapattantam egy apróbb bizonytalankodás után. (hiba: 0:05)
A hatos teljesen jól jött, majd a hetes is, ahova sikerült jó felé is mennem. A kerülő sokat gyorsított rajtam, mert a köves talajon nem vagyok mostanában valami gyors. A nyolcas elég futós átmenet volt, amit jól meg is oldottam, toltam is ahogy bírtam, de a sziklasor túloldalán volt a pont, amit nem mértem fel, így egy pillanatra elbizonytalanodtam és át is kellett lépnem a szikla túloldalára. (hiba: 0:05)
A 9-es pontra már ott hibát követtem el, hogy felülről kezdtem kerülni a töbröt, majd még kicsit el is csúsztam felfelé. Úgy éreztem szintben megyek a töbör tetejétől, de ehhez képest csak az útelágazás rakott helyre. (hiba: 0:45)
A 10-11 megint nagy futás volt és hiba nélkül sikerült a pontokat megfognom, majd a 12-re az egyenes utat választottam, pedig jobb lett volna jobbról kerülni. Nem is értem miért nem kaptam ki többel. (hiba: 0:05)
Innen már csak kis átmenetek voltak hátra amiben nem volt nagyobb hiba, bár még a 14.-re futottam pár métert vaktában mire sikerült megnézni hol is lesz a pont, de számszerűsíteni ezt a hibát nem tudom.
Mikor beértem azt hittem egész jó vagyok, mert az egyestől mért időt nyomták a kezembe, de KisDoma hamar lelombozott, mikor örömködve közöltem vele, hogy épp lenyomtam. Így persze egy perccel hátrébb már nem tűnt olyan jónak a futás, bár Doma és Fecó még épp verhető lett volna.
Így kb. azt hoztam ami várható volt, de azért 3,5 perccel kikapni nem nagy dicsőség.
Összes hiba 70 másodperc volt a pályában, ami egy gyenge közepes a mai napon. Igazából az egy nagy hibám miatt van okom bosszankodni. A világranglista pont amit elértem 894 ami nem valami jó, illett volna 1000 pont körül futnom, amihez ma hibátlan futás kellett volna.
Összesen 6km, 150szint, 30:41
Smoljanac utcáján 4km
Egész nap a Plitvicei nemzeti parkot jártuk és a vízeséseket, tavakat, zubogókat bámultuk, valamint hajókáztunk és autóztunk is, de azért igencsak elfáradtam a nap végére. Fényképeket előbb-utóbb ide teszem majd fel: http://plitvice.blog.hu/
Késő délután aztán csak rávettem magam egy átmozgatásra, de nem volt kedvem és erőm se hegyre menni, így inkább Smoljanak egyetlen utcáján indultam el az ARAKosok és szüleim szállása felé, ami a falu pont legtávolabbi pontján volt. Reméltem, hogy mire odaérek, már lesznek ott páran és majd jól leülök náluk kicsit és csak később futok vissza, vagy akár visszahozatom magam kocsival. Pont akkor érkeztek meg szülők, mikor én odaértem, de mivel 4km-t mentem már ekkor úgy döntöttem nem fogok visszafutni. Így nem lett csak 4km a mai átmozgatás, ami igen kevés, de nekem pont elég volt ma.
Összesen 4km, 50 szint, 22:32
Max. pulzus: 155
Átlag pulzus: 135
Utazás Plitvicére, majd terep edzés
Mivel jó korán indultunk el Plitvicére, így a Smoljanac-i szállásunk elfoglalása és egy nem is olyan kis kirándulás után még volt időm elindulni futni is. Mivel már kezdett késő lenni a fejemre feltettem a fejlámpát és elindultam Smoljanac egyetlen utcáján sűrűn az erdő felé tekintgetve, hogy egy arra alkalmas úton nekiinduljak a hegynek. Nem tűnt valami nagynak a házunk fölött elterülő hegy, de azért feltételeztem, hogy egy jót futhatok rajta.
Nem igazán esett jól a futás, de amint nekiindultam a hegynek egy egész kis úton már kezdtem élvezni, hisz az erdő egész érdekes volt. Hamar kiértem egy nagyobb útra, ám az ketté ágazott és egyre kisebb lett. Jobbra, balra töbrök voltak és az út szép lassan kezdett eltűnni. Általában ez egy-egy réten esett meg, majd a rét másik oldalán újra megtaláltam. Rengeteg kanyar és apró elágazás volt, így szép lassan nyilvánvalóvá vált, hogy nem fogok tudni ugyanott visszatalálni, vagy legalábbis igencsak keresni kell majd az utat. Ha nem tájfutó lennék, akkor ezeket az ösvényeket már nem is tekintettem volna útnak.
Felértem a hegy tetejére és nagyobb rétek fogadtak, valamint egy út amin végigmentek valami fűnyíró traktorral. Ez elég megdöbbentő volt, mert teljesen elhagyatottnak tűnt minden. Még egy elhagyott településmaradványt is találtam az ösvény mellett.
Sajnos az út teljesen rossz irányba kanyarodott, így én visszafelé indultam. Felmásztam a hegy legtetejére, de onnan is csak az ellenkező irányba volt kilátás, így érzésre indultam el a jó irányba. Innen visszafordulni, már nem lett volna értelme, inkább Smoljanak hosszú főutcáját lőttem be, gondolva, hogy egy 3-4km-es szakaszt már csak oldalba találok.
Ebben akkor kezdtem elbizonytalanodni, mikor minden út megszűnt alattam és a rétekről is beértem az igen köves és töbrös erdőben, ahol nem nagyon tudtam tartani az irányt. Egy csomószor az órám is megállítottam, mert nem nagyon tudtam futni, de aztán 10 perc ilyen küzdés után kiértem az erdőből egy nagyobb rétre, amin lefelé haladva lassan megláttam néhány házat a távolban, majd bő 1km után a templomtornyot is, ami alján már sejtettem, hogy nagyon rossz helyen nem lehetek. Smoljanac közepe felé értem ki és még az aszfalton is kellett futnom bő 2km-t, míg visszaértem a házhoz.
Elég kalandos futás lett ez a mai. Örülnék, ha ilyen erdő lenne a házam fölött, mert kegyetlen jó tájfutó terep.
Összesen 10km, 200 szint, 50:44
Max. pulzus: 161
Átlag pulzus: 144
Megnyugvási: 41 (138/97)
Napfelkelte a tengerparton
Eléggé úgy nézett ki, hogy ma nem fogok tudni edzeni, de azért csak megoldottam.
Felkeltem hajnalban és elindultam futni. Ez amúgy nem jellemző rám, de most a reggeli futás vagy a nap elbliccelése jöhetett csak szóba és nem bántam meg, hogy a koránkelést választottam.
Reggel hétkor már lent voltam a tengerparton és el is indultam keletnek, mint tegnap, de most a homokban nyomtam végig. Úgy a harmadik stég megkerülése után meguntam, hogy kerülgetek és inkább felugrottam az itt már csak kb. 30 centire kimagasló fa stégre és mintha akadályfutás lenne mentem tovább. Persze többnyire a másik lábbal is kellett egyet lépni fent, így ez egy széles akadály volt. Alig futottam 3-4 perce a parton és persze olyan közel mentem a vízhez, amennyire csak lehetett, amikor jobbra előttem felkelt a nap. Hát én nem átallottam kurjongatni kicsit a néptelen tengerparton, mert ez tényleg gyönyörű volt. Persze fényképező nélkül fut az ember általában, de most gondolkodhattam volna kicsit és cipelhettem volna egy masinát magammal, mert ezt le kellett volna fotózni. Szép lassan kelt fel előttem a nap és én nagyon élveztem a futást, bár tüdőre elég kemény volt. Persze pár méterrel odébb már volt jópár ember a parton, akik vagy fotóztak, vagy csak kijöttek gyönyörködni a napfelkeltében.
Sok időm nem volt itt rohangálni a homokos tengerparton, mert 20 perc után fordulnom kellett, hogy visszaérjek. Visszafele még kicsit nyomtam is és azt figyeltem, hogy a saját nyomom hol mosta el a víz. Persze én játszottam a hullámokkal és amikor visszahúzódott, akkor befutottam amennyire lehetett, így felerészben már nem voltak meg a lábnyomaim.Sorra vettem az akadályokat és közben azon gondolkoztam, hogy ha nem is ideális edzés, amit itt csinálok azért mindenképpen nagy élmény és ha az edzéseken lenne a hangsúly, akkor lehetne azért itt edzeni, főleg társaságban.
El is határoztam, hogy a pillanatot, amikor reggel hét után kb. 10 fokban a tengerparti homokban futva megláttam a napfelkeltét Gösswein Csabinak ajánlom. Rá még sötét, hideg és nagyon havas hónapok várnak, míg én már nem is reagálok arra, ha valamelyik hotel előtt pálmafát látok. 🙂
Csabi! Majd kérek egy pillanatot, amikor 20 fokban a páfrányos, mohás fenyvesben rohangálsz a Norvég erdő közepén!
Egész jó kis edzés lett ez a mai, bár a hossza hagy némi kívánnivalót maga után, de most ennyi fért bele.
Reggeli után indultunk haza egy kis kitérőt téve Piran, azaz a Szlovén tengerpart felé. Végülis a Velencei kirándulást is élveztem, de ez most ezerszer jobb volt. Gyönyörű a tengerpart, a város, a vár és minden errefelé, ráadásul nagyon jó időnk is volt, hisz kabát nélkül sétálgatva néztem, hogy virágoznak a cseresznyefák.
Összesen 8km, 39:44
Max. pulzus: 162
Átlag pulzus: 151
Megnyugvási: 50 (148/98)
Újra Jesolo tengerpartján
Egész nap Velencében sétáltunk a karneválon, már amennyire a tömeg azt engedte. Jó volt, de igazából én többre tudok értékelni egy szép hegyet, mint ezt a fergeteget. Műsort igazából nem is láttunk, csak egy csomó maskarás mászkált mindenfele és iszonyat sokan voltak.Egész jól bírtam, pedig én az ilyet nem szoktam jól viselni, amihez valószínűleg hozzájárult, hogy a kezemben egy Velencei tájfutó térképet foghattam és ez lekötötte a figyelmemet, mikor nem volt más. Tulajdonképpen volt egy 6 órás technikai edzésem. 🙂
Folyamatosan kerestem azokat az útvonalakat, amin el lehet kerülni a tömeget és ez bár néhol reménytelen vállalkozás volt jó szórakozásnak bizonyult.
Estefelé már elég fáradtan estünk be a Jesoloi szállásra és én kihasználtam, hogy a többiek már nem akarnak kimozdulni és elindultam futni. Mivel sötét volt megint a fejlámpában mentem, de most keletnek indultam és meg se álltam 5km-en át. Mivel azt ígértem, hogy 8-ra visszaérek itt meg kellett fordulnom, majd a parttal párhuzamos utcán mentem vissza a szálláshoz.
Hihetetlen, de a parton végeláthatatlan hosszban szállodák vannak, amelyek most persze teljesen üresek. Épp ott fogytak el, ahol fordultam, de már építés alatt állnak az újabbak és a távolban látszott, hogy kicsit odébb is vannak.
Volt mit nézni egész futás alatt és élveztem is a mai edzést, de ha még egyszer ugyanitt kellene futnom, akkor minden bizonnyal már unnám kicsit. Sötétben nem látni valami sokat és a 100 méterente a tengerbe benyúló stégek miatt még a víz mellett se lehet futni. Kicsit kijjebb pedig a homok elég mély, így ott inkább nem futottam sokat.
A szállodák előtti kikövezett út most pont megfelelt nekem, illetve visszafele a kihalt városi utca is teljesen jó volt. Kissé kísértetváros ilyenkor Jesolo, mert alig van nyitva valami és ember se sok járkál az utcán.
A hőmérséklet amúgy olyan 12-14 fok volt napközben, de este se esett nagyon 10 fok alá, így nem kellett nagyon sok ruhát felvenni a futáshoz, de azért a rövidnadrág még túlzás lett volna.
Összesen 10km, 46:57
Max. pulzus: 153
Átlag pulzus: 142
Megnyugvási pulzus: 49 (144/95)
Futás tengerparti homokban
Ma kora reggel indultunk Olaszországba. A cél a Velencei karnevál volt, mai nap első körben a Jesolo-ban foglalt szálláshelyünk.
Már esteledett, mikor odaértünk, így nem sikerült világosban elindulnom futni, de azért nem hagytam ki az edzést. Edit hugát sikerült rábeszélnem, hogy jöjjön el futni és ugyan Dóri csak 2km-t (14:58) tudott velem lefutni, de azért nem futottam egyedül legalább az elején.
