Munka után a Vértesben megálltam a Gém-hegy mellett, a Csákvár felé vezető úton egy jól bevált helyen és onnan indultam futni.
Kegyetlen meleg volt, induláskor 32 fok, de azért valami hosszabb futást terveztem. Úgy 90-120 percet. Ennek megfelelően magamhoz vettem az Öreg Kotló-hegy térképet és azzal indultam futni. Sajnos a másik Kotló-hegyről nem volt nálam térkép, így a futás elejét és végét térkép nélkül kellett megtennem.
Kegyetlen jó a rég nem használt Új Kotló. Ösvény szinte semmi, csak néhány vadetetőhöz és magasleshez vezető út van. Ezt mondjuk annyira nagyon nem is értem, mert a terület annyira védett, hogy elvileg be se mehet senki. ( Én is csak képzeltem ám, hogy ott járok. 🙂 )
Nem volt valami tökéletes az útvonalam, de végül oda lyukadtam ki, ahova terveztem. Megérkeztem tehát a térképem szélére, ahol egy táblát is találtam Vértes turistatérképpel. Kinéztem, hogy hazafele az Új Kotló-hegy másik felén fogok menni a tanösvényen, ami már régóta mozgatta a fantáziámat. Csak a tanösvény végétől nem volt meg az útvonalam, de gondoltam csak kitalálok majd ott valamit, hogy ne az aszfalton fejezzem be a futást.
Nekivágtam tehát az Öreg Kotlónak és futottam rajta egy jó nagy kört. Nem egy olyan terep, ahol csak úgy az erdőben élvezet lenne edzeni, így itt már szinte végig úton futottam szemben a futásom elejével. Visszafele még így úton futva is sikerült egy útelágazást elnéznem, így kerültem egy kicsit, de végül ott értem ki az országútra, ahol akartam.
Az ARAK által gyakran használt célhelynél, a lovardánál futottam fel a völgyön, majd az eltervezett módon balra átvágtam egy merőleges völgybe, melynek alján jobbra indult a tanösvény. Ezt elsőre nem sikerült megtalálni, de aztán az egyetlen szóba jöhető helyen elindultam és helyiek meg is erősítették, hogy jó helyen járok. Ez várakozásaimmal ellentétben nem volt egy szép útvonal, de legalább kellemesen szintben megy, a benőtt bokrok, gazok, meg nem igazán zavartak.
Az út végén már láttam a Gántra menő országutat, így bevágtam jobbra, majd rövidesen egy ösvényen találtam magam, ami egész jó irányba ment. Elindultam hát rajta felfele és akkor hallottam, hogy harangoznak, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy 8 óra van és én 105 perce futok már. Ekkor még egész jól éreztem magam és azt hittem 2 óra körül megúszom a futást.
Az ösvény egyre meredekebb lett és kiderült, hogy a tanösvény visszafelé vezető fenti ága. Egy komolyabb emelkedőbe szégyenszemre bele kellett gyalogolnom, pedig már majdnem fent voltam a hegy tetején. Utólag a térképet nézve, ha csak egy völgyel is később indulok el felfele, akkor már majdnem a kocsinál lehettem volna és tényleg nem lett volna 120 percnél több a futás. Így azonban még messzebb is kerültem és ezt érezve bevágtam balra. Ez megint hiba volt, mert föntről szintben megérte volna kerülni egy kicsit. Én azonban átmásztam egy rakat völgyön, majd a nagy völgy alján futó úton felmásztam újra a tetőre. Sikerült az 500 méteres szintfutást kiváltanom egy 1km-es 100 szintes szerencsétlenkedéssel, amiben már gyalogoltam meg amúgy simán megfutható részeket is. Ekkor készültem el teljesen az erőmmel.
Innen szerencsére már nem lehetett mit elrontani és terepen futva lekocogtam a hegy aljába. Próbáltam jó helyen kiérni az aszfaltra, mert semmi kedvem nem volt még azon is rohangálni. Ez sikerült is, mert kb. 50 méterre a kocsitól értem ki, legalább ezt jól eltaláltam.
Kegyetlen durva hosszú futás lett a maga 141 percével. Az időt igazából csak a végén tudtam meg, amikor megnéztem az autó óráját. Polár órám ugyanis még mindig rossz.
Ha a kis kacskaringó nincs a végén, akkor 120 perccel fejezem be a futást úgy, hogy szinte semmi bajom, ám így rendesen elhaltam. A fáradtság jelei 100-105 perc környékén jelentkeztek és 120 perc környékén adtam meg magamat teljesen. Ez valószínűleg a kegyetlen meleg és az ennek következtében történő kiszáradásom eredménye. Ha kellett volna még mennem 30 percet, akkor minden bizonnyal úgy végzem, mint pár éve a Pilis-Vörös-Vár túrafutáson, azaz megszáradt pólóban, teljesen dehidratált állapotban. Így még pont elfogadható lett a dolog, de azért kegyetlenül kikészültem.
Kellett ez a hosszú futás, de a végén való kavargás kimaradhatott volna. Az edzés értékéből nem nagyon vont volna le semmit, ha csak 120 perc lesz. Terep is volt benne bőven, nagyjából 10km.
Este negyed tízkor, mikor kiszálltam a kocsiból még mindig 26 fok volt, a neten meg olvastam, hogy a történelem során először rendeltek el harmadfokú hőségriadót. Én is tudom, hogy mikor kell 141 percet futni! 🙂
A Főiskolás VB sokszor megfordult a fejemben, főleg az, hogy nem járhatok úgy, mint 2 éve. Akkor sikerült a hosszútávon elhalnom, minden különösebb ok nélkül, de ezt most szeretném elkerülni. Ehhez pedig kellenek a hosszú terepfutások.
Összesen 24km, 600 szint és 141 perc.
