Szokásos tizenkettes

Itthonról futottam egy könnyű 12km-t és egy kicsit megtoldottam a szokásos kört, mert utoljára gyanúsan jó idő született rajta. Eredetileg gondolkoztam, hogy 14-et fussak, de mivel elég fáradt voltam a Hungi után, így jobbnak láttam, hogy megelégszam 12km-vel. Most egész jól ment és összesen 52:50 lett.

Max. pulzus: 158
Átlag pulzus: 146
Megnyugvási pulzus: 53 (151/98)

Átmozgatás Várvölgy körül

Este 8-kor mentünk ki átmozgatni GG-vel és Árpikával Várvölgyről. Odafele a falu szélén mentünk, majd egy aszfaltúton tovább, míg visszafele a falun át jöttünk és csináltunk pár felrázó repülőt. A táv 8km és lehetett benne kb. 80m szint is. Az idő 39:03 lett, de a polárt nem vittem, így pulzusértékek nincsenek.
Nem éreztem frissnek a lábaim és nem is esett túl jól, talán mert esett és elég fülledt volt a levegő, bár legalább meleg nem volt.

Könnyű futás a Hungária előtt

Itthonról mentem ki futni egy könnyű 12km-t Gyál fele. Hungária előtt egy nappal pont elégnek éreztem ennyit. Nem nyomtam, de 51,35 lett, ami arra utal, hogy a 12km-es köröm lehet, hogy nincs egészen meg 12km. A lábaim lehetnének lazábbak is, de ennek ellenére nem volt lelki erőm sokat nyújtani.

Max. pulzus: 153
Átlag pulzus: 142
Megnyugvási pulzus: 45 (144/99)

Huszas a Budakeszi laktanyából

Délután 5-től futottunk Skulóval a laktanyából egy 20-ast. Nem erőltettük, de azért haladtunk. Az odafelé 49:12 (17:05, 23:28, 8:38) lett, míg a visszafele 46:50 (9:30, 21:54, 15:24). Egész jól esett, sokkal lazábbnak éreztem, mint utoljára Árpikával és Skulóval.

Max. pulzus: 170
Átlag pulzus: 151
Megnyugvási pulzus: 40 (160/120)

Hosszú futás Tour De France hangulatban

Itthonról mentem ki egy hosszút futni Alacska-Gyál-Gyáli Patak-Gyáli Kiserdõ útvonalon. Nem pörögtem túlságosan, csak futottam egy normál tempót, ami gyenge négy és feles lehetett. Kicsit már unom az itthonról való futást, de a Tour De France mindig belelkesít egy kicsit. Összesen a 23km 106:43 lett.
Max. pulzus: 157
Átlag pulzus: 142
Megnyugvási pulzus: 36 (150/114)

Dombrésztáv ligetes oldalban

Editéktől futottam ki az Ingó kövekre dombrésztávozni, de sajnos még mindig a Polár nélkül, így nincsenek Pulzusértékek.
7 km-t melegítettem (32,17), amiben már volt kb. 100m szint, majd egy kb. 250m hosszú szakaszon résztávoztam, amiben 45m szint van. A dombnak az eleje laposabb volt, a közepe már keményebb és a vége már nagyon durva, a talaj pedig néhol alacsony, néhol magasabb füves.
Eredetileg 10db dombot terveztem, de aztán közben átgondoltam a dolgot és mivel nem akartam magam teljesen kiütni, így csak 8-at futottam. (Kibírtam volna a maradék kettőt is, de jobbnak láttam, ha óvatosabb vagyok.)
Sorrendben az idők:
1,13; 1,15; 1,13; 1,13; 1,17; 1,14; 1,11; 1,09;
A lefelék 1,30 és 1,40 között voltak és kis kerülővel kocogtam őket lefele, hogy ne legyenek olyan meredekek. Visszafele levezettem 4,5km-t kb. 60m szinttel 21,58-ra. Egész jól ment a futás és ezt már az elején sejtettem, mert egész lazának éreztem magam, talán azért mert délelőtt a Velencei tavon voltunk és úsztam egy keveset.
Összesen 16km, 520m szint volt 75,42-re.

Bogos Tomival egy lendületes 16-os

Editéktől futottam ki Ingó kövekre Bogos Tomival. 1,5km-nél találkoztunk, majd Csala mellett mentünk át a Csala patakon és az Ingó kövek terep nyílt részének szélén futottunk el 38:03-ig, majd ugyanarra vissza. A visszafele 37:28 lett és összesen 1:15:31. Sajnos nem vittem pulzusmérőt és a távot, valamint a szintet se tudom teljesen pontosan, de kb. 16km lett és a szint 350 lehetett.
Jó meleg volt és az edzés nem úgy indult, hogy jól fog esni, de aztán mikor jött Bogos Tomi már jobban ment, főleg, hogy elkezdett mesélni a Tour De France-ról ami eléggé feldobott. Csak egy könnyű 14km terveztem, de aztán egy lendületesebb 16km lett, amiben a felfelékben is egész jól nyomtuk. (én legalábbis magamhoz képest biztos)