Lido Di Jesolo homokos tengerpartján futottunk kicsit sötétben, majd az utcán vissza a szálláshoz.
Természetesen én még utána elmentem egy kicsit futni és elnéztem nyugati irányba is ahol egy világítótorony is volt. Persze pont előtte volt keresztbe egy csatorna, így nem tudtam tovább menni, de kacskaringóztam még egy kicsit és így meglett úgy 10km a mai futás.
A fogam rendben van, a közérzetem is teljesen jó, úgyhogy azthiszem visszatérhetek a régi kerékvágásba. Pulzusom kicsit magas ugyan és a két nap kihagyást is érezni, de ez most természetes.
Egyébként nem volt olyan nagy szám itt futni, mert hiába a tengerpart, ha nem látok sokmindent belőle. A fejláma elég elengedhetetlen volt a futáshoz, mert ilyentájt nincs semmi se kivilágítva az utcákon kívül.
Azért érdekességnek jó volt.
Összesen 10km, 52:43
Max. pulzus: 152
Átlag pulzus: 135
Megnyugvási: 53 (140/87)
Térképpel a Hebalm-on
A tegnapi hosszú és számomra kemény futás után ma is hosszú futást terveztek a többiek, amivel nekem sem volt bajom, bár gyorsan nem akartam futni.
Hebalmra mentünk ki és ugyanúgy, mint tegnap ötösben indultunk edzeni, méghozzá az idei Thermenland Open 1. napi pályájára. Szögest is vettem fel és vittem magammal térképet, ami rajtam kívül csak Gyurikánál volt.
A rajtba felfutásnál is éreztem, hogy nem vagyok valami friss, így mikor Fecó és Doma bevetette magát az úttal párhuzamosan az erdőbe, akkor én kint maradtam az úton.
A pályán aztán a lefeléket és a sík szakaszokat élveztem, mert nem volt olyan nagy a tempó, de a fölfeléket nem bírtam megfutni a többiekkel. A tegnapival ellentétben még Gyurika is jobban bírta nálam.
Egy két kanyart levágtam már az elején is, majd a pálya előrehaladtával egyre többet, volt, hogy egy-egy pontot teljesen ki is hagytam, majd a 16. pontot már mindenki kihagyta. Megfogtuk még a 17-18.-at, majd a mocsáron át visszafutottunk a célhoz, majd az autóhoz, amit kint kellett hagyni az országút melletti parkolóban.
Eléggé küzdős edzés lett ez a mai, de nagyon hasznos volt. Megint ráébredtem, hogy mennyire erőtlen vagyok. Hiába bírtam jól a sík részeket, vagy az útfutásokat, de a fölfelékben terepen, vagy a mély mocsárban a többiek sokkal jobbak voltak nálam. Fecó pedig egyenesen remek formában van.
Összesen 16km, 550 szint 102:20.
Max. pulzus: 170
Átlag pulzus: 146
Megnyugvási: 44 (148/104)
Hosszú, kemény futás magaslaton
Elég későn sikerült felkelnünk és még később elindulni, de csak egyet akartunk ma futni, így nem volt belőle gond.
Autóval mentünk fel az 1319 méter magas GoBeck nevű helyre és innen indultunk futni Fecóval, KisDomával, Makival és Gyurikával. A gerincen végigfutva tervezetük megközelíteni a 2070 méter magas Kraka B nevű csúcsot. Az útvonal jelentős része sajnos dózerutakon vezetett, így kb. 9km-t ezeken tettünk meg északnak, majd Jauksattel után végre egy földútra értünk. A tempó az végig igen kemény volt és bár jól bírtam nem igazán esett jól. A földúton aztán már könnyebb volt a tempót tartani, gondolom lassulhattunk egy egész keveset. A kopasz részre kiérve aztán igencsak elkezdett emelkedni az út, ami innentől nem is igazán látszott és ahol mégis megvolt, ott is csak egy kis ösvény formájában. Maki itt megmutatta, hogy milyen erős és tőle, valamint KisDomától kezdtem is lemaradozni, mikor hirtelen megálltak, mert igen hideg kezdett lenni. Végül Maki és Doma visszafordult és Fecóval, valamint Gyurikával mentünk tovább. Párszor ugyan bele kellett gyalogolnom a fölfelébe, de ezzel Fecó se volt másképp. Gyurika végig megfutotta, de mivel korábban lemaradozott, így már nem ért minket utól és mögöttünk ért a nyeregbe. Fent aztán már akkora köd volt, hogy semmit nem láttunk és Fecó szavaival élve majd széthasadt a búránk a nagy szélben, vizes fejjel.
Végül nem is balra indultam el, hanem jobbra, a Speikkogel felé és mikor már nagyon nem értettük hol a csúcs, akkor Fecó megnézte a térképet és szólt, hogy nem is jó irányba megyünk. Itt azonban megvolt a tervezett magasság és tényleg nagyon rossz volt az idő, így elindultunk lefelé. Ekkor voltunk 74:46-nál. Rohantam, hogy ne fagyjak szét és úgy 200 méter szint leadása után jobb is lett a helyzet.
Visszafele úton aztán Fecó igencsak tolta a tempót és néhol be is ugrott az erdőbe, hogy puha talajon fusson és én néha követtem is. Párszor megvártuk Gyurikát, de azért még kemény volt a futás, sőt én úgy szűk 2 óra környékén kezdtem elfáradni. A futással nem volt gond, de Fecó gyilkos tempója már nem esett jól. Nem maradtam le, de szenvedtem rendesen. Az időn meglátszik, hogy visszafele lejtett, mert "csak" 58:04 lett.
Igen jó edzés lett ez így, kár, hogy a dózerutak domináltak és talán az is szerencsésebb lett volna, ha nem ugyanott jövünk vissza.
Azért így utólag már mindent élveztem ebben az edzésben.
Összesen 26km, 750 szint és 2:12:50.
Max. pulzus:172
Átlag pulzus:154
Megnyugvási: 35 (161/126)
Térképes edzés a tegnapi verseny terepén
Hazafelé megálltunk a tegnapi váltó céljában, hogy Fanni és Ádám kiszálljon, másrészt, hogy felvegyük Imi barátnőjét, Barbit.
Ha már ott voltunk kihasználtuk a lehetőséget és futottunk egyet, én térképpel nyomtam le az 5600 méteres F55-ös pályát, mivel csak ezt sikerült megszerezni így verseny közben. Igen jól ment a futás, közel 5 perces ezreket futottam, néhol még kicsit versenyszerűen is mentem.
Élveztem a futást és bár bennem volt az elmúlt napok fáradtsága, valamint a tegnap esti bankett viszonylag frissen mozogtam. Kellett ez a mai edzés, mert otthonról nem biztos, hogy elmentem volna futni, de ilyen jó edzést biztos nem csináltam volna.
Összesen 8km, 200 szint, 47 perc.
Főiskolás VB bankett
No erről nem tudok sok mindent írni, mert nagyon nem az én világom.
Ott voltam, de utólag már lehet, hogy nem kellett volna. Semmi kedvem nem volt hozzá, főleg, mert nem volt mit ünnepelni és a Magyar csapat megadta egy eszement baromsággal az alaphangot.
Azért volt egy két vicces dolog, kajáltunk is egy jót és a többiek a piálásból is kivették a részüket és jól is érezték magukat.
Jó lenne egyszer az életben ünnepelni egy világverseny bankettjén. 🙂
Főiskolás VB váltó
Megtette hatását a tegnapi átmozgatás, mert egész jól éreztem magamat, bár nem számítottam csodára a fizikai állapotomat illetően.
A tegnapi csapatmegbeszélésen arra jutottunk, hogy tízbe kerülni egyáltalán nem lehetetlen és Düdü ötlete nyomán "megjelöltük" az Olasz csapatot, mint legyőzendő riválist. Bár ezt a feladatot nem igazán tudtuk komolyan venni, mert mindenki hülyeségnek tartotta, hogy az egész verseny alatt kiemelt figyelmet szenteljünk az olasz versenyzőkre, de azért csak bennünk maradt, hogy őket meg kell verni. Hogyan lehet az erdőben több tucat ember között rohangálva még arra is figyelni, hogy merre van éppen a fő ellenfél, azaz az Olasz futó.
A célterületre kiérve aztán nem ért minket nagy meglepetés, mert jól ismerjük ezt a terepet és a célhelyet is. A Soroska nevű terepen legalább 6 napot versenyeztem már és bár igazán jól sosem ment, de azért szeretek itt versenyezni, főleg mert viszonylag sík.
A váltó miatt érdekes mód nem izgultam, mert tudtam, hogy ezt már nem fogom elrontani. Nem kockáztatok, nem akarok nyerni, csak a maximumot akarom kihozni magamból.
A tömegrajtról csináltam egy csomó fotót, majd mentem átöltözni, hogy már nyugodtan várhassam, hogy Szundi Attila mikor érkezik az átfutó pontra. Kezdtek szálingózni az emberek, de Attila csak nem volt köztük és a többiek már kezdtek aggódni, de én nyugodt voltam. Tudtam, hogy Attila nem fogja elrontani és bár bíztam benne, hogy a 2 évvel ezelőttihez hasonlóan újra az első helyek egyikén fog váltani, de azért éreztem, hogy ez nem reális elvárás. Attila meg is érkezett időben az átfutó pontra, majd a célba is. Ideje nem volt rossz, bár ő nem volt elégedett a futásával pár hiba miatt. Imi teljesen jó pozícióban ment ki második futóként, én pedig elvonultam bemelegíteni. Nagyon jól éreztem magam a bőrömben. Friss voltam és csak úgy pörögtek a lábaim. Éreztem, hogy a meleg miatt nem lesz egy sétagalopp a mai verseny, de végre éreztem magamban kedvet és erőt, amit az elmúlt néhány nap igencsak kiirtott belőlem.
Kelemen Detti első helyen hozta a lány váltót, így igazán jókedvvel telt a bemelegítés és már próbáltam a célterületen futkározni, hogy lássam mi zajlik az átfutón. Elment az első néhány fiú, de Imi nem volt köztük, így futottam még egy nagyobb kört, majd még egyet. Nem láttam Imit átfutni és nem hallottam, hogy bárki kiabálna neki, vagy bemondanák, így megkérdeztem Skulót. Ő, majd Geri is azt mondta, hogy Imi már átment, de aztán mások megerősítettek abban, hogy ez sajnos nincs így. Kezdett nagyon sok lenni a hátrány és egyre elszomorítóbb volt a helyzet. Imi nagyon sokára érkezett meg az átfutó pontra, de én nem voltam megtörve. Beálltam a váltóhelyre és vártam, közben pedig gimnasztikáztam. A lányoknál közben váltott Domján Zsuzsi is, így Fekete Zsuzsi is kiment már az erdőbe ráadásul még mindig dobogós helyen. Kezdtem nagyon sajnálni, hogy én már bukott helyzetben fogok nekivágni a versenynek. Olyan jó lenne egyszer egy jó helyezésért küzdeni, de ez aligha ma lesz. Telt az idő és Imi lassan már várható lett volna a befutón, de csak nem jött. Kovács Ádám jött oda hozzám és bíztatni kezdett. Legtöbb esetben nem gyakorol rám hatást, ha verseny előtt valaki megpróbál szavakkal motiválni, sőt van, amikor még zavarni is szokott, de Ádám szavainak mégis örültem.
Azt mondta, hogy mutassam meg mit tudok valójában. Egyből arra gondoltam, hogy ezek szerint Ádám nem tart annyira kutyaütőnek, mint amilyen valójában vagyok, sőt talán tiszteli is kicsit a múltam. Tisztában vagyok vele, hogy Ádám jobb versenyző már most, mint én valaha is voltam, vagy leszek, de pont ezért éreztem úgy, hogy ha Ádám bízik bennem, akkor nekem igenis nem szabad elkedvtelenednem és meg kell halnom a csapatért. Ha még ő is fontosnak tartja a minél jobb eredmény itt a váltón a tegnapi 5. helye után, akkor nekem a nagy leégés után végképp meg kell feszülnöm, hogy javítsunk a helyzeten.
Végre megérkezett Imi a befutóra és én nekivágtam a pályának. Jó sokat kellett kifutni a térképrajtig és próbáltam eltalálni azt a tempót, ami gyors is, de egyben nem is halok meg tőle.
Az egyes pontra nem nagyon lehetett variálni az útvonallal, próbáltam elkapni a kisösvényt, ami sikerül is aztán a nyeregből bevágni a pontra. Az erdő üres volt, csak néhol láttam egy-egy lányt. Könnyedén elfutottam az egyik Cseh válogatott lány mellett, ami azért megnyugtatott, főleg, hogy korábban szóba került, hogy még ők is jobban futnak nálunk. Az erdőbe alig értem be és már láttam is a sziklát, majd a pontot is.
