Bécs-Budapest szurkolás

Gerivel kimentünk végigszurkolni a Vértestolna és Agostyán közötti nyeregből a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaraton mai szakaszát. Pont a nyeregben álltunk meg és igen nagy meglepetésünkre egész komoly tömeg gyűlt össze szurkolni.
Mi Ádám Peti miatt mentünk ki elsősorban, de bíztunk benne, hogy Józsa Gábornak is szurkolhatunk, de természetesen minden egyes futónak tapsoltunk, sőt többnyire szóban is drukkoltunk.
Nagy élmény volt. Elsősorban az élmezőnyt körülvevő profizmus és a vége felé érkezők kitartása volt nagyon komoly. Volt aki már teljesen elgyötörve érkezett a nyeregbe és elképzelni se tudtuk, hogy mekkora akaraterő kell ahhoz, hogy valaki így küzdjön.
Még most se tudjuk, de azt igen, hogy ha jövőre nem ütközik egyik tájfutó OB-val sem a Bécs-Bp akkor váltóban elindulunk rajta.
Úgy tűnik attól, hogy sérült vagyok a hülyeség nem kerül el. 🙂

“Bécs-Budapest szurkolás” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Helló,
    még egyszer köszi a szurkolást, iszonyatos jó volt a hangulat a Gorbán. Ez a szakasz tényleg tájfutónak való. Már többször ért fel először Molnár Tibi és akkor nagyon büszke voltam a tájfutókra. (idén nem volt )
    Jövőre gyertek tényleg, 5 nap átlag 20 km. Nem könnyű. Ki kell próbálni.
    Á.P.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.