10x400m a Gerely pályán

Itthonról futottam ki a Gerely pályára egy jó kis kerülővel úgy, hogy 6km legyen a bemelegítés, ami időben 28:51 lett.
Repülőztem 10-et, majd nekiálltam a 10x400m-nek. Tanulva a keddi résztávból lassabb edzést terveztem és ennek megfelelően is kezdtem. Másfél perces pihenőkkel csináltam az edzést, de kellett is a sok pihenő, mert még így se ment könnyen. Az idők: (befejező/1,5 perces pulzus)
1:17:6 (171/106)
1:16:7 (174/112)
1:18:0 (174/111)
1:18:2 (175/117)
1:17:4 (175/118)
1:16:9 (176/118)
1:17:3 (175/122)
1:16:3 (177/122)
1:16:5 (178/122)
1:14:6 (179)
Nem igazán estek jól még ezek a lassú 400-ak sem, de azért legalább nem haltam be tőlük. Levezettem 3km-t.
Max. pulzus: 179
Átlag pulzus: 147
Megnyugvási pulzus: 40 (179/139)

Gyáli főcsatorna – Vecsés kör : 24km

Délután kimentem itthonról hosszút futni. Alacska-Gyál-Gyáli főcsatorna gázlón át és a Vecsés felöli hídon át vissza. Nem terveztem ennyit, de mivel reggel lusta voltam kimenni futni, így csak rávettem magam, hogy 20-nál többet fussak. Elég érdekes volt látni, hogy a Gyáli főcsatorna gázlója teljesen ki van száradva, pedig máskor ügyeskedni kell, hogy ne legyek vizes. Nem ment túl jól a futás, de nem ment rosszul se. Egy kicsit éreztem, hogy a tegnapi résztáv megfogta a lábam, de ezen kívül nem volt semmi gondom egészen 18km-ig, amikor is elkezdtem érezni, hogy fáradok. Innen sem volt gond a továbbfutással, de azért már nem esett jól. Állóképességemmel is komoly gondok vannak. Első 5km 21:28 lett, majd a Gyáli főcsatorna gázlójáig a következő 5-ös már 22:37, mert elég rendesen felnőtt a gaz helyenként. A csatorna túloldalán egy 4-est sikerült futni 18:12-re, de itt már kezdtem érezni, hogy eddig hátszélben futottam, majd a csatornától visszafele egy 24:58-as és egy 22:16-os 5km-t futottam. A 24:58-as valószínűleg kicsit hosszabb 5km-nél, mert ekkora szembeszél nem volt. Elég fáradt voltam, mire hazaértem, így a nyújtást megint elhanyagoltam.
Összesen 109:33 lett és 24km.
Max. pulzus: 163
Átlag pulzus: 153
Megnyugvási pulzus: 27 (157/130)

Egyre rosszabb kétezrek

Délután kimentem itthonról résztávozni a Gerely pályára. Jött velem Árpika is, bár nem tetszett neki, hogy 4x2000m-t tervezek. 3km-t bemelegítettünk, majd 10×100 repülőt nyomtunk, amit Árpika 8-nál megunt és hazament. Még szerencse, mert így nem látta, hogy mit össze szenvedek az első 7,07-es kétezremen. Eredetileg 7 perceseket akartam futni, de ezt át kellett, hogy értékeljem az első után, ugyanis nagyon nem ment. Ennek több oka is lehet, de leginkább, hogy gyenge vagyok. Erős szél fújt, ami nem esett valami jól, ráadásul a pálya talaja is elég szörnyű. A 4db-ra tervezett edzést nem csak időben adtam alább, hanem darabban is, mert csak 3-at futottam. Utána levezettem 3km-t, majd itthon ellógtam a nyújtást.

2000m-ek: (pulzus a végén/2 perc pihi után)
Az első: 7,07,0 (pulzus: 178/120)
Második: 7,25,3 (176/126)
Harmadik: 7,25,6 (180/143) (csak egy perces megnyugvási pulzus)

Max. pulzus: 180
Átlag pulzus: 155
Megnyugvási pulzus: 37 (180/143)

A Gerely pálya felmérése

Reggel kimentem egy könnyű 6km-t futni. Elfutottam a Gerely pályát felmérni, hogy tudok-e majd rajta délután résztávozni, majd futottam pár kört rajta és hazafutottam. Egész jól éreztem magam, bár az ilyen reggeli futásoknál eleinte mindig be vannak kicsit állva a lábaim. Végre nem arra futottam, amerre szoktam, így kicsit érdekesebb volt, mint máskor és legalább kiderült, hogy be lehet menni a pályára, bár nincs túl jó állapotban. A 6km 28:26 lett.

Max. pulzus: 157
Átlag pulzus: 146
Megnyugvási pulzus: 45 (153/108)

15km Alacska felé

Otthonról mentem ki futni egy könnyű 15km-t, amit kezdetben csak 12-14-re terveztem, de olyan jól ment, hogy végül 15-ös lett. Alacska fele futottam ki és az odafele 33:08 lett, aztán a visszafelé már 34:35 , mert volt egy kis szél, amit visszafele szembe kaptam. Egész jó tempóban futottam és elég könnyedén, végre lazábbak a lábaim is. Összesen 67.43 lett.