Kettes szintén nem volt egy nehéz pont, mert megvezetett az ösvény és csak be kellett ugrani a ponthoz. Nem igazán tudtam max. tempóval haladni, mert a terep köves részein bizonytalanul mozogtam és még a bokámat is féltettem néhol, nem is véletlenül, mert a kettes után meg s bicsaklott.
Elfutottam a töbrök bal szélén, majd a bal oldali töbör után elkezdtem lefelé húzni. Itt láttam meg egy Dán versenyzőt, aki nem volt valami magabiztos és gyors sem, ráadásul az éles váltóban fut, tehát máris sikerült egy csapatot utolérnem. Volt egy kis bizonytalankodás a pont előtt, de szerencsére csak túl korán kerestem és nem álltam meg, csak lelassultam. (hiba:0:10)
Egyszerre estünk neki a hegynek a Dán sráccal és kicsit csak a futásra koncentráltam, így nem csoda, hogy a töbröt a tervezettel ellentétben nem jobbról, hanem balról kerültem. Erre persze már csak a töbör oldalában jöttem rá és egyből azon kezdtem aggódni, hogy a Dán srác pontja felé bezzeg biztos jól jövünk, így le fog rakni. Szerencsére azonban ő is csak elrontotta, mert már a töbör oldalában elkezdett jobbra húzni. Én a gerincen futva szépen megfogtam a pontot, így sikerült is jól leszakítanom. A pont előtt még ugyan megtorpantam, de szerencsére a jellegfa segített és nagy megnyugvás volt, amikor megfogtam a négyest. (hiba: 0:30)
Itt újra erőre kaptam, mert jött a lefelé. Kirontottam az útra, majd beugrottam a töbör oldalába.
Próbáltam pörgetni kicsit a hatos pontra menet, de ez nem nagyon ment, viszont az irányt jól tartottam és a töbröt meglátva már nem lehetett hibázni.
Úgy döntöttem az úton jobbról ívelve csinálom az átmenetet a hetesre, mert a réten nagy fű lehet és egyenetlen talaj, ami szerintem jó döntés volt.
Nagy rohanás jött az átfutóra és kezdtem érezni, hogy kegyetlen nagy szenvedés ez a mai futás és gond lehet az átfutó utáni fölfelével is. A szurkolásból nem hallottam valami sokat, pedig az
t reméltem, hogy az majd erőt ad.
t reméltem, hogy az majd erőt ad.
Kicsit talán korán ugrottam be az erdőbe, de ezt éreztem is, mert nem torpantam meg, így hiba nélkül fogtam a pontot.
Kegyetlen felfelé mászás következett, amit nagyon nem szeretek. Próbáltam erőltetni, többször magamra kényszerítettem a futást, de aztán csak meg kellett állnom sétálni, mikor éreztem, hogy közel a tető, akkor már szintben mentem egészen a völgyig, ahol domborzat alapján fogtam a pontot hiba nélkül.
Egy kicsit kapkodva indultam ki a pontról, mert a sok szikla miatt nem bírtam a térképet nézni és ez sajnos oda vezetett, hogy a gerincen átbukva jöttem csak rá, hogy elcsúsztam balra. Sajnos ekkor már ácsorogtam is egy ideje, így egész nagy hiba lett. (hiba: 1:00)
Próbáltam felpörgetni a tempót és ez egész jól sikerült, de mivel csak érzésre mentem megint sikerült elcsúsznom jobbra és bár egyből rájöttem mi a helyzet már sokat buktam. (hiba:0:40)
Szerencsére a harmadik ilyen jellegű ponttal nem volt gond, így egyből megfogtam és fordulhattam is vissza a cél felé.
Kicsit túlságosan felfelé húztam és erre csak a második völgy után jöttem rá, így felülről kicsit bizonytalanul érkeztem a pontra, de a pontfogással már nem volt gond. (hiba: 0:15)
Nem gondolkoztam az útvonalon a következő pontra, hanem elindultam szintben, hogy fentről foghassam a pontot és ezt sikerült is hiba nélkül végrehajtanom, de lehet az alsó útvonal jobb lett volna.
Tudtam, hogy itt a pálya vége és rohantam ahogy bírtam a gyűjtő felé. Éreztem, hogy nem sikerült magamat kifutnom a versenyen, de már csak arra figyeltem, hogy a gyűjtőt hiba nélkül fogjam. Először a szememmel a fenti szikla lábánál kerestem, de aztán megláttam, hogy alatta a kis kőnél van, így nem vesztettem vele semmit.
Éreztem, hogy van bennem erő és nagyon bennem volt, hogy világbajnokságon vagyok, valamint, hogy minden másodpercért érdemes küzdeni, így elkezdtem hajrázni, ahogy csak írok. Kegyetlenül elkezdtem nyomni, szinte lábujjhegyen futottam és hallottam a szurkolást is. Szerencsére sok magyar volt kint és nekem jólesett magamat kínozni a befutón. Kegyetlenül kivoltam mire az utolsó egyenesre fordultam, de kitartottam a célig és gyorsan váltottam Ádámot.
A befutón, mint utóbb kiderült csak Osterbo vert meg, még a többi dobogóért hajrázót is megvertem, méghozzá nem is kevéssel. Nagyon jólesett, hogy végre úgy értem oda a befutóhoz, hogy láttam értelmét hajrázni és nem csak bekocogtam, mint mondjuk a középtávon.
Ez az igazi önmagam, aki képes a befutón is meghalni a sikerért, sőt még egy sokadik helyért is.
A pálya egész jól ment és ugyan maradt benne 2:25 hiba, de ezen nem nagyon bosszankodom, mert végre sikerült elfogadhatóan végigmenni egy pályán.
Ádám még jött egy egész jó időt, bár benne talán több van, hisz a 2 perc amivel megvert nem olyan sok.
Ezzel összességében 13. helyen végeztünk, ami ugyan jobb, mint 2 éve egy hellyel, de azért igencsak csalódást keltő eredmény. Attila, Ádám és én nagyjából egy jó átlagosat mentünk, de Imi sajnos nagyon elrontotta. Ha csak ő is egy saját maga által átlagosnak vélt futást produkál, akkor is 13-14 perccel előrébb végeztünk volna, ami helyezésben a 7. – 8. körül van, ráadásul pont az Olaszok előtt.
Emellett persze még mindegyikőnkben maradt 1-2 perc, így akár az 5. hely sem lett volna elérhetetlen és ehhez még csak nem is kellett volna csodát tennünk, csak négy egész jó futást végigcsinálni.
Mindezek ellenére nem vagyok csalódott. A váltó ilyen és nekünk most nem jött össze, pedig megtettünk mindent.
A saját teljesítményemmel sem vagyok valami elégedett, de végre olyan helyzetben versenyeztem, hogy legalább volt értelme küzdenem és ez jólesett. Feljöttem 2 helyet, de ez abból a pozícióból teljesen reális, se jobbat, se rosszabbat nem nagyon lehetett volna normális futással produkálni.
A legfontosabb, hogy élveztem a kemény versenyzést, azt, hogy a befutón megfeszültem a másodpercekért. Kicsit át kell, hogy értékeljem magamban az egész hozzáállásomat, mert ha nagy célokat tűzök magam elé, abból csak a kudarc lesz, de ha csak simán élvezetből versenyzek és edzek, akkor az mindennél jobb. Ebbe természetesen bele tartozik, hogy a maximumra törekszem, mint most a váltón, de beletörődök abba, hogy nem a világ legjobbjait kell legyőznöm, hanem egyszerűen ki akarom hozni magamból a legtöbbet.
Nincs semmi görcsölés, semmi elvárás, csak élvezetből versenyzem.
Összesen: 11km, 300 szint, 62:15
Átmozgatás a VB sprint napján
Az nem kifejezés, hogy le voltam törve a középtáv miatt, de azért a sprintet nem akartam kihagyni nézőként sem.
Fogtam a fényképezőmet és lefotóztam akit tudtam és drukkoltam ezerrel. Amennyire lehet próbáltam az egyesre segíteni a lányoknak, mert elég sokan elrontották a kapu kiválasztását és hátulról kerültek. Ez talán sikerült is néhány esetben, de minden bizonnyal nem sok múlott rajta.
Magával ragadott a versenyhangulat és tulajdonképpen jól is éreztem magamat. Persze Ádámot vártuk leginkább és nem is kellett benne csalódnunk, bár mikor úgy tűnt 1 tizeddel lesz negyedik, akkor azért nem voltam a legboldogabb.
Letörtségem ugyan megmaradt, de azért már sokkal jobb hangulatban voltam, mint tegnap és tudtam, hogy össze kell magamat szedni a másnapi váltóra. A középtáv után ugyan felajánlottam Áronnak, hogy ha mint csapatvezető úgy látja jobbnak, hogy nem engem indít a váltóban, akkor azt minden további nélkül elfogadom, de ő nem változtatott és a csapatban maradtam.
Szerencsére a többieken is láttam, hogy valamilyen szinten még bízhatnak bennem, bár nem nagyon került szóba napközben a másnapi váltó. Az eredményhirdetésen Ádámnak köszönhetően volt mit ünnepelni és fotózni is.
A sok ácsorgástól már kezdtem elfáradni, így ahol lehet leültem pihenni. Majd leszakadt a derekam és a lábam is elfáradt, ráadásul ezt a délutáni pihenéssel se nagyon sikerült kiheverni a délutáni átmozgatásig. Azért a fáradtság leginkább az előző két versenynapnak volt köszönhető.
Szundi Attilával ketten mentünk ki végül átmozgatni és nem nagyon tudtuk, hogy merre is menjünk. Végül aztán egy cigánytelep felé sikerült, ráadásul a magyar lányok is ugyanarra mentek, mint mi. Gyorsan visszafordultunk, de ekkor már észrevettek minket a roma gyerekek és rohantak mellettünk valamit kiabálva. Nem igazán zavart a dolog, de azért, ha a lányok magukban lettek volna, akkor lehet paráztak volna egy kicsit. Innen Attilával tettünk egy nagyobbacska kört egy kertvárosi részen, majd a lakótelepen futva jutottunk vissza a szállásunkra. Elég ledurrant környéken van ez a kollégium, de ezen legfeljebb a tehetősebb országok versenyzői akadhattak fenn. Érdekes volt, hogy percenként futott el keresztbe egy-egy tájfutó, vagy kisebb csoport. Ez adott egy feelinget a futásnak, bár ennek ellenére pocsékul ment. Pulzusom is magas volt, de érzésre még rosszabb volt futni és az edzés végére se lett sokkal jobb. Azért némileg javult a helyzet, de valahogy olyan érzésem volt, hogy mindjárt szívrohamot kapok. Minden bizonnyal képtelen lettem volna a mai napon 4 percen belüli ezer méter teljesítésére annyira rosszul éreztem magam.
Azt azért tudtam, hogy holnap jobban fog menni, de nem nyugtatott meg a mostani futás.
Szerencsére a lányok még ott gimnasztikáztak, így beálltunk hozzájuk és ha nem is túl intenzíven, de nyújtogattam elég hosszan.
Utána még csináltunk 8 repülőt Attilával, ami rendesen felrázott, főleg, hogy Attila repülői leginkább 100 méteres sprintre hasonlítottak, így nekem nem is mentek túl jól.
Azért összességében az átmozgatás elérte a célját, mert után jobban éreztem magamat.
Összesen 6km, 80 szint, 32 perc.
Főiskolás VB 2006 – Középtáv
Nagyon tartottam attól, hogy a gyomrommal ma is gondok lesznek, de mivel már tegnap is rendesen ettem és nem volt semmi bajom, így ma is úgy készültem, mintha nem történt volna semmi. Azt azért előre elhatároztam, hogy viszek magammal a pályára WC papírt, de csak biztos ami biztos alapon.
Sokkal nyugodtabb voltam, mint tegnap és bár nem éreztem magamat frissnek, de bíztam a jó szereplésben. Reggelizni is rendesen mentem és annyit ettem amit normál esetben jónak látnék.
Reggeli után még felmentem a szobába ejtőzni egy kicsit, majd egyedüli magyarként kicsattogtam az utolsó szállítás buszhoz. Jó kis társaság volt rajta, mert hát a végén mennek a legjobbak, így itt volt Michal Smola is.
