Könnyű tizes nagy társaságban

Gerivel egy könnyű 10km-re indultunk a szokásos úton és én egy kicsit álmosan vágtam neki az edzésnek. Szokásos útvonalon indultunk a Szanatórium-völgy felé és én az edzőtábor történéseit meséltem Gerinek, mikor az autópálya után összefutottunk 3 futóval. Köztük ott volt Sunka is, akivel Ádám Petiéknél találkoztam egyszer és futottunk hármasban egy könnyűt.
Természetesen egyből megbeszéltük, hogy ki mit fut és mivel halál pontosan ugyanazt tervezték, mint mi, így innentől együtt folytattuk az edzést. Kezdetben még Gerinek meséltem el az edzőtábor végét, majd mire felértünk az emelkedő tetejére már másra terelődött a téma. Ki, mikor és mennyit fut, valamint a kalandtúrák váltak a témává. Pont egy ilyen hazai kalandtúrára készülnek a srácok, pontosabban Weisz Péter és Ádám Balázs. Geri persze egyből ráharapott a témára, mert amúgy is kalandtúra megszállott április óta.
Visszafele a Csemetéskert, Turul útvonal után még a Dózsakert széléig együtt mentünk, mert ők Ádám Balázsnál (Balu) öltöztek a Bánhidai lakótelepen.
Még megbeszéltük, hogy a jövőben is futhatnánk párszor együtt és ehhez az az ideális, ha iwiw-en felvesszük egymást és úgy meg lesz minden elérhetőségünk egymásról.
 
Hihetetlenül elrepült a futás és szinte észre sem vettem, hogy futunk. Mondjuk a tempó nem volt túl nagy, de ez most nem is számít. Jót futottunk és végre megismerkedtem Tatabányai futókkal. Remélem fogunk még együtt edzeni.
 
Összesen 10km, 220 szint és 56 perc.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.