Max. pulzus: 158
Átlag pulzus: 148
Megnyugvási pulzus: 41 (150/109)

Barackszedés Gombán, majd egy nyolcas otthonról

Megint Gombán voltunk barackot szedni, ezúttal jó 7 órán át. Tanulva a tegnapiból nem szálltam ki a kocsiból hazafele, hanem hazajöttem és pár óra pihenés után mentem ki futni Árpikával és csak egy könnyű 8km-t vállaltam be. Éreztem megint a lábamat, de nem voltak olyan iszonyatosan beállva, mint tegnap. Rosszabbra számítottam, de azért még ez se esett jól.

Időben 37:15 lett.
Max. pulzus: 154
Átlag pulzus: 143
Megnyugvási pulzus: 45 (152/107)

Barackszedés után hazafutás Üllő határából

Délben kimentünk Gombára barackot szedni, amitől jól beálltak a lábaim és a derekamnak se tett jót. Hazafele Üllőn kiszálltam a kocsiból és hazafutottam a szántóföldeken és legelőkön át. Valami hihetetlenül rosszul esett. Többször megálltam egy kicsit nyújtani, de semmit nem használt. Végig szenvedtem az egészet. A futás előtt volt egy kis zuhé és ettől jó párás volt a lebegő, de nem hiszem, hogy emiatt ment volna ilyen rosszul.

Összesen 18km lett és 87.47 perc.
Max. pulzus: 158
Átlag pulzus: 148
Megnyugvási pulzus: 28 (152/124)

Otthonról egy reggeli átmozgatás

Reggel 9-kor kimentem futni egy könnyű hatost. Nem igazán esett jól, pedig hűvösebb volt, mint a korábbi napokban, köszönhetően annak, hogy az éjjel esett az eső. Ennek megfelelően jó párás volt a levegő, így aztán jól leizzadtam.
Összesen 30,06 perc lett.

Max. pulzus: 147
Átlag pulzus: 140
Megnyugvási pulzus: 46 (144/98)

Résztáv a KSI pályán

Este 7-kor kezdtünk edzeni Skulóval a stadionban, de még mindig iszonyat melegben, pedig még a szél is kezdett feltámadni. 3km bemelegítés után kis gimnasztika, majd 10 repülő jött. Nagyon nem éreztem magam olyan állapotban, hogy képes legyek normálisan mozogni. Kifejezetten rosszul estek a repülők is. 10×200 volt a program 1 perces pihenőkkel, ami kb. 120m kocogást jelentett átlóban a pályán. Az első nagyon rosszul esett, főleg izomzatilag és elég pocsék is lett (36,1), aztán egyre jobbak jöttek, de kb. az ötödiktől már nagyon szenvedtem, mert nem volt elég az egy perc kocogás, hogy kipihenjem magam. A vége felé már csak 160-165-re ment le a pulzusom a kezdésig. Utána futottunk 1 kör könnyű, majd kb. 2 kilométer váltakozót (100/100), de csak olyan felrázó jelleggel. Erre nekem kellett rábeszélnem Skulót, de kb. a felétől már ez se nagyon esett jól. Levezettünk kb. 1,5 kilit, aminek a végén is 158 volt a pulzusom. Nagyon látszik, hogy edzetlen vagyok. Nem volt egy erős edzés, én mégis nagyon kivagyok tőle. Összesen 11 km lett és 61,56 perc. A megnyugvási pulzus azért lett ilyen jó, mert az utolsó 200 után kifeküdtem a fűbe.

Az idők sorrendben: 36,1; 34,9; 33,9; 34,5; 35,0; 34,5; 33,9; 33,9; 33,9; 32,2;
Max. pulzus: 182
Átlag pulzus: 144
Megnyugvási pulzus: 47 (182/135)

Rövid átmozgatás reggel

Reggel fél 9-kor kimentem átmozgatni egy könnyű 6km-t. Rögtön az elején megálltam gimnasztikázni, mert iszonyat be vannak állva a lábaim. Nem igazán esett jól, mert már jó meleg volt. Jól leizzadtam, de csak jobb lesz a délutáni résztáv így, mint, ha nem mentem volna ki. Összesen 30,44 perc lett.
Max. pulzus: 154
Átlag pulzus: 143
Megnyugvási pulzus: 24 (148/124)

Izomláz a bajnokság után

Itthonról futottam egy könnyű 16km-t, ami nem is volt annyira könnyű, mivel elég rendesen éreztem a lábamon a tegnapi váltóbajnokságot. Kicsit talán meg is van húzva a jobb combom, de nem vészes. Este 7 után indultam Alacska-Pestimre-Autópályák fölött. Az "emelkedők" (autópálya felüljárok) nagyon nem estek jól. Összesen 71,54 perc lett. Sajnos a gimnasztikát nem vittem túlzásba, de azért nyújtogattam egy keveset, ami nálam már fejlődésnek számít.

Max. pulzus: 161
Átlag pulzus: 152
Megnyugvási pulzus: 32 (152/120)