A sorsolásom azonban nem volt különösebben jó, bár rossz se. Igazából nem nagyon törődtem vele, mert nagyon az élt bennem 2 évvel ezelőttről, hogy csak egy hibátlan futás kell és azzal már elégedett is leszek. Azért felmértem a helyzetet. Az Észak-Koreai srác indult előttem, míg mögöttem William Lind, aki ugyan Svéd, de a hosszútávot feladta, így nem igazán foglalkoztam vele, bár az élt bennem, hogy ha a végén indul, akkor csak nem lehet olyan gyenge. Elvégre is a csapattársai hagyták, hogy ő kérje magának a 4. negyedben indulást. Amit még megjegyeztem a rajtlistából, az Smola 6 perccel utánam indulása volt, bár ez csak biztos, ami biztos alapon számított.
Sokkal nyugodtabb voltam, mint tegnap és bár nem éreztem magamat frissnek, de bíztam a jó szereplésben. Reggelizni is rendesen mentem és annyit ettem amit normál esetben jónak látnék.
Reggeli után még felmentem a szobába ejtőzni egy kicsit, majd egyedüli magyarként kicsattogtam az utolsó szállítás buszhoz. Jó kis társaság volt rajta, mert hát a végén mennek a legjobbak, így itt volt Michal Smola is.
A sorsolásom azonban nem volt különösebben jó, bár rossz se. Igazából nem nagyon törődtem vele, mert nagyon az élt bennem 2 évvel ezelőttről, hogy csak egy hibátlan futás kell és azzal már elégedett is leszek. Azért felmértem a helyzetet. Az Észak-Koreai srác indult előttem, míg mögöttem William Lind, aki ugyan Svéd, de a hosszútávot feladta, így nem igazán foglalkoztam vele, bár az élt bennem, hogy ha a végén indul, akkor csak nem lehet olyan gyenge. Elvégre is a csapattársai hagyták, hogy ő kérje magának a 4. negyedben indulást. Amit még megjegyeztem a rajtlistából, az Smola 6 perccel utánam indulása volt, bár ez csak biztos, ami biztos alapon számított.
A rajtban nem várt dolgokat tapasztaltam. Az erdő teljesen más olt, mint vártam és nem is voltunk olyan magasan, mint azt Áron jósolta. Jó lett volna egy Downhill verseny, de ez aligha fog bekövetkezni. Igaz ez a 230m szint miatt eleve kizárt volt.
Jó sokat melegítettem és természetesen vécére is elmentem. Futottam 10 repülőt és gimnasztikáztam is.
A rajtban állva aztán csak arra koncentráltam az utolsó percben, hogy hiba nélkül fussak. Sulykoltam magamba, hogy a tempó nem is igazán számít és csak a tájékozódásra kell koncentrálni.
Jó messze volt a térképrajt, így volt időm megnézni a térképet és úgy tűnt nem nagyon kell majd útvonalat választani, csak menni irányba és lekövetni a terepet. Láttam a magaslest, ami inkább volt egy lépcsős szék, majd egy gyökér mellett egy pontot, amit be is azonosítottam és erről fogtam a pontot, máris kielőzve a koreai srácot.
Kettesre már megnövekedett önbizalommal mentem és teljesen jól jött minden. Az ösvény után a jobbra lévő irtás, majd a mocsárban is csobbantam és ugyan viszonylag későn láttam meg a pontot, de az pont előttem volt.
Hármasra menet láttam a kis rétet, majd az ösvényt és a völgyről simán fogtam a pontot, bár fizikálisan eléggé szenvedős volt felfelé mászni. Azért a Skuló, Imi és Bogos Tomi részidejéhez képest jobb voltam.
Tovább folytatódott a mászás és még mocsarakat is le kellett küzdeni. Az egyikbe kicsit el is merült a lábam, de azon kívül, hogy tiszta sár lettem nem buktam semmit. Jobbról az útról támadtam a pontot és favágók között mentem el, ami nem volt túl bíztató, mivel most is dolgoztak. Úgy tűnik a többiek nem erre mentek. Sziklafal lábánál volt a pont, ami nem látszott, de azért hiba nélkül fogtam. Jól lefutottak a fölfelében és itt abban se vagyok biztos, hogy nem lett volna e jobb jobbról menni. Így utólag megpróbálnám, hátha gyorsabb.
Folytatódott a mászás és nekem eléggé nem ment a felfele, de azért sikerült fölé mennem kicsivel és eltartott pár másodpercig, mire kapcsoltam. Alattam volt a pont, de ezzel szintet és még inkább időt is buktam. (hiba: 0:25)
Nem törtem meg, de mivel még mindig küzdeni kellett a felfelével elég nehézkesen mozogtam. Másztam felfele és visszatekintve megláttam a mögöttem induló Svéd fiút. Ennek nem örültem, de arra gondoltam, hogy relatív jól mentem és már mindjárt túlvagyok az összes szinten. Ha ketten együtt nagy tempóban pontosan tudunk menni, akkor abból jó eredmény lehet. Kicsit jobbra húztam, így jobbról kerültem a rétet és a William Lind is jött utánam. Gond nélkül fogtuk a pontot a szikla mögött, bár nem én vettem elsőnek észre és az útvonallal is buktam. (hiba: 0:15)
Valami eszelős tempóban indult meg a Svéd és én nem akartam elengedni, így rohantam utána. Gerincen mentünk le ami egyezett az én elképzelésemmel, így nem aggódtam. Valami egész nagy bogarat sikerült viszont letüdőznöm itt, amitől igencsak elkezdtem fuldokolni és próbáltam kiköhögni, de nem sikerült. Hörögtem meg minden, de csak nem jött ki, közben pedig próbáltam tartani a baromi gyors tempót. Egyszer csak megtorpant a srác, már majdnem kint az úton. Körbenéztem és egyből kapcsoltam, valamint szitkozódtam magamban. Jött Lind is és csak azért fogta a pontot előttem, mert nem akartam feltartani. (hiba: 1:00)
Kegyetlen tempóban ment előttem és én kezdtem feladni a reményt is, hogy a térképre nézzek. Szerencsére a bogarat vagy sikerült kiköhögni, vagy magába fogadta a testem, de azért nem volt semmi így sem ezen az apró felfelén felmenni. Picit még bizonytalankodott előttem, de ekkor már látszott a pont és mielőtt elmentem volna mellette ő is észrevette.
Úgy robbant ki a pontról, hogy én már a térképre se tudtam nézni. Elkönyveltem magamban, hogy ha nem akarok lemaradni, akkor fel kell adnom bármiféle önállóskodást s csak a hátát nézni a Svédnek. Balra melléfutottunk a pontnak, de mikor megállt felmérni a helyzetet én jobbra észrevettem a pontot, de már kicsit mögötte is voltunk.(hiba: 0:15)
Jött a nagy lefelé, amiben azt hittem jobb lesz, de alig győztem a lábam elé nézni és azt se tudtam hol vagyunk amikor megálltunk, de a térképre nézve egyből leesett, hogy már a meredekben azaz túlfutottunk. Indultam is vissza és már Lind is robogott felfelé és mire a ponthoz értünk már le is nyomott. (hiba: 0:30)
Mentem utána, de rá tudtam pillantani a térképre, mivel előző hibánknak köszönhetően közel kerültem hozzá. Letolta a töbör aljába és megállt és bár nem kellett volna idáig lecsúszni legalább tudtam hol vagyok és lendületből fogtam a pontot. Meg is lett az eredménye, mert a szintvesztés ellenére is 8. lettem az átmenetben. (hiba: 0:10)
Elkezdtem irányban futni, de éreztem, hogy nem jön utánam és jobbra van tőlem, ezért kicsit korrigáltam az irányomon, majd egyszer csak azt láttam, hogy már ki is ugrott az útra, így mivel nem akartam kockáztatni egy lemaradást követtem és az útelágazás előttről mentünk be a pontra. Ha megnéztem volna jobban a térképet, akkor biztos nem teszem ezt, mert teljesen feleslegesen vesztettünk 15m szintet, ami a részidőkön is nyomott hagyott, bár ekkor nem volt időm ezt felfogni. (hiba: 0:30)
A rövid átmenetben még ráfutni is sikerült, mert valami érthetetlen okból megállt a völgy alján én pedig kezdtem összeszedni magam és néha a térképre néztem.
Jött a 14-es és én a biztonságos réten, majd útkanyaron át vezető jobboldali útvonalat néztem ki, ám a tempó újra olyan gyors lett, hogy csak futottam a Svéd után. Nem arra mentünk ez a völgy alján nyilvánvalóvá vált számomra, de mivel kezdett eltünedezni a dzsuvásabb részeken a szemem elől, így rá se néztem a térképre és vakon követtem. Kereszteztük a kis ösvényt, majd az utat is és a pontőrök közelében álltunk meg, de a pontot nem leltük. Ő balra indult, én meg jobbra kicsit lefelé. Mire helyretettem magam már közvetlenül a pont alatt voltam, de nem láttam, ellenben Lind is közeledett szintben felettem. Másztam egy kicsit felfele, majd megláttam a pontot. (hiba: 0:50)
Kezdett elegem lenni, hogy már ennyit szívtunk, de ez csak fokozta bennem az érzést, hogy tolni kell, mert csak úgy lehet elfogadható eredményt kihozni ebből a futásból. Ezzel a Svéd srác is így lehetett, mert az eddigiekre is rápakolt egy lapáttal és akármennyire is fura, lefelé és térképre nézés nélkül is alig bírtam rajta maradni a 15-ösre menet. Már már attól féltem, hogy végleg elveszítem a szemem elől, amikor megállt és tanácstalanul forgolódni kezdett. Elég fura volt ez az egyik pillanatról a másikra, én is próbáltam helyretenni magam, de nagyon nem stimmelt semmi. Kicsit mentem nyugatnak, mert nem láttam még a nagy objektum nélküli kevésbé szabdalt részt, de ott se stimmelt semmi. Már eltelt több, mint 1 perc, mikor megjelent Smola. Na bumm, akkor ezek szerint már legalább 6 perc a hátrányom, tehát ez már menthetetlenül nem lesz lassan már közepes futás se. Ami átfutott az agyamon az megint a ragadás volt. Smola jobb, mint a béna Svéd, vagy én, így azt kezdtem figyelni, hogy ő merre megy, miközben próbálta helyretenni magam. Egyszer csak Smola elkezdett futni keletre, én meg gyorsan követtem. Jó 20m-el előttem fogta a pontot. Kódot nézem, 46. Ok, mehetünk tovább. Indulok délnek, ahogy a térképről előzetesen megnéztem, de nem látom Smolát. Ránézek a tájolóra és tényleg délnek megyek, tehát itt kellene magam előtt látni valahol. Közeledik egy völgy előttem és feladva a reményt, hogy Smolán maradjak ránéztem a térképre. Ebben a pillanatban álltam meg. Áááá. Nem 46 volt a pont kódja? De hisz az a 16-os és nem a 15-ös. Kész. Végem van, innen már nincs visszaút. Azt gondoltam, hogy ott helyben leülök és fel sem állok egy darabig, vagy tán soha többet.
Persze egyből elindultam vissza a 15-ös pontra, de a kedvem nem lett jobb, mert gyakorlatilag az összes utánam induló elfutott velem szemben, még az előttem induló Észak-Kóreai versenyző is. Elmentem a 16-os mellett újra, majd megfogtam a 15-öst és fordultam vissza a már kétszer látott 16-osra. Természetesen kedvemet elveszítve nem igazán törődtem a térképpel, gondoltam már memóriából is meg lesz ez a pont, de nem így lett és kóvályogtam egy darabig, mire sikerült megtalálnom, de ez akkor már csak fokozta az elkeseredettségemet.
A következő pontra már teljesen kedvtelenül és kocogva mentem és ennek megfelelően az se igazán érdekelt, hogy merre megyek és sikerült a pont fölé menni és a nagy rétet a kis sárga foltnak vélni. Egyszóval fent kerestem a pontot és csak nagy nehezen indultam el lefele útközben pedig még a lányok pontját is megnéztem. Sikerült ezen a 3 átmeneten 17 percet futnom, ami hozzávetőleg 13 perc hiba. (hiba: 13:00)
Teljesen erőtlenül és lassan indultan tovább és az útvonal megválasztásával sem törődtem már. Túl akartam lenni az egészen, de még viszonylag sok volt hátra. Ennek megfelelően rossz útvonalon mentem és ott is bizonytalankodtam. A völgyön átmászva például kiskölykök mutogattak lefelé arra célozva, hogy arra kell mennem. Azért én csak másztam felfele és megfogta a pontot. (hiba: 2:00)
A 19-es, 20- as és a gyűjtő már annyira könnyű volt, hogy még így sem sikerült elrontanom, bár a tempóm olyan lassú volt, hogy itt is jól elvert a mezőny. Teljesen kedvtelenül szinte utolsóként kullogtam be a célba és úgy éreztem, hogy ezzel végleg kudarcot vallottam a Főiskolás VB-n.
