Balu ma örökre itt hagyott minket

Balu ma örökre itt hagyott minket. 105 közös edzés emléke maradt csupán.

Három és fél éve futottunk együtt utoljára. Előbb neked jött a betegséged, aztán idővel még mi is elköltöztünk Tatabányáról. Azóta ugyan ritkán beszéltünk és csak néhányszor találkoztunk, de fel sem merült bennem, hogy soha többet nem futunk együtt. Te majd meggyógyulsz és mi meg úgyis megyünk Tatabányára valamikor. Az is lehet, hogy majd nyeregbe pattansz és eltekersz felénk.
Állapotodról mindig pozitívan meséltél, de közös barátoktól is csak utólag tudtuk meg ha volt a gyógyulásodban egy kis hullámvölgy. Halálhíred sokkal váratlanabb volt számomra, mint ha mondjuk edzeni hívtál volna. Mennék én, most már mennék bárhová. Futni, tekerni, a dózsakerti ház előtt beszélgetni, de akár látogatóba a kórházba is.

Bármit is szeretnék már nem tudok. Az egyedüli, amit tehetek az az emlékezés.
Rég félbehagyott edzésnaplómnak oly hosszú idő után most látom értelmét először. Az emlékek egy része itt van leírva. A 105 bejegyzés, 105 közös edzés.
Felidézni mindezt most fáj, de jobb, mint szó nélkül elengedni téged! Kicsit, mint ha újra találkoznánk. A 106.-ik írás teszi ha nem is teljessé, de egésszé életed azon piciny szeletét, amit velem együtt töltöttél. Az itteni sorok ennek is csak önös kivonatai, hisz az edzések mellett azért megismertük egymást. Tudtunk egymás terveiről, egymás családjáról, ami itt nincs leírva. Ezt hagytam elmenni. Nem figyeltem eléggé rád.
Szinte megszólított, hogy utolsó Facebook bejegyzésed öcsém útjáról szól. Szívszorító arra gondolni, hogy tudom milyen szívesen járnád te is a világot. Biciklivel, futva, sportosan, mint rég. Én is üzennék még neked. Írok is, de te már nem olvashatod! Gondolok rád, de már későn!

Hogyan máshogy találkoztunk volna, mint futás közben. Mentünk fel a hegyre és ti épp ugyanarra futottatok! Kalandtúráról és közös edzéslehetőségekről beszélgettünk azon a bő 7 évvel ezelőtti napon.
A következő években aztán hol sűrűbben, hol ritkábban mentünk közösen futni. Gyűjtöttük a kilométereket a városban, másztunk fel a Gerecse meredek oldalában, résztávoztunk a kacsás tónál és a TSC pályán. Közben persze többnyire dumáltunk. Hol kettesben, hol társaságban. Együtt hallgattuk Sunka tanácsait, végigasszisztáltuk Geri rekordját a Turul lépcsőn, és Tibit is együtt ugrattuk hétről hétre. Még Ashenafival az Etióp maratonistával is együtt vállaltunk be egy közös edzést. Eljöttél velem Geoládát keresgélni a sötét téli Gerecsében és nem fordultál vissza, amikor az útról letérve megindultam a sziklamezőn át.
Soha nem felejtem el, amikor hatan együtt futva végigökörködtünk egy havas-jeges futást. Előbb estünk-keltünk a jégen, majd a vadászokkal is összetalálkoztunk. Ők a terepjárójukból kiszállva aggódtak, hogy elriasztjuk a vadakat az etető közeléből. Mivel már késő volt te megjegyezted, hogy “amúgy nem egészséges 6 után enni”. Dőltünk a röhögéstől.

Soha nem felejtjük el! Soha nem felejtünk el!