Etióp edzésmódszerrel

2009 augusztus 3, 21:36Címkék: , , , | 6 hozzászólás


Mára Ashenafi-val beszéltünk meg egy közös futást, amit leginkább azért mertem bevállalni, mert ő délelőttönként edz keményet, délután pedig csak egy lazát. Ma is megvolt már a délelőtti 20-25km futása keményen és így a 10-15km délutánra megbeszélt hegyi futás vállalhatónak tűnt.
Balu szintén csatlakozott, így hármasban futottunk a hegyen, pontosabban a hegy lábánál Vértesszőlős felé, majd kicsit tovább a Baji-vadászházhoz vezető dózerútig és azon felfelé egy kicsit. A sík részek és a lejtők teljesen nekem való könnyű tempóban teltek, de az emelkedők már keményebbek voltak. Olyan jó lendületesek. Egészen pontosan Ashenafi nem igazán lassult be, vagy gyorsult fel a domborzati viszonyoktól, hanem ment egyenletesen, mi pedig követtük.
Élveztem is a futást, a fölfeléken meg hamar túljutottunk. Visszafele majdnem teljesen ugyanott jöttünk, mint odafelé.
A városban aztán Balu már csak a lakásáig ment, én meg mentem még tovább, hisz nekem is arra volt hazafele, amerre Ashenafi ment. Becsatlakoztam hozzá gimnasztikázni is és az igazi meglepetés ekkor ért. Napi 1,5 órát gimnasztikázik a 3 óra futáson túl és ráadásul teljesen más jelleggel, mint itthon bárhol is láttam. A gimnasztika első fele igazából egy futóiskolával kombinált nyújtás volt, amihez hasonlót még nem láttam. Nem is voltam benne valami jó, csak próbáltam utánozni Ashenafit. A második felében a gimnasztikának már voltak ismerős elemek is, bár rettentő merevségem okán ezek sem mentek túl jól.
A járókelők gondolom tiszta idiótának néztek minket, de ez nem zavar. Kis betekintést nyertem az Etióp hosszútávfutás edzésmódszereibe és rettentően feldobva értem haza a futásból. Aki csak az adottságokkal magyarázza a kenyai és etióp hosszútávfutók eredményeit az nagyot téved. A kegyetlen munkán túl még rettentő okosan is csinálnak mindent és még sorolhatnám.
Úgy érzem hozzáállásban és edzésmódszerekben is sokat tanulhatok Ashenafitól és remélem még sokszor fogok tudni vele edzeni. Persze az edzésmunkám elvégzése csak rajtam áll, de a motivációmat a mai nap rendesen megdobta.

Max. pulzus: 166
Átlag pulzus: 144
Átlagtempó: 5:08

Összesen 16km, 200 szint, 82:58

Hozzászólások

Balu
2009. augusztus 4. kedd - 12:24

Miböl maradtam ki a végén. Hát igen hozzáállásán én is láttam hogy tudunk tanulni tőle.
A sebességen viszont meglepödtem, ilyen gyorsan futottunk?
Mondjuk nekem kerékpár után minden lassunak tünik. 🙂
Amugy az a baj hogy néha az edzésre sincs 1.5 órám nemhogy a nyujtásra, de hát mi hobbisták vagyunk.


harzol
2009. augusztus 4. kedd - 12:25

Hopsz. Tempót, távot és időt javítom. 🙂

Ez még a Minimaratonhoz tartozó adat. (volt)


Balu
2009. augusztus 4. kedd - 12:45

ugyan fura volt, hogy lazán futottunk 4 perceseket, de azért meghagyhattál volna a hitemben. 🙂


szasza
2009. augusztus 6. csütörtök - 08:55

Érdekes lehetett a nyújtásmódszer, mondjuk a 1,5 óra nyújtás önmagában érdekes..


harzol
2009. augusztus 6. csütörtök - 08:58

Azt az 1,5 órát napi szinten kell érteni. Délután csak egy jó félórát gimnasztikáztunk.


szasza
2009. augusztus 6. csütörtök - 12:59

hát szerintem az is komoly idő..nekem jó ha hetente összejön ennyi..sajnos, bár követendő lenne


Hozzászólás írása