Tornatermi edzés és előtte egy 10-es

Geri már tegnap megírta mindenkinek akit érint, hogy ma végre elkezdődnek a tornatermi edzések, így azt beszéltük meg Gerivel, hogy 6 előtt a tornateremnél találkozunk és utána futunk egy 10-est.
Persze Geri már 10km-el a lábban érkezett, de ez nem zavart, mert mostanában úgyis sokkal jobban bírja nálam az edzéseket. Az Ipari-park felé indultunk, majd a végében nem kanyarodtunk már el balra, hanem visszafordultunk. Nagyon jól ment a futás, jól is esett és ezen még az itt megtapasztalt nagy szembeszél sem változtatott. Geri még a szélárnyékot is kereste mögöttem, de ez csak azért volt, mert ő nem volt úgy beöltözve, mint én. Jól meg is izzadtam a futás alatt, ami jó erős négyfeles tempóban ment le. Szokásos útvonalon visszafutottunk a Dózsakertbe, ahol a tornateremnél már ott volt Edit és Tamás Peti is.
Még összeszedtünk a tesitanártól pár dolgot, ami az edzéshez kellhet, átöltöztünk és már bent is voltunk a tornateremben, ahol ugyan kicsit nehézkesen, de kezdetét vette az edzés. Ekkora már Nóri és Bence is megjött, így összesen hatan voltunk.
Úgy gondoltam, hogy Zemen Jani és Sinkó Gyuri tornatermi edzésein megtapasztalt gyakorlatokat fogom "vezényelni", de mivel az edzés rögtön a nyújtással kezdődött, így kicsit meggyűlt a bajom a gyakorlatokkal. Nem igazán emlékeztem arra, hogy miket csináltunk, így Editnek kellett besegítenie. A nyújtás után jött egy kis has és hátizom erősítés, ami már jobban rémlett. Nem felüléseket csináltunk, hanem fekve, emelt lábbal 3 x 1 percig csináltunk gyakorlatokat. Ez anno 3-4 sorozatban is lement, de most ez az egy is épp elég volt.
Jött a legjobb rész, vagyis a szökdelés. Sajnos csak 6 zsámoly van, de azért kezdetnek ez is megtette. Szokásos jól begyakorolt gyakorlatokat csináltuk. Páros lábbal, majd bal és jobb lábbal szökdeltünk végig a soron. Először a zsámolyra és közé is lépve, majd csak a zsámolyok közé. Nekem elég lazán ment, mert anno ebből is sokkal többet és keményebben csináltunk, de azért a jobb lábammal nem igazán ment még tökéletesen a dolog és páros lábbal is nehezebb volt csinálnom, mint csak ballal.
Ez után még mindenki kipróbálta kicsit a gumiköteles edzést, de mivel csak 1 kötél volt ezt most nem erőltettük. Azért mindenki betekintés nyert, hogy milyen, ha az ember egy gumikötél segítségével ki van közte a bordásfalhoz és közben magas térdemeléssel fut, úgy, mintha ki szeretné szakítani a bordásfalat a helyéből.
A végén még játszottunk egy kicsit, ami most kosarazást jelentett.
 
Azthiszem mindenkinek tetszett az edzés és remélem legközelebb már többen is leszünk. Nekem már nagyon hiányoztak az ilyen edzések, mert egyedül nem nagyon tudom rávenni magamat az erősítésre és a nyújtásra, a szökdelést pedig nem is lehet otthon megcsinálni.
 
Akit esetleg érdekel az edzés, az számoljon vele, hogy jövő héten 6-kor megyünk a terembe és aki tud már 5-től fut előtte.
 
Összesen 10km, 40 szint, 45:42.
 
Átlag pulzusnak 173-at mértem a max. pedig 211, de ezek az adatok nagyon nem jók. Szerintem merül az órában az elem, vagy csak nem sikerült jól feltennem a polár óra övét.
 
Megnyugvási pulzus: 31 (148/117)

“Tornatermi edzés és előtte egy 10-es” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Helló! Szóval ha jól olvastam,alkalmanként 10-12 km-t futsz,de azt is olvastam,hogy nem nagyon csökkent a súlyod, azért észrevettél valami változást? izmosabb lettél? Én is szeretnék elkezdeni futni,csak először informálódni szeretnék,hogy megéri a futásra időt szakítani,lehet-e attól fogyni/izmososdni? Szeretném a fölöslegeimet leadni,mert neki szeretnék kezdeni hasra gyúrni,szeretnék “végre” egy kis kockahasat 😀 a futástól minden testrészről lemegy a háj vagy csak a lábakról? ezzel csak a vádli erősödne? válaszát előre is köszönöm!

  2. Szia!

    A helyzetem más, mint másoknál, mert versenyszerűen sportolok jó 15 éve. Futok én 6 és 30 km között mindent, de nem a fogyás miatt. Sőt, inkább a futás miatt akarok fogyni.
    Nálam ez amúgy 3-4 kilót jelent össz vissz. Leginkább a versenysúlyom visszanyerését.
    Lábra mindenképpen sokkal izmosabb lesz az ember a futástól, bár ez nálam és más régóta futóknál nem jelent változást, hisz mindig is ugyanilyen izmos volt a lábunk.
    Fogyni persze, hogy lehet, de az, hogy honnan megy le először, az alkati kérdés. Van aki hasról, van aki lábról, fenékről… kezd először fogyni, de előbb utóbb minden testrészről lemegy a felesleg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.