Az előző nap után bizakodva vártam a folytatást a tavalyról szintén ismert Soroska 2 terepen. Bemelegítettem 3km-t, majd vártam a nullidőt, mivel 1-re indultam. Beálltam és mikor már csak 1 perc volt a rajtomig szóltak, hogy menjek! Na ezt nagyon nem értettem, de felkaptam a térképem és elindultam. Sejtettem, hogy véletlenül elrajtoltattak 1 perccel korábban, de nem bántam, mert max. nyerek 1 szűk percet. Kicsit fura volt így elrajtolni, mert azt se tudtam, hol a fejem. Nem is mentem túl jól az egyesre, de végülis elég simán meglett és így legalább nem szúr majd szemet a túl jó időm. 🙂
A kettesre elég bátor útvonalat választottam és jól el is néztem. Jó darabig azt se tudtam hol vagyok és már azt hittem, hogy Davidik elmegy lassan mellettem. (6 perccel indult utánam) Szerencsére helyreraktam magam, de volt vagy 4,5 perc a hibám, ami baromira bosszantott. A 3. pontra egy nagy kerülővel mentem, nehogy megint hibázzak. A négyesre a fölfelében nagyon nem ment és hibáztam is egy kicsit. Ekkor már nem értettem hol van Davidik, de hamar megtudtam. Ötösre hibáztam megint egy szépet és így utolért. Nagyon nem voltam fejben ott, mert a pont fölött túlmentem egy völgyig és még ott is hiába raktam helyre magam, mert akkor se lett meg egyből. Ekkor még élt bennem a remény, hogy Davidikkal elfutva még jó lehetek, így utána eredtem és nem is volt gond a lefelében, bár rohantunk rendesen. 6-os simán meglett és bár a hetesig volt egy kis fölfele túléltem azt is, de a 7-es utáni fölfele betett és lemaradtam. Ennek ellenére egész jót mentem, pedig nagyon megtörtem. A kilencesre indulva még láttam is Davidikot, de tudtam, hogy már nem lehet ráfutni. 9. és 10. pont simám jött, bár rosszul esett, hogy a frissítő nem volt a berajzolt helyen. A 14-es pontig hiba nélkül mentem, bár nem túl gyorsan. Kicsit szétvoltam és úgy is tájékozódtam. Hiányzott belőlem a pörgés, már csak vonszoltam magam. Ennek megfelelően a 15-ösre a hegytetőn át választottam útvonalat és nem a rohanós kerülőt. Szerintem bejött, mert nem mentem rosszat rajta. A 16-os lefele volt és mikor kiértem a rét szélére, akkor a bokámnál elég keményen beleakadtam egy szederágba, ami jól megtépett, de akkor nem okozott gondot. Viszonylag sík rész jött a 20-asig, de nem tudtam megfutni rendesen, bár legalább nem nagyon hibáztam. A 21-re nagy mászás volt, ami szokás szerint nem ment, ami megismétlődött a 21-re, mert alulról íveltem az átmenetet. Innen már csak be kellett futni, de hiába volt lefele itt se pörögtem túlságosan.
Végül az 1 percet persze hozzáadták az időmhöz, így nem nyertem vele semmit, sőt… Nagyon nem voltam elégedett, mert a futás nagyon nem ment és rengeteget (8 perc) hibáztam. A 760 elért világranglistapontom meg katasztófális. Levezettem 1km-t, pedig nagyon nem esett jól.
Összességében futottam 16km-t 500 szinttel 98.39-re.
M 21- E 10.6km 385m 23k
1.Dávidík Marian KOBRA Bratislava 62.06 + 0.00
2.Piják Ondrej TJ Sokol Pezinok 63.39 + 1.33
3.Piják Martin TJ Sokol Pezinok 66.18 + 4.12
4.Wallner Jozef KOBRA Bratislava 68.11 + 6.05
5.Bukovác Pavol TJ Farmaceut Bratisl 69.07 + 7.01
6.Less Áron Diosgyőri Tájékozódá 70.59 + 8.53
7.Szundi Attila Diosgyőri Tájékozódá 72.21 + 10.15
8.Bukovác Maroš TJ Farmaceut Bratisl 72.36 + 10.30
9.Barták Lukáš KOBRA Bratislava 76.06 + 14.00
10.Harkányi Zoltán MEAFC Miskolc 78.39 + 16.33
11.Černý Michal OK 99 Hradec Králové 78.45 + 16.39
12.Scultéty Márton Kobányi Tájfutó Klub 83.53 + 21.47
13.Gyimesi Zoltán TIPO Orienteering Cl 94.04 + 31.58
Petro Attila Metal Sport Team of DISK