Félbehagyott hegyi résztáv

Szerdánként a terv kemény edzés, méghozzá pulzus alapján. A mai tervem az volt, hogy a nagyvölgyön futok fel, méghozzá 4×5 perc erős formájában, melyek között 2 percet visszafele kocogok, így a végére nem értem volna fel. Már az elején éreztem, hogy nagyon nem megy ez ma nekem, így gyorsan 4×4 percesre változtattam az edzést.
Az első kettőt még megcsináltam, de nagyon nem esett jól, aztán mikor a harmadik elején olyan 160 körüli pulzusnál már majdhogynem bele kellett sétálnom, akkor úgy döntöttem, hogy ennyi elég is volt nekem mára. Nagyon nem megy nekem ez a kemény terepen futás, főleg fölfele. A pulzusom alig tudtam az első kettőben 170 környékére tornászni, ehhez képest majd belehaltam az edzésbe annyira nem bírtam már emelni a lábam. Sokat kell még erősödnöm, hogy ilyen edzéseket tisztességgel meg tudjak csinálni. Főleg reggel, mikor amúgy is rosszabbul szokott nekem menni a futás.
A csemetéskerten keresztül futottam vissza a Turulhoz és a kilátóhoz vezető sétaúton kipróbáltam mi van ha kicsit lazább terepen próbálok dombrésztávozni. Az eredmény ugyanaz volt, mert 1 percnél már beállt combokkal és még mindig csak 160-as pulzussal küzdöttem és lassultam egyre jobban. A szerdai edzésekre ki kell majd találnom valami újat, mert ez így nem fog menni.

Max. pulzus: 174
Átlag pulzus: 137
Átlagtempó: 5:59

Összesen 11km, 280 szint, 64:31

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.