Nincs mit szépíteni. Csúnyán elrontottam ezt a versenyt, pedig magamhoz képest jól indult, hiszen a technikás pályán jól éreztem a térképet és jól is haladtam. Nem volt szerencsés, hogy felfele kezdett a pálya, mert így fizikális lemaradásom következtében utolért a Svéd srác, ami teljesen felborította a tervem és én rosszul döntöttem. Ragadni kezdtem és ezen akkor sem változtattam, mikor nem tudtam térképezni és sorra hibáztunk, majd odáig fajult a dolog, hogy azt se vettem észre, mikor jóval túlfutottunk egy ponton. Csak az érdekelt, hogy a max. tempóval fussak és feltétel nélkül bíztam az előttem futóban, majd mikor végre elszakadtam tőle, akkor sem a magam feje után mentem, hanem hátrányomat úgy próbáltam ledolgozni, hogy beálltam Smola mögé. Nem volt jó ötlet annál is inkább, mert még kódot sem néztem, csak rohantam. Ez végleg megpecsételte a sorsom és minden kritikán aluli teljesítményt nyújtottam és ez teljes egészében az én hibám. A pálya végén még el is hagytam magam, ami annyit jelentett, hogy a még simán elérhető 70 körüli helyezést is feladtam és végül a 82. helyen végeztem.
Összesen 13km, 400 szint és 87:20.
Főiskolás VB 2006 – Hosszútáv
Reggel korán kellett kelni, mert a 7:30-kor már indult a busz a hosszútáv Pelsőci-fennsíkon lévő rajtjába. Bepakoltam a cuccomat és indultam át a másik épületbe reggelizni, ami tekintve, hogy csak 10:25-kor rajtolok pont időben volt.
Remegő gyomorral haladtam egyedül az egyetemi étkezde felé és az járt a fejemben, hogy most eljött a nagy nap, itt van végre a várva várt Főiskolás VB és azon belül is a hosszútáv.
Az étkezőben aztán Kelemen Dettit és Domján Zsuzsit is ott találtam, így nem egyedül reggeliztem, sőt Zsuzsival aztán együtt is utaztunk a busszal. Reggelire nagyon odafigyeltem, nem ettem se túl sokat, se túl keveset és egy pohár sárga üdítő után már csak a rendezők által biztosított szénsavmentes ásványvízből ittam.
A buszozás alatt hol beszélgettünk Zsuzsival, hol a versenyen agyaltam, de már nem voltam olyan ideges, mint reggel ez étterembe menve.
A fennsíkra érve aztán azt tapasztaltuk amit vártunk, vagyis gyönyörű erdő, töbrök és sziklák töménytelen mennyiségben. Áron és a többiek közül a korán indulók már ott voltak, így mi is letelepedtünk melléjük. Egy egészen apró bemelegítőtérképet kaptunk, aminek a nyomtatása nem igazán tetszett, olyan 20 évvel ezelőttinek nézett ki. Öltözéskor jöttem rá, hogy szimbóltartót a szálláson hagytam, de szerencsére Áron – jó csapatvezetőként – ki tudott segíteni. Még el se kezdődött a verseny, de az első hiba máris megvolt. Sebaj, szerencsésen megoldódott és ezen már nem fog semmi sem múlni, de többet nem szabad hibáznom.
Nem mertem nagyon sokat inni, mert a 95 perces buszozást is alig bírtam ki pisilés nélkül és nem akartam, hogy ez a pályán gondot okozzon. Bemelegítésnek futottam egy kört a kis térképpel, majd a nélkül is rohangáltam még és csináltam 6 repülőt is, majd elmentem WC-re, pedig nem nagyon kellett. Erre amúgy mindig odafigyelek, főleg nagyobb versenyeken. Kellett kicsit sorbanállni, így már nem maradt negyed órám sem a rajtomig mikor végeztem, így hát gyorsan leadtam a táskámat, hogy a célba szállítsák és futottam még egy keveset és némi gimnasztikát is csináltam.
A rajtnál megnéztem az előttem indulót, majd a mögöttem induló oroszt is kerestem, de nem volt sehol. Már épp azt gondoltam, hogy lehet kihagyja a versenyt mikor végül megjelent, de nem nagyon foglalkoztatott a dolog.
A rajtban ismerős arcok voltak, akik között többen tudnak magyarul is, így még váltottam egy-két szót mielőtt felvettem volna a szimbólt.
A térképrajtig lefele kellett futni így épp csak azt néztem meg, hogy az egyesre merre kell menni, de mikor lent újra ránéztem a térképre, akkor átértékeltem a jobbra tervezett útvonalam és balra indultam. Kerültem a töbröket, majd egy picit elbizonytalanodtam, mikor a horpadás szerű kis töbörhöz értem, mert jobbra szerettem volna tőle elfutni. Kapcsoltam és különösebb kerülő nélkül húztam be az egyes pont töbrének oldalába, ahol a szikla lábát egy apró megtorpanás után fogtam meg. Jól el volt dugva a pont és megálltam tőle 5 méterre, de ez időben semmit sem jelentett.
Kettesre mászással kezdtünk, majd a töbör tetejében futva kellett a pontra menni, de én kicsit távolabb mentem a töbörtől, hogy ne a kőmezőben kelljen botorkálni. Sajnos egy kicsit elcsúsztam jobbra és el is bizonytalanodtam, majd végül a hármas pont felé elnyúló töbör alapján fogtam meg a pontot. Még a pont előtt estem egy hatalmasat, de mázlimra pont a kisösvényre borultam, ahol semmi kő nem volt. (hiba: 0:30)
A hármasra ugyan takarta az ösvényt a térkép, de azon végigfutva mentem és el se lehetett rontani a pontot.
Négyesre a töbrök mentén indultam, majd az alsó ösvényre csaptam át. A két töbör között átfutva keresztezve a nagy dózerutat rontottam rá a pontra és úgy érzetem kezdek belelendülni a futásba.
Fentről ívelve a domborzat alapján tájékozódva jött rendben az ötös pont is és már a következő pontokra is volt időm rápillantani.
A völgyet követve haladtam le a töbrökhöz és átcsaptam azok jobb oldalára hol még egy kis csapás is vezetett. Kicsit hanyagabbul tájékozódtam és nem figyeltem, hogy melyik töbör mellett haladok, így sikerült picit túlfutnom és már a hatos pont töbre mellett voltam, mikor visszatekintettem és megláttam a pontot. (hiba: 0:20)
Kiugrottam az útra megkerültem a töbröt, majd húztam is bele a sajátom oldalába, de a pontot csak nem vettem észre, majd egyszer csak jobbra tekintve megláttam azt majdnem a töbör alján. Ha ezt tudom, akkor nem kellett volna az oldalában ennyit oldalazni. (hiba: 0:20)
A pontról felfele mászva megláttam az orosz srácot (Alexey Sidorov) aki mögöttem indult kettővel. Nem foglalkoztam vele sokat, mivel gondoltam előbb utóbb úgy is utolér. A töbör szélén felmászva elég lassan haladtam, de küzdöttem, ahogy bírtam, majd az utat keresztezve bevállaltam, hogy lecsípek egy sarkot és a kis töbröt balról kerültem. A töbrök jobb szélén terveztem futni, de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve átmentem a bal oldalra és onnan támadtam a pontot. Mikor megláttam, már Sidorov épp kiindult a pontról, így én amilyen gyorsan csak lehet mentem tovább a nyolcasról, pedig frissítőpont volt. Lehet egyébként se ittam volna, de így eldőlt a kérdés. Sajnos az útvonalam nem volt tökéletes ezért kerülhetett elém az Orosz srác. (hiba: 0:20)
Remegő gyomorral haladtam egyedül az egyetemi étkezde felé és az járt a fejemben, hogy most eljött a nagy nap, itt van végre a várva várt Főiskolás VB és azon belül is a hosszútáv.
Az étkezőben aztán Kelemen Dettit és Domján Zsuzsit is ott találtam, így nem egyedül reggeliztem, sőt Zsuzsival aztán együtt is utaztunk a busszal. Reggelire nagyon odafigyeltem, nem ettem se túl sokat, se túl keveset és egy pohár sárga üdítő után már csak a rendezők által biztosított szénsavmentes ásványvízből ittam.
A buszozás alatt hol beszélgettünk Zsuzsival, hol a versenyen agyaltam, de már nem voltam olyan ideges, mint reggel ez étterembe menve.
A fennsíkra érve aztán azt tapasztaltuk amit vártunk, vagyis gyönyörű erdő, töbrök és sziklák töménytelen mennyiségben. Áron és a többiek közül a korán indulók már ott voltak, így mi is letelepedtünk melléjük. Egy egészen apró bemelegítőtérképet kaptunk, aminek a nyomtatása nem igazán tetszett, olyan 20 évvel ezelőttinek nézett ki. Öltözéskor jöttem rá, hogy szimbóltartót a szálláson hagytam, de szerencsére Áron – jó csapatvezetőként – ki tudott segíteni. Még el se kezdődött a verseny, de az első hiba máris megvolt. Sebaj, szerencsésen megoldódott és ezen már nem fog semmi sem múlni, de többet nem szabad hibáznom.
Nem mertem nagyon sokat inni, mert a 95 perces buszozást is alig bírtam ki pisilés nélkül és nem akartam, hogy ez a pályán gondot okozzon. Bemelegítésnek futottam egy kört a kis térképpel, majd a nélkül is rohangáltam még és csináltam 6 repülőt is, majd elmentem WC-re, pedig nem nagyon kellett. Erre amúgy mindig odafigyelek, főleg nagyobb versenyeken. Kellett kicsit sorbanállni, így már nem maradt negyed órám sem a rajtomig mikor végeztem, így hát gyorsan leadtam a táskámat, hogy a célba szállítsák és futottam még egy keveset és némi gimnasztikát is csináltam.
A rajtnál megnéztem az előttem indulót, majd a mögöttem induló oroszt is kerestem, de nem volt sehol. Már épp azt gondoltam, hogy lehet kihagyja a versenyt mikor végül megjelent, de nem nagyon foglalkoztatott a dolog.
A rajtban ismerős arcok voltak, akik között többen tudnak magyarul is, így még váltottam egy-két szót mielőtt felvettem volna a szimbólt.
A térképrajtig lefele kellett futni így épp csak azt néztem meg, hogy az egyesre merre kell menni, de mikor lent újra ránéztem a térképre, akkor átértékeltem a jobbra tervezett útvonalam és balra indultam. Kerültem a töbröket, majd egy picit elbizonytalanodtam, mikor a horpadás szerű kis töbörhöz értem, mert jobbra szerettem volna tőle elfutni. Kapcsoltam és különösebb kerülő nélkül húztam be az egyes pont töbrének oldalába, ahol a szikla lábát egy apró megtorpanás után fogtam meg. Jól el volt dugva a pont és megálltam tőle 5 méterre, de ez időben semmit sem jelentett.
Kettesre mászással kezdtünk, majd a töbör tetejében futva kellett a pontra menni, de én kicsit távolabb mentem a töbörtől, hogy ne a kőmezőben kelljen botorkálni. Sajnos egy kicsit elcsúsztam jobbra és el is bizonytalanodtam, majd végül a hármas pont felé elnyúló töbör alapján fogtam meg a pontot. Még a pont előtt estem egy hatalmasat, de mázlimra pont a kisösvényre borultam, ahol semmi kő nem volt. (hiba: 0:30)
A hármasra ugyan takarta az ösvényt a térkép, de azon végigfutva mentem és el se lehetett rontani a pontot.
Négyesre a töbrök mentén indultam, majd az alsó ösvényre csaptam át. A két töbör között átfutva keresztezve a nagy dózerutat rontottam rá a pontra és úgy érzetem kezdek belelendülni a futásba.
Fentről ívelve a domborzat alapján tájékozódva jött rendben az ötös pont is és már a következő pontokra is volt időm rápillantani.
