Ma Gántról Gyurikával kifutottunk a Csákvár vízműnél tartott TTEV edzésre, majd a nagy pályát teljesítettük. A kifutás olyan jó 5,5km volt, így a bemelegítésre nem lehetett panasz. Mivel még szinte minden havas volt, ráadásul sütött a nap, így elég vizes edzést nyomtunk. Persze az erdős részeken elég nagy maradt még a hó és a nyílt részeken is volt még annyi, hogy látszódjanak a nyomok.
Ennek megfelelően nem jelentett nagy technikai kihívást a pálya teltesítése. Olyan 2-3 helyen azért szándékosan le is mentem a nyomról, mintegy bizonyítva, hogy az előttem futók mind rosszfelé mentek. Ezek be is jöttek és ezáltal minden esetben nyertem is vagy 5 másodpercet. 🙂
Persze azért hiba is volt a futásban, de mivel a térképem elhagytam valahol nem tudom igazán kielemezni. A legnagyobb tán a 8. pontra volt és nem volt több 1 percnél.
Mondjuk a tempót nem erőltettük halálra és a végén már kiabáltam is hátra Gyurikának, hogy ennél azért mehetnénk gyorsabban.
Végük a 6km-es pályát olyan 50 perc körül teljesítettük, de nem nyomtam részidőt.
A hazafutást megtoldottuk még 4 pont útbaejtésével, ami a mi pályánkból kimaradt. No ekkor már én sem éreztem magam frissnek és vagy ötször majdnem orrabuktam belerúgva valami sziklába, vagy fába.
Gánt előtt megjegyezte Gyurika, hogy ő a holnapi 30-as előtt nem akar már jobban elfáradni és a mai második edzést kihagyná. Ez nagyon engem sem vágott mellbe, mert egész héten éreztem, hogy nem vagyok igazán friss és pusztán azért, hogy 150km legyen a mostani hetem nem fogok egyedül kimenni este edzeni.
Aminek mindenképp örülök, hogy a bokámmal nem kellett törődnöm és igazából csak pár lefelében jutott eszembe, hogy vigyázzak rá. Persze azért leragasztva le volt.
Összesen 17km, 450 szint, 114:19
Rapid mérésem szerint olyan 5,2 volt a nagy pálya.
Hát igen.
Azt mi is sejtettük, hogy valamivel rövidebb. Már berajzoláskor gyanús volt. Azt hittük nem a leghosszabb pályát kaptuk, de aztán megerősítette Tibi bácsi, hogy az a nagy pálya.
hát nem tudom…
nekem paraszti térképmérés alapján megvolt a 6000m!
bár ránézésre tényleg nem tűnt annyinak
(de ezt betudtam hogy 1:15000 térkép)