Sífutás – Galyatető

Öcsém egy hete már volt fent Galyatetőn sífutni és mivel most is szívesen benne volt egy hasonló programban, ráadásul sítájfutó OB is volt, így 5-en bepattantunk a kis Fiestába és már fent is voltunk a Mátrában. A nap szépen sütött, hamar béreltünk léceket, de az oktatásra várni kellett.
Azt hittem könnyebb lesz sífutni, hisz lesikló léccel a lábamon sokszor próbálkoztam a sík szakaszokon a sífutó mozgás mintájára haladni, de a sífutás nem meglepően teljesen más. Délelőtt ennek megfelelően nem nagyon ment a dolog, de azért már kezdtem stabilan állni a lécen, még ha a mozgás nem is hasonlított arra, amire kellene. Azt egyre jobban bántam, hogy nem indultam el a sítájfutó OB-n.
Délután egy órás oktatással kezdődött, aminek a végén már nem csak utánozni próbáltam a többieknél látottat, hanem már azt is tudtam mit kellene csinálni. Még elmentünk két nagyobb kört bejárni is, ami arra is jó volt, hogy megtudjuk nem olyan nagy baj, hogy nem indultunk az OB-n, mert a gondozott pálya és a kis utak igencsak eltérnek egymástól.
Összesen sífutottunk 6,5 órát, aminek következtében jó kis izomlázam lesz. Sajnos a sarkamnak ez a fajta mozgás sem tetszett. Hazafele az autóban nagyon szenvedtem és kész megváltás volt hazaérni.
Persze azért abban biztos vagyok, hogy fogok én még sífutni valamikor.

 

“Sífutás – Galyatető” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Még egy villámkérdés:
    Az síoktatásra hogy tettetek szert?
    Ez járt a kölcsön cucchoz, vagy előre megkértetek valakit, vagy csak ott hirtelenjében?
    A klasszikussal még elboldogulok, de a korcsolyázásban nekem és pár ismerősömnek elkelne valami komolyabb okosítás, magamtól nem megy.

  2. @kovacsp: 600 Forint volt óránként és egy óra után azt mondta a fickó, hogy jólvan, ennyi elég volt, innentől tudunk gyakorolni önállóan. Szóval igen baráti volt a dolog 🙂
    Először spontán vettünk oktatást, következő héten már biztosra mentünk, előtte felhívtuk, hogy van-e hó/lehet-e bérelni szerkót/tud-e adni oktatást.
    Ha megkeresel privátba, megadom az ember számát és tudsz beszélni vele. ( rpbloggs [QKAC] gmail.com )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.