Szakadó eső, betervezett hosszú futás, futótárs közel-távol nincsen és mindez délután 2 órakor. Ennek tükrében valamit ki kellett találni, hogy megcsináljam a mai edzést és kapóra jött, hogy Edit szülei épp Pestre indultak autóval. Megkértem őket, hogy vigyenek el Velencéig, hogy onnan fussak vissza Fehérvárra. Ezzel egyrészt kényszerhelyzetet teremtek magamnak (haza kell jutni), másrészt kevésbé ismert részeken érdekesebb is a futás. Ráadásul így kihagyhattam a szántóföldön kezdést, ami dagonyázás lett volna.
Velencéről Nadap felé vettem az irányt, de a falut nem néztem meg közelebbről, hanem felfutottam a Meleg-hegyre, hogy ott megkeressek egy geoládát. Lehet már ráállt a szemem ezekre, mert 1 másodpercig nem kellett keresnem.
Innen aztán az Angelika-forrás felé futottam tovább, hogy a szokott útvonalon futhassak vissza. A táv azonban nem lett volna meg és a végén a szántóföldre se vágytam, így tettem egy kitérőt Kisfalud felé. Így a futás utolsó jó 5km-e aszfalton volt ugyan, de hosszabb is lett az edzés és az eddigre igen felerősödő esőben sem a nagyon csúszós úton próbáltam előrejutni.
Ugyan a tervezett tán (23-24km) nem lett meg, de jelen körülmények között én ennek az edzésnek is örülök. Futottam közel 2 órát, volt benne egész sok szint és terepen is mentem jópár kilométert.
Mindazonáltal nem igazán élveztem ezt a futást a pokoli időben. Nem mentem gyorsan, örültem, hogy haladok.
Max. pulzus: 155
Átlag pulzus: 135
Átlagtempó: 5:52
Átlag pulzus: 135
Átlagtempó: 5:52
Összesen 20km, 400 szint, 115:51