Fáradtan egy utolsó hely

2009 március 21, 20:55Címkék: , | Nincs hozzászólás


Nagyon nem úgy alakult ez a verseny, ahogy azt reméltem.
Már a bemelegítés is nagyon rosszul esett a felfelében, ami ezúttal csak bő 2km volt. A szöges a talpbetéttel együtt töri a sarkam még akkor is ha leragasztom, így kipróbáltam mi lesz, ha nem teszem be a triatlon betétem. A sarkam ugyan tényleg alig törte a cipő, de a bal lábamon már ekkor megfájdult a sarkantyúm.
Mecsek Kupa 1. nap

 

A gond persze nem ez volt, hanem a fizikai állapotom. Fáradt vagyok, ami aszfalton nem jön ki igazán, de terepen azonnal és elég drasztikusan megmutatkozott.
A pályát nagyon nincs is értelme elemezni, mert annyira nem számított hol hibáztam és hol nem. A négyesre alaposan kiszálltam és onnantól még az a kevés motivációm is elszállt, ami addig megvolt. Ezzel együtt a koncentrációval sem foglalkoztam, csak sodródtam és gyűrtem a kilométereket a magam lassú tempójában és hibázgattam aprókat.
Versenyen a 158-as átlagpulzus nagyon alacsony, főleg egy ilyen rövid pályán.
A bokámmal mindenesetre nem volt gond, ami a legfontosabb. Plusz tanulság, hogy edzetlenül és fáradtan nem érdemes versenyezni, valamint még annyi, hogy sokkal többet kell futnom terepen. Különösebben nem zavar, hogy ennyire béna voltam ma. A keddi szenvedős résztáv alapján ki is lehetett volna találni, hogy ez lesz. Futottam egyet az erdőben és kész.
 
Max. pulzus: 168
Átlag pulzus: 153
Átlagtempó: 6:29

Összesen 10km, 400 szint, 63:17

 
Térkép, részidők

 

Hozzászólás írása