Szenvedős 30km

Nem volt senki vevő a mai 30km-es tervemre, de azért Gerit sikerült rábeszélnem, hogy legalább induljon el velem. A délelőtti esős, borús idő szerencsére megjavult, így Geriékhez már napsütésben futottam át és hamar rájöttem, hogy kicsit túlöltöztem.
A nagyvölgyön futottunk fel és bár nem esett jól úgy tűnik azért haladtunk, mert 9:31-nél voltunk félúton. Mivel elég saras volt az út ez nem egy rossz idő és úgy tűnik ha világosban fogok tudni itt futni, akkor azért lesz esélyem megdönteni a saját legjobb időmet.
A hegyen felfelé haladva aztán kezdtek megjelenni az esti és reggeli csapadéknak köszönhető hófoltok és persze a hatalmas latyak. Fent a hegyen mentünk tovább Vértestolna felé, majd a falun és a réten keresztül hazafelé vettük az irányt. Bunchu kút után bő 75 percnél búcsúztunk el Gerivel. Ő ment haza, én pedig bár nem volt sok kedvem rákanyarodtam a Pes-kő felé menő útra. Balról kerültem meg a hegyet, majd a másik oldalán jöttem vissza a kék jelzésen, de a tempóm ekkor már elég könnyű volt. Nagyon nem esett jól a futás és bár energiám még volt bőven, de a lábaim csak nem vittek és én pedig nem erőltettem. Szépen beálltam egy bőven 5 perc fölötti tempóra és a Kisréti-vadászház felé hazakocogtam.
Úgy tűnik a heti 2 résztáv mellett nem igazán esik már jól egy hosszú futás, de ma fontos volt, hogy fussak egy ilyet. A HOB előtt még kellett egy igazán hosszú futás és ha nem is könnyen, de azért megcsináltam. Hála Gerinek legalább a felét nem kellett egyedül futnom és addig még a tempó is egész normális volt.
Remélem a HOB-on pihentem jobban fog menni, mint ma, mert ez egy versenyen siralmas lenne.
 
Összesen 30km, 640 szint, 163:54

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.