A völgyet követve haladtam le a töbrökhöz és átcsaptam azok jobb oldalára hol még egy kis csapás is vezetett. Kicsit hanyagabbul tájékozódtam és nem figyeltem, hogy melyik töbör mellett haladok, így sikerült picit túlfutnom és már a hatos pont töbre mellett voltam, mikor visszatekintettem és megláttam a pontot. (hiba: 0:20)
Kiugrottam az útra megkerültem a töbröt, majd húztam is bele a sajátom oldalába, de a pontot csak nem vettem észre, majd egyszer csak jobbra tekintve megláttam azt majdnem a töbör alján. Ha ezt tudom, akkor nem kellett volna az oldalában ennyit oldalazni. (hiba: 0:20)
A pontról felfele mászva megláttam az orosz srácot (Alexey Sidorov) aki mögöttem indult kettővel. Nem foglalkoztam vele sokat, mivel gondoltam előbb utóbb úgy is utolér. A töbör szélén felmászva elég lassan haladtam, de küzdöttem, ahogy bírtam, majd az utat keresztezve bevállaltam, hogy lecsípek egy sarkot és a kis töbröt balról kerültem. A töbrök jobb szélén terveztem futni, de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve átmentem a bal oldalra és onnan támadtam a pontot. Mikor megláttam, már Sidorov épp kiindult a pontról, így én amilyen gyorsan csak lehet mentem tovább a nyolcasról, pedig frissítőpont volt. Lehet egyébként se ittam volna, de így eldőlt a kérdés. Sajnos az útvonalam nem volt tökéletes ezért kerülhetett elém az Orosz srác. (hiba: 0:20)
Próbáltam irányba arra kifutni amerre a srác ment, de nem láttam, így 50 méter után beletörődtem, hogy lemaradtam tőle és próbáltam megint a saját futásomra koncentrálni. Szerencsére ez sikerült is, mert nem hibáztam a pontra, ellenben a részidőkből kiderül, hogy Sidorov igen, így elé kerültem, bár ezt akkor nem tudtam.
A tízesre nem volt számomra egyértelmű, hogy mi a jó útvonal, de aztán a réten való átfutást választottam, majd a kis úton futva egész közelről támadtam a pontot. Sikerült jó tempóban haladnom, így ebben az átmenetben igen jó a részidőm.
A pontról kijövet aztán sajnos elkövettem egy hibát és elcsúsztam jobbra. Nem volt erőm felfutni a gerincre és a töbör megvezetett, amit ugyan azonnal korrigáltam, de mikor az utat kereszteztem már a nyakamon volt az orosz és együtt fogtuk a pontot. (hiba: 0:40)
Eléggé meglepődtem, hogy újra utolért a srác, de nem bántam, mert úgy értékeltem, hogy futós részek jönnek és jó tempóban haladt, de még nem olyanban, hogy ne tudtam volna követni a térképet. Mentem tehát utána és bár én balról terveztem elsőre az átmenetet az úton nem zavart, hogy kicsit jobbra tartunk, mert rájöttem, hogy az jobb útvonal. Sajnos nem mentünk ki a rétre az első nyúlvány végéhez, hanem megoldalaztunk még egy töbröt, majd a réten Sidorov meg is torpant, így én mentem előre, de a pontot már megint egymás mellett futva fogtuk. (hiba: 0:30)
Hagytam, hogy előre menjen és ő válasszon útvonalat, de szerencsére ő is úgy gondolta, ahogy én és szépen átlavíroztunk a töbrök között. Kicsit gyorsabb tempót futott, mint én, de ez még lazán tartható volt térképezéssel együtt is, annál is inkább, mert néha ő nagyon belassult, mikor térképezett. Jobbról szépen lerohantunk a gerincen, majd az úton és a lapos tiszta erdőn át a tisztásos töbrök mellől fogtuk a pontot. Jól kiment a bokám közvetlenül a pont előtt egy kegyetlen köves részen és bár futottam tovább nem volt egy kellemes érzés.
Felfele jött és én valahogy kezdtem magam nem jól érezni, ráadásul a sziklamezőben amúgy is óvatoskodtam a bokámmal, így kezdtem lemaradozni az orosz mögött, majd mikor nagyon balra húzott, akkor megtorpantam egy pillanatra. Megvezetett minket a bal oldali töbör és az Orosz már majdnem lent volt egy rossz töbör aljában és én is a szélén álltam. Visszafordultam és kissé bizonytalanul mentem le a mellette lévő töbörbe, ahol meg is találtam a pontot és szóltam a srácnak, hogy itt a pont. Sajnos így is elég sok idő elment. (hiba: 0:40)
Előbb jöttem ki a pontról és kicsit túlzottan balra húztam, majd korrigáltam, de nem ez volt a fő bajom, hanem kezdtem érezni, hogy a gyomrommal valami nincs rendben. Nem nagyon éreztem ilyet korábban és most se tudtam mire vélni, mindenesetre úgy döntöttem, hogy a frissítőn nem kockáztatok és nem iszom. (hiba: 0:20)
Teljesen dekoncentrálttá váltam attól, hogy a gyomromra figyelek és az erőm is kezdett elhagyni, így beálltam az Orosz srác mögé és csak követtem. Már nagyon vártam a pálya végét, mert kényelmetlen volt futni és így nem igazán tudtam hajtani. Azért arra figyeltem, hogy a fonalat ne veszítsem el, de alapvetően beletörődtem abba, hogy ragadjak.A pontról Sidorov egyenesen és jó gyorsan ment ki, így lemaradtam és mivel nem is akartam átmászni még egy töbrön, így jobbra kerültem az úton. A ponthoz közelítve aztán újra megláttam és már szinte el is mentem mellette, mert bizonytalankodott.
A rövid átmenetben csak arra koncentráltam, hogy ne menjünk rossz felé, de a tempó tartása már nem ment. Kezdtem nagyon szenvedni és nem azért, mert nem volt levegőm, vagy zsibbadtam, hanem a hasam csikart rendesen.
Az átfutóra már nem bírtam úgy hajtani, mintha minden rendben lenne, így ellépett a srác, de mivel kibírhatónak ítéltem az állapotom nem gondolkoztam feladáson, vagy egyéb dolgon, pedig nem ártott volna WC papírt kérni a szurkolóktól. Annál is inkább nem akartam időt vesztegetni, mert úgy gondoltam, hogy ha behúzom magam az orosszal, akkor még egész jó eredményem lesz.
A 20. pontra aztán mászni kellett, amihez se erőm nem volt, se a hasam nem engedte a gyorsabb haladást, így véglegesen lemaradtam és kicsit túlzottan balról ívelve, felesleges szintet mászva fogtam a pontot. (hiba: 0:30)
Teljesen érzésre fogtam a 21-est és már a lefelében is volt, hogy teljesen le kellett lassulnom és éreztem, hogy ha elmennék WC-re az sokat segítene a helyzetemen, de erre nem igazán volt itt lehetőség, mivel se papír nem volt nálam, se a VB eredményem nem akartam ezzel rontani.
Már csak az érdekelt, hogy beérjek valahogy, mert minden erőmet az kötötte le, hogy a gyomrommal küzdöttem. Szerencsére legalább nem hibáztam.
Mikor a 23-as pontra indultam, akkor a lefele után a rétet keresztezve már meg kellett állnom sétálni, mert kegyetlenül rossz volt. Úgy döntöttem, hogy lesz ami lesz, de megállok vécézni. Még így is jobban járok, mintha a célig sétálnom kellene. Dolgom végezte után egy kicsivel jobb lett, de nem múlt el az érzés és ráadásul hirtelen nagyon gyenge lettem. Úgy éreztem teljesen kiürült a szervezetem és csak vánszorgok. Mindehhez képest egész tűrhető lett az átmenetem, mert csak 1:42-t kaptam benne.A pontról kicsit bizonytalanul jöttem ki, mondhatni kóvályogtam, de azért elfutottam két lány mellett és ugyan nem arra sikerült pont mennem, mint szerettem volna, de legalább nem szálltam ki és a réten menő úton erőltettem a futást, majd az erdőbe érve megint csak botorkálni bírtam.
A gyűjtőre csak futni kellett, de nekem már nem ment a hajtás, mert erőtlen voltam és a hasam is csak olyan volt, mint az átfutó környékén. A befutón aztán a kiabálás, szurkolás hatására és mert összeszedtem magam próbáltam egy embereset hajrázni, ami félig meddig össze is jött.
A legjobb az volt, hogy megállhattam és véget ért a szenvedés. Nincs tovább az a 30-40 perces rémálom ami a pálya végén volt. Ha ez nem pont a VB-n esik meg velem, akkor biztos, hogy feladom a versenyt még akkor is ha mondjuk egy bajnokság. Teljesen kész voltam, de szerencsére egész hamar normalizálódott a helyzet és a hasam sem fájt tovább. Akkor sem lett vele gond, mikor ettem, ittam és ezt éreztem is előre. Eléggé magam alatt voltam, mert odalett a verseny, amire készültem, ráadásul érthetetlenül legyengültem, így ki tudja mi lesz a következő napokban.
Az összes hibám 3:40 volt, ám ez még nem lenne akkora gond, ha nincs a hasfájás és a WC szünet, valamint az azt követő teljes elgyengülés. A részidőket elemezve az első 40-ben kellett volna végeznem akkor is, ha csak végigragadok az Orosszal, de mivel a bajok kezdetekor még 2 perccel Szundi Attila előtt voltam, így akár a 30.-ba kerülés se lett volna lehetetlen. Henrik Lofos például 29. lett pedig 5km-vel a vége előtt még ugyanúgy álltunk.
Persze a sportban nincsen ha, így a nem éppen előkelő 53. helyen végeztem 93:05-el a 13,9km-es, 485m szintes pályán.
Összesen 19km, 600 szint és 113 perc.
Terepbemutató és megnyitó
A mai napon a hivatalos terepbemutató volt, amire szállítás busszal mentünk ki. Nem volt nagy meglepetés a terep, mivel pont ugyanott voltunk, ahol én már kétszer edzettem az edzőtáborok alatt.
Skulóval és Imivel kocogtunk ki a rajtig, ami az erdő szélén volt és minden különösebb bemelegítés nélkül indultam ki a terepre. Odafele fogtam a pontokat, amíg eljutottam a jó részig. Gondoltam nem árt megnézni a kicsit zöldebb részeket is és bár az eső után elég vizes volt az erdő, azért átverekedtem magam az alacsony fák között is. Elég sokan voltak az erdőben és a pontok is jól látszottak, így nem volt valami nehéz a tájékozódás. A mászás után ugyan rossz irányba futottam egy darabig, de egyből korrigáltam és az első technikás ponttól kezdve már nem is hibáztam. Megfutottam pár átmenetet és konstatáltam, hogy úgy ismerem már ezt a terepet, mint a tenyeremet. Mondjuk nem is csoda, hogy ennyire ismerős volt minden, mert volt pár közös pont az edzésekkel és pár nagyon közeli. Sok újat már nem tudott így mutatni a terepbemutató. Visszafele még megfogtam az útbaeső pontokat és a célhoz közeli odafele kihagyott pontot is. Levezetés közben csináltam pár repülőt is, majd öltözés után már szálltunk is fel a szállítás buszra.Délután aztán a megnyitó következett, amire kölcsön melegítőinkben vonultunk fel. Enyhén szólva vontatott volt az esemény, ami nem meglepő, mert mindig az, de most talán még hosszabb volt, így nagy részét a padon és a földön ülve töltöttük. Szép Kassa belvárosa, de most ez túlságosan nem érdekelt, akárcsak a hosszú beszédek, vagy a műsor.
Szerencsére Imi elment Áronnal a Welcome Party-ra így nekem két vacsorajegyem volt és be is nyomtam mindkét spagettit, nehogy a szegényes ellátáson múljon a verseny. Jön a nagy nap!
Összesen 7km, 200 szint és 43 perc.
Terepbemutató és megérkezés
Késő délelőtt indultunk Budapestről az autómmal a Főiskolás VB-re. Koprivanacz Imivel és Skulóval hármasban utaztunk Egerig, majd onnan Gyurkó Fannival és Kovács Ádámmal kiegészülve öten.
Egerből nem egyenesen Kassára utaztunk, mert minimális kitérővel részt tudtunk venni Szilicén a terepbemutatón.
A többi nemzet nagybusszal érkezett Kassáról és feltehetően már induláskor megkapták a térképet a pontokkal, így mi a saját térképeinkre átrajzolt pontokkal vágtunk neki az edzésnek.
Bemelegítésnek csak felfutottam az első út melletti pontig, mivel nem szerettem volna túl sokat futni. Fél órát épp elégnek gondoltam, de a lehető legtöbbet szerettem volna térképezni, így 5 perc sem telt el és már a pontokat fogtam. Kicsit óvatosan mozogtam, nehogy megsérüljek a sziklás terepen, de szép fokozatosan felvettem egy egész normális tempót és sorra fogtam a pontokat. Hiba nem sok volt, de bizonytalanul érkeztem a pontokra, egyszerűen nem voltam elég magabiztos. Könnyű tempóban nem sikerült eléggé koncentráltan futni, de ez nem igazán izgatott, mert éreztem a térképet és a pálya vége felé már a pontokat is sokkal tudatosabban fogtam. Nem a bóját keresve, hanem az objektumra figyelve. Megfogtam minden berajzolt pontot, csak pár nagyon egyszerű maradt ki, amit eleve nem is terveztünk.
