Ma reggel 72,4 kg volt a súlyom. Úgy tűnik eléggé megrekedtem ezen a szinten.
Délután kicsit későn értem haza, úgyhogy még a tornatermi edzés elejéről is elkéstem kicsit. Ez volt az utolsó tornatermi edzés ebben a szezonban, úgyhogy kicsit lazábbra vettük a figurát és a bemelegítés, nyújtás és hasizom-erősítés után játszani kezdtünk. Jó volt, mint minden tornatermi edzés, kicsit sajnálom is, hogy vége van. Jó lenne kitalálni valamit a nyári időszakra is.
Most megint a tornatermi után kellett futnom, így Gyulai Zolival együtt futottunk vissza hozzájuk, majd onnan tettem még egy kisebb kört, hogy kijöjjön legalább 10km.
A futás eleje jól ment, no meg persze beszélgettünk is, így gyorsan eltelt. A vége kicsit kedvtelen lett, de nem volt különösebb gond. A nyirokcsomóim ma is meg voltak egyébként duzzadva és a torokfájás is megmaradt, de már múlik, úgyhogy remélem megúszom. Nem tudom mitől lehetett.
Összesen 10km, 47:07
Max. pulzus: 150
Átlag pulzus: 139
Megnyugvási: 43 (139/96)