Éjszakába nyúló térképes edzés

Ma valahogy a teljes feltöltés után életre kelt a Forerunner-em, így munka után gondoltam kipróbálom milyen is tájfutni vele és lelkesen nekiálltam 6 óra után egy tájfutó pálya teljesítésének.
Persze fejlámpa a fejemen volt és már 5 perc után be kellett kapcsolnom az erdős részeken, de azért az első 4 pontot még alapvetően világosban fogtam meg. Bokám nem volt leragasztva, edzőciőben voltam és alapvetően könnyű edzést akartam futni, így nem erőltettem a tempót, arra viszont nagyon figyeltem, hogy mindig tudjam pontosan hol vagyok. A tervem az volt, hogy berajzolom merre mentem, majd rátöltöm a GPS-es útvonalat és akkor jól kibukik, hogy hol nem tudtam merre járok. Alapvetően hiba nélkül megfogtam az első 8 pontot, amiben már éjszakai rész is bőven volt és ez a kis ledes lámpával nem is olyan könnyű, főleg tájoló és pontok nélkül.

Edzés 2008.10.13

A 9-es ponttól aztán vacakoltam rendesen, sok perc bennemaradt, de legalább abban bíztam, hogy jól fog mutatni a térképen. A 13-as ponton aztán meguntam és visszafutottam a kocsihoz.
Összesen 10,1km lett a megtett táv (légvonalban 8km lett volna) és ez akkor sem lett volna több ha megfogom a pontokat, már persze ha nem tévedek el ott is.
Sajnos azonban a GPS fogta magát és átállt angolszász mértékegységre, beállította magát hajnali 1 órára és jól elfelejtette az egész edzést. Hát nem lettem tőle boldog, de sebaj. Holnap megy a szervizbe. Remélem kapok helyette egy vadi újat és ma meg legalább edzettem egy jót.
Térképpel, terepen futottam, időben egész sokat. Bokám is bírta és legalább később is lelkesem próbálgatom majd ami ma nem jött össze.
Félelmetes, hogy én gyerekkoromban sokszor azt sem tudtam, hogy merre járok. Térképeimen persze be van rajzolva az optimális útvonal és ráírva az 1700 méteres pályára a sokszor 80 perces időm.
No a következő generáció már nem fogja tudni ezt megcsinálni. Edző/szülő ráteszi a GPS-t aztán hagy fusson a gyerek. Utólag majd jól megnézik merre is járt.
Én ma nem tudom merre jártam, legalábbis nem jobban, mint máskor. Be se rajzolom. 🙂
Persze az edzés pontos hosszát (időben) sem tudom, akárcsak a pulzusom (talán 137 az átlag) és a szintet is megint csak saccolom.
Nagyon profi edzés lett volna ez GPS-el, de ami azt illeti így sem veszített semmit az edzésértékéből, csak így utólag kevésbé érdekes.
 
Összesen 10km, 300 szint, 76 perc.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.