Mindenképpen szerettem volna repülőzni a végén, így egyből el is kezdtem és szép lassan a terepről megérkezve csatlakoztak a többiek is.
A régi VJ szögesemben futottam, mert a Jalas oldalán már van egy lyuk és gondoltam, ha már elhoztam tartaléknak a VJ-t, akkor ki is próbálom. Először nem értettem miért tettem félre, mert látszólag semmi baja az elhagyott 6-7 szöget leszámíta, de futás közben már éreztem, hogy pont ez a baj, mert kegyetlenül csúszkáltam. Hát ez van, marad a kicsit szakadt Jalas, aminek még megvannak a szögei. A VJ szöges amúgy sokkal jobban fogja a lábam és kevésbé érzem meg, ha belerugok valamibe, így azthiszem vissza fogok térni rá, igaz már csak új modell van, amit még nem próbáltam. Elgondolkoztam, hogy ez már megint a mi csóróságunk, a világversenyre két szakadt cipővel utazom és ezzel még nem is vagyok rossz helyzetbe a csapat többi tagjával szemben. Nem a pénzen múlik a dolog, de szerintem a Norvégok közül aligha van olyan, akinek nem a legmegfelelőbb cipője van.
Összesen 7km, 200m szint és 42 perc.
Kellett ez a futás és tulajdonképpen jól is sikerült, mert a végére már jól ment tájékozódás és minimális hibával fogtam meg elég sok pontot. Fizikálisan mehetne ugyan jobban, de fontos verseny előtt mindig azt várom, hogy sokkal jobban menjen, mint korábban.
Időben megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk ötödik emeleti szobáinkat. Szerencsére nem volt meleg odabent, mert nem a legszerencsésebb a legfelső szint déli oldalán szállást kapni, de ez most nem okozott gondot az időjárásnak köszönhetően. Magyar középiskolás koliban kétágyas szobákban, felújított vizesblokkal teljesen jó helyünk lesz itt. Lehet pár gazdagabb ország versenyzője nem találja legjobbnak az épületet, de a mi igényeinknek azthiszem bőven megfelel.
Tömegrajtos egyenes pályák Bartak Lukassal
Beugrottunk a tegnapi edzés után még a Szlovákokhoz és megbeszéltünk egy edzést a mai napra Bartak Lukassal. Tömegrajtos egyenes pályák vártak így ránk ma és elvileg fel is vezették azt nekünk, amibe egy kis hiba csúszott, mert elfogyott a WC papír a felvezetőknek. Így csak 2 pályát szalagoztak ki a 4-ből hála az esőnek, ami eláztatta a még telepítés alatt álló "pontokat".
Csak Bartak Lukas és egy lány jött ki edzeni, így összesen 7-en vágtunk neki a az első pályának egy rövid bemelegítés után. A lányok persze külön futottak, így 5-en üvegeltük az erdőben és meglepetésemre nem maradtam azonnal a végére, pedig úgy gondoltam az efféle rohanás nem nekem való. Többnyire Lukas ment elöl, majd a sarkában Bogos Tomi, aztán én még látótávolságban. Imi gyakran változtatta a helyét a bolyon belül, míg Skuló többnyire a végére maradt, kivéve ott ahol a 4-es karaván eltévedt előtte és az élre került.
Rögtön az első pályában elrontottuk az utolsó pontot, mert Lukas vezetésével rossz töbörbe futottunk le. Nem is tűnt fel a hiba, csak amikor kiértünk az útra a pont után és túl sokat kellett még futni.
Második pályán bevállaltunk Imivel egy nagy kerülőt az egyesre és ösvényen mentünk. Annyira nem volt rossz, mert Skuló előtt értünk oda, de különösebben jó sem volt. A kettesre hibáztunk, akárcsak a hármasra, így itt mégis Skuló ért be elsőnek.
Harmadik pálya nagyon rövid volt és csak rohantunk bokánkat nem kímélve egész a 3. pontig, ahol én nem igazán értettem, hogy hol is kellene a pontnak lennie és gyakorlatilag meg is álltam, pedig együtt voltam a többiekkel.
A legjobb talán az utolsó pálya volt, mert kicsit hosszabb volt, mint a többi és hála a lejtőknek teljesen jól lekövettem, hogy hol megyünk. Bejöttem Lukas és Bogos Tomi mögött látótávolságban, ami nekem nagy pozitívum.
Érdekes edzés volt, mert technikailag nem sokat ért, ám arra ráirányította a figyelmemet, hogy a váltóra különösen oda kell majd figyelnem. Egyszerűen megeszem az előttem futók hibáit. Talán túlságosan is bízok bennük. Most ugyan nem volt farsta, de a váltón ez csak bonyolítani fogja a helyzetet.
Ha megpróbálok teljesen a magam feje után menni az se jó és ha a többiek figyelésére fektetek nagyobb hangsúlyt, akkor abból lehet baj. Alapvetően az lehet a gond, hogy a sajátomnál nagyobb tempót kényszerít rám a mezőny és ezzel nehéz kezdeni valamit.
A váltót mindenesetre talán pont ezért szeretem annyira és remélem sikerül majd ott is fejben összeszedetten versenyeznem.
Fizikálisan azonban pozitívum volt ez az edzés, mert azt hittem, hogy lazán leszakít majd Lukas, ezzel szemben különösebb megerőltetés nélkül elfutottam mögötte. Sokkal erősebb még nálam, de ha olyan helyzetbe kerülnék, akkor egy középtávot, vagy egy váltó pályát is elbírnék a tempójában.
Élveztem ezt a futást is, pedig sem az eső, sem a már érződni kezdő fáradtság nem erre utalt.
Levezettünk kényelmesen, majd úgy döntöttünk, hogy nem megyünk vissza még egyszer a vizes erdőbe és haza indultunk.
Lehet kár volt kihagyni a délutáni edzés lehetőségét, de lehet pont ezzel kerültünk el egy esetleges megfázást.
Ez a megfázás egyébként elég nagy parám volt ebben az edzőtáborban, mert elég vacak idő volt, de szerencsére most vagyok olyan erős, hogy ne legyen semmi bajom. Ezt éreztem minden futás alatt és után is.
Összesen 10km, 250 szint és 60 perc.
Önbizalmat adó 43 pont
Délután 5 órára mentünk vissza Szilicére és már egész szép idő fogadott minket, valamint az egyik Szlovák srác a délutáni edzés térképével. Elég megdöbbentő volt, mivel 43 pontból állt a pálya. Ugyan délelőtt már mondták, hogy sokpontos pályát fogunk futni, de azért erre nem számítottunk. Részemről pozitívan csalódtam, mert mi más lehet jobb edzés most, mint megfogni rengeteg pontot. Mostanában bizonytalanul fogtam a pontokat, gyakran pontközelben akadt gondom és ez az edzés pont erre jó. Ha végre sikerül a WC papírokat is kikapdosnom, akkor a rendes pontokkal csak nem lesz gond.
Rajzoltunk hát magunknak pályát a mintatérképről, mialatt a Szlovákok szép lassan mind elindultak a pályára. Mi se vacakoltunk sokáig és egyesével nekivágtunk a pályának. Az elején éreztem a bemelegítés hiányát, de ez nem tartott sokáig, igaz addig kicsit óvatosabban mozogtam. Egyre jobban kezdtem belelendülni a futásba, bár mikor Imi mellett elmentem megzavart kicsit, hogy nem vagyok egyedül és elnéztem a köves gödör pontot, majd jópár ponttal később Imi be is fogott, mert vagy 2 percig kerestem a WC papírt a ponton és végül meg se találtam. Ez volt az első amit nem találtam még és ezen felül csak két másikra mondtam azt, hogy nem keresgélem tovább, mert 1 perc után se voltak meg, pedig jó helyen voltam. Ez annak fényében, hogy egy kocka WC papír volt minden ponton és az is kicsit megázott kész csoda. Tulajdonképpen sok apró keresgélés volt a pontokon, mert mindig vettem észre a pontot egyből. Ennek és egy hibának következtében Imi el is ment mellettem és látótávolságon kívülre került.
Innen azonban valami hihetetlenül elkaptam a fonalat, mert nemhogy hiba nélkül fogtam a pontokat, de a többnyire pontszerű objektumnak a hatására nem is kellett a WC papírt keresgélni és nagyon jó tempót futottam a pálya végéig. Néhány pont már messziről bevillant, pedig itt se voltak nagyobbak a papírok. Egészen belelkesedtem és toltam a pályát, ahogy bírtam. Hihetetlenül jó érzés volt, hogy ennyire összhangban vagyok a térképpel és még az se tudott kizökkenteni, hogy a ligetessel jelölt irtásokon elég nagy volt a gaz. Rohantam a köves terepen, ahogy bírtam és néhol ugyan odacsaptam lábamat, bokámat a kövekhez, de ez nem nagyon érdekelt és versenytempóban tettem meg a pálya végét. Ezt követően Tomival és Imivel visszakocogtunk a kocsihoz egy igen kényelmes tempóban.
A 6km-es pálya összesen 57 perc lett, ami a sok pont és a rengeteg keresgélés mellett szerintem nagyon jó. Igaz maradt benne vagy 3 perc tiszta hiba is, de az még a pálya elején volt. A vége az valami hihetetlenül jó volt, amitől kegyetlen jó kedvem lett. Ennek tucatnyiszor hangot is adtam, ami leginkább Bogos Tominak nem tetszett, ugyanis ő ki volt akadva, hogy tenyérnyi papírfecniket kellett keresgélnünk.
Szerintem ez az edzés így volt jó. Sokkal magabiztosabb lettem a pontfogást tekintve, úgy érzem nem lehet vele gond és fizikálisan is jól éreztem magam. Pörögtem ezen a nehéz köves terepen. Vizes volt és csúszott is, ráadásul a fű és egyéb növények helyenként rendesen eltakarják a köveket, de most mindez nem okozott gondot.
Úgy érzem teljesen készen állok a VB-re. Technikilag és fizikálisan egyaránt. Persze nyilván csak magamhoz képest vagyok jó fizikálisan, de nekem ez most épp elég. Jó egy hét van a VB klasszikusig, így addig jól kipihenem magam és még jobban fog menni a futás. Most a kis fecniket is magabiztosan fogtam, így a rendes bójákkal már nem lehet gond. Mennie kell és menni is fog! Önbizalommal telve várom hát a jövő hét szerdai rajtot.
Összesen 9km, 300 szint és 75 perc.
Újra a töbrök között
Fekete Zsuzsi tervezett egy pályát ma délelőttre az egyik Szilice melletti terepre, amit Bogos Tomi vezetett fel ezúttal WC papírral. Igen későn keltünk fel, így már elmúlt dél, mikor Tomi nekiindult a felvezetésnek, majd rövidesen az eső is igen rendesen eleredt, így bosszankodhattunk, hogy miért nem edzettünk korábban. Szerencsére a fennsík szélén a buszmegállónál van egy remek kis bódé, amiben kényelmesen elfértünk és nem is áztunk meg.
Mielőtt elindultunk volna a pályára beestek a Szlovák válogatott lányok, akik igen rendesen eláztak. Visszaszállítottam őket a szilicei szállásukra, majd egy másik körben az addigra beérkező fiukat is, köztük Bartak Lukast, akivel időközben Skulóék megbeszélték, hogy délután együtt fogunk edzeni.
Az eső közben elcsendesedett, így nekiindultam a pályának. Rögtön a kettesre hibáztam egy nagyobbat, úgy 3 percet, de utána jól ment a tájékozódás és a futással sem volt különösebb gond. A pálya végén még túlfutottam az egyik ponton és két helyen se láttam meg a szalagot, de azért innentől jól haladtam és a bő 8km-es pályán mentem végül 63 percet.
A nem túl nyerő időjárás ellenére élveztem a futást és éreztem magamban erőt is, így már nem estem keltem úgy a pályán, mint az első edzőtáborban. A tájékozódással sincsen különösebb gond, ha rendes pontok lesznek kint, akkor nem lesz semmi gond, csak jól rá kell koncentrálni a versenyre.
Összesen 10km, 300 szint, 63 perc.
Másodszor a középtáv terepbemutató terepén
Délutáni edzést az előző alkalomhoz hasonlóan szintén a VB középtáv terepbemutató terepén ejtettük meg, ám mivel csak két térképünk volt, így ki kellett valamit találni.
Fekete Zsuzsi ment ki először az egyik térképpel, mi fiuk pedig a 15-ös pont elé mentünk ki megbeszélt időre és ott kaptuk meg Zsuzsitól a második térképet. Mivel a múltkori pálya eléggé lefedte a térkép használható részét és nem akartunk pályát sem kirakni, így szembe futottuk a korábbi edzést, többnyire meglelve a szétázott pontok nyomát.
Ketten térképpel, ketten térkép nélkül futottunk, amit 1-2 pontonként váltottunk. Elég nagy rohanás lett a dologból és én nem voltam valami jó állapotban, így néha már az átmenet felénél tartottam, mire rendesen meg tudtam nézni a térképet. Azért jónéhány átmenetben én mentem elöl és pár pontot is elfőnek fogtam. Az egyszerűbb részeken emlékezetből is megtaláltam a pontot, így néha akkor is én kerültem előre, mikor nem is volt nálam térkép.
Nekem igazából nem tetszett ez az edzés, bár ha a technikai részét elfelejtjük, akkor jó kis fizikai edzés volt. Nagy rohanás, váltakozva terepen igen sok hibával.
Este még bementünk Kassára vacsorázni és egyben sétálni egyet a belvárosban, ahol a sprint lesz. Ezen ugyan én nem indulok, de azért érdekelt a dolog. Nem lesz egy bonyolult verseny, sem a park, sem az utcák nem tűnnek olyannak ahol lehetne hibázni. Imi azért felmérhette a terepet, mi meg egy jót sétáltunk.
Összesen 8km, 280 szint, 50 perc.
Másodszorra már megy ez
Reggel 7:40-kor indultunk Budapestről edzőtáborozni a Főiskolás VB-re hasonló terepekre. Skuló, Koprivanacz Imi, Fekete Zsuzsi és én, majd Miskolctól Bogos Tomi utaztunk elsőnek a Kassától északkeletre található igen technikás terepre, amin első próbálkozásra kegyetlenül elvesztem.
Az előző alkalommal elég borús volt az idő, és nem láttam jól a térképet a sötétben, de most ilyen gond nem volt, bár most se volt szikrázó napsütés.
Bogos Tomi vállalta, hogy felvezeti a pályát, így ő indult el elsőnek, majd fél órával utána Zsuzsi, aztán Imi, én majd Skuló.
A pályának elég nagy előítéletekkel vágtam neki, feltételeztem, hogy ha a múltkor úgy eltévedtem, akkor ez most se lesz másképp, de nem így történt. Ugyan a második pontra hibáztam vagy 3 percet, de utána szinte semmit, mintha zsinóron húztak volna úgy haladtam. Többnyire jól lekövettem hol járok és ha véletlenül el is vesztettem a fonalat, akkor is tartottam az irányt és az első markánsabb domborzati forma alapján helyretettem magam. Tulajdonképpen egész jó tempót tudtam futni és ahogy haladtam előre a pályán egyre jobban élveztem. A 9-es ponton elmentem Imi és Zsuzsi mellett is.
A pálya végén becsúszott ugyan 2 hiba, de az egyiken a szalagot nem vettem észre ami a versenyen aligha fog előfordulni ilyen közel a ponthoz. A másik hibám az utolsó pontra volt, amin sikeresen túlfutottam. Ezt jól elnéztem, de ha rendes pont van kint, akkor ezt is észreveszem.
Kiderült tehát, hogy nem a térkép volt rossz legutóbb, hanem én voltam a béna. Most javítottam.
Azt is kiderítettem, hogy a 2 hete futott pálya 14-es pontja tényleg rossz helyen volt, egészen pontosan ott, ahol sejtettem. Ott futottunk el ugyanis a még megmaradt pontmaradvány mellett.
Az 5950 méteres pályán jöttem 40 percet, ami már egész jó idő és a legjobb, hogy ráéreztem a terepre. A többiek 60 perc környékén mentek, így azért sejthető, hogy nem a terep lett könnyebb, hanem nekem sikerült elkapnom a fonalat. Úgy érzem legközelebb már tökéleteset tudnék itt futni, remélem a VB középtávon is legalább így megy majd és azt a pár hibát is elkerülöm amit most vétettem.
Összesen 9km, 300 szint, 50 perc.
Fáradtan egy térképes edzés
Nem sokat pihentem a két edzés között és úgy éreztem, hogy teljesen kész vagyok, így nem akartam rendesen tolni a pályát. Szávával és Áronnal kocogtam ki a rajtig, majd egyszerre is rajtoltunk el. A pontokra már nem is tettünk ki semmit, így csak egy egyszerű térképes edzés lett ebből a futásból.
A pontokon mindig bevártam a többieket, így amolyan résztáv szerűség lett a dologból, bár ez is csak egy közepes versenytempóra volt elég és csak a hármas pontig tartott, majd a négyesre Áronnal együtt mentem, végül otthagytam őket és egyedül kocogtam tovább a pályán. Annyira nem is ment rosszul a futás, de normális tempót nem tudtam magamra eröltetni. Az ötös pont előtt jól kiment a bokám, de ez nálam csak a szokásos kibicsaklás volt, mert 1 perc múlva már nem is éreztem. Innentől aztán végképp nem erőltettem a dolgot és végigkocogtam a pályát, majd visszafutottam a kocsihoz.Ez a mai nap arra volt jó, hogy kicsit helyre tegyen és tudjam mire számíthatok, mind fizikálisan, mind a köveket illetően, valamint, hogy 2 hét múlva a következő edzőtáborban már odafigyeljek, hogy kipihenten essek neki az edzéseknek.
Összesen 7km, 200 szint és 65 perc.
Technikai edzés Szilicén
Elég fáradt vagyok a héten végzett edzések miatt és a tegnapi nap is rátett egy lapáttal, de mivel itt vagyunk a CB terepek szomszédságában, így nem lehet lazsálni. Szilicére mentünk ki edzeni és ma is két edzés volt tervbe véve. A délelőtti edzés előtt részben kocogva, részben sétálva mentünk fel a rajtba Szávával ahova éppen akkor érkezett meg Áron a felvezetésből.
Nem volt tehát valami sok a bemelegítés és az alatt is éreztem, hogy ehhez az edzéshez erő kellene. Nagy a fű és rettentően sziklás a terep, én meg fáradt vagyok, így csak estem keltem.
Nem túl nagy tempóban indultam neki a pályának és így is éreztem, hogy ezt nem igazán lesz edzés jellegű futás, hanem inkább olyan terepbejárás féle.
Sorra fogtam a pontokat és nem volt gond a tájékozódással, de pontközelben bizonytalankodtam. Mindig jó helyen voltam, de a WC papírt, ami a pontokon volt nem nagyon vettem észre. Párszor azért nagyobb hiba lett belőle, mert megnéztem a szomszéd töbröt is.
Összességében egész jól ment, ha rendes pontok vannak kint, akkor szinte semmit sem hibázok.
Nagyon kemény lesz fizikailag a VB klasszikus, mert ezekre a köves terepekre erő kell és ilyen melegben nem lesz semmi végigtolni a több, mint 13km-t.
A 8320m-es pályán 280 szinttel jöttem 78 percet. Nem egy fényes idő, de a tempóm sem volt az.
Összesen 11km, 340 szint és 82 perc.
Újra tudok tájékozódni
Az első edzés után nem sok időm volt pihenni, pedig igencsak fáradt voltam és már éhes is. Benyomtam némi kaját és sok vizet, de aludni nem tudtam.
Kifutottam a rajtba, ahol Áron azzal fogadott, hogy teljesen összhangban volt a térképpel és minden ok.
A rajt után én is éreztem, hogy ez az edzés más, mint az első. Jöttek sorba a pontok, tudtam hol vagyok és a térképet is láttam. A tempóm nem volt eszelősen nagy, de azért haladtam rendesen és csak néha hibáztam, akkor is csak max. 10-20 másodpercet. Kicsit bizonytalan voltam, vélhetően a délelőtti miatt és inkább megálltam korábban és megnéztem még egyszer a térképet.
A terep nem annyira szép, mint délelőtt volt, de azért ez se rossz, sőt nagyon is jó terep. Azért térképhibát itt is találtam, de nem volt zavaró.
Egész jó időt futottam a pályán, talán valami 41 percet mehettem egészen az autóig.
Megjött az önbizalmam, kiderült, hogy mégiscsak tudok tájékozódni és a VB középtávon is lehet még jó eredményem.
Az mindenesetre látszik, hogy nem csak fizikailag kell felkészülni, hanem technikailag is. Most már két dolog van, amiért aggódhatok.
Összesen 8km, 280 szint és 50 perc.
Szlovák edzőtábor – Nagyon eltévedtem
Hétvégén a Főiskolás VB jegyében edzőtáborozunk Szlovákiában.
Reggel 7-kor indultam Pestről autóval Miskolcra, majd Less Áronnal és Zsigmond Szávával 10 körül tovább Kassára, ahol Pollák Józsitól kaptunk pár térképet az edzésekhez. Az első terep, amire kimentünk egy Áronék által már ismert a középtávra hasonlító terep volt. Áron kitett egy pályát, amire én csak akkor indultam el, mikor már beért. Mondta, hogy a 14-es pontig jutott, mert ott elveszett és már sietnie kellett vissza. Így is épp elkezdett csepegni az eső és igen sötét lett az erdőben. Persze én el is tévedtem szinte minden pontra és ezt a sötétségre fogtam és arra, hogy alig láttam valamit a térképből. A 11-es pontig ment ez így, mert arra már igencsak elvesztem és vagy 4-5 percembe került megtalálni a pontot. Itt elhatároztam, hogy sötét ide, vagy oda innentől rendesen figyelek és ha lassan is, de kiolvasom a térképet. 12-es meg is lett, de a 13-asra elvesztem. Nagy nehezen sikerült egy idő után megtalálni, de a 14-est nem, vagyis igen, de arra azt hittem a 15-ös, amit Áron időközben kitett (valójában nem).
Itt bolyongtam vagy 30 percet, de nem jutottam túl sokra. A térképpel is komoly gondok lehetnek, Áron is rossz helyre tette a 14-est és valószínűleg én se voltam a helyzet magaslatán. Ezek után elég fáradtan visszakocogtam a kocsihoz és nem is akartam követni hol megyek.
Nagyon durva ez a terep és ez a térképről nem jön le, ráadásul az erdőben állva se tűnik olyan vészesnek, csak épp a kettő együtt állított megoldhatatlan feladat elé.
Nem törtem össze, hogy így eltévedtem, de az nyilvánvalóvá vált, hogy megint egy kegyetlen technikás középtáv elé nézünk és nem a futáson fog múlni az eredmény. Az útvonalat be se rajzolom, mert nagyon összefirkálnám a térképet és nem is mindenhol tudom, hogy merre jártam. Amivel nyugtatom magam, hogy a délutáni edzés térképét az csinálta, aki a VB középtávét és az lesz a hivatalos terepbemutató is. Megpróbálok délután jól futni az edzésen és fejben helyrerázni magamat.
Összesen 12km, 300 szint és 90 perc.
Cseh Középtávú OB – Döntő
Nem voltam boldog a C döntős helyemmel, de megpróbáltam valamit kezdeni a helyzettel. Időben elindultam a rajtba és a bemelegítő térképel megfogtam az összes pontot a rajtba menet. A rajtig minden rendben volt, kivéve az, hogy a többiekkel elég rendesen kielemeztük a válogatottal és ezzel a versennyel kapcsolatos dolgokat, ami nem növelte a versenyhangulatomat.
A rajt pillanatában aztán már el is rontottam ezt a versenyt. Egy 8 év körüli kisgyerek már a dugókatörlésnél erőszakoskodott. Egy Cseh versenyző képes lett volna előtte törölni, de ez a srácnak nem tetszett. Ezt követően a legjobb rajtpozícióért is megküzdött a kölyök, aminek következtében jobbnak láttam 1 méterrel odébb helyezkedni. Rajt után a kissrác persze rohant, majd beugrott elém, én meg majdnem átestem rajta. Megúsztam és felkaptam a térképet, majd toltam a térképrajtba. Mire odaértem már megvolt az útvonal az egyesre, de ekkor rápillantottam a kategóriára. H21B!!! No ezt jól elrontottam. Rohantam vissza a térképekhez, majd a C döntős térkép felvétele után újra a térképrajtba. Ez jó 1,5 percet jelentett, így innentől kezdve már nem volt sok értelme a versenyemnek. A kettest ugyan megnyertem, de innentől már nem csak fejben, de testben is szétestem.
Egész pályán az járt a fejemben, hogy mit keresek én itt, nem érdekel az egész és legyen már vége. Pedig a terep szép volt. Örülnék, ha ott edzhetnék, de most csak túl akartam lenni ezen az egész Cseh túrán.
A térképem még mindig nem jutott el hozzám, így elemezni ezt a napot sem fogom. Ma is koncentrálni kellett volna…
Összesen 13km, 200 szint és 75 perc.